Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-15 / 87. szám

1985. április 15., hétfő Somogyi Néplap 7 Egy emléktúra emlékképei Erőtlen erőpróba Tizedik alkalommal ren­dezték meg szombaton Ka­posváron a SÁÉV KISZ- bizottságának meghívására az Építők emléktúrát. A Cseni park felé tartó autó­buszok már kora reggel zsú­folásig megtelteik fiatalok­kal, akik izgatottan készü­lődtek a nyolc kilométeres út megtételére. A négyes busz sorompót kapott Cser­ben. Gyöngyökkel díszített hajú lány idegeskedett: — Jaj, nem érek oda, a csa­pat nélkülem el sem indul­hat, hiszen nálam van a tá­joló! Ilyen komoly műszerre talán mégsem volt szükség, de a huszonhét induló csa­pat közül volt olyan, ame­lyik már az első állomásnál eltévedt. A honvédség két csapata közül az egyik a „meglepetés” állomást alig találta meg, számukra az je­lentette a várat,lanságot, hogy ugyanabban a patak­ban háromszor sikerült megfürdeniük Csuromvizes kiskatonálk futottak be dél­előtt a célba, négy kilo­méterrel hosszabb út végén, másodikként. A SÁÉV fiatal gépkocsi- vezetőjével, Velecz Tiborral jártuk végig az állomásokat. A Töröcskei-tónál a Rákó­czi iskola úttörőivel egy- időben érkeztünk. Itt vi­szonylag egyszerű volt a fel­adat, tíz olyan országot kel­lett felsorolni, ahol VIT-et rendezték. A gyerekek pil­lanatok alátt teljesítették a feladatot, s máris indulhat­tak a . következő erőpróba félé. Minden állomás új titkot rejtegetett, esetenként talán túlságosán is magasra he­lyezve a mércét. Az emlék­túrán miniden évben az ép­pen aktuális politikai ese­Vezeklés — A legliberálisabb börtön — mutatják be büszkén bi­rodalmúikat a látogatónak Tokiótól 80 kilométerre Icsi- harában, a különös létesít­mény őrei. Valóban, az őrök létszáma alig 39 fő; éjsza­ka mindössze négyen őrzik a 224 foglyot. Magas kőfal he­lyett csak drótkerítés veszi körül, amelyet bárki köny- nyűszerrel átugorhatna. Ilyesmi azonban soha nem történt. A foglyok legtöbbje tisz­teletreméltó állampolgár, sőt, magas hivatalt betöltő is­mert személyiség, akit a bör­tönbüntetés valósággal sok­kolt. Legtöbben mégsem vonják kétségbe az ítélet igazságosságát. Bűnük: a közlekedési szabályok meg­szegése. Cslky Gergely Színház, 19 óra­kor: A VAGAT VILLAMOSA, Gö­döllőn. 19.30 órakor: a Jugo­szláv Néphadsereg Művészegyüt­tese tart eladást. Kaposvár, Vörös Csillag, du. 5 órakor: „Hazánk”, este 7 óra­kor: TUDOM, HOGY TUDOD, HOGY TUDOM. Szabad Ifjúság, du. 4 órakor: ELCSERÉLT SZE­RELEM, du. 6 és este 8 órakor: TÜ A SZÉNAKAZALBAN (16). Mozimúzeum, du. fél 6 óraikor: EZERMILLIÁRD DOLLAR (14). Siófok, este 7 órakor: SZOM­SZÉD SZERETŐK (14). Marcali, este 7 órakor: HÁNY AZ ÓRA VEKKER OR? (14). Nagyatád, du. 5 és este fél 8 órakor: RALLY. Barcs, este 8 órakor: gyilkosságok ok nélkül (14). Jugoszláv tv 8.45: Művelődési műsorszemle. 8.50: Tv-imptár. 9.00: Készítsünk terrénumot. 9.15: A Horvát szocialista Köztársaság nemzeti­ségi nyelvei: Szlovák nyelv. 9.45: Bemutatjuk nektek. 10.00: A Kupa-Száva menti faépítészet. 10.30: Hírek. 10.35: Művelődési műsor. 13.30: Hírek. 16.20: Vi- deooldalak. 16.30: Készítsünk terrárlumot. 16.45: Bemutatjuk nektek. 17.00: Magyar nyelvű tv-.napló. 17.30: Hírek. 17.35: Tv- naptár. 17.45: Írók a gyerekek­nek — adás gyermekeknek. 18.15: Szabadtéri múzeumok. — Művelődési sorozat. 18.45: Szervusztok, fiatalok. 19.15: menyhez kapcsolódnak a kérdések, feladatok. Most a felszabadulásunk évfordu­lója és a közelgő moszkvai VIT adotit erre lehetőséget. A fiatalabb résztvevők bi­zony „elvéreztek” egy-egy állomásán, számukra túlsá­gosan bonyolultak voltak a kérdések. A csapatok né­melyike ugyancsak bajban volt a politikai tesztkérdé­sek megoldásánál. Az el­vesztett pontokat gyorsaság­gal kívánták behozni: a li­hegő, agyonfáradt fiatalok szinte szó szerint beestek a célba. A honvédség guilyéságyú- jában bonzerveket melegí­tettek, s falatozhattak belő­le sajál- vagy kölcsönkanál- lal azok, akik már legyűr­ték a távot. Az emléktúra vendégei és segítői voltak a szovjet katonák és a város­ban dolgozó kubai fiatalok is. Délelőtt minden induló csapat megérkezett a tokaji parkerdőbe és délután há­rom óráig vártak az ered­ményihirdetésre. Holt idő volt ez, tétlen várakozás. A Kerékkötő együttes ered­ménytelen kísérletet tett a társaság felrvidítására, ez végiül csak a szovjet kato­nák esztrádzenekarának si­került Őket követte Borosa Lajos poil'-iheat énékes vér- telen, műsorával. Hamar fel is adta: inkább a „legyek túl rajta” hangulata lát­szott. miint az elhivatott mű­vész produkciója. Az eredményhirdetés há­rom kategóriában zajlott. A „futók” között az első két helyet a katonák szerezték meg, harmadik a SÁÉV if­júgárdistái lettek. A K1SZ- esek közül a SÁÉV szak­ipar, a Zala megyei Állami Építőipari Vállalat és a TANÉP csapatai vitték ei a közlekedési kihágásért A borotvált fejű, fehér ke­zeslábast viselő foglyok meg- adóan hajtanak fejet az em­lékmű előtt, amely a közle­kedési kihágások miatti ve- zeklést jelképezi. „Mérlege­lem és jóváteszem a társa­dalom ellen elkövetett bűnö­met” — hirdeti a felirat az emlékművön. Az ítéletek átlaga 9,6 hó­nap, a foglyok átlagéletkora 32,5 év. A büntetést szaka­szokban érvényesítik: az újoncok az első heteket két­személyes, zárt (háromszor három méteres) cellákban töltik; két hét elteltével emeletes ágyakkal berende­zett hálóterembe költöznek át, amelynek ajtaját még mindig zárják. Még később nyitott hálóterembe kerül­nek, majd a szabadulás előtt Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: ördögi libikó­ka. — Dráma. 21.15: A világ ma — külpolitikai adás. 21.45: Kiválasztott pillanat. 21.50: Tv- napló. 22.10: Egy szerző, egy film. Osztrák tv I. 9.00: Hírek. 9.05: A mi vilá­gunk: a datolya. 9.30: Tv-fő­, zöcske. 10.00: Iskolatelevízió. 10.30: Az olasz film: A szere­lem erősebb. 12.00: Múzeuímcsi- nálók. Fiimtudósitás. 13.00: Hí­rek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Ml. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv- hiradó 1. 20.15: Hétfő esti sport. 21.15: San Francisco utcái. Tv- filmsorozat. 22.05: Moszkvai zsi­dók. Dokumentumműsor. 22.50: Hírek. Osztrák tv 2. 17.15: A biológia én őrei. Film­tudósítás. 16.00: Emberek és ál­latok. 18.30: Hált az Eaton-pla- cen. Tv-filmsorozat. 19.30: Tv­híradó l. 20.15: SchUlingtmry-t történetek. 21.00: Ftlmújdonsá­gok. 21.15: Tv-híradó 2. 21.45: Schilling. Gazdasági magazin. 22.05: Az olasz film: Kezek a város felett. 23.40: Hírek. közvetlenül ennél kényelme­sebb szállásra — a „remény hálótermébe”. Mivel nem bűnözők, többségüknek — csakúgy mint az esetleg ugyancsak autót vezető látogatóknak — a hely igen riasztó. Nehéz megszokni a roppant so­vány, főként rizsből álló ét­rendet is (napi költségrá­fordítás: egy dollár fejen­ként). Aki akar, dolgozhat a műhelyben. Hetente egy­szer látogathatják őket a családtagok: erről azonban a legtöbben lemondanak, mert szégyellik, hová jutottak. Éls ha valakinek nem ment el egy életre a kedve az autó­zástól, vehet akár órákat is gépfcocsivezetésb ől. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zeneműve. 9.30: A hét költője. 9.39: Ki kopog? 10.00: Hírek. 10.05: Nyittvikók. 10.35: Kincses Veronika operettfelvéte­leiből. 11.05: Szatmári-Szatyí Sándor dalaiból. 11.36: Felelet. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája. 13.00: Magyar előadóművészek albuma. 14.00: Híreik. 14.10: Régi híres énekesek műsorából. 14.36: Irodalmi évfordulónaptár. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Mozgásterek. 15.30: Kóruspó­dium. 15.52: Hollós Lajos: Ság- hegyi nyitány. 16.00: Hírek. 16.05: Neked szól! 17.00: Eco­mlx. 17.30: Beethoven: B-dúr trió. 18.15: Esti mese. 18.30: Esti magazin. 19.15: Rádlónapló. 20.45: Opera-művészlemezek 21.30: Lu­kács György különlegességei. 22.00: Hírek. 22.20: Tiz perc külpolitika. 22.30: Händel: A-dúr concerto grosso. 22.50: Kutatás a kutatás körül. 23.00: Lemezmú­zeum. 23.30: zenekari opera­részletek. 24.00: Hírek. 0.10: Virágénekek. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. vándorseneíleget, s a máso­dik-harmadik helyezést. A Petőfi általános iskola úttö­rő csapata már negyedik éve verhetetlen a harmadik kategóriában, második a Berzsenyi iskola Puma őrse, harmadikak a Bartók iskola nyolcadik osztályos diákjai lettek. Jubileumi volt az idén az Építők emléktúra, de a szombati versenyek azt is bizonyítják, a tíz év alatt kicsit megfáradtak a szerve­zők, megelégedtek a fél­megoldásokkal is. Délután hat órakor széledtek a részt­vevők. A parkerdőben eldo­bált üvegek, konzervdobo­zok, kenyérimaradékok so­kasága emlékeztetett arra: ver^ny volt itt, s nemcsak ügyességből. 8.00: Hírek. 8.05: Az Állami Né­pi Együttes felvételeiből. 8.50: Délelőtti torna. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek néme­tül, oroszul és angolul. 12.10: Filmzene. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. 13.00: Hí­rek. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Hírek. 17.05: Újdonságainkból. 17.30: ötödik sebesség. 16.30: Tlp-top parádé. 19.00: Hírek. 19.05: Oj nótafel- vételeinkiből. 19.30: Sportvllág. 20.05: Minden hangra emléke­zem. 21.00: Hírek. 21.05: A sár­kány. 23.00: Hírek. 23.20: Fényes Szabolcs szerzeményeiből. 24.00— 4.30: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Lloyd Web­ber zenés játékaiból. 10.00: Ze­nekari muzsika. 11.45: Boceheri- ni: Clementlna. ,13.00: Hírek. 13.05: Fiatalok stúdiója. 13.35: Népzenefeldolgozások. 14.09: A Budapesti Kamaraegyüttes Ját­szik. 14.56: A Mad Max felvéte­leiből. 15.26: Emlékezetes hang­versenyek. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Vendégünk a Lassus quartet. 18.11: Színészvizsga. 18.30: A hét zeneműve. 19.00: Hírek. 19.05: Neked sem mind­egy! 19.35: A Magyar Rádió or­szágos zongoraversenye. 20.55: Egy pálya vonzásában. 22.00: Operakettősök. 22.30: Herbie Hancock felvételeiből. 23.00: Ze­nei panoráma. 23.30: Hírek­MAI MŰSOR .....................—i ........................................................ H ÍREK Április A nap 5.56 órakor kél és 19.33 órakor nyugszik, a hold 4.39 órakor kél és 14.33 órakor nyugszik. 15 A várható időjárás: Gyakran lesz erősen felhős az ég, szórványos Hétfő * Anasztázia zápor, zivatar várható. Délután már jobbára napos, száraz idő lesz. Az északnyugati szél eleinte mérséklődik, majd ismét megerősödik, főként a Dunántúlon átmenetileg viharossá alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hét­főn 10—15 Celsius fok között alakul. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 15. játékhéten a lottónyere­mények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatot egy fogadó ért el, nyereménye: 2 078 625 forint. A 4 talalatas szelvényre 80 723 forintot, a 3 találatos- ra 587, a 2-esre 29 forintot fizetnék. — Az újítási versenyben tavaly 64 termelőszövertíkezet 34 hasznosított újítással ne­vezett Somogybán. A tsz- szövetség értékelése alapján első helyezett lett a barcsi Richter Tibor, második a szentbalázsi Pozsega János, harmadik a göllei Kovács Adorján lett. — Jugoszláv katonamű­vészek. Kaposváron vendég­szerepei a jugoszláv nép­hadsereg művészegyüttese. A 160 tagú együttes ma este fél 8-kor a Cslky Gergely Színházban mutatja be gaz­dag műsorát. — Dolgozói átlagbérének fejlesztésére nagy gondot for­dított a csurgói Napsugár Ruházati Szövetkezet az el­múlt években, öt év alatt munkásainak átlagkeresete 33 százalékkal emelkedett. 90 évvel ezelőtt, 1895. április 15-én alakult meg a Szabadság Munkás­képző Egylet, amelynek alap­szabályát ugyanezen év má­jus 3-án hagyták jóvá. Ebben az időszakban a munkásfiatalok kulturális képzésével, művelődésével szinte kizárólag a szociálde­mokrata mozgalom, a Ma­gyarországi Szociáldemokra­ta Párt szervezetei foglal­koztak. Annak érdekében, hogy elsősorban a fiatalok ilyen irányú nevelése szerve­zettebbé váljék, létrehozták az ifjúmunkások műveltsé­gének gyarapítására, kultu­rális igényeik kielégítésére a munkásképző egyletet. Már néhány esztendő tapasztala­tai alapján nyilvánvalóvá vált, hogy ez az elhatározás hasznos és eredményes volt, s az egylet szép eredmé­nyekkel kecsegtető, tevékeny agltáciös és nevelőmunkát folytatott. A Szabadság Mun­kásképző Egylet 1899-től fo­kozatosan a legális szerve­zettel még nem rendelkező fővárosi ifjúmunkás mozga­lom fedőszervezetévé vált, s vezetésébe elsősorban a ra­dikálisabb, baloldalt elemek, haladó értelmiségi fiatalok kapcsolódtak be. Az egylet — miután több mint két évtizeden át hasz­nosan tevékenykedett —1918. november 30-án feloszlott, hogy átadja helyét az Ifjú­munkások Országos Szövet­ségének. Szerencsés tizenhármas — 25 millió palack italt — bort, pezsgőt, martinit — zárnak üvegbe az idén a Balatonboglári Mezőgazda- sági Kombinátban. Ez 2 mil­lió palackkal több a tava­lyinál. — Filmklubot szervezett a nagyatádi kórház KISZ-bi- zottsága. Tegnap tartották az első előadást a helyőrségi művelődési otthonban. A Ko­rányi Sándor nevét viselő filmklub első öt előadására eddig százötvenen váltottak bérletet. — Űrkutatási hetet ren­deznek 22-től Kaposváron, a TIT Uránia csillagvizsgáló­ban. Az előadásoké" kívül távcsöves bemutatói es gye­rekfoglalkozást is szervez­nek. — Harmincöt oktatótábor­ban készültek fel a fizilkai dolgozók középiskolás gye­rekei; az egyetemekre, főis­kolákra előkészítő táborok­ban 3500 negyedik osztályos középiskolás tanuló vett részt. Ezeket a felvételiket előké­szítő bizottság szervezte az országban. — Huszonkét kórus vett részt a X. országos szövetke­zeti dalostalálkozón, Tamási­ban. A kétnapos vetélkedő gálaműsorral zárult tegnap a Gőgös Ignác művelődési Házban. — A járdára vezette se­gédmotor-kerékpárját szom­bat délután Inke belterüle­tén Zlakovics Rudolf 28 éves állatgondozó, inkei lakos. Felborult és 8 napon túl gyógyuló lábszárcsonttörést szenvedett. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ^ 1,8 millió forintot fizetett ki az OTP megyei igazgató­sága a 13. heti tizenhármas totószelvényre. A szerencsés nyertesék kollektív szelvé­nyen fogadtak. Öreglakon a borítékos sorsjegy kedvelőit jutalmazta Fortuna — húsz­ezer forintot fizetett ki a lengyeltóti OTP-fiók a sze­rencsés nyerteseknek. — Százhúsz kilométernyi kerékpárút építését tervezik az idén az országban, ehhez a Közlekedési Minisztérium jelentős támogatást nyújt. — Közlemény. Hazánkban tavaly az átlagosnál több volt a szalmonellás megbete­gedés ezért az Egészségügyi Minisztérium felhívta a Me­zőgazdasági és Élelmezési Minisztérium figyelmét a különböző húskészítmények fozottabb ellenőrzésére. Az élelmiszeriparban szúrópró­baszerű mintavételezést ren­deltek el, amelyet a Köjálok és az állategészségügyi állo­mások közösen folytattak. — Megkezdődött a fácánok dürgése a Kisalföldön. A madarak már rakják a fész­keket, s rövidesen költenek. A tájegységen évek óta in­tenzív fácán tenyésztés folyik. A természetes szaporulat megóvása mellett nagy gon­dot fordítanak az állomány mesterséges szaporítására. Az idén mintegy 200 ezer mes­terségesen keltetett, s hat­nyolc hetes korukig előne­velt fácáncsibéket engednek szabadon. Dr. Katona Péter fül-, orr-, gégészeti magánrendelését meg­kezdte. Hétfő, szerda délelőtt 8—10 óráig, csütörtökön délután 4—6 óráig. Kaposvár, Dózsa Gy. u. 14. I. emelet. Telefon 11-962. (3082) Férfi bőrdpőik 160 Ft-os egy- ságáron kaphatók az Ady End­re utcai Olcsó áruk boltjában, Kaposváron. (3159) — Az 1985. április 15-1 VIDÁM SZÍNPAD „EZT IS TUDJUK” című vendégjátékának a délután 17 órai előadása elmarad. A megváltott jegyek az esti 20 órai előadásra érvényesek. (73655)

Next

/
Thumbnails
Contents