Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-19 / 91. szám

1985. április 19., péntek Somogyi Néplap 3 Kéf barát I so l rr I r ^ a „küzdőterén A június 8-i általános választások után megala­kuló új országgyűlésben ezután is tizenketten kép­viselik Somogyot. A megyében szerdán délután kezdődtek meg a jelölő gyűlések. A somogyi vá­lasztópolgárok huszonhat jelölő gyűlésen kapnak lehetőséget arra, hogy nyílt szavazatukkal támo­gassák azokat, akik fölkerülnek a jelölő listára. Az új választási törvény előírásai szerint két — két választókerületben három - jelölő gyűlés együttes szavazatainak egyharmada dönti el, hogy kik lesznek egy-egy választókerület képvise­lőjelöltjei. Képviselőjelölő gyűlések Sóik résztvevőnek már csak állóhely jutott a kapos­vári Ifjúsági és Úttörő Mű­velődési Központ nagyter­mében szerdán délután öt órákor, a jelölő gyűlés kez­detén. A Himnusz, majd az úttö­rők műsora után Sándor Mária, megyéi népfronttaí- kár-helyeitites, a gyűlés el­nöke üdvözölte az 1. számú országgyűlési választókerület állampolgárait, az elnökség tagjait, akik között ott volt Tolnai Sándor, a városi pártbizottság első titkára, dr. Exner Zoltán, a megyéi párt- bizottság gazdaságpolitikai osztályvezetője is. Papp János városi tanács­elnök először a képviselők eddigi tevékenységét méltat­ta az országgyűlésben, majd a XIII. kongresszus tükré­ben mérlegre tetté az ország, a megye, végül Kaposvár öt­éves fejlődését. Kiemelte, hogy a megyeszékhelyen az alapvető várospolitikai célok megvalósultak. Bejelentette, hogy a VII. ötéves terviben számolnak a Centrum Áru­ház fölépítésével. Az előadó a Hazafias Népfront megyei bizottságá­nak megbízásából dr. Horn Pétert, a Kaposvári Mező- gazdasági Főiskola 43 éves, párttag főigazgatóját és Kása Ferencet a Ka-hyb Szövetkezeti Közös Vállalat 40 éves, párton kívüli igaz­gatóját javasolta az 1. szá­mú választókerület ország­gyűlési képviselőjelöltjének. Nem kellett bíztatni a vá­lasztópolgárokat, egymás után emelkedtek magasba a kezek, méltatták a két sze­mély tudományos, szakmai életútját, közéleti tevékeny­ségét, emberi erényeit. Dr. Horváth Gyula, a főiskola docense szerint a két aján­lott személy munkatárs és barát, ugyanannak az ügy­nek az elkötelezettje. Dr. Horn Pétert, mint a közért tenni alkaró és tudó embert mutatta be. Dr. Rozsos Ist­ván kánházii főorvos mind-' kettőjüket ajánlva azt mond­ta: bármelyiklüket választják meg, a választópolgárok lesznek a nyertesek. Cserhá­ti Pál, a Kaposvári Állatte­nyésztési Kutatási, Fejleszté­si, Termelési Egyesülés. igaz­gatója külön méltatta Kosa Ferenc kezdeményezőkészsé­gét. Azon a véleményen volt, hogy adják meg a bizalmat mindkét jelöltnek. Dr. Matos Károly főisko­lái intézetigazgató-helyettes elsősorban dr. Horn Péter mellé tette le a voksát. ki­emelve, hogy Kaposvár lo­kálpatriótája. Kovács Béla, az OTP megyei igazgatója, majd Bella Lajos harmad­éves főiskolás azt mondta el: dr. Horn Péter képviselő­ként sókat tehetne azért, hogy a főiskola egyetemmé fejlődjön. Dr. Horn Péter és Kósa Ferenc megköszönték a bi- zallmat, mlajd a gyűlés a Szó­zattal fejeződött be. Az 1, számú választókerület máso­dik jelölő gyűlése ma dél­után fél 3-kor lesz a kapos­vári Kaposgépnól. Határ menti jelöltek Somogy megye tízes szá­mú országgyűlési választási körzetében szerdán délután, Zákánytelepen tartották az első jelölő gyűlést. Benkő Miklós tanácselnök köszön­tötte a vendégeket, köztük Kocsis Miklóst, a csurgói választási elnökség vezető­jét. A Himnusz eléneklése után Hauptman László, a csurgói városi jogú nagy­községi pártbizottság első titkára kért szót. Többek között az elmúlt hónapok kiemelkedő eseményedről beszélt, majd az új válasz­tási törvény legfontosabb intézkedéseit ismertette. El­mondta, hogy most első íz­ben kötelező a kettős jelö­lés, és a kettős jelöléshez kapcsolódik a pótképviselői és póttanácstagi megbízatás bevezetése. Ezt az a jelölt kaphatja meg, aki a válasz­tásokon a szavazatoknak legalább egynegyedét meg­szerezte. Előadásának befe­jeztével Hauptman László a Hazafias Népfront nevében javaslatot tett az ország- gyűlési képviselőjelöltekre. Elsőként dr. Horváth Ferenc csurgói körzeti állatorvost, majd Radnóti Lászlót, a csurgói Napsugár Ipari Szö­vetkezet nyugdíjas elnökét említette. Radnóti Lászlót ezúttal negyedszer javasol­ták országgyűlési képviselő­nek, míg dr. Horváth Fe­AZ ELŐDHÖZ MÉLTÓAN A Somogy tizenkette­dik számú országgyű­lési választókörzetében tar­tott első jelölő gyűlés­re Barcson', a sportcsar­nokba ötszáz választópolgárt vártak a rendezők. A város és a környék dolgozóit a he­lyi fúvószenekar köszöntötte, malid a Himnusz hangjai után I liásics Gyula városi népfrontelnök nyitotta meg a jelölő gyűlést. Dr. Németh Jenő barcsi tanácselnök fö lszólh lásában méltatta választási rendsze­rünk megújításának jelentő­ségét: — Erőfeszítéseink arra irá­nyulnák, hogy társadalmunk münden közegében, az élet münden területén nyíltabb, ősziintébb, kritikusabb, tehát valóban demokratikusabb légkör alakuljon ki — mon­dotta. A somogyi tizenkettes vá­lasztókörzetet 1953-tól — egy diiklust kivéve — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke képviselte az országgyűlés­ben. — Miint képviselő, de fő­képp 'mint e térség szülötte, féltő gonddal érdeklődött lakosságunk életkörülmé­nyeiről, a város életéről. Va­lamennyiünk nevében ez­úton is megköszönjük képvi­selői munkáját, segítő taná­csait és támogatását —•. mondta dr. Németh Jenő, s bejelentette, hogy Losonczi Pál az új választójogi tör­vénynek megfelelően orszá­gos listán indul. Röviden szólt az előadó a küsközsé- igekben a választásokat köve­tően működő elöljáróságok szerepéről. Beszéde végén bemutatta a két új képvise­lőjelöltet, ismertette életút­jukat, munkásságukat: Plecs- kó Ferencet, a Kenuikéi bar­csi gyára en ergia ü zemén ek vezetőjét és Tóth Tamást, a Somogyi Erdő- és Fafeldol­gozó Gazdaság barcsi gyár­egysége fűrészcsarnokának üzemvezető-helyettesét. Mindketten fiatalok. Har­mincnégy, illetve huszonki­lenc éves a két képviselője­lölt, akiket munkatársaik alapos jellemzéssel mutattak be a választópolgároknak. Lorch Ferenc, a Kemiikál dolgozója elmondta, hogy Plecslkó Ferenc kiemelkedő eredményeket ért el a gyár­ban az energiagazdálkodás­ban, és elsőiként nyerte el a kiváló dolgozó elismerést, 1983-lban Kiváló munkáért kitüntetésben részesült. Ala­pító tagja az üzem négysze­res aranykoszorús szocialista brigádjának. A szülőfalu, Vízvár nevében az egykori tanítója mutatta be Plecskó Ferencet. Pandúr László vá­rosi KISZ-titkár mindkét je­lölt mozgalmi tevékenységét méltatta. Tóth Tamásról is közvet­len munkatársai beszélteik a választópolgároknak. Né­meth Elek elmondta róla, hogy példát, mutat az üzemi demokrácia kibontakoztatá­sában, segíti a fiatalok beil­leszkedését. Halász Miklós a gyáregység KISZ-fLataljai nevében értékelte Tóth Ta­más közéleti tevékenységét. A jelölő gyűlésen ötszáz- huszonfciilencen vettek részt. Ma Homokszentgyörgyön újabb jelölő gyűlést tartanak a választókörzetben. renc most először kerül a listára. A jelölő gyűlés vi­tájában. felszólalt Tavaszi Lászlóné őrtilosi pedagógus, aki kérte a június 8-án megválasztásra kerülő or­szággyűlési képviselőt, hogy támogassa Zákánytelepen egy új iskola építését, te­remtsék meg a feltételeket az iskolai oktatáshoz szük­séges alapvető eszközök be­szerzéséhez. Szolnoki Jenő társadalmi elnökhelyettes, a MÁV dolgozója egy mű­velődési ház felépítését sür­gette, Győrfi Miklós so- mogybükkösdi népfronttit­kár a kis települések lakos- ságmegőrző szerepénei: fon­tosságát hangsúlyozta. A vi­ta végén szót kért dr. Hor­váth Ferenc és Radnóti László is. Dr. Horváth Ferenc első­ként ugyancsak a kis tele­püléseket említette. Elmond­ta, hogy a tömegközlekedés javítása nemcsak az apró falvakban lakóknak fontos, hanem a lakossági közérzetet is befolyásolja. Gondként vetette föl, hogy nincs a környéken szálloda, még mindig nem rendeződött a kotrópart sorsa. Radnóti László többek kö­zött elmondta, hogy az or­szággyűlés éppen most fog­lalkozik a településfejleszté­si koncepcióval. Még szám­talan kiaknázatlan lehetőség van pl. á Dráva hasznosí­tására. El kell érnünk, hogy a megyehatárok ne rossz értelemben legyenek hatá­rok, hanem régiókban gon­dolkozva hajtsuk végre fej­lesztési elképzeléseinket. A 153 választó elfogadta dr. Horváth Ferenc és Rad­nóti László jelölését. Kettő­jük következő választási gyűlése ma délután három órakor lesz a csurgói mű­velődési házban. A siófoki. (6. számú) or­szággyűlési választókörzet szerda défliultáni jelölő gyűlé­sén a városi tanács nagyter­mében) itölbb mint kétszázan vettek részt. A Hazafias Népfront megyei bizottsága nevében Balassa Béla, a siófoki pártbizottság első tit­kára köszöntötte a lákossá- got, valamint Tóth Jánost, a megyei pártbizottság titká­rát és dr. Uttó Györgyöt, a Minisztertanács Tanácsi Hi­vatalának osztályvezetőjét, A jélölő gyűlés szónoka, dr. Sarudi Csaba, a megyei tanács általános elnökhelyet­tese a többi között a szocia­lista nemzeti egység további erősítését hangsúlyozta, s megköszönte, méltatta a ha­marosan leköszönő ország­gyűlésiben a sompgyi képvi­selői: eredményes munkáját. — A jelölő gyűlés — mondta — jó alkatom arra is, hogy közös ügyeinkről be­széljünk, példáiul az elmúlt évék gondjairól, eredményei­ről, s a következő fél évti­zed feladatoknál. — A bala­toni idegenforgalommal kap­csolatban megijegyieztie, hogy a vendégforgalom az utóbbi éveikben nagyobb vollt a ter­vezettnél, s a fogjadás szín­vonala már azért sem lelhe­tett ideális, mert a Balaton vízminőségének védelmére igen jelentős összegeket kel­lett- (s még ezután is kell} fordítani. Sarud! Csaba a Hazafias Népfront megyei, bizottsága nevében két képviselőjelöl­tet javasolt: Topscháli Jó­zsefet, a DRW igazgatóját valamint dr. Vidc Kocsár- dot, a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat Balato­ni Igazgatóságának vezető­jét. TopsclíáB József 41 éves, vegyeszmétmöfc Pálya­kezdőként helyezkedett el s DRVV-nél, s azóta is ott dolgozik, a vízügyi szakma már országosan ismert kép­viselője. Tehetségéről, sze­rénységéről, vezetői éred- nyeinől több munkatársa, la­kótársa vallott a gyűlésen, Kiváltó újító és feltaláló, a Balaton vízminőségének „fölesküdött” védlője. Szá­mos kiiitümteféa birtokosa, akárcsak a másik jelölt, dr. Vida Kocsárd, aki 45 éves, közgazdász. A gyűlés résztvevői nyílt szavazással mindkettőjüket elfogadták képviselőjelölt­nek. Legközelebb április 22- én, hétfőn 16 órakor tarta­nak képviselőjelölő gyűlést Siófokon, a művelődési ház­ban. Három jelölt Balatonszárszón zsúfo­lásig megtelt a művelődési ház: szerdán este 354 vá­lasztópolgár előtt Bereck Gyula, a nagyközségi tanács elnöke, a jelölő gyűlés le­vezető elnöke mondott kö­szöntőt, majd elmondta: ha a jelöltek megszerzik a sza­vazatok egyharmadát a je­lölő gyűléseken, képviselő- jelöltek lesznek. Kovács István, a Siófoki Városi Pártbizottság titkára a tér­ség eredményeit, esemé­nyeit, fejlődését foglalta össze, a gondokat sem el­hallgatva. A feladatokról szólva a lakásépítést, az ész­szerűbb gazdálkodást, a munka hatékonyságának növelését hangsúlyozta, és szólt a „vendégvárásról” is. Az idegenforgalom közvetve vagy közvetlenül minden Balaton-parti választópol­gárt érint. A választóktól megfontoltságot kért, hiszen — ahogy mondta — csak ez lehet alapja, hogy ráter­mett, megfelelő, a körzetét jól képviselő jelöltek kerül­jenek a szavazólistára. Ezt követően a népfront nevében jelöltnek javasolta Lohr Jenőnét, a Balaton­szárszói Általános Iskola kötcsei tagozatának tanító­nőjét és Jani Józsefnét, a SZOT Dél-dunántúli Üdülé­si Igazgatósága 3. számú Üzemegységének könyvelő­nőjét. Először a kisközség tanítónője kért szót. El­mondta: képviselőként azért kíván dolgozni, hogy válasz­tókörzete lakóinak problé­máit segítsen megoldani. Szívügyének tekinti a kis településeken élők helyzeté­nek javítását és az oktatás gondjait. Jani Józsefné ugyancsak a jelöltek felelős­ségéről s a választókörzete fejlesztéséhez való hozzájá­rulásról beszélt. Elmondta: vonzzák a társadalompoliti­kai feladatok, főként az if­júság ügye foglalkoztatja. A bemutatkozás után több hozzászóló erősítette véleményével a népfront ja­vaslatát. Szót kért a szár­szói tsz elnöke is, és kép­viselőjelöltnek Fenyvesi Henrik agrármérnököt aján­lotta. Elmondta, hogy Feny­vesi Henrik évek óta a kör­zet lakóiért dolgozik: társa­dalmi „robotember”, aki fe­lelősséggel végzi a rábízott feladatokat. A jelölő evűlés résztvevői elfogadták ezt a javaslatot is, és szavazatuk­kal mindhárom ajánlottat képviselőjelöltnek javasol­ták. Elsőként dr. Molnár Béla a népfront országos tanácsának titkára, az Or­szágos Választási Elnökség titkára fejezte ki jókívánsá­gait. Tegnap délután Balaton- földváron, a művelődési házban tartották a választó- körzet második jelölő gyű­lését. A -kétszázharminc megjelent választó közül hatan méltatták a jelöltek érdemeit. Állásfoglalásuk­ból kitűnt, a választókör­zet három elismert „köz­munkása” került a jelöltek listájára. A szavazatszámlá­lás eredménye: mindhár­man megszerezték a jelölt­séghez szükséges egyhar­madnyi szavazatot. így jú­nius 8-án dől el: hármuk közül melyikük lesz képvi­selő. Vízvédő, vendéglátó

Next

/
Thumbnails
Contents