Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-03 / 78. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Hartai László, Kaposvár, Zöldfa u. 35. sz. alatti la­kos március 13-án megjelent közérdekű bejelentésével kapcsolatban \az lalábbi tájékoztatást adom. Javasoltam a jKaposvári Városi Tanács V. B. (műsza­ki osztályának, <hogy egyirányúsítással változtassák meg a iZöldfa utca \és a Gyár utca forgalmi rendjét, s ezzel egyidejűleg helyezzenek ki sebességkorlátozó jelzőtáblát. Javaslatunkkal a műszaki osztály egyetértett, és a végre­hajtásról soron kívül intézkedik. Az új forgalmi rend kialakításáig és azt követően is az érintett területet a rendőrök gyakrabban fogják ellen­őrizni. Tisztelettel: Dr. Szalai József rendőr őrnagy, a rendőrikapitányság vezetője Tisztelt Szerkesztőség! Március 20-án értesítést kaptak a Duna, a Tisza, a Kandó Kálmán, az Erkel és a Szigetvári utcai lakosok a Városgazdálkodási Vállalattól, hogy április 1-től beveze­tik a kukás szemétszállítást. Az intézkedést helyesnek tartjuk, azt viszont nem, hogy erről miért nem tájékoz­tattak bennünket már ' januárban. A hús véti ünnepek előtt nagy teher az alacsony összegű nyugdíjból 450 és 780 forintot kukára kiadni, mert ekkor kell fizetni a villanyszámlát is. Egy kis előrelátással elkerülhető lett volna, hogy nehéz helyzet elé állíítsanak bennünket. Tisztelettel: Ozv. Elek Istvánná tfnmrtA Vólmnr, ii dr* iSjdyjovai, jvcwuau av6*íxi*i*.ií iu~a«/ Akik nyertek... Villám­— Mennyire volt szoros a verseny? — A pécsi területi volt infaább nehezebb. Az orszá­goson elég jól ment a csa­patnak, kiegészítettük egy­más ismereteit. — Tavaly országos propa­gandistaversenyt nyertek... — Ez a második rangos győzelmünk, díja ötezer fo­rint, ami szovjet útra vált­ható be. A csapat mostani félállása!: dr. Szép Tamás jogtanácsos, dr. Máté Ernő jogtanácsos; Bálint Pál energetikus, Kádas Gábor. a titkárság vezetője. Segít­ségünkre volt Harsányt Edit népművelő. — iTerveik? — Forgatjuk az utazási prospektusokat, és készü­lünk a következő verseny­re. Somogyi Néplap XLI. évfolyam, 78. szám 1985. április 3., szerda Negyven év dokumentumai Összegyűjtötték a múlt emlékeit Hazánk negyven éve cím­mel országos pályázatot hir­detett a Közlekedési és Szál­lítási Dolgozók Szakszerve­zete. A vetélkedőre 93 vál­lalat 1400 csapata nevezett, közitük a kaposvári 13-as Vdlán öttagú együttese. A helyi, majd a területi vetél­kedés után az országos dön­tőn is bizonyítottak: fölé­nyesen megszerezték az első helyeit. A csapat „szóvivő­jét”,, Horváth Károly meg­bízott személyzeti osztály­vezetőt kérdeztük: — Mit kellett tudnia a győztesnek? — Ismernie kellett a negyven év -történelmiét, méghozzá nagyon alaposan. Hogy csak két kérdést em­lítsek érzékeltetésül: a fel­szabadulás napjaitól 1946 februárjáig hogyan alakult az államfői jogkör? Vagy: az 1945. február 19-én meg­alakult Magyar Szállítók Szakszervezete milyen szak­osztályokból állt? Ezenkívül zenei, irodalmi, képzőművé­szeti kérdésekre kellett fe­leletet adnunk. Pálya­választási fórum A húsvéti nyuszi hihetet­lenül sók ajándékot tud hozni, a hárnes tojásról és a szomjikeltő sonkáról azonban mégiscsak magunknak kell gondoskodnunk. Ez utóbbi — kötözve és danabolt an — már régóta kínálja magát a húsospultok mögött, illatával betöltve az üzleteket. Most még ki-ki kedvére válogat­hat. De lesz még belőlük a húsvét előtti napon is? — Az előző évek tapasz­talatai szerint számolni kell az időjárással isi, vagyis jó Az ifjúsági ház és a me­gyei múzeum kapcsolatának gyümölcse az a kiállítás, amely a felszabadítás óta eltelt negyven esztendő né­hány emlékét mutatja be a ház fiatal közönségének. A szerény tárlat célja nem­csak a kötelező figyelmesség volt az ünnep előtt, hanem igyekezett bemutatni a kez­det néhány évének tárgyi emlékeit, az építéshez fűző­dő írásokat és más doku­mentumokat. Láthatunk em­léklapot a tenménybeszol­idő esetén megnő a balatoni forgalom — tájékoztatott Marosán, László, a Kaposvári Húskombinát kereskedelmi igazgatóhelyettese. — Ezt nem tudjuk előre kiszámí­tani. Tavaly az utolsó na­pokban itt-ott hiány volt sonkából, ezért most az elő­re jelzett igényeknél mint­egy 30 tonnával többet ké­szítettünk. Több mint 100 tonna füstölt áru vár kiszál­lításira. Március óta készü­lünk a húsyétna, hogy ki tudjuk elégíteni az igénye­ket. A Balaton -partról érk-e­gáltatásrói, meghalványult pengőket, táviratokat, szár- mlazási igazolványokat, az MDP-kangresszus jelentősé­gét méltató emlékplakettet, elemi népiskolai bizonyítvá­nyokat. .. Jó lett volna a vitrinben lapuló naplóba — esokonya- visontai úttörők gyűjtemé­nye — belelapozni, vagy a fonyódi középiskolások pos­tás emlékeit kézbefogni, amelyek ugyancsak a kiállí­tásit színesítették. A kiállítás sejteti: mind a zett rendeléseknek is eleget tettünk. Soron kívüli rende­lést nem kaptunk még ed­dig, de szombaton még ügyeletet tartunk, és ha igény lesz rá, szállítunk is árut az üzleteikbe. — Milyen lesz a tőkéhús­ellátás? — Az ünnepi ellátást elő­készítő operatív bizottság szerint ebből sem lesz sehol hiány. A saját vágás mellett a társvállalatoktól is vásá­roltunk húst, csak fogyjon is el. múzeum, mind a lakosság tulajdonában értékes kordo­kumentumok vannak, ame­lyek a fiókokban s a padlá­sokon ma még talán kacat- számibia mennek, de holnap már történellmünk jelhagyá­saivá, tartalmas múltunk emlékeivé válnak. Fejlődő Zalakaros Az évenként mintegy nyolcszázezer hazai és kül­földi vendéget fogadó zala- kairosi -gyógyüdülő újabb lé­tesítményiekkel; további für­dőmedencével és sportpá­lyákkal- gyarapodik az ápri­lis végi idénynyitásra, s be­fejeződik egy újabb pavilon­sor kialakítása is. Rlvidiesen megnyílik az első szövetke­zeti társasüdülő, és dolgoz­nak már újabbak építésé­nek előkészítésén is. A zala- karosi nagyközségi tanács és a Dél-zalai Vízmű, a für­dő gazdája idén 13 millió fo­rintot költ- az üdülőterület fejlesztésére. Többek között hozzáfognak egy új-abb üdü­lőtelep kialakításához, ahol családi és társasüdülők épül­hetnek. B. J. Sonkából bőséges a kínálat a pécsi regionális tv-adásban Pályaválasztási fórum cím­mel sokakat érdeklő műsort sugároz április 16-ián este a pécsi körzeti tv-stúdió re­gionális adása. A fórumműsor fölvételén, április 15-én reggel 8 és 14 óra között a Baranya me­gyek Tanács és a pécsi tu­dományegyetem, a műszaki főiskola, valamint a kia-pos- vári és a szekszárdi peda­gógiai intézet vezetői vála­szolnak a beérkezett kérdé­sekre. Tájékoztatnak az ok­tatási reform várható új­donságairól, változásairól (píl. áz ötéves középiskolai technikusképzésről), s egye­bek közt -az idei pályavá­lasztási tájékoztatók hibás adatait is kiigazítják. A műsor rögzítése idején, április 15-én és adásidejé­ben-: április 16-án 18.30 és 19 óra között, a II. csator­nán tedefonügyéletet tarta­nak a pécsi stúdióban (72/12-174). valamint a ré­gió valamennyi felsőfokú oktatási intézményében. Várják az érdeklődők kér­déseit. A levélben érkező kérdésekét április 13-ig le­het beküldeni. (Magyar Te­levízió Körzeti Stúdiója, Pécs, Pf. 67. 7601.) Kaposváron a színház előitti lkát lámpaoszlopra [aiz eredeti­hez hasonló llámpabúrákat raktok föl. A lámpákat a Víz­kutató és Fúró Vállalat szakemberei készítették led. Hasonló lámpa készült 'a donmeri gyógyszertár előtti oszlopra is Avai+üzekből százezres károk A váratlanul beköszöntött, erős széllel kísért keílemes idő naigy gondot okoz tűz­oltóinknak. Főként azért, mert sokan — a figyélmez- tetések ellenére — gondat­lanul végzik a száraz avar, a (télen összegyűlt hulladék égetését. Ennék 'következtében égett 20 hektáron a száraz avar hétfőn a segesdi Üj Élet Tsz-nél, s gyulladt ki egy szónakazall is. A kár érteke 120 ezer forint. Niaigyberónyben. a Sállal utca 5. szám állatit, Csizma­dia Rudolf ék szomszédságá­ban kukoricaszárat égettek, mégpedig olyan „sikeresen”, hogy a fűz átterjedt az ő lakóházuk tetőszerkezetére. A kár 200 000 forint. Ságrvá- ron egy pince tetőszerkezete égett le figygjmetien szár­égetés jmiiatt, a kár itt 5000 forint, a (károsult Kovács József Ady Endre utca 16. szám alatti lakos. Marcaliban a kórház épít­kezésének területén egy felvonulási épület gyulladt ki hibás füstcső használata miátt, s 10 ezer forint íkár kél-etkezett. Tegnap Kapos­váron, a Berzsenyi utcában kiigyuiliadit Károlyi Imre 1200-as Lada gépkocsija. A járműben 35 000 forint, ikár keletkezett, a tűz okát szak­értők segítségével vizsgál­ják. Tabán szerencsés kimene­telű tüzet -akozott a gon­datlanság. Aizert Jenő, Do­bó Katalin utca 44. szá-m alatti lakásán gáztűzhelyen ételt melegítettek, a tulaj­donos elment otthonról. Ki­gyulladt a tűzhely mellett lévő konyhai ülőiké, felrob­bant a gázpalack is. Szemé­lyi sérülés szerencsére nem történt, az anyagi kár 10 000 forint Tarka sorok Panasz — Tetszik tudni, dok­tor úr, az első még 'megy valahogy... A második­nál és a harmadiknál azonban már szívdobo­gást kapok, s hasztalan pihenlek közben, a ne­gyediknél teljesein -kiful­ladok. — De uram! ön elfe­lejti, hogy 80 éves múlt. Ebben a korban háromig eljutná is gyönyörű. — Az lehet. De én, sajnos, az ötödiken la­kóm. Van benne valami — Maga valóban 117 éves, bácsáka? — Fontosaik — És hogy érte meg ezt a magas kort? — Volt türelmiem. Bezzeg — Azelőtt hosszú ideig éltek az embereik! Bez­zeg a mai világban-... — Ugyan már! Hiszen ma is vannak öregek. — Vannak. Csakhogy azok még a régi világ­ból maradtak itt. Sportoló Élsportolónkat eszmé­letlen állapotban szállí­tották kórházba a men­tők. Amikor magához tért, épp a lázmérőt emelték ki a hóna alól. — Kórházban vagyok? — próbált tájékozódni. A nővér bólintott. — Lázam van? — Igen. — Mennyi? — 39,8. — És mennyi a világ­rekord? Hapci! — Eredményes vol-t az értekezlet? — De mennyire ered­ményes ! Az első öt percben az előadó mel­lett ülő férfi tüsszögni (kezdett, ési a végiére már miniden jelen lévő náthás volt... Egy vicc két változata Az orvos egy fiatal férfi leleteit nézi. — Legyen nyugodt! — mondja. — Ezzel a bajjal akár száz évig is el élhet. De azért felírok miagának valamit elle­ne. .. — Minek? — ellenke­zik a fiatalember. — Ha száz éviig étek, az ne­kem tökéletesen elég. * * * Ugyanez az orvos egy idős férfi leleteit nézi. — Legyen egészen nyugodt! — mondja. — Ezzel a bajjal akár száz év-ig is elélhet. — Ez engem nem vi­gasztal ! — zsémibelődilk az öregúr. — Én baj nélkül akarok száz évig élni. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztősig: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pl. 31. 7401. Telefon: 11-510. 11-111, 11-312. Telex: 13-340. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Tolefen: 11-314. Postacím: Kaposvár, Pl,: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcxa János Terjeszti a Magyar Posta Előfizothotő a postahivataloknál is a kizbesitőknil Előfizetisi díj egy hónapra 43 Ft, negyedivra 129 Ft, filivre 234 Ft. ISSN 0133-0604 Kószáit a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat üzemiben Kaposvár, Május 1, u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc Igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents