Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-26 / 71. szám

Gyászjelentés Fájdalomtól megtört szívvel tudat- juik, hogy ZINYOVSZKY AGNES siófoki lakos, tragikus hirtelenséggel rátört súlyos betegségében életének 4fi. évében március 23-án elhunyt. Fe­lejthetetlen halottunktól március z<s- án 15 órakor veszünk végső búcsút a balatonföldvári temetőben. Gyászol­ják: férje Bihary Gyula, fia Gábor és szülei. * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérem, sógorom, nagy­bátyám VARGA JÓZSEF volt Schömherz Z. utcai lakos, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése, 27-én, szerdán délután fél 4 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolja: a Varga és Horváth csa­lád. • • • Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH ISTVÁN (bádogos) kutas! lakos, életének 59. évében el­hunyt. Temetése március 27-én, szer­dán 14 órakor lesz a kutas! temető­ben. Gyászolják: bánatos felesége, fi, lánya, menye, veje és unokái, Zsoltika, Mónika. Köszönetnyilvánítás Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik drága halottunk, RÓNA GYÖRGY temetésén részt vettek, részvétükkel bánatunkban osztoztak. A gyászoló család. * * * Ezúton mondunk köszönetét azok­nak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik FŰZI JÓZSEF temetésén részt vettek, drága halot­tunkat utolsó útjára kísérték. A gyászoló család. * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, ismerő­söknek. szomszédoknak, a Postások Szakszervezete elnökségének, a Pécsi Postaigazgatóság gazdasági és társa­dalmi vezetésének, területi szakszer­vezeti bizottságának, az igazgatósági kerület dolgozóinak és szakszerve­zeti tisztségviselőinek, a kaposvári 1. sz. Megyei Postahivatal gazdasági-, társadalmi vezetésének, dolgozóinak, a kaposvári járási szakszervezeti bi­zottságnak és a hozzájuk tartozó postai dolgozóknak, a nyugdíjasok­nak a temetési szertartásban való segítségnyújtásért, s mindazoknak, akik drága halottunk, TULAK ANDRASNÉ temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, részvétükkel, táviratuk­kal fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. • * * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, PALKÓ JÁNOS temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal. részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekezlek. A gyászoló család. • * • Hálás szívvel mondunk köszönetét az erdőgazdaság pártszervezetének, vezetőinek, dolgozóinak, rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, és mind­azoknak. akik felejthetetlen férjem és édesapám, gulyás József temetésén részt vettek. Koszorúikkal és részvétnyilvánításukkal fájdal­munkon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Ezúton köszönjük meg mindazok­nak, akik felejthetetlen férjem, édes­apánk, nagyapánk, BARTAL JÓZSEF temetésén részt vettek, virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. INGATLAN Kaposvári há­romszobás, erké- lyes OTP-s lakást cserélnék balatoni ingatlanra. vagy eladnám. Ajánla­tokat a 2669. szám­ra. a kiadóba. (2669) Kaposváron, a Som-hegyen sürgő­sen eladó 662 m2 §zőlő-gyümölcsös pincével és teljes felszereléssel. Ér­deklődni lehet: Vö­rös Hadsereg útja 155. (142894) Eladó a töröcskei zártkertben 400 négyszögöl. déli fekvésű föld. Ér­deklődni : délután 3 órától Kaposvár, Gorkij u. 15. sz. alatt. (142873) Várdán, a Meggyes u. 79. szám alatti családi ház mel­léképülettel eladó. Érdeklődni a fenti címen, Nagyné. (142782) Eladó Kaposváron építési telek terv­rajzzal és építő- anvaggal. Érdek­lődni : Kaposvár, Szigetvári út 139. .(142830) Az Ivánfa-hegyalja utca végén hétvégi telkek eladók. Ér­deklődni: Varró András, Kaposvár. Fodor József u. 25. (142771) Magyaregresen családi ház eladó. Érdeklődni: Ka­posújlak. Petőfi u. 33. (142711) Eladó nvaralótelek Balatonmária, Vi­rág Benedek u. 93. sz. alatt. Érdeklőd­ni : Kaposvár, Ná­dor U. 40. (142713) Somogygesztiben, a Vörös Hadsereg u. 62. számú lakó­ház kerttel eladó. Érdeklődni: Fejes Irén. Nágocs. Dó­zsa Gy. u. 2. (142717) Eladó Kaposváron, a Búzavirág u. 22. fszt. 2. alatti két és fél szobás lakás kp.-ért + OTP-át- vállalással. (142721) Marcaliban. az ősz Ferenc u. 59. sz. alatt régi csalá­di ház 400 n-öl te­lekkel eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen vagy az ügyvé­di munkaközösség­ben, a piactéren. (45131) Balatonújlakon. a Petőfi u. 30. számú nagy családi ház. 570 n-öles telekkel eladó. A Balaton 3 km-re, Kiss László, Kaposvár, Nádor u. 41. (142527) Balatonszabadiban eladó, a Rákóczi u. 36. szám alatti 470 n-öles terület, négy helyiségből álló. ol­csóbb épület kész­pénzért + OTP-át- vállalással. Víz. villany van. Érdek­lődni lehet: napon­ta. a teleki italbolt­ban. (142517) Kaposmérőben, a Dózsa Gy. u. 71. számú két és fél szobás, összkom­fortos családi ház beköltözhetően el­adó, 354 n-öles tel­ken, sződő-gyümöl- csössel. Érdeklőd­ni: 16 óra után, Kaposvár, Cseri út 79. (142506) Tatarozásra szoru­ló családi ház el­adó. kocsibejárat­tal. Kaposvár. Ka- pos-rét sor 33. (142508) Zártkert, a kapós- füredi állomással szemben. épülettel, 500 n-öl nyolcéves telepítéssel eladó, megosztva is. Ér­deklődni : naponta 17—19 óráig. Kiss. Kaposvár. Dózsa Gy. u. 2. (142498) Eladó háromszo­bás + udvari egy­szobás. összkom­fortom családi ház garázzsal, mellék­épületekkel. 600 n- öles területen. 2,5— 3 szobás. garázsos lakást beszámítok. Érdeklődni a 11-148- as telefonon (Ga- dácsiné), vagy To- ponár. Szabadság u. 10., a helyszí­nen. (142501) főirányban 1300 n-öles építésre al­kalmas telek + 400 n-öl szőlő eladó. Víz. villanv meg­oldható. Érdeklőd­ni : Kaposvár. 48­as ifjúság útja 34,. Dombai. (142551) Marcalitól 10 km­re. Hódosháton — buszmegállótól _ 5 percre — szőlővel betelepített terület eladó. Érdeklődni Kutas. Kossuth u. 36. sz. alatt lehet, egész nap. (45450) Mernyén, a Lenin u. 43. sz. háromszo­bás ház gazdasági épületekkel eladó. (2536) 500 n-öles hétvégi telek épülettel, sző­lővel a Körtönve- bükkben eladó. Víz. villany van. Busz­megálló 2 nercre. Érdeklődni: Kapos­vár. Balogh Adám u. 8. Egész nap. (142525> Kaposújlak belte­rületén 300 n-öles kert kis szőlőterü­lettel sürgősen el­adó Érdeklődni: Horváth Gyuláné. gyoriVcprár. (142536) Kaposvártól 12 km-re. Magyaratá- don 3 szobás csalá­di ház — gazdálko­dásra alk^lTV>^s te­lekkel, melléképüle­tekkel — azonnal beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: Szabó. Ráksi, Dózsa Gy. u. 34. (142524) Balatonszárszón vízhez 5 percre. 1.5 szobás, összkom­fortos ikernyaraló­rész — betegség miatt — áron alul eladó. Cím: 1118 Budapest XI.. Re- eős u. 13. 11/11. Ru­das. (142505) Kertbarátok! Hét­végi telkek eladók Kaposváron, a Vak Bottyán u. végén. Érdeklődni: a sán­tosi juhtelep portá­ján. Kovács Mi­hály. (142639) Fonyódligeten, a Toldi M. u. 9. sz. alatti háromszobás. garázsos családi ház eladó betegség miatt. Érdeklődni a helyszínen. min­dennap. (2586) Siófokon két és fél szobás családi ház eladó. Reviczky u. 29. Érdeklődni a 72—19-036-os telefo­non. (2789) 1ÁRMÜ M—24-es Yolaa vo­nóhoroggal, vizsgáz­tatva eladó. Taszár, Széchenyi u. 103. (142919) ZIL, KCR. darus és Robur platós gépkocsikat vásá­rolunk. Értékesítés­re a helyszínre me­gyünk. ..TORNÁ­DÓ” Járműjavító Szolgáltató Szövet­kezet. Egervár, Jó­zsef A. u. 6. (2483" Jó karban levő IT-s 1200-as Lada eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Béke u. 9. II/l.. bármikor. (1428951 ZC-s Wartburg friss műszakival ol­csón eladó. Érdek­lődni: Hegedűm Já­nos. Segesd. Rózsa­domb u. 11. 16 óra után. (45502) TY-os Zasztava Comfort eladó. Ér­deklődni délután: Bogdán László, Marcali, Lenin u. 4/1. (45506) Zsiguli eladó. Ka­posvár. Eger u. 29. Érdeklődni: egész nap. (142634) Jó állapotban levő Renault 16-os eladó. Kaposvár. 48-am if­júság útja 41. 3/3. (2802) Simson S 51 B ga­ranciális motorke­rékpár eladó. Ér­deklődni: Kapos­vár. Május 1. u. 3. Farkas György, (2795) Személykocsi­utánfutó eladó. Sza­bó Zoltán, Kiskor­pád. Petőfi u. 30. (45527) LAKAS 48-as ifjúság út­ja 35. IX/3. alatti 2 szobás, tanácsi bér­lakást 2,5 vaev 3 szobásra cserél­nénk. Béke—Füre- di-lakóteleni laká­sok előnyben! Ér­deklődni : Kapos­vár. Béke u. 53. fszt. 1. 8—12 óráié. (142689) ÁLLÁS Két alkalmazottat szerződéses üzlet­be, Balatonföld- várra felvennék. Jogosítvánnyal ren­delkezők előnyben! Jelentkezést a ba­latonföldvári taka­rékszövetkezetbe, „Szezon” jeligére kérek. (45716) Megbízható, szak­képzett felszolgáló­kat keresek, ió for­galmú. II. oszt. eszpresszóba. éves munkaviszonyra. Jelentkezés szemé­lyesen, erkölcsi bi­zonyítvány szüksé­ges! Siófok. Dózsa Gv. u. 11. Farkas Józsefné. (142902) Nyugdíjas a Bala­tonon elhelyezked­ne portásnak, kony­hai előkészítőnek vagy bevásárlónak. Ajánlatokat „Bala­ton” jeligére. a 142790. számra. a kaposvári hirdető­be kér. (M2790) EGYÉB TO-s Lada 1200-as ediadó. Érdeklődni: szombat—vasárnap, , Ma/rcali, Katona J. u. 15. Telefon: hétköz­nap 15, 17 óra után 563. (45910) Általános iskolá­sok korrepetálását vállaljuk biológiá­ból és kémiából. Érdeklődni: Kapos­vár. ll-439-es tele­fon. (142833) Eladó R—1-es fe­kete növendék üsző. Csureónagy- marton, Petőfi u. 104. (45352) Irhabundák (női. férfi-, gyermek-) minden színben és méretben (extra méretben is) kap­hatók Budapesten, az Utazás ’85 kiá'- lításon. a BNV te­rületén, a 23-as pa­vilonban március 27-ig, Baloghné sze­gedi szűcsmesternél. (2870) Sodrott, 4 éves. ha­sas ló eladó. Hor­váth Dezső. Gamás. (142866) Szakdolgozatok és e<*véb gépelési munkák elkészíté­sét soron kívül vál­lalom. Ajánlatokat a 2652. számra, a kiadóba. (2652) Garázs eladó Ka­posváron. Érdek­lődni lehet 14 óra után. a 15-146-os te­lefonon. (77) Eltartási szerző­dést kötne 42 éves, elvált, becsületes, háziam tanárnő (8 éves kisfiával) je­lentős tőkével, la­kásfelújítás! lehe­tőséggel. siófoki kertes házban vagy nyaralóban egyedül élő idős szeméiig. Leveleket „Hid.*»r” jeligére, a siófoki szerkesztőségbe. (2597) Naposcsibére (vö­rös és fehér) ren­delést felveszek, munkanapokon 17 óra után. Értékesí­tés: szombat-va­sárnap, Kaposvár, Bem u. 23/a. (2331) Eltartási szerző­dést kötnék idős személlyel vagy házaspárral la­kásért vagy anya­giakért. Ajánlato­kat „Fészekrakás 2495” jeligére, a ki­adóba kérek. (2495) Eladó két kanca csikó, egy lovas ko­csi. öt anyajuh. Za- márdi felső, Siófoki utca 30/a. (45077) Hajat veszek, vá­sottat, bármilyen színben. Balázm Bé­la póthaj készítő. Kaposvár. Berzse­nyi u. 37. 1. aitó. (108434) Yamaha PS 20 villanyorgona el­adó. Telefon: Ka­posvár, 12-017. (142794) Nyolchónapos bi­kaborjú eladó. Kis­korpád. Szabadság tér 35. (142581) Irhabundák (női, férfi-. gyermek-) minden színben és méretben ' (extra méretben is), kü­lönleges fazonok­ban lesznek kapha­tók Budapesten. a Vígadó téri feszti­válon március 29- én, 30-án és 31-én. Baloghné, szegedi szűcsmesternél. (73364) Üzemképes MTZ traktort vásárol­nék. Ifj. Farkas Pé­ter, Kőröshegy, Ár­pád u. 3. (45447) Egyedülálló. 52 éves nő vagyok. Lakás biztosításá­val házfelügyelői állást vállalnék Ajánlatokat a 142684. számra, a hirdetőbe kérek. (142684) Gyümöcsfák, sző­lő. rózsatő tavaszi szállításra utánvé­tellel. Árjegyzéket küldök! Tóth, 2315 Szigethalom. Pf.: 7. (8836) Házasságközvetítés, társkeresés az or­szág egész terüle­tén. Kérje tájékoz­tatónkat ! DISZK­RÉCIÓ Gmk, 7100 Szekszárd. Pf.: 167. (72912) Eladó Stihl 0,51 AVL motorfűrész. Kadarkút, Körmen­di u. 64. Érdeklőd­ni 17 óra után. Ki­rálynál. (2526) Szovjet membrá­nos kisbúvárszi- vattyúk tekercse­lése. felújítása. Forró Jenő, 8667 Kánya. Rákóczi u. 141. (45477) Középkorú nő si­foki vagy Siófok környéki egyedül­álló időm személlyel eltartási szerző­dést kötne lakásért. Leveleket „Kölcsö­nös megbecsülés” jeligére. a siófoki szerkesztőségbe. (45470) 15 q szeme« kuko­rica eladó. Fonyód, Tabán u. 27. alatt. (142577) Eladó egy lószer­szám és egy „Ka­nos” gyártmányú fejőgép. Hollós! István, Bonnya. Pe­tőfi u. 39. (45448) Szőlőoltvány: Csa­bagyöngye. irsai. ottonel. saszla. tra­mini — I. osztályú 20 forint. Utánvé­tellel, garanciával. Gyöngyös. Pf.: 139. (73369) •00-as szalagfűrész eladó, új állapot­ban. Kaposújlak. Dózsa György u. 25. Érdeklődni: egész naP­__________(142744) H asznált ülőgarni­túra eladó. Kapos­vár, Zaranyi-lktp. 17.. Zákányi. (142800) ALBÉRLET Fiatal értelmiségi házaspár 1—1,5 szo­bás kiadó lakást keres. Ajánlatokat a 142528. mzárnra, a hirdetőbe kémek. (142528) MÁRCIUSTÓL MÁRCIUSIG Egész évben utazzon vetünk! Az Utazás ’85 kiállításon és irodáinkban történő befize­tés esetén 10 százalék kedvezményt adiunk a részvételi díjból: Ajánlatainkból: Bulgáriai körút, tengertparii üdüléssel (12 nap) Utazás: repülőgéppel. Teljes ellátás. Májusiban és szeptemberben 8240 Ft. Üdülés a Naposparton <10 nap) Utazás: egyénileg. Teljes ellátás. Májusban, és szeptemberben 3660 Ft. Ifjúsági különvonat Komcsijára (12 nap) Teljes ellátás. Júniusban 3350 Ft. Szepességi városok — Magas Tátfla <5 nap) Utazás: autóbusszal. Teljes ellátás. Májusiban 4500 Ft. Üdülés Jaspán (8 nap) Utazás: egyénileg. Félpanziós ellátás. Júniustól—augusztusig 3750 Ft Drezda és a thüringiai medence (7 nap) Utazás: repülővel és autóbusszal. Félpanziós ellátás. Júliusban 6250 Ft. Moszkva—Uljamovszk—Moszkva (6 napi Utazás: repülőgéppel. Teljes ellátás. Júliusban 7200 Ft. Moszkva (5 nap) Utazás: repülőgéppel. Teljes ellátás. Májusban 5700 Ft. Részletes felvilágosítás és jelentkezés a Budapest Tou­rist irodáiban, valamint a megyei és városi Idegenfor­galmi Hivatalokban. (2065) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Másfél szobás örök­lakás tehermente­sen eladó. Siófok, Fő U. 216. (45813) Nyim, Petőfi u. 16. sz. alatt kétszo­bás, konyhás lakó­ház. pince-présház 700 n-öles telken el­adó. Érdeklődni: Siófok. Vajda Já­nos u. 56., Sárká­nyék. (45817) Siófok belterüle­tén, Balatonszéplak felső vasútállomástó 6 percre, 400 n-öl — a Balatontól 500 méteren belül fek­vő — szőlő-gyü­mölcsös ingatlan eladó. 1200 Ft/négy- szögöl. Egyelőre építési tilalom alá esik. Érdeklődni: Böröcz Gyula, Szé­kesfehérvár, Kun Béla u. 8. (45815) Központi fűtéses kertes családi ház eladó. Horváth. Ka­posvár. Balogh A. u. 7. (Cser). (2779) Kaposváron, a Bu­zsáki u. 50. sz. alatti kétszobás, étkezőfülkés, össz­komfortos családi ház eladó. Tetőtér­beépítés lehetsé­ges. Érdeklődni: 16 óra után. (2772) Nagyatádon. a Honvéd u. 80. sz. alatt beépítésre al­kalmas 400 n-öles telek melléképü­lettel eladó. Érdek­lődni a Honvéd u. 27. sz. alatt. (45824) Háromszobás, hal­los, 1980-ban épült családi ház 250 n- öles telken sürgő­sen eladó. Boglár- lelle. Mező u. 3. (45808) Igáiban, a Petőfi utca 25. számú ház eladó. Érdeklődni a helyszínen lehet. (2786) Kaposváron 227 n- öles házhely építő­anyaggal, a Lonka­heeven 640 n-öl földterület eladó, megosztva is. Ér­deklődni : Kaposvár. Tisza u. 16. (143032) A város legszebb részén 2 szoba- Összkomfortos, köz­ponti fűtéses csalá­di ház garázssal. ugyanott PR-es Trabant Combi gépkocsi is eladó. Érdeklődni: 16 óra után, Kaposvár, Kassa u. 14. (143053) Eladó 500 n-öles földterület. ketté­osztva is. Busz­megállótól 5 nerc­re. Kaposvár. Egye- nesi út 16. (143029) Nyaralónak alkal­mas ingatlan házzal eladó, a régi ma­lom mellett. Érdek­lődni: Kaposvár, hermán Ottó u. 28. Paksiné. (143051) Kétszobás, össz­komfortos. gázfű­téses lakác 700 ezer Ft ko.-ért -f 100 ezer Ft OTP-átvál- lalással eladó. Ka­posvár. Hegyi u. 1/a. IV. em. 2. 17 óra után. (2848) Kaposvár, legszebb helyén 2.5 szobás, gázfűtéses lakás + oarázs készpénzért + OTP-átvál lat­sai .eladó. Érdek’őd- ní egész nap: Hor­váth János, Damja­nich u. 26. II/4. (2857) Toponáron kismé­retű, összkomfor­tos ház eladó. Ga- garin u. 24. (143100) Kaposváron, az Ivánfa-hegyen 1414 n-öl föld eladó. Mé­hészetre is alkal­mas. Érdeklődni: Kaposvár. Hold u. 73. sz. alatt. (143153) Kétszoba-összkom- fortos. központi fűtéses családi ház gyümölcsfákkal, szőlővel. betonos udvarral eladó. Ka­posvár. Kecel-he- gyi u. 20.. Torma, (143151) Somogysárdon, a Rákóczi u. 19. szám alatti családi ház olcsón eladó. Ér­deklődni a 22. sz. alatt. (143154) 2,5 szobás. össz­komfortos, III. emeleti OTP-s la­kás sürgősen eladó kp.-ért + OTP-át- vállalással. Érdek­lődni: naponta. 16 óra után. Kapos­vár, Búzavirág u. 14. m/12. Kissék. (143093) Szoba-konvhás ház nagy telekkel fel­adó. Rácegres. La- tinca S. u. 3. sz. alatt. (143034) 2 szobás, össz­komfortos lakás kp.-ért + OTP-vel sürgősen eladó. Ka­posvár. Búzavirág u. 27. fszt. 2. (143035) A töröcskei tó­hoz három percre, zártkertben 210 n- öles kert — termő gyümölcsfákkal, szőlővel, kis pihe­nőházzal — eladó. Víz, villany meg­oldható. Irányár: 55 000 Ft. Érdeklőd­ni egész nap Gár- dos Lajosnál: Ka­posvár. Kinizsi- lktp. 1. sz. I. lph. III/3. (143039) Kertes családi ház sürgősen eladó: Kaposvár, Fonyó­di út 16. (143008) Háromszobás, gáz­fűtéses. kertes csa­ládi ház eladó. Pintér Tibor. Ka­posvár, József u. 86. Érdeklődni: 16 órától. szombat- vasárnap egész nap. (142991) Eladó Ságváron 915 négyzetméteres saroktelek. Érdek­lődni : Ságvár, Dó­zsa u. 4. (45769) Eladó Siófok—Ki­ntiben, az Attila u. 35. sz. alatti három­szobás. étkezős, összkomfortot;, gáz­fűtéses családi ház (100 m2). garázzsal, kedvező áron. Ta­vaszi költözés! Ér­deklődni a helyszí­nen. illetve a 10-052-es telefonon. (45761) Eladó Siófok köz­pontjában 57 m2­es. erkélyes, OTP- lakás készpénzért + OTP-átvállalás- sal. Cím a 845. szá­mon, a siófoki szer­kesztőségben. (45761 a) Kaposváron, á Be­nedek Elek u. 60. sz. alatti lakóház — 55 m2 alapterület­tel. összkomfortos kivitelben, 320 •n<&rt-,~TH'*öles te­lekkel — eladó. Ér­deklődni : hétköz­nap 18 óra után, il­letve szombat-va­sárnap egész nap. ALsóéknál. (142962) IP-s 1500-as Polski érvényes műszaki­val, olcsón eladó. Érdeklődni egész nap: Kaposvár. Do­bó István u. 47. (45820) Lada 1200-as — fe­hér. PC-s — eladó. Érdeklődni a 13-483- as telefonon vagy Kaposvár. Béke u. 59. II. 2. (2773) 32Q-as dízel ARO — platós — eladó. Kaposvár, Sallai u. 79. (2761) ZA-s írsz. Trabant Limousine 1986-ig érvényes műszaki­val eladó. Kapos­vár. Búzavirág u. 26. 1/2. Kollár. (143054) 601-es Trabant Combi eladó. Ka­posvár, Dimitrov u. 134. 17 óra után. (143017) TI-s rendszámú. 4 éves Trabant Li­mousine Special eladó. Érdeklődni: 16 óra után. Ka­pósvár, Szigetvári u. 103. (143031) Függesztett tárcsa eladó. Érdeklődni: Toponár. Móra Fe­renc u. 32., 17 óra után. (2766) Kaposvári lakost, VOLVO és WEI­MAR rakodógépek kezelésében jártas nyugdíjas gépke­zelőt fölveszünk. Címet a 2785. szám­ra, a kiadóba ké­rünk. (2785) Közgazdasági érett­ségivel. nagy gyors- és gépírói gyakor­lattal munkahelyet változtatnék. Aján­latokat a munka­kör és a fizetés megjelöléssel a 143068. számra, a hirdetőbe kérek. (143068) VSH-rendszerű VIDEO képmag­nó, valamint diva­tos, újszerű, 4 db- ból álló szobabútor reális áron eladó. Kaposvár, Április 4. köz 4. III. em. 12. ajtó. (2845) Divatos kalapot, sapkát vásároljon tavaszra a kapos­vári piac bejáratá­nál levő pavilonom­ban ! Török Dénes- né kézikötő kisipa­ros. Nyitva: kedd 6-tól 12 óráig, pén­tek 6-tól 12 óráig, vasárnap 7-től 10 óráig. (143155) 33 m2 bükk par­ketta áron alul el­adó. Kaposvár. Ká­roly R. u. 8. Rok­kanttelep. (143123) Kétezer nagymé­retű, bontott tégla eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Vörös­marty u. 27. (143094) 11 malac eladó. Kaposmérő, Rákó­czi u. 71. (2762) Eladó világos szek­rénysor. Kaposvár, 48-as ifjúság útia 34. II. loh. IV. em. 34. (A köjállal szemben.) (143040) Üj és újszerű autórádiók. autó­rádió-magnók, hangszórók és egyéb magnók, valamint szülékek. penyek eladása. Ady Endre u. Autó_§hobbi-bolt kazettás deckek. CB-ké- gumikö- átvétele— Fonyód. 35. (a 7-es út mellett). Telefon: 400. (143027) Kitűnő tenyésze­temben pekingi pa­lota kiskutyák el­adók. Tarsoly Béla. öreglak, Kiss u. 35. (143040) Holsteinfríz 6 hó­napos üszőborjú el­adó. Tarsoly Béla. öreglak, Kiss u. 35. (14304U Választási malacok eladók. Kaposvár. Gárdonyi G. u. 42. (143047) Két darab, egy­éves. erős kanca csikó. eladó. Ta- mács. Kisberény. Petőfi u. 53. (45785) Egyedi utánfutó eladó. Tóth István. Balatonkeresztúr, Keszeg u. 55. (132457) Szőlőoltvány kap­ható. Csemege és borfajták nagy vá­lasztékban. Álla­milag ellenőrzött! Kérjen árjegyzé­ket. Reicher Dezső, Kötcse, Arany Já­nos u. 38. 8627. (2803) 64 éves, 175 cm magas, kaposvári főbérleti lakással rendelkező özvegy, magányo* férfi va­gyok. Magányos nő ismeretségét kere­sem házasság cél­iából. 55—60 éves korig. olyat. aki­nek nincs lakása és a városi életet sze­reti. Csak fényké­pes levelekre vála­szolok. Levelet ..Rossz a magány 2783” jeligére, a ki­adóba. (2783) Másfélszobás, gá­zos lakás (bútoro­zatlan), igényesnek hosszabb időre ki­adó. Érdeklődni: Kaposvár, 48-as if­júság útja 13. I. loh. III/3. 17 órá­tól. (143098) A Dél-s omogyi Állami Gazdaság lakatosüzeme — Nagyatád, Ötvöskónyi út — jó kereseti lehetőséggel fölvesz LAKATOS, HEGESZTŐ szak- és betanított munkások a. Jelentkezés: a műlhelyvezsetőEéü. (45210)

Next

/
Thumbnails
Contents