Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-29 / 74. szám
2 Somogyi Néplap 1985. március 29., péntek BEFEJEZTE MUNKÁJÁT AZ MSZMP KONGRESSZUSA A Magyar Szocialista Munkáspártban ma teljes mértékben érvényesülnék a lenini normáik. Ezek közül mi természetesen mindig kiemeltük, hiogy a döntéshozataliban a kollektivitás, a végrehajtásban az egyéni felelősség érvényesült, bár ez még a maiinál jobban is érvényesülhetne. Megvalósul a demokratikus centralizmus, amelynek a forradalmi munkáspártok. kommunista pártok életében alapvető fontossága van,. Ez nemcsak a páirt- szervék fölé- és alárendeltségi viszonyát jelenti, hanem azt is, hogy a döntéshozatal helyén és annak folyamatában a lehető legszabadabb vita folyjék. A Központi Bizottság biztosította, s nagyon jó lesz, ha a jövőben is biztosítja — csakúgy, minit a budapesti párt- bizottsági, a megyei pártbizottságok s valamennyi pártbizottság és pártszervezet —, hogy a döntéshozatal folyamatában mindenki fenntartás nélkül, szabadon fejthesse ki nézeteit, és annak semmiféle hátrányos következménye az illető számára nem lehet. Nagyon fontos, hogy minden kérdést a leggondosabban, a legsokoldalúbban mérlegelhessenek és így megfelelő döntést hozhassanak. De nem kevésbé fontos, hogy amikor a döntéshozatalra jogosult testület határozott, akkor .az a testület minden tagjára — bánmilyen nézetet fejtett is ki a döntéshozatal előtt — egyformán kötelező, s kifelé csak a többségi döntést képviselheti. Ezen a téren még van javítanivaló. A lenini normáik állandó és még teljesebb érvényesítése a párt munkaképességének és harckészségének alapiéi tétele. Ezek nélkül forradalmi párt nem doíl- glozhat. Megvalósításuk fontos feltétele annak is, hogy társadalmunkban tovább fejlődjék a szocialista demokrácia. Ami a pártegység kérdését illeti: alki ezen a kongresszuson részt vett, annak nem kel bizonygatni, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt — egytséges párt! Ezt erősítik majd azok a politikai és személyi döntések — hiszen a határozatok végrehajtásának személyi feltételeit is biztosítani kell — amelyek^ a munkának is új, fokozott lendületet adnak. — Ebben a munkában erősebb és határozottabb kiállás szükséges minden párttag részéről az itt születő határozatok, világnézetünk, szocialista, kommunista eszméink mellett. Erre a vitában több felszólaló is utalt. Képviselnünk kell álláspontunkat, politikánkat, erkölcsi nézeteinket mindenütt, a közélet fórumain, a munkahelyen, a lakóterülete®, még a családiban is. Miért szükséges erről szólni? Emlékezzünk a történelmi tapasztalatokra. Abban a súlyos ^időszakban, amikor meg keltett Védenünk pártunk becsületét, befolyását, vezető szerepét, helyre kellett állítanunk a párt iránti bizalmat, rendkívül nehéz körülmények között dolgoztunk. De sokat segített, hogy bátran, nyíltan, fenntartás nélkül álltak ki a kommunisták a népi hatalom, a szocializmus igazsága mellett,. Az akkori küzdelem során leszögeztük: a nép sorsa mindennél előbbre való, ezért a népi hatalmait minden eszközzel megvédj ük. Ezután következtek a hétköznapok, a konszolidált viszonyok. Ekkor azit vallattuk, hogy az eredményes szocialista építés fő eszköze a bizalom megőrzése, az érvelés és a meggyőzés. Ezen az úton akarunk tovább haladni. Amikor a harsányan kiáltozok, a kommunistákra lövöldözők letűntek a színről, akkor már sokan figyelmesen meghallgatták a kommunistákat. Azután mindig többen és többen kezdték helyeselni is. Eközben lezajlott a gazdasági konszolidáció, a fejlődés dinamikus volt. az életszínvonal évről évre érezhetően emelkedett. A kommunisták nem találkoztak ellenvéleményekkel és egy kicsit talán elszoktak a vitáktól. Az elmúlt három-négy esztendőben, amikor a problémák összesűrűsödtek, előfordult, hogy néhány okve- itetlenlkiedő problémáinkat felnagyítva és az imperialista propagandától is ösztönözve különböző fórumokon agresszívain lépett fél politikánk, társadalmunk, népünk törekvéseivel szemben. S mind gyakoribb volt, hogy a teremben senlkd sem utasította vissza. nézeteiket, csak a folyosón méltatlankodtak és ítélték el a szél- szőségies véleményeket. Pedig igazságunk mellett minden időben és minden körülmények között ki kell állnunk. Politikánkat nyíltan és bátran Beeil képviselnünk. A kongresszusi felkészülés során ezen a téren sikerült egy kicsit előrelépnünk. Azt kérem, haladjunk tovább ebben az irányban, hiszen fő eszközünk a politika szilárd, állhatatos képviselete; a meggyőzés, az érvelés, a bizalom megtartása és erősítése. A pártépítésről sok felszólaló beszélt. Egyetértek velük: a fiatalokkal foglalkozni kell. Mégpedig egyénienként, hiszen amikor egy fialta! ember a helyét keresi az életben, a társadalomban, egyúttal formálódnak nézetei, változik személyisége is. Nagy tervei, ambíciói vannak, ami természetes is. Eközben egyvalamire — joggal — nagyon érzékeny: hogy őt is meghallgassák, partnerként kezeljék, beszélgessenek véle. Amikor saját fiatalságomra emlékezem: soha nem felejtem el azokat a beszélgetéseket, amelyeket idősebb elvtársaimmal egy-egy politikai gyűlés, illegális találkozó után folytattunk. Azokat a beszélgetéseket semmiféle csoportos foglalkozás nem pótolta. Ne sajnálják az időt és a fáradságot arra, hogy egyénileg is foglalkozzanak a fiatalokkal. Nagyon, sok szó esett a kongresszuson fejlődésünk, előrehaladásunk legfontosabb zálogáról, arról a munkáról. amely pártunkra', népünkre vár. A felszólalók helyesen mutatták rá arra, hagy nem több, hanem jobb munka kell. A termelésben éppúgy, mint a társadalmi élet bármely területén. Ez előrehaladásunk útjia„ ennek feltételeit kell megteremtenünk. A gazdasági építés kulcskérdése mindenütt a műszaki fejlődés előmozdítása és a munka termelókenysé- gének emelése. A dolognak természetesen több összetevője van, nem sorolom őket, ismertek. Egy valamiről azonban külön is kell szólnom: ha a műszaki fejlődés területén előre akarunk jutni, megfelelő figyelmet keli fordítani az oktatásra, a képzésre. Mindenkit azon a szinten képezzünk ki, amelyet a munkája kíván. Van, akinek elég egy tanfolyam, másoknak tudományos fel- készültséget kell adni. De általános követelményként tartsuk szem előtt, hogy nekünk már a holnap technikáját is meg kell tanítanunk, hiszen előtérbe kerül az energetika, az elektronika, a biotechnika és sok más modern ágazat. Ennek kapcsán azonban felvetném: jó lenne elérni — ha lehet, nem adminisztratív úton —, hogy mindenki bizonyos ideig abban a szakmában dolgozzon, amelyet megtanult. Nehéz úgy eredményeket elérni, ha egyes területeken sok szakembert kép- zünk, de egyrészük szinte azonnal más pályára vándorol. Más kérdésekre áttérve: az egyik felszólaló azt mondta, hogy ő nem akar igényeket bejelenteni, mert előtte már sokan megtették. Ha ezeket — sorrend nélkül — összerakosgatom, akkor elhangzott, hogy javítsunk a nagyüzemi munkásság, á bányászok, ezen belül az olajbányászok helyzetén. Más szakmák is felvetődtek, mondván, hogy meg kell őrizni vonzerejüket. Szóba kerültek a műszaki értelmiségiek, a pedagógusok, a vasutasok, s nem is folytatom tovább. Helyeslem, hogy ezekről itt szó esett, mert a kérdések felvetését nem tartom alaptalannak és jogtalannak. Csak azt kérem: értsünk egyet abban, hogy a dolgozók nagy rétegeiben a jövedelmek és a keresetek növeléséhez, a juttatásokhoz, a kedvezményekhez mindenekelőtt a gazdasági éS pénzügyi alapokat kell megteremteni, mert ha nem, akkor légvárakat építünk, s abból nagy károk származnak még a megnevezett rétegekre nézve is. Helyes volt, hogy felhívták itt a figyelmet ezekre a gondokra, amelyekkel kötelezően foglalkoznunk kell az említett szakmai rétegek esetében, de — ahogyan annak fedezete létrejön — meg kell vizsgálnunk a szükségleteket más rétegeknél, össztársadalmi szempontból is. Felelősen most ezt mondhatom, és kérem, fogadják el, hogy ezekkel a központi kérdésekkel a párt-, az állami, a gazdasági vezetés foglalkozik. A lényeg, hogy munkával teremtsük meg a jövedelmek növelésének alapjait, fedezetét. Ügy igyekszünk kimozdulni a kissé élénkebb fejlődés irányába, hogy az életszínvonal is emelkedjék. S ha bizalom van politikánk iránt és dolgozunk, akkor megoldjuk ezeket a kérdéseket is. Amikor az összefoglalón gondolkoztam, természetesen szót váltottam a kollégákkal arról, hogyan tudnánk felelősen szólni a vitában felvetődött kérdésekről, igényekről. A Politikai Bizottság egyetértett azzal, hogy a gazdaságirányítási rendszer fejlesztése, javítása szükséges, de emellett indokolt a termelőegységek vezetőinek és most már kollektíváinak is az az igénye, hogy a gazdasági szabályozók a lehetőség szerint stabilak legyenek. Ez a felelősen gazdálkodó emberek részéről teljesen jogos igény; a pártnak, a kormányzatnak elő kell segítenie, hogy ez mielőbb így legyen. Az országnak stabil gazdasági szabályozórendszerre van szüksége. Egy másik, a vezetés részére kötelezettséget jelentő feladat, amely a kongresz- szuson feltétlen megerősítést nyert, hogy a munka szerinti elosztás elvét fokozottabban kell alkalmazni. A kereset a teljesítmény, a szociális támogatás a szükségletek, a közteherviselés a jövedelmek szerint alakuljon. A vezetésnek azon kell dolgoznia, hogy a gyakorlat ezen elvek szerint formálódjon. A beszámoló és a határozati javaslat foglalkozik a társadalmi rendszerek közötti világméretű ideológiai, politikai harccal. A kapitalista propaganda a szocializmusról mint társadalmi rendszerről és a szocialista országokról nem valami tapintatosan, udvariasan, hanem általában agresszív hangon szól. Bár ezzel időnként segítenek felismerni gyenge pontjainkat, mégis úgy vélem, hogy mi viszont mintha túl tapintatosak lennénk velük kapcsolatban. Égy például egyes létesítményeknél únos-untalan megírjuk, milyen külföldi hitelt vettünk igénybe. Pedig a külföldi tőkést ez nem érdekli, neki legfeljebb az jelentene reklámot, ha a cégét megneveznénk. Mi pedig tudjuk, hogy ezeket a hiteleket nem ingyen adják, megfizettetik velünk a kamatokat, vagyis tisztán kereskedelmi ügyletről, s nem valamiféle szívességről van szó. A jó kooperációt persze értékeljük és becsüljük. Különösen nem kell olyan tapintatosnak lenni, amikor a társadalmi rendszerek ösz- szehasonlításáról van szó, és a mi viszonyainkat a legfejlettebb tőkésországok bizonyos eredményeivel mérik össze. Ezt persze meg lehet tenni, de ne felejtsék el, hogy a legfejlettebb kapitalista országoknak bizony nagy a gazdasági erejük, ott hatalmas méretű tőkekoncentráció megy végbe, és a gazdasági életet a határok felett átnyúló, nagy nemzetközi monopóliumok uralják. A pénznek pedig megvan az a természete, hogy oda gyűlik, ahol sok van belőle. A legfejlettebb kapitalista ország óriási idegen tőkét vont magához, még saját tőkés partnereitől is, és kemény adót fizettet kamatok formájában az egész világgal. Ebből persze tudnak produkálni egyet és mást. Ha ezt a békés emberi élet fejlesztésére fordítaná, még nem is kifogásolnám. Ha összehasonlítják a két társadalmi rendszer vívmányait, ne felejtsék el azt sem, hogy lakosságunk most már ismeri a világot. A múlt évben 5 millió 440 ezer magyar utazott külföldre, különféle társadalmi rendszerű országokba. Lassan igaz, hogy már háromszor örülnek a külföldi útnak; egyszer mikor készülnek, másodszor mikor ott vannak és harmadszor mikor hazajönnek. S mind gyakrabban harmadszor örülnek a legjobban. A kapitalizmus lényegéhez tartozik, hogy — miközben egyik-másik technikai vívmánya okkal kelt elismerést — van egy olyan kísérőjelensége, amely akár csökken, akár egyhelyben topog, akár növekszik a termelés, mindig jelen van, s ez a munkanélküliség. Aztán, amikor megcsodálják egy fejlett kapitalista ország valmely világvároséit, ahol a központban a neonok még éjfélkor is szinte nappali világosságot árasztanak, menjenek el ennek a fénynek a határára, és nézzék meg, hogy ott mi van. Meg fogják látni a kábítószertől szenvedő, emberformájú kísérteteket és a legsötétebb nyomort. Mert ez még a legfejlettebb kapitalista országokban is megtalálható. Nálunk sok a panasz, az igény — itt is lehetett belőlük hallani bőven és ez helyes —, de azért az emberek alapvető létbiztonságát a szocialista rendszer biztosítja. Itt a munkanélküliség nem fenyegeti az embereket, itt nincs létbizonytalanság, mint a kapitalizmusban. Aki dolgozni akar, itt munkát talál és megél. És olyan elveszett lények, akikből a kapitalista országokban százezrek, milliók tengődnek — Magyar- országon nincsenek! Itt megvannak az intézmények és fórumok, amelyek a bajban lévő emberen mindig tudnak és akarnak segíteni, s segítenek is. A kongresszusi felkészülés során nagy nyomatéket kapott — s itt is szóltak róla — a társadalmi igazságosság követelése, az, hogy rendszerünk ne tűrje a munka nélküli jövedelmet. Ennek az igazságosságnak a része az is, hogy szocialista viszonyaink között ki-ki munkája, az általa létrehozott értékek arányában részesüljön a javakból és a közterheket is ennek arányában viselje. Az is felvetődött, hogy a társadalmi értékrendben is van valami torzulás. Megfogalmazódott az a jogos igény, hogy változtassunk ezen. Ha e tekintetben a pártban megfelelő a közszellem, annak ki kell sugároznia a társadalom gondolkodására is. Az első számú követelmény, hogy a becsületes munkának legyen tekintélye, és ne az ügyeskedések, az ügyeskedők imponáljanak az embereknek. Ugyanúgy a képzettséget is jobban kellene becsülnünk. A vitában felszólalt egy művezető elvtárs, s rögtön eszembe jutott: amikor a műszaki értelmiség nagyobb megbecsüléséről beszélünk, hány éve törjük a fejünket azon, hogy a művezetői munkával járó felelősséget is jobban el kellene ismerni. Ne úgy legyenek nálunk művezetők az emberek, hogy a legjobb szakmunkások sorsot húznak, jövőre ki legyen a művezető. És az lesz a művezető, aki a rövidet húzza, mert a többi addig pénzt keres. Ezen is gyökeresen változtatni kell! Én így értem a gazdasági életben a felelős vezetők jobb megbecsülését. Az újért bátran és határozottan kiálló, a rendet és fegyelmet tartó vezetőt becsüljük, népszerűsítsük, s ha kell, védjük is meg. A kongresszuson felvetődött további kérdések közül az egyik — amelyet már az elsőként felszólaló bányász elvtársunk is szóvá tett —: micsoda tömegű túlórát kell nekik teljesíteniük, azért, hogy az ország energiaszükségletének és a lakosság fűtőanyag-szükségletének kielégítéséhez biztosíthassák a szenet. Azt hiszem, ez nemcsak a bányászatban, hanem az ipar sok más ágazatában is így van. A túlóráztatás most — különösön ennek a súlyos télnek a következményeiképpen és más problémák miatt is — még sajnos elég jelentékeny. Szokták mondani, hogy alki szombaton meg vasárnap dolgozik, az nem műveld magát, nem szórakozik. Én pedig azt mondom, hogy a dolgozó embert sose bántsuk!
