Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-22 / 145. szám
Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VÉRTES ELEMÉR a Fonómunkás Kisszínpad rendezője, életének 52. évében, súlyos betegség után elhunyt. Temetése 1985. június 27-én, csütörtökön 13.30 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. (145187) * * *. Fájdalommal tudatjuk, hogy VÉRTES ELEMÉR gyárunk dolgozója, június 18-án, életének 52. évében elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Pamutfonóipari Vállalat vezetése és dolgozói. (88244) * * * Minden külön értesítés helyett mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PUSZTAI GYULA volt siófoki lakos, 37 éves korában váratlanul elhunyt. Drága halottunk temetése június 24-én 14 órakor lesz a siófoki temetőben. A gyászoló család. (96131) * -S * Megrendültén tudatjuk, hogy munkatársunk, barátunk. PUSZTAI GYULA a siófoki Ezüstpart üdülő műszaki vezetője, életének 37. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése június 24-én 14 órakor lesz a siófoki temetőben. Emlékét szeretettel megőrizzük. SZOT Ezüstpart üdülő dolgozói. (88243) Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. ZÁBÖ IMRÉNÉ Baán Rózsa 1985. június 15-én csendesen elhunyt. Temetése 1985. június 25-én, 14.30 órakor lesz a Keleti temető ravatalozójából. A gyászoló család. (145112) * * • Fájó szívvel tudatom, hogy szeretett féleségem, HORVATH JÁNOSNÉ Forró Mária a SÁÉV rokkantnyugdíjasa 54 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése június 27-én, csütörtökön fél 4 órakor lesz a Nyugati temetőben. Gyászoló férje. ~ s (145196) * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk FARKAS ISTVÁN 1985. június 15-én hosszú betegség után elhunyt. Temetése 1985. június 26-án du. fél 3 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (145148) * * * Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy felejthetetlen férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk GÁL JÓZSEF, volt Hermán Ottó utcai lakos, 1985. június 14-én, rövid betegség után elhunyt. Temetése június 27-én, csütörtökön 12.30 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. (145129) Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik 1985. .június 7-én drága halottunk, SZABÓ RENÁTA temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló szülei, nagyszülei. INGATLAN Családi ház sürgősen eladó. Vincze, Balatonlelle, Kert u. 15._____________(144987) Kaposvár, Kertész u. 31. sz. 175 n-öl házhely érvényes építési engedéllyel, építőanyaggal eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Kölcsey u. 57/a. Sebők. (4135) Balatonlelle, Sal- lai út 53/4. sz. alatti kertes társasházrész eladó. Nagy Gyula. (95982) Eladom, vagy elcserélném harkányi 2 szoba összkomfortos, társasnyaralómat Balatonfenyves- től Fonyődligetig nyaralóra. Érdeklődni: Vágvölgyiné, Fonyód, József A. u. 4Í. Telefon: Alsóbé- latelep 34. (144869) Balatonszárszón 3 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni lehet: Antal, Balatonszárszó, Mező I. u. 22. sz. alatt. _______________(144880) B alatonbogláron 144 n-öl ikertelek, lakható melléképülettel, elkezdett építkezéssel, INKÖZ által felértékelt áron sürgősen eladó. Érdeklődni: esti órákban Pécs, Építők u. 18/a. Molnár._______(144707) E ladó Kaposvár, Losonc köz 10. I. em. 3. sz. alatti kétszoba összkomfortos, gázos lakás. Érdeklődni a helyszínen hétköznap 17.00 után, szombat, vasárnap egész nap. _______________(144842) H arkányi 200 n- öles hétvégi telek 60 000 Ft-ért eladó. Villany van, építeni 30 m2-ig lehet. Válaszokat ,,Tenkes hegyi panoráma” jeligére a pécsi Hunyadi utcai hir- detőoe kérem. _______________(88114) B alatonfenyvesen Rákóczi u. 42. kisebb ikernyaraló fele eladó. Vízpart 7 perc. Érdeklődni a helyszínen és a 06- 72-17-203-as telefonon. (88112) Balatonlellén 750 m2-es parti telken eladó összkomfortos négyszobás villa, garázzsal, 3,5 méter hosszú közvetlen partvonallal. Felvilágosítást : Zöld Évánál, Balatonlelle, Rákóczi u. 5. ________________(88110) Üj családi ház eladó. Karád. Dózsa u. 1. Érdeklődni lehet Május 1. u. 5. alatt. Koszicsék- nál. (95899) Üdülő céljára alkalmas kétszintes épülettel, 1200 n-öl magas művelésű szőlő, gyömölcsös igényesnek eladó. Telefon : Simontornya 87. (117010) Simontornyán háromszobás, komfortos családi ház kerttel, garázzsal, mel- lekhelyiségekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Szív u. 1. alatt. (117009) Fonyódon, a Bolyai Farkas út 2. sz. alatt kétszobás kisebb ikervllla eladó. Érdeklődni a fenti címen hétvégén. (Mészáros) (4112) Nagyatádon kétszobás, összkomfortos lakás eladó OTP-átvállalással. Érdeklődni Hunyadi u. 10. ,,A” lph. IX/36. (96017) JÁRMŰ Felújított Volkswagen 1200-as eladó. Megtekinthető: Karg Ferencné autóügynökségén Kaposvár, Május 1. u. 68. (14091) US írsz. 1200-as Zsiguli jó állapotbán eladó. Kapósvár, Brassó U. 41. (41* 350 cm3-es Jawa motorkerékpár 1500 km-rel eladó. Sió- fok-Balatonkiliti, Attila u. 31. (96022) 1200-as Lada eladó. Oj műszakival, megkímélt állapotban, igényesnek. Bu- zsák, József A. u. 9. „Lázárié. (96021) Másfél éves, piros luxus ETZ és P 20- as Pannónia, l éves műszakival eladó. Kaposvár, Rudnay u, 6. szám. (144898) Karambolozott Skoda 105-ös eladó. Érdeklődni déltől Nagyatád, Ungvári u. 2. sz. alatt. (959321 LAKÁS Győri kétszobás, tanácsi, összkomfortos lakást hasonló siófokira cserélnék. Ajánlatokat 162. számra a siófoki szerkesztőségbe. (95926) ÁLLÁS Kis ABC-nkbe — szakképzett és szakképzetlen eladókat téli, nyári foglalkoztatással felveszünk. Jó kereseti lehetőség. Telefon: 45-204 Balatonőszöd, Fácános. (96011) EGYÉB Zsuzsi kutogcp eladó. Mátóné, Nagyatád, Ságvári u. 5. (96100) 500 literes mélyhűtőláda eladó. Pintér Imre, Iregszemcse, Damjanich u. 1. (96024) 20 hónapos bernáthegyi kan eladó. Kónya István, Balatonfenyves, Petőfiliget. (96018) Fekete törpe schnauzer kölykök, győztes szülőktől eladók. Dr. Pogány, Kaposvár, Béke u. 15. (144873) 30 család rakodókaptáras méhészet eladó. Kaposvár* Szent I. u . 20. (144877) Magánépítkezök, figyelem! Jó minőségű, bontásból származó nagy méretű tégla, egészséges faanyagok, nyílászárók stb. — kedvezményes áron eladók. Kaposvár, Búzavirág u. 28. alagsor. (2735181 Forduljon bizalommal az INTERMEZZO társkeresőhöz. Pontos, gyors, diszkrét ügyintézés. 7608 Pécs, Pf.: 8. (1446521 Kukoricafözők részére számlaképes márlagyüdi primőr csemegekukoricát szállítok. Azonnali kapcsolatfelvétel esetén nagyobb tételben is igényelhetők. Válaszokat ,,Idén hiánycikk” jeligére, a pécsi Hunyadi úti hirdetőbe kérem, _________(88116) G ebines ácsbrigád családi és hétvégi házak tetőszerkezet és héjazat készítését vállalja, rövid határidővel. Irányár: 120 Ft/m2. Megrendelés levélben. Cím: Keller Tamás 7100 Szekszárd, Bró- dy Sándor u. 66. _______________(79992) S tégek, vízi állá- sok engedélyezéséhez szükséges tervdokumentációk elkészítését vállaljuk. Cim: Aquaplan Vízépítési Tervező gmk Székesfehérvár, Sebes I. u. 9/a._______ F ÉMBETONET Nedves, nyirkos, sa- létromos lakások függőleges és padló alatti vízszintes tartós szigetelését biztosítja. Betonszilár- ditó, gyorskötő, vízzáró és fagygátló anvag egyben. Lapostetők, szuterén helyiségek, pincék, aknák, víztárolók, derítők és szennyvíztárolók szigeteléséhez való. A fém- betonet folyadék. Szállítás 35' kg-os fémkannákban, vagy 260 kg-os hordókban. Szállítást vasúton is vállalok. Székesfehérvár 8000 Szárcsa u. 33. Gesz- ler József. Telefon: 12-368. Kérjen díjtalan műszaki útmutatót. ___________(416382) 1 2 db 'MARABU ív. kazántag eladó. Érdeklődni: Erdészeti Vízépítési és Vízgazdálkodási Szakközépiskola, Barcs, Latinca S. u. 13. Telefon: 291. (88077) HÁZASSÁG 185 cm magas, barna férfi ismeretséget keres 28—34 év közötti leánnyal, vagy elvált asszonnyal, kölcsönös szimpátia esetén házasság cél- jáoól. Egy gyermek nem akadály, kézzel írott fényképes levelek előnyben. Leveleket „Viola” jeligére 144980. számra, a hirdetőbe kérek. (144980) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Kaposvári Cukorgyár felvesz lakatos, esztergályos, hegesztő, csőszerelő. műszerész szakmunkásokat, takarítónőket, valamint férfi segédmunkásokat. Jelentkezés a munkaüg7/i osztályon, (73802) Villa,nyszerelő és festő-mázolő szakmunkásokat ió kereseti lehetőséggel azonnali belépéssel felveszünk. Kaposmérői Építő- ipari Szövetkezet. _________(88076) A Somogy—Zala megyei Téglaipari Vállalat balatonszentgyörgyi II. sz. téglagyára lakatos, villanyszerelő és kőműves szakmunkásokat felvesz. Jelentkezni a helyszínen az üzemvezetőnél lehet.______________(88045) A Somogy megyei Sütő- és Édesipari Vállalat ió kereseti lehetőségek mellett az alábbi munkakörökbe dolgozókat alkalmaz. Siófoki kenyérgyár (Siófok. Somogyi Béla u.): tmk- művezetőt, főművezetőt, művezetőt. árukiadót, raktárost, sütőipari szak- és betanított munkást, villanyszerelőt, kőművest. festőt, lakatost. Kaposvári kenyérgyár (Kaposvár, Kenyérgyár u. 1.): szakképzett boltost, sütőipari szakmunkást. Vidéki üzemébe: sütőipari szak- és betanított munkásokat. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a helyszínen, a munkahely vezetőinél. _____________________(264439* A balatonszárszói áfész felvételre keres mérlegképes könyvelői oklevéllel rendelkező számviteli osztályvezetőt cs belső ellenőrt, közgazdászt, hálózati ellenőrt, képesített könyvelőt, gépkönyvelőt. Továbbá felvesz: szakképzett és szakképzetlen bolti eladókat, pénztárosokat, szünidős főiskolás és középiskolás diákokat. segédmunkásokat. Munkásszállást idénydolgozóknak biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben az áfész személyügyi előadójánál. Balatonszárszó, Rózsa u. 1. sz. alatt. (95667) A Balatonföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet könyvelői munkakörbe képesített könyvelőt keres. Fizetés megegye- zés szerint. (95883) A Településtisztasági és Kertészeti Vállalat zamárdi új forgalmi műszaki telepére felvesz autóvillamossági műszerész, autószerelő szakmunkásokat. Jelentkezni személyesen a te- lep vezetőjénél lehet._____(95895) M egyei vállalat felsőfokú képesítésű dolgozót keres számviteli osztályvezetői beosztásba. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezést 88108. számra a kiadóba Kaposvárra kérünk. ____________________________(88108* A Volán^ 13. sz. Vállalat felvételt hirdet újítási előadói munkakör betöltésére. Foglalkoztatási idő 42 óra hetenként. Jelentkezés helye: yolán 13. sz. Vállalat műszaki fejlesztési és beruházási osztály, Kaposvár. Füredi út 180. Naponta 8 órától 16 óráig.__________________(273538) A Kaposvölgyi Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat felvesz: mezőgazdasági vagy nehézgépszerelőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a társulat telephelyén, Ka- posvár. Kanizsai út. (273529) Megyei vállalat fenntartási munkák irányítására — 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt felvesz. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés 264495. számra a Magyar Hirdető Somogy megyei Kirendeltségére (Kaposvár) kérjük,____________________(264495) A kaposvári körzeti garázsba egy garázsvezetőt keresünk felvételre, szakirányú < felsőfokú végzettséggel. Jelentkezés írásban a következő címein: Postai Gépjármű Szállítási Üzem, Pécs, Diósi u. 51. 7607.________(273534) A z Agroker — Kaposvár műszaki csoportvezetői és műszaki előadói munkakörbe felsőfokú vagy középfokú műszaki végzettségű dolgozót felvesz. Jelentkezés a gép-vegyes osztályvezetőnél. (7397) ^ A TUNGSRAM RT Elektronikai Gyára termelésiránvft/*i munkakörbe vegyésztechnikusi képesítéssel és 5 évet meghaladó üzemi gyakorlattal rendelkező férfi munkavállalót, elektronikai alkatrészeket gyártó és szerelő üzemébe gépésztechnikust, továbbá villamos üzemmérnököt fölvesz. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a gyár felvételi irodájában. Kaposvár, Izzó u. 3. Telefon: 12-280 89. mellék. (73685) Felveszünk íerakatunkho^ gépírni tudó pénzügyi és gépi adatfeldolgozót, valamint gépírót, árukísérőt. Jelentkezni lehet: PIÉRT Kaposvár. Jutái út. Telefon: 13-567. (73950) A Nagybajom—Kaposfő és Vidéke Áfész felvesz belső ellenőrt. Felvételi követelmény: számviteli főiskola, vagy mér- \ legképes könyvelői képesítés. Jelentkezni lehet az áfész központi irodájában, Nagybajom, Kossuth u. 12. (73955) A kaposvári tejüzem felvesz 16. életévet betöltött diákokat nyári munkára július 15-től augusztus 31-ig terjedő időre. Jelentkezés: az üzem gazdasági vezetőjénél. Kaposvár, Izzó u. 2. sz, alatt._______________(273521) A Kaposvári Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat — Kaposvár, Május 1. u. 52. — üzemgazdasági osztályvezető-helyettest keres. közgazdasági egyetemi végzettséggel. több éves gyakorlattal. Továbbá elemző közgazdászt, közgazdasági egyetemi vagy számviteli főiskolai végzettséggel és gyakorlattal. Jelentkezni' lehet a vállalat gazdasági igazgatóhelyettesénél. Kiemelt bérezést biztosítunk! (264486' A Kaposvári Cukorgyár felvesz a takarmánykeverő üzemébe férfi rakodómunkásokat. Jelentkezés a munkaügyi osztályom_____________________(273526) Kőműveseket, ácsokat, segédmunkásokat felveszünk ió kereseti lehetőséggel, teljesítménybérben, kaposvári munkahelyre. Gépkocsival rendelkezők előnyben. Jelentkezés Tervszöv Kaposvár, Május 1. u. 7. Mészöv székház. (264491) Szervizszerelőt keres a nádudvari termelési rendszer mező- gazdasági gépek szervizelési munkáinak végzésére. Felvételre jelentkezhetnek legalább ötéves mezőgazdasági gépszerelői gyakorlattal és jogosítvánnyal rendelkező, lehetőleg technikumi végzettségűek. Jelenekezés munkaidőben: Kaposvár, Géza U. 40. (273519) A kaposvári tejüzem felvesz tej átvevő, technológiai mosó- központ-kezelő és kocsimosó munkakörökbe férfi munkaerőt. Jelentkezés: az üzem termelési vezetőjénél, Kaposvár, Izzó u. 2. sz. alatt. (273520) A Dél-dunántúli Vízügyi Építő Vállalat bélatelepi építésvezetősége felvesz középiskolai végzettséggel rendelkező személyt raktáros munkakörbe. Jelentkezés: az építésvezetőségen. Fonyód—Bélatelep, Balassi B. u. 2. __________________(273515) A Kutasi Állami Gazdaság fölvesz tehenészeti telepre műszakvezetőket. szakirányú középiskolai végzettséggel. Bér: megegyezés szerint. Jelentkezés : a vállalat központjában a szarvasmarha-tenyésztési ága- zatvezetőnél. (264484) A KÖGÁZ kaposvári üzem boglárlellei kirendeltsége azonnali belépéssel felvesz: 1 mérőleolvasó díjbeszedőt. Bérezés: teljesítmény szerint. Jelentkezés: KÖGÁZ boglárlellei kirendeltsége. Boglárlelle, Báthory u. 1. Pápai István kirendeltsée- vezető. __________________(264488) A Kaposvári Cukorgyár felvesz érettségizett, szakmai tan- folyamot végzett raktárost. Erkölcsi bizonyítvány szükség^« Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a munkaügyi osztályom______________________(2736‘>o> A kaposvári tejüzem felvesz gázkazán-kezelőt, árukiadót és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: az üzem áruforgalmi vezetőjénél, Kaposvár. Izzó u. 2. ___________________________(27352?* A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat sürgősen felvesz kaposvári, siófoki, tabi munkahelyekre: ácsokat, kubikosokat, betanított munkásokat, kőműveseket. A szakmunkásokat 35—40 Ft-os, a betanított munkásokat, kubikosokat 30—35 Ft-os, teljesítményhez kötött órabérért. Továbbá kedvezményes étkeztetést, munkásszállást, utazást biztosítunk, valamint különélési pótlékot. Felvétel esetén utazási költségét elszámoljuk. Jelentkezni lehet: Kaposvár. Béke u. 28., továbbá a kaposvári kórház és a posta építkezésén, valamint a válLa- lat siófoki ipartelepén. (9735n^' DÉLVIÉP I. sz. főépítésvezetősége felvételre keres siófoki építésvezetőségére anyag- és szállítási ügyintézőt. Jelentkezési feltétel: középfokú iskolai végzettség, középfokú szállítási tanfolyam. Jelentkezés: DÉLVIÉP 14. sz. építésvezetősége. Siófok, ipartelep. (273509) A Somogy megyei Vendéglátó Vállalat felvesz kontírozó könyvelőt, csapost. szakácsot, valamint villanyszerelőt. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Kaposvár, Ady E. u. 2. I- em. 9. __________________(88169) A Kaposvári Ruhagyár felvesz villanyszerelőket és pneumatikus gépek, valamint elektromos vezérlések javításában jártas szakembereket. Jelentkezni lehet az üzemfenntartási osztály vezetőiénél. (8813P Agrotechnika Gépipari Kisszövetkezet alkalmaz legalább 5 éves mezőgazdasági nagyüzemi gyakorlattal rendelkező gépészmérnököket és technikusokat, valamint autószerelőket, mezőgazdasági gépszerelőket fődarabok javítására. Jelentkezés: Kaposvár, Gilice u. 8. Te- lefon: 11-360. (273548) A siófoki Uj Tavasz Mg. Tsz Siófok, Béke tér 1. alkalmazna azonnali belépéssel hálózati villanyszerelő szakembert. Jelentkezés a tsz-irodánál a fenti címen. Bér megegyezés szerint. (9597.' A SZOT üdülők területi [szervezete Siófok, Munkásőr u. 11. sz. alatti munkahelyre belső ellenőrt keres azonnali belépéssel. Jelentkezés személyesen a főkönyvelőnél. (88137) A Kaposvár és Vidéke Áfész felvételre keres egy auiódáru- kezelőt Ifa autódarura. Építőipari nehézgépkezelői szakvizsgával kaposvári telephelyre kiemelt bérezéssel. Jelentkezés a személyzeti osztályvezetőnél. Kaposvár, Budai Nagy Antal u. £;_________ ________________ (8613 Á rukísérőt felveszünk. Dunántúli Cipőkereskedelmi Vállalat, Kaposvár, Széchenyi tér i___________ (88132) , ,B” kategóriás termelőszövetkezet pályázatot hirdet növénytermesztési ágazatvezetői, növényvédelmi szakirányítói munkakörök betöltésére. Lakást biztosítunk. Házastársak előnyben. Jelentkezés: írásban vagy személyesen a tsz elnökénél. Cím: Kossuth Mg. Tsz Kisbárapáti 7282.______________(273546) A SEFAG szántód! erdészete közelítő eszközzel rendelkező vállalkozókat keres fakitermelésre. Cím: Szántód, Kőröshegyi u. 8622. Telefon: 31-055. ____________________________(88033) A Tejipari Szállítási Vállalat balatonszárszói munkahelyre gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket alkalmaz. Jelentkezés: tejipari áruelosztó, Balatonszárszó. (Telefon: 84 40-586). ____________________________(88044) É pítőipari Szállítási Vállalat kőröshegyi kirendeltsége felvételt hirdet tégylalerakó munkakörbe kiemelt bérezéssel, gépkocsivezetői munkakörbe, bér kollektív szerződés szerint. Jelentkezés a kőröshegyi téglagyárban____________________(95838) A Somogy megyei Tanács Tüdőgyógyintézete, Mosdós, dolgozókat alkalmaz az alábbi munkakörben : gyógytornász, vegyész, boncmester, rendész, asztalos, víz-, központifűtés-szerelő, takarító, belső szállító, konyhai kisegítő. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél. (88073) A DÉLVIÉP Vállalat bélatele- pi építésvezetősége felvesz közép- vagy felsőfokú gépész végzettséggel rendelkező személyt építésvezetőségi főgépész beosztásba és vízvezeték-szerelő szakmunkást. (88116) A VILLAMOSBERENDÉZÉS ÉS ELEKTRONIKAI VÁLLALAT KAPOSVÁRI VILLAMOSSÁGI GYÁRA felvételre keres szakközépiskolát végzett dolgozókat, anyagbeszerző programozói, valamint gépész- és viluamos- technikusi munkakör betöltésére. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti szociálpolitikai osztályán, Kaposvár, Mező I. u. Telefon: 11-140. (88091) A siófoki áfész azonnal alkalmaz mezőgazdasági termeltetésfelvásárlás és értékesítés szervezésében gyakorlattal rendelkező középfokú szakirányú végzettségű dolgozót. Jelentkezni lehet: az áruforgalmi főosztályvezetőnél. Áfész-központ, Siófok, Kálmán Imre sétány. 4. (88025) A Kaposvári Ruhagyár karbantartási területre felvesz villanyszerelőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni az üzem- fenntartási osztályvezetőnél le- het._______________" (88063) Felveszünk Fonyód, Marcali, Keszthely, Nagykanizsa és környékére főállású bedolgozói munkakörbe építőipari szakmunkásokat, felújítási és karbantartási jellegű munkák végzésére, kiemelt jövedelemmel, kötetlen munkaidőben. Brigádok is jelentkezhetnek. Érdeklődni levélben vagy személyesen az alábbi címen: LAKÉV felvevő irodája Keszthely, Vörös Hadsereg üt 9. (248348) KERESKEDELMI VÁLLALAT pályázatot hirdet KAPOSVÁRON a Csokonai közben (könyvtár mellett) szeptemberben megnyíló saját papír-írószer boltjának vezetői, valamint helyettesi munkaköreinek betöltésére. A munkakör betöltéséhez boltvezetői képesítés és gyakorlat szükséges. Papír és írószer képesítéssel rendelkezők előnyben. Jelentkezést: „PIÉRT 73952” jeligére önéletrajz, s az eddigi munkakör leírásával a Somogy megyei Lapkiadó Vállalathoz kérjük leadni. (73952) A kisbárapáti Kossuth Mg. Tsz felvesz mezőgazdasági gépszerelőket. Jelentkezés a műszaki vezetőnél. (273547) A Barcsi Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat fölvesz vasbetonszerelőket, vasbetonszerelők mellé betanított és segédmunkásokat. A segédmunkásokat rövid időn belül betanított munkásokká képezzük. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezés: Barcs, Táncsics u. 18. munkaügyi osztályon. (73796) A tabi Béke Mg. Termelőszövetkezet melléküzemági tevékenységéhez több beosztásba felvételt hirdet. GÉPÉSZMÉRNÖKÖK, GÉPÉSZTECHNIKUSOK, FAIPARI MÉRNÖK, FAIPARI TECHNIKUS jelentkezését várjuk. Követelmény: felsőfokú, illetve középfokú iskolai végzettség, ötéves termelésszervezésbe- ni jártasság, termelésirányítói gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint. Lakás beköltözhetően biztosított, házastárs részére munkalehetőség megoldható. Jelentkezés levélben: Béke Mg. Termelőszövetkezet Tab, 8660., rövid eletrajz, működési tevékenység részletes leírásával. (73789) 1985. június 28-án 16 órakor kerül sor a szántód pusztai műem lékegyüttes ünnepélyes átadására Június 29—30-án 10 órai kezdettel: Siotour 7. nemzetközi meghívásos díjugrató lovasverseny és kettes fogathajtó \yerseny. Mindhárom napon népművészeti és népi iparműt eszel i kirakodóvásár. Világbajnok négyes fogatok a pénteki műsorban. (88145) A Kaposvár és Vidéke Áfész 1985. augusztus 1-től 1988. július 31-ig szerződéses üzemeltetésre meghirdeti az alábbi egységeit: 12. sz. Kerékkötő Csárda, II. o., Bőszénfa, Szigetvári u. 8—9. 16. sz. Italbolt, IV. o., Zselicszentpál, Kossuth L. u. 1. 26. sz. Italbolt, IV. o., Őrei, Fő u. 32. 32. sz. Italbolt, IV. o., Kaposmérő, Rákóczi u. 1. 54. sz. Italbolt, IV. o., Somodor,: Kossuth L. u. 89. 76. sz. Italüzlet-presszó, III. o., Mezőcsokonya, Latinca u. 1. 77. sz. Betyár Csárda, III. o., Somogysárd, Szabadság tér 2. 5. sz. Vegyesbolt-italbolt, Kaposújlak, Kossuth L. u. 29. 6. sz. Vegyesbolt, Kapasszerdahely 25. sz. Vegyesbolt-italbolt, Hajmás 41/asz. Vegyesbolt, Kaposújlak, Üjmajor 125. sz. Vegyesbolt-italbolt, Gsombárd A versenytárgyalás időpontja: 1985. július 26. 9 óra. Helye: Kaposvár, Irányi D. u. 17. Áfész klub. Pályázatokat a Kaposvár és Vidéke Áfész-hez kérjük benyújtani, Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 7—9. Bővebb felvilágosítást a közgazdasági osztály vezetője ad. Telefon: 13-433. (88181) Pályázati felhívás! A Siófoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola pályázatot hirdet: gyakorlatioktatás-vezetői állásra: Az állás^betöltéséhez szükséges feltételek: — kereskedelmi és vendéglátóipari főiskolai végzettség — 5—10 éves szakmai gyakorlat (előny: vendéglátóipari szak + pedagógiai végzettség) Az állás 1985. augusztus 16-ával betölthető. A pályázathoz részletes önéletrajzot kérünk. Érdeklődni lehet a 13-336-os telefonon. 1,73911)