Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-22 / 145. szám

1985. június 22., szombat Somogyi Néplap 13 HsportEHIMII Ismét Pécsett az Álpok-Duna Kupa mezőnye Háromszoros Európa-bajnok az indulók között ASZTALITENISZ UTÁNPÓTLÁS CSAPAT­BAJNOKSÁG Befejeződött az utánpótlás :orú asztailiténászezők 1984/ 5 évi utolsó, s egyben leg- angosaibib eseménye, az or- zágas ifjúsági, serdülő és iijone csapatbajnokság. A Iiaposplast SE fiataljai a 'árakozásnak megfelelően ól szerepeltek. Az ifjúsági- .k 44 indulós mezőnyében z Alkonyi, Garbóczi, Rák .lkotta együttes a 9—16. he- yen végzett. A serdülőknél 8 induló közül az Alkonyi, Iák, Végh csapat az 5—8. lélyet szerezte meg úgy, hogy . négy közé jutásért a ké- őbtoi győztes Bp. Statiszti­ka együttesétől szenvedett ve- eságet. Újoncoknál 55 csa­ját indult, s a dobogóért fo- yó küzdelemben maradt dúl az Alkonyi, Marosi, Mo­gyorósi alkotta kaposvári gyüttes 5:3 arányiban a Tol­lai Vörös Lobogóval szem­lén. Ezen a mérkőzésen Al- :onyii Szilvia remek játék- :al mindhárom tolnai ver­senyzőt legyőzte. A csapatbajnokság után :érült sor a korcsoportos •gyéni versenyekre, amely zintén beszámít az egyesü- etek rangsorolásába. A ser­iülőknél Alkonyi a 16, Rák ledig a 32-be jutott. Újon- : oknál Alkonyi és Marosi ■gyanánt a négy közé jutá­ért maradt alul egy-egy tatisztikás versenyzővel zemben. Fejes, Fogyorósi, "emesi és Varga korcsoport- ukban a legjobb 16 között 'égeztek. Ennyi jó helyezésit nég sohasem sikerült sze- ezni ilyen rangos verse- íyen. A sportegyesiületek rangso­rban több első osztályú lakosztályt is megelőzve a taposplast SE az 5—6. he- yen végzett. „A mi csapatunknak meg­van a képessége a legfénye- >ebb szerepléshez” . .. „A Jolánon kívül nincs olyan igyüttes, amelyiknek a já- ékosállománya jobb lenne, mint a miénk” .... Ezek a ti jelentések a tavaszi idény tezdete előtt láttáik niapvi- ágot lapunkban Stolle hász- ó szakosztályelnök, illetve Szőke Mikós edző megfiogal- nazásában. Akkor bizonyá­ba akadták olyanok, akik :öbb szerénységet vártak, Mégis az edzőnek kell i^k- nat adnunk, aki anniakide- lén még hozzátette: kétszeri negyedik hely után nem- :sak illik, hanem kötelező s feljebb tenni a lécet. Amikor a bajnokság vé- ;én ismét értékeltük Szőke Miklóssal az eredményeket, nindketten könnyebb hely­iéiben voltunk. Hogy mi ;örtént, mindenki előtt is- nert. A Siófoki Bányász násodik hélyezettként fel- i ütött a labdarúgó NB I- >e, egy olyan tavaszi sze- •eplés után, amilyet egyik ’ivál'isa sem tudott produ­kálni. A Bányász tavasszal megőrizte veretlenségét, hu- ;zonnyoie pontot gyűjtött, níg a Volán három tavaszi /erőségével 26, a Vác két /ereségével 24 pont birtoko­sa lett. — Négyévi munkánknak érett be most a gyümölcse. Mem akarom azt mondani, rogy már ennyi ideje az NÍB I-re készültünk, de az. évenkénti tudatos erősítés, a mind merészebb célkitű­zés mindenképpen sejtette, rogy evés közben megjött íz étvágy — mondta az ed­Az Alpok—Duna Kupa nemzetközi autós hegyi- veírssny-somazat mezőnye ismét Pécsre érkezik. A ver­senysorozat harmadik fu­tamát a Szentkút—Lapis közötti 5781 méteres útsza­kaszon, a közismert „hosszú pályán” bonyolítják le. A versenysorozat növekvő népszerűségét jelzi, hogy ez­úttal jóval több külföldi versenyző küldte el nevezé­sét, mint áprilisban az első ző. — A múlt évi kupasi­ker adta a döntő lökést já­tékosnak és vezetőnek ah­hoz, hogy bátrabban tekint­sünk az első osztályra. Az a gárda, amelyik képes volt, akkor sorozatban élvonal­beli csapatokat legyőzni, al­kalmasnak bizonyult arra. amit most véghezvitt. Az újabb erősítések már ezt a célt szolgálták. Közismert, hogy a mai labdarúgásban nem lehet csak tizenegy já­tékossal célba jutni. Ehhez legalább 15-16 egyforma ké­pességű labdarúgóra van szükség. Nos, a siófokiaknak legalább tizennyolc ilyen játékosuk van, ez bebizo­nyosodott a bajnokság so­rén. Kulcsemberek váltak ki sérülés vagy egyéb ők miatt a csapatból, és ez mégsem érződött a játékon. A csapat kisebb átszervezé­se a bajnokság kezdetén U jótékonyan hatott. Olcjos visszakerült a beállós poszt­ra és kialakult a Szájíz, Bódi. Kiss középpályás sor. Korábban az úgynevezett agresszív támadójátékot játszotta a Bányász, a múlt őszi néfhány fiaskó azon­ban megfontolásra késztet­te a szakvezetést. Visszavettünk egy kicsit a támadójátékból és na­gyobb gondot fordítottunk a védekezésre a tavaszi idény­ben — mondta Szőke Mik­lós. Elismerte, hogy játékuk ezzel kevésbé lett látvá­nyos, de sokkal biztonságo­sabbá vált. Több volt a tu­datosság is a csapatmunká­ban. Igaz, az egyéni hibá­kat ezzel még nem lehetett futamra. Például tíz cseh­szlovák autós is ott lesz a nemzetközi verseny rajtjá­nál Skoda 130 RS és LR, Lada MTX és Forma Eais- ter kocsikkal. De termé­szetesen viszontláthatjuk a tavaszi futam abszolút győztesét, Walter Pedrazzát is, aki a múlt vasárnapi rechbergi futamon a legjobb időt érte el, pedig ott_ vélt Mauro Nesti is! kiszűrni, és ez a veszített pontoknál megmutatkozott, a Bauxitbányász, majd a Szekszárd és a Nyíregyhaza elleni mérkőzésieken. A Bányász erejét legin- ■káb a rangadókon elért eredmények példázzák. A Volánt és a Vácot az ősszel saját otthonukban verték meg, nem is szólva a diós­győri tavaszi diadalról. (Ez volt a DVTK utolsó lehető­sége. hogy még beleszólhas­son a feljutásért folyó küz­delembe. A Bányász imponá­ló játékkal 5:l-.re verte a vasgyáriakat Diósgyőrben és ezzel egy nagy riválisát végleg „leszakította”.) Szin­te példátlan a siófokiak ha­zai és idegenbeli statiszti­kája. Tavasszal otthon mindössze háromszor-győz­tek, ugyanakkor idegenben hatszor (!). A hat otthoni döntetlennel szemben négy idegenbeli áll. A hajrá kez­detén volt egy nem éppen szívderítő sorozata a csa­patnak. A május 26. és jú­nius 5. között lejátszott ta­lálkozók döntetlenül vég­ződtek, és ezek között há­rom hazai mérkőzés volt. Ekkor csüggedték el a szur­kolók, akik hangot is adtak nemtetszésüknek. Néhány vezető is megijedt; veszve látták a már-már kézben levő sikert. Többen azt hí- resztelték, hogy ez a csapat, tulajdonképpen csak meg akarta mutatni, hogy mire képes, de nem óhajt előbb­re lépni. Csattanós választ adtak azonban szolnoki győ­zelmükkel. (Folytatjuk.) Jutási Róbert A nevezések szerint Ped- razzán kívül még öten ér­keznék Forma—2-es ver­senyautókkal. A svájci Bu- ess még a tavasszal neve­zett a mostani versenyre, és reméljük, megérkezik Erich Höhmann, a tavaszi albszo- lút második helyezett is. De várunk egy igazi sztárt is, Herbert Stengert, aki Osel- lájával háromszor (1978, 81 és 82-ben) szerzett Európa- bajnolká címet és ötször (1977-ben, 79, 80, 83 és 84- ben) Európa-bajnoki má­sodik helyezett volt. Ta­vasszal útban ideleié köz­lekedési balesetet szenve­dett, azért nem láthattuk a versenyben. A kupasorozat rechbergi futamán a magyarok lehe­tőségeikhez képest iól szere­péitek. Kiss Dezső hatodik lett. Tóth János pedig a nyolcadik helyen végzett a kategóriájúkban. Kzsjár Csaba második helyét érté­kessé teszi, hogy csupán egy Forma VW és versenyző tudta megelőzni, Kákonyi Attila a Szuhanyik-fiéle Eas- terrel nem tudott beleszól n(i a végső sorrendbe, mivel mindkét futamban kiállni kényszerült — műszaki hi ■ ba miatt. Szombaton reggel fél nyolc órakor kezdődik a szabad edzés a hazai és kül­földi résztvevők számára. Ezt követik a kötelező ed aésfutamok, majd 12.30-kor rajtol a magyar országos bajnokság mezőnye, velük együtt indítják a nemzet­közi verseny indulóinaik ed­zésfutamát is. Vasárnap délelőtt 9 órá­kor kezdőidnek a nemzetkö­zi Alpok—Duna Kupa ese­ményei a kötelező edzéssel, majd a három versenyfu­tam rajtjával. A rendezők szeretnék, ha sikerülne a nemzetközi versennyel pár­huzamosan megrendez­ni a magyar OB harmadik futamát is. Így pótolni le­hetne az elmaradt pilisi baj­noki futamot. Ha ez a terv megvalósul, vasárnap is óriási mezőny versengését élvezhetik a nézők. A versenyt a Lapisig hú­zódó útvonalon rendezik. A nézők szombaton és vasár­nap is 8.30-ig juthatnak el a lapisi elágazás felől a Re­mete-rétig, ahol a parkotok­ban elhelyezhetik autóikat. Ezúttal a depót a rajtnál alakítják ká, tehát vala­mennyi parkoiló a nézője rendelkezésére áll majd. A rendezőség ismét jól szer­kesztett műsorfüzetet jelen­tetett meg. Kurucz Pál UT AZ NB-I-BE Magasra rakták a lécet Négyéves munka eredménye — Gondosabb védekezés HÍREK Június [22 A nap 4.47 órakor kél, s 20.45 órakor nyugszik; a hold 7.09 órakor kél, s 23.30 órakor nyugszik. A várható időjárás: Szombat Paulina Többnyire napos idő lesz. Az északnyugati szél éjszakától jelentősen mérséklődik. A leg­magasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton 25 fok körül alakul. A Balaton hőmérséklete 15 fok. Lottó A Sportfogadási és Loíttió- igazjgatóság közlése szerint a 25. heti lottósorsolásan a kö­vetkező nyerőszámokat húz­ták ki: 6. 11, 56, 61, 71 * VII. — Ülést tartott tegnap a Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottsága. A megye VII. ötéves tervének főbb pontjairól dr. Sarudi Csaba, a megyei tanács általános el­nökhelyettese adott tájékoz­tatót Szó volt még a telepü­lések rendjével és tisztaságá­val kapcsolatos társadalmi ellenőrzések új formáiról és módszereiről. — Két isztambuli gyárral kötött megállapodást férfi nadrágok és dzsekik gyártá­sára a csurgói Napsugár Ru­házati Szövetkezet. Az idén 25 ezer darabot készítenek a török üzemekben magyar anyagból és a csurgóiak sza­básmintái alapján. — Egyhetes számítógépes tábor nyílt Rádpusztán a Ba- latonboglári Mezőgazdasági Kombinát KlSZ-szervezeté- nek rendezésében. A 30 so­mogyi általános iskolás meg­ismerkedhet a Magyarorszá­gon forgalomban levő szá­mítógépekkel, s olyan üze­mekbe látogatnak, ahol szá­mítógépes rendszer működik. — A munkavédelmi felté­telek javítására 12,6 milliót fordít idén a Dél-somogyi Mezőgazdasági Kombinát. A legtöbb fejlesztés az anyag- mozgatás korszerűsítésével, valamint az üzemhelységek bővítésével és felújításával kapcsolatos. Több munkahe­lyen korszerűsíti a fűtést és porelszívóberendezéseket is fölszerelnek. — Háromnapos tapaszta­latcserére hívta meg a Ka­posvári Városi Pártbizottság a Kecskeméti Városi Pártbi­zottság párt- és tömegszerve­zetek csoportjának munka­társait, a pártépítési munka - bizottság tagjait. A tegnap kezdődött és a vasárnap be- fejződő látogatás során a kecskemétiek megnézik a várost, megismerkednek az üzemi, a lakóterületi körzeti pártmunka helyi gyakorlatá­val. — Országos Vörös Meteor találkozó. A KPVDSZ ka­posvári természetbarát egye­sületének csoportja is részt vesz június 27. és 30. között Sopronban az Országos Vö­rös Meteor találkozón. A négynapos túrára korláto­zott számban még elfogad­nak jelentkezést. — A csokonyavisontai öre­gek napközi otthona találko­zót szervez ' környékbeli otthonok lakói.;aiiv. A július 1-én a csokonyavisontai gyógyfürdőnél a rendezvény­re szárnál több idős vendé­get várnak. SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET VASÁRNAP ESTE 8-IG. Telefon: 11-510 Pótválasztások A megye 56 választókerü­letében választanak ma vá­rosi és községi tanácstago­kat. Az érintett szavazókö­rök helyiségei reggel 6 óra­kor nyitnak. A pótválasztá­sokon tanácstag az lesz, aki a legtöbb érvényes szavaza­tot kapja, azaz elegendő az egyszerű többség. —■ üj tanácsi vállalat alapításáról döntöttek a hé­ten Nagyatádon. A Kapos- vill nagyatádi szervizéből szervezett Mikro elektromos javító és szolgáltató vállalat július elsejétől működik. — Önálló estet ad ma este a siófoki Sió gyermek nép­tánc együttes a Dél-balatoni Kulturális Központban. — A helyszínen töltik meg a Balaton-környéki üdülők turistagázpalackjait több Áfor-kútnál. E szolgáltatás­ba Somogybán a siófoki ben­zinkutat kapcsolták be. Alagút oposszumoknak Ausztráliában italán a ki­halásitól mentik meg a tör­pe oposszumokat. Az öklöm- nyi hegyiállaitikák lakóterüle­tét ajuitópályla szeli íketté. Amikor elérkezik a párzási idő, a kis erszényesek a for­galmas út túlsó oldalán igyekeznek fellelni „szívük választottját”, így sók állat végzi a száguldó kocsik ke­rékéi alatt. A lelkes állat­védőik sürgetésére a hatósá­gok .most aliagutaikat építe­nek a kis jószágoknak. A szakembereik az oposszumok áltál jóll ismert kőfajtát al­kalmazzák építőanyagnak, hogy az állatkák használják is az oltalmat kínáló alul­járót. — Öregek napját rendez­tek tegnap Nagyberényben. A 21 idqs embert a helyi ál­talános iskolások műsorral köszöntötték. — Lakástűz. A tűzhely szabálytalan használata oko­zott lakástüzet csütörtökön este Tab—Szunyogpusztán. A ház lakója Szalai Bóláné másod- és harmadfokú égé­si sérüléseket szenvedett. Az épületben és a berendezési tárgyakban keletkezett kár mintegy 80 ezer forint. — Anyagtorlódás miatt ki­maradt lapunk mai számából a folytatásos regény mai részlete, s ezért olvasóink szíves elnézését kérjük. — A DÉDASZ Vállalat kaposvári üzemigazgatósága értesíti a la­kosságot, hogy a Blaha L. köz­ben, a Tókaj közben, a Beszé­des J. utcában a Csalogány közben, a Vörös Hadserg útja végén kisfeszültségű hálózatot épített, melyet 1985. június 21-én feszültség alá helyezett. A meg­épült hálózat oszlopainak és ve­zetőinek érintése a feszültség alá helyezés után TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES. (88205) — A kaposvári áfész szokola- berekl vegyesraktára május 24- töl 28-ig leltárfelvétel miatt zár­va tart. (88214) — A Kaposvári Ingatlankeze­lő és Közvetítő Vállalat kárte­vőirtó részlege rövid határidő­vel, garanciával, rágcsáló és ro­varirtást vállal közületeknek és lakosságnak. Cím: Kaposvár, Nyár u. 23. Termelési üzem. Te­lefon : 13-155. (88154)

Next

/
Thumbnails
Contents