Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-22 / 93. szám

1985. április 22., hétfő GYERMEKNÉPTÁNC-VERSENY EGYÜD ÁRPÁD EMLÉKÉRE Somogyi Néplap _____________________________ 5 E gy kis öreg, és sok „ügyes kis öreg” Művészeti alkotóház Fonyódon Kapunyitás előtt A fonyódi alkotóház, mely pihenésre és alkotómunkára egyaránt lehetőséget ad, 1972 óta működik. A So­mogy megyei Tanács azzal a céllal hozta létre, hogy megyénk kulturális életének egyik bázisa legyen, nyu­godt, kiegyensúlyozott kör­nyezetet biztosítva a külön­böző művészeti ágak képvi­selőinek, mindazoknak, akik tevékenységükkel megyénk szellemi és kulturális érté­keit gazdagítják. Az alkotó­ház munkáját az elmúlt időszakban egy elhúzódó rekonstrukció szakította meg. A felújítás több mint négymillió forintba került. A rendbe hozott ház va­kítóan fehér falaival, barna ablakkereteivel látványnak is szép a pompás hegyi kör­nyezetben. Nyitott teraszá­ról nemcsak a gondosan ápolt sétány látható, hanem az aznap barátságtalanul háborgó Balaton is. A két épületből álló alko­tóház nyolc önellátó csalá­dot tud befogadni, a ven­dégek egy-két hetes turnu­sonként váltják egymást. Zömmel képzőművészek ke­resik fel, de megfordultak már itt művészettörténészek, színészek és költők is. Az alkotóház művészeti vezetője Szabados János Munkácsy-díjas festőmű­vész, aki feleségének, VJee- ber Klára szobrászművész­nek a segítségével látja el teendőit. Szavaikból kiderült: az alkotóház abban az időszak­ban jött létre, amikor a legtöbb magyar képzőmű­vésztelep szerveződött. Me­gyénkben kifejezetten alko­tómunka céljára a nagyatá­di telepet hozták létre, mely azóta is kitűnően működik. A fonyódi inkább a pihe­nést szolgálja. A művészek egész évben többnyire egy­mástól elzártan dolgoznak, szükségük van olyan kap­csolatteremtési módra, be­szélgetésre, amely szellemi felüdülésüket segíti. Az így kialakult közösségekben a hazai és más országokat, kultúrákat képviselő művé­szek ismerkedése, szakmai tapasztalataik közös végig­gondolása önmagában is szellemi gazdagodást jelent. A vendégek sokszor vala­milyen alkotással honorál­ják a vendégszeretetet. Ezekből a csaknem félmillió forint értékű alkotásokból a fonyódi nyári galériában rendeznek kiállítást. Az alkotóházban rendsze­resen megforduló művészek közül Bráda Tibor, Kovács Péter, Leitner Sándor, M. Novák András, Szabados János, Szentgyörgyi József és Topor András évente egy­két alkalommal közös kiál­lítást rendezett. A fonyódi iskolaként emlegetett cso­port az alkotóház rangját emelve országosan is felhív­ta magára a szakma figyel­mét. A közeljövőben tervezik az összegyűlt alkotások rangsorolását, a legjobbak a nyári galériában önálló kiállítási lehetőséget kap­nak. A tervek között szere­pel az alkotóház területén egy külön kiállítóterem is. T. R. 61. Bieber Lorenz két foga közül a kocsma padlójára sercinltetít egy hegyeset: — Viszket a valamijük ... De mindenki hallgatott; tudták róla — faluhelyen nem sokáig titok a titok —, hogy kerülgeti Derr molnár Rézijét, akii a Liszka fé­szekaljából való. Sok re­ménysége nem lehetett egy raixtoratinak a gazdálkodó ví­zimolnár lányánál. Langné jól ismerte RéZit: felvágott nyelvű, legén ybosszam tó lány volt, akii nedves piros kreppel színesítette sápadt arcocskáját. Egyszer, egy rflkkenő nyári nap estéjén Szeplék meglesték, amint meztelenül hűtőzik a malom­árok Vizében. Ezután min­den este ott lebzseltek a bokrosban, hátha ismét meg­pillantják a védtelen lány­testet. De RéZi megsejthetett valamit, mert soha többet nem merült meg a patak vi­zében. Egy idő után már csak bolond Gedi strázsáüta végiig az estéket a vízima­lomnál csodára várva. Éva sokszor nézegette kedvtelve az öccsét; hogy ő elkerült hazulról, valahogyan idegenné vált számára a fiú. Agársovány testén minden mozdulatnál kirajzolódtak az izmok, kihívóan járt az utcán: karjait kissé eltartot­ta magától, így vállasabbnak tűnt. A fiatal legények erő- fiitogtató, mégis önbizalom- hiányról árulkodó tartása ez; mint a rémületében félel­messé borzolódó állaté. Sze- pi, arccsontjain feszült a ru­ganyos ibőr — már borotvál­kozott is —, szeme hetyke­séget vakított a vele beszé­lőre. Éva egyszer a itejcsar- nckba menet látta, hogy öccse a Heim környékén két bundista legénnyel beszélget. Ez tövises érzést okozott, oda is intette magához a fiút. — Hallottad ? — kérdezte az öccse. — Ezek (mesélik, hogy elítélték a kiskorpád! asszonyt, akii megölte a fél­kegyelmű fiát... Éva kicsit megkönnyeb­bült, pedig borzgongania kel­lett volna, hogy felidézték előtte a véres tettet, mely­ről olyan sokat beszélgettek tóllfcsztáskor errefelé is. Az öccse hízelkedve megölelte, ő — Ma is várjuk, hogy megszólaljon a csengő, hogy belépjen a férjem és azt mondja: eljöttem hozzátok hétvégére, holnapután pedig megyek vissza, mert renge­teg a dolgom! Ügy érezzük, változatlanul közöttünk van, amikor a magnószalagról a hangját halljuk, amikor a fényképeit nézegetjük. Egy­szerűen nem vagyunk képe­sek elhinni, hogy már nem térhet vissza ... Sókan éreztünk az özve­gyéhez hasonló szomorúságot szombaton Lábodon, azon a megyei gyermeknéptánc- versenyen, amelyet a megyei művelődési központ, a helyi művelődési otthon és az ál­talános iskola rendezett Együd Árpád emlékére. Hányszor, de hányszor je­gyezhette volna meg ízes­szép magyarságával a néhai kiváló néprajzkutató: .,Ügye­sen csináltad, kisöreg!” Vagy „Jól van, te gyerök!” Mert valóban a tizenhárom legkiemelkedőbb somogyi együttes jött el a több mint kétszázból a példás igényes­séggel rendezett vetélkedés­re. De eljött Somogy párt- és állami vezetésének több képviselje ás, köztük Tóth János, a megyei pártbizott­ság titkára. Jogosan álllapíthatjuk meg a színvonal emelkedésének tényét a zsűri nevében Csík- vár József, az egykori tanít­vány, a kezdeményezés egyik szülőatyja, hiszen a műsor mind anyagbőség, mind a megvalósítás szempontjai alapján élvezetet adott. A keresztmetszetben nemcsak szűkébb hazánk néptáncai — köztük természetesen az Együd Árpád gyűjtéséből szá'rmazóak — fértek el, ha­nem olyan, ugyancsak gaz­dag hagyományokkal rendel­kező területek terméséből is ízelítőt kaphattunk, mint Szabolas-Szatmár és Borsod, a Hortobágy és a Kiskunság, Csík és Háromszék, Zala és a Rábaköz. Az értelmezés sákálája sem volt kevésbé széles. Nem ok nélkül arat­tak vastapsot az egykori nép­szokások, népi játékok ötle­tes felidézésével az olyan hagyományőrző csoportok, mint a Csizmadia Lajosné áltál betanított somogyiud- vadhelyi együttes vagy a mesZtegjnyői gyerekek Kö- vesdi Tiborné irányításával. Kár, hogy helyi gyűjtésű anyagot csupán e (két cso­port mutatott be. Az előbbi, a résztvevők életkori sajátosságaihoz ké­pest talán túlságosan is vas­kosan humorosat, a második igazán kedveset, hájasat. A többi, jobbára úgynevezett színpadi táncokat bemutató, tehát inkább a hagyomány­feldolgozást előnyben része­sítő együttes mindenekelőtt az ugrósok, kanásztáncok, pá­rosok, lakodalmasok koreog­ráfiáinak sokszínűségével és azok korrekt, lekes inter­pretálásával aratott sikert — így a 'barcsiak, a csurgóiak a karád'iaik, a boglárlelleiek és a marcaliak, a Kis-Bala- ton, a Balaton és a Sió tánc- együttes remek „utánpótlás­csapata”, a tehetséges gyé­kényesnek és a helyi iskolá­sok, elsősorban pedig a ka­posvári Somogy Táncegyüt­tes „apraja”, mely talán a legrViharosabb tetszésnyil­vánításra késztette a termet zsúfolásig megtöltő közönsé­get ízléses, lendületes elő­adásmódjával. A műparaszti hejehujázás, az olcsó hatás* vadászat szerencsére vala­mennyi produkcióból kima­radt. A zsűri ítélete szerint, csak az arany és az ezüst csillogott. Indokolt volt hát Vértes Györgynek, a barcsi műve­lődési központ igazgatójának megkönnyebbült sóhajtása a szünetben: él a mozgalom! De, mert az éremnek két ol­dala van, illik leírni azok­Vitázó diákság Regionális tanácskozás Kaposváron nak a mesztegnyői kislá­nyoknak a véleményét is, akikkel a műsor után, a táncház perceiben beszélget­tem. — Mi, ötödikesefc-hatodi- koscfc nagyon szeretjük a néptáncművészetet, de a he­tedikesek és a nyolcadikosok jórészt már diszkóba járnak. És csak diszkóba ... „Nem jól van ez így, te gyerök!” Lengyel András nyeik alakításában, minél inkább számítanak vélemé­nyükre, annál jobban nö­vekszik közéleti bevonásuk lehetősége. Szombat délelőtt szekció- vitákkal folytatódott a ta­nácskozás. Terítékre került az iskolai KISZ-bizottságok munkája, a diáktanács ha­tásköre, az egyetértési jog­kör, a diákönkormányzat, a tanulmányi versenyek kér­dése, a fegyelmi helyzet, a szociális juttatások rend­szere, hogy csak néhányat emeljünk ki a fontosabbak közül. A szervezők — A KISZ KB középiskolai és szakmunkástanuló tanácsa, a megyei KISZ-hizottság és a Művelődési Minisztérium középiskolai főosztálya — a hozzászólásokat magnósza­lagra rögzítették, hogy ké­sőbb minden kérdést meg­válaszolhassanak. A délutáni plenáris ülés előadója, Szili József, a KISZ KB munkatársa, sorra vette a tanulóifjúság képvi­seleti gondjait. Hangsúlyoz­ta: a diákság érettségének foka megmutatkozik abban, hogy mennyire tudja mun­káját, közösségének sorsát önállóan irányítani. Rámu­tatott a képviselet erényeire és hibáira, a további fel­adatokra. Sebestyén Antal- né, a Művelődési Miniszté­rium főelőadója az új okta­tási törvényt kapcsolta ösz- sze a tanácskozás témájá­val. Az iskolai demokratiz­mus építését — mondta — jól szolgálják az ilyen hasz­nos párbeszédekkel teli diák—tanár viták. meg ibár kicsit ecetesítette szája ízét Szepi hamissága, pengőst csúsztatott a zsebé­be. — Ne’, hogy a lányoknak selyemcukrot tudj venni! Sdkáig az orrában érezte öccse fanyar istállószagát. Igazi legény, már Hint hál az (istállóiban, ahol az anyja sem figyelheti örökké, mi­kor jár haza. Van ennek va­lakije? Ezen töprenkedett, az öccse után pillantva. Az­nap volt ez, amikor a bun- distálk közül kilépett Leisen Joseph jószágigazgató isme­retlen tettes megmérgezte. Langné hacsak tehette, ke­rülte sánta Viankot. Mégis, amlilkor az utcán néha össze- akad-t vele, mint idősebb fa­lubelit előre .köszöntötte. De, ha Varuk megszólította, nehe­zen válaszolt, mert zavart érzett, mint minden nyomo­rékkal szemben. A bundista vezető olvasott ember volt, a szavaikat is ki tudta for­gatni, élüket a másik ellen irányítva: Évát ez is taszí­totta tőle. Volt egy kellemet­len szokása Vanknak: akár férfival beszélt, akár asz- szanyszeméllyel, a meggyőzés közben annak melléit bök- döste a nagyabb nyomaték kedvéért. (Éva megfigyelte, sok embernek van valami ha­sonló mániája, az apósa pél­dául a súlyosabb tromfok után elégedetten szívta meg az orrát.) — Üzentem magáért, fia­talasszony — állította meg április közepén Langnét Vank a Heim előtt, amikor a Ro­senberg Számi boltjába igye­kezett. — Nem adták át? Évának Szepil nem pnert szólni róla; tudta, hogy só­gora sem helyseimé, ha ő lenne a Bund hírverője a családban. Tisztelte Hansot és titokban büszke volt rá. hogy a sógora 'katona. Évában hiú remény vetett lobot: ez tud valamit az uráról! — Semmiféle üzenetet nem kaptam, Vank bácsi. A hadirokkant szóval nem hívta, csak mozdulattal in­vitálta. Sántasága nem vo!t feltűnő, éppen csak hosszab- bat csosszantott műilábával; a válla imbolygóit tarajos tengeren bukdácsoló hajó­ként. • < Folytatjuk.) Tolna, Baranya, Zala és Somogy középfokú taninté­zeteinek és kollégiumainak igazgatói és diákvezetői két­napos tanácskozásának an- timottója lehet az alábbi példa: egy másodikos gim­nazista kéri iskolájának „állami vezetésétől”, hogy szigorúbb kézzel irányítsa a menzát. Lökdösődés, han- goskodás, dobálózás, kosz — jellemzi a fiú az állapoto­kat. Lenne mit tenni... A háromszáz meghívott diák és tanár megmosolyog­ta a fenti példát, hiszen az éppen a mai törekvésekkel ellentétes: az iskolai élet demokratizálódásának csor­bulásáról van szó. A példa persze — sajnos — nem egyedi: hány és hány kö­zépiskolában, szakmunkás­képzőben találkozhatunk sa­ját jogaikat, kötelességeiket nem ismerő és nem is gya­korló diákokkal. A kétnapos tanácskozás igyekezett felölelni az isko­lai demokrácia szélesítésé­vel, az érdekképviselettel és -védelemmel összefüggő fel­adatokat. Pénteken a vita­indító előadásban elhang­zottak mindazok a sarkala­tos „suligondok”, amelyek megoldása — ha tanári se­gítséggel és közreműködés­sel is — a diákságra vár. Hiszen ma már elvitathatat­lan: a tanulóifjúság meg­nyerésének, öntevékenység­re sankallásának egyik leg­kézzelfoghatóbb módja, ha bevonják saját életének szervezésébe, irányításába. Minél nagyabb szerephez jutnak a diákok körűimé­LESKÓ LÁSZLÓ Nem lesz a te talpadnak nyugalma

Next

/
Thumbnails
Contents