Somogyi Néplap, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-13 / 36. szám
1985. február 13., szerda Somogyi Néplap 5 A TANARNO Heine és Tolsztoj nyelvén Boldog zsivaj halkul alig- nesz zsümütöléssé, ahogy a tanóra megkezdődik. Kis iskola a szuloki: homlokzatán kétnyelvű a felirat: általános iskola — Grundschule, s ez az utóbbi név azit is jelzi a helybelieknek, hogy az alsó négy osztály tanul itt. A második—negyedik osztály szép fiatal tanítónője olyan ma- rinavladys: hosszú barnás- szóké haj, kékeszöld szem aranykeret mögött, karcsú termet. Amikor először találkoztam vele néhány éve .. 4 Azt mondta Koósz Mag- dolna friss okleveles tanárnő, hogy Szülök nevét először egy 1332-es okiratban írták le, így: Zuluk. A falu a törökdúlás alatt megsemmisült, s 1740-ig pusztaság volt. Aztán a XVIII. században Württemberg tartományból német telepesek érkeztek, két csoportban: 1715-ben az első, 1757-ben a második. A szóbeszéd szerint titokban., tutajon. A templomukat — így őrzi az emlékezet — annak a századnak a végén kezdték építeni barakk stílusban. Ha igaz, az ősök szu- rókégetők vólta'k; innen a másik falunévmagyarázat: „zu Loch”. Loch — lyuk. — Népszokások érdekelnek. Ügy tudom, a szakdolgozatéit szülök! hagyományokból írta. — Pontosabban a halotti népszokásokból. Azt kutattam, hogyan él a halál a szuloki emberek képzeletében. Dohánysimítás, disznótor jó alkalom volt a gyűjtéshez; ilyenkor megerednek á nyelvek. De sokat segítettek a nagyszülők, szülők is, sokszor tudtukon kívül. — Néhány érdekességet is hallhatnánk a gyűjtésiből? — Hogyne: halo.ttnéző mondta ki a beállt halál tényét. A férfihalottnál háromszor harangoztak, a nőnél kétszer. Az elhunytat a régiek fehérbe öltöztették, mert akit nem ebben temetnek, az a másvilágon mosással kezdheti, így tartották a régiek. A négy sírásó a legközelebbi rokonságból került kii. O Most más dolgokról, vi- dámabbakról esik szó. Már Wirth Istvánnénak hívják; fehér köpenyben, fekete pulóverben, mélykék bársonynadrágban áll a táblánál: tizenhat pár értelmes szem kerekedik rá a padokHagyományőrző kórus . A szőcsénypusztaiak sikere Szőcsénypuszta 360 lélekszámú apró települő?, Marcalitól alig több, mint tíz kilométerre. Híressé a természetvédelmi ritkaságokban bővelkedő parkja és az 1972 óta működő asszonykórus tette. Az eredetileg erdészeti dolgozókból verbuválódott népdalkör számos kitüntető címet nyert, több jó és kiváló minősítéssel dicsekedhet, Legiutóbb a szövetkezeti pávlákörök területi minősítő versenyén találkoztunk az együttessel, ahol ezüst minősítést szereztek. Tehetségükre felfigyelt a rádió is; a közelmúltban készítettek felvételt a szőcsénypuszitai asszonyokkal, ennek sikerét bizonyítja az újabb meghívás. A 18 asszony csiszolt dalolásával mindenütt áltia^ iános tetszést arat. Csaknem másfél száz hamisítatlan népdalt, balladát ismernek, repertoárjuk bővítésében az idős Tislér An- talné, a népművészet mestere van segítségükre. Vezetőjük Ott Györgyné magyar—történelem szakos tanár, de van közítük szociális gondozónő, ruhagyári dolgozó, kézbesítő, és az édesiparban is dolgoznak néhányan. A felsorolásnak az ad értelmet, hogy a dolgozó, családos emberek lelkesen vállalják azt a nehéz munkát, mely a felkészüléssel, az újabb dalok elsajátításával jár. A csoportban soha nem okozott gondolt a tagok verbuválása. Énekelnek itt testvérek, unoka- testvérek, anya a leányával, falán .hamarosan egy unoka is. A népdalkor legidősebb tagja, Dongó Györgyné 59 éves. Szavaiból kitűnik, hogy élettérnek egyik fénypontja aiz .éneklés. Barázdált arca őszinte örömöt sugárzott, amikor a „csapatról” beszélt. A legfiatalabbak pedig az ikrek: Vida Mária és Veronika, akik szintén „komoly múltra” tekinthetnek vissza, már három éve gazdagítják hangjukkal a szőcsénypusz- taialk énekét. Ruhájukhoz, melyet szerényen nem népviseletinek, hiainem formaruhának neveznek — .mivel nélkülözi az eredeti viselet néhány jegyét —, az egyik szólóénekes: Gájer Imréné készítette a fityulákat, a színpompás gyöngyös fejdísze- ket. Szavaik nyomán kiderült, hogy a műdal-világ csapdáit elkerülve a hajlítások- ban bővelkedő, színes dal- lamvilágú, szomorkás-vidám Balaton vidéki népdalokat kedvelik leginkább. Az együttes tagjai rendszeresen részt vesznek1 közös kirándulásokon, elutaztak már Szegedre, ott voltak a pusztavacsi fesztiválon, megismerkedtek Sopronnal és Szekszárddal iis. A közös éneklés öröme mellett szép élményekben osztoznak hagyományaink őrzői. Tamási Rita ból. Otthon is várja már egy kislány: Diána kétéves lesz. — Visszajöttem gyesről, mert szükség volt rám. Korábban a ladi körzeti iskolában tanítottam német nyelvet, most itt a kicsiket, s heti két órában németet, oroszt is. Ö az iskolavezető pedagógus, az I—IlI-at pályakezdő kolléganője Huber Teréz viszi. — Bővült-e a gyűjtés, amióta nem találkoztunk? — Teljesen megvan a farsang, és a pünkösdi népszokások is jegyzetfüzetben várják sorsukat. Gyerekdalo- kat, népdalokat is gyűjtöttem. Dr. Szende Béla főiskolai tanszékvezetőm biztatott a munkára. A rendszerezés még hátra van, most a kislányunké minden szabad időm. — Ügy tudom, a nyelvoktatás itt sincs könnyű helyzetben. — Mondok egy példát: mi huszonötén végeztünk a főiskola szakán, és csak hárman maradtunk a pályán, a többiből hivatásos tolmács, középiskolai tanár, kórusvezető, tévés, népművelő lett. — Hallottam, hogy a nemzetiségi kongresszuson is elmondta a gondokat. — Egyetlen felszólalóként Somogyiból, valóban beszéltem ezekről. Állítom, hogy magasabb szintet lehetne elérni a nyelvtudásban! Ügy tapasztaltam, nemcsak azok a gyerekek tanulnák szívesen a nyelvet, akik otthon is németet hallanak. Volt felvidéki, vagy délvidéki család gyereke, cigánytanuló is. A német nemzetiségi családokban elkezdték a két-há- rom éveseket is oktatgatni a nyelvre. Sók szülő igényelné a több órát. — Részt vett a nemzetiségi együttes munkájában is. Miben állt ez? — Én indítottam el a táncosokat. Tolmácsként ausztriai vendégszereplésükön is részt vehettem, ez nagy élmény volt. — Hogyan él egy tanárnő Szulokban? Mivel tölti maradók szabad idejét? — Szeretek olvasni. Goethét, Hómét, Thomas Mannt. Az ' orosz klasszikusokat: Tolsztojt. Dosztojevszkijt különösen. Nagyon gazdag a magyarországi nemzetiségi irodalmunk is: kedvelem Ács Erika líráját. Olvasója vágyók a Neue Zeitungnak, és rendszeresen "'nézzük a televízióban az Unser Bildschirm című német nemzetiségi műsort. Innen is tudósítottak már egyszer-kétszer. Férjemmel, aki üzemmérnöke a téesznek, el-eljárunk a kaposvári színházba, ő szeret vadászni, én elkísérem néha; felejthetetlen a téli táj, az erdő ... L. L. Égbelátóról, csillagokról Tulajdonképpen a tavaszról szerettem volna írni valami szép jövendölésit. Februárban a mi éghajlatunkon időszerű már ez, de az idei szeszélyes havazás óvatosságra intett; a kikeleti uj- jongásokat későbbre halasztóm. Mert előfordulhat, hogy én itt jövendölök, azután még márciusban is visszatér a tél. És nincs nevetségesebb egy botcsinálta jósnál. Pedig milyen szép is lenne mondjuk így kezdeni egy írást: Tavaszi szél vizet áraszt. . Persze olyan nagy veszteség nem ért, hiszen egyebeket :is el kellett hailaszta- nom, mégsem dőlt össze a világ. Még arra alkalmas időben határoztuk el az aprónéppel közösen, hogy elmerülünk egy kicsit a csillagok rejtelmeiben, s keresgettük a szép esthajnalcsillagot, a Vénuszt, amely ugyan bolygó, de ez nem tesz semmit, a szabad szemmel látható égen egyre megy a kettő. Aztán a sarkcsillagot — vagy ha így szebb: a Polárist — a Kis Göncöl, avagy Kis Medve csillagkép „végében”, majd a Síriust, egyik közeli csillagszomszédunkat ... De akkor már későre járt, úgyhogy a felületes, rövidke b ám észkodás után a behatóbb tanulmányozást későbbre toltuk, másnapra, majd megint másnapra ... S közben befelhő- södöitt az ég, fuccs a keresésnek, a tavasznak, mindennek. Pedig bent a szobában nincsen már semmi új megvizslatni, kitapasztalni való, s vágyunk már a szabadba. Meglehet: mire e sorok a nyomdában formát kapnak, .mehetünk is, és csillagék is lesznek, de most itt az asztalon csak két öreg, szakadozott térképre vet sárgás fényt a lámpa. A déli és az északi csillagos égboltot ábrázolják a véletlenül előtalált papírok. Haló vány Utánzatai a valódinak,, viszont segédeszköznek feltétlenül alkalmasak egy kis merengéshez. Bámulásszuk a papírost, s hamarosan oda lyukadunk ki, ahova ilyen rajzok nézegetésekor rendre kilyukad az emberfia: vajon élnek-e hozzánk hasonló, vagy tőlünk különböző, magukat értelmesnek (tartó lények valamelyik pöttyöcskén ? Isten őrizz, nem akarom beleártani magam az efféle Vitákba, állást foglalni pedig végképp nincs szándékomban, mert nem nagyon értek az ilyesmihez. Amit lehet, elolvasok róla, mert rendkívül okos emberek írnak általában erről a témáról pro és kontra. De ha ők nem tudnak egymás közt dönteni... Én megtaláltam a magam megoldását: amikor olyan okos ember művét olvasom, aki azt bizonygatja, hogy élnek értelmes lények a világegyetemben rajtunk kívül, akkor azt hiszem el. Ha viszont egy nem kevésbé okos, másik ember azt írja, hogy mi, emberek egyedül vagyunk az univerzumban, akkor neki adok Igazat. Tudom: nem valami bölcs dolog ez az opportunizmus, de kényelmes. És ilyen sziklaszilárd elvi alapon állva azért csöndben bevallhaltam: az idegen civilizációk mellett szóló érvek egy kicsit jobban tetszenek nekem. Nem másért, mint azért, mert sokkal érdekesebb lenne egyszer csak arról megbizonyosodni, hogy az emberhez hasonló tökéletlen, de végső soron rokonszenves lény csetlik-botlik még egynéhány itt-ott azoknak a fényes égi lámpácskáknak a közelében, mint arról végérvényesen meggyőződni, hogy egyedül szerencsótlenkedünk A szakkönyv tükör Évtizedekkel ezelőtt a kalendárium volt a gazdász" ember bibliája. Azóta a mezőgazdaságban, az élelmiszergazdaságban bekövetkezett robbanásszerű fejlődés szükségszerűen megkövetelte, hogy az ágazatban dolgozó százezrek megismerjék azokat a legfejlettebb ismereteket, amelyek nélkül nem léphetett volna előrébb, a hazai élelmiszer- gazdaság. Február immár 28 esztendeje a mezőgazda- sági könyv hónlapja. Az idei köinyvhónap azért is különös figyelmet érdemel, mert a Mezőgazdasági Könyvkiadó ebben az éviben ünnepli megalakulásának 35. évfordulóját. Az éven,te megjelenő több mint száz mű, a különböző kiadványok, a tudományos igényű munkák, a legújabb kutatási eredményekről szóló könyvek — legyén, az gépészeti, állattenyésztési, növénytermesztési szak- könyv — az élelmiszer-gazdaságban dolgozók körében ma már nélkülözhetetlen munkaeszköznek számítanak. Erdei Ferenc egy alkalommal a következőket mondta: „Olyanok a szakkönyvek, mint a tükrök. Csak ránéz az ember, s látja, hogy használták, forgatták őket, hogy tanultak belőlük. S aki tanul, az jól dolgozik, mert ismeri az új agrotechnikát, tisztában van a feladatokkal és a tennivalókkal. Erről árulkodnak az agyonolvasott könyvek.” Agyon Olvaso tt könyvek ... Ma már eljutattunk odáig, hogy szinte nincs mezőgazdasági vagy élelmiszeripari üzem, ahol ne lenne szak- könyvtár, ahol! a legújabb ismereteket tartalmazó műveket bárki leemelheti a polcokról. A szakirodalom iránt évről évre növekszik az érdeklődés, azok nem csupán hazánkban, hanem külföldön is keresettek. Mindez azzal függ össze, hogy a Mezőgazdasági Könyvkiadó olyan szerzők kéziratait gondozza és rendezi nyomdakészre, akik szakterületükön mind idehaza, mind pedig külországokban is elismerték. A kiadói politika természetesen figyelmet fordít a nagyüzemi termelésre, a legkorszerűbb technológiára, legyen az akár a növénytermesztéssel, akár az állattenyésztéssel összefüggésben'. De ugyanígy megtalálhatók a könyvhónapi kiadványok között a kistermelőknek, a házikertekben foglalatoskodóknak szóló könyvek is. A hazai élelmiszer-gazdaság további fejlődése kulcskérdés. Az utóbbi két évtized eredményei eMtatha- tatlanok. Ám, az exfenzív fejlődést az intenzív növekedésnek kell felváltania. A könyvhónapra Zsuffa Ervin szerkesztésében megjelent kötet, amely a fenti témával foglalkozik és a távlati fejlődés irányait fogalmazza meg, bizonyéra nagy érdeklődést vált majd ki a szakemberek körében. Az élelmiszer-gazdaság távlati fejlesztése című könyv szerkesztője a mező- gazdasági könyvhónap alkalmából tegnap délután a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán tartott előadást, majd este a nagybajomi pártszékházban a könyvhónap megyei megnyitóján dedikálta most megjelent művét. Salamon Gyula Á Világirodalom Remekei tizedik sorozata A Világirodalom Remekei című válogatás tizedik sorozatát tavasszal indítja útjára az Európa Kiadó. Két év alatt tizenkét klasszikus és kortárs szerző művét, illetve a mai amerikai prózairodalom gyűjteményes kötetét jelentetik meg. A kiadó az új sorozatra ismét előfizetést hirdetett. Az idén jelentetik meg Anna Seghers: A hetedik kereszt, Balzac: César Birotteau — A szamárbőr, Iwasz- kiewicz: Mater Johanna és Anatole France: A fehér kövön — Bonnard Szilveszter vétke című regényét. Jövőre, illetve 1987 első felében Puskin: A kapitány lánya — Dubrovszki, Csingdz Ajtma- tov: Az évszázadnál hoszszabb ez a nap, Thomas Mann: Királyi Fenség, Mau- passant: Egy asszony élete — Péter és János, Jane Austen : Értelem és érzelem, Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe — Mesék című művét, valamint Casare Pavese: Az ördög kastélya címmel a szerző kisregényeit adják ki. A kötetek ára — a terjedelemtől függően — 30, illetve 36 forint. itrt a kék bolygón, és sehol senki más nincsen a tejúton és azon túl. Jobb úgy, 'ha az ember égi társaságot képzel maga köré. Csak fölpislant, ráfogja valamelyik „zseblámpaégőre”, hogy az a Tau Ceti vagy a Proxima Centauri (az sem baj, ha téved), és odabólint: szervusztok. Rajtam nem múlik, én köszöntem ... Dédapáink még naprendszerbeli bolygólakókban bíztak, mi már rájöttünk, hogy legközelebb is csak több (fényévnyi távlatban lehet keresnünk társakat. Meglehet: 'unokáink még messzebb lesznek kénytelenek kutatni, de az is előfordulhat, hogy ők már barátságosan hátba veregetik az első vendégeket... Bár úgy lenne! Biztosan megfeledkeznének eközben minden barátságtalan haszonitalanságról. Ezért hát — továbbra is valódi cslllagnézést ígérve — azzál irányítom a rajztól a fürdőkádba az érdeklődő seregletet, hogy bizonyára vannak űrlakók, ha nem is olyanok, mint az ET. Nem tudjuk, hogy milyenek ... Először azt mondják, kór, de aztán tapasztalom: nemigen zavarja őket ez a bizonytalanság, mert a fürdővízbe hamarosan leszáll az „idegenek” közül néhány, és megjelenik a Halley-üsitökös is egy körömfekete képében. Ragasztgatom a csillagtérkép hasadásait, s már valahol másutt kalandozom a munka közben. Régen történt ... Gyerekkoromban a város főterén minden hét végén állt egy bácsi. Hosszú égbelátót hurcolt magával, állványra állította, és egy forintért lehetett belenézni. Legtöbbször a holdat vagy a Szaturnuszt mutatta a távcső, és a bácsi minden nézőnek részletes magyarázatot adott az égitestekről. Olcsó is volt, érdekes is volt, kukucskáló tehát bőven akadt. Meg idétlenkedő is. Az ilyenek többnyire azzal igyekeztek cukkolni az öregurat, hogy kérdezgették: látta-e már a marslakókat. De ő sohasem jött ki a sodrából. Néha odadörmögte: maguk csak azt hiszik, hogy bolondságokat beszélnek. Igen békés ember volt. Azóta is szívesen nézegetem az eget. S most a tavaszi szél helyett eszembe jut egy másik ének. Ezzel is szép lenne kezdeni egy írást, de diát ezúttal a befejezésre maradt: ' Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok. A szegénylegénynek utat mutassatok ... És ha már mutattok, akkor tán tavasz is lesz. Luthár Péter
