Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-13 / 86. szám

1985. április 13., szombat omogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS HORVÁTH JÓZSEFNÉ Szegénységben, háborúban* Szegén yparasz tok voltaik a szüleim, mindig csak igazat mcmdó, talpig becsületes emberek. Sóikat dolgoztak. Kora tavasától késő őszig adott munkát az a pár hold föld, ami éppen csaik bizto­sította a megélhetést. Ara- tásidobem hajnali háromtól éjjel tizenegyig .is kint vol­tak, így aztán már gyer­mekkoromban rámszakadt a háztartás, Édesapám egész télen fát Vágott, más pénz- kereseti Lehetőség nemigen volt. Édesanyám meg hím­zést vállalt külföldi meg­rendelésre. Csak első osztá­lyú munkát fogadott él a Hangya. Beosztással éltek a szüle­im. Hús csak ünnepeken jutott az asztalra. Olyan nagy fegyelemre neveltek benmülket, hogy még nem is nevethettünk akikor, amikor jólesett volna. Édesapám nem sajnált elereszteni egy- egy atyai pofont. Édes­anyám engedékenyebb volt. Az ebédnél állva, hangosan kellett imádkozni. Erre csak lehunyt szemmel1 voltam ké­pes, mert ha a húgomra néztem, minden óik nélkül rámjött a nevethetnék. Tudom, hogy ez a szigorú nevelés határozta meg egész életűnket. Ha pénzt kap­tunk a búcsúra vágy a vá­sárira, elszámoltatott ben­nünket, s ezt felnőttkorunk­ban sem mulasztotta el. Az asztalnál csak illedelmesen viselkedhettünk. Az iskolá­ból, a munkahelyünkről soha nem késtünk el, nem nevettük ki a testi vagy szellemi fogyatékosokat, se­gítőkészek voltunk. Nem követelőztünk; beláttuk, ha valamire nem került. Szegénynegyedben laktunk, de sokan nálunk sokkal ne­hezebb körülmények között is éltek. Tavasztól őszig mezítláb jártunk, mint a többi gyerek. Három gene­ráció is kinőtt a cipőnkből, ruhánkból. Az utcánkban aranyi gyerek volt, mint égen a csilláig, és farkasét­vággyal ettülk a zsíroske­nyerét vöröshagymával. Erdőszélen laktunk, mö­göttünk négyezer hold er­dő. A felét is bebarangol­tuk. Tudtuk, hol tanyázik a vad diszn ócsorda, merre vo­nalinak a szarvasok. Imád­tam bolyongani, hallgatni a madarak énekét, ölszámra vátttük haza a vadvirágot, a gyöngyvirágot; a kapunkig virított az ibolya ... Az erdő tavasztól őszig kínálta fino­mabbnál finomabb gombáit. Szüleiim kilószámra szárítot­ták a gombát vászo n abrosz- száll leterített hosszú desz­• Az „Életem” pályázaton II. di­jat nyert alkotás. kákán. Ügy emlékszem, ne­hézséget csak a padlástsöp- rő évek hoztak. Hárman vagyunk testvé­reik, egy kislány a születése után, egy fiútestvérem két­éves korában diftériában meghalt. Egyszerre voltunk betegek. Emlékszem, majd­nem megfulladtam. Meg­mentettek. Tizenötéves vol­tam már, amikor a kisebb húgocskám született. Ma mindkét húgom pedagógus; ón a háború után gyermek- gondozást tanultam Pesten. Nyolc-fcilenc éves lehet­tem. amikor főzni tanítot­tak. Sokat piromgattak, amíg ehető ételt főztem. Édes­apám nemigen fogadott el félmunkát. Tudni kellett bánni az idővel is, hogy játszani is elmehessek. Az időt ma is jól be tudom osztani. A téli estéken nálunk jött össze három-négy család az­után, hogy az apró gyere­keket ágyba dugták. A fér­fiak politizáltak. Apa gyakran elment ha­zulról, találkozott zsidó ba­rátaival'; Deutsch Pali bá­csival és testvérével, Peri bácsival; a Keller testvé­rekkel, Weisz Izidorral, Grünwald bácsival. Ha azt mondta, találkám van, tud­tuk, hol tartózkodik. A né­met megszállás után megrit­kultak ezek az összejövete­lek. A németek nem sze­rették a csoportosulást. Zsi­dó barátait éjszaka látogat­ta meg, a kerteken keresz­tül ment el hozzájuk. Fél­tettük., hogy baja lesz belő­le. Amikor a zsidókat kor­látozták a kijárásban, nem vásárolhattak úgy, mint az­előtt. Édesanyám összekö­tött egy kis batyuba élel­met, s kora hajnalban, az egyik nagybátyám kertjén keresztül a megbeszélt helyre tettem... Édesanyám abban az idő­ben volt terhes a kisebbik húgommal. Akkoriban kez­dőditek meg a légiriadók. Héthónapos terhes volt, amikor nem tudták fékezni a gépek érkezését, bombát dobtak le Tékerespuszta és Karád között. Édesanyám éppen jött le a padlásról, ijedtében mellélépett a lót­nának és leesett. Pár óra múlva megszületett a hú­gocskám. Édesanyám olyan gyenge volt, hogy át kellett ven­nem a háztartás vezetését Sokszor sírtam, mert men­tem volna játszani a töb­biekkel. Azzal Vigasztalt, hogy majd pihensz ebéd után, meg ha vége lesz a riadónak, játszhatsz eleget. Ki gondolta volna, hogy még háború is lesz! Sokszor mentem egyedül kapálni és volt úgy, hogy a fele útig sem értem, riadót jeleztek a harangok,, meg a gőzmalom kürtje. Búvóhe­lyet kerestem magamnak; de csak akkor nem féltem, ha hanyatt feküdtem és lát­tam, mi történik odakint. A légicsaták napirenden voltak. A parasztság csak lopva tudta művelni a föld­jét, s nehezen tudta beta­karítani a . terményt. Egy vasárnap délelőtt édes­anyámmal fölraktuk az ebé­det, a nyári konyhában főztünk. A faámyékba ki­tettük bölcs&töl a húgocs- kámat. Édesanyám egyvesz- szőt hajlított félkör alakba, azt a bölcső fejrészéhez rög­zítette, majd egy fehér fej- kendővél terítette le, így védte Margitkát a naptól, legyekéi. Ma is érzem ennek a vasárnapnak az ünnepi hangulatát. Tíz óra körül léhetett, még nem sütött a nap erősen. Olyan igazi ün­nep volt. Nálunk akkor még a vasárnapok igazi ünnepek voltak. Egyszerre csak minden harang megszólalt. Édes­anyám leöntötte a tüzet víz­zel, hogy ne füstöljön a ké­mény, s kapkodtuk a pelen­kát, cumisüvegbe a tejet, a hintőporig és rohantunk a bunkerbe, amit a férfiak csináltak három-négy csa­lád számára. Én kívül ma­radtam, mert semmi kény­szerrel nem tudtak zárt he­lyiségben megtartani. A bunker előtti bokrok közé hanyatt feküdtem, magam fölé húztam két leveles ágat, és az eget kémleltem. Annyi gép jött, hogy ellep­ték az eget. Állítólag akkor bombázták Székesfehérvárt és Budapestet... A rádió sokáig tartott. Egyszer csak az erdő felől, közvetlen a fák fölött nagy gép jött, hol jobbra, hol balra billenve, farkánál sötét bodros füstöt lövellt ki, és ez minden má­sodik lövellésnél lánigcsóvá- ba csapott át. Ügy tűnt, mintha nekiütközne a domb­nak. Rövid idő múlva rob­banás rázta meg az épüle­teket. Aztán kis idő múlva láttam, hogy innen, onnan is szaladnák a hang irá- nyáoa. Mivel apa nem volt otthon, én is utánuk futot­tam. Hát úgy 3—4 kilomé­terre. Meggy.es határában zuhantak le. Akik láttán, azok mondták, hogy vagy heten ugráltak ki a gépbcl. Aztán a gép valamivé! odébb fölrobbant. 1944 őszén sok eső esett. Szinte lehúzta az embert az agyagos sár. Édesapám az őszi magokat, a búzát, a ro­zsot, az árpát el sem tudta vetni az esőzés miatt. Az­tán behívták munkaszolgá­latra Porrogszentkirályra, lóvészárkot ásni. Mi vetet­tünk el édesanyámmal. Va­lami abroszfélét átkötött a nyakán, két sarkát össze­fogta. Ugyancsak rámjött akkor a nevetés, mert soha nem láttam én asszonyt ga­bonát vetni. Édesanyám szi­dott is neveletlenségemért... Egyszer aztán édesapám hazaszökött. Mondta, hogy Parrogszemítkirálynál a né­metek rengeteg állatot haj­tották, s hogy sok magyart is magukkal vittek. Azután már nemsokára megkezdő­dött a Balaton-part kiüríté­se. Hozzánk Boglárról a nagybátyámék jöttek: két gyerekkel meg a nagymama. Egy barátjuk is jött a fele­ségével meg két gyerekkel. Egy özvegyasszony a fiával (fronton halt meg a férje) és Ignácz Rózsa írónő. 1 Ügy emlékszem, hogy elő­ször december 9-én jöttek Karádra a szovjet katonák. De azt már pontosan tu­dom, hogy ez az eset, amit most írok le, december 28- án volt, aprószentek napján. Édesapám üzenettel küldött el az erdészházba. Ragyogó napsütés volt, szikrázott a havas táj; föl-fölvettem egy- egy marék havat, hógolyót csináltam, és célba vettem egy-egy cserfát. Naigyon jól tudtam célba dobni. Egy­szer csak mintha lódobogást hallottam volna. Láttam is a fák között a lovat, hátán egy ismeretlen színű kato- nanuhás férfi ült. Én aztán úgy futásnak eredtem, csak. a kaputól mertem féjszem- mel visszanézni... Nálunk, azt hiszem, ápri­lisban vagy májusiban kez­dődött a földosztás. Azért csak gondolom, mert olyan földet is osztottak, amiben a kukorica már el volt vet­ve. Apám is a földoBztó bi­zottság tagja lett. Nálunk faragták a cöveket, és kö­tözték hatosával: még a ne­vet is ott írták rá. mert a listán megvolt, hogy ki mennyit kap. Milyen sürgés­forgás volt nálunk! Csak mondták: „Mislka, jó lesz ez?” „Mi lesz, ha vissza­jönnek az urak? Rosszabb lesz,’ mint eddig volt- Tizen­kilencben is letörték a kom­munistákat ...” De aztán örültek a földnek. Főleg annak, akié be volt vetve kukoricáival. Volt, aki kö­szönte, volt, aki nem volt megelégedve. Szegény apám éjjel nem aludt, hogyan te­hetne jobban mások kedvé­re. Olyan nagyon sovány lett azon a tavaszon... A határ is tele lett akkor em­berekkel, s az emberek ter­vekkel. Ügy nyüzsögtek a határban, mint a hangyák. Koncepciőkovács Murugya Félix elhatá­rozta: ha törik, ha szakad, nagy embert farag magá­ból. Tehetséget ugyan sem­milyen szakma vagy mű­vészeti ág iránt sem érzett, de azért már az iskolában megtanulta, hogy az ember saját sorsának kovácsa. Va­laki mondta neki. Arra már nem emlékezett, ki mondta, mikor és miért, arra se, hogy pontosan így hangzott-e a mondat, de nagyon megtetszett neki. Egyik ükapja ugyanis ko­vács volt. Saját műhelyé­ben dolgozott az öreg, így hát a saját sorsának ková­csa is volt. Félixnek azon­ban nem fűlt a foga a ka­lapáláshoz, inkább olyan ember szeretett volna len­ni, aki kalapáltat. Árgus szemekkel figyelte a televízióban a nagy em­bereket. Feltűnt neki, hogy az egyik politikus mindig kimérten, megfontoltan be­szél. A másiknak a hangjá­ban van valami dunántú- lias dialektus. A külügymi­niszter barátságosan hátba veregette a repülőtéren ép­pen megérkező kollégáját; mondott is valamit, de azt nem közvetítette a tévé. Aztán a tudósokat kezdte elemezni. Ez nagyon izgal­mas volt, mert olyan kife­jezéseket használtak, ame­lyeket senki se értett, ö sem. No, és a legizgalma­sabb: az ünnepelt nagy művész, aki félórás mono­lógokat adott elő hibátla­nul a színpadon, a riporter mikrofonja előtt csak ma­kogott, és állandóan azt ismételgette, hogy ... ö... ö... Ez óriási hatással volt rá. Napokon át gyako­rolta a tükör előtt az in- diszponáltságot, a dunántú­li akcentust, a hátbavere- getést és az idegen szava­kat. Két hónap múlva debü­tált egy lakógyűlésen, ahol arról volt szó, hogy hetek óta áll a lift és befagy a vízcsap a lakásokabn. — Én., .ö... csak any­nyil akarok korreferálni — vágta egyenesen az IKV főmérnök képébe dunántú- lias akcentussal —, hogy .. .ö... a probléma szubsz- tenciája ott ... ö... kulmi­nál, ahol .. .ö ... önök projektálnak! A felelősség témája ... ö ... katartikus. Sőt: szublimáns! Érti? — Értem — mondta a főmérnök. — Én min­dent ... — és rémülten el­rohant. Másnap megszállták a szerelők a házat. A lakók örömükben sze­renádot adtak Murugya Fé­lixnek, és megválasztották tanácstagnak, ő barátságo­san hátba veregette őket, és csak annyit mondott: „Csak szubsztancia és kul­mináció, lakótársak!” Hamarosan beválasztot­ták munkahelyén az igaz­gatói tanácsba. Az éves tervről elsőként mondott véleményt. — Ez a ...ö ... koncep­ció — kezdte — konzek­vensen. Adatális vonatko­zásban kompetens és szubsz- tans. Komputerálni kell .. .ö... és deprimálni. Értjük, ... ö ... elvtársak? Senki sem értette, ezért mindenki bólogatott. Kü­lönben is menni kellett a gyerekért az óvodába. De annyi idejük még volt, hogy az éppen nyugdíjba vonuló műszaki igazgató helyére megválasszák Mu­rugya Félixet. Amikor a vezérigazgató gratulált az új beosztásá­hoz, ő kétoldalról megcsó­kolta, és barátságosan hátba veregette. — Csak egyet kérek, Félix — mondta meggyö­tört mosollyal a vezér. — Fordítsd le magyarra, amit a tervről mondtál! — No, de kérlek... — felelte Murugya ünnepé­lyesen felháborodott han­gon. — Csak nem azt aka­rod mondani, hogy nem nézel tévét és nem hall­gatsz rádiót? T Ágoston László Száz éve született Weiner Leó ZENESZERZŐ ÉS PEDAGÓGUS Századunk magyar zene­történetében megkülönbözte­tett hely illeti meg Weiner Leót, a míves zeneszerzőt és korszakos jelentőségű peda­gógusit. Különös pályakezdés az övé. A gyermek, a mille- neum táján, mindössze há­rom honlapig tanult zongo­rázni, s e csekély ismeret birtokában maga kezdi ele­mezni a klasszikus-romanti­kus mesterek remekműveit. Tizenihat 'évesen felveszik a Zeneakadémia zeneszerzés- tanszakára, oly fiatalon, hogy az .idő tájt példa nincs rá. Évfolyamtársa Kodály Zol­tánnak. Jacobi Viktornak, Szirmai Albertnefc lés [Reiner Frigyesnek, aki csakhamar a legnagyobb karmesterek közé emelkedett, s Weiner jóha- rátjiakónt nemegy művét jut­tatta világhírhez. Wéiner Leót már növen­dék korában a magyar zene­szerzés legnagyobb (tehetsé­geként tanították számon. Benne látták a századelőn a nemzeti műzene megteremtő­jét. 1906 őszén bamutajtott zenekari Szerenádja az első előadás' évadjában még két­szer hangzott el Budapesten. Wéiner az idő tájt megnyert minden zeneszerzői dijait és pályázatot, amit csak meg­hirdettek. 1908-tól (mindösz- sze 23 éves) sorozatban je­lentetik meg műveit német zeneműkiadók. (Bartók, Ko­dály majd 40 esztendős ko­rában szerez alkotásainak külföldi Ikiadóvállialaitot!) Noha Weiner Leóit ifjúsá­ga éveiben nem érintette meg az új magyar zene népzenéből kibontakozó for­radalma, hlisz művei a né­met romantikában gyökerez­tek — s ezért minden komp­likációtól mentesen érthe­tőek voltak mind a hazai, mlind a külföldi közönség számára —, már élső alkotá­saira jellemző a magyar hangvétel. Például a kis zenekarra írt szimfonikus kép, a Farsang (1907) felhőt­len derűjével mintegy a ma­gyar táhlabíró-villág atmosz­féráját idézi fel. 1913-ban a Nemzeti Szín­ház felkérte, írjon kísérőze­nét Vörösmarty Csongor és Tündéiéhez. A társulat, mi­vel a niagyzenefcar a Nemze­tiben nem fórt el, 1916-ban az Qperában mutatta be Wéiner remékművű muzsi­kájával Vörösmarty színmű­vét. A kísérőzenéből ké­szült zenekari szvit nagy népszerűségre tett szart, s a muzsikára több koreográfus" készített koreográfiát az Operla számlára (1930: Jan CiepliimskS, 1959: Edk Imre). Az I. Világháború fojtoga­tó légkörében a különben „apoMkusnak” ismert ze­neszerző 'szinte semmit sem komponált, s természetesen megszakadt műveinek kül­földi sikersorozata. 1921-ben írt II. vonósnégyese egy évre rá megnyerte a dúsgaz­dag lamierikai műpártoló, Cooiidge asszony által ala­pított díjat. A bemutató szírihelye Washington, s a művét csakhamar egész Európa ‘is megismerte. Zeneszerződ útján lényeges fordulat következett be, mi­dőn 1931-ben Laj'tha László megismertette a magyar népzenével. Ettől fogva szá­mos alkotása készül folklór- anyagból. A legnépszerűb­bek egyike a magyar népi táncok alcímű zenekari szvit (1931); öt kamarazenekari divertimentót írt népdalok a'lapjón, s számtalan zongo­ra- és kamaraiművet. 1938 után Weiner ismét el­hallgat. A felszabadulást kö­vetően gyarapodik újból mű- véinsk száma, előveszi, át­dolgozza, csiszolja nemegy korábbi kompozícióját. Hetvenöt évét élt a zene­szerzői pályafutását oly ifjan kezdő Weiner Leó, műveinek száma azonban e hosszú idő­höz képest viszonylag sze­rény, imlivel legfontosabb tennivalójának a tanítást tartotta. 1908 őszén lett a Zeneakadémia 'tanára, zene- elméletet-zeneszerzést, 1918- tól pedig kamarazenét taní­tott 1960-ban bekövetkezett haláláig. Túlzás nélkül állít­ható: világhírű mestere volt a legtágabban értelmezett ka­marazene tanításának. Ezer­nyi hangszeres növendéke a világ minden tájára - elvitte Wéiner 'tanár úr hírét. Szá­zadunk vonósnégyes-kultú­rája egyszerűen elképzelhe­tetlen Weiner Leó tanítása nélkül. De a zeneművek lé­nyegét megvilágító megjegy­zései éppoly tanulságosak voltak a zongoristák, a jö­vendő karmesterek számára is. Pedig semmiféle hangsze­ren nem játszott tisztessége­sen. Annál jobban ismerte azonban a muzsika lényegét. Tanítása mindmáig érződik szímfónlikus zenekaraink hangzásán. Wéiner Leó zeneművei napjainkban méltatlanul a háttérbe szorultak, sajnála­tosan ritka vendégei hang­versenytermeinket. Száza­dik születésnapja — hisszük — jó alkalom lesz az egykor világsikert kivívott kompozí­ciók új életre 'keltésére. Breuer János DEÁK MÓR CSÖNDEDBEN csöndedben erdők zúgnak csöndedben láng lobog szavak alkonyatánál csöndedben ott vagyok csöndedben hegység hallgat csöndedben kő pihen szavak páncélosodnak csöndedben ver szívem kezedhez jár sirálya kezemnek: éhezik szavak ha földre hullnak csöndeddel (is segíts csönded akár (a tenger önmagába merül s ott állok szavaimmal csöndedben egyedül

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents