Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-01 / 50. szám
1985. március 1., péntek Somogyi Néplap 5 Kiállítás a kaposvári nyomdában Két életérzés Szalay Zoltán és Vágó János grafikái Évenként csaknem féllszáz képzőművészeti kiállítást rendeznek — a hetvenes években kiiterebélyesedett folyamat eredményeként — mégyénk üzemeiben, vállalatainál, ám két eltérőbb alkatú, gondolkodású és stílusú amatőr művész talán, sohasem találkozott még alkotóként úgy, mint szerdán délután azon a tárlaton, amelyet dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese nyitott meg a kaposvári nyomdában. Szalay Zoltán fogorvos egyedi és Vágó János nyomdász sokszorosított, grafikáinak kiállításán békésen fér meg egymás mellett a huszadik század lelki megrázkódtatásoktól gyötört emberének zaklatottsága és a természettel harmóniában élő ember nyugalma, kiegyensúlyozottsága. E két életérzés váltakozása meghökkentő élményt ad. De feltűnik az alkotásokban diszVágó János: Csendélet kréten tárgyiasult önéletrajzi fogantatás is. A Győriben nevelkedett, magát ma is a vizek szerelmesének valló — később, orvostanhallgató korában Kelle Sándor által fölfedezett és pártfogolt — Szalay Zoltánnak például ma is rengeteget jelént e titokzatos elem, részint mint kedves, simogató, játékra csábító környezet — Pisztrángok című képe rá a bizonyíték — de jelen van a víz mint őselem is, mélyből, jöttünk, mely nemcsak rombol, de új értékeket is teremt — hadd utaljunk itt csupán Sziget születik című munkájára! Jobbára sötét tónusú, árnyalatokban mégis gazdag, a sejtető homály lehetőségét kihasználó alkotásainak meghatározó élményvilága mégis a szorongás, a kafikai „Angst”, mely nem csupán a töprengésre késztető Kaf- ka-iltuszttráciának volt az Szalay Zoltán: Vízalatti táj ihletője, de a töredezettségével sokkoló Vadászkirály vagy az Elmebetegék című megrendítő sorozat is. Ellentmondásosnak látszik, hogy az élményanyag diszharmonikus mivolta ellenére Szalay mindig fegyelmezetten szerkeszti meg képét, biztosan „épít” — amit századunk kataklizmák sújtotta embere is változatlanul tö- rékszik a harmóniára E harmónia nyilvánul meg Vágó János alkotásaiban. Ö az ötvenes években, a nyomdai munka „mspirálására” kezdett rajzolni, s most csaknem egyévtizedes szünet után állította ki ismét munkáit, melyeken már az első pillantásra feltűnik a derűs tónus, a szerkesztés már- már klasszikus fegyelmezettsége, no meg a már említett önéletrajzi ihlatettség. Ez utóbbi elsősorban a cseri városrészről készített képeiből tetszik ki. Stilárisan. mint mondotta, ő sem kötődik egyetlen iskolához sem, egyik-másik képének — például a Csendéletnek — mérsékelten szögletes formáiból, egyhén geometrikus vonal - vezetéséből azonban kitűnik a kubizmus áttételes hátasa Hogy Vágónak a csend, a természetes egyszerűség az életeszménye, bizonyítja a kontraszitoklbain gazdag Mohácsi utcarészlet, néhány könyviillusztráció, valamint a Duna menti város, melyei linóleum- és ólommetszeten egyaránt megörökített. Két életérzés tehát — de az érdem és az élmény oszthatatlan. Érdemes megtekinteni ezt a kiállítást. L. A. Történelem jelenidőben „Napjaink könyvkiadásának van egy Száraz jelensége”. E. Fehér Pál szellemes megállapítása kétségtelenül igaz. Száraz György az utóbbi időben „felkapott” szerző lett. Az elmúlt két évben négy kötete hagyta el a nyomdát, különösen A tábornok és a Történelem jelenidőben aratott nagy sikert. Mi e sikerek titka? Száraz György drámáiban, tanulmányaiban különleges érzékkel tapint rá történelmünk neuralgikus pontjaira, hogy azután ezt a hatalmas nyersanyagot írói felelősségtudattal. művészi biztonsággal megformálva nyújtsa át nekünk. Kötődünk a szülőföldhöz, és mindahhoz, ami szép, ami élményt nyújt, de a kötődés solkszor súlyos terheket is hordoz. Az író szavaival : „... az ember szabadulni is akar. Gonosz és terhes emlékektől, elvásott és megkopott tárgyaktól, nyűgös hagyományoktól. Elszakadni az ősök követelőző árnyaitól, menekülni unt tájak szűk börtönéből. Egyszerre érezzük a szülőföld vonzását és a távolságok nosztalgiáját.” Ez a vallomás mottója is lehetne a „Történelem jelenidőben” vaskos esszé- gyűjteménynek. Hat részben fogja át az író mondanivalóját, úgy, hogy a megformálás. konklúzió, a további gondolatokra serkentés már nemcsak őt izgatja, hanem valamennyiünket, akik részesei leszünk ennek az izgalmas szellemi utazásnak. Itt van Száraz György legnagyobb varázsa. Ahogy Santiago, az öreg halász csónakja mögött az égaljig nyúlik el az óceán, úgy szélesedik a mi gondolatkörünk, horizontlátásunk, történelmi gondolkodásunk is. Kissé merész talán ez a képtánsítás, de arra mindenképpen jó, hogy érzékelKönyvespolc jük és érzékeltessük az író hatalmas olvasottságát, eleven sokszínűségét. Amiről Száraz György nyilatkozik, amögött mindig „fedezet” van. Miközben elgondolkodunk múltunk eseményein, részeseivé válunk a jelennek is. Vállalnunk keil azt, ami nemzeti történelmünk része. A „hogyan tovább ?”-ot csak az egész ismeretében mondhatjuk ki. „Kőmívesek vagyunk bizony. S a dolgunk az, hogy a múlt, amit tűnő napjaink, illanó éveink köveiből felraktunk, s vérünkkel, agyvelőnkkel, verejtékünkkel s végül elmálló testünkkel is erősítünk, biztos, nem romló alapul szolgáljon a minket váltó Kőmíves Kelemenek lába alá.” Az első rész a közelmúltat idézi. Visszapillantás a gyermek- és ifjúkorra, a meghatározó élményekre, de mindig úgy, hogy a sze- lídebb színekből a közösség, közösségünk erősebb kontúrjai is kirajzolódjanak. A második rész javát színházi vallomások teszik ki. A tucatnyi történelmi dráma megalkotása után az író műhelytitkairól beszél. Vallja és vállalja a „hagyományos” történelmi dráma karakterjegyeit a „neoavant- gard boszorkánytáncá”-val szemben. A harmadik meghatározó vonását az érzékletes portrévázlatok adják ki. Elismeréssel ír Gyurkó László nagysikerű Kádár-könyvéről. A Szembesítés csak néhány oldal Pálffy Györgyről, de már felsejlik előttünk A tábornok megírásának koncepciója. A negyedik rész Viszonylagos nemzettudata is égető kérdés éket feszégét, de mindig a szenvedélyesség és a józanság egyensúlyában. És itt olvasható az iskolareform sürgősen megoldandó problémája, amely messze túlnő a tanterv, vagy a funkció keretein. A családi, a környezeti nevelés egésze is meghatározó itt. Az ötödik rész egyik legerőteljesebb tanulmányát — Válasz egy furcsa könyvre — már ismerjük, hiszen önálló kötetben js megjelent. A terrorizmusról naponta olvasunk. Száraz Györgynek erről is van mondanivalója: a sokkoló, belénkvá- gó történelmi pergőtűz századokra nyúlva visszaállítja elénk a „sötét angyalokat”, megismertetve azokkal az okokkal, amelyekkel cselekedeteik kibontakozhattak. A Történelem jelenidőben nem könnyű olvasmány, de elgondolkodtató és továbbserkentő valamennyiünk számára. Egyszerre okulásul és tanulságul is. A jelent a múltból kapjuk. Jövőnkért mindannyian felelősséggel tartozunk. Történelmünk igazi birtokbavételére megtalálhatjuk a megoldást: ..... történelmi tapasztalat do lgában nagyhatalom” vagyunk. Voltak bűnösök és áldozatok, átestünk a legsúlyosabb fertőzéseken, azt is tudhatjuk, hogy a hallgatás nem orvosság, csak növeli a bajt. ÉS hogy mindig a szélsőség — elhallgatás, vagy nagyhangú túllicitálás — jelenti az igazi veszedelmet, és nyitja meg az utakat káros ideológiák behatolása előtt. Nem lehet hallgatni, nem lehet kitérni, szemünket behunyni. De higgadtan és határozottan együtt kell kéviselnünk népünk érdekeit és az internacionalizmus eszméit. Ez az egyetlen lehetőség.” Dr. Sípos Csaba Magyar filmek - angol tv-ben Az angol televízió 4-es csatornája szerda este úttörő vállalkozásba fogott: magyar filmsorozatot indított, amelyben elsőként Mészáros Márta Ök ketten című alkotását és a magyar filmmű- vészetrőil készített félórás keresztmetszetei láthatták a nézők. Az alkotók — a 4-es csatorna „, Visítom” (Képek) c. magazinjának szerkesztői — a magyar filmről készült összefoglalóban rendezőink kritikai magatartását és problémaérzékenységét domborították ki a társadalmi, politikai és erkölcsi .kérdések iránt. Egy fehér Értékes kezdeményezése a kaposvári zeneiskola tanárainak az úgynevezett fehér bérletes koncertsorozat. Célja ennek a klasszikus és a kortárs kamanamuzsika- irodalom remekeinek bemutatása. E sorozatnak volt a része a hétfői hangverseny az intézmény Bartók-termében. Pallós László és Kardos Kálmán ezúttal egy B-dúr hangnemű, gordonkára és zongorára írott Vivaldi-szo- náta linterprefáfására vállalkozott. Egy különlegesen érdekes mű előadására. Barokk kompozíciókban ugyanis ritka a ilassú, fcantiléna- jellegű indítás és hasonló befejezés. Mindez a csellistát hangszerének „énekelteté- sére”, puha vonóvezetésre készteti. Nos, Pallós — némi kezdeti bizonytalankodás után — remek muzikalitással, tiszta, világos dallam- formálássail — zongorapart- nerével közösen — megszerezne a várt illúziót. Kettejüknek s a hegedűs Kuti HÉTVÉGI 'tájoló Időjárásunk változékonysága nem kedvez a kirándulást, túrázást kedvelőknek. A szabadidő hasznos eltöltésére adnak lehetőséget megyénk művelődési intézményei. A hétvégi programok egy része még mindig a farsang, -a vidámság jegyében zajlik. így van ez Nagyatádon is, ahol a Gábor Andor Művelődési Központ szombaton diákfarsangot rendez. A színes programban videó- vetítés, jelmezverseny, valamint videodiszkó szerepel. Az érdeklődők Auguszt Gábor műsora után diszkótáncbemutatón szórakozhatnak.' Délután két órától játszóház lesz: agyagozással foglalkozhatnak a gyerekek. A kadarkúti művelődési ház ma tartja az iskolai farsangot, majd másnap vadászgyűlés lesz a nagyteremben. A gyermekeknek érdekes programot ígér ma három órai kezdettel a Tabon rendezendő „Zene-móka-kaca- gás” című műsor. Ugyanitt este hét órakor lesz a Rud- nay Gyula Mezőgazdasági Gépszerelő Szakközépiskola és Szakmunkásképző szalagavató bálja. A középiskolásoknak kellemes kikapcsolódást nyújt a ma esti Táncsdcs-foál, melyet a Kilián György Ifjúsági és Űttörő-művelődési Központban rendeznek. Szombaton pedig délelőtt kilenc órakor folytatódnak a művészeti szemle területi bemutatói. Az ifjúsági ház hétvégi rendezvényeinek sorát vasárnap a társas- táncklub összejövetele zárja. A szokatlan karikatúrákat, érdekes, humoros képzettársításokat kedvelők március 15-ig tekinthetik meg az ifjúsági házban Tet- tamanti Béla szatirikus rajzoló kiállítását. A grafikus- művész, karikaturista rajzait szemlélő fantáziája szabadon együtt szárnyalhat az alkotó kéz rafinált vonalvezetésével, a történéseket, érzelmeket és emberi viszonylatokat fanyar iróniával megjelenítő művész gondolataival. Továbbra is várja az érdeklődőket a Somogyi Képtárban Kelle Sándor festőművész kiállítása. A művész munkásságában két elem kapott főszerepet: a ritmus és a szin. A rajzos elemek lendületéhez és erejéhez légies hatású színek társulnak, átlendítve az egész jelenséget a természeti élmények síkjáról az érzelmek és gondolatok szabadabb világába Alkotásaiban egymásba kapcsolódó, egymásra rímelő foltok játszanak. Képünkön Tettamantd Béla grafikája. bérlet színpompája Hangversenykrónika Bélának köszönhetjük azt az élményt is, amelyet Haydn C-dúr szonátájának előadása adött. Szinte csigalassúságú indítás, hogy azután a gyors rész annál élesebb kontrasztként Ihasson, friss, vidám zárótétel jellemezte ezt a produkciót: az összhatást még az sem rontotta, hogy Ku-tinak — a lassú tétel bizonysága szerint — jóval csekélyebb a vonzalma a meditativ jellegű poézis, mint a felszabadult hangulatok iránt. Claude Debussy zongorás, négykezes Kis szvitje melódiavilága alapján nem tartozik a remekművek közé, páratlan azonban az a variációs készség, mellyel a külvárosi dalocskák színvonalán álló anyagot feldolgozta a francia mester, s elismerésre érdemes az az ösz- szeszokóttság, mellyel Holla Judit és Kardos Kálmán játszotta a darabot, hangsúlyozva nemcsak az oldottabb, sanzonos karakter, hanem egyes részek keményebb, feszesebb, dzsesszes jellegét ,is. Bonyolultabb, sok- rétegűbb Szergej Pirokofjev dalMamanyaga, így azé a szonátáé is, melyet Halász László adott elő fuvolán és Halla Judit zongorán. Keveredik benne az „izmusok ’ disszonáns zatolatossága a klasszikus formák nyugalmaival!, a fennköltség a jel- legzétes prokofjevi „fintorokkal”, nem volt hát köny- nyű a féladat a két fiatal muzsikus számára — a minden regiszterében kiegyenlített fuvolahanggai, a nagyszerű technikával és —mindkét hangszer vonatkozásában — asz értelmezés tisztaságával azonban a legigényesebb hallgatók is elégedettek lehettek. S természetesen azzal is, hogy a kaposvári koncerteken fellépő fiatal zenetanárok száma, növekszik. L. A.