Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-24 / 146. szám

Gyászjelentés Fájdalomtól megtört szívvel tuda­tom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett és hűséges feleségem, KOVÁCS BÉLANÉ Szekeres Rózsa betegségben, sok munkában és küz­delemben elfáradt szíve — mely csak szeretni tudott — Nagyatádon június 20-án hosszú, de türelemmel viselt szenvedés után örökre megáldott. Hamvasztás utáni búcsúztatása és te­metése édesanyáink közös sírjába történik. Időpontjáról a helyben la­kó kedves ismerősök posta útján kü­lön értesítést kapnak. Kovács Béla. (96124) í * 2 Értesítjük az ismerősöket, hogy HORVATH JÁNOSNÉ (Kaposvár, Arany köz 1(2.) vállala­tunk nyugdíjasának hamvasztás utáni, temetése 1985. június 27-én fél 4 óra­kor* lesz a kaposvári Nyugati teme­tőiben. Emlékét kegyelettel megőrzi: SAÉV szakszervezeti bizottsága és a nyugdíjasklub tagsága. (273567) Köszönetny 11 vá n ítá s Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerő­söknek és lakótársaknak, akik felejt­hetetlen halottunk, KŐMŰVES PALNÉ temetésén részt vettek. A gyászoló család. (144984) * * $ Köszönetünkeit fejezzük ki mind­azoknak a rokonoknak, ismerősök­nek, munkatársaknak, akik felejthe­tetlen drága édesanyánk, ÖZV. TÖT1I SANDORNE Bellái Julianna temetésén részt vettek, koszorúikkal, ■virágaikkal, távirataikkal & jelenlé­tükkel fáljdalmumkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. (95987) .49 Köszönetét mondunk mindazoknak a szomszédoknak,' rokonoknak, Isme­rősöknek, volt munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, SPRINGMANN JÓZSEF temetésén részt vettek és fájdalmunk- han osztoztak. A gyászoló család. (144876) * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, akik felejthetetlen halottunk, VARGA LÁSZLÓ temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek A gyászoló család. (4155) * * o Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves ismerősnek, barátok­nak, munkatársaknak, lakótársaknak, rokonoknál:, a 2. sz. GAMESZ dol­gozóinak, akik felejthetetlen halot­tunk, VETO KAROLY temetésén részt vettek, virágaikkal, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa­lád. (145028) Kaposvár* Fonyódi u. 12. másfélszobás központi fűtéses családi ház eladó. Érdeklődni a hedy- színen. (4201) t 2 szobás, össz­komfortos örö kila­kás eladó készpén­zért + OTP-áitválla- lással. Bárdos, Ka­posvár, Kinizsi ltp. 10. III/4. ________(4173) V ízparti telek (111 n-öl) Balatonmária- fiirdőn eladó. Bár­dos Csaba, Kapos­vár, Kinizsi ltp. liO. IU/4. (41174) Gamáson, Fő utca 1. sz. alatt három­szoba. komyhás tég­laház. nagy zárt­kerttel. több gazda­sági épülettel el­adó. Érdeklődni ugyanott, Metzger ■T * séfnél.______(4147)_ K aposvár, Csalo­gány u. 16. alatti telek eladó. Kanos- vár, Május 1. u. 79. 17 óra után, vagy a 14-978-as te­lefonon. Sülé. (14396H1 Marcali. Berzsenyi u. 90. II. em. 23. másfélszobás lakás kp.-ért -f OTP-át- vállalással eladó. Érdeklődni egész nap, Balogh. (956371 Somogyszob, Köz­társaság u. 6. sz. alatt kétszobás csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni : Somogy­szob. Arany J. u. 18. (95665) Kerekiben családi ház beköltözhető állapotban, a Pető­fi S. u. 20. sz. alatt eladó. Érdeklődni: Balatonföldvár, Há- mán Kató út 22., Fléger János. (9566H Iregszemcsén* Sió­foktól 28 km-re, a 65-ös főútvonal mentén családi ház, melléképü J etekkel. új telepítésű szőlő­vel, gazdálkodásra alkalmas 1400 n-öl területen eladó. To­vábbá eladó szőlő, gyümölcsössel, présházzal 1050 n-öl területen. Érdek­lődni 16 órától Iregszemcse, Rákó- czi u. 34. (956381 Kelevizen, Vörös­marty u. 53. sz. ház beköltözhetően. ol­csón eladó. Érdek­lődni a szomszéd- bab. * l/i (95631> Egyszoba, két fél­szobás, 60 m2-es, III. emeleti örökla­kás Siófok, Ta­nácsház u. 24-ben eladó. Érdeklődni: Siófok, Aradi vér­tanúk utca 4. (956541 Nag.yberényi sző­lőhegyben busz­megállóhoz közel termő szőlő 4- szán­tó + gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Lulla, Petőfi u. 2., 17 óra után. (956851 Balatonfenyvesen 130 n-öl parti telek hétvégi nyaralóval eladó. Érdeklődni a helyszínen, Bala- tonfenyves, Daru u- 2. alatt lehet. Siótok belvárosá­ban 4 szoba, össz­komfortos családi ház. azonnal beköl­tözhetően 160 m2 te­lekkel eladó. Sió­fok, Kossuth u. 38. Sziliné. (82384) Kaoosfő, Kossuth u. 269. sz. ház, 960 n-öl gazdálkodásra alkalmas terület­tel, ugyanott 600 n- öl területű szőlő elad_ó. Érdeklődni minden nap, Ma­gyaregres, Vörös Hadsereg útja 12. (37251 Eladó Kaposvár, Losonc köz 10. I. em. 3. sz. alatti k ét­szoba összkomfor­tos, gázos lakás. Érdeklődni a hely­színen, hétköznap 17 óra után. szom­bat, vasárnap egész nap. (1448421 Kaposváron, a he­tes buszmegálló­hoz 10 percnyire, szép helyen 600 n- öl_ szőlőterület, fi­zetési , kedvez­ménnyel. sürgő­sen eladó. Érdek­lődni : Kaposvár, Vörös Hadsereg u. 21. (1445021 Nagyberki. Vörös Hadsereg útja 15. sz. alatt háromszo­bás családi ház el- adó. (38411 Siófok-Kilitín két­szobás családi ház eladó. 1986-os be­költözéssel. Érdek­lődni Paska János, Balatonkiliti, Zal­ka Máté u. 8. ______________ (957W T orvaj, Petőfi u. 21. alatt 1830 n-öl ön fekvő nagy családi ház gyümölcsössel, szőlővel eladó. Buszmegálló 2 perc­re. Víz, villany van. Azonnal aekÖltözhe­tő. a 1 - (95f43T Kétszoba, komfor­tos családi ház 500 n-öl területen eladó, vagy elcserélhető kisebb házra, ház­részre, megegye­zéssel. Somogviád. Beregi u. 3., Kiss- né. Érdeklődni ugyanott. (1445061 Családi ház, nagy melléképületekkel. idei gáz bevezetés­sel eladó. Érdek­lődni : Kaposmérő. Gvár u. 16. (14444«7n Másfélszobás szö­vetkezeti lakás kp. -f- OTP-átvállalá^al eladó. Érdeklőin! 17 órától, szombat és vasárnap egész nap, vagy levélben Kaposvár. Honvéd u. 35. IV. em. 3. aitó, (\w>" Siófokon három­szobás családi ház. ugyanott hever^1' és rekamié újszerű áü0 nőt bán eladó. Reviczky u. 22. _______________(95765) C surgón, a Rózsa út 14. sz. háromszo­bás, komfortos ház igényesnek eladó. Érdeklődni a hely­színen minden nap. (95769) Siófokon négy­szobás, összkom­fortos családi ház a belvárosban, azon­nal beköltözhető­en eladó. Üli etnek is megfelelő. Sió­fok, Kossuth u. 38. Tel.: Veszprém 30/13-669. keddtől péntekig. 19 óra után. (082309) Balatonkiliti, Jege­nye sor 79-ben köz­műves szoba­konyhás ház, 150 n-öl telken szabad­kézből eladó. _______________(057G1) B alatonföldvár, Budapesti út 83. sz. alatti társas üdülő­ben hőtárolós kály ­hával fűthető, 1,5 szobás emeleti lak­rész azonnali át­adással eladó. Cím: Kovács László, Sió­fok. Fő u. 118. r/i. (957621 Balatonbogiáron 144 n-öl ikertelek, lakható melléképü­lettel, elkezdett építkezéssel, IN- KÖZ által felérté­kelt áron, sürgősen eladó. Érdeklődni: esti órákban, Pécs, Építők u. 18/a., Mól- nár. (14470'. i Balatoíilellón, Vá­góhídi u. 13. sz. alatt 346 négyszög- öles telek eladó. Családi ház építhe­tő. Érdeklődni: Szé- nási, 1182 Budapest, Bokányi Dezső u. 93; _____________(680051 F onyódon, három- szobás, komfortos öröklakás eladó kp.-ért -1- OTP-át- vállalással. Érdek­lődni • 17 órától: Schmidt, Fonyód. Bartók B. u. 2. fszt. 2, Telefon: 219. (144710) Siófoki háromszo­bás, fürdőszobás nyaraló, nagy te­lekkel a Kossuth utcában eladó, vagy elcserélhető parti nyaralóra kisebb telekkel. Levél­cím: Szeged, Fara­gó’ u. 3., Nagy La- iosné. (95697) Boglártól 3 km-re. Szőlőskislakon 800 n-öles közművesített terület és hagyo­mányos építésű 3 szobás családi ház, gazdasági mellék­épületekkel eladó. Kertészkedésre és állattartásra alkal­mas terület. Érdek­lődni : özv. Szili Lajosné, 8691 Sző­lőskislak, Fő út 19. ______________(1445411 E ladó Andocson 2 szoba, konyha, für­dőszobás családi ház 330 n-ölön. Ér­deklődni: Szél Já­nos, Andocs. Árpád u. 51. (95930) Háromszobás, für­dőszobás családi ház, valamint szőlő pincével eladó. Ér­deklődni : Zselic­kisfalud, Fő u. 17. ______________(144797) A töröcskei tó felé vezető út mellett, a 4-es busz végállo­mástól 10 percre, 1000 n-öl hétvégi telek eladó. meg­osztva is. Kapos­vár, Kölcsey u. 88. ______________(1448021 P écsi beköltözhe­tő 3 szobás, kertes családi ház emeleti része eliadó. Vasút­állomásnál, Szilá­gyi Dezső u. 42. ______________(12290^ 2 szobás, szövet­kezeti lakás 400 ezer Ft kp.-ért 4- OTP-vel eladó. Ka­posvár, Búzavirág u. 10. IV. em. 14. ajtó. (1447371 Üdülő céljára al­kalmas kétszintes épülettel, 1200 n-öl magasművelésű sző­lő, gyümölcsös igé­nyesnek eladó. Te­lefon : Simontor­nya 87. ______(117010) S imontornyán há­romszobás, ' kom­fortos családi ház kerttel. garázzsal, mellékhelyiségek­kel, azonnal beköl­tözhetően, eladó. Szív d? 1. afett. ------------------ TUT009) E XPRESSZ HIRDETÉSEK Siófok-Kilitin 220 négyszögöl meg­osztott telek építé­si engedéllyel el­adó. Érdeklődni: Balatonkiliti, Rá­kóczi u. 59. (960351 Siófok, Dózsa u. 41. alatt, lévő 3 szo­bás családi ház 300 négyszögöl telek­kel (gáz bekötve) eladó. Érdeklődni a helyszínen. _______________(960361 Z alakaros, Szőlő­sor 1. sz. alatti félkész nyaraló sürgősen eladó. Ér­deklődni : helyszí­nen vasárnap. Más napokon Boglár- lelle, Rákóczi u. 336. Telefon: 12-43, 7 órától 19 óráig. Fabiné (1450261 Nagyméretű, két­szoba. hallos, köz- pomtiiűtéses, ker­tes családi ház el­adó. Kaposvár. Bem u, 3. (145013) Háromszobás, hal­los, összkomfortos házrész eladó, vagy kisebbre cserélhető, megegyezéssel. Ka­posvár. József A. u. 5. Érdeklődni 14 óra után. (4133) Egyszoba-kon.yháo házrész eladó. Azonnal beköltöz­hető. Kaposvár, Jedlik Ányos u. 11. (145018) Kis családi ház melléképülettel, gazdálkodásra al­kalmas területtel, azonnali beköltö­zéssel eladó. Cím: Kálmáncsa, Lajos- háza 13. sz. Érdek­lődni ugyanott. _______________(96033) K étszobás családi ház mellékhelyiség­gel eladó. Somogy- babod, Rákóczi u. 9. (96027) Eladó 2 szolpás, fürdőszobás, ker­tes családi ház. Ka­posvár. Benedek Elek u. 71. sz. alatt. ___ (144997) E gy és félszobás lakás eladó kp.-é^t 4 OTP-'átvállalás sál Érdeklődni a házmesternél. 17 cra után a lakáson Kaposvár, Béke u. 93. Vi/,j. (1150).!) Félkész családi ház, nagy műhely- lyel, udvarral el­adó vagy 2 szobás lakásra cserélhető megegyezéssel. Ér­deklődni : szom­bat, vasárnap egész nap. Cím: Sántos, Fő u. 57/5., Hor- váth. (145002) Somogyvároiip Má­jus 1. u. 38. szám alatti kétszobás, fürdőszobás, ker­tes családi ház, mű- út mellett sürgő­sen eladó. (4145) Családi ház sür­gősen eladó. Vin- cze, BalatonHelle. Kert u. 15. (144987) Eladó kétszobás, erkélyes lakás. Ka­posvár, Kinizsi-lktp. 16. III/3. (144996) Kaposváron, a Szi­getvári u. 19. sz. alatt két és félszo­bás családi ház­rész. kerttel ga­rázslehetőséggel, fi­zetési könnyítéssel eladó. Érdeklődni 17 óra után. Mol­nár. (4121) Eladnám vagy el­cserélném kapos­vári kertes, családi házamat 1 szobás gázos lakásért, megegyezéssel. Ér­deklődni : szombat, vasárnap egész nap, vagy 16 óra után, Madár u. 71. (144998) Eladó Kaposváron másfélszobás, össz­komfortos lakás, Búzavirág u. 24. sz. Érdeklődni: Nagy­atád 404-es telefo­non, a délelőtti órákban. (4086) ötvöskónyiban, Feüső-hegyen, pin­ce. fiatal, jól termő málnás gyümölcs­fákkal, egy kis sző­lő, szép panorámás helyen, az idei ter­méssel — betegseg miatt — azonnal el­adó 376 n-ölön. Ér­deklődni lehet: Nagyatád, Alkot­mány u. 3. (96000) Magyaregresen 600 n-öl zárt kert gyü­mölcsössel, szőlő­vel, lakható hétvé­gi házzal eladó. Ugyanott eladó ka­pálógép szerszám. Érdeklődni: Ka­posvár, Arany J. u. 3.. Orsik. (4093) Elcserélném 2 szo­ba. összkomfortos. Béke u. 99. számú IX. emeleti lakáso­mat, kertes családi házra, kaposvári­ra, 'vagy 5 km-ig. Esetleg vétel is ér­dekel 450 000 Ft készpénzzel 4­OTP-átvállalással. Minden - megoldás érdekel. Ajánlato­kat M4972. számra a hirdetőbe kérek. (1449721 BoglárleMén kertes kis családi ház eladó, vagy kaposváriért elcserélhető. Aján­latot „Balaton” jeligére, a bogiári ruházati boltba. (9595*1 Tapolcán új, nagy családi ház eladó a Béke u. 51. sz. alatt. _______________(957451 K étszobás, kertes családi ház eladó. Kaposvár, Nagy­szeben u. 10. sz. Érdeklődni 17 óra után. (4119) Belvárosi, három­szobás, összkom­fortos, gáz-közpon- tifűtéses, sz’iteré- nos családi ház, ga­rázzsal. igényesnek beköltözhetően el­adó. Kaposvár. Jó­zsef Attila u. 20. ___________________(42051 S 100-as Skoda, érvényes műszaki­val olcsón eladó. Somogysárd, Vörös Hadsereg u. 81. ____________|__________(145099*­E ladó ZD 1500-as Lada. Megtekint­hető egész nap: Ro- hovánszky Károly, Balatonszárszó, Jó- kai u. 77. (96034) TP-s három és féléves, 1200-as pi­ros Lada eladó. Ér­deklődni.; Lengyel­tóti, Arany J. u. 14. (4137) UB-s rendszámú S 100-as Skoda, lejárt műszakival eladó. Érdeklődni: Ka­posmérő. Vörös- martv u. 24. (4136) KE-s írsz. 1500-as Lada Spéciéi, jó ál­lapotban, sürgősen eladó. Nagybajom, Fő u. 169. (145001) Három éves, 125 cm.3-es MZ eladó. Kaposvár, Zöldfa u. 33. (144895) 4 éves, platós ZUK vagy a most érke­ző. 0 km-es ZUK eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Kertész U. 37, (144975) 3 hónapos bika­borjú eladó. Haj­más, Kossuth L. u. 7. sz. özv. Kis Bank Józsefné. (145020) 20 m-i föld töltés­nek elhordható. Ka­posvár, Tókaji u. 5. (145024) összecsukhatós iker sport babako­csi eladó. Érdek­lődni : Kaposvár, Füredi út 12. V/4. Deák László. (1450121 Csöveskukorica el­adó. Érdeklődni: Kaposvár 12-151. te­lefonon. (145014) 20 hónapos ber­náthegyi kan eladó. Kónya István, v Ba~ latenfenyves, ' Pe- tőfi-liget, (96013) Négy választási malac eladó. Ka­posvár, Szent Ist­ván u. 3. sz. (4132) 12 db választási malac el ad ó. Hetes, Vorosilov u. 51. (4141) 10 m«* tűzifa Sió- fok-fürdőtelepen olcsón eladó. Ér­deklődni : Balaíon­lelle, Kolozsvári u. l/b. Telefon: 16-31. Pinsher szukáké- lyök, valamint 4 éves HP J - kitűnő anya eladók. Soós Béláné. Balatonlel- le, Szövetség utca 63. (96028) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Kaposvári Ruhagyár fel­vesz villanyszerelőket és pneu­matikus gének, valamint elekt­romos vezérlések javításában jártas szakembereket. Jelent­kezni lehet az üzemfenntartá- si osztály vezetőjénél. (88131) A Volán 13. sz. Vállalat fel­vételt hirdet: hálózati villany- szerelői (minimum 5 év szak­mai gyakorlattal), vízvezeték­szerelői (minimum 5 év szak­mai gyakorlattal), segédmun­kás munkakörben. Fizetés meg­egyezés szerint. Somogy megye egész területére autóbuszjára­tainkon dolgozóinknak ingye­nes utazási lehetőséget biztosí­tunk. Jelentkezés helye: Volán 13. sz. Vállalat Kaposvár, Füre­di u. 180. műszaki-fejlesztési és beruházási osztály. (273536) A SAÉV üzemi főmérnökség felvesz asztalos szakmunkásokat kaposvári, marcali, siófoki munkahelyekre. Kereseti lehe­tőség : 4 000—6 000 Ft szakmai gyakorlattól és teljesítménytől függően. Lakatos szakmunkáso­kat kaposvári és vidéki munka­helyre. Kereseti lehetőség: 4 000 —6 000 Ft szakmai gyakorlattól és teljesítmény tő] függően. Je­lentkezni lehet az üzemek ve­zetőinél: Kaposvár, Kanizsai u. 56. sz. alatt. (273532) A kaposvári körzeti garázs­ba egy garázsvezetőt keresünk felvételre, szakirányú felsőfokú végzettséggel. Jelentkezés írás­ban a következő címen: Postai Gépjármű Szállítási Üzem Pécs, Diósi u. 51. 7607. (273534) A Siófoki Új Tavasz Mg. Tsz Siófok, Béke tér 1. alkalmazna azonnali belépéssel hálózati villanyszerelő szakembert. Je­lentkezés a tsz irodánál a fen­ti címen. Bér ipegegyezés sze- rint. (95971) A Somogy megyei Vendéglá­tó Vállalat felvesz kontírozó könyvelőt, csapost, szakácsot, valamint villanyszerelőt. Je­lentkezni lehet a vállalat köz­pontjában, Kaposvár, Ady E. u, 2. I. em. 9. (88169) A Kaposvári Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat — Kapos­vár, Május l. u. 52. — üzem- gazdasági osztályvezető helyet­test keres, közgazdasági egye­temi végzettséggel. több éves gyakorlattal. Továbbá elemző közgazdászt, közgazdasági egyetemi vagy számviteli főis­kolai végzettséggel és gyakor­lattal. Jelentkezni lehet a vál­lalat gazdasági igazgató helyet-, A Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat boglárlellei ma­lomüzeme gépkocsirakodókat keres felvételre. Jelentkezés az üzem vezetőjénél. (88168) Szervizszerelőt keres a nád­udvari termelési rendszer me­zőgazdasági gépek szervizelési munkák végzésére. Felvételre jelentkezhetnek legalább ötéves mezőgazdasági gépszerelői gya­korlattal és jogosítvánnyal ren­delkező, lehetőleg technikumi végzettségűek. Jelentkezés mun­kaidőben: Kaposvár, Géza u. 40. (273519» A Somogy Áruházba 4 órás munkára villanyszerelőt és la­katost felveszünk (lehet nyug­díjas is). Jelentkezés az áru­ház igazgatójánál (Kaposvár, Irányi D. u. 2.). SOMOGY KE­RESKEDELMI VÁLLALAT. (882241 A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaság zaranyi szárító üzeméhez 2 mezőgazda- sági gépszerelő, vagy lakatos és l villanyszerelő szakmun­kást keres felvételre. Fizetés a gyakorlati idő figyelembevéte­lével, megegyezés szerint. Je­lentkezni a gazdaság központ­jában (Kaposváir. Vak Bottyán u. 1.) a fejlesztési főmérnöknél lehet.______________________(2735331 A Kaposvári Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat felvételre ke­res belső szerelésben jártas VILLANYSZERELŐT. kiemelt bérezéssel. Jelentkezni lehet: a vállalat Nyár u. 23. sz. alatti telepén Kelemen János építés- vezetőnél. (273539) A siófoki áfész azonnal al­kalmaz bolti eladókat, pénztá­rosokat, sütőipari szakmunká­sokat, Zamárdiban lévő nagy­forgalmú szezonális ABC-üzle- tébe 6 fős kollektívát. Jelent­kezni lehet az áruforgalmi fő­osztályvezetőnél, áfész központ, Siófok, Kálmán Imre sétány 4. (738‘?f'< A balatonszárszói áfész felvé­telre keres mérlegképes köny­velői oklevéllel rendelkező szám­viteli osztályvezetőt és belső el­lenőrt, közgazdászt, hálózati el­lenőrt. képesített könyvelőt, gépikönyvelőt. Tövábbá felvesz: szakképzett £s szakképzetlen bolti eladókat, pénztárosokat, szünidős főiskolás és középis­kolás diákokat, segédmunká­sokat. Munkásszállást idény- dolgozóknak biztosítunk. Je­lentkezni lehet személyesen vagy levélben az áfész sze­mélyügyi előadójánál, Bala­tonszárszó, Rózsa u.. 1* sz. alatt, v " (95667) Böhönyén, Kossuth u. 51. sz. alatt, két­szobás kis családi ház eladó. Érdek­lődni: ugyanott. (14483QN Kisasszond köz­pontjában romos ház, gazdasági épület. 6776 m2 te­lekkel eladó. Ér­deklődni : Kisasz­szond, Kossuth L. U. 62. (144749) JÁRMŰ ZJ-s írsz. Tra­bant ió állapotban eladó. Kaposvár, Balogh A. u. 12. (1445661 Eladó UX-es Tra­bant 4- alkatrész. Érdeklődni: Áchim, Magyaratád, Tá- tompuszta. (1445391 TU-s rendszámú Trabant megkí­mélt állapotban el­adó. Tab, Rákóczi u. 58 a. (95909) Elcserélném fo­nyódi, 52 m2-es, kétszobás tanácsi, gázfűtéses béiüa- kásomat kaposvá­ri hasonló, vagy nagyobb lakásra. Ajánlatokat 144708. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (144708) Eladó Sürgősen Saci I. gyermekbú­tor, sarok étkező- garnitúra, francia- ágy, hűtőszekrény, legújabb Super 8-as NSZK zuumos auto­mata filmfelvevő és képernyős filmvetí­tő, Mátyás Károly, Siófok, Fő u. 47. 11/16. (95999) Kovácsszerszámok eladók. Érdeklődni: Kercza Endre, Kő­kút, Arany J. út 1<4. (4235), Eladó haiszemé- lyes antik ebédlő­asztal. Kaposvár, Április 4. utca 19. (41491 Kűtásást, kitisz­títást vállalok. Sza­bó István, Lengyel­tóti, Kaposvári út 13. 8693. (144407) TXYL ON TOU RIST műanyagtestű, új vitorlás eladó. Sós András. Budapest XV., Hevesi Gyula u. 87. II. 15. 1157. (97851 Matematikából, fi­zikából, oroszból általános iskolást pótvizsgára felké­szítek Kaposvá-m. Címeket „Házhoz megyek 4103” jeli­gére. a kiadóba ké­rek. (4103) Szüretelő kádak készítését vállalom 3—’5 hektoliterig, szükség esetén szál­lítással. Bajor, Tol­na, Bajcsy-Zs. u. 90 _____________(79991) G yermekek fel­ügyeletét vállalom nyári hónapokra Teljes ellátással 3— 6 éves korig. Leve­leket „Kertes ház” jeligére a siófoki szerkesztőségbe. _______________(95763) P arkettacsiszolást, lakkozást min őségi kivitelben váiial kisiparos. Luka­csa, Balatonszár­szó Küitelek 4. ________________(8095) S zabadidőpartner, élettárs. házasság­közvetítés. Kérje táj ékoztatónkat. Kapcsolat, Szom­bathely, Pf. 283. _______________(43602) B ontásból szár­mazó nagyméretű tégla és faanyag olcsón eladó. ÉT:, deklődni lehet: egész nap. Cím: Kovács Lajos, Csie- repespuszta (Atta- látóL 5 km). _______________ (3827) 8 db választási malac eladó. So- mogysárd, Vörös Hadsereg u. 46. sz. ________(144537) A lig használt, nagytelj esítményű Vibromat harisnya szemfelszedőgép el­adó. Zsugovitsné. Csurgó, Baksay u. 4. (144550) Nagyméretű cse­répkályha, olajos- hordók, kályhák, új gázkonvektor (naí<T'- palackkal is) fekete-fehér tv, (Zsiguli-Polski) szélvédő eladók. Itvás. Kaposvár, Szegfű u. 18. * (1445.3BN Matematikából és fizikából szakta­nár javító viz.se» felkészítést vállal. Érdeklődni lehet: Kaposváron, a - *r- tírok terén lévő hírlapárusnál. (3975) Beteggomlozót ke­resek, nappali el foglaltságra, édes anyám, mellé. Ér­deklődni: mindéi nap 16 óra után, Ková''" Mihály. Ka­posvár. Schönherz Z. u. 99/a. (144782) Kiskereskedőknek alkalmas elárusító­pult 2 m x 0,0 m körbelambériázott i fiókkal, új állapot­ban eladó. Gálfi György, Bábomy- megyei*, Petőfi u. 104. (95742) Eladó egy nagy­méretű, fehér, zo­máncozott, béé- hető fürdőkád. Ér­deklődni : Kapu­vár, Honvéd u. 35. IX/4. vagy Virág u. 24. (144789) Parkettacsiszoláí lakkozást vállaló Makay, Kaposv; Hegyi u. 3/a. (1445’ FÉMBETONET. Nedves, nyirki salétromos lak sok * őleges padló alatti v: szintes tartós s: getelését biztos ja. Betonszilán tó, gyorskötő, v: záró és fagygá anyag egyben. L postetők, szuter helyiségek. pince aknaV, víztároló derítők és szenn víztárolók szigel léséhez való. íémbetonet foly dék. Szállítás kg-os íémkanmá bam, vagy 260 k os hordóikba Szállítást vasút is vállalok. Széke fehérvár, 8000 Szá csa u. 33. Gesz! József. Teiefo 12-368. Kérjen d talam műszaki í mutatót. (4163Í Általános iskol sok pótvizsgá való felkészítés orosz nyelvből ví lalom. Jelentkez 4185. számon a 1 adóban. (411 Négylakásos U sasházban kétsz bás + étkezős 1 kás kerttel, garáz zsal eladó. Érdé lődnl 17 óra utá Kaposvár. Tóth u. 5. Somogyvári _________ (416 R omantikus e küvői ruhák ke csönzése új készle bői. Fonyod. - sá dór u. 38. (957C Eltartási, gondoz si szerződést kotr friss nyugdíjas t námő, balatonme léki 2—3 szobi kertes házért. Sz fcóné. Székest hérvtár. Mikszáth 2/B, 8000. (41637 ÜJ TELEP­HELYÜNKÖN továbbra in varjuk MEGRENDELÉ­SÜKET — hőkezelő — Ifa fékrendszer ; felújító (főfék­henger, fékró- segítő, kerékfék henger! — vegyszeres barnító munkák végzésén Megrendeléseiket kedvező áron vállaljuk. FÍ5MTECH GMI Xaoosfüred, (Házépítők boltj mellett). (3309( ALBÉRLET Balatonkiiitin sz ba-konvhás albé let kiadó. Érdé lődni: Attila u. i (9575 Műszaki rajzok fénymásolását rövid határidőre, formalizálva vállaljuk Vállalási ár: 33 Ft/m2 Rajzok átadhatók: Kaposvár, Füredi út 96. sz. alatt hétfőn, szerdán és csütörtökön de.: 8.00—12-ig du.: 16.00—18-ig. HIDROCOOP GMK Juta (264420) A Siófok és Vidéke Áfész eladásra vagy bérbeadásra felkínálja ostyasütő gépeit és a sütéshez szükséges egyéb felszereléseket. Érdeklődni lehet az áfész ipari és felvásárlási osztályán. ___- * (73906) A Csibi gyermekruházati áruházban bakfis nyári vászonnadrágok, (250—670 Ft-ig, több színben) import és hazai bakfis blúzok (159—350 Ft-ig) rendkívüli választékát találja! Kaposvár, Kossuth tér 5. , u fi i >; S > - . i. . (88225)

Next

/
Thumbnails
Contents