Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-22 / 145. szám
1985. június 22., rzombat Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK A magány peremén — Mindig ennyire szeretted a fánkot? — Az asszony az edényekkel teli konyha- szekrény előtt állt, szelíd, kissé anyáskodó hangon beszélt. — Soha nem fogsz tudni eleget sütni — nevetett Kántor Ádám; letelepedett a csöppnyi tűzhely mellé, és beleszippantott a sercegő olaj illatába. Az asszony teríteni kezdett; gondosan a helyükre igazgatta a tányérokat és az evőeszközöket. Rövidre nyírott haja volt és keskeny, barna szeme. Kántor Ádám szerette elnézni, ahogy energikus mozdulatokkal tesz- vesz körülötte. A legteljesebb arra gondolt, lassacskán az megelégedés töltötte el, ha egész ház asszony jelenlétéről tanúskodik. Egyszerre eszébe ötlött: éppen négy hete, egy esőbe hajló pénteki napon h&zta össze a sors az aszonnyal; azazhogy nem is annyira a sors, mint inkább a munkatársi törődés; Simon, a műhelyfőnök mutatta be neki a nőt. Házszentelő volt. Rokonok, ismerősök sokasága ünnepelte fülsiketítő zenebona közepette, hogy a Simon család új fedél alá költözött. — Három évig elvacakoltunk vele — mutatott körbe nagy hangon a kopaszodó műhelyfőnök. — De végre készen van. A többiek harsányan éljeneztek. Nem sokkal később Kántor Ádám már a frissen felszentelt verandán ácsorgott. Jól érezte ugyan magát abban a méhkasra hasonlító, nekividámodott társaságban, ám valahogy mégsem bírt maradéktalanul feloldódni; kiosont hát, a permetező «eső bámúltap Simon néhány Somagyfajszat 1856-ban vette meg Kund Vince a Draisikovich grófoktól & 187:2-ben építette föl a kas- télyit. A birtokot unokaöccsei, Jenő és Béla örökölték .. . Sorolhatnám még a Kundo- kait, sokan voltak De elég, ha ennyit említünk, s kiemeljük az 1846-ban született s 1894-ben meghalt Béláit. Hogy miért éppen őt? Az indoíklást a Csánki-féle monográfiából idézem: „Kund Béla híres vadász, és életében 40 911 darab vadat lőtt. Kastélya is télé van vadásztrofeumokfcal exo- bikus vidékekről... 9 tigris - bőr, 1 kitömött tigris, 1 pár- duobőii, 5 indiai medve bőre... 2 krokodil, 2 farkas...” Somogyvári László és Füller Ferenc, akik negyven- egynéhány éve sok munkát végeztek a kastélynál és többször jártak az épületben, még egyebekről is beszámoltak: nagy könyvtár, gaiZdag fegyvergyűjtemény is volt ott akkoriban. Egy legendát is őriznek a falubeliek, ezt Szulimán Lajostól hallottuk. — Tudják-e — kérdezte jelentőségteljes pillantással —, hogy miképpen végezte az utolsó Kund uraság? Várakozó hallgatásunkra súgva, mint valami titkot ki- bökte: — Hát azt bizony megölte a Rózsa Sándor! — Rózsa Sándor? De hiszen az alföldi betyár volt. — Járt az kéremszépen mindenfelé. Erre is. A Kund unaság pedig naigy vadász és — Én is félmegoldásnak tartom a mostani felújítást. De hát a mi tanácsunk sem gazdag, tehát a kastély tulajdonosaként legföljebb nézhette volna, hogy összedől a jobb sorsra érdemes épület, amelyben 1969-ben Maximi- lan Schell még filmet forgatott. A téesz üzemet akart. Egy teljesen újat háromszor ennyi pénzért sem tudtak volna építeni. így hát támogattuk a kastély átalakítását. Megmenekült... Meg. Bár kissé megkeseríti az efölött érzett örömöt, hogy arról is szól az emlékezet: amikor a világhírű rendező és stábja Turgenyev Első szerelemjéből forgatta itt a filmet, akkor még a parketta és néhány bútor is megvolt. Csak épp a felújítás gondolata nem született meg. Elég ennyi. Bízzunk Balogh József „jóslatában” : egyszer gazdagok lesznek ... Luthár Péter Fotó: Makai Károly SOMOGYFA1SZ nagy kötekedő volt. Hírét vette, hogy ezek a betyárok pusztítják a vadállományt. Rájuk is talált, és puskáját nekik szegezve kísérte őket a börtönbe. Ám a Rózsa Sándor valahogy lemaradt, aztán hátulról... Hát így végezte a Kund. Aki nagy népnyúzó volt. Ez volt-e vagy nem, s melyik Kund is volt? Ki tudja? Utolsó persze nem lehetett ... De Rózsa Sándor sem igen járhatott errefelé... Mindenesetre e kis mese megszínezi a kastély történetét. Nem is árt egy kis szín. Mert a tigrisbőrökhöz és betyártörténetekhez meglehetősen illetlenül, most har- risnyakészítő gépek sorakoznak a „helyreálított” épületben. Külsőleg meghagyták a házat olyannak, amilyen volt, csupán néhány alumíniumműanyag lámpaszörnyeteg éktelenkedik az eléggé felületesen bevakolt és fehérre meszelt falakon. De kívülről végzetes károkat még nem szenvedett az épület. Belülről viszont... írni az L alakú kastély hátsó traktusának kisebbik részéről érdemes, mert az még a régi. Az oldalbejáratnál megállt az üzemtelepítés, néhány földszinti és emeleti helyiséget megkíméltek. Van köztük egy különösen szép sarokszoba. Füller Ferenc haimiskás mosollyal mondta róla: — Ott szoktak tivornyáz- ni, énekelni az uraságok. Férfiak főképpen, de néha az asszonyok is. Mi meg les- kelődtünk. Hát... Szóval tudja ... — Mi lesz a megmaradt résszel? — kérdezem a kastélybérlő pusztakovácsi Egyesült Erő téesz elnökét, Balogh Józsefet. — Reméljük, hogy üdülő a harisnyagyáriaknak, akikkel együttműködve jó ideje létesítettük az üzemet, amelyet most a kastélyban bővítettünk. — Nem sajnálják a házat? — Igen is meg nem is. Olyan szakvéleményt kaptunk, hogy le kell bontani. Mi viszont meg akartuk menteni. Pénzt kellett szereznünk rá, s így született a kompromisszum: még mindig jobb, ha gyár lesz, mintha lebontanánk. Ha egyszer gazdagok leszünk, ki is telepítjük onnan a gyárat... Csöndör József tanácselnök mondta: Somogyi kastélyok Falusi délelőtt A homokszenitgyörgyi községi tanács épületével ételiemben kalapos bácsika húzta a kaszát az árolkszélen. — Társadalmi munka? Lehet, ma így neveznék. Én csak nem tudtam elnézni ezt a gazt. Láthatja, mások is megteszik — mondta a kaszanyélre támaszkodva. — Ogy nézem, több nemzedéket kiszolgált már ez a szerszám. — Én is legalább 60 éve csinálom. Még gyerek voltam, amikor először kézbe vettem, most meg 79 éves vagyok. Ennyi idő alatt az ecél is elkopik, hát még az émber. — Ne mondja már, hiszen jobban csinálja, mint bármelyik fiaital. — Meglehet, de azt nem az erő teszi. Tudom, hogy kell megfőni. Mert lehet kaszálni úgy is, hogy tíz perc múlva az ember már nem kap levegőt, meg úgy is, hogy fél nap után se fárad el. — Ki tanította? — Senki. Vérében volt ez a parasztgyereknek. 12 holdunk volt, kellett a férfierő. Később a tsz-be léptünk. Ott a szarvasmarha-telepen voltam eületős. 71 óta vagyok nyugdíjak — Hogy bírja az egészsége? — A munka jó orvosság. Ezit a kalszát is megette volna már a rozsda, ha nem használom. így meg kopottan is fénylik. Ilyen az ember is. Ezért keresők munkát magamnak a ház körül meg a szőlőben. Búcsúzóul kalapot emel, s akikor mondja meg a nevét is: Krizsanics Mihály. A Szülök felé kanyarodó utca egyik udvarából kalapálás zaja ballik. önitató készül. A ház asszonya, Jan- kovics Jánosné a tsz-szel kötött szerződés alapján nagyban hizlal sertéseket. — Kaposvárra jártam dolgozni a ruhagyárba. Sok időt vett el a bejárás, nehéz volt emellett a három gyereket meg a házimunkát is ellátni. Mikor meghallottam, hogy a tsz hízó alapanyagot helyez ki a házakhoz, én is vállalkoztam. Az eddig leadott 30 hízó jövedelme alapján nem is bántam meg. Most tsz-doLgozó vagyok, de úgy, hogy itthon van a munkahelyem. — Mennyi időt vesz igénybe az állatok ellátása? — Napi 3—4 órát. Eddig a legnehezebb a vízhordás volt. Most a bátyám önitatót szerel be, így sokkal könnyebb lesz. Büszkén mutatta meg az ólakat. — Olyan ez, mint egy kis szaktelep. — Olyanak is kell lennie. A tsz ágazatvezetője rendszeresen ellenőrzi a tartási körülményeket meg a súly- gyarapodást. ök adják az abrakot, ők szállítják el a hízókat. Ezzel a munkával felelősség is jár, de hát épp ezért csinálom szívesen. A ház előtt az út menten narancsszínű zekés férfi festette újra a kilométerkövet. Koller József útőr nyolc társával összesen 120 kilométernyi út karbantartását látja el. — Mennyit tesz meg gyalog naponta? — Van úgy, hogy 18—20 kilométert. Ma estig például a 10-es kilométerkőtől Ladig minden szelvénykarát újra kell festenem. Traktorosjogo- sítványom van, mégis ezt csinálom 15 éve. Tudja, valahogy szabadabb élet ez. Igaz, télen próbára teszi az embert, mégis szeretem. — Egész éviben., folyamatosan van tennivaló? — Mindig akad. Különösen a mostani kemény tél után sok a javítanivaló. Koller József csak órák múlva ónt ahhoz a laöi kilo méterkőhöz, ahol egy akta- táskás fiatal autóstoppos vá- rákozott. — Megváltozott a buszmenetrend, h iáiba lestem a megszokott járatot? — Hova tart? — A munkahelyemre, Ho- mokszentgyörgyre. Dr. Kiss Gábor vagyok, a tsz jogásza. Nagyatádon lakunk a feleségem szüleinél, egyelőre. Onnan járok át naponta két átszállással. — Egyelőre? — Igen, mert a tsz segítségével rövidesen letelepedünk Homokszentgyörgyön, Szakmailag sem skatulyázó- dik be itt az ember. Sokféle üggyel kell foglalkozni; naponta adódik mód a bizonyításra, új tapasztalaitok szerzésére. Kálmáncsán ér a déli ha- rangszó. Nagy Józseffel beszélgetek. A szerszámot egy ház előtt lévő betongyűrűnek támasztja. Az utcán végig hasonló betongyűrűket látni. — Mi épül ezekből? — Vízakna. Lesz végre vizünk. Azt mondják, novemberre elkészül. 25 000 forintot fizettünk házhelyenként. Emlékmajor felől finom ételszagot hoz a szél. Józsi bácsi mintha csak kitalálná a gondolatomat. — Kész lehet az ebéd az emléki bakeltiüzem konyháján. Azt mondják, csudafi- nom a kasztjuk. Ha nem lennék 79 éves, bizony, elmennék oda dolgozni. Sokan járnak a faluból. Mikor én dolgoztam, csak a tarisznyából ebédeltünk. No, isten áldja! Bíró Ferenc perc múlva utánament, és hunyorogva a bordái közé bokszolt. — Van itt egy asz- szony — mondta. — A feleségemmel dolgozik. Negyvenkét éves, éppen hozzád való. Egy éve, hogy elvált. Gyere, megismertetlek vele. Az asszony egész idő alatt a munkájáról beszélt. Egyszer aztán a férfi óvatosan a karjához ért. Máig emlékezett: mennyire furcsának, újnak és megmagyarázhatatlannak hatott akkor annak az érintésnek a melege. Késő éjszaka kísérte haza az asszonyt. Másnap ismét találkoztak; a férfi kérte, töltsék a szombatot a lakásán. Az asszony sokáig nem szólt; Kántor Ádám már-már zavarba jött, mire megtört a mélyvízi csönd. — Persze nem ígérek semmit — mondta az asszony. Azon az éjszakán mindketten megpróbáltak felülről végignézni múltjukon. Bár igazából nem tudták, de talán nem is akarták megfejteni, mi történik velük. Elég volt, hogy kaptak egy lehetőséget: közösen kikapaszkodhatnak a magányból. Hajnalban Kántor Ádám évődve tessékelte be az asz- szonyt a konyhába, hogy kávét készítsenek. — Boldog vagy? — kérdezte az asszony. — Ühüm — bólintott Kántor Ádám könnyed mosollyal. — Boldog és éhes. — És mit ennél? — Most valami hideg is jó lenne — félete a férfi, miután felhajtotta a kávéját. — De egyszer majd süthetnél nekem fánkot. — Fánkot?! — hökkent meg az asszony. — Na, tessék, micsoda lovagom van; azt szeretné, ha fánksütéssel tölteném az időt. — Jut idő mindenre. — A férfi most azt a pillantását vette elő, amelyiktől szófogadó beleegyezést várt. — Csak költözz ide hozzám. Az asszony jelegzetes, tűnődő arccal fordult feléje: — Jó — mondta. — Majd meglátjuk. Kelemen Lajos
