Somogyi Néplap, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-10 / 7. szám

1985. január 10., csütörtök Somogyi Néplap 5 Pálya — foghíjakkal Ha ia gyereket nevelni magas presztízsű tevé­kenység, akkor az szervezett és hivatalos formá­jában [is az. Az utábi években egyre sürgetőbb itáirsádialllrni igény volt a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülésével kapcsolatos gondok megol­dása. A nevelés és az okta­tás egységének megteremté­sét. színvonalának javítását hivatott szolgálni az 1984 szeptemberében végrejhaj- tott bérfejlesztés. A legutóbbi adatokat fi­gyelembe ivévé Somogy megyében pedagóguspá­lyán 65 áldás foétöltet- ien, a 166 ké|pesítés nél­küliek száma és 98 nyug­díjast foglalkoztatnak. Ha szigorúak vagyunk, a hiány 274. Ennek okiairól és a megoldás lehetőségeiről mondta el véleményét Ki­rály István, a megyei tanács művelődési osztályának sze­mélyügyi főelőadója. — Ha valamennyi — pe­dagógiai képesítéssel nem rendelkező — pedagógust számításba veszünk (például a közgazdasági vagy műsza­ki diplomával dolgozókat), akkor a megyében jelenleg 5736 nevelőbőL 466 képesítés nélküli. A hagyományosan képesítés nélkülinek tekin­tett pedagógusok — gimná­ziumi érettségivel, szakokta­tói végzettséggel rendelke­zők — száma 1979—80-ban 105 volt, jelenleg 166, tehát emelkedett. Tevékenységüket 93 százalékuk az alsófokú oktaitási intézményeikben végzálk. A hiányon és a túlterhelt nevelők gondjain próbáltunk segíteni azzal, hogy nyugdí­jas pedagógusokat alkalma- tunlk. Mai már a Művelődési Minisztérium hivatalosan is támogatja ezt a megoldást. A megváltozott gazdasági szerkezet a pályán dolgozók­nak is lehetőséget teremt a nagyobb mozgásra. Az iskola egyre kevésbé tudja ettől függetleníteni magát. A mel­lék- és másodállások válla­lása miatt tehát számolnunk ikell az oktatás színvonalá­nak csökkenésével. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az országban dolgozó 150— 200 000 pedagógus három­negyed része nő. egyharma- duik 30 éven aluli, tehát a szülőképes korban levők szá­ma is növekszik. Körülbelül ezzel laz aránnyal számolunk a megyében is. Bár a szo­ciálpszichológiai fölmérések azt igazolják, hogy a nők alr kalmasabbiaik pedagóguspá­lyára, mégis egyre jobban érezzük a férfi munkaerő hiányát. Félimélr|élsék igazolják, hogy a megyéből felsőoktatási in­tézménybe került diákok visszajövetele a képzettség növekedésével fordítottan arányos. Az óvónők 90. az általános iskolai tanárok 80, aa egyetemet végzettek 50— 70 százaléka tér vissza a me­gyébe és a szakfcépzétitségé- nek megfelelő intézménybe. A középiskolai tanárok zö­me nem kíván fiatalon gyö­keret ereszteni egy kisebb településen. Ennek főlegszo- ciélis és egzisztenciális okai vannak. Megnehezíti a hely­zetet Somogy aprófalvas te­lepülésszerkezete. A taná­csok ezért egyre többet for­dítanak pedagóguslakások építésébe, kairbam®artására. Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt években csökkent az elvándorlás a kisebb tele­püléseikről. Az említett gondok ma­gúikban hordják a megoldás lehetőségeit. A szociális ellá­tás javítása, a továbbtanu­lás lehetőségeinek bővítése és támogatása a levelező ok­tatásban (átképzés, maga­sabb szintű képzés stb.). az ösztöndíjrendszer kiszélesí­tése, a közigazgatási szervek összehangolt munkája és a tantestületi demokrácia tisz­teletben tartása segítheti a megoldást. A munkaerőgazdállkodás- ban a középfokú képzésre kell összpontosítani a figyel­münket. A gyermeklétszám növekedésével számolnunk kell. Továbhtanulásuk bizto­sítására máris számos intéz­kedés született. A tanácsok várhatóan job­ban szívükön viselik ezután településük szakképzett pe­dagógusokkal való ellátását, szem előitt tartva a munka minőségének javítását is. Vannak biztató jelzések he­lyi ösztöndíjrendszer kidol­gozásáról. Húszról negyvenre növeltük a megyei ösztöndí­jasok számát, és bővítettük a különböző juttatások körét. (Például a nyelvszakosoknak biztosítjuk a külföldi uta­zást.) Nagyatád, Balaton- szentgyörgy és Barcs előre­mutató kezdeményezései fi­gyelemre méltóak. Végezetül nagyon fontos­nak tartjuk, hogy a vezetői utánpótlás és továbbképzés is a fő cél elérését segítse. V. A. Szociológusok társasága alakult Megalakult a Magyar Szo­ciológiai Társaság győri szak­osztálya tegnap a Közlekedé­si és Távközlési Műszaki Fő­iskolán. A pécsi és a debre­ceni után a győri a társaság harmadik vidéki csoportja. Célja, hogy összefogja a Győr-Sopron, Vas, Komárom és Veszprém megyében te­vékenykedő kutatók munká­ját. Á múzeum tervei A ma holnap múlttá válik ködésnek, ha eredményeket akarunk produkálni. Pécsen a Doktor Sándor Művelődési Központban pedig megtanul­tam a szervezés titkait. Egy ideig a délszláv klubot is vezettem. Akkor tudatoso­dott bennem, hogy nagyon szeretem és becsülöm a nem­zetiségi kultúrát, bár már középiskolás koromban ku­tattam a Dráva mentén a halászati szokásokat. — Hogy a népnyelvből vett fordulattal folytassuk: Barcson kezébe adták az ol­lót ... Mihez kezdett a lehe­tőséggel? — A somogyi múzeumhá­lózatnak fiatal és lelkes nép­rajzos csoportja van. Ez már az éjszakai órákba nyúló be­szélgetéseken világossá vált. Kicseréljük tapasztalatain­kat. Ügy gondolom, hogy a tegnap szokásvilágának ku­tatásával együtt a maiakat is rögzítenünk kell a holnap számára, hiszen akkor a ma lesz a múlt. Elhatároztuk, hogy létrehozzuk a szakiro­dalmi figyelőszolgálatot. Néprajzi Figyelő címmel ki­adványsorozatot bocsátanánk ki, a környező országok ku­tatásairól tudósítva s ter­mészetesen saját eredmé­nyeinket is közzétéve. — Milyen kutatásokat folytat jelenleg a barcsi múzeum? — Szilágyi János a szuloki dohánytermesztésről és az étkezési szokásokról gyűjt anyagot, Pandur István a helyi dalkör történetét dol­gozta fel, s a kört a mun­káskultúra kialakulásának és történetének kutatása felé bővíti. A lakócsai tájházhoz körülbelül hatszáz tárgyat sikerült gyűjtenünk, ennek rendbetétele, megrendezése a mi gondunk. Terv a szuloki Néprajz—dengyel szakon végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen a barcsi Dráva múzeum fiatal igazgatója, a huszonhét éves Orzsi Zoltán. Jól beszél hor­vátul és németül is. — Honnan ez utóbbi két nyelv ismerete? — Siklóson születtem, Lánycsókon nevelkedtem, Pécsen jártam iskolába. A nagyapám Bjelovár melletti honvát volt, a nagyanyám tolnai lány: félig magyar, félig sváb. Miután gyerek­koromban nemzetiségi vidé­ken éltem, a nyelvismeretre ösztönzött minden. Sok olyan öreget ismertem, aki tökéle­tesen beszélte a magyart, né­metet, horvátot és az ott használatos cigányt. Megis­mertem, megszerettem őket, apám korai halála után részit vettem a falusi munkákban: kaszáltam, ásó ztam, 'kapál­tam ... Az életmód, a mim­ika a néprajztudomány felé terelgetett. — Akkor az, hogy Barcsra települt, tulajdonképpen egy régi vonzalom következmé­nye. — így igaz; ezért örültem, amikor tavaly tavasszal ér­tesültem a lehetőségről. Az első munkám Bjelováron a somogyi bemutatkozás nép­rajzi kiállításrészének meg­rendezése volt. „Előéletem­hez” tartozik, hogy Kalocsán kezdtem; úgy volt, hogy magtárból múzeumot hoznak létre ott. Miután ez nem megy egyik napról a másik­ra, bedolgoztam magam a közművelődés más területei­be. A népi együttest segítet­tem, a munkásművelődésben vállaltam feladatokat. Vilá­gossá vált előttem, hogy egy kisvárosban .milyen nagy je­lentősége van az együttmű­Színésznők — Szegénykém! — sóhajtott Heléna, mi­közben a kávéjában úszkáló tejszínhab-rögöcs- kéket bámulta. Szekeres Emília porszür­ke tincsei alól nézte Helé­na hosszú, karcsú lábait. — Sajnálj csak! — mondta, és arcán eler- nyedt a ibánat. Kisvártatva az ablakra terelte a tekintetét, öreg volt már kint a téli nap; csípős, szúrós, mint Szeke­res Emília. — Pocsékul érzem ma­gam, elhiheted. A konyha jelöl finom, alig hallható zörejek szű­rődtek be a szobába. Heléna fölkapta a fejét. A férfi lehet, gondolta, aki az imént beeresztett. Jó iarcú, ruganyos járású fiatalember volt, ezt azon­nal megállapította. S most egy furcsa, kétértelmű gri­masz kíséretében mégis megkérdezte: — Milyen a fiú? — Kátai, a rendezőnk küldte, mikor a baleset után hazahoztak. Azt mondta, ^amiben kell, segít. Na, persze, nem ingyen. Ráadásul újabban félnapo­kat elkotorászik a konyhá­ban anélkül, hogy látnám. De hát mit tehetek? Ez lett a sorsom — mondta Szekeres Emília. S mire befejezte, vonásairól eltűnt az elégedetlenség. — És ti hogy vagytok? Mesélj! — folytatta egy lélegzetvételnyi szünet után. — Semmi különös. Hol­nap kezdjük a külső felvé­teleket. — Látod, milyen szeren­cse a bajban — mondta Szekeres Emília, mialatt arra lett figyelmes, hogy Heléna újra és újra a konyhaajtó felé fordul —; szóval, hogy éppen akkor történt a baleset, mikor az utolsó beállítással is elké­szültünk. Legalábbis ré­szemre nincs több jelenés a filmben. Heléna bólintott. Tudta, túl hosszan és céltalanul rágódnak már Szekeres Emília balesetén. Várt, nem szándékozott még menni. De témát sem ta­lált, amivel megtoldhatta volna a társalgást. — Nem akarsz valamit? — kérdezte nagysokára. A konyha felé nézett. — Esetleg egy teát ha hoznál — felelte Szekeres Emília. — Ez elég ok, nem? A hangja teli volt bízta­tással és megértéssel; csak valahol a szavak mögött vibrált némi gúny. Heléna egyszeriben fel­frissült. — Űristen, mennyire fáj megint! — Szekeres Emí­lia a lábára mutatott. — Sietek — szólt vissza Heléna a konyhaajtóból, odaadó, érdeklődéssel. ' — Aztán beszélünk még. Kelemen Lajos «■ német tájház is; az épület kiválasztásánál tartunk. Bjelováron sikerült megis­merkednem az észak-horvát­országi múzeumi hálózat ve­zetőivel. Arra gondoltunk, be keli mutatni a szomszédos területeket egymásnak. Erős a lakossági kapcsolat is a két part települései között. Növi Gradac (Űjgrác) lakos­ságát hajdan a Janikavics gróf által Somogybái odate­lepített magyarok alkották. Verőceiekkel is lehet közös szálat találni, ök pedig a mi Oldalunkon fekvő horvát községekben kutatnának. Fe­hér foltok tűnnének el a néprajzból ezekkel a kölcsö­nös kutatásokkal. — Tervekben tehát nem szűkölködnek. Milyen a bar­csi közeg? — Megtaláltuk egymást a többi közművelődési intéz­ménnyel, hiszen nekünk is vannak közművelődési fela­dataink. Olyan komplex programokban gondolkodunk égy-egy hét végére, mely egyaránt kedvez a főik ked­velőinek, a kézművesség hó­dolóinak, a videó szerelme­seinek. A múzeum felső szintjén közművelődési ter­met alakítunk ki; ezzel nem­csak kiállításainkat tudjuk változatossá tenni, hanem a sajátos városi igényekhez is igazodunk. Itt tarthatnak múzeumi órákat a pedagógu­sok úgy, hogy a gyerekek kézbe is vehetik a tárgyakat. A múzeumbaráti és honisme­reti kör közös a művelődési központtal. Lenne egy teljes tudományos tagozatunk a „barcsi tudományos akadé­mia”,, ahol a saját kutatá­saikról számolhatnak be a tagok. Tervezzük a Drá­va menti füzetek kiadását. Most egyelőre a Barcsi Mű­sorban publikálunk. A Kreimser-kasitély ígérete szintén terveket kovácsolt bennünk, egy aranyászmú- zeum létrehozását; ez euró­pai méretekben is egyedülál­ló lenne, s aranymosó-tanfo- .lyamokkal tennénk élővé. A régi postaépület birtokbavé­tele új lehetőségek elé állí­tana bennünket. De ezekről majd a maguk idejében. Leskó László HANGOSKÖNYVEK KÖNYVTÁRAKNAK Hangos könyvekkel gyara­podott az ország 28 közmű­velődési könyvtárának állo­mánya december utolsó nap­jaiban. A Vakok és Gyen- génlátók Országos Szövetsé­gének közreműköd és ével — a Művelődési Minisztérium anyagi támogatásával — ké­szült magnókazettákon a magyar és a világirodalom nagy alkotásait rögzítették a betűk világától elzárt em­bereknek. Bódi István, a Va­kok és Gyengénlátók Orszá­gos Szövetségének főtitkára elmondta, a hamgpskönyv- tár-rendszer hazai megszer­vezését — külföldi példák nyomán — az 1960-as évek elején kezdte meg a szövet­ség; a hagyományos pont­írásos olvasás mellett ezzel újabb lehetőség teremtődött a vak és gyengén látó em­berek számára az irodalmi értékek megismeréséire. A szövetség Május 1. úti szék­házéban látinejöltlt stúdióban felvett irodalmi alkotások­kal, politikai témájú mű­vekkel és a Magyar Rádió által másolt hangjátékökkal, színdarabokkal! együtt je­lenleg mintegy 4300 hangos könyv közül válogathatnak az érdeklődők. S az állo­mány évente 140—150 művel gyarapodik. Arról; hogy mi ‘kerüljön hangszalagra, könyvkájeüödő bizottság dönt. Az intézmény munkatár­sai, valamint a vakok álta­lános iskolájában oktató pe­dagógusok negyedévente egyeztetik a kívlánsógliistát, erre felkerülnék az iskolái kötelező olvasmányok is. A kérések között gyakran sze­repednek útleírások, regé­nyék, élbeszjélésefc is. sok vak szülő pedig meséket ajánl felvételire, hogy gyetr- mékének ily módon mesél­hessen. A stúdióiban rögzített művek áltálában három, az iskolai tananyagok pedig hat példányban készülnék. A látásfogyatékos emberek segítéséire a megyei és a vá­rosi közművelődési könyv­tárakba a Könyvtártudomá­nyi és Módszertani Központ, javaslatára kerülték hangos könyviek. Az ötlét a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének munkáját is megkönnyíti, hiszen az iglénylőkniek a kölcsönzéskor nem keli minden esetben a budapesti hangoslkönyvltér- hoz fordulniuk. A könyvtá­raikhoz eljuttatott első 18 hangos kötet között szerepel Mikszáth Kálmán Beszterce ostroma, Iszaak Babel Lo­vashadsereg és Czeizel End­re Az öröklődés titkai című könyve, valamint két dra­matizált mű: Arany János Toldija és Petőfi Sándor János vitéze. A Könyvtártudományi és Módszertani Központ listája alapján rövidesen 36 mű hangos változatéval bővül­hetnek a gyűjtemények, el­sősorban azokból a kötetek­ből, amelyek a legkereset tébb olvasmányok közé tar­toznak. Több terjedelmesebb munkát is rögzítenek: Mi­hail Solohov Csendes Don című háromkötetes regénye 78, Thomas Mann tetraló­giája, a József és testvérei pedig több mint 90 kazet­tára fér el1. A hangoskönyvtári szol­gáltatást — amint azt a me­gyei könyvtárigazgatók leg- utóhhi, decemberi értekezle­tén is ajánlották — a jövő­ben az idős koruk miatt már nehezen olvasó emberek is igénybe vehetnék. Ehhez azonban még több magnó- kazettára volna szükség.

Next

/
Thumbnails
Contents