Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-14 / 61. szám
1985. március 14., csütörtök Somogyi Néplap 5 Őrzők A falunak gazdája van A falu nyúlik az erdőbe vagy az erdő a faluba? Drávatamásiban ez nem kérdés. Az itt élők már megszokták, és szeretik környezetüket. A falu végén a Dráva, gyors sodrású vízéből nyáron, a Csikőlegelőnek nevezett területen horgászok emelik ki a halakat. Az erdő öleli körül a települést, ezer titokkal, szépséggel ajándékozva meg az embert. Megroskadt már a hó, csa- takosak az utak. A házak kéményéből füst kanyarog ráérősen, néhány kapu előtt kíváncsi kutya ácsorog, utánanézve a járókelőnek. Traktor vontatta kocsin szalmabálák. A járdán a postás kerekezik. Egyébként csendes a falu, felnőtt lakosad munkában^ az idősebbje a fészerben, a ba- romfdiudlvarfban találnak maguknak elfoglaltságot. A barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet üzemegységéhez kanyarodik a traktor, idősebb ember irányítja a fedett szín alá. Szakács József telepvezető. Hatvanharmadik évében jár. Degényesre borotvált bajsza, haja ősz már. Ha a nyugdíjról kérdezik, így felel: egy kicsit még dolgozom, utána lőhet szó róla. Józsi bácsi a falugazda. Olyan, amiilyen ritkán, akad. Föl- becsülhetetlen érték a közösség számára. Gazdasági cseléd volt már tizenhárom éves korában, megjárta a világháború poklát; később tanácselnök, téeszelnök lett a faluban. — Ma a hízlalótelepet vezetem — mondja, büszkén kalauzolva birodalmában. Az istállókban 140 bika. Látszik rajtuk: az itteni állatgondozók előtt nem ismeretlen a seprű, kefe, vakaró. — Büszkék is vagyunk rá, tavaly az exportátvevőtől nagy dicséretet kaptunk. Azt mondta, sehol sem talált jlyen szépen ápolt állatokat. — Melyik a legszebb állat a telepen? — Inkább úgy lehetne mondani. akad egy-két gyengébb — hangzik a válasz. Ahogy járunk-kelünk az állatok között, megzavarjuk pihenésüket. Mély hangú bőgés tölti meg a levegőt. — Bőszülnek — magyarázza Józsi bácsi. — Előfordul, hogy egyik-másik elszabadul, ilyenkor a falu végén is lehet hallani a hangjukat, egyhuzamban futok idáig, mert van ám ri- billió, négy ember sem elég a megfékezésükhöz. A telep melegedőjében folytatjuk a beszélgetést. A vaskályha kellemes meleget áraszt, rajta csempe lavórban víz melegszik. A sarokba támasztva fényes élű fejsze, az asztalon vászonba takart kenyér, hagyma. — Itt nevelődtem én. ebben a faluban, és semmi kincsért el nem hagynám — kezdi az emlékezést Szakács József. — Cselédként dolgoztam a Tassy-urada- lomban, aztán kocsis _ lettem. Negyvenhétben nősültem, négy gyerekem, és nyolc unokám van; azaz a nyolcadik még csak nemsokára lesz. 1950-ben tanácselnöknek választották, tizenhét évig voltam a tisztségben. Nem volt könnyű. Az ötvenes években nehéz volt a parasztnak megmagyarázni, miért lesz néki jobb szövetkezetben. Háromszor alakult meg a téesz, utoljára engem választottak vezetőnek. Így nappal szövetkezeti, éjjel pedig tanácselnök voltam. Büszke vagyok rá, hogy ötvenkilencben huszonkilenc forint öt fillér volt nálunk egy munkaegység értéke; ,ez bizony rekord volt a környéken. Szegény falu volt a miénk; 19 zsú- pos ház, földes szobákkal. Mostanában kezdtünk gyarapodni ; van már néhány családnál színes tévé, majdnem mindenütt autó. — Nehéz sorsot vállalt. Elégedett az életével? — Nem volt könnyű, az igaz. Sokszor éjfél után ka- rikáztam haza; akkoriban a tanácsülések a pirkadatba nyúltak. De én ezt vállaltam, nem panaszkodom. Tavaly megkaptam a Munka Érdemrend ezüst fokozatát is, a Parlamentben vettem át. Sosem gondoltam volna, hogy én egyszer oda bejuthatok, sőt a bársonyhuzatú páholyban ülök. Álltunk a társaikkal, feszült izgalomban, mikor az Elnöki Tanács elnöke hirtelen odajött hozzám, átölelt, és azt mondta a kísérő embereknek: hadd mutassam be régi jó munkatársamat. Szólni sem tudtam a meghatottságtól. Szakács Józsi bácsi meghatározó egyéniség a faluban. Még ma is előfordul, hogy a darányi közös tanács őt kéri meg a helyi ügyes- bajos gondok intézésére. Most éppen Baranyából keresi egy legény, elköltözött asszonyát szeretné hazaédesgetni, ehhez kér segítségeit. A hízlalótelepen tizenkét ember dolgozik. Mások Barcson, Darányban találtak munkalehetőséget, az asszonyok pedig jtt, helyben a szociális otthonban. Több idő jut így a családra, a háztáji gondozására. A naponta útra kelők könnyen jutnak munkahelyükre, a szövetkezet busszal szállítja őket, sőt Szigetvárról is naponta jár a munkásbusz. Elhagyjuk a faluvégi kő- keresztet; léptünk alatt itt- ott még keményen reccsen a hó. A főutcán nincsenek hivalkodóan nagy házak, többnyire átalakított otthonok sorakoznak. Az udvari górékban sárgállik a kukorica, halomba vágtva a fa. A kerekeskutak vödrei szárazon csattannak, friss víz helyett fagyott .sárba ütközve. Jövőre törpe vízmű épül a községben, megoldva végre az örökös ivóvízgondot. A falu szélére érve elmegyünk Szakács Józsi bácsi háza mellett is. Fiatal diófa áll a kapu mellett, Józsi bácsi sapkáját levéve integet. — Viszontlátásra! — kiáltja. S én gondolatban megígérem: a mielőbbi viszontlátásra! KMe Ágnes JORDAN POPOV A kis tető alatt ketten vártuk az autóbuszt. Partnerem maga volt a megtestesült szerencsétlenség. Fogalmam sincs miért, de világ életemben ilyennek képzeltem a szerencsétlen fló- tásokat. — Senki sem ért meg ezen a világon! — sóhajtotta az ismeretlen. — Csak a szülő- anyád. Érdeklődéssel vizsgálgat- tairn. — Fel nem foghatom, honnan van édesanyámnak ilyen nagy vígasztalló ereje. Idestova negyvenöt éves vagyok, de az édesanyám az egyetlen ember, aki meg tud érteni és vigasztalni. — Értem — bólintottam. — Érted a frászt! — Most is azt gondolod, honnan a fenéből került elő ez az ürge, aki marhaságokkal tömi tele a fejedet. Olyan hangon beszélt, hogy nem volt értelme ellenkezni. — Senki sem érthet meg téged, csak a szülőanyád! — csóválta a fejét. — A múlt ősszel a botevgrádi úton CSURGÓI KÉPEK, avagy mit tehet a népművelő? Jól esik a séta Csurgón, amíg az állomásról éljutok a művelődési házig. Negyedórányi időt kapok a botladozva járó tavaszban, hogy megérezzem a múlt századok hangulatát, egy pillantást vessek a táblával jelölt műemlék jellegű épületre, ami fölött újabb tábla hirdeti: Ebben a házban élt és dolgozott Csokonai Vitéz Mihály. Az ablakból más fölirat is rátekint a sétálóra; a művelődési házban március 11-e és 18-a között naponta 9 óráitól 16 óráig Somogy megye mutatkozik be. Azt is megtudhatjuk, hogy a kiállítás anyagából vetélkedőt hirdet a művelődési ház, ahol díjakat nyerhetnek a versenyzőik. A megyék bemutatása Bihariné Asbóth Emőkének, a művelődési ház igazgatójának leleménye. Néhány éve Szabolcsból került erre a vidékre, és hamarosan fölfeTelevíziós újdonságok A filmművészet és a filmkészítés műhelytitkai iránt érdeklődők számára kínál igazi csemegét az a két dokumentumaim, amelynek forgatása a közelmúltban fejeződött be. Eizenstedn híres filmjeinek vágójával, Lev Braiszovics Filonovval az Is- kodáteievízió munkatársai a Szovjetunióban készítettek négyrészes sorozatot. Filonov, aki ma 85 esztendős, a moszkvai Össz-szövetségi filmfőiskola tanára: az ő visszaemlékezéseiből1 nemcsak egy rendkívül nagy tapasztalaitokkal -rendelkező filmszalkember életútjával és portréjával, de Eizenstein művészi világával és alkotód módszerével is megismerkedhetnek a nézők. A sorozat első adásában Fitanov a némafilmről és a korabeli orosz filmekről;, a második adásban a Patyomkin páncélosról és az Eizensteinnel együtt töltött évékről beszél, a harmadik a montázzsal, a negyedik — Eizenstein filmjeit elemezve — az aranymetszés szabályával foglalkozik. A beszélgetésit korabeli filmekből vett illusztrációk egészítik ki. Székely Orsolya a rendezője annak a 'kétrészes dokumentumfilmnek is, amely Szergej Geraszimov Tolsztoj- filmjénék forgatása közben készült. A művész Tolsztoj életének utolsó korszakát dolgozta fel filmjében, amelynek egyszemélyban volt rendezője és főszereplője is. dezte, hogy rajta kívül sokan étnek „új hazában”, azaz más vidék szülöttel. Nekik jólesik új lakóhelyükön látni a megyéjükből érkezett anyagokat, képeket, míg a tősgyökeres csurgóiaknak a megismerkedést jelenti. Látszólag egyszerű és kézenfekvő megoldást választott: telei anikönyvet vett a kezébe, és egy-egy megye fontosabb vállalatait, szerveit levélben ■kérte, hogy segítsék termékeik kölcsönzésével, prospektusokkal, kiállítási anyagokkal a megye bemutatkozását. Az 1982-ben indult sorozat már a végéhez közeledik. — Somogy megye bemutatásához összesen száz levelet írtam — mondja Ballag Katalin népművelő. A megye gyárainak, üzemeinek, szervezeteinek vezetőihez fordultam azzal a kéréssel, hogy küldjék el termékeiket. Az jut az eszembe: vajon milyen rangja van egy ilyen levélnek. Válasz helyett Pal- lag Katalin vaskos dossziét húz elő, amely a válaszleveleket tartalmazza. — A megkeresettek többsége segít bennünket. A tizennyolc megye bemutatása során sok figyelmet kaptunk, kedves emlék például, hogy Komárom bemutatásakor a lábatlan! beton- és vasbeton gyár három szakembert küldött, s ők diafilmes előadásokat tartottak munkahelyük tevékenységéről vagy a baranyaiakat a Pannónia filmstúdió is elkísérte. A somogyiak közül is sok vállalat kitett magáért. A cukorgyár autóval hozta el termékeit, a húskombinát pedig — mivel hűtőpult hiányában nem állíthatott ki — készítményedből kóstolót rendezett kedden. Munkadarabjait küldte 'él a nagyatádi Danúvia, a Kaposker pedig áruiból rendezett kiállítást. Még dekoratőrét is elküldte, hogy szakavatott kezek rendezzék el az árucikkeket. Olyan szívességekkel is segítették a csurgóiak munkáját, mint amilyen a Somogy megyéi Nyomdaipari Vállalat volt, amely díjmentesen állította elő a meghívókat. A távolabbi gyárak érdeklődése mgllett az már szinte természetes, hogy a kiállításról nem hiányoztak a helyi ipari szövétkezetek és üzemek termékei sem. A sorozat tehát lassan befejeződik. Csurgótól távol eső vidékek kerültek közelebb a somogyi emberekhez, az itt lakók megismerkedtek hazánk gazdaságával, bepillanthattak más megyék kultúrájába. Mindezt úgy tették, hogy jelentősebb anyagi megterhelést nem rótt a művelődési házra. — Olyan programokat kell szerveznünk, amelyek gazdaságosak és hasznosak is — mondja a népművelő. Záró akkordként a közeljövőben Pest megyével ismerkednek meg a csurgóiak. Varga István Apu, lovagoljunk! — Apu, lovagoljunk! — így üdvözölte munkából hazatérő édesapját Ernő. Az apa homlokát nem barázdálta az érthetetlensé- get tükröző ránc. Ügy látszott, ez a kérés a mindennapos játékhoz tartozik. A szülő letette a diplomatatáskáját. Üdvözölte a feleségét is, és máris négykézlábra ereszkedve várta fia harsány „gyí, paci!” indítását. Még csak a második kört tették meg a szőnyegen, amikor az apa már verejtékben úszott. — Elfáradtál, padkám? Akkor most legózzunk! — És az apa ,megkönnyebbülten, engedelmesen leült legózni. Ernő óvodás. Joggal kéri az egésznapos óvodai tartózkodás után, legyen végre valaki, aki csak vele foglalkozik. A baj csak az, hogy Ernő utasításait a szülők parancsként értelmezik, és teljesitik. A gyerek ötéves. Máris utasít, követel. (Mi lesz belőle?) Egyelőre jó dolga van. Rövidesen megszületik a kistestvére is, és akkor osztoznia kell majd a szülein, játékain, mindenen. Sajnálom a szülőket, de Ernőt is. A „nem”-et, a „majd”-ot meg kellett volna ismertetni vele. Nagy bajok keletkezhetnek abból, ha hirtelen szűnik meg kiváltságos helyzete. Nem sokallom azt, amit egy-egy csemete kap. De ne feledjük: adni is, nevelni is következetesen kell. Gondolni kell arra, hogy egyszer ő is felnő. Képes lesz-e elviselni, ha kívánságainak, kéréseinek teljesítését megtagadják...? Pfeifer Éva Csak a szülőanyád mentem a trabimmal, és valahol Potop előtt egy nő lestoppolt. Fékezek, kinyitom neki az ajtót, ö beszáll, és elkezd' mesélni: hol járt, mit csinált, mit vásárolt, és más efféle női ostobaságot. Egyszer csak, vidáman így szólt: „Mit gondolsz, édes, mit mondanának rólunk, ha ne adj isten karamboloznánk?” Hű de jót röhögtem ... S akár hiszed, akár nem, mit tesz isten, húsz kilométer után karamboloztunk. A dolognak híre ment, a feleségem botrányt rendezett, és mindenki meg van győződve, hogy dolgom volt azzal a ... Egy szavadat sem hiszik el. Csak a szülőanyád. Autóbusz sehol. — Egyszer megint mentem valahová a trabimmal —• folytatta rövid szünet után az ismeretlen. — Kedvem is virágos volt. Két barátommal jöttünk hazafelé egy falusi búcsúból. S hirtelen vagy egy tucat baromfi ugrik elém. Félrerántom a kormányt, de mégis elütöttem egyet. Beismerem, én voltam. Így szólt az egyik barátom: „Gyerünk már, a ke- servit ennek a tyúknak!” Láttam, hogy az állat még él, csak elkábult, és eltört az egyik lába. Haboztam, de mivel jó a szívem, betettem a kocsiba. Ügy gondoltam, be- gipszelem a lábacskáját, és az állatot visszaadom a gazdájának. Mialatt a gipszet kerestük, a tyűk már a halálán volt. A másik barátom megsajnálta, és megölte... Odaesődültek az emberek, felírták a kocsi rendszámát, aztán menj oda hozzájuk, és mondd el nekik, mi történt. Mesélj amit akarsz, senki sem hisz neked... Csák a szülőanyád. A busz még mindig nem jön. Állandóan a barátaim miatt bűnhődöm — folytatta rövid szünet után az ismeretién. — Ez a .ytyúkdoiog” még csak hagyján, de amit Babuneca tett velem! Megismerkedett a Fekete-tengernél egy lengyel lánnyal. Aztha- zúdta, hogy nőtlen, és két hetet töltött véle. Utána jön hozzám: így és úgy, mondja, apukám, oltárira belém esett, és írni akar. Légy oly bátyám, és hozd el nekem a leveleket, ugyanis a te címedet adtam meg neki ... Két hót múlva elkezdtek érkezni a levélek. S megint minden ellenem fordult; a feleségem két levelet egyenesen a postástól vett át, és felbontotta... Hogy mekkora botrányt rendezett... Hívom Babunecát, hogy tisztázza a dolgot, de vonakodott ... Győzd meg ilyen helyzetben az embereket, hogy igazad van! Senki sem fog hindi neked ... — Csak a szülőanyád! — fejeztem be a mondatot. Megjött az autóbusz. Az ismeretlen az ajtó felé rohant, de félúton megállt, és félém fordult: — Miért nem jön már? Gyerünk, szálljon fel, még van mesélnivalóm! — Köszönöm — válaszoltam. — Inkább megvárom a következőt. Az autóbusz elindult. ő habozott egy ideig, majd fürgén leugrott a lépcsőről. — Akkor még én is maradok! Fordította: Adamecz Kálmán
