Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-21 / 67. szám
1985. március 21., csütörtök Somogyi Néplap 3 TAVASZRA KÉSZEN Tegnap beköszöntött a csillaoászati tavasz. Újabb alapot ad ez az egyre türelmetlenebb reménynek, hogy végre igazán tavasz lesz. Mezőgazdasági nagyüzemeink máris késéssel számolnak hiszen ez ideig jószerivel semmi korai munkát sem leheteti végezni. így sajnos még nem a tavaszi nyitásról, hanem a nagy feladatokra valu előkészületekről, az aggodalommal teli kényszerű várakozás mai napjairól igyekeztünk képet adni összeállításunkban. Több kukoricát vetnek A percet várva Március végéhez igazán méltatlan idő bosszantja — és aggasztja — nemcsak a mezőgazdasági nagyüzemek vezetőit, dolgozóit, hanem a megyei szakirányítókat is. Ez csendült ki Keszthelyi Sándornak, a megyei tanács- vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya főmunkatársának szavaiból. — Megértjük az üzemi vezetők türelrnétlenségét, hiszen javában kellene már dolgozni a földeken, az idő azonban tétlenségre kényszeríti őket. A tavasziak alá a területnek mintegy 96 százalékán elvégezték az őszi mélyszántást a megye nagyüzemei, kiszórták az alaipműtrágya 60 százalékát is, teljesítették őszi vetéstervüket. Noha az őszi kalászosok áttételesét most még nem lehet pontosan megítélni, a decemberi ál- lományibecslés azonban biztatóbb képet mutatott, mint az egy évvel korábbi. Belvizek mintegy 1800—2000 hektáron károsítanak, főként a megye déli részén sok a lefolyástalan terület... Az idei tavaszion .megyénk állami gazdaságai több mint tízezer, a termelőszövetkezetek pedig csaknem 50 200 hektár kukoricát vetnék; a közös termőterület a tée- szekben csaknem kétezer hektárral nő a tavalyihoz képest. A vetéshez jelentős mennyiségű, importból származó — a Pioneer cégtől vásárolt, főkénlt Kaliforniából hozott — hibridkukoricát is biztosított az ellátó vállalat a somogyi gazdaságoknak. Ha ehhez hozzátesszük a csaknem 15 ezer hektár napraforgót, a több ezer hektár burgonyát. cukoirréoá,t, a hüvelyesek — főként a szója, a lóbab — növekvő *e- rületét, következtethetünk a tavaszi feladat nagyságára. S akkor a tavaszi árpáról, a zabról még nem is szóltunk... — Fenyeget a múlt évi két-három hetes, csúszás az időszerű munkákban. Megyénk mezőgazdasági nagyüzemeinek eszkozellátottsá- ga körülbelül húsz százalékkal elmarad az országostól. a traktorok negyvennégy százaléka például nullára leírt gép. Ez arra figyelmeztet, hogy a meglevő géppark maximális kihasználására, kampánytervre is szükség lesz. Összetorlódnak a tennivalók. Egyszerre sok munka válik majd sürgőssé, s ebből a helyzetből csak azok az üzemek lábalhatnak ki, amelyek körültekintően fölkészültek a rajitra ... Vigasztalanul esik reggel óta, a •-Józsefek a zsákban nem meleget, hanem helyenként havat hoztak. — December 16-a óta nem lehet rámenni a földekre. Ez már kétségbeejtő! Bodnár Imre, ja toponári Kapos-táj elnöke kifakad: — Vállalva egy hóolvadás kockázatát még januárban kiszórtuk a fejtrágyát, meg huszonöt hektárra az .istálló- trágyát. Azóta állunk. — Épp a hét elején mondtam a vezetői megbeszélésen — jegyzi meg Torr Attila növénytermelési főága- zatvezető —, minden felkészülési tennivalóval végeztünk, minden előkészület megtörtént, most már csak legföljebb egyet tehetünk: mindent f elpakolunk egy pótkocsira, kimegyünk a föld szélére és várjuk a percet, amikor indulhatunk. A kényszerű tétlenség feszítő. Mondják, most már az emberek is türelmetlenek, mert mindenki tisztában van azzal, hogy zsugorodik a tavaszi feladatok elvégzésére fordítható idő és hogy nagyok ezek a feladatok. — A késés hovatovább Űj névvel, új típussal ismerkedik mezőgazdaságunk ezen a tavaszon. A közelmúltban a kaposvári Agro- karhez megérkezett a Szovjetunióból a JUMZ—6KM nevű ötvenötlóerős traktor. A viszonylag olcsó eszköz kiválóan alkalmas szállításra, anyagmozgatásra állattartó- telepeken, az üzemen belül. Az első mintapéldányt kipróbálás és tanulmányozás céljából a k'isgyaláni termelőszövetkezet kapta meg. Az ott szerzett tapasztalatok alapján rendeli meg és továbbítja az üzemeknek az új gépet az Agroker. A vállalatnál gazdag a készlet. Nem csupán a tavaszi feladatokhoz állnak rendelkezésükre az eszközök — vetőgépek, kombiinátorok, fűkasza, silókomibájn stb. —. hanem ott sorakoznak már a nyárra szükséges kombájnok is. háromhetes. Február végén, március elején már el szoktuk vetni a mákot, aztán a borsót, a zabot, a cukorrépát. Ezek a legkorábbi növények, több mint háromszáz hektáron adnak munkát. — Normális tavaszkezdéskor sem marad ezek után sok idő, mert következik a napraforgó, meg a kukorica vetése, ami nálunk csaknem azerhatszáz hektár ... — Nem véletlen, hogy tavaszi kampánytervünk az idén ilyen vaskos. Belelapozva szembeötlő, hagy a sző szoros értelmében valóban emberre, gépre szólóan meghatároztak minden feladatot, kimunkálva azt is, hogy az adott munkát hány nap alatt keli elvégezni. Épp a várható gondokra számítva tervezték úgy, hogy például a kukorica vetését éjjel-nappal, két műszakban végzik. — A jövő héten még egyszer összehívjuk a növény- termesztésben dolgozók munkahelyi közösségi gyűlését, és remélhetően már a közvetlen kezdés előtt mindenkivel még egyszer egyeztetjük a rá váró feladatokat. — No, és természetesein az anyagi ösztönzést is. Mert a munkákhoz mozgóbér is kapcsolódik. Ez tíz százalék keresettöbbletet is jelenthet. Míg beszélgetünk, újra és újra az ablakon túlra néznek, de a kinti kép változatlanul vigasztalan. —• Akármennyire is nyugtalan az ember, azért a lelkiismeretűnk nyugodt. Igaz, idő is volt rá, s amit emberileg előkészületben meg lehetett tenni, mindent megtettünk. A kampányterv záró fejezetében olvastam: „Az ösz- szetorlódó munkák során szükség lesz nyújtott műszakra, éjiszakai, szombat.— vasárnapi munkavégzésre. A nagy feladattal úgy birkózhatunk meg, ha mindenki érzi az általa végzett munka fontosságát és ennek érdekében minden tőle telhetőt megtesz.” Hírek ÚJ GÉPTÍPUS Tanácsok talaj- és levélvizsgálat alapján A Somogy megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomáson folyik az őszi kalászosok levélvizsgálata: a .beküldött minták alapján adják a szaktanácsot a gazdaságoknak, hogy milyen hatóanyagokat juttassanak a gabonákra a kiegészítő fejtrágyázás sarán. A múlt éviben a kalászosok igencsak meghálálták, hogy a területnek mintegy 80 százaléka osztott dózisú fej trágyát kapott. Az igazgató szerint: — A fejtrágyázás még nem tartozik az elkésett munkák közé, ugyanis, azt tapasztaltuk, hogy ott, ahol a hóra szórták a műtrágyát, sok volt az elcsurgásból adódó veszteség, mert a nitrogén nem ‘tudott beivódni a fagyott földibe. Most megint az a veszély fenyeget, hogy az esővel elfolyik a hatóanyag. A viszonylag sók téli csapadék mliiatt nagy a nitro- génüúgozódás és ez a nitrogén visszapótlását indokolja ismételt fejtrágyázással, körülbelül három hét múlva, a kalászosok bokirosodátsa végén, szárba szőkékkor, a levélanalízis eredményei szerint. A nagyüzemekben rendelkezésükre áll a nitrogén műtrágyák valamilyen változata. Tóth István emélkeztetett rá: nem véletlenül hívta fel a figyelmet a MÉM a napokban a pangó vizek veszélyeire, s ennek kapcsán a termőföldeken üzemi kezelésben levő csatornák, vízfolyások, vízelvezető árkok, átereszek tisztítására, karbantartására. — Ami a növényvédelmi tennivalókat illeti, itt is jelentkezik a vegetáció elhúzódásának következménye; s számolni kell vele, hogy a kártevők robbanásszerűen okoznak majd veszélyt. Következésképpen alaposan fel kell készülni a gyom- és rovarkártevők elleni védekezésire. Az Agroker gazdag választékot kínál különféle vegyi anyagokból, így gyomirtó szerelitből is, a gazdaságok azonban ne általában végezzenek gyomirtást, hanem az üzemiben különösen gyakori gyomok és a termőhelyi adottságok figyelembevételével válasszák ki a legmegfelelőbb növényvédő szert. Aura is föl keld készülni, hogy az egyszikűek előbb jelennek meg, mint a többi gyom. s egyszerre nőnek a kalászosokkal — a folyékony műtrágyával végzett fejtrágyázás és az egyszikűek irtása gyakorlatilag egy menetben is megoldható, föildi gépekkel és repülőről, helikopterről egyaránt. Az állomás — együttműködve az Agrokerrel és a köjállal — táj értekezleteken adott tájékoztatást az időszerű növényvédelmi tennivalókról a gazdaságok szakirá- nyítóiinák. Most már csak az igazi tavasznak kellene megérkeznie, hogy a hallottakat a gyakorlatban is hasznosítsák. .. vetőmagügyben Folyékony műtrágya a partnereknek A KSZE gazdasági társaság két nappal ezelőtt tartott közgyűlésén megállapították: minden idők legjobb évét zárta a rendszer. Nemcsak a terméseredményekre vonatkozik ez, hanem a vele egyenrangúan fontos célra, a költségek jelentős csökkentésére is. — A kiugró eredmény akkor igazi érték, ha tartóssá válik — mondta Ludván Zsolt, a rendszer megyei alközpontjának vezetője —, ezért igen nagy az idei kötelezettségünk. — Hogyan készült föl az indulásra a rendszer huszonhat somogyi partnerüzeme? — A várhatóan torlódó munkák miatt nagy figyelmet fordítottunk a talajművelő eszközökre. Több alkatrészt biztosítottunk, szerelőink minden gazdaságban segítették a téli nagyjavítást. A gabonaprogramban szereplő nagytraktorokat folyamatosan adjuk ki az üzemeknek, az idei nyolc Rábából négy már kint van, de a kezdésig rendelkezésre áll valamennyi. Sajnos, az IFA tehergépkocsik többsége a szállító késedelme miatt nem fog megérkezni. Hasonló a gond a programkukorica vetőgépeivel: ezért is kértük partnereinket, hogy a meglevő eszközeikkel készüljenek föl a vetésekre. — Ami, sajnos, késik. — A vetőmagvak, elsősorban a napraforgó, nagy részét megkapták a gazdaságok. Mivel az olajipar a többlettermésért felárat fizet, nőtt a termelési kedv, mintegy 250—300 hektárral többet vetnek partnereink. A kukoricánál bár számos gond volt, csaknem teljesen sikerült a szakmai igényeknek legjobban megfelelő fajtákat beszerezni. Gond, hogy az import beszállítása április közepére elhúzódik, így itt is torlódásra kell számítani. — Van-e olyan újdonság, amivel igyekszik segíteni a rendszer a gazdaságokat? — A nitrogénműtrágyaellátás nem megfelelő. Ezért fontos lépést tettünk a folyékony műtrágyázás szélesítésére. Szerződést kötöttünk az Áforral; ők gondoskodnak Kaposváron egy tízezer köbméteres tartály folyamatos feltöltéséről, s onnan az eddigi jelentkezés szerint hét üzem szállítja a műtrágyát. Még a héten kiviszik szerelőink a gazdaságokba a folyékony műtrágyázáshoz szükséges szerelékeket. A növényvédelem hatékonyságának javítására az idén már széles körben alkalmazzuk a KSZE szolgálati szabadalmát, amellyel a permetezővíz minőségét lehet javítani, s ezáltal jobban hasznosul a szer. — Érkezett-e zellermag, lehet-e kapni még hagymát? — egyre gyakoribb kérdések ezek a vetőmagboltokban. Válaszadásra az egyik legilletékesebb Gábos Attila, a Vetőmag-vállalat dombóvári területi központjának osztályvezetője. — Somogybán 287 boltot látunk el tasakos vetőmaggal ; kétmillió-háromszázezret kértek. Ennek nagy részét, egy-két fajta kivételével már kiszállítottunk a boltokba. Valóban hiányzik a zeller; az első import szállítmány a múlt héten érkezett raktárunkba, s már megkezdtük a kiszállítását. Hiányzik még a tök, de reméljük, mire a vetésre kerül a sor, már kapható lesz. — Kevés babféle magját árulják a boltok. Mi ennek az oka? — A múlt év nem kedvezett a babnak. Magyaratád környékén 180 mázsa termett, de csírázóképessége alacsony, ezért vetőmagként nem használható. Juliska - babból az igények mintegy 5,6 százalékát tudjuk csak kielégíteni. Importból származó karósbab-fajtával pótoljuk. Kevés a csemegekukorica- és néhány uborkafajtából a mag, ezek pótlását is importból oldjuk meg. A vetőmagok minőségéről Kovács Endrét, a megyei ve- tőmag-felügyelqség munkatársát kérdeztük. — Paprikamagvakból nagy a hiány, rossz volt a tavalyi termés országszerte — mondta. Átmeneti hiány mutatkozik a hagymából; ennek oka, hogy a mag szavatossági ideje három hónap, a szállításokat ehhez kell igazítani. A kecskeméti törpe paradicsomnak sem kedvezett az időjárás, ezt másfélével pótoljuk. Összességében nem kell aggódniuk a kiskerttulajdonosoknak, lesz elég mag; talán rugalmasabbnak kell majd lenniük, hogy a megszokott fajtát mással helyettesítsék.