Somogyi Néplap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-07 / 262. szám

A barátság követei Háromszáz somogyi turista tölti a Szovjetunióban november 7-ét Somogyi Néplap XL. évfolyam, 262. szám 1984. november 7., szerda A Szovjetunióba utazó magyar turistáik és az onnan érkező vendégek egyben a barátság követei is. Az idén összesen több mint 6300 szov­jet turista járt Kaposváron, míg a somogyi utazási iro­dák programjai keretében 1300-an jártak a Szovjetunió­ban. A szovjet vendégek zö­me az Ibusz szervezésében ismerkedett Kaposvárral. Alighanem e kedvező ta­pasztalatoknak is része van abban, hogy idén a tavalyi­nál hússzal több, összesen 150 csoport járt nálunk. A 10 ifjúsági csoport program­ját a városnézés mellett üzemlátogatás és a magyar fiatalokkal szervezett baráti találkozó is színesítette. Tegnap 80 fiatal érkezett, s ők ma részt vesznék a ka­posvári Szabadság-parkban tartandó koszorúzási ünnep­ségen is. A magyarok közül az Ibusz szervezésében 344- ben jártak a Szovjetunióban, többségük egyéni turistaként. A legkedveltebb úticélok Moszkva és Leningrád mel­lett Vilniusz, Kijei és Szű­csi voltak. Moszkvába és Kalinyinba testvérvárosi külömvonatot is indított az Express Utazási Iroda, ők a Szputnyik iro­dával kötött cseremegállapo­dás alapján utaztatnak. Az idén a szovjet fiatalok közül jötték többen, ez azonban jövőre a VIT évében ki­egyenlítődik. Az Express elő­reláthatóan összesen 650 sze­mélyt utaztat majd a moszk­vai Világifjúsági Találkozó­ra. A legtöbb somogyi — mintegy 440 — a Cooptourist közreműködésével járt a Szovjetunióban. Emellett a Volánnal még 180-an, a Sio- tourral 90-en utaztak a Moszkva — Kalinyin — Le­ningrád, valamint Ungvár — Munkács útvonalakon. Most a hét elején hét cso­portban mintegy 300 somo­gyi indul a Szovjetunióba, részt vesznék az októberi forradalom évfordulója al­kalmából rendezett ünnepsé­geken is. A Siotour siófoki csoportja például jelen lesz a moszkvai díszszemlén. A Volán csoportja Kalinyin ünnepségein képviseli a testvérvárost. A Cooptourist 80 vendége Leningrádban tölti novem­ber hetedikét, míg az Ex­press ünnepi csoportjában kiemelkedő munkát végzett KlSZ-aktívákat utaztatott. A szülővárosban - szobrokkal Napközi otthon az öregeknek A Nagyatád és Somogy- szob között lévő hat és fél­száz lakosú Bolhás a tipiku­san elöregedő aprófalvak közé tartozik annak ellené­re, hogy az alig tizenegyné- hány kilométerre levő város megannyi munkalehetősé­get kínál, és a bejárás sem lehet gond. Amióta meg­szűnt a helybeli téesz, s a tanács is a szomszédos So- mogyszobra költözött, új lakót alig köszönthettek a bolhásiak. Pedig sok min­den történt itt a közelmúlt­ban, A segesdi székhelyű terme­lőszövetkezet lakatosüze­met alakított ki, a tanács felújíttatta az orvosi ren­delőt, korszerű — sokak sze­rint irigylésre méltó — gáz­cseretelepet hoztak létre. Tudósítónktól Böhönyei gyógy­növények Több évti­zedes múltra tekint vissza a böhönyei áfésznál a gyógynövény­felvásárlás. Az idén csökkent az átvett mennyiség, mert a környé­ken több új felvásárlótele­pet hoztak létre. Kalapáti Ferencné felvá­sárló 900 ezer forint értékű gyógyító füvet, virágot és gyökeret vett át a gyűjtők­től. Böhönye és a környéke rendkívül gazdag vadon ter­mő' gyógynövényekben. Ezt igazolja, hogy az év folya­mán 74 félét vásárolt fel csák a böhönyei telep. A leg­nagyobb mennyiségek hárs- virágból, fagyöngyből, apró­bojtorjánból, betonika fűből, tikhúrfűből, legyezőfűből, máktokból kerültek a raktá­rakba, de a sort még hosz- szan lehetne folytatni. A szőkedencsi, mesztegnyői és nemesdédi gyűjtőkre — a felvásárló szerint — min­denkor lehet számítani. A vadon termő gyógynö­vényeket a Herbária nagy- kanizsai telepe szállította el. Ugyancsak itt vettek át 44 mázsa éticsigát is több mint ötvenezer forint értékben. Ezek többségét exportálták, de kaptak a füvekből, virá­gokból a hazai jyógyszertá- rak is. felújítják az utakat, s a jó­szándék oly apróságokra is kiterjed, mint a villanyvilá­gítás elvezetése a temetőbe. Jövőre tervezik a kultúr ház műemléképületének felújí­tását. Ám ezek sem elegen­dők ahhoz, hogy a fiatalo­kat marasztalni tudják, így aztán érthető az idősebbek gondjai kerültek előtérbe Bolháson is. A hét elején ünnepelni gyűltek össze az itteni öre­gek. Kérték, és mostanra végre elkészült állandó kö­zös otthonuk. Valamikor a termelőszövetkezet dohány • simító ja volt az óvodával szomszédos helyiség, amely­ben százötvenezer forintos befektetéssel kialakították az öregek napközi otthonát. A környék rendbetételében pedig a helybeliek segéd­keztek társadalmi munká­ban. Hogy mit jelent az öregek napközi otthona a balhásiaknak? Volt, akinek három éven keresztül So- mogyszobra kellett bejárni főtt ételért, mert egyedül volt, s nem volt képes a háztartás vezetésére. Teg­naptól azonban minden rá­szoruló számíthat az öregek napközi otthonának segítsé­gére. A siófoki könyvtárban ka­marakiállítást rendeztek Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész alkotásai­ból. Hétfőn este a művészet­barátokkal találkozott az alkotó. Szülőhelyéről, Sió­fokról beszélt, fölelevenítet- íe pályakezdő, fiatal éveit, szólt művészetének fonto­sabb állomásairól. Életműve mintegy három­száz szobor, ebből az óbu­dai gyűjteményben hetven látható, köztéren negyven­negyvenöt található, kül­földön nyolc-tíz. hivatalos gyűjteményekben pedig mintegy harminc-negyven kisplasztikáját tartják nyil­ván. Legutóbbi jelentős si­kere Velencében volt, a bi- ennálén, újabb kiállítással Baselben mutatkozik be. lizenkétmilliós betétnövekedés Hosszú várakozás, meg­beszélés után végre döntés született: a nagyatádi taka­rékszövetkezet legutóbbi igazgatósági ülésén bejelen­tették, hogy februártól az áramdíjak szedése mellett a gázdíjak gyűjtését is átvál­lalja a pénzintézet. A jövő­ben az áramdíjat és a gáz- díjat azonos időben kell majd fizetni. Túl ezen, a háztáji állattartást segítő változtatásokra is készülnek. Az atádi takarékszövetkezet az utóbbi időben mind több lakossági szolgáltatást veze­tett be a hagyományos be­tétgyűjtés és kölcsönzés mellett. A miértre nem ne­héz választ találni: a jobb nyereség reményében ma az OTP, a Posta és a takarék- szövetkezet is egyaránt azon munkálkodik, hogy magá­nak szerezze meg az ügyfe­lek bizalmát. A takarékossági hónap alkalmából kiírt betétgyűj­tési versenyben a szövetke­zet 12 millió 395 ezer fo­rinttal növelte betétállomá­nyát, egyedül a nagyatádiak 6 millió 700 ezer forint ér­tékben váltottak új betét­könyveket. Szokatlanul nagy ez az összeg és feltételezhe­tő, sokan a verseny ked­véért tartalékolták október­re megtakarított pénzük el­helyezését. Nehéz lenne utá­najárni, de tény, hogy évek óta az előző kilenc hónap­ban általában kevesen nyit­nak betéteket, csupán októ­bertől lehet nagyobb felfu­tással számolni. Az utolsó simításokat végzik tén. Az épület felső szintjén rés tanácsi lakást építtetett a millió forintba került, ebből üzletre költöttek a fon y ód i áfész Keravül-üzle­24, átlagosan 64 négyzetméte- fonyódi tanács. Az épület 19 öt és fél milliót a Keravill­ŰJ TÉVÉMŰSOROK Magyar karrier Galgóczi Erzsébet kisre­gényéből, A szent Kristóf kápolnájából a napokban láttunk tévéfilmet. Most Magyar karrier címmel egy másik művéből forgatja új filmjét Nemere László, aki az előzőt is rendezte. Eb­ben a történetben egy öt­venéves férfi lép ki a bör­tön kapuján, és elindul ha­za. Otthon alig szól, leül az írógéphez, és ártatlansági kérvényt nyújt be. Kibon­takozik életútja 1956-tól napjainkig; élete, sorsa, si­kerei, bukásai alakuló-vál­tozó társadalmunk tükörké­pét is mutatják. A történet a magyar mezőgazdaságban a téeszek világában játszó­dik, felvillantja a hatvanas évek, majd a hetvenesek eseményeit, a melléküzem- ágak, majd a kisvállalkozá­sok koráit egyéni tragédiák és közösségek konfliktusai­nak segítségével. A főbb szerepeket Madaras József, Bitskey Tibor, Kovács Nó­ra, Szirtes Ádám és Komlós Juci alakítja. Az operatőr Czabarka György. Már dobozban vár a be­mutatóra a Széchenyi nap­jairól szóló hatrészes film is, melyet Horváth Ádám rendezett. A ,,legnagyobb magyart” Tordy Géza állítja elénk. Széchenyi életének hat döntő fontosságú epizód­ját eleveníti fel az új alko­tás 1815-től 1860-ig, egyút­tal a magyar történelem fontos eseményeiről is ké­pet rajzolva. Nemeskürty István a fordulatos cselek­mény segítségével mutatja be Széchenyi gróf mindmá­ig ható munkásságát, poli­tikai, közírói tevékenységét. Fontos szerepet kapott a filmsorozatban Piros Ildikó, Láng József és Sinkovit« Imre is. Pódium címmel Bánsági Ildikóról készült műsor. A sokoldalú színművésznő a legkülönbözőbb műfajokban — vers,' sanzon, monológ, jelenet —, különböző korok és stílusok díszleteiben és modorában lép majd elénk a képernyőn. A riporter Szilágyi János. Iván Pál rendező produkciójában olyan szerzőktől hallunk-lá- tunk majd műveket Bánsági Ildikó tolmácsolásában, mint Ady Endre, Juhász Gyula Molnár Ferenc, Jevtusenko Vlagyimir Viszockij, Ladá­nyi Mihály stb. Tarka sorok Lidércnyomás Esküszünk, hogy a kö­vetkező hírt a Manches­ter Evenink News című lapból vettük. „Mrs. Martin Den­bigh tanú kijelentette, hogy a baglyot röptében lőtte le, az esti órákban, Longlands Wood város­ka fölött. A bíró kérdé­sére, hogy miért lőtte le a baglyot, Mr. Herbert Ashton vádlott így fe­lelt: — Mert azt hittem, hogy egy harcsa. — Majd szemlesütve hozzá­tette : — Lehetséges azonban, hogy ebben né­mileg ittas állapotom is szerepet játszott... Aforizmák A téves ítéletek alap­ján téves neveket adunk a dolgoknak. Kicsinek mondjuk, ami kiemelke­dő, édesnek, ami keserű, olcsónak, ami nagybe­csű, életnek, ami .valló­jában halál. (Rotterdami Erasmus) * * * Azok is a fény után futnak, akik el akarják oltani. (Wojtek Bartoszewski) * * * A zseni átugorja az árkot, a tehetséges hidat épít fölé. De végül is a kettő nem ugyanaz? (Adolf Nowaczymski) * * * A nagy időkbe sok kis ember belefér. (Stanislaw Jerzy Lee) * * * Az energia szereti az anyagot, de megcsalja őt az időben a térrel. (Slawomár Wróblewski) * * * A butaság is a gondol­kodás egyik formája. (Karol Irzykowskl) * * * Az igazi fájdalom ki­gyógyít bennünket a kép­zelt szenvedésekből. (Samuel Tyaior Coleridge) * * * Nincs rosszabb, mint várni a legrosszabbra. „ (Gilbert Cesbron) * » * Ha az emberek csak azt termelik, amit elad­nak, a végén azt is ter­mészetesnek tartják, hogy önmagukat elad­ják. (Jean Giono) * * » Szeretném tudni, mi lesz az utolsó könyvnek a címe, amely megjele­nik. (Lichtenberg) * * * Nyugodj meg! Bűnei­det is, jócselekedeteidet is eltakarja a feledés. (Czeslaw Milosz) * * * Minden dolog megis­merésének legjobb mér­céje: használhatóságuk. (Pindarosz) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVOR! BÉLA Főszerkesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510. 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516 Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 408 Ft Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült «3 Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári Őzemében, Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents