Somogyi Néplap, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-24 / 302. szám
1984. december 24., hétfő Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK FALVAK A DRÁVA MENTÉN A novemberi köd vattacso- mókban ül a folyóra, amely emberemlékezet óta saját törvényei szerint építkezik hol a jobb, bol pedig a balparton. A Dráva utca végére nem hallatszik föl a víz sodrása, a parti cserjék, a leve- lehagyott füzek surrogása. Merengésemből a (kertek fölött átúszó .harangszó döbbent a valóságba. A lélekharang vékony dallama hol erősebben, hol gyengébben itör át a porták között. Vízváron valaki ismét elköltözött az élők- sarából... Az alig több mint kétezerhatvan lakost számláló Drá- va-menti település, Vízvár, Béiavár és Hereszmye úgy kapaszkodik létéért, mint a vízparti fák. Története során hói térdre rogyott, hol újabb erőre kapott az ősök életösztön-gyökereinék köszönhetően immár hat és fél évszázada. Az 1980. évi népszámláláskor 2139 lakost írtak össze e három községben. A körzetben élők száma azóta is csökken. Vízváron 969-en Bélaváron 663-an, Heresz- nyén pedig mindössze 434-en élnék. Roskó György, a vízvári Közös Községi Tanács elnöke szerint lassan több llesz a nyugdíjas a három faluban, mint a kereső. Ez alól talán csák Béiavár kivétel. Hosszú évek óta a halálozások száma 10—'15—tel meghaladja a születésekét, amely már önmagában is jélzi a határ menti falvak agóniáját. Holott a közlekedésre Barcs és Nagykanizsa irányába sem lehet panasz. Valószínű ezzel függ össze az lis, hogy sokan ingáznak: az erdőgazdasághoz, a vasútra, az építőgépgyártóhoz, a tö- válhoz és a vízügyhöz járnak az emberek, kivéve azt a 230 lakost, aki a helyi tsz- ben italált munkaalkalmat. Ezenkívül több tanácsi intézmény és a kaposvári ruhagyár heresznyéi telepe biztosít munkalehetőséget. — Azzal együtt — folytatja a fiatal tanácselnök —, hogy különösebben nem számolhatunk a lakosság számának növekedésével, a tanácsi, a tsz, az áfész sokat tesz a három község fejlődéséért. Ebben a tervidőszakban valósult meg a hetven-, személyes óvoda. Évtizedes gondunk oldódott meg a törpe vízmű üzembe helyezésével; a vízvári és a bélavá- ri családok portánként 18,5 ezer forinttal járultak hozzá. A múlt évvégétől megoldottuk a közétkeztetést: az ötmillió forintért épített étterem és presszó költségeihez a itsz ils hozzájárult kétmillió forinttal. A régi malomépületben nemrég nyílt meg a takarékszövetkezeti begyűjtő- és kifizetőhely, biztosítva van az orvosi ellátás, megvalósult a gázcsere- telep és a vízvári iskola udvarán hamarosan elkészül a tornacsarnok. — Gondolom a felsoroltakhoz a lakosság társadalmi munkájával is hozzájárul. — Természetesen. Évente átlag kétmillió forintra tehető munkájuk értéke. Így alakítottuk ki a heresznyei, a foélarvári parkot és játszóteret; így épül a tornacsarnok is. Az összefogásnak nagy szerepe van. A lakosság közérzetét jelentősen befolyásolja, hogy milyen a kereskedelmi ellátás és a különböző szolgáltatás színvonala. A három községben 22 kisiparos dolgozik. De csak Vízváron van fodrász és vízvezetékszerelő. A rádió- és tv-műszerész Csurgóról jár ki, a Patyolat túra járata hetente egyszer érinti a három községet. Vízváron az élelmiszerbolton kívüli íparcikküzlet és hús- bolt működik1, a másik két községben vegyesbolt jelenti a kereskedelmi „hálózatot”. Vízváron, Bélaváron és He- resznyén is gondot okoz, hogy mem megfelelő az ellátás hús- és hentesáruból. Egyelőre elérhetetlennek látszik az is, hogy rendszeresen legyen a boltokban mirelit- készítmény, hal vagy frissen vágott csirke. Roskó Györggyel járjuk a vízvári utcákat. Vajon hány épület áll üresen, ahonnan elhaltak vagy elköltöztek? A három (község 650 lakóháza közül jelenleg húszban nem élnek. Akik maradnak, sorra 'lebontják a szülői portákat, hogy helyükre új otthont húzzanak : évente tucatnyi ház épül, de a bontások miatt ettől nem lesz több lakóépület. Délidére jár,az étterembe egymás után .térnek be a helybeliek. Tóth László üzletvezető-helyettes két forduló között említi: csinál majd egyet Csak elkészül egyszer! Az egykori maüomépület- ben barátságos irodahelyiségbe érünk. Kék irodabútor, virágos mintázatú fotelek. Ez Milánkavics Jánosné birodalma. — Régi kérése volt az embereknek, hogy a Barcs és Vidéke Takarékszövetkezet nyisson betétgyűjtő pénztárat. Azelőtt a babóc&ai fiákhoz kellett 'beutaznunk, most ez megszűnt. Helyben intézzük a biztosítást, az áUatfci- fizetéseket, mi gyűjtjük az áramszámla-díjakat, a víz- számlát és végezzük a hagyományos takarékszövetkezeti feladatokat. Az idén 1,5 millió hitelt folyósítottunk. A legnépszerűbb az áruvásárlási és a személyi kölcsön, ezt követi a termelői, illetve építési hitel. Jelentősnek mondható a betétállomány, amely eléri a négymillió forintot. A szemközti oldalon, a templomkerttel határos iskola udvarán futballcsalta folyik. Száznyolcvanán járnak ide a három községből, a tanítás egyiműszakos. Kápics János igazgató hazament már, így otthonában keressük föl a vízvári születésű pedagógust — Az óvónőkkel együtt huszonkét pedagógus dolgozik Vízváron, szerencsénkre itt ils laknak. így a közösségi életből- sokkal inkább kiveszik a részüket, mint gondolná. De ma nehezebb az embereket egy-egy rendezvényre összehozni. Néhány évvel ezelőtt megalakítottuk az értelmiségi klubot, egy idő múlva feloszlott, mint ahogy életképtelenné vált az amatőr néptáncegyüttes,, a menyecskekórus, a citeraze- nek'ar is. Pedig működésükhöz a tanács biztosítaná az anyagi fedezetet. Eszembe jutnak a 'tanácselnök szavai, miszerint egyre itöbb az idős ember és csökken a születések száma. Talán ezzel is összefügg, hogy a hagyományok elsorvadnak. Pedig nagy kár a múlt kulturális értékeinek ködbe tűnése! Mert hiába végez évente 20—25 diák az iskolában, többségük elkerül otthonról. Ebben a tanévben mindössze tizenöten végeznek, és az alsóbb osztályokba se járnak átlagosan huszonötnél többen. Jövőre - 18 elsős iratkozik be, két év múlva 22-en kerülnek át az óvodából. Lesz-e ereje Vízvárnak, Bélavámak és Heresznyének a megkapaszkodásra, vajon növekszik-e a gyermekáldás? Salamon Gyula Fotó: Hortobágyi Róbert — Százharminc körül veszik igényze az előfizetéses étkezést. Sokan itt fogyasztják el a napi menüt, mások skutelláhan elviszik. Közben szó esik a házi gondozásra szorulókról lis: harmincnyolcán veszik igénybe ezt a szolgáltatást. Többségük az ebédet is igényli, szállításáról a itanács gondoskodik. Nem messze az étteremtől, a Dráva utca túlsó oldalán Csikvár Mihály portájára térünk be. A tágas, nagy- ab lakos szobában cserépkályha ontja a meleget. A házigazda helybeli születésű, tsz- nyugdíjas. — Hetedik éve, hogy itthon maradtam, de azóta egy percnyi megállásom sincs — kezdi a (beszélgetést a víg kedélyű Csikvár Mihály. — Fiattal koromban nem kapáltam 'annyit, mint most. öt nap alatt kiástam a krumplit, lett vagy negyven zsákkal. Emellett uborkát termesztünk, galambokat 'tartok, méhászkedem. Ez a legnagyobb bánatom most. A ga- lamtoászó öilyv egymás után üti le a levegőben a madaraimat; a kétszázból jó ha harminc-negyven maradt. A méhekkel meg hogy jártam! A 46 családból maradt vagy 12. Elvitte őket a méhaitka meg a permetezés. — Jól van, no, ne panaszkodj annyit! — szólal meg (Margit néni, a feleség. — Mondtam már, hogy a Donneriban jobb a levegő; költözzünk be Kaposvárra. — Azt már nem! — pattan föl iGsikvári Mihály. — Az öregember olyan, mint a fa Hát hogyan erednék meg újra a városban. Megszoktam Vízváron. 1914-ben a Fölső utcá'ban születtem, jó ideig Ott laktunk, aztán vagy húsz évvél ezelőtt építelttük ezt a házéit a régi helyére. Egészen más itt az élet, mint gyermekkoromban volt, hor- vát szót se hallani. Emlékszem: az 'emberek hónapszámba járták, az apám a vasúton italált munkát. Tanulni szerettem volna, minden vágyam az volt, hogy tanító lehessek, de nem volt rá lehetőség. A számok viszont meghatározók voltak az életemben. Így lettem könyvelő a ítéesznél, most meg a vízműitársulás pénzügyeit intézem. A házigazda a kapuig kísér bennünket, miközben a felesége megjegyzi: — Valamikor minden ház előtt padok voltak, kiülhettünk beszélgetni. Most csak a Kutnyákéknól van. Nekem is megígérte az uram, hogy KEZEK Négy kicsinyke gyerekkéz. Barnább kettő, fehérebb másik kettő. Együtt mozdulnak, célhoz érnek, s ahogy odakerülnek, megpihennek egy gondolatnyit. Azután szapora táncba kezdenek, összegabalyodnak, ugrándoznak szertelenül. Minél gyorsabban, minél többet, minél alaposabban megérezni, megismerni, megpróbálni! Kevés az idő.-Ijedten megáll, merev terpeszben mind a húsz ujj. Gyorsan elrebbennek. már láthatatlanok, test-fedezékbe bújnak, kis idő múltán félve onnan kandikálnak elő. Nincs már cél. Elérhetetlen magasságba került. Tétován adja föl búvóhelyét a négy kéz. Emelkedik, meg-meg- áll, visszahullik, nincs miért, nincs hová. Miért? Tél van. Kesztyűbe kell rejtőzni odakint, kesztyűkalodába, puha, meleg rabságba. Nincs a mozdulatnak íze, az érintés tompa, örömtelen. Hintázni lehet csak, elöre-hátra. Langyos, zsongító ingamozgás, mindig ugyanonnan ugyanoda. Nagy lendület vágya előre s csalódása rögtön ugyanazon a görbén a lengés visszaútján. Nyugton maradni, zsebbe bújni lesz a legjobb talán. A még melegebb semmibe, a börtön börtönébe mozdulatlan. Idebent? Újra? Es mozdul, röppen, ugrik a négy kéz, új tilalmas cél felé. Mert itt annyi a tilosság... Ami nem az? Ezerszer kipróbált, ezerszer tapintott, nincs abban semmi újság. Együtt mozdulnak megint, táncolnak mohón. Gyorsan, gyorsan! Es rögtön menekülnek is, hátra, messze... Keresgélő ujjak babrálják egymást. Most talán nincs veszély. Indulnak újra, riadt-tétován. Egy megérkezett. Követi a kisebb, rá a barnább, s megint egy pici fehér. Simogatnák, cirógatnák, nyugton végigböngésznék azokat a furcsa fényes gombocskákat, fekete karikákat, üvegszemeket, kattanó karocskákat. De csak bökdösik, érintge- tik, pöcögtetik elugrásra kész, éber figelemmel. Es már láthatatlanok, test fedezékbe bújtak. Megint nincs cél, újra a magasban van. A kezek már nem is kandikálnak, hátul kulcso- lódnak, kettő-kettő béklyót köt magamagának. Kezek. Négy kicsinyke gyerekkéz. Barnább kettő, fehérebb ' másik kettő. Együtt mozdulnak. Izgágán ide-odacsapnak. Telhetetlent kotorásznak. Nagyot lendülnek, túl nagyot, ösz- szemarakodnak, félreütik egymást. Amit keresnek: hűlt helye. De visszakerül hozzájuk hamar, s a kezek ismét rácsapnak, rajta ugrabugrálnak, löködik, markolják, majdnem összetörik ... Rémülten vonulnak hátra. De a fedezékig nem jutnak el. Meg-megrezdülve röpülnének vissza, s nagyokat rázkódnak iszonyú fegyelemmel. Hát már ezt sem? Ügy volt: a miénk? Es mégsem? Cirógatni kellene? Végigtapintani mindent átérző, megértő mozdulattal? Finoman megfogni? Méricskélni megismerni? Hogyan kell azt? Ujjaik csodálkozva gör- bülgetnek, ügyetlenül tűrik a lassúságot. Már-már türelmüket vesztenék, hitetlen- kedve, hátha vége szakad ennek a csodának. Az asztalon fényképezőgép. Lekerült az elérhetetlen magasságból. Nem ragadja el egy türelmetlen ötödik kéz. Most nem. De így is tesz-e eztán? Holnap? S még később ? Kezek. Végigsimítanak a gombokon, a karocskákon, átlépdesnek az üvegszem fölött; azt nem szabad, fűre lépni tilos... Bejárták az utat. És riadtan bújnak test-fedezékbe, majd föleszmélve, hogy nem kell bujkálni, előóvakodnak. Az asztalra, egy térdre, a gép tokjára, a szék karfájára ... Négy kicsinyke gyerek- kéz. Luthár Péter Lesz-e erő a megkapaszkodásra?
