Somogyi Néplap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-28 / 123. szám
1985. május 28., kedd Somogyi Néplap 5 TV-NÉZŐ A három kívánság ,,Jó érzés, hogy megcsodálnak minket” A ... lábodi aprók Tréfás népi gyerekjátékok, vidám körtánc, szárnyaló nótaszó — igazán kellemes időtöltés kisdiákok számára. Ennek ellenére Lábodon, ebben a jó kétezer lelket számláló községben sokáig váratott magára a gyermek tán ckör megaíakí- tása. Végire három évvel ezelőtt Papp János és felesége, Pintér Ilona személyében olyan lelkes, fiatal pedagógusok kerültek az iskoláiba, akiknek sikerült szakkört alakítaniuk a néphagyo- mány iránt érdeklődő tanulókból. Az áprilisi bemutató sikere után és a májusi szekszárdi területi gyermektáncos találkozó előtt az egyik próbájukon beszélgettünk a gyerekekkel és Pintér Ilonával. A három éve működő csoportban az alapító tagok szerepét már újak vették át: a mostani negyedikesek tanulják a baranyai gyermekjátékokból álló koreográfiát. A hetedikeseik már a sárközi fcarifcázót és a büszke délalföldi legényest ropják. — Elég nehéz dolgunk van a táncok megtervezésénél — meséli Pappné, miig a napsütéses iskolaudvaron próbáló gyerekeket nézzük. — A gye rék tán c - k or eog rá - fiák többnyire nagyobb létszámú csoportokra készülnek. Az is giond, hogy kevés a fiú, így inkább olyasmit kell kitalálni, amihez nem szükséges párba állni. Ahogy véget ér a tánc, a kipirult gyerekarcokat figyelve azt próbálom kipuhatolni, mi hozta őket a csoportba, mit jelent számukra a rendszeres foglalkozás a népművészettel. — Kedvünk is volt hozzá — mondják többen —, meg arra gondoltunk, hogy ha egyszer az életben szükség lesz rá, mégse leszünk már annyira kezdők. — Gondoltatok rá, hogy az iskola elvégzése után hol folytatjátok tovább? Tétova vállvonogatás a válasz. — Mindenki máshova megy tanulni, Kaposvárra, Csurgóba... Jó lenne tovább táncolni. Talán lesz lehetőség, hogy néhányian belépjünk a barcsi Borókába. Jó kapcsolatban vagyunk velük, közösen já2. — Négy éve. — Hogy repül az idő! A kapitány ölébe helyezte a bőrtáskát, és a fényesre suvickolt zárját kezdte simogatni. — Nézze, Mr. Wittgen. Azért jöttem magához, mert bajiban vagyok. Erre a mondatra nem szállítottam. A kapitány észrevette csodálkozásomat, s így gyorsan folytatta: — Azt hiszem, maga tudna rajtam segíteni... — Sajnos, nem vagyok abban a helyzetben. Különben sem érdekelnek a bajai — nyertem vissza önbizalmamat. — Maga engem négy évvel ezelőtt kirúgott. — Maga mondott föl, Mr. Wittgen... runk 'kirándulni, például Pesten velük együtt néztük meg a gyarmektáncantoló- giált. Nyáron, a fonyódligeti népművészeti táborban sóikat tanultunk tőlük, hiszen ők már sókkal többet tudnak, mint mi. — Miből áll a repertoár? Mi a legjkedvesebb ? — Mi már kinőttünk a gyerekjátékokból — mond:- ja önérzetesen egy hetedikes kislány. — Jobban szeretjük a különféle tájegységek táncait. Tanultunk bolgárt, bunyevácot is, de azt nem 'táncoljuk olyan szívesen, mint a magyart mert gyorsabb és hamar elfáradunk. — A sok délszláv koreográfiát az magyarázza — veti közbe Pappné —, hogy férjemmel együtt a Baranya táncegyüttes tagjai voltunk, s ezeket onnan hoztuk magunkkal. A C kategóriás tanfolyam elvégzése után bővíthetjük majd a magyar táncók választékát is. A négy nagyfiút arról faggatom, mire vélhető, hogy a legényesben is több a lány, mint a rátermett legény ... — Voltunk többen is, de a nyolcadikosok elballagtak Sornogy, Baranya és Tolna megye művelődési központja az idén először hirdetett koreográfiái pályázatot gyermekcsoport-vezetőik számára. A három megyéből tizenöt együttesvezető vállalkozott rá, hogy hemutassa önálló műsorát a szakmai zsűri előtt. Szombaton a szekszárdi Babits Mihály művelődési (központiban. Pünikös- dölő címmel hat baranyai, négy tolnai és öt megyénkben csoport állt a közönség elé. A, zsűri elnöke Foltin Jolán, koreográfus, a Népművelési Intézet munkatársa volt. — Kizárólag az ön nagybecsű tanácsára! Mindenesetre különös, hogy négy év elteltével eszébe jutott a részeges Fiint Wittgen, akit maiga megpróbált tönkretenni ... — Ne túlozza el a dolgokat. — Rendben. Engem viszont nem érdekelnek a szaros ügyei! A kapitány visszahelyezte lábai közé a táskát, majd apró, malacszemeivel az ablak felé pillantott. A nap rézsútosan világította meg a szemben levő kopár tűzfalat; töredezett téglái alól előburjánzott a gaz. — A panoráma érdekli? — kérdeztem epésen. — Kiválóan alkalmas a gondolkodásra. Sajnos, jobb lakással nem szolgálhatok. — Adnia egy sört? — móndja a legdélcegebb. — Sokan meg a fociedzés miatt maradtak ki. Nekem is döntenem kellett a kézilabda és a tánc között, de inkább ezt választottam. — Elég sokat 'kell énekelnetek is. A próbáknak része az énektanulás? — Igen, mindig gyakoroljuk az énekeket is. Ez sokkal élvezetesebb, mint az énekórán, marit itt vidámabb dalókat tanulunk és mindig újakat. A fellépéseknél viszont sajnos az éneklésen lehet észrevenni, ha izgulunk... — Milyen ruhában szoktatok színpadra lépni? A lányok körében nagy kuncogást kelt a kérdés. — Az első egyenruhánkat a hetedik-nyolcadik osztályosok varrták gyakorlati órán — mesélik. —- Nem mindegyik sikerült tökéletesen, úgyhogy sokat vesződtünk a nyaknál a pertlivel, a blúz dereka meg mindig kibújt a szoknyából. A ruhákat mindenki maga mossa, vasalja, illetve az anyukák ... — Nem furcsa nektek a népviseletes ruha? — Nagyon jó érzés hordani! Ha helyben lépünk fel és már ebben jövünk el ottA megyénket képviselő együttesek mindegyike szép eredményt ért el. A Somogyi Aprókat Németh Ágnes vezetésével — szatmári táncok feldolgozásáért — a legjobb somogyi gyermekcsoportnak minősítették, s nekik ítélték oda a Tamás Mária fazekas népművész által felajánlott különdíjat. Szigeti Angéla Dunántúli ugrós című kompozícióját a Balaton Táncegyüttes egyes számú utánpótláscsoportjának előadásában kétezer forintos pályadíjijal jutalmazták. A Somogy megyei Művelődési Központ tárgyjutalmát nyerte Borbás Klára, a BaMár vártam a kérdést. Kimentem a konyhába, előhalásztam a frigóból két üveget, az egyiket a kezébe nyomtam. Látszott rajta, hogy nem ízlik neki. — Maxról van szó — próbálkozott újra. — Maxról? Tudomásom szerint a legnagyobb rendben vannak a dolgai. — Maguk barátok voltak, igaz? Tagoltan ejtettem ki a szavakat: — Vagyunk. A mai napig tartjuk a kapcsolatot. Egy hete kaptam tőle levelet. — Egy hete? — Pontosan. A kapitány rámszegezte malacszemeit: — A barátja pontosan egy hete eltűnt. 2. A mondat gyors volt, és övön alul ért. — Micsoda?! — Ahogy mondom. — Mivel tudja bizonyítani? Mohón a táska után nyúlt. Vaskos dossziét húzott elő. honról, az utcán mindenki megcsodál bennünket, különösen az öreg néniknek tetszik. — A fellépéseken és a próbákon kívül máskor nem szoktatok táncolni ? — Néha igyekszünk táncházat szervezni, de nem nagy a sikere. A többiek nemigen mernek beállni, vagy el se jönnek. Talán szégyellik magukat. — Szeretnénk a táncolás i kedvet, de főleg a gyerekjátékokat szélesebb körben is elterjeszteni — mondja Pappné. — Nem könnyű, mert a faluban ennék semmi hagyománya nincs, a honismereti szakkör is főlég a tárgyi emlékek gyűjtésével foglalkozott eddig. A szüreti felvonulás sokat segített abban, hogy megismerjenek és főleg elismerjenek a faluban. Azért visszük a gyerekeket sokszor Pestre és más bemutatóknál, hogy lássák, milyen sokan táncolnak szerte az országban, hogy ez nem szégyen. Remélem, a szakkör 'továbbfejlesztésével és sikereivel idővel elérjük1, hogy Lábodon is tekintélye lesz a népi táncnak. Tersztyánszky Krisztina laton kettes számú után- pótláscsoportjának vezetője mezőföldi táncaival, Papp János és Papp Jánosné a lábodi gyermekekkel bemutatott Ki játszik ilyet? című összeállításával, valamint a boglárlellei Lelle Tánc- együttes utánpótláscsoportjának vezetője, Szabó Zsolt Falukerülés című koreográfiájával. A rendezőik úgy vélik, hogy a mostani résztvevőkön kívül a megyében még sokan méltók lennének rá, hogy a szakmai zsűri elé kerüljenek, ezért jövőre ismét meghirdetik a gyermek- tánccsoportok pályázatát. — Tessék! Benne van minden. — Inkább maga beszéljen- Utálom a hivatalos jelentések nyelvezetét. A kapitány kortyolt néhányat, majd beszélni kezdett. — Nincs sok adatunk. Max a Thomson-ügyön dolgozott. Kábítószer, milliós tételekben. Thomson a banda feje, de hát ahogy lenni szokott, nincs ellene bizonyi- ték. Ráadásul még azonosítani se tudtuk: amolyan Fantomas-féle pasasról van szó; megcsinálja az akciót, aztán fölszívódik, akár a kámfor. Ad acta akartam tenni az ügyet, amikor meggyilkoltak egy bizonyos Angela Bretall nevű lányt. Németországból jött át, az egyik lebujbán táncolt. Látszólag semmi köze nem volt a Thomson-ügyihöz, de Max fölfedezett egy összekötő hajszálat. Ekkor kapta az első fenyegető telefont. Erről beszámolt nekem. A másodikról is. (Folytatjuk.) Szűk családi körben, egyedül néztem végig a televízió szombat délutáni gyereknapi kívánságműsorát. Lányaim barátnőikhez, illetve az iskoláiba voltaik hivatalosak, készülődés közben les- kelődtek be a szobába. Csupán „csipegettek” a képernyőn látottakból, a kétórás műsorból. Közben azon gondolkodtam, vajon 1950—1955 között — ezekben az években voltam hét-tizenhárom éves, mint a kívánságműsorban szereplő gyerekek — vajon én mit kértem volna? Először is, még nem volt televízió, a rádiózás is a kezdet kezdetén tartott falun, a teleppel működő készüléken két állomásra lehetett kapcsolni. A szép gyerekkort hiába idézem, nem jut eszembe három kívánság, de még egy se. Nem mintha mindenünk meglett volna. A gyerekfantázia talán szabadabban repült, a kerteken, a gyümölcsösökön, a réteken át, a folyók partján és a felhők között táncolt a mesék tarka pillangószárnyán. Amulva figyeltem az 1985. évi gyereknapi kívánságműsort a televízióban. Hányféle kívánság fogalmazódott meg az ünnepeitekben! Játszótársul hívtak bennünket, felnőtteket. Rodolfót, a bűvészt; Keveházi Gábort, a balettáncost; Farkas Bertalant, az első magyar űrhajóst; a győri és az újpesti futballcsapat tagjait; a népszerű zenei együtteseket; a költőt, Baranyi Ferencet; Szokolai Sándor zeneszerzőt; Lindát, a színésznőt. Voltak megható pillanatai is a műsornak. Talán emlékeznek a tévénézők arra a testvérpárra, amelyik azt kérte a televíziótól, hogy életűikben először — hatnyolc év után — találkozhassanak édesapjukkal. Teljesült a kívánságuk. Hány Finn diákokból átló öttagú küldöttséget látott vendégül márciusban a Táncsics gimnázium. Az együtt töltött kellemes napok után, melynek során a gimnázium énekkara a két nép dalaiból szerkesztett műsorral kedveskedett a látogatóknak, azt tervezik, hogy a tömlői és a kaposvári iskola testvéri kapcsolatot hoz létre. Egymás megismerésének eilső állomásaként a tanév végéig finn diákok rajzaii láthatók a Táncsics gimnázium galériájában. A képeket úgy válogatták össze, hogy az mind az iskolai rajztanítás jellegét, mind a diákok tananyagon kívüli, öntevékeny alkotó munkáját reprezentálja. A tárlat jó alkalom tanár, diák és „laikus” látogató számára egyaránt, hogy összehasonlítsa a két országban szokásos rajztanítási módszereket, festési 'technikákat és a diákok gondolati világát. A kiállítás legkedvesebb darabjai a kisebb diákok álmatlan éjszaka után! Megismerkedhettek édesapjukkal, aki ugyan nem vállalta a szereplést a műsorban, de fölkereste gyermekeit az általános iskolában. Exupery A kisherceg című kisregényének egyik epizódja jutott eszembe a találkozást felelevenítő gyerekek szavaiból. Arra kéri a ki&herceg a különös bolygó lakóját, hogy rajzoljon neki kisfoárányt. Először ákombákom bárányok születtek a rajzlapon, egyik sem felelt meg a fiúnak, majd egy doboz takarta el a kis állatokat. — Éppen ilyet akartam — lelkendezett a kisherceg a rajz láttán. — Ezek az én bárányaim ! A sosem látott apát a két testvér épp olyannak képzelte, amilyennek a valóságban megjelent előttük. A műsor vendégei között föltűnt egy somogyi —nagy- berényi — kislány is. Mozgássérült. Azt kérte a műsor készítőitől, hogy részt vehessen a felvételen. Teljesült a kívánsága. A jó tündér kegyes volt hozzá, teljesítette még egy kívánságát. Elmondhatta a milliós nyilvánosság előtt, hogy hálás azoknak a doktor bácsiknak, akik enyhítettek szenvedésén. Ugyancsak szombaton tudtuk meg, hogy Kőszegen befejeződött televíziós gyerekfilmtalálkozón, melyet figyelemmel kísérhettünk a képernyőn is, három alkotás kapott díjat. A gyerekek a Kisimaszat és a gézengúzok című filmre szavaztak, a kritikusok a Süsü alkotóit díjazták, az Állami Ifjúsági Bizottság A kárókatonák még nem jöttek vissza című filmet részesítették elismerésiben. A tévé gyerekműsorai iránt nemcsak nagy az érdeklődés, hanem a magas színvonal is elvárható — ezt bizonyította a kőszegi filmszemle. Horányi Barna színpampás, vidám meseillusztrációi. Nagy gonddal kicifrázott griffmadár, század eleji ruhákban pompázó tengerparti üdülőtársaság, óriási virágok alatt meghúzódó ' kicsi kunyhó idézi a gyermeki képzelet őszinte, naiv világát. A nagyobbak rajzai már kevésbé 'képzeletgazdagok. Figyelemre méltó bennük, hogy ugyanazt a — vélhetően a tanár által meghatározott — témát az egyes diákok más-más technikával, egyéni látásmóddal valósítják meg. A többnyire átlagos iskolai színvonalat tükröző kiállításon akad néhány kiemelkedő munka is, mint például Kari Hannu szépen árnyalt, puha formákat ábrázoló szénrajza. Természetesen e harminc rajz alapján nehéz lenne átfogó képet alkotni a tor- niói rajzoíktatásról, az ottani diákokról. Ama azonban elég, hogy bepillantsunk északi rokonaink alkotói látásmódjába. T. K. Finn diákok bemutatója Hattyúdal Pünkösdölő néphagyományok
