Somogyi Néplap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-18 / 115. szám
1985. május 18., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS SÁNTA FERENC HÚSZ ÓRA A legenda szerint Sánta Ferenc 1954 tavaszán ismerkedett meg Szabó Pállal, az öreg író volt az, aki első novelláját világra segítette. Ez az Írás, a Sokan voltunk olyan feltűnést keltett az Irodalmi Újságban, hogy ha túlzónak is érezte mindenki Szabó Pál bevezetőjét - „Móricz Zsigmond Hét krajcárja robbanhatott ilyen erővel az akkori irodalmi életbe, mint a mostaniba a Sokan voltunk” -, azért az nyilvánvaló volt, hogy nagyformátumú tehetség jelentkezett. Sánta Ferenc a románok, magyarok, szászok lakta Brassóban született, különböző üzemekben dolgozott, 1954-ben éppen traktorgyár! munkás volt.- Hányatott sorsa csupa útkeresés; megszerezni azt a telítettséget, amely feljogosítja az embert, hogy megmutassa a világnak az ő saját világát. Bemutatkozása tehát csodaszámba ment, rögtön kész, érett novellákkal jelentkezett, ezekből 1956-ban megszületett Téli virágzás cimmel az első kötet. Ezek egyes szám első személyben ábrázolták egy szegény parasztcsalád életét, és ez a személyes szeretet válik az Írások szépségének forrásává. Sánta Ferenc gyorsan beérkezett a magyar irodalomba. A berobbanó indulást Az ötödik pecsét, a Müller család halála és közben a Húsz óra hitelesítette. Ez a mű a magyar paraszti életformaváltás kritikus pontjának ábrázolásával a leghitelesebb vallomás arról a gyötrelmes életérzésről, amelyen keresztül kellett mennie a paraszti osztálynak. Maga a cselekményt adó mozaiksor húsz óra foglala- tóban tulajdonképpen nem más, mint egy riporteri nyomozás története. A szerző végigjárja a falut, és faggatja annak lakóit, hogyan történt egy bizonyos 1956-ban esett gyilkos ság, miért ölte meg a községi pártitkár, vele egyivású paraszttársát. Ennek a nyomozásnak a során kibontakozik előttünk a magyar falu mai és mégis történelmi képe. Szalontay Mihály (Részlet) Ránéztem litsmét az ajtóra, most már tisztábban láttam — így iféllig nyitva átsütött rajta a niap —, ott volt mind a négy lyulk Iharánt soroziva át az ajtó lapját. Tatán négy-öt centiméterre lehetett egymástól mindegyik, az utolsó azonban egészen magasra csapott, el a többitől, az ajtó sárlka télé. Az asszony krumplit tisztított, amikor megérkeztem, de átadta aztán a ikést az öregasszonynak, s most csak ült a székén, ölébe ejtve a kezét, és hiallíiglatott.' Az árca mozdulatlan, egy moccanás sincs rajta, néz maga elé. Nyiliván hallja ■az öregasz- szonyt, de nem néz feléje. — Ami elmúlt, éknúllt — mondja az öregasszony —, azon aztán ma kár gondolkozni. Mén tovább az élet, ahogyan azelőtt ;is vólit, még mindig is volt, szegénynek nehéz, gazdagnak könnyű. E mán laz életnek a rendje, e volt, -s ez is marad rnind- öröklkön-örölkfcé, ameddig a jóisten csak élteti az emberiséget. Csak hát, nehezebb most neki az ura nélkül, mert ha ember nincs a háznál, akikor bizony az as,z- szoinynalk tán jobb is lenne, ha meg sem született volna. A virág is elesik a karó nélkül, hát még az asz- szony, ha nincs mellette az ura, hogy megmondhassa, hogy miit, mikor és miit hogyan. Meg aztán mindent elvégezni magának az asszonynak, jóbb arrói nem 'is beszélni, mert nem lehet azt szóval élimondan! sem. Nem ér már aninák az (asszonynak az élete semmit, sem- miitlen semmi az, amit ér! De hát itt a két árva gyerek a nyakán, segítenek, nem mondhatjuk, amit tudnak, a nagyobbik, az meg igen különösen, de mire megy azzal, az ember, a nagyobb dolog, az csak lidema- rad. az anyjának, a kezére. Ruházjtatni, öltöztetni, kosztjuk, hogy tisztességesen meglegyen! Amit én megtehetek ilyen idős koromra, azt megteszem, de nyolcvan felé járok már magam is, bi- ; zony olyan nagy időt taposok én már, s abból is harmincat özvegyen, mint ez most itt, ez a szerencsétlen — megteszem, ugye, ami tőJakoby Gyula: Asszony fehérben. lem (kitelik, 'hogy meleg étel jusson minden napra, meg egy Ik'is mosást is, s a tyú- ’kdkait, csirkéket etetgetem, de bizony a disznót már nem tudom etetni, hull ki a kezemből a veder, nem emelhetem mát-, mint valamikor ahogyan emeltem, még két esztendőivel ezelőtt is, nem megy a már énnekem, nem megy már semmi sem, ahogyan kellene —■ a halál, az jövöget már, az jón rendesen, azt már el nem kerüli senki. Nem tudom már jószerivel a gallyat .sem törni, úgy hasít bélé a kar ómba, ha csak kicsit is erősebben fogok. Nem isok 'hasznomat látják, de amit tudok magamtól, azt megcsinálom, a többi aztán mind néki marad, ennek a szegénynek. Ez a Jóska, aiki most igazgató aiz uradalomban vagy gazdaságban, ahogyan mondják, az csinált néki helyet; a tyúkoknál van, odajár minden hajnalon, de oda is pontosan kell memmii, s nem érkezik, csak délben haza, akkor meg kapálni kell menni, abba a kicsibe, amit még meghagyták, meg mikor milyen dolognak van a sorja éppen, varrni meg magam sem látok, hát így aztán az is ■ s'aik reá marad . . . Nehéz szegénynek, igen nehéz ! Csák elnézem, minek is szültem ilyen nyomorúságra! Rá sem néz a lányára, csák mondja a magáét, peregnek a szavaik, azok is szinte hangsúly nélkül, mintha csak ahhoz kellenének, hogy járjon a kés a kezében, és pucolódjon a krumpli. — Ha tudná az ember, hogy mire szüli az ő gyermekét, bizony, sókszor nem is engedné a világra jönni.. .. Ennek is, fiatal, még nincs negyvenesztendős sem, oszt fitt van magamagának, hogy ne lásson már jót ebben az életben, csaík küszködést meg betegséget. Mintha az ura' elvitte vón magával ennek is az egészségét... A Iván Milanov egy este elhatározta, hogy megnézi, mi minden van a felesége fejében. Fogta a csavarhúzót, és mialatt az asszony aludt, zajtalanul kitekerte a három csavart. Fölemelte a tetőt, és a Ikövetkezőket látta: 1. Egy db szekrény, tele ruhával. 2. Egy db szekrény, tele cipővel. 3. Egy db szekrény, tele kozmetikai szerekkel. 4. Három db párizsi képeslap. 5. Két ' kolléga, szemükben lángolás. 6. Betétkönyv az asszony nevére. 7. Valuta. 8. Egyéb apróság. Iván Milanov belenézett alvó felesége fejébe, és elhatározta, hogy rendet csinál benne. Félig kiürítette a ruhásszekrényt, sincs már néki, mintha elment ivolína az urával az is ... Pedig kicsiny még a gyerek, messzire nő az még fel, s addig csak ő van nékik, senki más, csak ez az anyjuk va,n nékik, s más senkijük, mert ha számíthattak is valakire, azért csak az édesanya az, aki ott áll őmellettük mindig, mert az megmarad nekik mindig olyannak, hogy . nem hagyja őket, akármi ,is legyék ... Pedig szépen élnek, magamnak sem kívánhattam volna jobbat, pedig az én uram is, ennek az asszonynak az apja, az is olyn ember volit, hogy engem meg nem ütött volna soha, s attól én goromba szól nem is hallottam soha, csalt: édes telkem, így, édes lelkem, úgy, vagy Flórám, így, Filórám, úgy, így beszélt az mindig énvélem. S ez mag, ennék az ura, Kocsis Benjámin, az meg éppenséggel úgy, mintha az enyémet láttam volna. Becsülte ez is az asszonyt, soha többet rá nem 'rakott, csak amit elbírt a válla, nem ütötte, s még haláila előtt is két nappal, hogy -valami zsákokért voltak, hát olyan szép pár cipőt hozott néki, mert azt vette mindig, nem szólt: csak látta, hogy kellene már valami, hát ahogy kapta a fizetést a gazdaságtól, vette amii keltett... Ilyen ember volt a Béni, nyugosztalja az Isteni! Az ilyen ember után aztán duplán marad egyedül az asszony, mert csak jót kapótt tőle éleiében, s eképpen azt már nem pótolhatja semmi sem, s nem jöhet békesség már az asz- szony telikére 'ezentúl. Csak ha utánamén majd maga is. hogy találkozzanak ... Pedig mondom néki: amli már megesett, azon már változtatni nem lehet. Olyan az éleit, hogy ami jön, azt úgy 'kell tőle elfogadni, ahogyan jön, mem az ember ül a bakon, hanem maga csak húzza, s őszit amérre -csapják, arra kell maki szelídüljön ... Így van, s nem másképpen! kidobott húsz pár cipőt, a kozmetikai szerek közül csak a legszükségesebbeket hagyta meg, a párizsi képeslapok helyére becsempészte vidéki bungalójuk fényképét, a kollégák képét fölcserélte saját, retusált fotójával, a pénzt kivette a betétkönyvből, a valutát pedig hivatalos árfolyamon beváltotta levá- ra... Ezután visszatette a tetőt és a három csavart, majd elégedetten lefeküdt. Reggel a felesége szörnyű fejfájásra ébredt. — Mintha valaki mindent összekavart volna a Az Ernst múzeumban mutatkozott be nemrég Orosz János, -kartárs festészetünk egyik legmarkánsabb arcélű mestere. Vihart kavaró művész, pálfordulásaiba-n is végletes szenvedély mozgatja. Jelenleg ismét Sturm und Drang szakaszában kín- lód ja ki új formanyetvémek •egységét a középitoorosztá’y- hoz tartozó, sikeres pályaívű festő. A kor formanyelvé- mek festői végleteiből már főiskolás korában ízelítőt fejemben! — mondta, és megivott három duplát. Iván Milanov élete ezután a régi kerékvágásban telt tovább. Három hónap múlva Iván Milanov nyugtalankodni kezdett, és mialatt az asszony aludt, isméi fölnyitotta a fejét.. Levette a tetőt, és a következőket látta: 1. Két db szekrény, tele ruhával. 2. Két db szekrény, tele cipővel. 3. Egy közepes méretű kozmetikai szaküzlet. 4. Három párizsi, öt nizzai és két budapesti képeslap. kaphatott Barcsay, Doima- novsziky és Főnyi Géza -tanítványaként. A főiskola elvégzése után származása, célkitűzései egyaránt a hódmezővásárhelyi iskola felé irányították, s ott hamar feltűnt műveivel. A hatvanas évek elején azonban hosszabb itál iai tanulmány - útján, a reneszánsz művészek harmóniájának hatására a derűs színek, a kiegyensúlyozott, tökéletes rend ás szépség hódított tért 5. Két -kolléga, szemükben lángolás, és egy ismeretlen férfi, komoly szándékkal. 6. Csekkfüzet az asszony nevére. 7. Valuta. 8. Egyéb apróság. Belenézett Iván Milanov az asszony fejébe, fölsóhajtott, és zajtalanul visz- szatette a tetőt. Ezután kiment, és ellenőrizte a megtakarított pénzét. Csak feleannyi volt, mint korábban. Ettől fogva gyakran osztogat tanácsot a barátainak: — Ne kutassatok a feleségetek fejében. Úgysem változik meg semmi. Csak még rosszabbra fordulhat a dolog! Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán Képeink: balra,-fent: Önarckép. Jobbról: Bűvölő. BaT- ra, lent: Űj középkor festészetében, a gyöngéden árnyalt, karakteres arcképekben, melyeknek utolsó rezgéseit erőteljesen, Pieno delta Friancesca sugallatát máig őrző önarcképe és Latinovits Zoltán arcképe (Színész) — fő művei — mutatják. 1963-ban Firenzében, 1964-ben- pedig Rómában volt nagy sikerű kiállítása. Az olaszországi emlékek itthon, továbbgyűrűztek munkásságában, egészen a nagyméretű 1968-69-ben festett munkákig, Az öröm -azonban elillant, s vele az antik harmónia is. Fokozatosan hatalmába kerítették világunk feloldhatatlan ellentmondásai, létbizonytalansága, súlyos fenyegetettségei. Írókból álló baráti körének is nagy része lehet abban, hogy -a népe szürrealizmus formiamyelvá- be öltöztette egyre riasztóbb drámai látomásait a ma visszásságairól, félelmeit az aggasztó jövőről. E formanyel már 1979-ben nagy sikerű Műcsarnok-beli kiállításon bemutatott műveikben jelentkezik; új képein kiteljesedik. Az érzelmek áradása, néhány lágyabb, líraibb hangvételű mű kivételével — amelyekben azonban a gyöngéd színek ellenére is mindenütt megjelenig a gonosz fenyegető szörny állat képében — a dráma felé ível. Ereje gyakran olyan nagy, hogy még a 'kompozíció rendjét, sőt az egyes alakok megformálásának egyöntetűségét is szétszakítja, így a különálló elemek különálló életet élnek a műveken, a tartalmi diszharmóniát a formai diszharmóniával fokozva. Művei több- értelművé, nehezen meg- k'özelíthetőekké váltak a váratlanság; a hasadás, a töredezettség tartalmi és esztétikai értékrendeket szétzúzó világával. Az élet nagy színjátéká- nlak jelképes ábrázolása a monumentális Jutalomjáték, amely keveretlen tiszta, derűs színvilága ellenére ugyancsak tragikus tartalmak hordozója. Azonos tartalmú, de miás megközelítésű háborúelle- n-es sorozat. Stílusa utal a weimari köztársaság művészeinek társadalomkritikai éllel készített műveire. A tábornokok, a hősök ábrázolásában maró irónia vezeti ecsetjét, éppúgy, minta Mai mesékben. Figurái kivetkőztek magukból, olyanok, mintha egy „gonosz teleobjektív” láttatná őket. A katarzist keltő művek mellett az öröm ritkuló pillanatainak tanúi a fehér különféle tónusaival festett valóságos vagy ideálportrék. Ezek pokoljárása idején is a legnagyobb élő koloristáink között jelölik ki Orosz János helyét. B. I. Rumen Balabcmov \
