Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-13 / 137. szám

1985. június 13., csütörtök Somogyi Néplap ÜZENET A JÖVŐNEK E meletes balatoni villa földszintjén, szerény egyszobás lakásban vagyunk. Régi bútorokkal berendezett szoba, kissé ko­pottas karosszékek, fiókos szekrények, kifákult dívány­takaró. A falon bekeretezett fényképek: egy kastély, ver­senylovak, fal kávád ászát. A dívány felett lévő képről se- lyemrulhás halvány, szópasz- szony tekint ránk. — Drága, jó Lilim — mondja, amikor a képre té­ved a tekintetem. — Mióta elhunyt, egyedül élék itt. A berendezéssel nem sokat tö­rődöm. A családi hagyaték­ból néhány öreg bútort a Nemzeti Múzeum vett meg. Sovány, kopaszodó, alig őszülő, régi eleganciával öl­tözött, csokornyakkendős öregúr. Pirosas arcán alig láthatók ráncok, csupán a megereszkedett redők árul­kodnak koráról. Teljes szel­lemi frisseségnek örvend. Ebben az évben tölti be 95. életévét Kossuth Lajos. — Hát nem szörnyű eny- nyi ideig élni? — mondja nevetve. — Élni jó, mert valamiben mindig reménykedünk — válaszolom —, s neked külö­nösen élned kell, hogy el­mondhasd történelmi élmé­nyeidet. _ Az emlékezőtehetségem még jó. De a jövő? Remény mi lehet a számomra? — Azzal kezdem — amit nyilván már sokan megkér­deztek —, milyen rokonság fűz. a nagy Kossuth Lajos- hoz? — A család azonos. IV. Bála királytól ered a ne­messég. Nagy Lajos király adta az „udvardi és kossuth- falvi” előnevet. A XVII. században élt Kossuth Mik­lós, akinek Dániel nevű fiá­tól származott a lutheránus ág, így Kossuth Lajos is. István nevű fiától pedig a mi katolikus águnk. Az én nagyapám Kossuth Pál volt, Kossuth Lajos kortársa. A családi 'hagyomány szerint dédapám, László, a szegény rokont, unokatestvérét, az azonos nevű Kossuth Lászlót álláshoz segítette a megyei levéltárban, ő volt Kossuth Lajos édesapja. — Van-e valamilyen sze­mélyes élményed a nagy ro­konnal kapcsolatban? — Csak közvetett. Amikor születtem, az ö^eg még élt Turiniban. Keresztnevemet valószínűleg neki köszönhe­tem. M int .iskolás 1906-ban Rómában járt. X. Pius pápa fogadta a világ minden tájáról össze- sereglett zarándokokat. — Én a Ferenc József in­tézetben nevelkedtem; .egyen­ruhában jártunk, és kardot viseltünk. Ügy látszik, a pá­pának feltűnhetett a kisdiák karddal az oldalán. Magához hívatott, a tolmács útján ér­deklődött, merre van ha­zám, hogy hívnak? — Kossuth? — kiáltott fel csodálkozva a pápa —, hi­szen jól ismertem és nagyra becsültem Torinóban Kos­suthot, a nagy magyar sza­badságiharcost! Nem tudom, hogy milyen minőségben élt Torinóban X. Pius. Valószínűleg mint püs­pök, talán már mint bíboros. Nagyon büszke voltam ak­kor. Nem titkoltam a rokoni kapcsolatot. — Ügy tudom, négy ma­gyar miniszterelnöknek vol­tál a titkára. Mi volt a leg­érdekesebb élményed? — Amikor kitört az első világháború, mint miniszté­riumi tisztviselőt fölmentet­tek a katonai szolgálat alól. Önként jelentkeztem kato­nának. A budapesti 1-es hon­véd huszárezredhez vonul­tam be. 1916-ban a frontra vezényeltek. Lemberg (mai Lvov) közelében egy század­ba kerültem Károlyi Miihály- lyál. Jó barátságban voltunk. Amikor egy időre visszavon­ták ezredünket a frontról, egy szobában is laktunk. A front mögött három kilomé­terre voltunk elszállásolva. Mihályt meglátogatta a fele­sége, a világszép Andrássy Katinka. Természetesen át­adtam a helyemet, más kvártélyt kerestem arra az időre. Csoportosan többször kilovagoltunk. Katinka gróf­nő nagyon megszerette az egyik lovamat. Gyakran arra ült fel. Előfordult, hogy ágyútűzbe kerültünk. Az ez­redparancsnok aztán betil­totta ezeket a lovaglásokat. Féltette Károlyi Mihálynét. S ohasem voltam nagy sakkozó. Katinka grófnő mégis rábírt egy sakkpartira. Csodálatos­képpen győztem. Részemről nem fontos, hogy mi volt a tét, de tőle egy nyakkendőt nyertem. Károlyi Mihály gyakran tért haza az országgyűlés üléseire, majd végleg ott­hon maradt. 1918 őszén ta­lálkoztunk újból, egészen más körülmények között. Engem is leszereltek, fontos beosztásba kerültem. Weker- le Sándor miniszterelnök tit­kára lettem. Amikor Buda­pesten forradalmi hangulat kezdett kialakulni, Wekerle — ismerve Károlyi Mihály­hoz fűződő, személyes kap­csolataimat — engem kül­dött hozzá, és tanácskozásra hívta meg a miniszterelnök­ségre. Károlyi csak azzal a feltétellel fogadta el a meg­hívást a tárgyalásra, ha el­ismerik a katonatanácsokat. Wekerle erre nem volt haj­landó. Hamarosan le is mon­dott. A király tétovázott, hogy Károlyit vagy Hadik Jánost nevezze ki a kor­mány élére. Végül is Hadik János mellett döntött. De az események felgyorsultak, s Hadik megbízatása csak egy­két napig tartott. Izgalmas események zaj­lottak le akkor az én tit­kári szobámban. Ott volt ugyanis a közvetlen telefon- vonal, amely a miniszterel­nököt a királlyal összekötöt­te. A nép forrongott, megin­dultak a miniszterelnökség felé. Ekkor volt a lánchidi csata. Hadik utasított, hogy azonnal hívjam meg tanács­kozásra József főherceget, Szurmay honvédelmi minisz­tert és Lukasics tábornokot. Hamarosan meg is érkeztek. Én voltam az ötödik személy a tanácskozáson. Lukasics megkérdezte a miniszterelnököt, hogy tá­volról vagy közelről löves­sen-e a tömegre? — Azt önnek kell tud­nia, ön a katona. De előbb •beszélnünk kell a királlyal — mondta Hadik János. Utasított, hogy hívjam fel telefonon a királyt, illetve a számysegédjét, Hunyady gró­fot. Sikerült is kapcsolatot teremteni. Hunyady jelent­kezett a telefon túlsó vé­gén, Becsben. — Hadik miniszterelnök úr őfelségével kíván sürgő­sen beszélni — közöltem. — Őfelsége alszik. Vadá­szaton volt és elfáradt — fe­lelte Hunyady. — Föl kell kelteni, mert Budapesten' forradalom van! — erősködtem. Végül is a telefonhoz hív­ták a királyt, és létrejött a beszélgetés közte és a mi­niszterelnök között. Ott áll­tam mellette, mindent jól hallottam. Hadik jelentette, hogy a nép a miniszterelnökség el­len vonul. Engedélyt kért a katonaság bevetésére. A ki­rály nem egyezett bele. Er­re Hadik bejelentette a le­mondását. A király elfogad­ta. Lukasics tábornok nem azért támadott a felvonu­lókra, mert a bosnyák kato­nák megtagadták az enge­delmességet — ahogyan azt Károlyi írja könyvében —, hanem a király nem enged­te. Károlyi Mihály kapott megbízatást kormányalakí­tásra. Felkért, hogy marad­jak a helyemen. Maradtam, de egy hónap múlva, amikor három minisztere, Babtyhány Tivadar. Búza Barna és Lo­vászi Márton lemondott, én is leköszöntem állásomról és hazamentem Zemplénbe. A trianoni békeszerződés következtében birtokom Csehszlovákiához került. Széphalom, feleségem örök­ségé maradt meg. Házunk és földünk a Kazinczy-mauzó- leummal és parkkal volt szomszédos. K ésőbb még visszatér­tem hivatalomba, s Bethlen István mellett is dolgoztam egy évig. De aztán végleg hazamentem Zemplénbe. 1945-ben a föld­osztáskor 100 holdat hagy­tak meg. Később arról is le­mondtam. — A második világhábo­rúban nem vettél részt? — Nem, akkor már kor- háladött voltam. — Eddig a múltról beszél­tünk. És a jövő? — Jövőről már nincs értel­me beszélnem. Azt azonban •még szeretném megérni, hogy a két világhatalom megegyezzen a leszerelésben, vagy legailáibbis a kezdeti lépéseikben, hogy az embe­riségnek ne kelljen retteg­nie az atomháborútól. Bele­fáradtam az életbe, nekem már mindegy. De annak a családnak vagyok a tagja, amely Kossuth Lajost adta a nemzetnek, s a név kö­telez. Hangom gyengül, mégis kiáltani szeretnék, üzenni azoknak, akiktől a béke függ: Egyezzenek meg! Érvényesüljön Helsinki szel­leme. Ne legyen többé há­ború! Dr. Viczián Antal /o 4 # ,%\ •■űr 1 -T'ifí-V V v ' \\ %\ & i v é) fi VÁf !■!5' *'» / \ra .v {? Jj|l w f V ’ V/ Megnyitották Kaposváron az országos kamarazenei találkozót „Zene nélkül nincs teljes ember" Ünnepélyes keretek között kezdődött meg tegnap Kaposváron, a Liszt Ferenc Zeneiskola nagytermében a kamarazenei tanárok nyolcadik országos találkozó­jának rendezvénysorozata. iA nyitó ünnepségen — megyénk társadalmi, kulturális közéletének számos más vezetőivel együtt — megjelent Sugár Imre, a Somogy megyei Tanács elnöke és Csapó Sándor, a kaposvári városi pártbizottság titkára is. A rendezvénysorozatot Vi­dék Gizella, Kaposvár vá­ros tanácséinak elnökhe­lyettese nyitotta meg. El­mondottja : megyeszékhe­lyünk zeneiskolája azért kezdeményezte tizenöt esz­tendeje az országos találko­zót. hogy hazánk legkivá­lóbb zenetanárainak pro­dukciói hozzájárulhassanak az általánosan művelt, így az esztétikai szépségekre is fogékony embertípus kiala­kulásához, az értékőrző és értékteremtő tevékenység serkentéséhez, egyszersmind a szakmai tudás elmélyíté­séhez. — Nem titkoltuk azt a szándékunkat sem, hogy ezzel a rendezvénysorozat­tal szerettük volna városun­kat bekapcsolni az ország zenei életének vérkeringé­sébe — folytatta. — „Ma már elmondhatjuk, hogy a szakemberek ezeket a talál­kozókat érdeklődő figyelem­mel kísérték és komolyan felkészültek a művészeti ér­tékek bemutatására.” Ezután néhány adattal summázta az eddigi talál­kozók eredményeit Vidék Gizella. Az előző hét fesz­tiválon 449 zenetanár lé­pett a kaposvári, Kossuth Lajos utcai pódiumra, kö­zülük 226-an kapták meg kiemelkedő teljesítményük­ért a szervező és vendéglá­tó intézmény alapította dí­jat. A részvevők számát il­letően az idén sincs ok a szégyenkezésre: 34 város­ból L18 zenepedagógus, azaz 52 kamaraegyüttes jött el, hogy interpretálja a klösz- szikus zeneirodalllom reme­keit és a ikoriárs komponis­ták gyakran kísérleti jelle­gű darabjait. — Városunkban nincsenek nagyobb zenei hagyományai — hangsúlyozta a városi tanács elnökhelyettese. — Níhcsenek jeles zeneszerző szülötteink, de kibontakozó­ban van egy folyamatosan fejlődő zenei élest, zenei mozgalmaink és öntevékeny együtteseink mind maga­sabb színvonalat érnek e1 szorgalmas munkájukkal. Végezetül Kodály Zoltánt idézte a szónok: „A zene múlhatatlan része asz egész emberi műveltségnek. Aki­ben ez nincs meg. annak a műveltsége tökéletlen. Zene nélkül nincs teljes ember.” Ezzel a városa tanács el­nökhelyettese megnyitotta a zeneiskolai tanárok nyolca­dik országos 'kamarazenei találkozóját, melynek prog­ramján ma és holnap ösz- saeson hat hangverseny sze­repel részint a kaposvári zeneiskolában, részint a me­gyei könyvtárban. Ezenkívül számos konzultáció és ta­pasztalatcsere is lesz. A nyitókoncertet tegnap tar­tották meg, a gálahangver­senyre szombaton este kerül sor. Gyomrot szorító várakozás Szóbeli érettségik — Mit húztál? Melyik ol­dalról ? Sorban vannak a tételek? — veszik körül a mán „érett” diákot társai. A Táncsics Gimnázium IV. a osztályának tíz tanulója kuporog a teremben.. Arra várnak, hogy a már vizs­gázó öt társukat felváltsák a több, mint tíz tagú bizott­ság dlő.tt. Továbbtanulási szándékuk szerint 'két-, vagy négy tárgyiból kell szálmot adni tudásukról. S az „ost­rom” folytatódik: — Elég, ha három percet folyamatosan beszélek? — Balekérdeanék? — Miiyeni a 'hangulat? A kipirult lány arcvolná- sai tükrözik még a béllső feszültséget, alig tud vála­szolni a maturandúsok ikér- désözönére, de tekintete nyugodt, szeme csillog. Így adja itudtul a vülágnak: ibe- dotatak, de én. tudtam úszni, túl vagyok az elődöntőn. Berényi Andreának az iga­zi döntője, — sorsdöntője — a felvételi lesz a Kaposvá­ri Mezőgazdasági Főiskolá­ra. — A történelem jól sike­rült, a magyar már kevés­bé. Az aránylag kis ponit- számam miatt a felvételin mindenképpen brillíroznom kell — mondja. Kovács Andrea és Nagy Judit másnapra vannak be­osztva. Andreát a Keszthe­lyi Agrártudományi • Egye­tem, Juditot pedig a pécsi Janus Pannonius Tudo­mányegyetem "magyar—an­gol szakáira „hívták” felvé­telire. — Vannak kedvenc téte­leim, amelyekben nem tud­nak megcsípni, de a kevés­bé kedvelt témaköröket úgy érzem, nem eléggé tanul­tam meg — vall szorgal­máról Judit. — Sokkal reá­lisabb képet festhetnénk tu­dásunkról, ha a négy érett­ségi tárgyra négy napot Atádi elégia A kaszálások idején szemnek is, szívnek is harmóniát va­rázsol a munkafolyamat a nagyatádi szoborparkba. Mint­ha versenyre kelne a nonfiguratív alkotások szótlansága a lovak méltóságával. És hiába a kaszások kezén a kvarcóra, az ősi kalapáló ritmust egész órát jelző priintyögésével kizökkenteni nem tudja. így válik múltunkkal időtlenné a jelen. A munkáját végző embernek pedig reménye ma­radhat: ősöktől rámaradt mozdulatai örökebbek lesznek a szobrok fáinál. * Fotó!° Makai Károly .... Zz&z.z­ff’ wmm mm v* kaphatnánk. Bizonyára a többiekben is keveredik most Mátyás király, Ady Gogol és (Marart. — Megsi mogatnál azzal a kezeddel, améiyilkkel az athéni demokráciát húztad ki? — szakítja meg hirtelen fejtegetését és (kiabál a fe­szültséget némileg feloldva egyik társa után. — Gyerekek, enyém jobb­ról a harmadik .tétel! — rendelkezik Hodics Tímea, aki a Szegedi Orvostudo­mányi Egyetemre jelentke­zett. — Mindig lesz egy har­madik? — replika znak a többiek. — Nem baj, akkor is! — Ezek szerint Hunyadi akarsz lenni — kérdezi a csapat leglámpalázasabb •tagja, a fogtechnikusmk készülő Horn Andrea. — Nem, Géza — válaszol Tímea és az okos, lelkiis­meretes diákek iróniája, biztos tudása sugárzik ked­ves bohóckodásából. Az egyik asztalinál cafa­tokra olvasott könyvek, el­nyűtt füzetek föllé hajol csendes „mostmárminden- mindegy” hangulatiban Faj- est Ibolya. Társai fáradha­tatlanul tömik fejébe az év­számokat, a 'kormányok sor­rendjét. Lesz-e szerencséje? — Igen, reméljük — fele­lik szinte egyszerre. Vála­szuk jó összhangot sejtet. Négy meghitt, barátságban töltött év, másfélezer diákos bűnökkel, csínyekkel tele­tűzdelt nap végére kerül pont hamarosan. S mikor erre terelődik a szó, a ma­túrán dusok otthagyják köny­veiket, feledik a közelgő — a gyomrot öklömnyivé szűkítő — vizsga fenyegető jelenlétét, s meglepő hévve . kamaszos lelkesedéssel tör fel bennük együtt töltött diákságuk megannyi élmé­nye. A nyári építőtáborok ezer örömre, kedves taná­raik — osztályfőnök — és az orosz tanár diákokat ej • tál mazó együttműködése, az osztálytársakat összeláncoló láthatatlan és mérhetetlen erő. Utoljára izgulnak együtt. Kérdés nélkül ömlik belő­lük a szó ... Tamási Rita

Next

/
Thumbnails
Contents