Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-02 / 51. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLI. évfolyam, 51. szám Ára: 2,20 Ft 1985. március 2., szombat Ma kezdődnek a megyei pártértekezletek Jó munkalégkör jellemezte az eddigi tanácskozásokat Tervszerűen haliadnak az MSZMP XIII. kongresszusának előkészületei. Alig több mint három héttel a legfelső pártfórum megnyitása előtt kezdődnek meg a megyei pántérbekezletiak. Az eddigi tanácskozásoik- ról elkészültek az első ösz- szesítiések, értékelések. Ezek szerint ,ió munlkalégkör, aktív vitaszellem jellemezte a kongresszusi felkészülés fontos állomásait: az üzemi, a hivatali, az intézményi, az ágazati, a községi, a városi, a városi jogú és a budapesti kerületi, illetve kerületi jogú pártértekezleteket. A múlt hét végén befejeződött tanácskozásokon megtárgyalták a pártbizottságok beszámolóját a XII. kongresszus óta végzett munkáról. Megvitatták a Központi Bizottság kongresszusi irányelveit, és megválasztották a pártbizottságok tagjait, a felsőbb szintű pártér - tekezletdket, illetve a XIII. kongresszus küldötteit. Ezek a tanácskozások megerősítették a Központi Bizottság kongresszusi irányelveinek értékelését a szocialista építőmuntoa ötéves tapasztalatairól, egyetértettek a célkitűzéseikké]. Egyöntetűen állást foglaltak abban, hogy az MSZMP előtt álló feladatok megvalósításának legfőbb biztosítéka a párt vezető szerepének, egységének és fegyelmének erősítése, valamint a határozatok következetesebb végrehajtása a gazdasági, a társadalmi, a politikai élet minden területén. A pártértékezletek összegezték a taggyűlések, a párttagok sok irányú javaslatait és észrevételeit, s a kongresszusi irányelvek szellemében őszintén, kritikusan elemezték az elmúlt öt évben végzett helyi poI Külügyminiszter-helyettesi találkozó Moszkvában A Varsói Szerződés tagállamainak kü'lügymmiszter-lhelyet- tesei március 1-én Moszkvában munkatalálkozót tartottak, amelyen magyar részről Roska István vett részit. A tárgyszerű, elvtársi légkörű találkozón Véleményt cseréitek a nukleáris és űrfegyverzetről március 12-én kezdődő szovj et—amer iikiaii tárgyalásokról. Tanácselnökök értekezlete 1985 mezőgazdasága A változások jegyében kezdődött az idei esztendő. Ezek a változások persze a korábbi eredményekre alapozódhatnak, hiszen a kedvező irányba mutatnak. Hat esztendő után most irányozza elő először a népgazdasági terv a belföldi felhasználás szerény mértékű növelését, amiből az is következik, hogy megállhat a beruházások és a reálbérek csökkenésének folyamata, E terv teljesítésének persze feltétele a külgazdasági egyensúly további javítása és a termelés hatékonyságának növelése. A népgazdasági terv a nemzeti jövedelem 2,3—2,8 százalékos emelkedésével számol, ami nem sokkal nagyobb, mint 1984- ben volt. Teljesítése mégis lényegesen nagyobb feladatot jelent, hiszen például a mezőgazdaságban mérséklődik a fejlődés üteme. A csökkenés érthető, magyarázható az elmúlt évek kiegyensúlyozatlan időjárásával. Az idei szerényebb, egyszázalékos növekedés is nagy feladat elé állítja a mező- gazdaságban dolgozókat. E növekedésnek ugyanis nagyrészt a növénytermelés eredményeire kell támaszkodnia, hiszen a népgazdasági terv az állattenyésztés szinten- tartásával számol, s a kiegészítő tevékenység fejlődési üteme sem éri el a korábban megszokottat. Az állattenyésztés termékei ugyanis nehezen és alacsony áron értékesíthetők a világpiacon. Miután a hazai ellátás esztendők óta biztonságban van, a felesleget csak a külpiacon lehet eladni, nem célszerű a termelés bővítése. A mezőgazdaságban tehát a növénytermesztők felé fordul a figyelem, nekik 2 százalékkal kell növelniük a termelést. Nincsenek köny- nyű helyzetben, mert alapvető termelési szerkezetváltozással nem számolhatnak, így az elmúlt évi, kedvező eredményeket kell túlszárnyalniuk. Az ágazatot régóta, meghatározza a gabona- termelés, hiszen gabonaféléket 2,9 millió hektáron, a szántóterület 62 százalékán termelnek. A tavalyi, 15 minió tonnás gabonatermelési tervet túlteljesítették, s az idén legalább az ismétlés kellene. Csak a növénytermelésből egyetlen gazdaság sem tud megélni, s az állattenyésztés tervezett szintentartása is átgondolt, összetett feladatot jelent. Ez mindenekelőtt a termelési arányokra vonatkozik. Ismeretes, hogy a sertéshús ára csökkent a világpiacon, a legfrissebb tapasztalatok szerint viszont a baromfi iránt élénkül a kereslet, s az árak is ^ emelkednek. E változások a termelési szerkezet módosítására figyelmeztetnek. A baromfi javára történő eltolódás közvetett haszonnal is jár. A baromfi ugyanis kevesebb takarmányt fogyaszt ahhoz, hogy egy kilogrammal gyarapodjon a súlya, mint a sertés, tehát az abrakfogyasztás mérséklődése a gabonaexport növekedésével is együtt járhat. A sertés és a baromfi példája jól érzékelteti, hogy a tervek teljesülésének egyik feltétele a gyors helyzetfelismerés, az alkalmazkodás, ehhez pedig nélkülözhetetlenül szükség van a naprakész információkra. Ezt várják a gazdaságok vezetői, kiváltképpen most, amikor önállóságuk erősödött, döntési szabadságuk növekedett. V. Farkas József Az idei első negyedévben több megrendelést kell teljesítenie a Budaíilax tabi kempingoiikfcgyárának, mint tavaly az első három hónapban. És nemcsak az évkezdet biztatóbb, mint 1984-ben volt, hanem a továbbiakra is kedvezőbb jelzéseket kaptak a táblák. íÉlénfcüil tehát a piac, bár még mindig kisebb a kereslet, mint a néhány évvel ezelőtti fölfutás idején, de a hullámvölgy után már ennek a mérsékelt pezsgésnek is örülnek a sátorgyártők. 1985- re a kempingciklkgyár 225 millió forintos árbevételt tervezett s ebből közel 27 millió forint értékű termék exportra kerül, a kivitelnek pedig majdnem a fele dollárért kel él. A külföldi partnerek elsősorban a nagyobb 5—8 személyes túrasétratat veszik, főképpen ifjúsági táborok számára keresik ezekét. Az NSZKnba és Hollandiába szállítanak nagyobb tételeket. A belföldi kereslet változatosabb, viszont kisebb sorozatok gyártását teszi lehetővé, mart nagyon sóksá- tortípusiból rendéinek, a hazai kereskedők. Természetesen a gyár ezeket az igényeket is kielégíti; a kisebb sorozatokat miképpen gazdaságosan, litiikai munka tapasztalatait. A pártértekezletek beszámolói és vitái egyértelműen tükrözték, hogy a területi pártszervek elmúlt öt évi munkájának középpontjában a XII. kongresszus által meghatározott gazdasági, társadalmi és politikai feladatok végrehajtása állt. Arról is számot adhattak, hogy a területen végzett politikai munka igazodott a körülmé- , nyékhez, figyelembe vette a megváltozott s változó követelményeket. Egy-egy pártértekezleten átlagosan 20—25 küldött szólalt fel, a végzett munka értékelése, a napirendekhez kapcsolódó állásfoglalás élénk vitában alakult ki. Értékeink megőrzéséről, ennek biztosítékairól szólva a hatékonyabb munka követelményeire helyezték a hangsúlyt. Megkülönböztetett figyelmet kapott a rend, a fegyelem megszilárdítása, a közéleti tisztaság megőrzése. Az ipari üzemek pártértekezletein a figyelem elsősorban a termelési feltételek javítására, a műszaki fejlődésre, a termékszerkezet korszerűsítésének gyorsítására összpontosult. A városi és a nagyközségi párté riekezleteken a mezőgazdasági üzemekben folyó politikai munka és gazdálkodás került reflektorfénybe. Egyebek közt jelezték, hogy a termelőszövetkezetek egy részénél az elért gazdasági eredmények megőrzéséhez és továbbfejlesztéséhez hiányoznak a szükséges anyagj feltételek. A pártértekezletek sokoldalúan foglalkoztak az életszínvonal és az életkörülmények alakulásának összetett kérdéseivel. Elemezték a különböző társaaz anyaggal takarékoskodva igyekeznek előállítani. Az anyagtakarékosság a kempiingciikkgyár létérdeke, mert a sátor rendkívül anyagigényes termék, s kodalmi rétegek helyzetét, s a kongresszusi dokumentumokhoz kapcsolódva sok hasznos észrevétel és javaslat hangzott el. Az állás- foglalások egyebek között az ellátás, a szolgáltatás, a közlekedés helyi feszültségeinek megoldását szolgálják. Napjaink valóságával összhangban foglalkoztak a küldöttek a pártiélet aktuális kérdéseivel. Megerősítették és méltatták a kongresszusi irányelvek megállapításait a pártmunka mozgalmi jellegének fejlesztéséről, a pártdemokrácia további kiszélesítéséről, a kommunisták példamutatásáról, kiállásának szükségességéről. A vezető testületek újjáválasztása során elismeréssel szóltak a párt választási rendszerének néhány új vonásáról, így például a pártértekezletek előtt létrehozott bizottságok túlnyomó többsége eredményesen tevékenykedett a jelölések előkészítésében. Mintegy kétszáz esetben több jelölt közül választották meg a pártbizottsági tagokat. A választott testületekben egészséges cserélődés történt: a pártbizottsága tagok csaknem 40 százaléka, a végrehajtó bizottságig tiagok mintegy 30 százaléka újonnan került a testületekbe. A pártértekezletek elismeréssel. köszönettel méltatták a leköszönő tagok munkáját, s gondoskodtak arról, hogy lehetőségeikhez mérten továbbra is részt vehessenek a párt előtt álló feladatok végrehajtásában. Az értekezletek sok hasznos észrevétellel, javaslattal gazdagították a pártot, az állásfoglalások útmutatásul szolgálnak a megújított testületek munkájában. rabbi külföldi piacveszltesé- gük épp abból’ adódott, hogy a drága alapanyag miatt nem bírták az árversenyt, egy-egy sátor árából ugyanis körülbelül 70 százalékot tesz Papp Lajos államtitkárnak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének vezetésével a fővárosi, megyei és megyei városi tanácselnökök pénteken értekezletet tartottak a Parlamentben. A tanácskozáson Horváth István belügymiSzovjet kőolajtermékek ez évi magyarországi szállításáról írt alá megállapodást pénteken Budapesten Tóth József, a Mineralimpex külkereskedelmi vállalat vezérigazgatója és Jurij Harla- mov, a Szojuznyeftyekszport Külkereskedelmi Egyesülés vezérigazgató-helyettese. Az aláírásnál megjelent Viktor Ocseretin, a Szovjetunió magyarországi kereskedelmi képviselője. ki az anyag értéke. A csaknem húszéves sátorgyártási tapasztalat is segíti a tabi gyárat abban, hogy gazdasániszter adott tájékoztatást a belügyi munka időszerű kérdéseiről, . az állam és köz- biztonság megóvására irányuló tevékenységről. A belügyminiszter tájékoztatta a tanácselnököket a határőrség és a tűzoltóság munkájáról is. A szerződés szerint a Szovjetunió 300 millió rubel értékben szállít különböző kőolajtermékeket — benzint, gázolajat, repülőgép-üzemanyagot, világító petróleumot, fűtőolajat stb. — hazánkba, s így jelentősen hozzájárul a magyar népgazdaság energiaellátásához. A benzin és a gázolaj túlnyomó része az összefogás-csővezetéken érkezik az országba. Tabon senytképes árú termékeket kínáljanak, hiszen a nagy gyakorlattal rendelkező gyártmányfejlesztők a mindennapi termelésben ellenőrizhetik elképzeléseiket. Tavaly sok új modellel uklkolt ki a gyár, mert a piacot akkor kell friss kínálattal bombázni, amikor a vásárlási kedv csökken, s hamar megtalálja a vevő a kifogást: „Hiszen ez egy lefutott típus”. Az idén — mivel már hetiven sátortípust kínál a cég — kevesebb új modellel foglalkoznak, a tavalyi fejlesztőmunkát kívánják beénlelmii. Sikerre számíthat a könnyű, fölfújható, vázas sátor, valamint a kent ponyvás kerti fürdőmedence, amelyet tavaly fémvázzal készítettek el, az idén pedig kifejlesztik műanyag- vázas változatát. Űj elképzelés az is, hogy nemcsak sátrakat kíné Inaik, hanem komplett kempingfölszers- lésit dobnak piacra, amely a sátortól az ágyig, az asztalig mindent tartalmaz. A tavalyi jó tapasztalatok után természetes, hogy az idén nyáron is foglalkoznak majd sátorkölcsönzéssel. Ez a szolgáltatás piadkutátó funkciót is betölt, mert azonnal jélzi, hogy melyik sá- tortípusoteat kedvelik az emberek. gasabb megoldásokkal megfelelő nyereséggel is ver.— mm — ...... ^ ■ □ Dollárért varrnak * S zovjet — magyar olajszerződés