Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-29 / 74. szám

1985. március 29., péntek Somogyi Néplap 5 ___________BEFEJEZTE MUNKÁJÁT AZ MSZMP KONGRESSZUSA ___________ A z MSZMP főtitkárának zárszava Havasi Ferenc. Tagjai: Bal- lai László, Beck Tamás, Fa­luvégi Lajos, Gál László, Párdi Imre és Tétényi Pál. A Központtá Bizottság megválasztotta a KB mellett működő agitációs és propa­gandabizottságot. Vezetője: Berecz János. Tagjai: Pál Lénárd, Cse- hák Judit, Hárs István, Hu­szár István, Kornidesz Mi­hály, Köpeczi Béla, Lakatos Ernő, Lakos Sándor, Pusztai Ferenc, Radics Katalin. A Központi Bizottság megválasztotta a KB mel­lett működő munkaközössé­gek vezetőit, a munkaközös­ségek létszámának megálla­pításával s tagjainak jóvá­hagyásával a Politikai Bi­zottságot bízta meg. A pártépítési munkakö­zösség vezetője: Németh Ká­roly A közgazdasági munkakö­zösség vezetője: Havasi Fe­renc. A szövetkezetpolitikai münkaközösség vezetője: Havasi Ferenc. A művelődéspolitikai mun­kaközösség vezetője: Pál Lénárd. Az ifjúsági bizottság ve­zetője : Németh Károly. A Központi Bizottság ér­demei elismerése melléit felmentette tisztségéből Ba­ranyai Tibort, a párt- és tö­megszervezetek osztályának vezetőjét. akit korábban megválasztottak a SZOT fő­titkárának; Horn Gyulát, a külügyi osztály vezetőjét, aki mis fontos beosztásba kerül; Tétényi Pált, a tudo­mányos közoktatási és* kul­turális osztály vezetőjét, aki más fontos beosztásba ke­rül; Katona Istvánt, a KB irodájának vezetőjét, aki egészségi állapotára tekin­tettel kérte nyugállományba helyezését. A Központi Bizottság ki­nevezte a KB osztályvezető­it. Az agitációs és propagan­daosztály vezetője; Lakatos Ernő. A gazdaságpolitikai osz­tály vezetője: Ballai László. A közigazgatási és admi­nisztratív osztály vezetője: Varga Péter. A Központi Bizottság iro­dájának vezetője; Óvári Miklós, a KB titkára. A külügyi osztály vezető­je: Kótai Géza. A párt- és tömegsizerveze- tek osztályának vezetője: Petrovszki István. A pártgazdaségj és ügy­kezelési osztály vezetője: Karakas László. Mihail Gorbacsov a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára A tudományos közoktatási és kulturális osztály vezető­je: Radics Katalin. A Központi Bizottság ki­nevezte a pártimtézményék és a központi pártsajtó ve­zetőit. i A Politikai Főiskola rek­tora: Szabó József. A Társadalomtudományi Intézet főigazgatója; Aczél György. A Párttönténeti Intézet igazgatója: Huszár István. A Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságéinak el­nöke: Benke Valéria. A Pártélet felelős szer­kesztője: Lakos Sándor. A Népszabadság főszer­kesztőjének helyét a Köz­ponti Bizottság később tölti be. A kongresszus 27 tagú Központi Ellenőrző Bizott­ságot választott. A testület tagjai: Borbándi János munkás, a Minisztertanács nyugalma­zott elnökhelyettese; Csillik András tisztviselő, az MSZMP Budapest XX. kerületi Bizottságának első titkára; Érászt Antal munkás, az MSZMP Budapest XXI. ke­rület] Bizottságának első tit­kára; Farkas Lajosné munkás, a Vas-, Fém- és Villamosener- gia-ipari Dolgozók Szakszer­vezetének KV .titkára; Farkasinszky Lajos tanító, a Fővárosi Tanács általános elnökhelyettese; Fehér József né tanár, az MSZMP Budapest I. kerüle­ti Bizottságának első titká­ra; Gyenes András munkás, az MSZMP Központi Ellen­őrző Bizottságának elnöke; Győri Imre munkás, az Országos Közművelődési Ta­nács elnöke; Jassó Mihály munkás, az MSZMP Budapesti Bizottsá­gának titkára; A .Központi Ellenőrző Bi­zottság is megtartotta első ülését és megválasztotta tisz­tikarát. A KEB elnöke: Gye­nes András. Titkára: Somo­gyi Imre. A KEB titJkársá­Koszorús Ferenc mérnök, a Vasutasok Szakszervezeté­nek főtitkára; Kovács Árpád agronómus, a fóti Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnöke; Krasznai Lajos munkás, az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának ellső titkára; Majoros Károly tanító, az MSZMP Szolnok megyei Bi­zottságának első titkára; K. Papp József munkás, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának nyugalmazott első titkára; Petrák Ferenc munkás, a Bőripari Szakszervezet elnö­ke; Postás Sándor technikus, az MSZMP Debreceni városi Bizottságának első titkára; Rácz Sándor mezőgazda- sági munkás, honvédelmi miniszterhelyettes; Rév Lajos kereskedő-se­géd, az Okisz elnöke; Rumpf Károly munkás, a Csepel Művek ipari szakok­tatója; Sebes Sándor tisztviselő, nyugalmazott első miniszter- helyettes; Somogyi Imre munkás, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának titkára; Suhajda József munkás, a Budapest VIII. kerületi Ta­nács nyugalmazott elnöke; Szerényi Sándor munkás, az MSZMP Politikai Főis­kolájának nyugalmazott igaz­gatója; Takács Imre tisztviselő, az MSZMP Fejér megyei Bi­zottságának első titkára; Tausz János tisztviselő, az Ibusz nyugalmazot vezér- igazgatója; Úszta Gyula munkás, a Magyar Ellenállók, Antifa­siszták Szövetségének nyu­galmazott főtitkára: Zsuffa Miklós mérnök, a Nógrádi Szénbányák Válla­lat vezérigazgatója. gának tagjai: Borbándi Já­nos, Farkas {Lajosné, Kovács Árpád, Krasznai Lajos, Pet­rák Ferenc, Rév Lajos és Tausz János. A Központi Bizottság ve­zető szerveinek megválasz­tására és az apparátus veze­tőinek kinevezésére vonat­kozó döntések ismertetése után Kádár János mondott zárszót. Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresz- szusa befejezte munkáját. Meggyőződésem szerint be­töltötte azt a felelős szere­pet, ami reá várt. összegez­te az elmúlt öt esztendő munkájának tapasztalatait. Számot vetett a helyzettel, az előttünk áló feladatokkal és kijelölte a mindnyájunk­ra kötelező tennivalókat, a további fejlődés Irányát. A kongresszus jóváhagyta a párt eddig folytatott poli­tikai fővonalát és határozot­tan állást foglalt amellett, hogy következetesen hala­dunk tovább az eddigi úton, és a fejlett szocialista társa­dalom felépítésén dolgozunk. A végzett munkáért köszö­netét mondok a kongresz- szusi küldötteknek, a meg­hívott elvtársaknak, mind­azoknak, akik a kongresz- szus munkáját a legkülön­bözőbb területeken segítet­ték. Külön köszönetét szeret­nék mondani a külföldi elv­társaknak, hogy jelenlétük­kel elmélyítették és erősítet­ték azt a mély szolidaritást, amely bennünket a szocialis­ta országokkal, a kapitalista országokban küzdő kommu­nista és munkáspártokkal, testvérpártajinkkal összefűz. Amikor ismételten megkö­szönöm jelenlétüket, a hoz­zánk intézett szavaikat, megkérem őket, vigyék el forró, elvtársi üdvözletün­ket, üzenetünket az általuk képviselt szocialista orszá­gok népeinek, testvérpártok­nak. Mondják e'1, hogy olyan párt kongresszusán vettek részt, amely elszántan és következetesen küzd a szo­cializmusért, a békéért és internacionalista szellemben a legjobb, a legközvetlenebb együttműködésre törekszik a szocialista országok veze­tő pártjaival és népeivel, a testvérpártokkal. Kérjük, hogy vigyék el legjobb kí­vánságainkat. Ezt elvi meg­győződésből, a testvéri szo­lidaritás érzésével és közös érdekeinkből kiindulva mondjuk. Mindnyájunk sike­re a mi nagy, közös erőnket gyarapítja, azt az ügyet, amely a világon a hala­dásért, a szocializmusért és a békéért küzdő tömegeket egyesíti. Élve az alkalommal, a kongresszus befejező percei­ben innen, a kongresszus fórumáról üdvözlöm pár­tunk tagságát, munkásosz­tályunkat, népünket. Mi igyekeztünk felelősen elvé­gezni munkánkat, és kérjük egész párttagságunkat, mun­kásosztályunkat, szocializ­must építő népünket, hogy segítsék valóra váltani tö­rekvéseinket. Építsük együtt, az eddiginél nagyobb lendü­lettel szocialista hazánkat. Éljen a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt, társadal­munk vezető ereje! Éljen a szocializmust épí­tő népünk! ­Éljen 40 éve szabad ha­zánk! Éljen a proletár interna­cionalizmus és a népek ba­rátsága ! Éljen a szocializmus és a béke! A Magyar Szocialista Mun­káspárt XIII. kongresszusát berékesztem. Jó egészséget, sikereket kívánok. A kongresszus az Intema- cionálé eléneklésévd ért vé­get. Mihail Gorbacsov távirata KÁDÁR JÁNOS elvtársnajk, a Magyar Szocalista Munkáspárt főtitkárának Kedves1 Kádár elvtársi A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a magam nevében szívből köszöntőm önt a Magyar Szo­cialista Munkáspárt főtitkárává történt megválasztása alkal­mából. A Szovjetunióban mély tisztelet övezi önt, a testvéri Ma­gyarország és a magyar kommunisták pártjának vezetőjét, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő személyiségét. Közismert az ön tevékenysége, amelyet a magyar—szovjet barátság és együttműködés erősítése, va­lamint a békéért és a szocializmusért folyó közös harcunk érdekében kifejt. Kívánok önnék, kedves Kádár elvtáns, Magyarország kommunistáinak és minden dolgozójának újabb sikereket a fejlett szocialista társadalom építésében, az MSZMP XIII. ■kongresszusa határozatainak végrehajtásában. A KEB első ülése Negyven éve történt Kaposvár, Nagybajom védelme 1945 márciusiáinak első napjaiban a német, hadveze­tőség nagyarányú csapat- összevonást és szállítást rendelt el a Dunántúlon. A várható német ellentámadás célja volt a Duna vonalának az elérése, a Balaton és a Velencei-tó irányából Duna- földvár és Szekszárd irányá­ba. A főcsapás irányának elterelésére, illetve annak segítésére, a német hadve­zetőség két mellékcsapást (tervezett. Ebből az egyik Dél-Dunántúloin Baranyá­iban a Dráva vonalát Hor­vátországból, míg a másik Nagykanizsa vonalából ki­indulva Nagybajom—Dom­bóvár vasúti és közlekedési vonalak elfoglalását jelen­tette volna. Somogy földjén 1944. de­cember 9-e után a Balaton és a Dráva között a frontvo­nal mintegy 80—85 krnhosz- szúságban megmerevedett. Itt az 57. szovjet hadsereg (parancsnoka Sarohin altá­bornagy) és a déli szárnyon pedig az 1. bolgár hadsereg (parancsnoka Sztojcsev al­tábornagy) védelemre ren­dezkedett be. A német és a szovjet embererő nagyjából megegyezett, kivéve a harc­kocsikat, melyből az ellen­ségnek másfélszeres fölé­nye volt. A szovjet harco­sok a várható német táma­dási irányokban március első napjaiban mintegy 6700 harckocsdaknát telepítettek, és több tízkílométernyi árok- rendszert építettek ki. A németek 1945. március 6-án ezen a frontszak aszón Darhani küldöttség Kaposváron Purovzsál Bold, a Mongol [Népi Forradalmi Párt dar­hani első titkára vezetésiével háromtagú küldöttség ér­kezett tegnap Kaposvárra, a városi 'pártbizottság lés |a vá­rosi tanács lmeghivására, hazánk felszabadulásának 40. évfordulójának .'ünnepségedre, hivatalos (baráti látogatás­ra. A testvérvárosi küldöttséget IPapp János, a 'városi tamács elnöke (és (Csapó Sándor, a városi pártbizottság titkára fogadta a Ferihegyi repülőtéren. egyórás tüzérségi tűz után Mesztegnyő és Szenyér kö­zött támadták. Ez csupán a főcsapás elterelésére szol­gáit, mivel Nagybajom kör­zetéből Kaposvár általános irányba két ezred német és három zászlóalj nyi magyar katona támadott. A délelőtt folyamán mintegy öt órai küzdelem után a német ék mintegy 8 kilométer széles­ségben és 5—6 km mélység­ben beékelődött két szovjet ezred védelmi rendszerébe. Ugyanekkor a Nagybajom keleti részéről indított né­met támadás a szovjet vé­delmen megakadt. Ezután a •német hadseregparancsnok Nagybajomtól délre, Kapos­vár irányába a vasútvonal mellett próbálkozott újabb támadással. Súlyos harcok árán áttörték a szovjet vé- dlalmi rendszert és foeny-oi- multak Jákó község egy ré­szébe. A szovjet védelem Kiskorpádról a bal. míg Gi- ge és Mike vonalából a bol­gár hadsereg a németek jobbszámyára mért ellenlö­kést. Az ellenlökést a néme­tek kivédtek, és folytatták előrenyomulásukat Kiskor­pád, Jákó dőli és Kisbajom északi része felé. Március 7-ón a késő dél­utáni órákban egy német páncélos ék kijutott a nagy­bajom—kaposvári műútig, ahol rövidesen egy szovjet ellenlökiés Kiskorpáidnál a vasútvonaltól keletre meg­állította. Ezen a napon Tolsztihin őrmester és ka­tonái nyolc ellenséges táma­dást vertek vissza Nagyba­jom térségében. Jákó védelménél halt hősi halált Ivancsenko főhad­nagy, a Szovjetunió Hőse, aki katonáival órákon át föltár,tóztatta a német 'tá­madókat. Az újabb német támadáskor Jákónál Szmis- lajev őrmester és alegysége újabb hőstettel folytatta. Az őrmester sebesülten is föl­vette a küzdelmet egy német páncélos századdal és az egyik feléje tartó támadó páncélos alá gránátköteggel vetette magát. A támadó ék megállt és ez elegendő volt a szovjet tartalék megérke­zésiéhez. Szmislajevet ha­lála után kitüntették a Szovjetunió Hőse címmel és kitüntetéssel. Március 8-án a németek Nagybajom és Jákó szaka­szán háromszor intéztek ro­hamot a szovjet és bolgár egységek ellen. A reggeli órákban újabb szovjet hős- .tettet iismerhetsték meg a frontszakasz katonái. A Kis­korpád—Kaposvár felé ve­zető országút, illetve a Vas­útvonal találk ozása a né­met támadók egyik eléren­dő célja volt. Ott védett páncéltörő lövegével a 26 éves Nyeljubin szakaszveze- tő iis. A német páneélosal- egység és egy századnyi gya­logság támadta Nyéljubin állásait. Amikor társai az egyenlőtlen' küzdelemben elestek, ő még két páncélost megsemmisített, s ekkor re- pesz találat érte. A súlyosain sebesült Nyeljubin szakasz- vezető végső erejét megfe­szítve egy feléje tartó pán­célos alá gránátokkal vetet­te magát. Ez voll az a né­Szmislajev őrmester met páncélos ék. amely leg­jobban megközelítette Ka­posvárt. Nyeljubint halála után a Szovjetunió Hőse ki­tüntetéssel tüntették ki. Ezután a szovjet és bol­gár katonák március 9—15-e között a naponta megkísé­relt német előrenyomulást kemény küzdelemben meg­állították. Jellemző a néme­tiek fanatikus elszántságá­ra: Nagybajom irányából a támadást nem sikerült kifej­leszteni, ezért áthelyezték Marcali irányába a további támadást, de még aznaip es­te kiszorították őket az el­foglalt területekről. A német támadás kiful­ladt, az erőik nagy része el­végzett, megsemmisült. Az 57. szovjet hadsereg átcso­portosította erőit és fölké­szült a német megszállók kiűzésére, megsemmisítésé­re. Az 1945. március 29-ig és április 1-ig tartó harcokban felszabadultok az utolsó so­mogyi községek is, és a há­ború Somogy földjén véget ért. A sokait szenvedett Nagybajom március 29-én szabadult fel1. Dr. Andrassy Antal Beraenoén az Árpád téren szombaton húsvéti vásárt tártainak, vetélkedőt rendez­nek, s a videomoziban le­játsszák az István, a király című nagysikerű magyar fil­met, az általános Iskola sportpályáján pedig lábda- rúgóverseny lesz. Este utca­bál1 zárja a programot. Má­tól díszmadár-kiállítás vár­ja a látogatókat a szol igái - itatóházban, bemutatkozik a kézimunkaszákkör, a fara­gók kiállítását az általános iskolában láthatjuk, ugyan­itt szerepel a honismereti szakkör is. Az óvoda é® a szülők közös gyűjtésének eredményéképpen a gyer­mekintézményben egykor ‘használatos tárgyakból ren­deznek bemutatót, alhol föl- elevenítiik az óvodai történe­tét is. Kaposváron, a Kilián Gyöngy Ifjúsági és Üttörő- művelődéisí Központot ma 15 órától az egészségügyi szak- középiskola veszi birtokba a Miénk a ház program kere­tében. Szombaton az orszá­gos diáknapok megyei be­mutatóján a színjátszócso- parttak műsorát láthatja a közönség az ifjúsági házban. Délután 16 órától az élelmi- szeripari szakközépiskola diákjai szórakoznak az in­tézményben, Itt két kiállí­tásra 'hívjuk föl olvasóink figyelmét: Poócs Péter gra­fikus plakátjait és a bog- lárüelilieii általános iskola vi­zuális műhelyének bemuta­tóját láthatja a közönség. Marcaliban; a helytörté­neti múzeumban, a somogyi születésű fiatal festőmű­vész, Illés Ferenc mutatko­zik foé Tárgyak háttérrel című kiállításával. A város­ban. a művelődési központ­ban tegnaptól népművészeti kiállítás látható. Április 11- ág naponta 14-től 19 óráig tekinthető meg. Nagyatádon fotókiállítás nyílik a Gábor Andor Mű­velődési Központban a fel- szabadulási fotópályázat anyagából. Élni születtünk címmel 14 órától zenés iro­dalmi műsort rendeznek a művelődési központban. A nagyatádi helyőrségi műve­lődési otthonban ma nyílik meg Gálosi Mária kerami­kus kiállítása, mely április 6-ig tekinthető meg. Siófokon a Dél-balatoni Kulturális Központban szombaton 14 órától vidám délutáni programokat ren­deznék, vasárnap zárul a gyerekraj zkd áll ítós.

Next

/
Thumbnails
Contents