Somogyi Néplap, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-25 / 20. szám
1985. január 25., péntek Somogyi Néplap 5 ÖRÖKSÉG Legényt bűbájolt a leány Szél motoz a tar ágak között. felkapja a száraz havat ia mezőről, és a bakhátas földútra szórja. Odafent fekete varjúcsapat kavarog; mintha ezernyi falusi öregasszony foltozná a szürkeszínű eget. A tavon pufaj- kás férfiak járnak; nem messiásként a vízen, de jégen : táblákat repesztenek belőle, hogy nyárra konzerválják a telet. Kékesfekete palástját a szentgyörgyi vidékre .teríti az este. Józsi bácsi (ilyenkor szokta előcsa- ilogatini a községben öregekből, versiekből, tikosiakból, holládiakból a régi történeteket: szokásokat, babonákat, meséket, szólásmondásokat 'is. Mintha ma is hallanám tőle a felgyújtott hatalmas anyag egy-egy érdekesebb részletét. — Kötni meg rontani fétitudás is elég — így Simon József, egykori balatonszentgyörgyi postamester. — Leggyakoribb rontás a szem- melverés volt, így mesélték eleink. Csák ránézett valaki a kisgyerekre, megdicsérte, hogy miilyen szép, 'és semmi több nem kellett. A gyerek, ha nyűgös, beteg lett, ráfogták, hogy szemmelveréstől kapta a baját. Védekeztek is ellene. Hogy ne fogjon rajta, piros szalagocskát, vagy madzagot kötöttek a bal csuklójára. A babonákban hívők meg is köpdösték, és a szemébe mondták: „Jaj, de csúnya vagy!” Csak a hálta mögött, az anyjának lelkendeztek, milyen derék szép fia vagy lánya van. A jóképű serdülőt .is megverhették szemmel a rácsodálkozók. Az aztán elsápadt, étvágytalanná vált, hideg rázta, elgyengült, sokszor ágynak is esett. Vlajon kitől hallhatta, jegyezhette meg ezeket, Józsi bácsi? Talán azoktól, akiknek ragadványneveit is csokorba szedte, bekötötte szépen, szinte könyvként. Ilyen megkülönböztető neveket olvastam nála egyszer régen: Rezi Paradicsony Jóska, Gazdag Szanyi Pista, Simon Adán Gyura, Bene Tanti Mariska, Tóth Csácsics Jóska, Kuszóri Simonpali János ... Az egyforma vezetéfcnevűe- ket így különböztették meg egymástól a régiek. — A babonáskodástól eleink, ha csak egy kis hasznot lis remélhettek, sohasem riadtak vissza — hallom a hangját nagyon messziről, belső hallással. — Főként az asszonyok igyekeztek az elgondolásukat babonázással véghezvinni. Hogy a hatalmukba ejtett ne tudjon szabadulni ia neki szánt sorstól. A mézesmázas beszéd figyelemelterelő hadművelet volt. Ha egy lánynak kiszemelt legényt akartak megszerezni, addig kedveskedtek neki ilyen-olyan apró szi- vességkóréssel, hálálkodássál, amíg az el nem ment hozzájuk. A lány a praktika szerint addig nem beszélhetett vele. A lépne ment legényt aztán „megetették”. Volt, aki vak tik szemét ette meg, másik a .lány gyúrta, hajszálat is tartalmazó pogácsát... Így aztán véglegesen meg kellett adnia magát a lánynak. S hittek ebben. (Mintha újra megszólalna. Pedig csak a szépen kötött füzeteket, vastag „könyveket” .lapozgatom. Nála vágyók vendégségben ismét, de nélküle. (Liátni vélem a mosolyt is; a néprajztudományban jártas gyűjtőét, aki utódokra szeretné hagyományozni mindazt, amit a régiektől feljegyzett. — Ámították, hogy a szerelmeseket úgy széjjel tudták választani egyes személyek, hogy azok sohasem lettek egymáséi, mégha any- nyira oda is voltak a szerelemtől ... Attól félek, hogy ezt nem is babanasággal érték el, hanem rágalmazással, platyfcálkod ássál. Márdiusban lesz két éve, hogy Simon József nem rendezi, .nem lapozgatja gyűjteményét. Elment azok után, akik a sok száz oldalnyit kdtévő paraszti népszokást, népi játékot, mondókát, mesét, babonaságot, termelési fogást, szólásmondást elmondták neki. Talán egyszer majd akad valaki, aki átválogatva kiadványba szerkeszti munkája legértékesebb darabjait, és közkinccsé teszi más, maga szorgalmából gyűjtővé lett társa kincseivel együtt. _ L KÖNYVESPOLC A hóhér dala Immár több mint húsz éve, hogy a kritikusok és irodalomtörténészek egy jelentős tábora meghirdette a regény, különösen a nagyregény halálát. A fő indok: a jelenkor információözönében vergődő, állandó időhiányban élő emberének nincs ideje regényeket olvasni. De hát valóban indokolt-e? A „befutott” írók — s Norman Mailer igazán annak vallhatja magát, — ikét-háromévenként rendszeresen megalkotják — csákazértis — a magok nagyregényeit És ezek a művek általában nemcsak méretben nagyok ... A hóhér dala a téli könyvvásár egyik legkeresettebb kötete volt, meghökkentő terjedelme (csaknem 1500 oldal) ellenére. Vajon mi indokolja ezt a sikert? Kétségtelen, hogy Mailer neve jól cseng a magyar olvasók fülében. A másik indok nyilvánvalóan a mű témájában rejlik. A hóhér dala egy kétszeres rabló- gyilkos ellentmondásokkal teli életének története. Tény- regény. 1976-ban Gary Gil- more amerikai fiatalember — aiki csaknem egész addigi életét börtönben töltötte sorozatos rablásokért — brutális módon, hidegvérrel megöl két embert, s ezért 1977-ben életével lakói. De vajon egy közönséges bűnöző hogy lehet „hős”? Miért kell (kellett) róla regényt, ráadásul nagyregényt inni ? Hallgassuk meg Mailer személyes vallomását : ,,t... egy velejéig amerikai és emellett Dosztojevszkij tollára kívánkozó figurával volt dolgom. S ha mindez nem lett volna elég, ez a férfi olyan lányba volt szerelmes, aki — nem félek kimondani — vérbeli amerikai hősnő.” A könyv tehát Garynak és szerelmének, Nicole-nak a története? Nem. Jóval több ennél. A siker záloga, úgy hisszük az író további vallomásában is rejlik: „Legyen életszerű ez a könyv. Hasonlítson jobban az amerikai életre, mint bármi, amit valaha létrehoztak.” Mailer mesél, mesél, s szinte észre sem vesszük, hogyan vastagodik kezünkben az elolvasott oldalak száma... Borzalom és harmónia. Ez a két fogalom ismétlődik bennünk szinte öntudatlanul A hóhér dala olvasása közben. Mailer szókimondását, sokszor kegyetlen naturalizmusát már jól ismerjük a Meztelenek és holtakból. A trágárság, a kegyetlenség, az aberráció itt is lényeges alkotórészei művének. És mégsem érezzük sem bántanak, sem feleslegesnek. Ez a borzalom feloldódik a harmóniában. Abban a harmóniában, amelyből Nicole és Gary csak futó pillanatokat kap. ami után mindketten vágyakoznak, de Gary — szinte készakarva — kirekeszti magát belőle. A mikroközösség, a család harmóniája ez, amelyet az amerikai- kisember, a „fehér néger” mindenáron fent alkar tartani, a külvilág kegyetlenségeivel szemben is. Mailer miliőteremtő ereje páratlan. Akár hőseinek magánéletéről, akár a mormon egyházról, az amerikai jogélet kulisszatitkairól vagy a börtönökről is. S a hatalmas szereplőgárda sorsa egybefonódva, egységes folyammá válva, a regény nagyságához mért méltósággal siklik el előttünk, az oregoni és utahj táj ezernyi szépségének felvillantásával: „A hegyeken acélszürke volt a hó. a mélyedésekben lila, a nappal szemközti lejtőkön pedig úgy izzott, mint az arany.”. Elszánt gyilkos-e Gary Gilmore, aki megérdemli a halálbüntetést? Nyilvánvalóan igen. De nemcsak gyilkos, hanem áldozat i.s egyben. Gyermek- és ifjúkorának kegyetlen évei szinte meghatározták, hogy így végezze életét. Eltelt fél élete mindazok nélkül, amelyekhez szerencsés társai hozzájuthattak. Mohón kell hát habzsolnia mindent, hogy behozhassa (be- hozhátja-e?) lemaradását. Levelei egy önmagát meg nem valósítható, brutalitásában is figyelmet érdemlő egyéniség vallomásai — nemcsak magáról, hanem a ma Amerikájáról is: ...... eg y életen át magányosan elviselt kudarcaim következtében hagytam, hogy gyengeségemben olyan rossz alakuljanak ki. amelyek meglehetősen gonosszá tettek, de nem szeretek gonosz lenni, és arra vágyom, hogy többé ne legyek az .. • Nem állítom, hogy rendje1 való megszegni a törvényt. Ezek a börtönök azonban értelmetlenek, úgy ahogy vannak.”. Norman Mailer regénye a mai Amerika társadalmi keresztmetszetét is adja. És igazában ez teszi a művet naggyá. Hogy vannak benne túlírt részek is? Hogy a csillogó színeket olykor eltakarja a szürke? Ez is igaz. Az összbenyomás a döntő. Ez pedig mindenképpen lenyűgöző. Dr. Sípos Csaiba HÉTVÉGI /tájoló Az elmúlt hetekben a téli sportok kedvelői ösztönzés nélkül is kihasználták a hó- és a jégvilágot; e hét végére csak a meteorológus jósolhat — milyen idő lesz szombaton és vasárnap. Vajon visszatér-e a tél, vagy folytatódnak a tavaszias na-' pok? A korcsolyapályákat már aligha lehet „föltámasztani” a hét végére, a hó is elolvadt a dombokon, ám bármilyen is lesz az idő, kirándulni érdemes. Várnak a közeli dombok, erdők. Kaposváron ma fél hatkor a Toldi Miklós utcai Általános Iskola hangversenyt rendez a Vikár Béla Kórus közreműködésével. Zákányi Zsolt vezényletével, a szólót éneklő Baranya Bea, a zongorán kísérő Kardos Kálmán közreműködésével Bárdos, Vavrinecz, Verdi művei mellett Szvesnyikov és Kopaszov műveit is megszólaltatja az együttes. Barcson szombaton ismét találkoznak a „harmincasok”: a Móricz Zsigmond Művelődési és Ifjúsági Központ klubja negyedévente tart összejöveteleket a harmincévesek számára. Ezúttal Koltai Róbertét, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészét látják vendégül. Kaposváron, a Kilián György Ifjúsági és Űttörő- művelődési Központban ma 18 árakor tartja minősítő bemutatóját a BM Kaposvár táncegyüttese. Szövetkezeti pávakörök területi bemutatója lesz szombaton a somogyi megyeszékhelyen somogyi, baranyai és zalai részvevőkkel: a bemutató reggel fél tízkor kezdődik a Munkácsy gimnázium aulájában. Homokszentgyörgyön ma péntek esti diszkó lesz, vasárnap pedig itt rendezik meg délután három órától a művészeti szemle körzeti bemutatóját. Siófokon a Dél-balatoni Kulturális Központban - Da- day Kálmán és Danyi László rajztanárok kiállítása tekinthető meg; ma a budapesti Nemzeti Színház vendégjátékában Sárospataky István Tea kúra című komédiáját láthatja a közönség. Szombaton a Nyílik a rózsa népdalverseny győzteseivel találkozhat a közönség: a Szeretjük a nótát című rendezvény 26-án 19 órakor kezdődik: Csurgón a Csokonai művelődési központban szombaton zárul Huszár Endre kiállítása. Hétfőtől Szolnok megyei napok címmel kiállítás, termékbemutató kezdődik. Hétfőn Nagyatádon a Népszínház előadásában Morc Cemoletti Boldog születésnapot című vígjátékát láthatja a közönség. A kaposvári Csiky Gergely Színházban vasárnap három órakor a Cseresznyéskertet mutatják be. Hétfőn Budapesten, a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában mutatkozik be a kaposvári Vikár kórus. E heti hétvégi tájolóink képe Kunfíy Lajos egyik festményét mutatja be. 85 éve született Fekete István Milliók írója „Ha mélyen magamba nézek, szeretetem határtalan határát egyetlen szó fejezte ki, egyetlen régi-régi szó, amiben élők és holtak benne voltak, s ez az érthetetlen, de nekem mindent jelentő szó mondta ki, hogy GÖLLE.” Fekete István „minden nemzedék írója” fflOO. január 25-én született Gölle községben. ötéves korában került iskolába. Barátaitól és iskolatársaitól nem távolodott el. Úgy hívták a faluban, hogy „Mesterpista”. Ha szóba kerül a neve, az idősebb generáció tagjai még most is így emlegetik. Pajtásai, iskolatársai: Berta János, Deres László, Puska Péter, Kovács Ilonka, Sándor Lajos műveiben örökké élnek. Az ő társaságukban fedezte fel a szülői házon kívüli világot: a csodálatos Kácsalját, amelynek fűzfás, nádas, lósóskás emléke any- nyi könyvében felmerül, a távolabbi Cöndét, szarka- fésakes akácaival, a szőlőhegyet és az öreg szentpéterj erdőt. Fekete István eggyé vált a göllei paraszt gyerekekkel, erkölcsiségben ettől nőtt jegenyemagasra. Az író özvegyével való levelezéseim, beszélgetéseink során kiderült, hogy Fekete István számára a haza So- mogyot jelentette, Göllét ő haláláig végtelenül szerette; ahogy mondta, élete legboldogabb korszaka volt a göllei: „Somogyi embernek a Haza elsősorban a faluját jelenti és csak ezután jön — tágabb értelemben — az ország, amelyért annyian meghaltak az értelmetlen és — reméljük — soha vissza nem térő háborúikban.” Gollétől nem tudott elszákadni, a 30- as, 40-es években több alkalommal is eljött szülőfalujába. Sokat vadászott Somogybán. Egy alkalommal1 feleségét, Editet is magával hozta: „Fiatalasszony koromban elvitt a kedves Göllébe: emlékszem olyan volt a táj, mint egyetlen hatalmas virágszőnyeg. Ez az én hazám — mondta. — S ez az én szülőházam!” Életének utolsó heteit lányával töltötte Voralberg- ben. „A Bodeni-tavon etette a hattyúkat, fényképezte a havasokat és — hazavágyott. A délutáni sétákon' az Aohe gyors-sodrású, havasi folyó partján kérdeztem: Ugye, szép? — Szép, mondta, de Te nem láttad a Kapóst.” Hazatérve pihenés nélkül folytatta munkáját. Június 23-án hajnalban minden eddiginél nagyobb erővel rontott rá a halál, és húszperces küzdés után infarktusban legyűrt szíve örökre megállt. Testét 1970. június 25-én helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. Az özvegye által írott levél a következőket tartalmazza: „A szívroham megállította szívét, amelyben csak jóság és szeretet volt. A szívével írt, a szíve vitte el.” A gölleiek maroknyi anyafölidet hoztak a farkasréti sírra. Almos László vb-titkár vezetésével többen is elmentek a végtiszteletet megadni Fekete István számára. Haláláról rövid hírben, rövid méltatással emlékeztek meg a napilapok. Az Élet és Irodalom hasábjain Hárs László emlékezett meg: „Tudom, hogy megbonthatatlan harmóniában élt a természettel, amely ismerte és szerette őt, máskülönben nem tárta volna föl előtte titkait. Állatalakok egész sorát teremtette meg, de körülöttük ott az egész természet és abban és akörül az emberi világ...” A szülőfalu hálával adózik hűséges fiának. Róla nevezték el a művelődési házat, a községi könyvtárat és az általános iskola könyvtárát is. Fekete Istvánná göllei látogatásakor találkozott az író egyetlen gyermekkori barátjával', Berta Jánossal is, akinek egyik legbecsesebb kincse az a könyv, amelyet. Fekete István régi szép barátságuk emlékére verssel dedikált neki. „Végy kezedbe pajtás, könyv vagyok: betűmön mosoly és igazi könny ragyog halhatatlan lettél, s gyermek életünk: olvass el Pajtás — és feléledünk! Ügy írt, hogy mindenki megértse: egyszerűen, mindenkihez. Aki olvassa, azt érzi, hogy csak neki szól. Azok számára, akik szerették, nem halt meg. Szelleme itt él közöttünk a virágok illatában, a fű zöldjében, a madarak ériekében, mind- annyiunk szívében. Kodó Imre