Somogyi Néplap, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-21 / 16. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEC »YEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLI. évfolyam, 16. szám Ár a: 1,80 Ft 1985. január 21., hétfő Erkel és Lukács Több évforduló gyorsította fel mostanában azt a jó másfél évtizede megkezdő­dött folyamatot, amelynek célja a nemzetfogalom hig­gadt és korszerű újrafogal­mazása, a magyarság helyé­nek hiteles kijelölése a tör­ténelem és a művelődéstör­ténet rendszerében. A he­lyes arányok megtalálásához adott segítséget az Ady-, a Bartók- és a Kodály-cente- nárium éppúgy, mint József Attila születésének 75. év­fordulója vagy a felszabadu­lás előzményeinek elemzése. S mintha csak megrendelés­re jönnének az évfordulók... Az idén lesz 175 esztendeje annak, hogy Gyulán meglátta a napvilágot a magyar zene­művészet halhatatlanja, Er­kel Ferenc, s egy évszázada annak, hogy Budapesten egy gazdag polgárcsalád fiaként megszületett Lukács György, később századunk egyik legnagyobb hatású filozófusa és esztétája. Látszatra alig lelhetnénk eltérőbb jellemű és világné­zetű személyiségeket törté­nelmünkben. Egyikük min­den elképzelhető módon küz­dött a szellemi talpraállásun- kat sok vonatkozásban béní­tó német hatás ellen — má­sikuk a klasszikus német fi­lozófián nevelkedett s ké­sőbbi alkotásait is inkább az egyetemesség igénye jelle­mezte. Egyikük mert szárma- zása ellenére szellemében ízig-vérig magyar volt, szinte teljesen ismeretlen külföldön; másikuk talán egyetlen iga­zán jelentős művet isem írt magyar témáról, lét- és is­meretelméleti munkái, Go­ethéről, Stcndhalról, Balzac- ról, Tolsztojról készített alap­vető tanulmányai azonban közkinccsé váltak szerte a világban. Egyikük útja csak­nem nyílegyenes volt a ma­gyar zenedráma megteremté­séig, a másikuk viharos Odüsszeiát járt be az idealis­ta német filozófia kikötőjé­től Az ész trónfosztása szik­lazátonyain át Az esztétikum sajátossága vagy az Ontoló­gia révjéig. Egyikük mun­kásságát a magyar nemzet jövőjéért érzett aggodalom, a nemzeti sajátosságok érvé­nyesítésének vágya határoz­ta meg — másikukét az a szándék, hogy népét „a min- denséggél” mérje. Ha Erkel volt az érzelme­ket, a nemzeti büszkeséget egy pillanat alatt fellobban- tani tudó tűz, akkor Lukács — életének legtermékenyebb időszakaiban — a józan­ságra kényszerítő víz, sőt olykor a jég. Érthető, hogy történelmünk tüzesebb vagy jegesebb évtizedeiben hol egyiküket, hol másikukat igyekeztek a Taigetosz tete­jéről a mélybe lökni mint életképtelent. Megmosolyoghatjuk persze Erkel atillás-sújtásos roman­tikájának külsőségeit, s tör­ténelemszemléletének más naiv vonásait, de mint nem­zeti érzületünk egyik leghi­telesebb megfogalmazóját nem „írhatjuk le” csupán azért, mert az egyetemesség­ben nem vethető össze Ver­di, Wagner vagy Muszorgsz­kij érett nagyszerűségével. Lukács megítélésében sem annak a szempontnak kell a döntő szerepet játszania, hogy többnyire az egyete­mességet részesítette előny­ben, s nem a magyarságát. Hiszen az egészséges nem­zeti tudatnak az érzelmeket melegen tartó tűzre éppúgy szüksége van, mint a nyug­tató, józanító vízre. Lengyel András Havasi Ferenc beszéde a komáromi munkásőrök egységgyűlésén A kommunista mártír, Nédermann Ferenc nevét viselő komáromi munkásőr- egység szombaton ünnepi gyűlést tartott az Almásfü­zitői Timföldgyárban. Az egységgyűlésen Bor­bély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságánafk tag­ja. a munkásőrség országos parancsnoka is köszöntötte a résztvevőket s ' kitünltetése- ket adott át kiemelkedő ér­demeik elismeréseként szá­mos munkásőrnelk. Részt vett és felszólalt az egységgyűlésen Havasi Fe­renc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára. Üdvözölte a Központi Bi­zottság és személyesen Ká­dár János nevében, vala­mint a kormány részéről a komáromi munkásőröket és társaikat az országban. Havasi Ferenc a további­akban hangsúlyozta, hogy lé­nyegében elértük azokat a célokat, amelyéket a Köz­ponti Bizottság és a kor­mány kitűzött az elmúlt esz - tendőre. Gazdaságunk úgy alalkult és fejlődött, ahogyan a tervben meghatároztuk sőt — valamennyiünk örö­mére — egy kissé jobban is. 1978 óta nem volt olyan esztendő Magyarországon, mint a tavalyi, amikor há­rom százalékkal nőtt a nem­zeti jövedelem, Megalapozottan állítottuk tehát össze — figyelembe véve tavalyi eredményeinket is — az 1985-ös tervet. A vállalatoknál — ahol most folyilk a helyi feladatok számbavétele — érzik, meg­értették; az országos elkép­zeléseinknek megfelelően, az idén élénkíteni kell a ter­melést. — Kétségtelen, hogy ezek­ben a napokban egy kicsit keserűbb a szánk íze — mondotta Havasi Ferenc. — Most kerültek nyilvánosság­ra az árakkal, a bérfejlesz­tésekkel kapcsolatos intéz­kedések, amelyeket azonban az egyidejűleg elhatározott szociálpolitikai intézkedé­sekkel együtt kell értelmez­ni. Érthető, normális dolog, hogy most mindenki azzal számol, mennyivel kerül többe az élet, kevésbé fi­gyelnek az emberek azokra az intézkedésekre, amelyek a „kieséseket” pótolják, vagy legalábbis arra hivatottak, hogy valamelyest ellentéte­lezzék. Mindamellett meg kell mondani: senki nem jókedvében hoz ilyen intéz­kedéseket. Ezek tulajdon­képpen szükség- és kény- szerkörülmények-szülte in­tézkedésék! És senkitől nem lehet zokon venni, ha mind­járt az első napokban nem számol azzal, hogy ez az 1985-ös esztendő lesz az az év, amikor összességében, társadalmi méretekben meg­állítjuk a reálbérek csökke­nését. A továbbiakban Havasi Ferenc az MSZMP XHI. kongresszusára készülődés kapásán az irányelvek ked­vező fogadtatásáról és a fel- szabadulásunk közelgő 40. évfordulójának jelentőségé­ről beszélt. A Központi Bizottság tit­kára megállapította: az or­szágos vélemény- és tapasz­talatcserék tanulsága szerint az irányelvek megfelelő programot tartalmaznak a jövőre nézve is, kifejezik azt a közösségi érzést és kívá­nalmat, hogy a párt folytas­sa, erősítse meg eddigi po­litikáját. Elutazott hazánkból Kaare Willoch Rendhagyó sétával kezdő­dött Kaare Willoch szomba­ti programja: a hivatalos látogatáson hazánkbn tar­tózkodó norvég miniszterel­nök — felesége társaságá­ban — a reggeli órákban el­látogatott a Tolbuhin körúti vásárcsarnokba. Kíséreté­ben volt Esztergályos Fe­renc külügyminiszter-he­lyettes is. A vendégeket a csarnok bejáratánál Czobor Péter igazgató fogadta, s kalauzol­ta a mintegy 10 ezer négy­zetméter területű bevásárló központban. A norvég kor­mányfő több pavilon áru- választékát is megtekintette; fényképezőgépén meg is örökítette a hétvégi élénk piaci forgalom egy-egy, ér­deklődését felkeltő pillana­tát. A délelőtti órákban a magas rangú vendég és kí­sérete Szentendrére hajta­tott. A Duna-kanyar gyöngy­szemének is nevezett kisvá­rosban Havasi Imre tanács­elnök-helyettes és Ladányi Mihály, a múzeumi központ igazgatója köszöntötte a kor­mányfőt. aki a külföldiek körében is jól ismert, nép­szerű Mailáth Imre, a Fe- renczy Múzeum főmunka­társa tárlatvezetésével meg­tekintette a Kovács Margit Múzeumot, amelynek gyűj­teményét a Kossuth-díjas keramikusművész 1973-ban ajándékozta a magyar ál­lamnak. A Vámegyed látványossá­gaival ismerkedett délután Kaare Willoch és felesége. Hivatalos látogatását befe­jezve, a kora esti órákban elutazott Budapestről Kaare Willoch és felesége, Anne Marie Willoch. A Ferihegyi repülőtéren ünnepélyesen búcsúztatták, a norvég kor­mányfőt. A magyar és nor­vég zászlókkal díszített légi­kikötőben csapatzászlóval felsorakozott a néphadsereg díszszázada is. A búcsúztatásra megjelent a vendéglátó Lázár György miniszterelnök és felesége, Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Vár- konyi Péter külügyminisz­ter, valamint politikai és gazdasági életünk több más vezető személyisége. Ott volt Sebestyén Gábor, hazánk os­lói és Per Naevdal, Norvé­gia budapesti nagykövete. Várkonyi Péter Bukarestben Tegnap esite Bukarestbe érkezett Várkonyi Péter kül­ügyminiszter. A repülőtéren Stefan Andrei külügyminisz­ter fogadta, jelen volt a fogadásnál Baraty Miklós bukaresti magyar nagykövet lis. Emlékezés a demokratikus magyar hadsereg megalakulására A demokratikus magyar hadsereg megalakulásának 40. évfordulója alkalmából szombaton ünnepéget rendez­tek Csongrádion'.. A városi -lak­tanyában Rácz Sándor altá­bornagy, [honvédelmi minisz­terhelyettes a négy évtized­del ezelőtti eseményeket hir­dető emlékművet avatott fel. A márványtábla felirata meg­örökíti, hogy a fasizmus el­leni harcra jelentkezett ön­kéntesekből 1944 decemberé­ben alakult meg az első vas­útépítő hadosztály, majd 1945 februárjában a harma­dik vasútépítő dandár. Ezek az egységek a vörös hadse­reg kötelékében részt vettek a Magyarország, Szlovákia és Ausztria felszabadításáért folytatott harcokban. Utak, hidak, vasútvonalak építésé­vel biztosították a szovjet hadsereg utánpótlását. 1945 májusától pedig bekapcso­lódtak az ország újjáépítésé­be, a demokratikus hadsereg megszervezésébe. Az emlékmű leleplezése után a résztvevők megte­kintették a csongrádi alaku­lat négy évtizedes 'történeté­nek eseményeit felelevenítő dbapatmúzeumat. Majd a csongrádi városi ifjúsági házban találkozót tartottak. A kampány 107. napján A cukorgyárban is gondot okozott a hideg; a Százhalombattáról ér­kező pakurából mintegy tíz százalékkal többet kellett felhasználni. Teg­napig, a kampány 107. napjáig 286 000 tonna cu­korrépát dolgoztak föl a kaposvári gyárban, és eb­ből mintegy 33 000 tonna cukrot készítettek. Hidegfront és fronthideg A hóember — ha figyel­mesen szemléljük — min­dent elárul. Szilveszterre állította az út mellé a gyermeki igyekezet, azóta minden reggel ott áll, hogy üdvözölje a munkába me­nőket. A gyerekek kezdet­ben körbejárták, gyönyör­ködtek benne; sokuk első igazi hóembere volt, eled­dig csak a mesék és rajz­filmek hősét csodálták ben­ne. Három hét múltán azonban arról győződök meg, hogy elvesztette nép­szerűségét. Igaza' is van a gyermekek ítéletének. A hóember az idén nagyon makacs. Mintha nem tud­ná az illemet, hogy kará­csonytájt illik megszületni, de a vendégszeretettel nem szabad visszaélni. Még három évtizedre sem terjedő múltamból igyekszem hasonló éveket keresni, amikor három hé­tig nem olvadt egyetlen centimétert sem a hóember, de hiábavaló a próbálkozá­som. Az utcabeli idősek se­. gítségéért fordul ilyenkor az ember — kivált ha meg­hallgatja a meteorológiai intézet legfrissebb jelenté­sét. Ha kevéske szeren­csénk van ugyanis, akkor éppen nem romlott el az intézet elektronikus gépe és műholdról készült felvé­teleken bosszankodhatunk a Kárpát-medence fölé ren­delt újabb hidegfrontok fehérfoltos ábrája miatt. A szomszéd bácsi a világ- háborús időkből emleget nagy hidegeket, negyvenhá­rom évvel ezelőtti kemény telet. A mostani időkből csak a szüntelenül jégvirá­gos ablak és a huszonkét órakor elköszönő Televízió emlékeztet bennünket a szokásosnál is szigorúbb időre. Az embernek tehát az az érzése, hogy a tél is megszokható. A rádióból hallom, hogy a Szovjetunió távolkeleti részén, valahol Verhojanszk körül, ahol nem ritkaság a mínusz negyvenöt-ötven fokos hi­deg, az embereknek meg­fagy a lélegzetük, a jéggé vált pára pedig furcsa kis zörejek kíséretében ütődik a hóra. Ilyenkor — mond­ják az ottaniak — nem sza­bad fölöslegesen beszélni, csak a legszükségesebb tő­mondatok közlésére szorít­kozik a társalgás. A körülményekhez — Zám, bármilyen mostohák — alkalmazkodni kell, és alkalmazkodni is lehet. Most arra kell gondolnom, hogy valamikor a hetvenes évek közepén férkőzött be a köztudatba az a gondo­lat, hogy takarékoskodnunk kell. Sok-sok eredménnyel jártak a tömegtájékoztatási eszközök felhívásai, a ta­karékos szemléletű maga­tartás általánossá válása révén számokkal mérhető a megtakarítás. Most, a hosszan tartó hideg miatt újra egyre gyakrabban hangzanak el azok az is­mertetések, amelyek az ész- szerű energiafogyasztásra hívják föl figyelmünket. Tervszerűséggel kell úrrá lennünk a hidegfronton. Belénk kell rögződjék: amíg el nem tűnik a hóember, egyetlen fölöslegesen jöl- gyújtott villanyégő is közös kárunk. Az sem baj aztán, ha ez a megszokás meg­marad későbbi időkre, hó­virágnyíláson túli hónapok­ra is. Vasárnap reggel van. A háborította háztetők fölött, a felhőkön túl mintha a nap azon gondolkodna: mu- tassa-e magát vagy egyelő­re maradjon távol. Apró sugarai azonban úgy, botla­dozva is elindulnak a föld felé. Szinte látni lehet, ahogy odakoeódik egy-egy kóbor fénysugár a megke­ményedett hóhoz. Akinek füle van hozzá, még vala­mi apró zajt is hallhat, mint a távoli keleten a lé­legzete fagyott utazó. Az utcán pedig nagyka­bátos emberek sietnek a mínuszkodó időben. Varga István Hl— ......— ■

Next

/
Thumbnails
Contents