Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-11 / 84. szám
1985. április 11., csütörtök Somogyi Néplap 3 A költészet- napja Kell-e a vers Magyar földön, a magyar ember számára a költészet mindig egy kicsit mást jelentett, mint a más tájon élőknek. Amit máshol megoldott a szerves történelmi és gazdasági fejlődés, a forradalmak, a politika, az nálunk több korszakban is az irodalomra hárult. A felvilágosodás eszméi a költészetben ébredeztek, a Bach-korszak és az ellen- forradalmi rezsim idején a tollforgató emberek adjak burkolt, áttételes formában hangot az elfojtott gondolatoknak. A költők annakidején a nemzettéválásban is pótolhatatlan szerepet játszottak. Parázs viták folytak az irodalmi lapok hasábjain: szükséges-e a tudomány és a világirodalom termését anyanyelvűnkre fordítani? Majd arról vitatkoztak, mi hoz nagyobb hasznot nyelvünknek: ha már kész, okos gondolatokat ültetünk át magyarra, vagy ha eredeti alkotásokat hozunk létre. Apáczai Csere Jánostól Kazinczyn és társain át Petőfiig, Aranyig tudósok és irodalmárok népes tábora fáradozott azon, hogy önálló nemzeti életünkhöz méltóvá tegye nyelvünket. így a verssel szemben kialakult egy olyan igény; része legyen a közéletnek, az eszmei harcnak. A századelőn, a Nyugat nemzedékének indulásakor különösen felerősödtek az eltérő nézetűek között a polémiák. Vétesz legyen a költő, népének vezetője, próféta, magyar messiás? Vagy elégedjen meg azzal, ha elfordul attól, amit elítél, s a művészet elefántcsonttornyába vonulva szép szavakkal teszi elviselhetővé az életet? Melyik hát az értékesebb? Milyen legyen a költő? Vannak, akik azt mondják, a mai világban nincs szükség a költészetre. Felgyorsult életünkben, a gazdasági nehézségek között nincs idő a szép szavakra. Vajon valóban igy van-é? Kétségtelen, hogy vannak korok, amikor az irodalom fontosabb szerepet játszik, mint máskor. Az egyik időszak a hosszú családregények keletkezésének kedvez, máskor a drámai konfliktusok kerülnek az érdeklődés középpontjába. Van, amikor forradalmárnak születik az igaz költő, s van, amikor a bánat eldalolására csak a líra képes. Mégsem mondható, hogy lehet olyan kor, amikor nem kell a vers. Kell, mert költészet nélkül csak félszárnyú lenne az emberiség. Kell, mert az embernek a rohanásban, a hétköznapi élet zűrzavarában talán még nagyobb szüksége van rá, hogy néha, akárcsak a zenében, a szép szavak és gondolatok megnyugtató özönében merüljön el. S kell azért is, hogy megfogalmazza azokat a sejtéseket, örömöket, és szorongásokat, amelyek valamennyiünkben élnek, csak nem tudjuk őket elmondani. Olyan legyen hát a költő, aki ugyanazt érzi, mint mi. De annyival több, hogy szavakba tudja önteni, ami számunkra megfoghatatlan. S ha a versében ráismerünk a saját rejtett, belső hangunkra: miénk a költészet. Tersztyánszky Krisztina Az olvasó ünneplése Milyen jó volna minden nap más poétánk költészeti napját ünnepelni! Jelen pillanatban — természetesen fordított sorrendben — a névsor Illyés Gyulával kezdődne. Folytatódna Nagy Lászlóval, Kormossal, Kassákkal, Füsttel, Szabó Lő- rámiccel, Radnótival, Baibits- sal, József Attilával, Juhász Gyulával, Kosztolányival,.. Kosztolányi ? Mielőtt a költészet napját bevezették volna, ő nagyszerűen képzelte el a magyar líra ünnepi hétköznapjait az év mindem napján. Adott válna 6 teret és időit minden értéknek f Nemcsak Adynak, Arany Jánosnak, Petőfinek, hanem Czóbel. Miníkának, Radó Antalnak, Reviczky Gyulának is... S az év há- romszázh átvan öt napjának múlásával új és új poétáknak ! A húszas-harmincas évek lírájától eltekintve, olyan méltó elődök neveivel példálózott, akik ezt megérdemelték. Megérdemelték — mondom — pusztán azzal a ténnyel is, hogy az „édes Kosztolányi”-nalk eszébe jutottak! Íme egy példa a művészi alázatra, a műalkotásokban valló igazi megmerü- lésire és megméretésre. Amely különben azt is mutatja, hogy a magyar költészet legiterébélyesebfo fái — egyszersmind ősfák is. , Ha úgy tetszik, az emberi termelés annál inkább emberi jellegű, minél inkább elszakad a közvetlen fizikai, biológiai szügségszerű- séigtől, A legalapvetőbb emberi „termelés” tehát a műalkotás, a költészet létrehozása. A költő személyes élményei, tapasztalatai alapján megformált üzenet akkor válik csak értékké, ha a befogadó élete és teljes Lány virággal. Mohácsi Regős Ferenc grafikája emberi világa maga is nyitott könyvvé válik; a mű- élmény az olvasásban is megszületik, s végül — az asztétiikium közvetítésével — mindez beépül az olvasó személyiségébe. Mostanában igen nagy íróink ünnepeit, centenáriumait tartjuk. Kosztolányi az idén, március 29-én lett volna 100 éves; Babits és Juhász Gyula valamivel korábban, de egy évben, 1983- han. Nos, a híres Négyessy László-szemináriuinról Juhász Gyula — akit ott az egyik ilegraigyagóbb tehetségnek tartanak éveket át — később így ír: „Meghatottam, emlékszem vissza arra a barátságra, amely Babits-csal és Kosztolányival! összekötött. A költészet minden uralkodó szeretetében találkozunk. Egymásnak olvastuk föl. verseinket, szinte egymás jelenlétében irtunk... A legfontosabbnak a verset tartottuk, mert a jó vers a legtömörebb, legzártabb, lég- egyénibb és légid őtállóbb kifejezése az élet lényegének. .. A vers mégis csak a legművészübb irodalmi forma, ősi és örök... Mindezek mélyéin pedig ott volt a magyar föld és a magyar lélek: a szekszárdi szőlőhegy, a paMcsi tó, a hortobágyi Puszta, a Tisza partja, az anyánk csókja és a dajkánk dalia; amely minden esztétikán és szociológián túl hangot és színt ad a művésznek és embernek.” A költészet napján ünnepelve — Józséf Attila is még csak: a nyolcvanadik születésnapját ülné most — fogadjuk meg Juhász Gyula intő szavát: „Nem azért kutatjuk a költői alkotás titkait, hogy költeni tudjunk — ez a kiválasztottak gyönyöre és édes kínja —, de azért, hogy olvasók legyünk. .. öntudatosan és ízléssel olvasók, akik tudják, mit és hogyan kelt olvasni.” S még hozzátesz egy intelmet a befogadói nyitottság, elfogulatlanság és beleórzés fontosságáról: „...a feléje irányuló szeretet nélkül a költészet hazai és távoli virágai pusztán herbáriumi tárgyak lesznek előttünk, számokkal és nevekkel felruházva.” A költészet napján tehát hadd ünnepeljem most a rendszeres és igényes olvasót. Aki a költészetet választja; a szabadságot, a méltóságot, az emberi öntudatot választja. Rózsa Endre Csorba Győző Szárszó, 1937. december 3. József Attila szellemének Már amikor fát lopni jártál hogy melegedj — tél volt a - lángnál láttad: a zörgő vagonokban hogy a meleg valahol ott van Darab csönd a földhöz lapultál olaj-szén-gyomszag-göncbe bújtál hitted hogy végső gyógyulásod csak ilyen tájékon találod Meleget kaptál is — kihűlve megoldást - mindent túlkerülve De kezed ronccsá nyomorítva már le nem írta le nem írta! Németh József: Tiszta lárván Takáts Gyula Verses szavak Babits emlékére (Születése 100. évfordulójára! Szekszárd, Firenze, Babits és Dante: város és név kívánkozik össze. Amó .....................Kapos m eg a Sió nem lils három, már e Itájon egyetlen folyó... Meszelt .vályog, csiszolt (márvány versenyt keverve, fölvillannalk verseikben, hegyekbe s válogatva (képet jnnan-odia kőből, szavakból épül palota. [Lépcsője Somogy, pillére Tolna s hordók, kandák között mlintha itthon vólma égi és a földi! s ahogy köztük állnek Sárköz mocsarából (tükröz Isteni Színjáték. Lapozom ... Két nyelvnek villogása átalragyog dombos Baranyába, s mint az ékkő .pontosan szegve aranya a .Duna, ezüstje a Dráva. Itália .itthon Pannóniába! Fodor András Testvérek In memóriám Illyés Gyula Ahogy sodródtunk ki a sötétbe, a gyötrelmek közt szült reménnyel: valamit tán mégis elértünk! nyúltunk ösztönösen egymás karja után, csak úgy... bal kézzel érintve a jobbat. Ültünk vonatban, szemközt. S szavaidból, mint forró szökőkiútból feltündökölt a vallomás a .Másik Mesterről, aki nincs már. S arról, micsoda ördögi kelepce kijátszani egyik szülőt a másik ellen. Álltunk a (koporsónál, váll-vállhoz, szólítartlan véve-,magunkra múltat, jövendőt. De ki látta az esküt? Lehet, akkora árnyék zuhant ránk, hogy a testvéri arcok már sose fognak egyberajzolódná ? LEGKEDVESEBB VERSEM A költészet napja sem tehet ünnepi ürügy arra, hogy bizonyítékok nélkül nevezhessek ki — mégha belső használatra is — egy verset legkedvesebbé. Változzék akkor így, hogy megnyugtatóbb lehessen a folytatás: egyik legkedvesebb versem. Kiválasztása is indokolja ezt, mert olyan költőnek olyan verséről szeretnék szólni, amelyik nincs annyira köz- tudatunkban, mint honi líránk bármelyik darabja. Hajlamosak vagyunk ugyanis arra, hogy a határainkon túli élő magyar írók, költők alkotásait pusztai figyelmetlenségből mostohán kezeljük. Hogy milyen nagy kárt okoznánk ezzel elsősorban magunknak, de irodalmunknak is, elég kiválasztanunk egyetlen költő egyetlen- versét, Szőcs Géza Kolozsváron élő fiatalember (ha fiatalnak .lehelt nevezni egy 1954- ben született férfit). A hajócsavar című versét sem könnyű sok szép költeménye közül kiválasztani. Ez a nyolc sor — és ez talán első olvasásra is érzékelhető —, szerelmes verssé áll ösz- sze. Ugye ismerős motívum ez a kültészeitiben I Mondhatnánk is, a szerelemről már annyian szóltak — és gyakran milyen felületesen — mi újat lehet még az ezred vége felé mondani, kivált nyolc soriban erről. Szőcs Géza le is mond sok cifra versépítészeti leleményről1, rímekről. A művészetére jellemző, és nem is egykönnyen meghaltáraz- ható beszédri/tmust alkalmazza csupán. Az aiz érzésünk, mintha egy nagyon szépen beszélő ember elmondaná gondolatait egy lírai kedvesnék, bár vannak gyanús pillanatok (pl: jellegzetesen hiajócsavar-illaitú hajócsavar!). Költészetté így a képtelen ötlet, a hajócsa- var-ajándék ötlete emeli. Mert ennék az ajándéknak egyetlen szépsége — s te- hetne-e nagyobb? —, hogy az ajándékozó egész vagyonát tenné pénzzé, hogy örömet szerezhessen. Jellemző a szerzőre az a gyermekes távolságtartás is, ahogy a nagy eseménykor, a hajócsavar átadásakor lesben állna; valahogy úgy, ahogy elbújik versében a feltételes mód mögé a szerelem. Az utolsó sor előtti kihagyás miatt válik minden titokzatossá, de egyértelművé is. „Olyan lány kell nékem, aki örülne egy hajócsavarnak” — olvashatjuk a befejező sort. Ezért az egy mondatért keltett az előző hajócsavarképnél hosszan elidőzni, hogy így vi lúgosod jók meg előttünk: olyan Szőcs Géza A hajócsavar Nem is tudom, mihez kezdenél, ha adnék neked egy hajó- csavart. Mondjuk, adósságba verném magam, elárverezném mindenemet, amíg sikerülne megszereznem: egy viharvert óceánjáró propellerét. Aznap, miikor a szállíltórnunfcálsok letennék a hatalmas és jellegzetesen hajócsavair-iHátú hajó- csavart a házaitok előtt, s becsengetnének hozzátok, lesben állanák valahol a közelben és figyelném az arcod. Olyan lány kell nekem, aki örülne a hajócsavamak. Veress Miklós Kereszt-öltés Sohasem hitte iel lankád Somogy mikor szánkómat .röpítetted hány kiló szenét .húzott haza hogy melege Jegyen albérlet-bitednek míg belehal április álkonyán ötvenkilenc éves édesanyám Leltározott valahány patikádban gyógyszert mérget és illő szeszeket és végig is gyalogolta .hibátlan mindazt ami belőlem kiveszett Tab Nagybajom öreglak és Somogyjád visz minden út Barcsiig és Saulokig s .belőlem földem ha .végleg kifogynál nyisd föl szemét — mélyedben álmodik Bertók László Hozhatja galamb Békét lenül magaddal, tehát haragban a világgal, miiközben elmenekülnél, .taranyiráni, s megbotlasz minden kőben, mit várisz? .Miféle megegyezést? Kitől a méltányos igazságot? Bekerítve ázik a beszéd, szád üres futóárok. Hallgass lés készülődj! Ami nincs, nem csomagolható árulásba. Örök álom rajtad a bilincs, kulcsa a béke ága. Hozhatja galamb. Ha rá figyelsz, a vesztes győzelmet ,is megéled. Kihajít, mint fejfa tövén a ,vera, hitből a .végítélet. Szirmay Endre Hegymagasból Káldi János levelére Hegymagadból — .ha széttekintünk a völgyben csupa káprázat minden időködök, iamlékvallanások benőtt utak, késéi virágok s az avarban szélikígyó szisszen. Ha erre téved egy-egy ember rokon, ellenség vagy régi barát megrázzák kontyukait a bokrok a tócsákban szétfutó fodrdk villódzásait bámulják a fák. Hegymagasból — ha feltekintünk ott úttalaniul szabad már minden más törvény szerint lüktet a végtelen — öröm szikrázik egy könnyű éneken s a gondolat testetlen tavalilhben. Kelemen Lajos Méhes Fölneszei a kaptának kis állama, kertnek repül, hol tűz őszintén a nap, érnek lappangó föld-gondolatok zöld hajtások hegyén, s látni, ahogy összevonnak, begyűjt enek; pergetik rövid éltük lázas méh- monarchiák; s mi fül leteg almavirág-illatban blirodalmulc ösvényén járunk, bogarak sétaterein, s nyiladozunk jajjal e boldogok előtt; f ű-mel 1 vértb en, mint a fák, vonjuk a rebbenő, széllé vált reményt, s tereket rezzent sóhajunk: hála, még megvagyunk mélyd-csöndesen. társat keres a beszélő, aki magyarázatok nélkül is képes meglátni, megérezni egy erre látszólag teljesen alfcal- maltlan tárgyban a szerete- tét. Amilyen gyermekinek tűnik az ggétez vers, olyan „véresen komoly”, hiszen alapproblémája nem más, minthogy egy meglévő Világképhez kell keresnünk egy másikat Eközben minden szó mögött ott „sétál zsebnetetit kézzel a szerelem”, talán, mosolyogva is, mint aki tudlja: annyiféle megoldás lehetséges. Varga István
