Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-17 / 140. szám
1985. június 17., hétfő Somogyi Néplap 7 Vasárnap a Desedán Kirándulók, nyaralók, horgászok JÓ LEVEGŐN, SZÉP KÖRNYEZETBEN A tó tükre csillogva veri vissza a napsugaraikat. Enyhe szellő fodrozza a vizet, s a nádasgyűrűibe fogott De- seda üde ieíheletet árasat a tájra. Vasárnap délelőtt van. A parkolóban és a tavat körülölelő utak mentén autók, motorok, s itt-ott néhány kerékpár is feltűnik. Kirándulásra termett, csendes vasárnap délelőtt. Világos színű Wartburg ajtaja tárul, s a két kisgyerek már szalad is a fák alá, a hintához. Hajdú Györgyék Marcaliból érkeztek: — Kaposvárra hoztuk nyári szünidőre a gyerekéket a nagymamához — mondja a fiatalember. — Csak egy rövid órára álltunk meg a Desedánál. Kíváncsiak voltunk, mennyit változott tavaly óta. Akkor nagyon jól érezték magúkat a gyerekek, így most is szakítottunk egy kis időt. A gyerekek közben a vízhez szaladtak, s egy stégen éri utol őket édesanyjuk— A kerékpárokat — mutat a tetőcsomagtartóra a családfő — csak később vesszük le az autóról. Apó- samiéknak ugyanis van egy hétvégi házikójuk Kaposiho- mofcon, s ott töltik majd a szünidőt a gyerekek is a nagyszülőkkel. A két srác nagyon szeret ott hancúroz- ni: igen jó a levegő, szép a környezet. Kicsit távolabb fiatal házaspár apró kislánnyal sétálgat. Csongor Gáborék Kaposvárról ruccantak ki friss levegőt szívni. A 17 hónapos Adrienn ismeri a városban kedvenc parkjának minden bokrát, s ezúttal a Deseda növényvilágával ismerkedik. Nagy jókedvben a csúszdánál fiatalember játszik egy kislánnyal, a közeli asztalnál a kis csoport többi tagja figyeli őket. Magyar Lászlóék a három-, és a két másféléves gyerekkel So- mogyaszalóról jötték át gyalog. — Jó az idő, gondoltuk, kirándulunk egyet. A gyerekeknek van itt homokozó, csúszda, hinta, s ha megszomjazunk, itt a büfé. A tó körül rengeteg a horgász. A vízbe nyúló földnyelv nádassál, zsombékkail határolt végénél négyen üldögélnek. A szakállas fiatalember, Birics László hegesztő a Kaposvári Cukorgyárban, de ezúttal kedvtelésének hódol: két botot figyel kitartóan. — Hétvégeken, amikor a család engedi, eljárok >'de horgászni. Jó időben két fiammal és feleségemmel érkezünk, ők is szívesen vannak a szabadban. Négyéves fiam úszóval már pecázgat- ni is szokott. Kolda Gyula először horgászik a Desedán. Pécsről érkezett két nagy fiával. Civilben bányász. Most kukorica-csalival igyekszik pontyot, kárászt, keszeget hazavinni. — Máskor a pécsi tavon, vagy a bányász egyesület eleműi taván horgászom. A horgászújságban olvastam, hogy az idén jobb fogásra lehet számítani a Desedán. ezérjt ide is váltottam engedélyt. Nem akarunk zavarni, bányász-köszönéssel búcsúzunk hát: — Jószerencsét! Gyarmati László Lebukott a „ fiú" Meg akarta leckéztetni a másik autó vezetőjét... Közútjadnkon az utóbbi időiben szaporodnak az agresszív magatartási formák. Nem vagyunk kellően körültekintőek, nem figyelünk egymásra. Sokan elsőbbségük tudatában gyakran még a karambolt is inkább választják, nehogy a másik elorozza ezt a jogot. Találkozhatunk cserbenhagyásos esetekkel, sőt feltűnt a szándékos veszélyeztetés is, ami olykor kísértetiesen hasonlít a filmek autós-üldözéses jeleneteire, a „Lord fiúk” száguldásaira. A Somogy megyei Bíróság büntető fellebbviteli tanácsa a közelmúltban éppen egy hasonló ügyet tárgyalt. A vádlott a 31 éves csombárdi Kaposvár, Vörös CsiUag: du. 5 és este 7 órakor: ÖT LÁDA ARANYRÖG. Szabad Ifjúság du. 4 órakor: TALPIG OLAJBAN. du. 6 órakor: SZAMURÁJOK ÉS BANDITÁK I—II. (16). Mozimúzeum: du. fél 6 órakor: SZÉPLÁNY AJÁNDÉKBA (14). Marcali este 7 órakor: BALFACÄN. Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: SZOMSZÉD SZERETŐK (14). Barcs: este 8 órakor: TÚL NAGY RIZIKÓ (14). Balatoni mozik műsora Siófok, teremmozi: du. fél 6 és este fél 8 órakor: ÖT LADA ARANYRÖG. Siófok, kertmozi este 9 órakor: BOMBAJÖ BOKSZOLÓ (14). Bala- tonboglár este 8 órakor: REDL EZREDES I—II. (16). Balaton - földvár, fedett kertmozi este 8 órakor: ÖRÜLT ROMAI VAKÁCIÓ. Balatonlelle, fedett kertmozi este 9 órakor: HÁZIBULI. Balatonfenyves, fedett kertmozi este 9 órakor: SZAF- FI, este 11 órakor: ANDROIDOK LÄZADASA. Balatonszárszó. fedett kertmozi este 9 órakor : A LEGYŐZHETETLEN VUTANG (14). Balatonszemes, fedett kertmozi este 9 órakor: SEGÍTSÉG. FELSZARVAZTAK! (14). Balatonmária este fél 8 órakor: FLASHDANCE. Fonyód, fedett kértmozi este 9 órakor: FANTOM AZ ÉJSZAKÁBAN (14). Fonyód, teremmozi este 8 órakor: AZ EGYIPTOMI UTAS (14). Zamárdi, fedett kertmozi este 9 órakor: ARANYESÖ YUCCÁBAN. géplakatos kisiparos Szűcs Sándor vol/t, aki nem először került összeütközésbe a törvénnyel. 1984. október 18-án ital hatása alatt álló munkatársaival szállt autóba, s Kaposváron a Füredi benzinkúthoz indult tankolni. Este kilenc óra körül járt az idő, s míg egyik barátja az autó tartályát töltötte, addlig ő a hátsó ülésen munkaruháját utcai öltözetre cserélte. Ekkor ért mögé egy másik autó. Szűcs felháborodott, hogy intim tevékenysége közben zavarják, ezért szólt, hogy menjenek át a másik kúthoz. A kocsiban két fiatalember és egyikőjük felesége tartózkoTELEVIZIÓ Jugoszláv tv 17.00: Magyar nyelvű tv-nap- ló. 17.20: Videooldalak. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: Szlovén «népmesék. 18.00: Belépés Árkádiába. 18.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napdó. 20.00: Senki sem fog nevetni. 21.15: Párhuzamosok. 21.45: Kiválasztott pillanat. 21.50: Tvnapló. 22.10: Egy szerző, egy film. Osztrák tv 1. 9.00: Hírek. 9.05: A mi vilá- gunk: a Föld. 9.30: Itt vagyok ember . . . 10.00: Iskolatelevízió. 10.30: Szerencsétlen flótások. 13.00: Hírek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Hétfő esti sport. 21.15: San Francisco utcái. 22.05: Csendes-óceáni kihívás. 22.50: Hírek. Osztrák tv 2. 17.15: A világ 2000-ben. 18.00: India csodálatos állatvilága. 18.30: Ház az Eaton Place-en. 19.30: Tv-hiradó 1. 20.15: A hotel. 21.00: Újdonságok a moziban. 21.15: Tv-hiradó 2. 21.45: Schilling. 22.05: A sólyom célkeresztjében. 23.50: Hírek. datt. Rövid vita után — a benzinkutas nyugtató szavaira — átmentek a másik oldalra. Szűcs azonban sértve érezte magát és bosszút forralt. Elhatározta: megledbéztteti a másik autó utasait. Kocsijával kihajtott a benzinkúttól, majd leállt az út mentén. Mivel a másik autó Kaposvár felé kanyarodott, ő is megfordult, s utánuk eredt. Társai hiába próbálták csillapítani, a Volántelep előtt utolérte a járművet. Legalább 70 km/ó sebességgel mellé ért, majd oldalról szándékosan kétszer nekiment. A másik gépkocsi gyorsítással menekült, s a vezető egyből a rendőrségre hajtott. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Hogy tetszik lenni? 9.00: A hét zenemüve. 9.30: A hét költője. 9.42: Ki kopog? 10.00: 10.05: Nyitnikék. 10.35: Lili bárónő. 11.05: „Kimegyek a do- berdól harctérre...” 11.25: A Könnyűipari Minisztérium Bartók kórusa énekeL 11.38: Nemes Barry Lyndon úr emlékiratai. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Jogi arcképcsarnok. 13.05: Magyar előadóművészek albuma. 14.00: Hírek. 14.10: Daloló muzsikáló tájak. 14.35: Két pillanat Iz- land történelméből. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Világablak. 15.20: Staub: Tarka balett-jelenet. 15.29: Kóruspódium. 16.00: Hírek. 16.05: Ugródskola. 17.00: Félóra népzene. 17.30: Eco-mix. 18.00: Olasz filmszínészek énekelnek. 18.15: Esti mese. 18.30: Esti magazin. 19.15: Tíz kérdés... 19.45: Hétfőn este mindenkinek. 20.59: Hangfotó. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Halló, itt vagyok! 23.30: George London operaáriákat énekel. 24.00: Hírek. 0.10: A párizsi Fúvósegyüttes játszik. 0.25: Himnusz. Szűcs az eset után kirakta utasait, mert azok nem voltak hajlandók autójában maradni. Egyedül indult hazafelé, de Jutánál, a kapós- füredi út torkolatánál még kidöntött egy táblát, majd megállás nélkül hajtott hazáig. Otthon még konyabo- zatt kicsit és lefeküdt. A rendőrség itt érte utol. Az igazoltatásnál derült 'ki, hogy Szűcs egészségi állapota miatt „korlátozásos” jogosítvánnyal rendelkezik: szürkület után nem vezethet, nappal lakott területen kívül is legfeljehb 70 km/ó sebességgel. A felelősségre- vonáskor a vádlott beismerte és bánta cselekedetét. A bíróságon dr. Mózes Gábor tanácsa helybenhagyta az I. fokon kiszabott ítéletet. Szűcs Sándor 1 év szabadságvesztést, 2 év közügyebtől eltiltást kapott, 5 évig pedig nem vezethet. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. 8.05: Nótacsokor. 8.50: Délelőtti torna. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Fúvószene. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Népdalok kóruselőadásban és népi hangszereken. 13.00: Hírek. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Hírek. 17.05: Újdonságainkból. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Tip-top parádé. 19.00: Hírek. 19.05: Nóták. 19.30: Sportvilág. 20.05: Rockújság. 21.00: Hírek. 21.05: És nálunk? 21.35: Elvis Presley összes felvételei. 22.38: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 23.00: Hírek. 23.20: A mai dzsessz. 24.00—4.30: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR 9.00: Hirek. 9.08: Zenés játékokból. 10.00: Szimfonikus zene. 11.40: Beethoven kamarazenéjéből. 12.37: Operakórusok. 13.00: Hírek. 13.05: Sorsfordító pillanatok. 13.35: Zenekari muzsika. 14.18: Szokolay Sándor: Vémász. 15.29: Patikamúzeum Kaposvárott. 16.30: A Sisters of Mercy együttes felvételeiből. 17.00: Csőd. Rádiószínház. 17.28: Grieg: G-dúr szonáta. 17.51: Victor Hugo és a muzsika. 18.50: Egészségünkért! 19.00: Hírek. 19.05: Rögtönzés 50 zongora körül, néhány verssel és csembalóval. 20.20: Händel: Messiás — oratórium. 22.18: A hét zeneműve. 22.48: Szimfonikus táncok. 23.30: Hírek. MAI MŰSOR HÍREK Június A nap 4.46 órakor kél, s 20.44 órakor nyugszik; a hold 3.40 órakor kél, s 20.12 órakor nyugszik 17 A várható időjárás: Hétfő Nyugat felől lassanként megnövekszik a felhőzet és megered az eső, záporeső. A déli óráktól északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, megszűnik az eső. A változó irányú szél időnként élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, hétfőn 14 és 19 fok között alakul. Alida, Laura "Xl Lottó «____________ -A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 24. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A nyeremények az illeték levonása után a következők: négy találatot 71 fogadó ért el, nyereményük egyenként 149 195 forint. Háromtalálatos szelvényre 649, a kéttalálatosra 28 forintot fizetnek. — Tanácskozást rendez szerdán a kaposvári fésűsfonal feldolgozásáról a textilipari tudományos egyesület somogyi szakembereinek részvételével Kaposváron a Pamutfonó-ipari Vállalat gyárában. Szó lesz a testvérgyárak együttműködésének tapasztalatairól is. — Gyászünnepélyt tartottak tegnap Győrött a mártírok emlékművénél. Megemlékeztek a náci koncentrációs táborokban elpusztult zsidó emberekről. A koncentrációs táborokban nem egészen egy év alatt több mint 5 ezer győri zsidó származású férfi, nő és gyermek halt meg. — Kellemes környezetben, korszerű körülmények között szórakozhatnak, étkezhetnek tegnap óta Sopron legújabb vendéglőjében, a Fenyvesben, a város lakói és a turisták. A most elkészült étterem 16 millió forintba került, s egyszerre 250 vendéget tud fogadni. — Befejezte munkáját a 32. belgyógyász vándorgyűlés szombaton Dunaújvárosban. A rangos tudományos fórum a cukorbetegség új gyógyító eljárásait és megelőzésének lehetőségeit, valamint a szívinfarktuson átesett betegek rehabilitációjának problémáit tűzte napirendre. — Nyári menetrend lép érvénybe ma Kaposváron a helyi közlekedésben, a tanév végén. A korábban kiadott menetrend-könyvben a most megszűnő járatokat I betűvel jelezték. Szeptember elsején indulnak majd újra ezek a buszok. — Kigyulladt és leégett pénteken Siófokon a Sió utca 4. szám alatt Havasi Ferenc cipészműhelye. A tűz keletkezésének oka eddig ismeretlen. Az anyagi kár 110 ezer forint. — Géphiba miatt lapunk szombati száma csak késve jutott el olvasóinkhoz. A késésért szíves elnézést kérünk. — Évadzáró társulati ülést tartott az Állami Bábszínház szombat délelőtt. A színház az évad során 1454 előadást tartott a fővárosi és vidéki színpadokon. A gyermekeknek, illetve felnőtteknek szóló produkciókat 412 ezren látták. A repertoárdarabok mellett 8 új előadást láthatott a bábszínház közönsége. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 ® 90 évvel ezelőtt, 1895. június 17-én született Varasdon, és 30 éves korában, 1925-ben halt meg New Yorkban Lékai János, a munkásmozgalom kiváló harcosa, kommunista, újságíró, író. Tevékeny tagja volt a Galilei Kör baloldali csoportjának, 1917-től pedig a Korvin Ottó vezette antimilitarista mozgalomnak. 1918. október 16-án merényletet kísérelt meg gróf Tislza István ellen. Letartóztatták; a börtönből az októberi polgári demokratikus forradalom idején szabadult. Résztvett a KMP, majd az Ifjúmunkások Országos Szövetségének alapításában, s utóbbinak ő lett az elnöke. 1919 januárjától az Ifjú Proletár című lap egyik szerkesztője. A Tanácsköztársaság idején a közoktatásügyi népbiztosságon, illetve a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének titkáraként dolgozott. A Tanácshatalom megdöntése után emigrációba kényszerült. Részt vett a Kommunista Ifjúmunkás Inter- nacionálé alakuló kongresz- szusán, s 1921-ben a végrehajtó bizottság tagjává választották. A Komintern utasítására 1922-ben New Yorkba utaizott, s átvette az Amerikai Kommunista Párt magyar szekciója Üj Előre című lapjának szerkesztését. Fiatalkori súlyos betegsége, a tüdöbaj korán végzett vele; a felszabadulás után hamvait hazaszállították. — 132,3 millió forint volt a felépítendő Nemzeti Színház számláján június elején. Az Orsrágos Takarék- pénztár adatai szerint a fővárosiak eddig több mint 47 millió forintot fizettek bei vidékről csaknem 76 millió forintot utaltak át, külföldről pedig 7 és fél millió forint érkezett a Nemzeti Színház számlájára. Az országgyűlési képviselők a társadalmi akció meghirdetése óta két ízben fizették be egy-egy havi tiszteletdíjukat. — Lesz-e bárka? címmel a felszabadulásunk utáni prózatermésből adott ki antológiát a Kossuth Könyvkiadó. A kötetben huszonöt szerző szerepel írásával. — Szombaton nyitották meg Karcagon a III. alföldi fazekas triennálét. Ezt pályázat előzte meg, ami után 64 pályázó alkotásait javasolta kiállításra a szakmai zsűri. Az első díjat ifj. Szabó Mihály karcagi fazekas kapita. — Tegnap befejeződött a X. országos szövetkezeti dalostalálkozó Szolnokon. A szövetkezetek fenntartásában működő énekkarok az országos seregszemlét megelőzően Nagykállón, Kecskeméten, Tatán és Tamásiban területi bemutatókon vettek részt, s a több mint nyolcvan együttesből a legjobb huszonkét kórus kapott meghívást Szolnokra. Express hírek. MAGDEBURG: Július 2S—27. Teljes ellátás, utazás repülővel. Részvételi díj 3050 Ft/fő. BERLIN: augusztus 4—9. Félpanzió. Utazás repülővel. Részvételi díj: 2960 Ft. Jelentkezésieket korlátozott számban még elfogadunk. Jelentkezés és felvilágosítás: Express Utazási Iroda Kaposvár, Ady E. u. 8. Telefon: 13-556. (88147) A Kaposvári Latiné a Művelődési Központba június 2l-re meghirdetett műsoros est elmarad. (88157) 1985. évi vagyonmegállapító leltárunkat június 24-től június 28-ig tartjuk. Ezen idő alatt az árukdadiáS szünetel. AMFORA— ÜVÉRT Pécs—Kaposvár. (88158)