Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-21 / 67. szám
1985. március 21., csütörtök Somogyi Néplap 5 A zene óriása Háromszáz éve született Johann Sebastian Bach A thüringiai Eisenachban 1685. március 21-én született Johann Sebastian Bach, minden idők legnagyobb zeneszerzője. A család valóságos muzsilkuisdinasztia; a nagy Bach kiterjedt rokonságában a születését megelőző száz esztendőiben is számos városi — világi — zenészt és kántort ismerünk. Johann Sebastian édesapja udvari és városi zenész, a kom árvaságra jutott gyermek tehát a szülőházban is muzsikával volt körülvéve, apjától tanult hegedülni bizonnyal organál- ni is. A zenei képesség családi hagyomány, a zsenialitás adottsága Bachnak, aki voltaképpen magasabb zenei tanulmányok nélkül, önerőből, önművelés útján vált az európai zene legnagyobb alakjává. Tizennyolc éves karától hivatásos muzsikus volt. Nagy f igyelemmel tanulmá- , nyozta a német zene értékeit, s vándorútra kelt, hogy megismerje a legnagyobb orgonisták játékát, megismerkedett kora francia és olasz zenéjével. Tömérdek hatást szívott mohón magába, s az opera kivételével minden az- időtájt ismert és használt zenei műfajban a legmaga- sabbrendűt teremtette meg. Kiváló hangszeres játékos volt, zenekari hegedűs, hangversenymester, udvari karmester főurak mellett, s különböző városok templomi orgonistája. Messze földön híres Virtuóza, egyszersmind szakértője az orgonának. Amikor 1923-ban Lipcsébe szerződtették, a templomi és világi muzsikában egyaránt hatalmas gyakorlati tapasztalatmennyiségre tett szert. Bár kortársai tisztelték, zeneszerzői nagyságát nem ismerték föl. Mindössze hat alkotásra inspiráló nyugalmas esztendő adatott Bachnak — Köthenben, a hercegi udvarnál. Különben meglehetősen sok konfliktusa volt gazdáival, sok kicsinyes vitája a polgárvárosok tanácsaival, feudális uraival is. Zenéje hovatovább maradinak számított, súlyos harmóniái őserdőként sarjadó dallamfo- lyondárai, nagyszerű logikájú ellenpontjai divatjamúltak, mert nem idomultak a kor ízléséhez. Érzelem és logika tökéletes, legmagasabb- rendű egysége születik meg alkotásaiban, amelyeket kora túlságosan bonyolultnak vél. Bach zenéjének középpontjában a lutheri reformáció hatására elterjedt közösségi ének, a protestáns korái áll, vagyis a német népdal, kemény és szikár dallamvilág, másrészt a szintúgy népi eredetű táncmuzsika. Közösségi forrásokra épített Bach, a templomi orgonista is; e tevékenységéhez hozzá tartozott a korátok játéka, a rögtönzés, az összetett fugaformák művelése. Ez utóbbiak dallamvilágát is sokszorosan hatják át népzenei impulzusok. Méltán állapította meg Bachról Szabolcsi Bence: „A népi dallamvilág — a legtágabb, s legmélyebb közösséggel való együttérzés, sőt együttélés jelképe — egész művészetének központi tengelye.” Ezek a közösségi gyökerek kimutathatók természetesen Bach német elődjei és kortársai többségénél egyaránt. Amit azonban ő teremtett a hagyományból, az betetőzése ama zenetörténeti korszaknak, amelyet — jobb híján — barokknak * nevezünk. Azok az életérzések, amelyeket Bach zenéje kifejez, mindmáig lenyűgözi hallgatóit. A zenetanulóknak szánt apró csemlbailódarabok épp oly tökóletesék, akár a befejezetlenül maradt hatalmas konstrukció: A fuga művészete. Az emberi öröm mámoros hangja éppoly elsöprő erővel csendül ki a zenéjéből, mint a tragikum: a Karácsonyi oratórium jubiláló trombitái egyfelől, a János és Máté evangéliumára írott Passió megrázó drámája másfelől. Születés és halál, isteni, egyszersmind mélyen emberi érzései. Bachnak több mint ezer műve maradt fenn, s közöttük zsenge vagy tökéletlen egy sem akad. Ebben is egyedülálló jelensége a zenetörténetnek. Több mint kétszáz kantátája, orgonamű- veinek hatalmas vonulata, a Brandenburgi versenyek, zenekari szvitek, hegedű- és csembalókoncertek, a Wohltemperiertes Klavier ciklusa, a szólóhangszerre írt tömérdek más kompozíció egytől egyig a művészi tökéletesség dokumentuma. Bach hatása mindmáig követhető. Csak a magyar zenetörténetre tekintve Liszt, Bartók, Kodály művészetére sugárzott a Tamás-templom karnagyának életműve — és tovább egészen napjáinkig. A hatalmas életmű több fontos alkotása mindmáig nem hangzott el Magyarországon. Vajha az idei Bach- év hozzásegítene alkotásai minél teljesebb megismeréséhez! Breuer János Nem gurul a terepjáró Hétvégén, orvost keresve Dél-Somogy egyik apró falvából a másikba nem éppen egyszerű feladat hétvégeken eljutni. Rossz a közlekedés, télen javarészt nehezen járhatnak az olyan utak, mint például a So- mogybükkösdre vezető „hét- szergörbe”. Akadozik a hír- közflés is. A nagyatádi népi ellenőrök a közelmúltban többek között ennek is utánajártak. Jelentéseikből kitűnik : Nagyatádon kedvező tapasztalatokra tettek szert, de a csurgói térségben gondokról beszéltek. Dr. Szirtes István, a nagyatádi kórház igazgató főorvosa méltán büszke eredményeikre. — 1984. január 1-én hoztuk létre a város és a városkörnyék összevont, központi orvosi ügyeleti rendszerét. Munkánkat két se- gesdi, lábodi és kutasi, illetve egy somojgyszobi, háromfai és görgetegi orvos segíti. Szombat reggeltől hétfő reggelig kettesével ügyelnek Nagyatádon, a körzeti rendelő épületében. Egy orvos állandóan Nagyatádon tartózkodik, a másik hívásra megy gépkocsival. Szerencsére van URH-nk, így minden ügyeletre érkező hívásról tájékoztatni lehet az épp úton levő orvost. Tavaly az első félévben 1765- en vették igényibe munkánkat. 414 beteg hívására lakásra' mentünk, közülük harminchatot azonnal a kórházba irányítottunk, a többieket elláttuk a legszükségesebb gyógyszerékkel. Legnagyobb gondunk: URH-rá- diónk nem alkalmas arra, hogy közvetlen összeköttetést teremtsünk a tűzoltósággal, a rendőrséggel és a mentőkkel. Kevés a nyilvános telefon is Nagyatádon, így az orvost is nehéz értesíteni. Erről egyébként a népi ellenőrök is tájékoztatták a városi tanácsot, s azt a választ kapták, hogy a jövőben a rendőrség segélykérő állomásokat fog felszerelni. A dolognak azonban van egy apró szépséghibája: ezeken a segélykérőkön csak a rendőrséget lehet hívni... Csurgón van már központi orvosi ügyeiét, de ez csak a környék kis ' területére terjed ki. Zákány és Gyékényes környékén még úgynevezett változó telephelyű ügyelet van, ami nem jelent mást, mint azt, hogy minden hétvégén másik községben levő orvos dolgozik. Egy cseppet sem kedvező állapot ez, hiszen ha nincs otthon a doktor, nem biztos, hogy könnyen elérhető, még akkor sem, ha van a kocsijában CB-rádió. Ezzel egyébként minden környékbeli orvos rendelkezik — kár, hogy a terület nagy részéről nem tudnak farigiaN rnazni. A gondokat jól ismeri dr. Bajházy Amália, a csurgói főorvos: — Nem vitatjuk az egységesített ügyeleti rendszer létrehozásának fontosságát, de nem könnyű feliadat. Mindenekelőtt kell hozzá egy gépkocsi, s a körülményeket figyelembe véve ez csak terepjáró lehet. Az érintett tanácsok összeadtak nyolcvanezer forintot a vásárlásra, de ez nem elég. Ígéretet kaptunk, hogy a megyei tanács is segít, most várjuk az üzembentartói engedélyt. Ha megkapjuk, máris szervezhetjük az ügye letet. Gépkocsivezető alkalmazására már kaptunk ígéretet. A jobb hírközlést segítő URH-rádiók is meg. vannak, csupán föl kell szerelni őket. A továbbiakban négy ügyeletesi szobát kell kialakítanunk két orvosnak, az asszisztensnek és a gépkocsivezetőknek, A lényeg, hogy kapjunk gépkocsit. Ed dig ugyanis az ügyeletes orvosok saját futóval közlekedtek, de egy fillért sem kaptak a használatáért. Erre csak január elseje óta van lehetőség. Egyszóval mi készek vagyunk a nagyatádihoz hasonló rendszer bevezetésére. N. J. Új felfedezések Balassi Bálintról Balassi Bálint kalandos életének újabb, eddig ismeretlen epizódjaira derített fényt a Pécsett élő Tóth István irodalomtörténész. A pozsonyi levéltár — a Szlovákiai Állami Archívum — XVI. századi magyar okiratanyagában olyan dokumentumokat talált, amelyek beszámolnak a költő egyes tetteiről, illetve támpontot nyújtanak az életrajzával kapcsolatos további kutatásokhoz. Balassi bujdosásáról mindeddig csupán egy latin nyelvű rövid közlés maradt fenn; a pécsi kutató most a Pálffy-család oklevéltárában talált egy Levelet, amely a költő meneküléséről számol be. Ugyancsak Pálffy Miklósnak szólt az a levél, amelyet 1593-ban Joó János pozsonyi személynök írt, és azt beszéli el: miként szöktetett meg Balassi egy apácát a nagyszombati klast- romból... ~ * , •: ' £ f k x y,.-> • •••,, Textil és réz BOGLÁRI DIÁKOK TÁRLATA Somogyi népi motívumok, textilfestések, rézdombori- IbáBok fogadják március közepe óta a kaposvári ifjúsági háziba lépő látogatót. Mintha valami naiv népművész kiállítálsáit látnánk: pedig a falakon függő alkotások tízegynéhány éves gyerekek kezemunkáját dicsérik. Az ifjúsági és úttörő-művelődési központ célul tűzte ki, hogy a földszinti galériában sorra alkalmat ad a megye iskoláinak bemutatkozására. A sorozat nyitányaként a Balatonboglári Általános Iskola képző- és iparművészeti műhelyének munkái kerültek a közönség elé. Természetesen nem tükrözi teljes tevékenységüket a kiállítás: a rendezők inkább azokat a „műfajokat” választották ki bemutatásra, amelyekben túllépnek az iskolai rajzoktatás keretein s a gyerekek alkotó kedvét, tehetségét példázzák. A műhely feladata, Bagó Bertalan festőművész vezetése alatt az, hogy a megyében élő népi motívumokat közel hozza a gyerekekhez, s az eddig főleg pász- torfaraigásból ismert mintákat más anyagokra ültesse át. Különösen figyelemre méltóak a nyolcadikos lányok batikolásai. A szimmetrikusan elhelyezett formák, parasztálakok, szarvas-, madár- és virágmotí- vumok arról tanúskodnak, hogy a diákok jó ismerői a néphagyamánynak. Nem jelent azonban ez szolgai másolást. Az ősi motívumokból kiindulva sokan új, egyéni ötleteiket is megvalósították textilen. Kiemelkedik például Hegedűs Ágnes gyermekét magához ölelő anyát ábrázoló lírai kompozíciója. Talán legfontosabb, hogy a textil mellett a gyerekek másféle anyagok megmunkálásával is kísérleteznek. A rézdomborítású lapokon, plaketteken ismét az ismert népi motívumokat látjuk: a jószágát őrző subás juhászt, a gerlicemadarat, az íves virág- és levélmintákat. Néhány hasonló forma a mo- notípiával készült képeken is megjelenik, itt azonban több az önálló ötlet: csendélet, tájkép. Az alkotás folyamatába engednek bepillantani az ugyanazt az ábrát pozitív és negatív változatban ábrázdlő képpárok. A tárlatot az alsótagazato- sok kedves, fantáziadús me- seiliusztrációi egészítik ki. Látszik a bogiári diákok munkáin, hogy műhelyük elismert festőművész vezetésével, nagy szakmai megalapozottsággal dolgozik. Tevékenységüknek szerves része a népművészeti gyűjtés és a szakkönyvek tanulmányozása. Ennek ellenére nincs bennük semmi merevség, a hagyományhoz kötődés alkotói kedvvel, fantáziával párosul. Tárlatuk ékesen bizonyítja, hogy a naiv alkotók hagyatéka közel áll a mai gyerekekhez, és az ősi motívumok alkalmasak az élettel most ismerkedő, szépségeire először rácsodálkozó iskolás- korosztály érzedemvilágá- nák kifej ezésére. Torsztyánszky Krisztina .A keze iszonyú. Kilencven január, kilencven február, kilencven március... A bőre földszínű. Nem barna, nem fekete. A föld sem barna, és nem is fekete. Más. Olyan, mint a Kiss János keze volt. Olyan, mint a Kiss János- né keze. Jaj, ne mutassatok többet a világból, elegem volt. Kiáltott föl, amikor a szobájába televíziót szereltek. * * * Ültem az udvaron, répát fejeltem, a vejem akkor fordult be szekérrel. Kiesett a kés a kezemből, mert mintha egyszerre ezer varrótű bökte volna a tenyeremet, meg az ujjaimat. Föl akartam állni, akkor meg a lábamat kezdte gyötörni a fájás. Istenem, szóltam magamban, csak nem teszel tehetetlenné valami szörnyű betegséggel?! Mert akkor inkább halják meg nyomban. Hiszen eleget éltem, szenvedtem. Azóta hat év telt el. Már nem érzem a tűszúrásokat, de a kezem mintha nem az enyém volna, a lábam meg csak a papucsot tűri. Csak söprögetni tuA csikó világgá futott dók, de a lányom még attól is tilt. De azért söprögetek. Minden reggel. Ha nincsenek itthon, minden órában ... * * * Szegény apámról azt mondták, rossz gazda. Pedig nálánál jobban senki sem dolgozta meg a földjét. Volt szeme, keze az állathoz is. A faluban mégis azt tartották róla, hogy rossz gazda, • mert kilenc gyermeket nevelt. A 27 hold föld szétszakadt, egy-egy testvérre három hold jutott. Sokszor mondta: azt szeretem, ha sokan vannak körülöttem, nem tehetek róla. Én is ezt mondom. Azért jöttem ide, a lányomhoz, mert itt sokan vannak, öt unoka. Pedig ebben a faluban még két fiam lakik, s mindegyik hívott magához. Náluk nagy a csöndesség. Én nem szeretem, ha csönd van, mert olyankor mindig a halálra kell gondolnom. Tudom, arra is gondolnia kell egy ilyen öregasszonynak, de hát, nem tehetek róla, nem tudom megszokni a csöndet. Én hat gyereket neveltem, három lányom a Nagyalföl- dön maradit, mert már férjnél voltak, amikor a Balaton mellé költöztünk. Fiatal koromban sokszor elképzeltem, milyen lehet a másvilág. Emberi ész azt föl nem foghatja, magyarázta a plébános úr. Elhiszem. Mert ez a mostani világ is olyan a régihez képest, hogy csak csodálkozni lehet rajta. Ki gondolta volna ötven évvel ezelőtt, hogy majd ilyen masinák is lesznek, mint ez a televízió? Nem volt olyan ész a faluban, aki ilyet elképzelt volna. Az uram kint volt az első háborúban. Mesélte, hogy már akkor is volt repülőgép, úgy rettegtek tőle, hogy legszívesebben a föld alá bújtak volna. A második háborúban pedig már tele volt az ég repülővel. A falut sem kímélték. Egyszer olyan gyorsan jöttek, még annyi ideje sem maradt az uramnak, hogy a jószágot bekösse az istállóba. Jöttek, mint a bolondok. Mi meg bújtunk a verembe. Mire előjöttünk, három tinónkat lelőtték, a kiscsikónk meg világgá futott. Álltam az udvaron, és sírtam. Akkor odajött hozzám egy orosz katona (már itt voltak), és megsimogatta a vállamat. A beszédjéből azt vettem ki: „Ne sírjon, néném lesz majd helyette másik”. Azért sokszor még mostanában is eszembe jut az a kiscsikónk, aki rémületében világgá futott ... Egyre ritkábban búsulok amiatt, hogy én már csak söprögetni tudok. Az unokáim sok könyvet hoztak haza. Olvasok. Nemcsak rövid történeteket. A vastag könyvektől sem félek, azt tartom: „amíg nem érek a végére, biztosan nem halok meg.” Az embernek van bö- csüiete, nyugodtan olvashat. És nézheti a televíziót is. Szeretnek a lányomék, mindent megtesznek az örömömért. Meg aztán az az igazság, nem kegyelemkenyéren élek. Van nyugdíjam, kukoricaföldem, szóval a tsz előtt is van böcsületem. Néhe eszembe jut Dömök bácsi, akinek menyecskekoromban sokszor vittem meleg ételt, öregségére koldult szegény, pedig a földje az apáméval volt szomszédos. Kisemmiz- ték, kilökték a saját gyerekei. Mondom, néha eszembe jut ez az öreg és olyankor elképzelem, mit szólna ahhoz, hogy én itt most olvasgatok. A televíziót meg biztosan valami ördöngösségnek tartaná ... A kezét nézem. A bőre alól előtündököl a csont. Szapudi András
