Somogyi Néplap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-11 / 109. szám

1985. május 11., szombat Somogyi Néplap Hsport 0 A Baja Siófokon Vasárnap délután a Baja együttese látogat Siófokra, hagy az NB Il-es labdarú­gó-bajnokságban össze­mérje erejét a Bányásszal. A vendégcsapat a tabelláin a 14. helyet foglalja el. s a legutóbbi fordulóban hazai pályán 2:0-ra legyőzte a BauxitbányáiSizit. Az élvo­nal félé törő Siófoknak azonban —- legalábbis a pa­pírforma szerint — a két pont megszerzése nem je­lenthet akadályt. A somogyiaknál továbbra is sérült Takács, Pardavi pedig sárga lapok miatt nem áll Szőke Miklós edző rendelkezésére. & korábban sérüléssel bajlódó Olajos vi­szont játékra jelentkezett. A szakvezető csak a mérkőzés előtt jelöli ki a pályára lé­pő tizenegy labdarúgót. Az összecsapáisna vasárnap 17 órakor Siófokon kerül ■sor Kaibás (Szemes, Badies) játékvezető sípjelére. A rendszeres testedzési korán kell kezdeni. Ezt vallják a budapesti Tégla utcai óvó­dások is, akiknek heti két alkalommal van testnevelési foglalkozásuk. Szakmai képzés ritmikus sportgimnasztikában Ma sors­döntő mérkőzés Ma az utolsó, egyben dön­tő mérkőzését, vívja az NB I-es férfi-aszteliteniszosa- pat a Csongirád megyei Épí­tőikkel. Ha bent akarnak maradni az NB I-ben, min­denképpen nyerniük kell ezen a találkozón. S még ez is kevés lehet, ugyanis az ellenlábas Borsodi Építők Győrben játszanak a már kiesett Elektromossal! Ha a győriek legyőzik őket, ak­kor az újabb két ponttal a kaposváriak megmenekül­nek, ha mindkét csapat győz, a Rákóczi vesz búcsút. A kaposváriak nagy becs­vággyal készültek, és a leg­jobb összeállításban állnak asztalhoz. S bizakodnak, hogy Győrben is kedvező eredmény születik számuk­ra. * 4 * * A múlt hét végén Belo- váron vendégszerepelt a Rákóczi asztalitenisz- s zaik - osztálya. Az utánpótlás csa­patoktól egészen az öregfiú- kíg mindenki asztalhoz állt. A DC-rendszerű versenyen az úttörők 4:l-re nyertek, az ifjúságiak és az öregfiúk 3:2-re, míg a tartalékos fel­nőtt csapat 4:l-re kikapott. Az ellenfél csapatában a ju­goszláv ranglista előkelő he­lyén álló versenyzők ját­szottak. Már korábban szót ejtet­tünk arról, hogy „új” sport­ág van megihon osodóban So­mogybán, a ritmikus sport- gimnasztika, amely eddig csupán a megyeszékhelyen nyert polgárjogot. Az utób­bi hetekben sok minden tör­tént azért, hogy ne csak a kaposvári fiatalok hódolhas­sanak a torna eme ágának. Széleskörű szervező munka folyt megyeszerte, és úgy tűnik, nem eredménytelenül. Vidéki városaink közül Sió­fokon., Nagyatádon és Bar­cson, nagyközségeink kö­zül pedig Boglárlél'lén, Fo­nyódon és Tabán mutatko­zik készség tanfolyam szer­vezésére. Szakembereknek azonban híján vagyunk, nél­külük pedig nem indulhat meg a munka. Éppen ezért edzői előkészítő tanfolyam­ra kerül sor a következő időszakban Kaposváron. Meghívták erre mindazokat, akik a felsorolt települése­ken a ritmikus sportgim- nasztifeai tanfolyamokat ve­zetik majd. Május 17-én dr. Abád Józsefné mesteredző és dr. Bótáné, Saly Orsolya, a bíróbizottság vezetője tart előadást. Május 31-én dr. Szécsényi Józsefné, a TF docense a szakág edzőkép­zésének vezetője érkezik Ka­posvárra. Június 7-én pedig Boldizsár Péterné volt szov­jet válogatott, az ifi váloga­tott edzője, valamint Ko­vács Gyöngyi és Patocska Mária egykori ismert sok­szoros. válogatott versenyzők lesznek a vendégek. Július 1-20-;ig Kaposváron edzőtá­borozik a magyar ifjúsági válogatott keret a volt bol­gár válogatott Láng György né irányításával. Ez idő alatt a tanfolyam hallgatói ötnapos gyakorlati táboro­záson vesznek részt és fi­gyelemmel kísérhetik a fia­taloknál folyó válogatott szintű munkát is. Eddig hu­szonegyen jelentkeztek erre a tanfolyamra, de lehetőség nyílik arra is, hogy újabb érdeklődők is résztvegyenek a továbbképzésen, melyek­re Kaposváron a megyei ok­tatási igazgatóságén kerül sor. (Az elsőre 17-én 9 órai kezdettel.) Településeinken a sportág oktatására csak a megyei sporthivatal elnö­ke adhat engedélyt, s mint megtudtuk, ennek előfelté­tele a tanfolyamon való részvétel. A további szak­mai képzés érdekében a hallgatók ősiszel beiratkoz­nak maid a segédedzői tan­folyamra, s csak annak si­keres elvégzése után kap­hatnak működésükhöz okle­velet. J. R. Negyei kézilabda­bajnokság A megyei kézilabdiaibaj- mdkság eredményei, nők: Kaposgép VL—Berzence 22- 6, Fonyód'—KV Izzó 13-33, Bogii érlelte—B.-szánszó 16- 32, Siófok—Marcali 16-11, Nagyatád—Oszlopán 18-19! Férfiak: Csurgó—Szőnyi SE 29-12, Fonyód—Csurgó 27-47, Szőnyi SE—Segesd 19-18. — Elhalasztották a Ka­posvári Tanítóképző—Beny­ílód NB Il-es női kosárlab­da-mérkőzést. A találkozó­ra nem vasárnap, hanem május 22-én (kedden) este kerül sor. if $ <5 Megváltozott a helyszíne és az időpontja a B o glár - lelle—K. Gazdász megyei bajnoki labdarúgó-mérkő­zésnek. A találkozóra va­sárnap 15 órakor, Fonyódon kerül sor. * * * — Jegyek a magyar—hol­landra. A Népstadion igaz­gatósága közli, hogy a Ma­gyarország—Hollandia vá­logatott labdarúgó mérkő­zésre visszamaradt jegyek, valamint a pótlólag létesített állóhelyekre szóló jegyek hétfőn, május 13-án délelőtt 10 órától a Népstadion Dó­zsa György és Népstadion úti, valamint a metróállo­más melletti pénztáraiban megvásárolhatók. Labdarúgócsapat mindig volt HATVAN ÉV A mérkőzés úgy kezdő­dött, hogy az egykori kőrös­hegyi ihátvéd hátrálás köz­ben elesett, a bálványosi csa­tár pedig mint a villám, ciklkcákklbam tört a kapu fe­lé:* Bökkenő csupán, egyetlen egy akadt; a latodéi, amely gömtoöilyűsége révén nem volt alkalmas a testsúly ráhelyo- zésére. így a tűnt idők csa­tára ia .gólvonal előtt nagyot bukott... A nézőtéren tapsvihar torribolt, s a játékosok arcát sem a szégyenpír festette ró­zsásra. Mindez a múlt szóm-- batonr azon a nosztaflgiamér- kőzéseh játszódott le, ame­lyet a kőröshegyi sportegye­sület fennállásának 60. év­fordulójára rendeztek a he­lyi fabdianúigópályán. Nem miniden somogyi köz­séginek wam hatvanéves sport- agyesüléte. Nem minden köz­ségben akadnak évről évre lellkes, áldozatkész, fáradsá­got nem ismerő embereik, akik a válságos időszakok­ban sem fordítanák hátat a sportnak. Kőrösíhegy azonban ilyen község. A labdarúgócsapat 1925- ben alakult. A sportélet ak­kor már nem volt ism,erei­len a környékem: az atléták két évvél korábban is jár­tak versenyekre. A foci azon­ban „más”. Mint . szinte min­denütt, Kőröshegyen is a labdarúgással iméijlk még ma is a legtöbben a teret és az időt. .Egykori és mai sportveze­tőkkel: Gál Imrével, Pavlek Ferenccel, István Józseffel, Dömötör Jánossal beszélget­tünk a múltról, a jelenről. A múltidéző mondatok során hamar kiderült, hogy a lab­darúgás melllett azárt sok más sportág is teret kapott a spor.tegyesületnól — ha esetenként csak rövidebb idáig is. Atléták, sakkozók, í.\ztaTitenüszezők és női kézi­labdázók is szerepeltek a kő­röshegye színekben. A sakko­zók közüli Csupor, Kiss, Dö­mötör, Schmidt, az asztali- teniszezőknél a György há­zaspár, az atlétáknál Hutter, Szabó és Hartman Rozália fémjelezte az eredményessé­get. A focistáknál pedig? Ki tudna felsorolni annyi ne­vet?! Hummel Istvánt azért kJ kell -emelni. Nemcsak ra­gyogó labdarúgó, hanem ki­váló atléta is vált, s az 1920- as években „fekete ördög” név-en emlegették a megye atlétikapályáin. A focit már akikor is gól­ra játszották, S ha gólra, hát érdemes megemlíteni né­hány emlékezetes eredményt. A legelső: Balatonboglár— Kőröshegy .1:1, majd: Siófok •—Kőröshegy 2:2, később Ti­hany—Kőröshegy 1:2. 1931 májusában az Újpest érke­zett Boglárra, s a környék­beli csapatokból kialakított válogatottal mérkőzött. Eb­ben több kőröshegyi is ját­szott, s 2:2 lett a végered­mény. A Kőröshegy legna­gyobb arányú győzelmét a Balatonszárszó ellen aratta ugyanabban az éviben: 23:2. vMég egy nagy számjegyet tartogat a statisztika, 1955- ből, amikor barátságos mér­kőzésen a Vörös Lobogó (a mai MTK) 2i:l-re nyert a Kőröshegy ettilen. A jelenlegi labdarúgópálya már a harmadik a község­ben. Az -első a mai tüzép- teletp hélyén, a második a te­mető bejáratánál -volt. 1946- ban került át mali helyére a játéktér, nagyon sóik tár­sadalmi munka révén, S mi a helyzet ima Kőrös­hegyen? Csák a labdarúgó- szalkosztály működük, s évek óta ott van a csapat a sió­foki körzeti bajnokság él­mezőnyében. Az élőbbralé- pés azonban nem sikerült. A hatvanadik -évfordulót szeret­nék végre, a megyei bajnok­ságba kerüléssel megünne­pelni. Gáljuk azonban me­gint veszélyben van, hiszen a második helyen állnak, s négy pánt a hátrányuk. Ha nem sükerülne az előrelépés, elkeseredni akkor sem fog­nák. Megpróbálják jövőre! Mert lelkes s-porttoarátok Kőröshegyen ma is akadnak. Gyarmati László HÍREK Május A nap 5.13 órakor kél, s 20.09 órakor nyugszik; a hold 2.19 órakor kél, és 11.10 órakor nyugszik. [11 Szombat Ferenc A várható időjárás: Felhős és napos időszakok váltják egymást, továbbra is számítani kell hosszabb-rövidebb ideig tartó záporokra. Az északnyugati szél gyakran lesz éíénk. Kora délutánra viharossá válhat. A ilegalacsonyabb éjszakai hőmérséklet ma, szombaton 9, 14 fok, legmagasabb nappali hő­mérséklet 20, 25 Celsius-fok között alakul. Lottó A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Rúzsán megtartott 19. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: ! 2, 14, 30, 32, 33. Távirat; líaKnymba Táviratban, üdvözölte Kle- novics Imre, a megyei párt- bizottság első titkára és Su­gár Imre, a megyei tanács elnöke a szovjet testvérme­gye, a Kulinyin terület párt­ós tanácsi, vezetőit a fasiz­mus felett aratott győzelem 40. évfordulója alkalmából. — Hetényi István pénz­ügyminiszter a Vili. ötéves tervben alkalmazandó gaz­dasági és költségvetési pénz­ügypolitikánkról tart elő­adást hétfőn délután két órakor Kaposváron a Tech­nika Házában. Az MTESZ és az MET megyei szervezeté­nek . rendezvényén a tudo­mányos technikai haladás és a magyar gazdaság össze­függéseiről is hallhatnak a résztvevők. — Fölkészülnek a balese­tek megelőzésére a kisiparo­sok. A KIOSZ kaposvári alapszervezetének szervezé­sében az idén 540 kisiparos tett sikeres munkavédelmi vizsgát, 252-en pedig tűzvé­delemből vizsgáztak. — Vendéglőt épít az áfész Nagybajomban. A terv sze­rint augusztus 20-án meg­nyíló létesítmény belső sze­relési munkáit végzik jelen­leg. — Bolgár növényvédelmi (szakemberek a háztáji nö­vénytermelést, a kisgazda­ságok műtrágya- és növény- védőszer-ellátásának mód­szereit tanulmányozták ezen a héten Somogybán. Megbe­szélést folytattak a megyei növényvédelmi és agroké­miai állomás és a szentjaka- bi kertbarát kör vezetőivel is. — Szétválasztották majd­nem 12 órás műtéttel a Bot lognában összenőtt fejjel született olasz sziámi ikre­ket. A műtét azért volt ne­héz, mert az ikrek agya is össze volt nőve. Autósorszámok Trabant Um, Hyc. (Bp.) 287 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 78 Trabant Lim. (Bp.) 34 470 Trabant Lim. (Debr.) 25 407 Trabant Lim. (Győr) 35 395 Trabant Combi (Bp.) 9 893 Trabant Combi (Győr) 5 254 Wartburg Standard (Bp.) 14 725 Wartburg Standard (Győr) 7 969 Wartburg Spec. (Bp.) 22 547 Wartburg Spec. (Győr) 11 914 Wartburg Spec. tt. (Bp.j 5 074 Wartburg Tour. (Bp.) 8.839 Wartburg Tour. (Győr) 3 610 Skoda 105 S (Bp.) 8 882 Skoda 105 S (Debr.) 6 853 Skoda 105 S (Győr) 7 016 Skoda 120 L (Bp.) 18 229 Skoda 120 L (Debr.) 10 325 Skoda 120 L (Győr) 12 843 Skoda 120 GLS (Bp.) 1 148 Lada 1200 (Bp.) 35 000 Lada 1200 (Debr) 21 872 Lada 1200 (Győr) ii 654) Lada 1300 S (Bp.) 13 486 Lada 1300 (Debr.) 9 887 Lada 1300 (Győr) 4 480 Lada 1500 (Bp.) 12 653 Lada 1500 (Debr.) 8 637 Lada 1500 (Győr) 4 057 Lada Combi (Bp.) 5 900 Lada Combi (Debr.) 3 474 Moszkvics (Bp.) 13 673 Polski Fiat 126 P (Bp.) 20 839 Polski Fiat 126 P (Győr) 7 093 FSO (Polski Fiat) 1500 (—) 4 908 Dácia (Bp.) 25 974 Dácia (Debr.) 16 957 Zasztava (Bp.) 9 104 225 évvel ezelőtt, 1760. május 11-én született Kemlődön — és 60 éves ko­rában. 1820-Lan balt meg — Pálóezi Horváth Ádám köl­tő, a magyar népköltészet egyik első tudatos gyűjtője. A debreceni református kol­légiumban tanult; 1780-bán kimaradt a kollégiumból, s még abban az évben ügyvé­di és mérnöki vizsgát tett* Rövid földmérőmérnöki te­vékenység után, 1783-tól éle­te végéig Somogy és Zala megyei községekben gazdál­kodott, Rendezett anyagi körülmények között élt, de házasélete hányatott volt: első és. második feleségétől elvált, a harmadikat — ne­veit lányát — már beteges- kedve. nem sokkal halála előtt vette nőül. Intenzív és sokoldalú irodalmi tevé­kenységet folytatott. Több kötetnyi versen, két hős­költeményei? és egy vígjá­tékon kívül történeti, nyel­vészeti. filozófiai, természet- tudományi tárgyú műveket, értekezéseket írt, s politikai röplapokat is megjelentetett. 1790 táján már országszerte ismert, népszerű költő volt. Legmaradandóbb munká­ja az „Ö és új mintegy ötödféiszáz énekek” című kéziratos gyűjteménye 1813- ban jelent meg. Ez a szá­zadforduló népszerű dal­anyagának mindmáig rend­kívül értékes tárháza, Pá- lóczi sok saját szerzésű da­lát is tartalmazza. Gyermekbdeseíek Figyelmetlenül szaladt át az úttesten Barcson a Szen­tes utcában a hatéves Óvári Katalin, és egy autó elütöt­te. A gyermek súlyosan meg­sérült. Kéthelyen a Balaton utcában a 10 éves helybeli Bőr Attila körültekintés nél­kül az útra ment biciklijével és egy autó elütötte; a fiú könnyebben megsérült. Fonó és Kisgyalán között csütör­tökön 0 óra 15 perckor Ta- paszti Attila 20 éves kapos­vári lakatos személyautóját nem az út- és a látási vi­szonyoknak megfelelően ve­zette, s a bal oldalra áttér­ve nekiment egy telefonosz­lopnak. Utasai: a 18 éves kaposvári Dobos Pál és a 17 éves kaposvári Valkó István könnyebben megsérült. Az anyagi kár 40 ezer forint. — Egymilliárd dollár érté­kű kokaint foglalt le a flori­dai Miami rendőrsége. Ez volt az ottani kábítószer-el­lenes rendőri központ eddigi legnagyobb zsákmánya. — Eleslövészet. A városi tanács értesíti Kaposvár la­kosságát, hogy a néphadse­reg alakulatai május 14-én, valamint- május 16-tól 31-ig éjjel-nappal éleslövészetet tartanak a sántosi lőtéren. Kérik a lakosságot, hogy a jelzett időben a lőtéren és annak biztonsági területén senkt ne tartózkodjoin., mert tilos és életveszélyes. — Értesítjük kedves vendé­geinket, hogy az igali termál­fürdő 1985. május 14-én és 15- én áramszünet miatt zárva tart. A DRW Somogy megyei Üzemigazgatósága. (73914) — GAZSZÜNET. Értesítjük Kaoosvár gázfogyasztóit, hogy 1985. május 15-én (szerdán) 12.30-tól 16 óráig gázszünetet tartunk a kis- és középnyomá­sú vezetékrendszeren. A gáz­szünet nem érinti a cseri, a donnert és a kaposfüredi vá­rosrész gázfogyasztóit. Kérjük, hogy a fenti időpontban szíves­kedjenek gázkészülékeiket „zárt” állapotban , tartani. Kö- gáz üzeme, Kaposyár. (264471) — A Maxim Varieté Kapos­váron a Latinca művelődési központban. Csak felnőtteknek! Előadások: május 13-án 18 és 20.30 órakor. Jegyek a Latinca művelődési központban váltha­tók. ’ (73861)

Next

/
Thumbnails
Contents