Somogyi Néplap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-13 / 110. szám
1985. május 13., hétfő Somogyi Néplap 5 Ballag már... ... a vén diák ... Kezében fokos, vállán a tarisznyában társak bizodalma. A szemekben a könnyek is valóságosak, ahogy utoljára végigsuhannak a társakon, a tanári karon. Orgonaillatú lett az osztályterem, és hiába cseng a fülekben még a szerenádok dallama, már a búcsúbeszédeket is elmondták. Szülők, rokonok gyülekezete tette ünnepivé a pillanatot, amely után a sikeres vizsgák hiányoznak csak, s hivatalosan is éretté nyilvánítják a „gyermeket”. Szépen választott idézetek jelzik a ballagási osztálynévsor fölött: hittel és reménnyel indulnak útnak. Legyen az egyikről itt Albert Schweitzer gondolata, nem útravalóul, mert út- ravalót csak az út pontos ismeretében lehet felelősséggel adni, inkább reményül és bíztatásul: „Embernek lenni nagyon nehéz, de másnak lenni nem érdemes.” És feladat megtisztítóbb nem is lehet... „A szárny megnőtt, üresen áll a fészek...“ RÚZSOS PUSZIK, KÖNNYCSEPPEK Megyénk több mint háromezer diákja int búcsút középiskolás éveinek. Hamarosan érettségivel, szakmunkás-bizonyítvánnyal a kezükben indulhatnak az élet buktatókkal és örömökkel tarkított útjára, jelentős részüket egyetemek, főiskolák megüresedett padsorai várják. Szombaton a kaposvári Ipari Szakközépiskola 110 végzős növendéke köszönt el tanáraitól, iskolájától, a folyosóktól, melyeknek minden zegzugához ezernyi élmény, diákos csíny köti őket. Varga Tamás, a szerszám- készítő szak végzőse egyelőre az iskolapad helyett munkaasztal mellé áll, diákos drukkja egy-egy jól sikerült dolgozatért a munkában való helytállás bizonytalanságára változik. — Szerettem volna tovább tanulni, de a teljesítmé78. Takianmiányt meg nem árusítanak a boltiban, alhogy lábbellit meg textíliát, amelyekből mostanában nagyot javult az ellátás mindenfelé ezt csak a vak nem látja, így mondják Hansnak az otthoniak. Az uram egyszer olyan hírt hozott, amitől én szi- várványos fonatat sodor- gattam az egyedüllét óráiban. Schottmann Helmuth úttalain utakon, egy szál iránytűvel hnzatájékozódobl Erdősre Németországból a családjával. Ha anyámék is ... ! Mintha bodzavirágillat hódítana mindig, amikor ez dobiban meg bennem. Hansom hozta a szabadító hírt Bitbner Helleninek és Délkány Lajosnak: a lány anyja mégiscsak üzent, hogy eUaikhatnak a kamrában, ha megkapják a részüket a gazdaságtól. Nékem ez a Heleni sókat segít az utóbbi hetatóben, azt hiszem majdani magamagát szánja nyem meghiúsította ezt — vallotta be tanulmányi eredményének hiányosságait. — Természetesen terveim között továbbra is dédelgetem a reményt, egy év múlva jelentkezem a Bánki Do- nát Műszaki Főiskolára. Az idén mérlegelve az esélyeimet úgy döntöttem, hogy a munkával eltöltött egy év minden szempontból javamra válik. Szöllősi Gábor elektronikai műszerész más terveket dédelget. Vágyainak beteljesülését az országos matematikaversenyen való kitűnő szereplése segítette. Felvételi nélkül, a maximális pontszámmal kezdhet a budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnök». karának híradástechnikai szakán. — A szerencsés kevesek közé tartozom, akik már gyerekkorukban mentesek voltak minden irreális elképzeléstől ; nem akartam bennem az állapotom miatt. Dergecz helyett vasárnaponként .egyszer-egyszer Dé- kány Lajos vágja fel a tűzifát az egész heti főzésihez. Már nem a szénapadlás a héilchieflyem; az utolsó heteikre nekünk is lenit szorítottak helyet a pajtában. Alig irtózom a ziirregő, surranó egerektől. Egy este az uram evvel tért meg: Hanser Henrikéket internálták. A masinálás előtti hét végén Hans meghozta Koch Rudi hírét is, láttáik az erdőéi pincesoron bújfcálni. — Jaj, nagy gyilkos az! Örökre fülemben cseng Heleni hangja, és látom lelki szemeimmel pulyikiatogás arcocskáján a grimaszt, Másnap diidergető hajnalban Dergecz András beállít a tanyáiba egy férfival. — Na, emberek, hoztam az új munkaerőit. Boch Rudolf. Szorítsanak helyet neki valahol. Egy éhes szájjal több, Évikéin. Az új ember szeme összeszűkül, ahogy felismer minűrhajós lenni vagy atomkutató, tízéves koromtól mérnöknek készülök. Általános iskolásként is a fizikai kísérleteket szerettem a leg- '■b?n, ez a vonzódás a rí, napig megmaradt. Hosszú percekig jártuk Csurgó utcáit, míg végre parkolóhelyet találtunk: az ősi diákváros nagy ünnepére, a ballagásra több ezren jöttek el. A megye minden részéből tanulnak itt fiatalok, no meg a csurgói ballagás oly jellegzetes esemény, hogy a hír a kíváncsiskodókat is ide hozza. 1789. március 21-én állítottak egy kaput a régi csurgói oskolánál. Ez a kapu ma a gimnázium udvarán áll. Rajta olvasható: „Űj tanuló lépj át e kapun, melyen egykor az ősi iskola régi fia és régi tanára bejárt. És ezen át lépj élet- utadra. Itt búcsúzik tőled édesanyád.” Amikor valaki a gimnázium tanulója lesz, a tanévnyitón itt fogadja a gimnázium igazgatója az alma mater polgárává. Amikor eljön a ballagás napja, ugyancsak e kapunál búcsúzik tőle az igazgató. Így történt ez most is. Molnár László 97 diáknak kívánt sikert és boldogulást. Köztük volt Horváth József, akitől a diákhagyományokket. Koch Rudi! Nemcsak a neve kezdőbetűjét hamlisítot- ta meg a papírjain, hanem a külsején is változtatott: a fejét fénylőikoipaszra borotválttá, vastag keretes szemüveget visel, bajuszt növesztett. Jó tíz éwél idősebbet mutat így. — Boch — néz ránk: Hansra, H elemire és rám je- lentőisáigtéljeisen. — Boch Mecseknádasdról! A többiek nemigen törődnek vele, készülnek az induláshoz. — Engem egy bizonyos Kochra emlékeztet, aki er- dősi volit hetedizigllen — mondja Hans csönedesen és keményen szembenéz véle. Koch nem álllja az uram pillantását. — Engem is emlékeztetnek itt valakik másokra, de .én is tévedhetek, mert azoknak, akiilkre én gondolok, régen Németországban kell lenniük. Értjük egymást, ugye?! Hans lép fel a kocsira, úgy válaszol neki: A ballagások szomorú- vidám ünnepélye háromezer diáknak jelenti, hogy útjaik elválnak, gondjaik mások lesznek, valamennyien új életet kezdenek. ról hallhattunk, no meg arról, hogy Nyíregyházára jelentkezett a főiskolára, ugyanis helikopterpilótának készül. Volt egy kislány a balla- gók sorában, aki a kézfogás után kilépve a sorból egy apró fiúcskához igyekezett. — Az öcsikém — magyarázta mentegetőzve Serbet Erika barátnői javaslatára Heresznyéről jött a nagy hírű gimnáziumba. — Tizenkét évig jártunk együtt, s most elválnak útjaink, hiszen dolgozni fogok ... A könnycseppek nem szorulnak magyarázatra. A sor végén ballagó fiatalember egy kisfiú kezét fogta. Pestovics József hai'ór főtörzsőrmester huszonhét évesen ült az iskolapadba, s ha kezdetben még nem is ment minden simán, a négy évet becsülettel vé- giigitanulta. Az édesapa büszkeségből hozta el fiacskáját; meglehet, hogy egyszer Józsikából is csurgói diák lesz. — Én mindenre jól emlékszem, Koch! Se holt nem vágyóik, se eleven. Kiáltanék Hansra, de befagyott a szám. Mintha kerek jégtömb csússzanna, fordulna bennem. Ébredés óta tudom, hogy eljött az időm. Most kéllene visszafognom az uramat valamitől, ami ránk hármunkra is határoz, nemcsak Koch Rudiira. „... és nem lesz a te talpadnak nyugalma’’ így áll Mózes könyvében, szinte hallom Erős plébános fejhangját a szószékről. De csúszós hegycsúcsra kellene bennem kapaszkodniuk a szavaknak, hogy kiállthassak. Hans pillant vissza rám a kocsi bakjáról, és mégis én állok sóbálvánnyá vállán, mint Lóit felesége. A gyeplő az c kezében van, neki kell döntenie, merre: a mocsárba vagy a szakadékba. — Valami baj van, fiatal- asszony? Nagyon gyolcsszínű. (Folytatjuk.) Két lánytól is kaptam egy- egy puszit, rúzsoá lett az arcom, és sokáig dörzsöltem, míg végre sikerült eltüntetnem a nyomokat. Akadt egy harmadik adakozó is, ám még időben sikerült kiderítenem, hogy az illető a női ruha ellenére férfi. A lányok nyakában cumi lógott, s a szoknyák alól kilógott nagyanyáink téli meleg alsója. így kezdődött pénteken Nagyatádon a gimnázium és egészségügyi szakközépiskola ballagási ünnepségsorozata, mert itt nem egyetlen óráig tart a búcsú. Hagyomány, hogy a végzősök a nagy nap előtt bohókás ruhákban végigjárják a város utcáit. így találkoztam a puszit adó lányokkal meg a fiatalemberrel, Gampl Ibolyával, Hervai Annával és Rónai Zsolttal. Mindannyian egészségügyi szakközépiskolások voltak. — Hogyan került egy fiú a nővér jel öltek közé? — Az édesanyám erdő- mérnök, és azt akarta, hogy kövessem a példáját. Űt és hídépítő szakközépiskolába jelentkeztem, föl is vettek, végül nagyatádi maradtam és egészségügyi szakközépiskolás ... Boglárilellén (Balatonleil- lén), a Tóparti Galéria tőszomszédságában emléktábla hirdeti: élete alkonyán visszatért szülőmegyéjébe korának meghatározó egyéniségű festője, Iványi-Grün- wald Béla. Kacskarinigöß pályája során bejárta Európa festőiskoláit, érdemeket azonban nemcsak festőként szerzett itthon és a nagyvilágban, hanem szervezőként is beírta nevét a magyar művészettörténetbe. Iványi-Grünwald Béla száztizennyolc éve született a Somogy megyei Som községiben, és 1940-ben a Ba- laton-parton érte a végzet. Ám utóéletének jelentős állomásához az idén érkeztünk el; Telepy Katalin művészettörténész vállalkozott arra, hogy az életművet összefoglaló tanulmánynyal kiegészítve összegyűjti ismert és kallódó műveit. Iványi sikeres festőnek számított korában, népszerű volt, jelentős hazad és külföldi díjakkal ismerték el munkásságát, képeit. A negyvenöt éve halott festő tevékenysége azonban méltatlan feledésbe merült. Napjainkban alig ismerik művészetét. Telepy Katalin újra fölfedezd számunkra Nagybánya egyik alapítóját. Somban, a kis pusztán indult pályája: első ismereteit a művészetről egy helyi öreg juhásztól szerezte, aki a nem messze fekvő Zichy- birtokról került, apja gazdaságába. Ö mesélte el a fiúnak, m-int festett és rajzolt Zichy Mihály, amikor hazalátogatott Oroszországiból. Szülei nem voltak ellene a fiú igyekezetének, mindent megtettek, hogy Ivényi- Grünwaild Béla tanulhasson. A pesti Mintarajziskola el— Szóval ápolóbácsi lesz. — Nem egészen: gyógytornásznak jelentkeztem. A lányok kuncognak a kacskaringós életúton, s régi errtlékeket idéznek föl, többek között Zsoltról és barátjáról, az osztály két fiáról, a bolondos április elsejékről. Mesélnek Kati néniről, a szakoktatóról, akivel mindent meg lehetett beszélni, még a legbizalmasabb dolgokat is; Ludán tanár úrról, aki egyetlen diák- csínytevésből sem maradt ki... Az emlékek könnycseppeket csalnak a szemekbe. Kora este a kórházigazgató várja őket, hogy a hagyományok szerint elköszönjön tőlük, azután bejárják újból a várost, hogy szerenádot adjanak tanáraiknak. Néhány óra alvás, s máris be lehet ülni az iskolapadba, hogy az utolsó osztályfőnöki órán még egyszer számot vessenek önmagukkal. Szombat reggel virágba borult az iskola. Az alsósok díszítették föl a termeket, a folyosót, az udvart, s búcsút intettek az Életbe lépőknek. végzése után Müncheniben folytatta tanuilmányaiit, innen Párizsba vezetett az útja, a Julien Akadémiára. Hollósy Simon négy társával és tanítványaival Münchenből rendszeresen hazalátogatott és Nagybányán tanyázott. A festői környezet újító hatásét később többen is fölismerték. A kolónia benépesült. Ivá- nyi-Grünwaild Béla érdeklődésének homlokterébe a táj került. A nyarakat Nagybányán töltötték, télen Becsben, Müncheniben, Budapesten vagy Párizsiban dolgoztak. Iványi hamarosan otthagyta Nagybányát, átköltözött Kecskemétre, ahol újabb művésztelep született. Ahány állomás, annyi új törekvés — ez jellemzi igazán Iványi festészetét. Űj utakon indult el Kecskeméten. A szabadiskola, illetve a művésztelep 1911-ben népesült be. Míg Nagybányán a plein air-festés problémái foglalkoztatták, Kecskeméten dekoratív színfoltokkal kezdett dolgozni. A húszas évek közén a fényjelenségek ejtették rabul. A Balatonnál megannyi képet festett. — Ha a festő sokait nézi a Balatont, feltétlen modern festővé válik. Mit tud kezdeni a naturalizmus ilyen fénytömegigel? A Balatont nem lehet lefesteni, csak kifejezni lehet — nyilatkozta. A realizmus talajáról indult és egy barokkos korszak után elérkezett festői beteljesüléséhez, s ehhez a Balaton nyújtott témát neki. Ebben Egry József elődje. Az album a Képzőművészeti Kiadó gondozásában jelent meg. Horányi Barna Kézfogás a kapuban Nem lesz a te talpadnak nyugalma Iványi Nagybányán és a Balatonnál
