Somogyi Néplap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-03 / 102. szám
1985. május 3., péntek Somogyi Néplap 7 HSPORTg Gazdag a balatoni sportnaptár Az úttörő-olimpia nyitánya másfél hónap múlva Felgyorsultak az előkészületek A Balatoni Intéző Bizottság sport albizottságának csütörtökön Balatonszépla- kon tartott ülésén arról számoltak be, hogy a nyáron több mint 200 sporteseményt tartanak az üdülővidéken. Kiemelkedik a programból a vitorlásévad eseménysorozata: 74 rangos verseny színhelye lesz a Balaton. Érdeklődésre tart számot a május 17-i szezonnyitó, amikor megkezdődik Balatonfüre- den a soling Európa-bajnok- ság. Az idény végén, szeptember 5—10. között ugyancsak Balatonfüreden tartják meg a 470-es és a finn hajóosztályok Európa-baj- nokságát. A nagyobb üdülőtelepeken június elejétől augusztus végéig szinte valamennyi sportágban rendeznek Ba- laton-bajnokságokat. A minőségi sport mellett a nyitott sportpályák és erdei pihenők gazdag lehetőséget kínálnak a tömegsportra. A nagyobb strandokon idén is szakemberek irányítják a gyermekek úszásoktatását. Balatonalmádiban, Füreden, Badacsonyban és még több helyen vitorlás-, szörfös tenisztanfolyamokat terveznek. A déli parton öt alkalommal rendeznek nyári szpartakiádot. A szezonnyitón, május 18-án Fonyódli- geten családi sportnapokat szerveznek; ezt követi május 20-án Siófokon az edzett ifjúságért sportnap Sok ezer résztvevőt várnak a nyaralóházak pályáin több sportágban sorra kerülő üdülőbajnokságokon is. Az ülésen bejelentették, hogy idén tovább fejlesztik és nagyobb térségre terjesztik ki a vízi mentőszolgálatot is, Közeleg június 16-a a XXI. nyári országos úttörő- olimpia kaposvári nyitányának napja. A somogyi megyeszékhely másodszor lesz vendéglátója az ország legjobb általános iskolás sportolóinak. 1974-ben épp a tizedik olimpiát tartották Kaposváron. A mostanira jó ideje elkezdődtek már az előkészületek. Bizony, szükség is van az előrelátásra, hiszen tíz sportágban folynak majd a versenyek. A három alapsportág, az atlétika, az úszás és a torna mellett az egyéni számok közül kajak-kenuban, tollaslabdában és tájfutásban, míg a csapatsportágaknál labdarúgásban, kosár-, kézi- és röplabdában mérik össze tudásukat a legjobbak, illetve azok, akik a különböző megyei és területi döntőkön erre jogot szereznek Mint Pálos Józseftől, az úttörő-olimpia szervezőtitkárától megtudták, megfelelően folynak az elkészületek. Hogy milyen sokrétű feladat egy ilyen esemény lebonyolítása, multatjia: a megyei úttörő- elnökség, a megyei sporthivatal jés a megyei tanács művelődési osztályának irányításával tizenhárom munkabizottság tevékenykedik már. Valamennyi részletes feladattervet készített, S aszerint munkálkodik. Kijelölték az egyes sportágak versenyeinek helyszíneit is. Az elmúlt másfél évtizedben sok létesítménnyel gyarapodott a megyeszékhely, így kevesebb gondot okoz a kijelölés, mint az előző olimpián. Az Arany utcai sporttelep megfelelő színvonalon nyújt lehetőséget az atlétikai események megrendezéséhez, nem is szólva a sportcsarnokról, ahol a kosárlabdázók randevúznak majd. Az úszásra a Csík Ferenc uszoda ötvenméteres nyitott medencéjében kerül sor. Ott a ma is folyó belső építkezés miatt inkább a környezetet kell majd fogadásra alkalmassá tenni. A legfőbb gondot a kajakkenu versenyek rendezése okozza. Az elképzelések szerint a Deseda toponári részén evezőspályát kívánnak építeni. Ez nagyon sokba kerül, s így az olimpiára nem is lesz kész. A jelenleg rendelkezésre álló összeget úgy kívánják elkölteni, hogy ami a mostani eseményre megépül, végleges maradjon, ígéret hangzott el, hogy nem lesz ott sem fennakadás. Folyik a rajt- és célvonal építése, a parkolóhelyek és szociális létesítmények kialakítása. A tornaversenyek magas szintű megrendezéséhez megfelelő sportszerekre van szükség — ezeket a N épatadion és Intézményei Vállalat kölcsönzi a kaposváriaknak. Az olimpiai versenyeken különösebb előnyt nem élveznek a somogyi pajtások, azaz a rendező jogán automatikusan nem indulhatnak az országos döntőn azokban a sportágakban, amelyekben területi versenyeket is tartanak. Csupán leány-kézilabdában kínálkozott lehetőség arra, hogy a megyei döntőn második helyezett Balatonszárszó csapatát is besorolják területi döntőbe. A kaposvári olimpia nemzetközi lesz; atlétikában lengyel, úszásban és tornában csehszlovák úttörők is indulnak. Ma az úttörő-szövetség, a Művelődési Minisztérium, az OTSH és az Országos Diáksportiroda képviselői Kaposvárra érkeznek, hogy megtekintsék az előkészületeket. A tájékoztató alapján úgy gondoljuk, hogy elégedetten távoznak majd. J, RÖrülnek az osztrákok Á magyar A magyar ifjúsági labda- rúgó válogatott címvédőhöz méltó módon szerepel az Európa-bajnoki selejtező mérkőzéseken. Három ellenfele közül eddig kettővel találkozott idegenben, s mindkettőt legyőzte. A szerdai bulgáriai 2:0 igen jó eredmény a legnagyobb vetélyPÉNTEK Kosárlabda NB II: K. Gazdátsz—MÁV NTE, Kaposvár, Munkácsy girnn. 18.30 ó. Táncsics SE— Pécsi Postás, Kaposvár, sportcsarnok, 18,30 ó. Tenisz Megyei felnőtt- és ifjúsági bajnokság. Kaposvár, Va- sais-spoáttelep (Iszák utca), 15 ó. SZOMBAT Kosárlabda Felszabadulási kupa:SÁÉV SC—Tungsram SC. Kaposvári sportcsarnok, 17 ó. NB II: K. Tanítóképző SE —Pécsi Postás. Kaposvár, tanítóképző főiskola, 11 ó. Kézilabda NB XI; Nagyatád—Győri ÁÉV. Nagyatád, 16 ó. Röplabda NB II: K. Dózsa— H. Mezői i SE. Kaposvár, Tóth L. iskola, 14 ó. Atlétika Somogy megye serdülő „B” atlétikai bajnoksága és ranglista-versenye. Kaposvár, városi sporttelep, 15 <5, Autósport KLG-kupa rallUcrossverseny, Csarénfia, 12 óTenisz Megyei felnőtt- és ifjúsági bajnokság. Kaposvár, ifik az élen társnak tartott csapat otthonában. Az EB selejtező csoport állása: 1. Magyarország 4 pont, 2. Görögország 2, 3. Bulgária 2, 4. Ciprus 0. A következő mérkőzést május 15-én Magyarország vívja hazai pályán Görögország ellen. VBKM Vasas-tenisztelep, 8 ó. Tömegsport A Kőrös hegyi SE jubileumi rendezvénye. Kőröshegy, sportpálya, 15 ó, VASÁRNAP Teni*z Megyei felnőtt- és ifjúsági bajnokság. Kaposvár, VBKM Vasas-tenisztelep, 8 ó. Atlétika Megyei serdülő ,,B” bajnokság és megyei gyermek- bajnokság. Kaposvár, városi sporttelep, 9.20 ó. Labdarúgás NB II: 22, sz. Volán—Siófoki Bányász. Budapest, 17 Őr Területi bajnokság (a kezdési idő 17 ó.): K. Rákóczi— Komló (László), Nagyatád— Szigetvár (Fazekas), Sellye— Csurgó (Fülöp), PVSK—Táncsics SE (Kleiber). Megyéi bajnokság (a kezdési idő 17 ó): Karód—‘Kiss J, SE (Perger), Laitinca SE— Samogytaimóca (Fodor D,), Nagybajom—Babócsa (Nyer- ki), Somogysárd—VBKM Vasas (Cservölgyi), Mennye— Kaposgép VI. (Csuti), K. Gazdész—Ziiimóny (Horváth I.), Barcs—Boglárlelle (Aumann), Tab—Marcali (Laczkovics). A Rotterdamban kiharcolt 1:1 után feléledtek az osztrák remények, s a magyarok elleni 0:3 utáni temetői hangulatot öröm váltotta fel. A szakemberek és az újságírók is dicsérik az osztrák válogatott küzdőszellemét, taktikus, okos játékát, Sok helyen elhangzik a megjegyzés: az osztrák válogatott további sorsa a magyar csapat kezében van. Prohaska, az osztrák válogatott kapitánya az APA hírügynökségnek így nyilatkozott: — Amennyire csak tudom, felpaprikázom klubtársamat, Nyilasit, hogy magyarjaival legyőzzék Hollandiát, Branko Elsner osztrák szövetségi kapitány véleménye a rotterdami 90 percről: — Nagyon boldog vagyok, ezúttal már csapatot láthatHárom mérkőzést játszottak a legutóbbi bajnoki fordulóban a somogyi NB III- as tekecsapatok. A VBKM Vasas hazai pályán, a K, Fáklya és a K. Közút pedig idegenben szenvedett vereséget. VBKM Vasas—PMSC 2:6 (2432:2493) L, d.: Schilt 426, Krakter 423, Klein 405, illetve Görbe 434, Horváth 424, Saródi 423, Szentlőrinci Áfész—K. Fáklya 7:1 (2381:2132) L. d,: Tóth 429, Sipos 419, Klein 405, illetve Juhász 377, Bekker 369, Gyürüsi 364, Pécsi Hunor—K. Közút 6:2 (2473:2307) L. d.: Balogh 441, Fenyősi 421, Németh 419, illetve Tamás 422, Somodi 401, Illyés 396, tunk a pályán, nagyszerű küzdőszellemmel. A hollandok lényegesen többet támadtak, jobb helyzetkihasználással mégis mi nyerhettünk volna. Az egy pont is rendkívül sokat ér, ebben előre kiegyeztünk volna. Mexikótól azonban még mindig messze vagyunk, nekünk le kell győzni Ciprust és Magyarországnak nem szabad kikapnia Hollandiától. Leo Beenhakker, holland szövetségi kapitány: — A továbbjutás előfeltétele, hogy kihasználjuk a hazai pálya előnyét, Nos, mi 3 pontot veszítettünk Rotterdamban Magyarország és Ausztria ellen. Elszomorított az l:l-es eredmény. Sorsunk május 14-én Budapesten dől ej, Azt nem mondhatnám, hogy lehetetlen nyerni a kitűnő magyarok otthonában, de mindenesetre rendkívül nehéz. Éjszakai tájfutóverseny Csak férfi sportolók részére rendezték meg a tokaji parkerdőben az 1985. évi éjszakai egyéni bajnokságot, Minden kategóriában Rákó- czi-sportoló lett a győztes: dr, Pavlovics György, Me- láth József, Marton Péter, Csizmadia János és Pavio- vies Gábor, Az utóbbi három szerzett jogot az országos bajnokságon való indulásra. * * * A bét végén rendezik Csongrád megyében az országos középiskolás bajnokságot, amelyen Somogyból a következők állnak rajthoz: Nagy Zsuzsanna (Nagyatád, Ady gimn,), Horváth Gabriella (Csurgó, Csokonai gimn,), Márton László és Pavlovics Gábor (Kaposvár, Munkácsy gimn,) A váltóban a Munkácsy gimnázium csapata (Márton L., Márton A., Pavlovics) indul. SPORTMŰSOR Teke NB III HÍREK Május J Péntek Tímea, Irma A nap 5.25 órakor kél, s 19.58 órakor nyugszik; a hold 18.20 órakor kél, s 4.51 órakor nyugszik. A várható időjárás: Délen is beborul az ég, és sokfelé várható eső, zápor, délen zivatar is lehet. Délután nyugat felől kissé felszakadozik a felhőzet. A szél eleinte déli, délnyugati, majd megélénkülő, és nyugatira, északnyugatira fordul. A Dunántúlon erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken 12—16 fok között alakul. — Első alkalommal kapta meg a kiváló vállalat címet a Siófoki Városi Tanács költségvetési üzeme. A kitüntetés átadási ünnepséget kedden délután a BM Aranyparti üdülőjében tartották; megjelent itt Sugár Imre, a megyei tanács elnöke és a Balaton-parti város vezetői. — Népzenei tábort szervez a Somogy megyei Művelődési Központ. Augusztus 11-től 16-ig Lengyeltótiba várják a néptáncegyüttesek zenekarait, a népzenét játszó zenekarokat, hangszeres és énekes szólistákat. — A személyiség és a közösség címmel tart előadást Sárdi Tamás pszichológus holnap 9 órakor a nagyatádi Gábor Andor Művelődési Központban, az ifjúsági klubvezetők tanfolyama hallgatóinak. — Negyvenöt alapító tag kapott cmlékplakettet a boglárlellei áfész ünnepi közgyűlésén. Ketten a Kiváló szövetkezeti munkáért kitüntetést vehették át, tizenhármán kiváló dolgozó címet nyerték ej. öt szocialista brigád kapott arany fokozatot— Negyvenöt újítást fogadtak el tavaly a Kapós- gép Vállalatnál, s ebből harmincnégyet vezettek be. Az újításokból 2,2 millió forint baszna származott a vállalatnak. ■ Nagyarányú borászati beruházás fejeződött be az Eger—Mátra-vidéki Borgazdasági Kombinátban, az export-árualap bővítésére kapott hitei igénybevételével. A kékszőlő-feldolgozó már tavaly elkészült, s most felépült az új export-palackozó üzem. Az automatizált palackozóban óránként 4500 palackot tudnak megtölteni. 20 évvel ezelőtt, 1965. május 3-án hunyt el — 77 éve(s korában — Szakasits Árpád, a magyar munkás- moizgalom kiemelkedő egyénisége, szociáldemokrata, majd kommunista vezető politikus, újságíró. Már 19Ó8- tól mozgalmi funkcionárius, több szaklap szerkesztője. A Tanácsköztársaság idején tagja volt a Szövetséges Központi Intéző Bizottságnak. A proletárdiktatúra vérbe fojtása után mintegy három évet töltött börtönben. 1927— 28-ban aíz SZDP titkára, 1928- tól egy évtizedig a MÉMOSZ elnöke, 1938 novemberétől a Szociáldemokrata Párt főtitkára, 1939-től 1944. március 19-ig a Népszava főszerkesztője. A német megszállás után részt vett a Magyar Front létrehozásában, s annak intéző bizottsági elnöke lett. 1944 októberében az SZDP részéről ő írta alá a k«u munkáspárt együttműködéséről és későbbi egyesüléséről Szóló egyezményt. A fel- szabadulást követően teljesedett ki politikai pályája: az SZDP főtitkára, államminisz- tör, iparügyi miniszter, az egyesülés után az MDP elnöke, majd köztársasági elnök, illetve az ülnöki Tanács elnöke. 1950-ben koholt vádakkal letartóztatták, 1956 márciusában szabadult, s rehabilitálták. Haláláig aktív mozgalmi és közéleti tevékenységet folytatott. — Nő a málnatermelési kedv a marcali áfész körzetében. A kistermelők tízezer málnasarjat telepítettek. A termést a szövetkezet felvásárlóinak adják át. — Százéves a transzformátor címmel ipartörténeti kiállítás nyílt Budapesten, a Magyar Elektrotechnikai Múzeumban abból az alkalomból, hogy magyar mérnökök 1885-ben szabadalmaztatták a zárt vasmagú transzformátort. A jubileu— Hármas ikrek születtek Szolnokon. Mága Mihályné 19 éves fiatalasszony egy fiú- és két leánygyermeknek adott életet. Az édesanya mintegy fél óráig tartó első szülése után jól érzi magát, kicsinyei is valamennyien egészségesek. — Görög tájakon címmel tartott diavetítéses előadást dr, Vineze Tibor tegnap este Kaposváron, a Középiskolai Kollégiumban — a „Hétszínvirág” ifjúsági klub rendezésében. — Völgyi Dezső festőművész kiállítása nyílik meg ma 17 órakor a Kaposvári Galériában, A kiállítás június 10-ig látható. Vonatpótló autóbuszok Országszerte folytatódnak a pályafalújífcési, építési munkák. Emiatt egyes vonalszakaszokon Időnként autóbuszokkal bonyolítják le b vasúti forgalmat. Május 5-től 10-ig Dombóvár és Go- disa között 9-től 17,30 óráig valamennyi vonatról, május 5-én és 8-án Dombóvár és Taszár között a Déli pályaudvarról 7.ao órakor és a Gyékényesről 11.20 órakor induló szerelvényről és május 6-tól 10-ig Zamárdi-felső és Szántód—Kőröshegy között 8- tól in óráig valamennyi vonatról kell átszállniok autóbuszokra az utasoknak. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 ^ mi kiállításon a rendezők bemutatják a transzformátorgyártás fejlődését, az önálló iparággá szerveződött magyar erősáramú ipar hazai és külföldi sikereit. — Tévesen tájékoztattak bennünket a tűzvédelmi vetélkedőről, amelyről múlt szombati lapunkban hírt adtunk. Nem a nagyatádi cérnagyérban, hanem a konzervgyárban rendezték meg az eseményt, — Kigyulladt tegnap hajnalban Fonyódon, a Badacsony utca 34. számú háromszintes ipület. Az elektromos vezeték hibája miatt keletkezett tűz nyomén kiégett a ház tetőszerkezete és manzárdja. A marcali, a siófoki, a keszthelyi állami és a fonyódi önkéntes tűzoltók oltották el a lángokat. A becsült kár 400 ezer, a megmentett érték egymillió forint. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy május 6-án és 7-én de. 7 órától du. 16 óráig Toponáron a December 2. utcában, a Gagarin utcában, a November 7. utcában, la Sarohin t, utcában, a Horgász utcában, a Panoráma utcában, a Deseda utcában, a Kilián Gy. utcában, a Mikes K, utcában, a Toponári úton végig áramszünet lesz. (73827) =- Fenyő lambéria, 9 cm széles hasznos felülettel, is mm vastagságban 32 Ft/ fm. áron kapható. Ezermester Bolt, Kaposvár, Rákóczi tér 2. (színházzal szemben), (264432) — Most vásároljon, most érdemes ! Férfiingek 140 Ft -ért kaphatók a Bizományi Áruházban. Kaposvár, Ady E. u. 4—6. (7373»)