Somogyi Néplap, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-08 / 288. szám
10 Somogyi Népiap 1984. december 8., szombat OTTHON ÉS CSALÁD DIVATELŐZETES A Magyar Divatintézet november 28- án az Intercontinental Szállodában bemutatta az 1985-ös tavaszi—nyári ruhadivat kollekcióját. A női ruháik jellemzői a férfias elemek megjelenése, a kardiigánkosztümök, kuilikabátak, lágy esésű köpenyek, a többrészes, főleg nad- rágos öltözékek, szögletes mellények, overálok kényelmes bőséggel. A tavasz és nyár divaitszínei kék, fehér, piros, a kelki, a kókuszbama, mandarin, a kő- színek és a virágszínek. Türelem Rövidebbek a najrpalok, hosszabbak az esték. A nyári pihenő, a szabadság erőtartalékai fagyában felnőttnél, gyereknél egyaránt. Figyeljük csak egy kicsit önmagunkat: nem vagyunk-e a szokottnál türelmetlenebbek, idegesebbek, egymással kevésbé toleránsak? Valószínű, hogy így van. A téli ünnepekre igen sokan tartalékoltak még néhány nap szabadságot maguknak, s aki megteheti, jó is, ha ismét pihen, hiszen néhány nap szabadságtartalékkal több mint egy hetet is „csinálhatunk” az ünnepek között. De ez még messze van. És addig? Addig gondoljunk arra, hogy nemcsak én vagyok kissé fáradtabb, de az lehet a férjem (feleségem) is, az lehet a gyerek, sőt az lehet még dolgozó édesanyám, édesapám is. A fáradtság pedisj türelmetlén- séggel is jár. Türelmetlenek vagyunk, ha a gyerek nem érti a házi feladatot, és mi nem tudjuk neki megmagyarázni (mert sokszor nem tudjuk). Haragszunk a tavjirra, miért nem magyarázza el ő világosabban, és nem gondolunk arra, hogy talán ő is várja már a téli pihenőnapokat, és az ő tűrőképessége is csökken a 30— 40 gyerek, kis- és nagykamasz között. Bizonyos, hogy az együttélés — és így van ez a legkisebb egységben, a családban is — nem csupán türelmet, de néha egy kis engedést, talán még megalkuvást is jelent. És talán elsősorban a szülők figyeljenek a gyerekre. Vegyék észre, hogy a gyerek is ember, lehetnek a gyereknek is rosz- szabb napjai, lehet fáradékony, idegesebb. Bizonyára ő is várja már a szünidő, az ünnepek örömet ígérő napjait. Mivel segíthetünk? A harmonikus estékkel, a kö- I zös programmal gazdagított hétvégekkel, a nem számonkérő, de segítőkész figyelemmel a gyerek dolgai iránt. És segít a családon belüli jobb munkamegosztás, a „közös teherviselés”, amit írunk, mondunk, de mégsem frázis, mert e nélkül nem megy. A módról, a mikéntről a családban kell dönteni — mindenütt egyéni módon. S. M. Hasznos kis ötletek Mennyezet vagy magasan levő cső stb. festésekor elkerülhetetlen, hogy felfelé tartott kezünkre ne folyjon festék az ecsetről. Célszerű munkakezdés előtt az ecset vagy a meszelő nyelére egy mosdó vagy autómosó szivacsot húzni. A szivacsra folyt kevés festék ugyan kárba- vész. viszont karunk, ruhánk ujja nem lesz festékes. * * * Igen kis mennyiségű ragasztót, festéket (főként modellezéshez) még üdítő italos üveg kupakjában sem érdemes keverni, mert esetleg több tapad a kupakra, minit amennyit felhasználunk. A iegkisebb „keverőtál” a különféle gyógyszereket, tablettákat (pl. Algopirin ás „társai”) tartó csomagolóanyag lehet. Egy-egy mélyedésben akár cseppnyi ragasztó, festék is kikeverhető. * * * Tartós esőzés vagy zápor után láthatóan vizes a ház külső fala is, különösen a talaj közelében, mert a lehulló eső a földről felcsapódik a falra. Hogy ne kerülhessen víz az alap közeiéhez, készítsünk keskeny betonszegélyt a ház köré. A 30—40 cm széles szegély zsaluzásához élére állított deszkát használhatunk. A keskeny deszkát a talajba vert rövid cölöpök kel támaszthatjuk meg. Hogy a friss, nedves beton ne nyomhassa el a deszkát a faltól, illetve a leállított helyéről, kívülről nagyobb kődarabokkal, törmelékkel támasszuk meg. • * * A konyhaszekrények, a szekrénysorok stb. ajtóinál: mágneses zárai rendszerint hangos csattanással nyitódnak, illetve záródnak. Kiküszöbölhetjük ezt a kellemetlenséget egy egyszerű ötlettel. A mágnesre ragasszunk akkora papírt, amekkorát előzőleg a felületének megfelelően kiszabtunk. A ragasztó száradása, után már zavartalan lesz a zár használata, mert a mágnes hú zásakor — a felragasztott papír hatására — zajtalanul nyitható és zárható a mágnes-zárás ajtó. TINI-VITRIN Nem divat ma már a vitrin. De azért mégis szükség van a lakásban egy helyre, ahová — főleg a tinédzserek — apró „kincseiket” kirakják. Egy emlék a barátnőtől, gyerekkori maci, egy szép kagyló, érdekes formájú üveg ... Ha a papa segít, egy nagy fiókból, keskeny falemezekből (ragasztással) olyan faliképet készíthetünk, amelyik mindig változik, attól függően, hogy mit teszünk a rekeszekbe, hogyan rendezzük át... Gyermekeink egészsége — jövőnk gazdagsága .. ..... . ... i ...... A testedzés és a sport A testedzés, a mozgás és a sport alapvetően szerepet töltenek be a gyermek anatómiai. biológiai, pszichikai és szociális fejlődésében. Gyermekeink „szenvednek” a civilizációs ártalmaktól, elkényelmesedett, mozgásszegény életmódra „vannak kényszerítve”. Egészséges fejlődésükért mindenképpen szükséges megteremteni azokat a lehetőségeket, amelyekben a sportolás, a testedzés, egyszóval a mozgás rekreáló, kompenzáló és képességmegalapozó szerepe kidomborodik. (Nem lehetünk közömbösek a felnövekvő nemzedék fizikai állapota iránt. Ma már bizonyított tény, hogy sok minden a gyermekkorban dől el. A sportbeli képességek, készségek kialakításának és megalapozásának a lehetőségei is ebben az életkorban a legnagyobbak. Téves az a felfogás, hogy a gyermek hamar elfárad, és hogy bonyolult, összetett mozgásfeladat elvégzésére képtelen. Az ilyen és ehhez hasonló szemlélet akadályozza a lehetőségek kihasználását. Nem véletlen, hogy a testi neveléssel foglalkozó szakemberek, orvosok. pedagógusok egyre többször hangoztatják a mozgásnak a gyermek fejlődésében betöltött meghatározó szerepét. A sportbeli képességek megalapozása azért is kívánatos az említett életkorban, mivel fontos fejlesztő hatása van a szívre és a keringési rendszerre; a légző-, az izom- és a csontrendszerre, az idegrendszer fejlődésére, kedvezően befolyásolja az anyagcsere folyamatát és a szervek és szervrendszerek összehangolt működését. Végül értékes lelki tulajdonságokat alakíthat ki. A gyermek mozgása a sportolás, a testedzés hatására rendezettebb, finomabo és csiszoltabb lesz. Egy mozgásfolyamat. egy cselekvéssorozat végrehajtása nemcsak a már elért szintet Rögzíti szokássá a gyermekben, hanem egyúttal megteremti a feltételeket arra hogy a szintet emelje. Minden új mozgásfeladat megoldása, minden új mozgáskoordináció önszabályozó jellegű, azaz tulajdonképpen célszerűen tudatos egymáshoz rendelési terv szerint épül fel. Igen nehéz átállítódást tesz szükségessé egy-egy új mozgás megtanulása ; lényegében komolyan igénybeveszi az egyén értelmi erőit Ez önmagában i$ értékes a fejlődésben le\(ő gyermek számára. Külön hangsúlyozni ikell a7, olyan testgyakorlati ágak — mint az úszás, a kerékpározás, a síelés* a korcsolyázás. az evezés! — technikája korai megalapozásának fontosságát, felnőttkorban a szabadidői egészséges és élményt nyújtó eltöltésének záloga lehet a korai megalapozás. Gond merülhet fel a sportjátékokkal — kézilabda. labdarúgás, kosárlabda, röplabda — kapcsolatban is. Az említett sportágakat felnőtt korban megtanulni már nehezen lehet: ismeretek hiányában csorbát szenvedhet a szabadidő helyes kihasználáséra törekvés. A gyermekkort sportolás, testedzés, a rendszeres mozgás — az egészség megszilárdításán, a szervezet növekedésének és fejlődésének kedvező befolyásolásán kívül — olyan értékeket teremthet, amelyekből idővel társadalmunk egészségügye, tömeg- és minőségi sportja is profitálhat. Dr. Csanda István főiskolai adjunktus Nők a volánnál Egy londoni biztosítótársaságnak az a véleménye, hogy a nőket kisebb összegért lehet biztosítani, minta férfiakat, mert veszélytelenebből vezetnek. Hogyan lehetséges akkor, hogy a közlekedés női részvevői újra és újra feltűnnek habozó és aggodalmaskodó ügyetlenségük miatt, és nem egyszer akadályozzák is a forgalmat? Nyilván van valami oka a férfi autóvezetők sóhajának: „Persze nő vezeti!” A statisztikák erre is választ adnak. Az NSZK- ban például mintegy 8 millió nőnek van jogosítványa anélkül, hogy használná is. ök ugyanis egyáltalán nem vezetnek. Nem sok remény van arra, hogy ez a helyzet megváltozzon. Hacsak a férfiak meg nem változnak, és nem lesznek türelmesebbek. Ha gyakrabban át nem engedik a volánt feleségüknek. A legtöbb nő még ma is pontosan abban az időpontban szerzi meg vezetési gyakorlatát. amikor a forgalom a legkisebb: vasárnap. Vasárnap nem járnak a teherautók, a családapák nem sieitnek, mert nem kell a munkahelyre menniük; az autóbuszok és villamosok forgalma is kisebb. Vasárnap tehát nem a megszokott forgalmi viszonyok uralkodnak. Hogyan gyűjtsön a nő tapasztalatot, cs hogyan javítson vezetési stílusán? Hozzájárul ehhez, hogy a legtöbb férj, aki vasárnap átengedi feleségének a volánt, egyáltalában nem olyan nemeslelkű, amilyennek a gesztusból látszana. Jaj annak a nőnek, aki hibázik. A férj szidja és piszkálja, mert ő mégiscsak többet ért az autózáshoz. Ez megbénítja a nő kezdeményezőkészségét, csökkenti az önbizalmát, s az autózás már nem öröm számára, hanem teher. A nőknek tehát csakis azt javasolhatjuk, hogy követeljék jogaikat. és energikusan ragaszkodjanak ahhoz, hogy rendszeresen vezethessék a kocsit. A legjobb az, ha a férj nem is megy velük. A nők sok olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyeket gépjárművezetéskor hasznosíthatnak. Szeretik az „Amazon” a kamionban olyan feladatokat, amelyekben a kézi tevét enység egyhangú munkája automatikussá válik. A ; ép járművezetés is ilyen g' piesen végzett tevékenység ;k mozgás- sorozataiból áll. Tény, hogy a nők lassabban sajátítják el a vezetéstechnikai és műszaki ügyességet, és ebben nem is jutnak el olyan fokra, mint a férfiak. Milyenek tehát a nők a volánnál? Ha latolgatjuk autóvezetési erényeiket és hátrányaikat, meg kell állapítanunk, hogy megállják a helyüket.