Somogyi Néplap, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-31 / 306. szám
8 Somogyi Néplap 1984. december 31., hétfő IRODALOM, MLVESZET, KÖZMLVELODES Durkó Gábor rajza Az anyakönyvvezető fölsírt álmában. Ébredés után halványan emlékezett ugyan rá, de gyorsan másra gondolt; erősnek, tudatosnak tartotta magát, és úgy lis próbált élni. Egy percig még ágyban maradt, eszébe jutott munkájának egy része, a sok különböző ujj — rácsszerűen, idegenül —, melyekre valaha ráhúzta a gyűrűt. Ez sem szokott megfordulni a fejében: talpra ugrott. Mint mindig, először a kisszobába sietett. — Pattanj, kölyök! — Nyugi, ma tanítási szünet ... Hagyjál... — Ezt meséld a kis barátnődnek, ne nekem. Nyomás! — Nem megyek sehová. Tegnap nehéz napom volt. Kivagyok... — Egek ura! Az anyakönyvvezetőnő végignézett a kölykön: szökés, vézna kamasz volt, tövig rágott körmökkel. Éjszakánként gyakran beszélt alvás közben, áthallatszatt az üvegajtón. A konyhába ment teát készíteni. Tudta, a kölyök kisvártatva betámolyog hozzá, a hűtószekrényből az asztalra dobálja a tegnap délután vásárolt felvágottat, mind a háromfélét, egyikbe- másikba morogva beleharap, majd indul a fürdőszobába. „Szerencsére szorult belé ielkiismeret, nem úgy, mint abba a bitang apjába, aki évekkel ezelőtt elutazott közelebbről nézni a napnyugtát, legalábbis így mondta, hogy verje meg a bánat...” — Muttikám, van egy százasod? — Minek az neked? — Ki alkarok menni a kettős meccsre. — Te! meccsre. Ráadásul kettősre. Hibbantnak nézed az anyádat? ... Találj ki vaFekete Gyula „önmegvalósítás” — hallhatjuk szaporán, de szóba sem igen kerül, ki az az „ön”, akiit adott esetben meg akarnak valósítani. önmagát valósítja meg az alkoholista, amikor mérték nélkül iszik. A huligán is,, amikor erőszakot követ el, garázdálkodik, kötekedik, semmibe veszi a társadalmi együttélés normáit. És persze a rablógyilkos csak úgy valósíthatja meg önmagát — ha megsemmisít valakit. * * * Voltaképp az érzelemnek is gondolat a .nyersanyaga”. Aki gondolatokban szegény — érzelmekben is az. * * * Ma minden cserélődik. A lakóhely, a ház, a bútorok s az egész tárgyi környezet. És vele együtt a lakóhelyi, a munkahelyi környezet, társaság-ismeretség. Nem ritkán a házastárs, a gyerek, a szűkebb rokonság is cserélődik. Ma megunni szokás — vagy illik vagy sikk — a régit, ma az újnak és a még újabbnak van rangja. A változatosság a törvény. lami hihetőbbet! — Jó, ma bevezetek egy új lányt a snackbárha. — Smackbár! Meg kell őrülni. — A legújabb törzshelyem. — És miért nem elég oda húsz forint? — Ja! Aztán hallgassam a pincért: egy óola egy óra. Különben lis jön a hétvége, nem szívesen kunyerálok mindennap. Még tőled sem. — Kedves vagy. — Tudom... Akkor rendben? — Nem bánom, vegyél ki. De ajánlom, alaposan nézd meg a tárcámat, mert pár napig ituti, hogy nem találkozol vele! — Erről még beszélgetünk. — Ha akarok ... „Csak ne lenne ilyen koravén. A végén depressziós művészféle vagy magabiztos szélhámos válik belőle. Akár a bitang apjából, az utóbbi.” Az anyakönyvvezetőnő tízórait csomagolt a ikölyöknek, amit úgyis eldob, jobb esetben odaadja valamelyik haverjának — tisztában voilt ezzel. „Jól nevelem vajon? Nagy szöveggel — foglalkozási ártalom —, ugyanakkor engedékenyen. Elválik. Majd.” Előző este kis'híján elgázolttá egy autóbusz. A vezető, harmincas éveinek közepén járó, csontos arcú, bajuszos férfi, az ablakon keresztül ordított. — Nézz a lábad elé, kis nyuszim, mert ha rámegyek arra a csinos kis kufferod- ra, még matricának se tuMár-már úgy tetszik: minél inkább szaporítja kapcsolatait személyekkel, tájakkal, tárgyakkal, annál inkább elveszti önmagát, s annál inkább elmagányoso- dik az ember. Hiszen az én-tudat valamiképp a környezet tükre is, és minél apróbb darabokra törik ez a itükör, annál Inkább elveszti benne jellemző vonásait, egyéni jegyeit, karakterét az önarckép. Az egyhangúság valóban unalmas. De aki nem próbálta még a pillanatonként más, szüntelen változatosságot — alig ds tudhatja, mi az unalom. * * * A boldogságot, ha van ilyesmi, ne az élettől várjuk, csakis magunktól. Minél többen szorulunk az emeletekre a városokban, a lakótelepeken, és minél több munkaidőt töltünk gombok nyomkodásával, annál erősebben ébred a vágy bennünk az elárvult kapanyél után. S egy talpalatnyi zöld után, amelyet még nem borít be az aszfalt. dód eladni magadat! — Fogja be a száját, maga bárdolatlan ámokfuitó! — Hogyha most a kerekek alól társalogna, mi lennék? — IMiént van úgy oda, hogy meg tudta állítani ezt a határt? Azért fizetik. — Az utasok persze összetörhetik egymást a vészfékezés mialtt: akkor én fizetek. . — Hát ne fizessen! Nincs szükségem a szívességére. — Kérem! Legközelebb készségesen a nyakára megyek. — Eddig azt hittem, csupán a taxisok ekkora gazemberek ! — Tévedett. Még a rendőrbírók is, amikor a tilosban széde! égnék előttük a gyalogosok. Kinyílt az első ajtó, s a vezető fölsegítette a lépcsőn. Az anyakönyvvezetőnő körülnézett: az autóbusz üres volt. — Garázsmenet. De elviszem a legközelebbi átszálló- helyig. — Ne Migyen sehová, pimasz ... — Ahogy akarja. Ameny- nyiben bocsánatot szeretne kérni, délutánonként megtalál ezen a vonalon. — Azonnal nyissa ki az ajtót! Az ajtó kinyílt, az anya- könyvvezetőnő mégsem mozdult. A vezető szó nélkül rálépett a gázpedálra. Végig- gurültak a csöndes városon — kicsit furcsa volt az üres buszon, megállók nélkül. A garázs előtt a vezető Aki erdők, hegyek, vadvizek közepébe született bele, válhat-e annak a természet élményévé? A megszokott, a mindennapos, a közönséges — válhat élménnyé? A Nagykörúton felcseperedő gyereknek lehet-e élménye a villamos, a busz, az utcaseprő, az üveg-porcelán bolt kirakata, ahol valamit forgat valami? * * * Nagyanyám szavajárasában Dóciné ládába ezt a zugot jelképezte, ahol végképp összegabalyodtak a limlomok, kacatok, s a feneketlen rendetlenség minden olyan értéket is magába nyelt, amlire éppen nagy szükségünk lett volna, de nem volt a helyén, sehol sem találtuk. Tudom most már, a gondolatoknak, az érzelmeknek is vannak ilyen sötét , eknolyosodó, feneketlen zugai. Gyűjtöm vagy sem a belevalót, felgyűlik az idők során; meglehet, amire épp nagy szükségem volna, az is ide hányódott el — annyi, mintha végleg elveszíteném. lesegítette az anyakönywe- zetőnőt. — Várjon meg, kérem. Tíz percen belül visszajövök; tudja, íle (kell adnom ezt a .. . határt. Azután iszunk egy pohár pezsgőt. — Azt nem! — Traubiszóda megfelel? — Az sem. A foglalkozásom miatt gyakran iszom pezsgő ... helyett traubiszó- dát. — Talán pincérnő? — Nem. A vezető kevesebb, mint öt perc múlva visszatért. Leállított egy taxiit. Kérdőn nézett az anyakönyvvezető- nőre. — Hová menjünk? — Nekem mindegy; nem állhatom a nyilvános helyeiket. — Én úgyszintén. — Hát akkor ... — Tudja mit?! Meghívom magamhoz. Biztosíthatom, hogy egyedülálló vagyak, és nem fogak szemtelenkedni. — Inkább már ... hozzám. Van egy tálkü kölyköm. — Nem is eshetek kísértésbe ... A lakótelepen az anyakönyvvezetőnő megállította a taxiit, sietve kiszállt. Visszafordult. — Ugye, nem haragszik? Másként dönjttötem, azt hiszem, ez könnyen érthető. Ha akarom, úgyis elérem. Bizonyára. Az anyakönyvvezetőnő hideg vízzel zuhanyozott. Utána belenézett a tükörbe: már nem egészen ruganyos, de azért simára kezelhető bőr, lassan-lassan fényüket vesztő, érdektelenné váló szemek. Rápillantott az órára, gyorsan felöltözött, s elindult a munkahelyére. Feszesre simítja majd mellén a nemzetiszínű szalagot, hogy illőképpen összeadja a párokat, akik talán még boldogok is lehetnek. Rúvai Miklós r > Uj esztendőre való (Részlet) A prókátoroknak Semmi pereket! Az orvosoknak Semmi beteget! Temetőn állóknak Semmi ásatót! Szornjú kántoroknak Semmi búcsúztatót! Kényükön hízóknak Sovány abrakot! A kockásoknak: Mindég csak vakot! Az iszákosoknak: Csak vizes korsót! A morgó banyáiknak Egyszer már koporsót! Ember-megszállóknak : Megnémult nyelvet! A kajánoknak: Megvakult szemet! A fösvény dúsoknak: Szorult ínséget! Hamis kalmároknak: Mindég veszteséget! (1784) Tardi Gábor Átmeneti idő ÖNISMERKEDÉS TAKÁTS GYULA ijesztendő malacokkal és cigánnyal A felső végén trottyos banda szólt. Az alsón bőgő zümmögött. Kalács és hurka közt szűkölt az év, s pálinkás bűzzel megszökött. A templomdombra ment a fél falu. Utána bámult: — merre ment? — Varjak közt pislogott a nap s az ég hideg volt, mint az új cement. Keményen nyomta kupolás íve a tornyot és a szűk házat. Üvöltve prédikált a pap. Konok visszhang villázta szét szavát. Csapzottan állt... Majd fölharsant a kürt. Visítva jött a konda-nép. Csattant az ostor... Verte a cigány az új-esztendő fenekét. Somogyi krónika Somogyi krónika — ez a könyv címe. Alig nyolcvan oldal, s benne mégis ezredévnyi múlt: szenvedés, megpróbáltatás; költői vallomások és szárnyaló líra, a tények prózai felsorakoztatásában is. Századakon átívelő hit a szülőföld szeretete. Fodor András József Attila- díjas költő munkája. Drámai összeállítás — és vallomás — Somogyról. Ez az összeállítás tíz évvel ezelőtt készült, s a vállialikozáshoz, mint az utószó mondja, a szülőföld máig eleven éhnényvilágán túli, a föld, a család, a közösség, a mesterek és olvasmányok ihlető erején kívül a leggazdagabb indíttatást Kanyar József párját ritkító dokumentációja adta: a Harminc nemzedék vallomása Somogyról. Ez a krónikás kútfőkből merítő, levéltári adatokat összesítő, ókiratokból és történettu- dóaok tanúlimányalnak részleteiből összeállított, illetve hajdani utazók leírásait, korabeli sajtótudiósí fásokat felhasználó helytörténeti körkép a megye politikai, társadalmi, gazdasági és művelődéstörténeti életét mutatja be, az első írásos adatoktól. „E honismereti tankönyvként is példás, csaknem 600 oldalas és 900 évre visszatekintő kötetben első forgatása közben is szinte föllkínálkozott a »História Simighiensis« levéltári és egyéb forrásokból kivonatolható, szűkített, ám drámai és költőd lehetőségekben bő- belfcedő eseményláncolata” ... Somogy sajátos történelmi tükrében több mint ezer év. Somogyi oratórium. A völgy-szabdalta dombok, er- dő-fogta hullámzó halmok világának éneke, tizeinkét tételben. Krónikás tények és szárnyaló szavak. Az elbűvölő táj meghatározó élménye az itt születetteknek. E zöld rengetegbe zárt or- szágnyi vidék szinte napjainkig őrizte a „lápok, vizek ősi, mozdulatlan álmát”. Mindig iis kísértett a múlt! A „pogányságért” kardot vonó Koppány — „aki kapitányul bírta vala az egész Somogyságot” — vér- befojtott kísérletét idéző kró- nikarészllet szinte előrevetíti a következő századokat: a fegyverzajt, a hódító új dia- dallmalkat, és az elmaradottság embert-taglózó csapásait. Villanásnyi képek a múltba hullt idő homályából. Csupán jelzésűi, hogy mekkora időt fog át ez az oratórium. Somogy vár — híres monostora a középkori írásbeliség egyik központja volt — faragott kőoszlopfőin griffek vagy csodás művészi indák burjánzianak; később a rotmJLó falakon, dudva és bozót. . . Törökdúlás. Por- tyázó tatár csorda Pusztuló falvak, városok. Magyarok A Somogyi krónika a megyei könyvtárban kapható. SOMOGYI KRÓNIKA siralmas éneke (amelyet korábban tévesen Szegedi Kis Istvánnak tulajdonított az irodalmi közvélemény) —és protestáló hit, eieve-elren- deltetés.-.. Majd a kapási várbirtok lajstroma — ko- porsószegek .. . Vármegyeház, pandurjárás. Insurgen- sek és pálcával, bottal „is- pány urak”... S egy-egy gyorstobbanású láng, mint Nagyváthy, később Noszlopy Gáspár somogyi kormány- biztos. Vagy Csokonai, a csurgói »kólának pár hónapig helyettesítő professzora ..-. Meg a botrányos énekek — és Berzsenyi Dániel orgonabúgású költészete. S betyárvilág — Világos után. Majd a világháború. Amely csak később kapta az „első” megkülönböztetést... „a kaposi 44-es gyalliogezred négy hónap alatt négyszer semmisült meg1...” S pár évre rá: a vörös forradalolm tavaszi láza, új élet lehetőséged. Somogy megye ekkor példát adott az országnak — a kor legnagyobb magyar írójának szavai ezek. Aztán isimét 'tragikus tremioló ... Görnyedő napszámosok, rongyos cselédgyerek-sereg. Vo- naitkerekek csattogása a szárszói síneken ... Űj arcú Somogy, alig egy évtized' múltán. Az iparosítás nemegyszer ellentmondásos lépéseivel’. És a jádi példa, amely korunk arcnélküli szörnye s az embertelenség etilen tiltakozik. Oratórium ez — annak ellenére, hogy a zenemű nem készült el, csupán a szöveg- tervezet. Az összeállítás tagolása, és zenei megvalósítására a sok utalás, és Fodor András mozaikszerű — bár nem hibátlan — remek sziemelvényválogatása, majdnem harminc költő, köztük Illyés, Takáts Gyula, Papp Árpád, Veress Miklós versed révén mégis a teljesség érzetét kelti. Lüktető, feszült drámai mű. A múltat és a kiteljesedő jelen lehetőségeit, „a szűkebb és tágahb hazát valóban egybelátó szellemiség” elbűvölő remeke. A szép kiállítású, megjelenítésében is magas színvonalú kötet a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár sokszorosítóüzemében készült — félSzabadulásunk 40. évfordulójára, — Varga Hajdú István grafikáival. Kurucz Ferenc
