Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-19 / 65. szám

Somogyi Néplap 7 Milliós lángok Gyufáira! nézték, folyik-e a benzin A tavalyi tüzek statiszti­kája igazolja: a bajból nem mindenki okul. Tavaly öt ember vesztette életét, mert ittasan dohányzott aiz ágy­ban. A múlt tavasszal Balaton- kilitd egyik utcájában egy hét alatt négyszer hívták ki a tűzoltóságot: az összegyűlt gaz és más hulladék égeté­sét idős emberekre bízták, alkik nem vették figyelem­be az erős szelet. Kész és félig fölépített villák, üdü­lők gyulladtak ki, s több százezer forint kár keletke­zett. Tavaly 366 tüzet jegyez­tek fel. (Egy évvel korábban ez a szám 507 volt.) A károk összege évről év­re emelkedik, s nem ritka az olyan tűz, ahol több százezer forintnyi érték pusztult eL A múlt évben 13,9 millió forint volt a tűz­kár. Játék a napsütésben Gyertyás László felvételei Apró lépésekkel előre Javulást jeleznek a tények Hazánkban minden 28. percben történik egy szemé­lyi sérüléssel járó közúti bal­eset, s emiatt minden hato­dik órában meghal egy em­ber. Míg az ezer balesetre jutó halálos áldozatok száma Hollandiában, az NSZK-ban, Angliában 40 alatt van, ad­dig Magyarországon évek óta 85 körül. A tények gondolkozásra és cselekvésre késztetőek. A ja­vulásért évek óta tevékeny­kednek a különböző állami és társadalmi szervek az Or­szágos Közlekedésbiztonsági Tanács irányításával. A So­mogy megyei KBT legutóbbi plenáris ülésén szükebb ha­zánk közlekedését elemezte. A múlt évben megyénkben a személyi sérüléses balese­tek számában kedvező válto­zások mutatkoztak; a balese­tek száma 530 volt, s ez 11,2 százalékkal kevesebb, mint az előző évi. A halálos kime­netelű baleseteknél 8,5, a sú­lyos sérüléssel járóknál 19, a könnyű sérüléssel végző- dőknél 1,3 százalékos volt a csökkenés. E kedvezőnek ítélhető folyamat ellenére So­mogybán az összes baleset 10,2 százaléka volt halálos, Csiky Gergely Színház 19 óra­kor: A KÉTFEJŰ FENE VAD. Székesfehérváron. Kaposvár, Vörös Csillag du. 6 órakor: „VÖRÖS GRÓFNŐ I—II. Szabad Ifjúság de. 10, du. 4 órakor: EZÜSTNYEREG, du. 6 és. este 8 órakor: AZ EGYIPTO­MI UTAS (14) Rákóczi mozi du. 6 órakor:' ISTVÁN A KI­RÁLY. Mozimúzeum du. fél 6 órakor: ITÁLIA BUKÁSA (14). Marcali este 7 órakor: ÖRÜLT ROMAI VAKÁCIÓ. Barcs este 7 órakor: HÁZIBULI. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.00: Tévétorna. 8.05—9.40: Is­kolatévé. 16J15: Hírek. 16.20: Orosz nyelv kicsiknek. 16.30: Tévé BASIC-tanfolyam. 17.00: Képújság. 17.05: összefüggések. 18.06: Én, Prenn Ferenc. 19.10: Tévétoma. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Bizonyí­ték híján. Francia tévéfilmsoro­zat. 20.50: Metszetek. 21.55: Tv- hiradó 3. 22.05: Himnusz. Budapest 2. 17.25: Képújság. 17.30: Városok a gyerekekért. 18.10: Sztravinsz- ki: Zsoltárszimfónia. Balettfilm. 18.30: Közelképek. 19.00: „Hant­jával ez takar.” 20.50: Tv-hiradó 2. 21.15: Autó-motorsport. 21.35: Bolgár reneszánsz-házak. 21.55: Képújság. Jugoszláv tv 8.55: Művelődési műsorszemle. 9.00: Tv-naptár. 9.30: Dokumen­tumadás 9.50: Kiválasztottuk és ez meghaladja az orszá­gos átlagot. Baleset következtében az 1983. évi 69-cel szemben 1984-ben 59 személy veszítet­te - életét. Tömegszerencsét­lenséggel végződő karambol nem volt, öt balesetnél azon­ban 2—2 személy sérülése is halálosnak bizonyult. A korábbi időszakban jó pár, nagy visszhangot keltő olyan baleset is történt, ami­kor vasúti átjáróban vonat­tal ütközött össze tömegköz­lekedési jármű vagy sze­mélygépkocsi. A szomorú példák, a fokozott propagan­da és a szigorított ellenőrzé­sek hatására megyénkben a közút—vasút pályaszintbeni kereszteződésekben csökkent a balesetek száma, s mind­össze kettő ilyen történt. A legtöbb közlekedési bal­eset a kaposvári és a sió­foki területen következett be; emelkedés tapasztalható a marcali rendőrkapitányság területén. A lakott területen a balesetek aránya fokozato­san emelkedik, tavaly elérte a 71,3 százalékot. A balesetek okainak és okozóinak összetételében évek óta nincs jelentős vál­nektek. 10.30: Hírek. 10.35: Mű­velődési adás. 12.30: Hírek. 15.00: Videooldalak. 15.40: Dokumen­tumadás. 16.00: Hírek. 16.05: Tv- naptár. 16.15: A tarka autóbusz — adás gyermekeknek. 16.45: Jugoszláv kosárlabda-bajnokság — döntő. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 18.15: Könyvek és esz­mék. 18.45: Kérték — nézzék. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Témák és dilemmák — belpolitikai adás. 20.45: Lottóhúzás. 20.55: Filmfesz­tivál! bemutatók: Játékfilm. 22.35: Tv-napló. Osztrák tv 1. 9.00: Hírek. 9.05: A mi vilá­gunk: gyerünk a szabadba. 9.30: Angol nyelvlecke. 10.00: Iskola­televízió. 10.30: Ausztria 2. A má­sodik köztársaság története filmdokumentumokban. 12.05: Hétfő esti sport. 13.00: Hírek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-hiradó 1. 20.16: Belföldi riport. Maga­zinműsor. 21.15: Gazdag és sze­gény. 22.00: A filmvilág aktuali­tásai. 22.45: Levelek a börtönbe. Címzett: Breyten Breytenbach Dél-afrikai költő. 0.15: Hírek. Osztrák tv 2. 17.00: Iskolatelevízió. 17.30: Orientáció. 17.55: A nagy védő­szentek. 18.00: Varázslatos Jean- nie. 18.30: Keményen, mégis tozás. A legfőbb baleseti ok az elsőbbségi jog meg nem adása, a figyelmetlen, gon­datlan vezetés. Az alkohol szerepe az összes balesetek 19,6 százalékánál volt kimu­tatható. A szigorított intéz­kedések hatására az ittas ál­lapotban okozott balesetek száma 139-ről 104-re csök­kent, de kiemelt veszélyessé­gét bizonyítja, hogy minden ötödik halálos baleset össze­függésben van az alkohollal. Az utóbbi öt évben a barcsi és a nagyatádi területen a legnagyobb az ittasan okozott balesetek aránya (29,6, illet­ve 27,5 százalék). Magasabb, mint például az e téren hír­hedtnek bélyegzett Szabolcs- Szatmár megyében. A közlekedés tárgyi és személyi feltételeinek kap­csolatrendszerében egyre in­kább az emberi tényezők válnak meghatározóvá. A baleseti helyzet is azt igazol­ja, hogy a közlekedésbizton­ság alakulásában jelentősen megnőtt a szubjektív ténye­zők szerepe. Épp ezért a megelőző munkát az embe­rek meggyőzésével, hatéko­nyabb befolyásolásával, a helyes magatartásformák, közlekedéskultúra kialakítá­sával lehet még hatékonyab­bá tenni. Gyarmati László kedvesen. Tv-filmsorozat. 19.30: Tv-hiradó 1. 20.15: Made in Austria. Vetélkedőműsor 21.15: Tv-hiradó 2. 21.45: Kettes klub, majd: hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Társalgó. 9.44: Találkozás a Hang-villában. 10.00: Hírek. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Éneklő Ifjúság. 10.50: Fiatal együttesek bemutatkozója. 11.39: Jókai Mór élete és kora. 12.00: Déli króni­ka. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Emanuel Feuermann gordonká- zik. 13.30: Operettkettősök. 14.00: Hírek. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszimelódiák. 15.00: Arcképek a szlovák irodalomból. 15J8: Kó­rusmuzsika. 15.33: A nép szolgá­latában. 16.00: Hírek. 16.05: A Nyitnikék postája. 17.00: Világ- ablak. 17.30: Hófehérke és a hét törpe. 17.45: A Szabó család. 18.15: Esti mese. 18.30: Esti ma­gazin. 19.16: Gondolat. 20.00: Negyven esztendő magyar zené­je. 20.45: Kutatás a kutatás kö­rül. 20.55: Szimfonikus zene. 21.30: Ami a számok mögött van. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Vonós kama­razene. 23.40: Traviata. 24.00—010: Hírek. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. 8.08: Slágermúzeum. 8.50: A lakástüzek arra is fi­gyelmeztetnek, hogy a kor­szerű elektrolmos, technikai berendezéssel fölszerelt ott­honokban mind nagyobb a tűzveszély. Az emberek többsége lebecsüli ezt a ve­szélyt, sőt könnyelműségé­vel, felelőtlenségével növeli. Tavaly 165 lakóháztűz volt, s 55 elektromos hibából szár­mazott. A lakástüzek kára 3,4 millió forint. A mezőgazdaságban 5,5 millió forint volt a kár, mindössze 700 ezer forint­tal kevesebb, mint 1983-ban. Különösen a régi típusú Si­rokkó szárítók használatá­nál észleltek sok szabályta­lanságot. A somogysdmsoni tsz-ben 574 ezer, az oszto- pániban 400 ezer forint kár keletkezett. Kutason a tsz gépkocsijából úgy lopták a benzint, hogy gyufával el­lenőrizték, folyik-e még. Folyt, s a kár 103 ezer fo­rint volt. Tizenkét családi ház azért gyulladt ki tavaly, mert a gerendát, illetve a szarufát a kéménybe építették be. A csurgónagymartoni tsz bér­beadott épületében egy sor elektromos szabálytalanság idézett elő tüzet, és 900 ezer forint kárt. Az öreglaki Ál­lami Gazdaság csirkenevelő­jében 815 ezer, a szenitgálos- kéri tsz-ben pedig félmilliós kár származott elektromos hiba következtében. A tűzrendészeti hatóság nem tapasztalja, hogy a munkahelyi vezetők határo­zott intézkedésekkel előzik meg a hasonló eseteket. Szalai László Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. 12.10: Ben Franklin Párizsban. 12.30: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. 13.00: Hírek. 13.05: Pop- hullám. 14.00: Zenés délután. 17.00: Hírek. 17.30. Tini-tonik. 18.30: Táncházi muzsika 19.00: Hírek. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Nóták. 20.34: Csíntamánok és madarak. 21.00: Hírek. 21.05: A Dán Rádió bigbandje játszik. 21.28: A Rádió Dalszínháza. Bob herceg. 23.00: Hírek. 23.20: Vin- cze Ottó szerzeményeiből. 24.00— 4.30: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Bach: 12. kantáta Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen. 9.36: Zenekari opera­részletek. 10.00: XX. századi ka­marazene. 11.00: A Collegium Aureum kamarazenekar játszik. 12.35: Operaegyüttesek. 13.00: Hí­rek. 13.05: Külpolitikai könyves­polc. 13.20: Pásztordalok a Viola együttes előadásában. 13.30: Ka­maramuzsika. 15.00: A Talking Heads felvételeiből. 15.30: Zenei tükör. 16.00: Az eladott menyasz- szony. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Holnap közvetítjük. 17.50: Szőllő- sy András műveiből. 18.30: Szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 19.00: Hírek. 19.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 19.35: Muzsikáló természet. 19.40: Pol­gár László énekel. 20.20: Egy pá­lya vonzásában. 21.20: Népdalok kamaraegyüttesre. 21.40: Roman­tikus zene. 22.30: Latin-Amerika irodalma. 22.55: Régi muzsika. 23.30: Hírek. MAI MŰSOR HÍREK A nap 5.50 órakor kél, és 17.55 órakor nyug9izik; a hold 5.33 órakor kél, és 15.43 órakor nyugszik. A várható időjárás: Délután a Dunántúlon futó hózáporok is elő­fordulhatnak. Időnként kissé megerősödő észak- nyugati szél várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma plusz 3, plusz 8 fok közöt ala­kul. Március 79 Kedd József — Tornádó söpört végig vasárnap éjjel a floridai Ve- nice városán. A nagyerejű forgószél következtében két személy életét vesztette, több mint negyvenen megsebesül­tek. Jelentős anyagi kár ke­letkezett: a tornádó 50 há­zat rombadöntött, mintegy kétszáz épületet megrongált. — Havazások, esők jelzik a tél visszatértét Olaszor­szágban. Vasárnap Rómában ismét havazott, a hegyvidé­keken néhol félméteres tor­laszokat emelt az erős szél. Olaszország középső részén a mostoha időjárás miatt mentőalakulatoknak kellett több síelőt kimenteni a hó fogságából. A jelentős meny- nyiségű csapadék földcsu­szamlást okozott az észak- olaszországi Vicenza város környékén. 80 családot ki kellett telepíteni. — Vasárnap első ízben mutatták be a nagyközön­ségnek az amerikai New Havenben azt a harminchá­rom Bach-preludiumot, amelynek kottáit tavaly szeptemberben találták meg az amerikai Yale Egyetem könyvtárában. A nagy ér­deklődést keltő hangverseny­nek az egyetem kápolnája adott otthont. Az oktatási intézmény ezzel az esemény­nyel ünnepelte Bach szüle­tésének háromszázadik év­fordulóját. — A kongresszusi verseny­ben a tőkés export szállítá­sok négy százalékos túltelje­sítését vállalták a csurgói Napsugár szövetkezet dol­gozói. A múlt év végéig a tervezettnél tíz százalékkal több terméket szállítottak nyugati piacokra. — Felszabadulási évfor­dulónkra készülve tegnap délután emlékülést tartattak Nagybajomban a községi pártbizottság székházában. A szocialista mezőgazdaság har­mincöt éves történetét idéz­ték fel az ide tartozó ter­melési kiskörzet szövetkeze­teinek szakemberei. — Megújul a keszthelyi kórház. Már dolgoznak a hőközpont, az étterem és a konyha rekonstrukcióján; az utóbbi a Balaton-parti vá­ros valamennyi egészségügyi intézményét ellátja majd. A 283 millió forintos költ­ségvetésű első ütem során — a tervek szerint 1987-re — építik fel a szülészetnek, il­letve gyermekgyógyászati részlegnek helyet adó, öt­szintes pavilont. Ezután a sebészetet, majd a további osztályok épületét hozzák rendbe és korszerűsítik. — Kovács Margit szent­endrei kerámia-gyűjtemé­nyét 800 ezren tekintették meg tavaly, s ezzel a leglá­togatottabb magyar múzeum volt. Az egri Dobó István Vármúzeumot 600, a Magyar Nemzeti Múzeumot pedig 580 ezren keresték fel. — Az ŰUnform tájékozta­tása szerint a vasárnap esti esőzés, havazás nyomán az ország útjai nedvesek, csú­szósak voltak, Vas megyé­ben és Sopron környékén pedig hókásásak, latyakosak. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 S 85 évvel ezelőtt, 1900, március 19-én született, és 58 éves korában, 1958-ban halt még Frédéric Joliot- Curie Nobel-díjas francia atomfizikus, a nemzetközi békemozgalom egyik szerve­zője és vehetője, 1950-től ha­láláig a Békevilágtanács el­nöke. Diákkorában inkább a sport és a horgászás érde­kelte; 17 éves korban, ami­kor bekerült egy labdarúgó csapatba, kévésén múlott — mint később ő maga elme­sélte —, hogy nem hivatásos labdarúgó lett belőle. Közép­iskolái után a párizsi' Fizi­kai Kémiai Tanintézetbe ke­rült, ahol egy kiváló fizikai professzor, Paul Langevfn döntő hatással volt rá. Pro­fesszora ajánlotta be őt Ma­dame Curie-hoz, s ez nem csupán tudományos, de sze­mélyes sorsát is eldöntötte, ö maga így irt erről: „Az intéuetben dolgozott egy asszisztensnő, a főnök lánya, Irene Curie. Bizony sokkal többet értett a fizikához, és Így rengeteget segített nekem. Gyakran figyeltem a munká­ját, és őt magát is. Ezzel kezdődött a dolog. Aztán köl­csönösen rájöttünk, hogy ne­hezen tudnánk egymás nél­kül élni. Jellemünk különbö­ző volt, de szerencsésen ki­egészítettük egymást, A jó társulások — a munkában csakúgy, mint a,z életben — nem az azonos, hanem az egymást kiegészítő jellemek társulásai.” Közös munká­juk legnagyobb sikere a mes- . terséges radioaktivitás fel­fedezése volt, amelyért 1935- ben Nobel-díja, kaptak. — A verbunkos zenével is­merkedtek meg a siófoki fiatalok tegnap az ifjúsági hangversenysorozat negye­dik előadásában. A koncer­tet a KISZ Központi Mű­vészegyüttesének Rajkó ze­nekara tartotta. — A magyar korona tör­ténetéről tartott előadást tegnap dr. Qrmándy István a siófoki nőklubban. A Sió gyermektáncegyüt­tes nagy sikerrel szerepelt a hét végén a Dél-balatoni Kulturális Központ színpa­dán. — Gázrobbanás történt hétfőn Vácott, a Csikós Jó­zsef utca 29. számú épület­ben, a Hallássérültek Kise­gítő Iskolájában. A robba­nást az okozta, hogy az épü­let előtti földgázvezeték megsérült, és a háromszin­tes épület földszinti tanári szobájába beszivárgó gázt az ott levő hűtőszekrény kap­csolószerkezetének szikrája lángra lobbantotta. A rob­banás következtében kiégett a huszonnégy négyzetméter alapterületű tanári szoba, a légnyomás pedig kitörte az iskola, valamint a 100 mé­teres körzetben levő családi házak ajtóit, ablakait. A tü­zet a helyszínre érkező váci tűzoltók éloltották. Szeren­csés módon személyi sérülés nem történt, de a kár jelen­tős. Értéke csaknem 1 millió forintot tesz ki. A gázszivár­gás okának megállapítására a vizsgálta tart. — A Pécsi Bóbita Bábszínház március 22-én, pénteken 10 és 14.30 órakor a Kilián György Ifjúsági és Üttörő-művelődési Központban bemutatja a HAMU­PIPŐKE c. mesejátékát. Jegyek a Rendezvényirodában kapha­tók. (73440) — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy március 21- én Babócsán országos állat- és kirakodóvásár lesz. (73307) — Az Express Utazási Iroda társasutazást Indít 1985. április 2-án Budapestre autóbusszal a Tina Turner koncertre. Részvé­teli díj: 400 Ft/fő. Jelentkezés és felvilágosítás: Express Utazási Iroda, Kaposvár, Ady Endre u. 8. Telefon: 13-556. (73459)

Next

/
Thumbnails
Contents