Somogyi Néplap, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-31 / 306. szám

Gyászjelentés Mély fáj dalommal tudatjuk, hogy BRANDLI JANOS 21 éves korában tragikus hirtelenség­gel elhunyt. Temetése 1985. január 4- én, du. fél 1 órakor lesz a kaposvá­ri Keleti temetőben. Gyászoló szülei és testvérei. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek és szom­szédoknak, akik felejthetetlen halot­tunkat, ÖZV. DR. LANG MIHALYNBT utolsó útjára kísérték és koszorúik­kal, virágaikkal, részvétükkel együtt­érzésüket fejezték ki. A gyászoló család. * * • Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, is­merősöknek és munkatársainknak, s mindazoknak, akik szeretett édes­apánk, NEMETH PAL temetésén részt vettek. Koszorúik­kal, virágaikkal fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló özvegye és családja. * * * Hálás szívvel köszönetilnket fejez­zük kl a Rokonoknak, barátoknak és az Ismerősöknek, akik édesanyám, VARGA JANOSNE Szirják Mária búcsúztatásán részt vettek, részvétük­kel és virágaikkal fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló leánya és veje. • • « Hálás szívvel mondunk köszönetét azoknak n rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen édesapánk, SUJSZTERICS ISTVÁN temetésén részt vettek. A gyászoló család. • • • Köszönetét mondunk a rokonok­nak, a szomszédoknak, a barátok­nak, az ismerősöknek, s mindazok­nak, akik szeretett halottunk, LIEBER FKRENCNE temetésén részt vettek, fájdalmunkat virágaikkal és koszorúikkal enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló család. • * * Hálás köszönetünket fejezzük ki szeretett rokonaiknak, barátainknak, ismerősetnlínek, a Tanácsház u. 2. sz. alatti ház lakóinak, a siófoki 3. sz. pártalapszefvezet tagságának, a Ha­zafias Népfront siófoki városi bizott­ságának, a PVCSV vezetőinek és dol­gozóinak, akik drága halottunk, DR. SZŰCS MENYHÉRT búcsúztatásán részt vettek, részvé­tükkel osztoztak fájdalmunkban és virágaikkal azt enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. INGATLAN Kétszobás, kom­fortos családi ház eladó melléképüle­tekkel és 200 n-öl telekkel.. ' Érdek­lődni : Marcali, Szi­getvári u. 112. Érde­kelne kaposvári la­káscsere, esetleg OTP-áfYállalással is. (44643) Fenyves-alsón 150 n-öl telken elkezdett 80 m2-es családi "ház, fűthető, beren­dezett, 15 m2-es csónaktérrel eladó. Építési engedély, víz, villany van. Ér­deklődni a pécsi 23-298-as telefonon. (44601) Kis családi ház el­adó : Kutas, Felsza­badulás u. 61. Ér­deklődni: Szabás, Fő utoa 154. (44654) Nagyatádon há­romszobás, kertes családi ház mellék­épületekkel, ipari árammal, 220 n-öles telekkel' eladó, a kórháztóí 2 percre. Érdeklődni : Csoko­nai u. 8., 17 óra után. (44646) Siófokon a Bláthy Ottó u. 19. I/S. szá­mú 2 szobás szö­vetkezett lakás el­adók Érdeklődni a ■helyszínen. (44840) Eladó Fonyód—Bé- la telepen 10 éve épült, 7 szobás, két­szintes, kertes csa­ládi ház, melléképü­letekkel. Vállalati üdülőnek is megfe­lelő ! Érdeklődni : Szittár László, 7632 Pécs, Krisztina tét 26. Telefon : 06-72­23-135. (72810) Boglárlelién az üdülőövezetben pan­ziónak is megfelelő, vállalatok részére Is alkalmas 5 szobás családi ház eltrió. Érdeklődni : Nagy­kanizsa, 06-93-14-723, esetenként a 06-93- 14-465-ös telefon >n (0375'" > EGYÉB Csöveskukoríca, 300 q sürgősen eladó, 300.— Ft/q. -Somogy- szil, Martinovics u. 396., 7276. (037529) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Gazdasági munkaterületen ve­zető beosztás betöltésére szám­viteli főiskolai, vagy magasabb végzettséggel rendelkező szak­ember jelentkezését várja a So­mogy megyei Múzeumigazgató- ság Kaposvár, Május 1. u. 10. (72896) A Somogy megyei Tanács Tü­dőgyógyintézetének (Mosdós) Igazgató főorvosa pályázatot hirdet pénzügyi osztályvezetői állásra. A munkakör betöltésé­hez számviteli főiskolai, vagy felsőfokú szakirányú végzettség és egészségügyi gyakorlat szük­séges. Fölveszünk továbbá érettségizett, gépírni tudó ad­minisztrátort, leltárellenőrt és gondnokot (lehetőleg KALASZ képesítéssel). (72882) A Somogy megyei Tanács Tüdőgyógyintézete (Mosdós) az új betegosztály átadásával al­kalmaz (1985. IV. 1.) ápolónő­ket, asszisztenseket, adminiszt­rátorokat, takarítónőket, kony­hai és egyéb kisegítőket. Az egészségügyi szakdolgozók ré­szére nővérotthoni elhelyezést biztosítunk. (72881) A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR FELVESZ cukorraktárba — raktárost és rakodókat, lakatosokat, üvegest, asztalost, tetőfedőt állandó munkára valamint férfi és női segédmunkásokat Uzemidőszakra. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (264968) ÜNNEPI MŰSOR Hétfő Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3 és 5 órakor: LADY CHAT­TERLEY SZERETŐJE (18). Sza­bad Ifjúság: du. 4 órakor: A XX. SZAZAD KALÓZAI. Du. 6 órakor: SZOMSZÉD SZERETŐK (14). Mozimúzeum: űu. fél 6 órakor: KORT ARS FILMKLUB. a dolgok Állasa (14). sió­fok: du. 5 órakor: EGYMÁSRA NÉZVE (18). Marcali: du. 6 óra­kor: SZÉPLÁNY AJÁNDÉKBA (14). Barcs: du. 5 órakor: A NAGYROZSDASI ESET. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 9.06: Tévétoma. 9.10: Yxilon- show. 9.40: Idesüss! 10.05: „Én táncolnék veled...” 10.15: Há­ry János. 15.45: Mesék az álla­tokról. 17.15: Hurrá, van serif­fünk! Amerikai wsternkomédía. 18.50: Cimbora. 19.40: Tévétor­na. 1B.4S: Esti mese. 19.55: Hí­rek. 20.00: Szuperbola. 20.40: Minden lében két kanál. Angol bűnügyi tévéítlmsorozat. 21.30: Szilveszter, 1984. 24.00: Himnusz. 0.5—02.30: Éjfél után . . . Budapest 2. 20.00 : Non-stop-pop-rock, 1984. Jugoszláv tv 9.00: Téli művelődési műsor. 10.00: Hírek. 10.05: Művelődési műsor. 16.45: Hét tv-nap. 17,00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.16: Hírek. 17.20: Tv-naptár. 17.30: Játékfilm. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Szilveszteri műsor. Osztrák tv 1. 9.00: Hírek. 9.05: Az álomsza­kadék. Bábjáték. 9.30: A tradí­ciók elvesztése. 10.25 : Gazdagok ostoba húzásai. 12.05: Bűn, spleen és prófétai látomás. Portréműsor. 13.00: Hírek. 14.30: A kummerowi pogányok. NSZK—NDK-film. 16.00 : Black Beauty. Rajzfilm. 16.45: A go­nosz kismalac. Játékfilm. 17.30: Erdei otthon. 18.00: Gyerekek, ilyen fiatalok se leszünk többé. 18.00: Ironimus. Visszapillantó, 1984. 10.30: Tv-hiradó. 20.15 : Ilyen csak egyszer volt! Operett gála. 22.00: Lépcsőn föl és le. 0.00: Ojévi köszöntő. 0.05: Bécsi történetek. Német film. Osztrák tv 2. 1S.0O: A denevér. Operettköz- vetltés. 17.40: Osztrák kincsek. 17.45: Belle epoque. 18.00: Pop­zene és kabaré. 10.30: Tv-hir­adó, 1. 20.15: Sherlock Holmes ravasz fivére. Angol film. 21.45: A 90. születésnap. 22.00: Színes népi este — szilveszterkor. 0.30: Szüveszteri tánczene. KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Kellemes ünnepet t 8.00: Hírek. 8.05: Fúvóslndulók. 8.20: Hogy tetszik lennit 9.60: A hét zeneműve. 9.30: A hét költője. 9.39: KI kopog? 10.00: Hírek. 10.05: ismét — a javából 1 12.00: Édes anyanyelvűnk. 12.10: Mo­solygó külpolitika. 12.40: Évfor­dulók nyomában. 13.28: Urszula Trawlnska Moroz-operaárláknt énekel. 13.44; Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00: Hírek. 14.10: „Valami újat...” 14.50: Pri- bojszky Mátyás citerázik. 15.03 : Ne okoskodj, Pista! 16.00: Hí­rek. 16.05: A zene nem ismer határokat. 16.58 : Nem vicc ! 17.28 : 'új Etema-lemezeinkből. 18.16: Esti mese. 18.30: Hírek. 18.40: Vihog a hulla. Rádiószinház. 19.06: Pódiumparádé. 21.15: BÜÉK, 1985 ! 24.00: Himnusz. Köszöntjük az új eesztendőt! 0.10—5.30: Szilveszteri poptarisz­nya. PETŐFI RÁDIÓ • 6.00: Népszerű muzsika — ko­ránkelőknek. 7.00: Hírek. 7.52: Torna. 8.00: Hírek. 8.05: A há­rom rabló. 8.49: Az MRT gyer­mekkórusa énekel. 9.00: Hírek. 9.05: „Nézz körül.” 9.52: Ha még nem tudná.,. 10.20: Kottafejek indigó alatt. 10.50 : Spirituálék. 111.00: Hírek. 11.05: Történetek állatokról. 12.53: Kis magyar néprajz. 13.00: Hírek. 13.05: Szil­veszteri malacságok, I. 15.00: Hírek. 15.05: Zsákbamacska, I. 16.00 : Szilveszteri malacságok, II. 17.00: Hírek. 17.05: Zsákba­macska, II. 19.00: Hírek. 19.06: A szülőföld muzsikája. 20.00: Slágerlista — különkiadás. 21.51 : A Rádió Dalszínháza. A dene­vér. 24.00: Himnusz. Köszöntjük az új esztendőt! 0.10—7.00: Nép­szerű muzsika — reggelig. 3. MŰSOR 7.0: Reggeli hangverseny. 8.00: Hírek. 8.05: Händel: Rinaldo, il.56: Tamás bátya kunyhója. 13.00: Hírek. 1Q.06: Tizenévesek kedvence. 13.35: Gulyás László népzenei feldolgozásaiból. 14.05.: Zenés játékokiból. 15.05: Schu­bert: Esz-dúr-trió. 15.53: Üj le­mezeinkből. 17.00: Gáti István operaáriákat énekel. 17.30: Paj­zán históriák. UB.31: Kórusok, hangszerszólók. 19.00 : Hírek. 1Ô.05: Zenekari muzsika. 20.30: Kettősök^' "kisoperákból. 21.05: Grófé: Grand Canyon. 21.39: A hét zeneműve. 22.09: A Mélos vonósnégyes Brahms-hangverse- nye. 23.30: Miit Jackson dzsessz- együttese játszik. 24.00 : Himnusz. Köszöntjük az üj esztendőt! 0.10—5.30: Szilveszteri poptarisz­nya. Kedd Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3, 5 és este 7 órakor: LADY CHATTERLEY SZERETŐJE (18). Szabad Ifjúság: de. 10, du. 4 órakor: A XX. SZAZAD KALÓ­ZAI. Du. 6 és este 8 órakor: SZOMSZÉD SZERETŐK (14). Mozimúzeum: du. fél 6 órakor: A POSTAS MINDIG KÉTSZER CSENGET I—II. (16). Marcali: du. 6 órakor: SZÉPLÁNY AJÁNDÉKBA (14). Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: KING KONG (14). Barcs: du. 5 és este 7 órakor: A NAGY­ROZSDASI ESET. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 9.05: Tévétorna. 9.10: Csak gyerekeknek! 10.00: A repülő lá­da meséi. Angol film. 11.25: Ho­gyan működik? 11.40: Paul Da­niels műsora. 12.15: Üjévl kon­cert Bécsből. 15.15: Ojévi üdvöz­let. 15.55: Postarablók. 17.25: Sa­vária táncverseny. 18.20: Képúj­ság. 18.25: A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepén. 18.45: „Örök­kön él. . .” Petőfi Sándor meg­zenésített versei. 19.30: Tévétor­na. 19.35: Esti mese, 19.50: Oj­évi köszöntő. 20.00: Hírek. 20.05: Szöktetés. 21.35: ötven perc Benjámin Lászlóval. Budapest 2. 20.001—22.05 : Nebáncsvlrág. Her­vé operettjének szovjet filmvál­tozata. Osztrák tv 1. 14.25: Akkoriban. 14.30: A har­madik herceg. Mesejáték. 15.56: Eder mester. 16.20: Selkie mes­ter étverekszi magát. 17.10: Bü- vészláda. 17.80: Erdei otthon. 18.00: Nem csak komédiás. 19.00 : Ünnepi osztrák képek a Vorarl­berg! körzeti stúdióból. 19.30: Tv-hiradó, 1. 19.55: Sport. 20.16: Columbo. 21.30: La Traviata. Operaközvetítés. 23.20 : Száz mestermű. 23.30: Hírek. Osztrák tv 2. 9.00: Ironimus. Visszapillantó: 1884 . 9.30: Egy pohár viz. Német film. 10.50: Sport-visszapillantó: 1984. 12.15: Ojévi koncert. 13.30: Nemzetközi négysáncverseny. 15.15: Akkoriban. 15.20: Égi bű­nös. Amerikai film. 17.10: Gün­ther Frank: Játssz velem. Tévé- show. 18.40: A Merian-család. 19.30: Tv-hiradó, 1. 19.55: Fény és árnyék a világban. 20.15: A szenzációk arénája. 22,15: Sport. 22.30: A Neptum-faktor. Kana­dai film. 23.55: Akkoriban. 0.00: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Boldog újévet! 8.00: Hí­rek. 8.05: Társalgó. 9.30: Szoko- lay Sándor: Ojévi kánta. 9.41: Orosz Júlia operaáriákat éne­kel. 10.00: Hírek. 10.05: Párhuza­mos életrajzok. 10.55: Az MRT Gyermekkórusa tréfás müveket énekel. 11.04: Ránkl Dezső Ra­vel-müveket zongorázik. 12.00: Hírek. 12.05 : Ojévi köszöntő. 12.20: Szülőföldemen. 12.40: Az új zene szolgálatában. 13.00 : Ma­lacsült citrommal. 13.30: Mozart: D-dúr szimfónia. 14.00: Hírek. 14.10: Müvészlemezek. 15.00: A Kubai Köztársaság nemzeti ün­nepén. 16.00: Hírek. 16.05: így éltem. 17.21 : Népdalok. 17.45: A Szabó család. 18.15: Esti mese. 18.30: Hírek. 18.40: A testőr. 21.00 : Népdalok, néptáncok. 22.00 : Hírek. 22.10: A Liszt Ferenc Tár­saság díjnyertes lemezeiből. 22.52; Operaest. 24.00: Hírek. 0.10: Andrés Segovia gitározik. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Hírek. 7.05: Orgonamu- zsika. 7.52: Torna. 8.00: Hírek. 8.05: Amíg a nagyok alszanak. 9.00: Hírek. 8.05: Doktor Ptacé- bó, avagy a kék habostorta. 10.07: Sztárok sztereóban. 11.00: Hírek. 11.05: Randevú a Jókai Klubban. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 : Hírek. 13.06 : Ez is Beatles. 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00: Ritmus. 14.30: Sportvilág. 15.00: Hírek. 15.05: Egy kis zsír — savanyúval. 16.00: Sziriusz-vetélkedő. 17.00: Hírek. 17.05: Közkívánatra! 18.30: Gra­mofonalbum. 19.00: Hírek. 19.05: Elvis Presley összes felvételei. 20.10: Nótamuzsika. 21.00: Hírek. 21.05: Csak szövegíró? 22.15: A hóember. 22.52: Népzene Szudán­ból. 23.00: Hírek. 23.10: Nóták. 24.00: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR 7.00: Reggeli hangverseny. 8.00 : Hírek. 8.10: Susan Ferre orgo­nahangvereenye. 9.20: Rock­archívum, 10.01 : A zeneirodalom remekműveiből. 11.10 : A Bécsi Filharmonikus Zenekar újévi hangversenye. 13.30: Hírek. 13.35: Tamás bátya kunyhója. 14.42: A budapesti Ragtime Együttes felvételeiből. 15.00: Hallgassuk újra! 16.20: Poppea megkoroná­zása. 17.27: Hazajött egy kato­na. Hangjáték. 18.30: Szerb-hor- vát nemzetiségi műsor. 19.00: Hí­rek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Emlékezetes hang­versenyek. 21,18: Régi kövek be­szélnek életről és halálról. 22.19: A Return to Forever együttes lemezei. 23.12: Angol madrigá­lok. 23.30: Hírek. Szerda Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: LADY CHATTERLEY SZERETŐJE (18). Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: A XX. SZAZAD KALÓZAI. Dú. 6 és este 8 órakor: SZOMSZÉD SZERETŐK (14). Latinca film­színház: du. fél 6 órakor: KÉ­MEK A LOKÁLBAN (16). Mozi- múzeum: du. fél 6 órakor:-A POSTAS MINDIG KÉTSZER CSENGET I—II. (16). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.00: Tévétorna. 8.05: Szünidei matiné. 10.05: Delta. 10.30: Su- turp. NDK tévéfilm. 12.05: Kép­újság. 16.35: Hírek. 18.40: A vi­lág nagy városai. 17.50: Dél-Al­földi krónika. 18.20: Képújság. 18.25: Bűvös kockázat. 19.10: Tévétoma. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Forró szél. 21.00: 1984 világpolitikai króniká­ja. 22.30: Tv-hiradó, 3. Budapest 2. 0821*3 : Jáiték a GYIK-mühely- ben. 18.40: Képújság. 18.45: A nyelv világa. 19.30: Expresz- szionizmus. 19.35: Cél: a lehe­tetlen. 20.00: Gondolkodó. 20.50: Tv-hiradó, 2. 21.10: Kakemono Hotel. Francia tévéfilm. 22.45: Képújság. Osztrák tv I. 9.00: Hírek. 9.05: Közvetítés a kisegérrel. 9.30: Száz éves az arlbergi vasút. 10.30: A Neptun­faktor. Kanadai film. 11.55: Ak­koriban. 12.00: A remény ke­nyere. 13.00: Hírek. 15.00: Bű­vészláda. 16.30: A farkashal. Tévéfllm. 17.00: Hírek. 17.05: Az arany diók. Bábelőadás. 17.30: Erdei otthon. 18.00: Osztrák ké­pek. 18.30: Mi. 19.30: Tv-hiradó, 1. 20.15 : A nagy vonatrablás. An­gol film. 21.55: Teremfoci. 23.00: Hírek. Osztrák tv 2. 17.30: Tájak és emberek. 18.00 : Rendőrségi ügyelet, 1. 18.30: A Merian-család. 19.15: Akkoriban. 19.30: Tv-hiradó, 1. 20.15: Marcel Marceau Bécsben. 21.15: Tv- hiradó, 2. 21.45: Bécsi Jelenetek. Balett. 22.25: Művész darabok: Stranger than paradise. Ameri­kai film. 28.55: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Világablak. 8.50: Kis ma­gyar néprajz. 8.55: Magyar mű­vészek operettfelvételeiből. 9.49: Szól a cimbalom. 10.00 : Hírek. 10.06: Mi ez a gyönyörű? 10.23: Nóták. 11.01 : Évszázadok mes­terművei. 111.39: Wilhelm Meister tanulóévei. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Tör­vénykönyv. 13.03: Adolf Busch hegedül, Rudolf Serkln zongo­rázik. 58.00: Hírek. 14.10: A ma­gyar széppróza századai. 14.25: Operaslágerek. 15.00: Népzenei Hangos Ojság. 15.40: Orvosi ta­nácsok. 15.45: Magyarán szóivá. 16.00: Hírek. 16.05: MR 10—14. 17.00: Vizsgálatok nyomában. 17.25: Népszerű szlmfónlktts ze­ne. 18.02: Kritikusok fóruma. 18.16: Esti mese. 18.30: Esti ma­gazin. 19.15: Visszapillantó-tükör. 20.25: Diszkotéka. 21.30: Prizma. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc kül­politika. 22.30: Kórusmuzsika. 29 15: Iskolát teremtett. 23.00: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. 0.10 : Kamarazene. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. 8.05 : Idősebbek hullám­hosszán. 8.50: Torna. 9.00: Hí­rek. 9.06: Napközben. 12.00: Hí­rek németül, oroszul és angolul. 12j10: Szovjet fúvószene. 12.25: Néhány szó zene közben. 12.30: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.00: Hírek. 13.10: Pop- hullám. 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00: Az én rádi­óm. 115.00: Hírek. 15.03 : Boldog születésnapot! 16.13: „Mentek az évek, szólt a rádió . . .” 17.00 : Hírek. 17.95: Fáy András szerze­ményeiből. 17.20: Diákfoci. 17.30: ötödik sebesség. 18.30 : Találko­zás a Dakota-ház szentélyében. 19.00: Hírek. 19.05: Népdalok. 19.25: Meseautóban. 20.05: A Deep Purple együttes felvételeiből. 20.50: Aromás gondok. 21.00: Hí­rek. 21.05: Hosszúhajú veszede­lem. 21.39: Offepbach-est a pesti Vigadóban. 23.00: Hírek. 23.20: A mai dzsessz. 24.00: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.00: önarckép a zenében. 9.36: Magyar zeneszer­zők. 10.14: Operafinálék. 15.05: PUlanatkép. 11.10: Népzene szte­reóban. 11.40: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek. 13.05: Lira és filo­zófia. 13.35: Labirintus. 13.50: Gounod operáiból. 14.25: Vado- nat. 15.02: Romantikus kamara­zene. 16.00 : A Győri Filharmo­nikus Zenekar hangversenye. 17.00: Tűnődés a tünetekről. 17.30: Fejezetek a cseh zene ezeréves történetéből. 18.00: Si- mándy József operaáriákat éne­kel. 18.30: Szlovák nyelvű nem­zetiségi műsor. 19.00: Hírek. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Dmltrij Alekszejev zongoraestje. 20.40: Mindenki másként. 21.40: Tho­mas Beecham vezényel. 22.56: Népdalok. 23.30 : Hírek. A kaposvári Tejüzem felvesz 1 targoncást anyagraktárt munkára valamint szállítmánykísérőket. Jelentkezés az üzem gazdasági vezetőj'énél, Kaposvár Izzó u. 2. *264994) A KAPOSVÁRI TEJÜZEM felvesz felsőfokú élelmiszeripari, vagy mezőgazdasági szakképzettséggel rendelkező, esetleg szakirányú középiskolai végzettségű szakembereket MŰVEZETŐI MUNKAKÖRBE. Jelentkezés az üzem termelési vezetőjénél, Kaposvár, Izzó u. 2. (264983) A SOMOGYI ERDŐ- ÉS FAFELDOLGOZO GAZDASÁG ZSELICI ERDÉSZETE simonfai gépműhelyébe FELVÉTELRE KERES mezőgazdasági gépszerelőket és autószerelőket. Érdeklődni lehet a műszaki ágazatvezetőnél. Kaposvár, Bajcsi-Zsilinszky u. 21. Telefon: 11-420/84. (72747) BARCS VAROS TANACSA V.B. pályázatot hirdet titkársági főelőadó munkakör betöltésére. Jelentkezhetnek jogi, illetve államigazgatási főiskolai végzettségű szakemberek. Lakás megoldása lehetséges. Jelentkezés írásban vagy személyesen a titkárság osztályvezetőjénél. 7571 Barcs, Bajcsy-Zsilinszky u. 46. Pf. 3. <72746) A SOMOGYVARI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET rövid átfutási határidővel vállal festő — mázoló — tapétázó munkát. Kaposvár—Boglárlelle térségében. Megrendelés, felvilágosítás: Somogyvár, Vasút u. 1. sz. Telefon: Somogyvár 18. Balogh István építésvezető. (264967) A KAPOSVÁRI TEJIPARI VÁLLALAT azonnali belépéssel FELVESZ kontírozó könyveléssel egybekapcsolt csoportvezetői munkakörbe több éves gyakorlattal, lehetőleg mérlegképes végzettséggel rendelkező dolgozót. Jelentkezés a vállalat számviteli osztályvezetőjénél (Zalka Máté u. 8.). (264948) A BUDA-FLAX LENFONÓ ÉS SZÖVŐIPARI VÁLLALAT Tabi Campingcikk Gyára a ságvári konfekcióüzemébe felvesz varrómunkásokat. Érdeklődni és jelentkezni lehet az üzemnél, Ságvár, Kültelek, vagy a gyári munkaügyön, Tab, Munkás utca 26. (264922)

Next

/
Thumbnails
Contents