Somogyi Néplap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-04 / 260. szám
Egy súlyos, három könnyebb sérülés A rendőrség szombat esti közlése szerint pénteken délután, illetve este, egy súlyos és három könnyebb sérülést okozó közúti baleset történt megyénkben. Figyelmetlenül, körültekintés nélkül akart átmenni az úttesten Mesztegnyő belterületén a 71 éves Káloczi Ferencné, s egy féktávolságon belül érkező gépkocsi elé szaladt. Kálocziné súlyosan megsérült. Lábodon Szabó Zsolt 17 éves betanított munkás motorkerékpárral fölszaladt a forgalom elől elzárt területre, ott kitörte a lánckorlátot tartó vasoszlopokat, a jelzőtáblát, majd járművével fölborult. Szerencséje volt: csak könnyebben sérült meg. Boglárlellén a 72 éves Kis Gyula budapesti lakos gyorshajtás következtében elveszítette uralmát a jármű fölött, és egy kanyarban személygépkocsijával egy villanyoszlopnak, majd egy ház vaskerítésének ütközött. Kis Gyula és utasa (a felesége) könnyebb sérülést szenvedett. A kár a gépkocsiban 47 ezer forint. Somogy legnagyobb PB- gázcseretelepe a megyeszékhelyen működik. Elsődleges feladata a lakosság minél zavartalanabb ellátása; ez már abból is kitűnik, hogy forgalmának mindössze három-négy százalékát teszi ki a közületek PB-gázzal való ellátása. Az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a lakosság igénye, többek között ennek tudható be, hogy tavaly a 23 kilogrammos palackokból nem állt elég a rendelkezésükre. A gondok ugyan enyhültek az idén, ám a fűtési idény kezdete óta. attól tartanak a kapósZSEBRE MEGY A JÁTÉK Ezúttal különösen zsebre megy a játék a Füles 1985- ös évkönyvének nagy pályázatán, hiszen aki részt vesz benne, a saját zsebére játszik : tizennégyf éle olyan holmit nyerhet, amelynek mindegyike zsebbe való — zsebfésűt, zsebtükröt, zsebsakkot, zsebrádiót stb. — és egy húszezer forint értékű arany zsebórát. E pályázat beküldőinek a Füles évkönyve mellékleteként megjelenő skandináv rendszerű óriáskeresztrejtvényt kell megoldaniuk, amelynek hátoldalára az eddigi VIT-ek- kel foglalkozó hagyományos keresztrejtvényt nyomtatták. A két nagy rejtvényen kívül számos kisebbet is találni a 272 oldalas kötetben. közöttük számos hagyományosat is, és szerepel köztük jó néhány skandináv típusú és „Plusz egy vicc” műfajú is. Van a Füles évkönyvében olvasnivaló is jócskán. Az 1985-ös naptár mellett kérdések találhatók: minden naphoz egy. Megtudjuk egy összeállításból, hogy honnan ered a hónapok neve és hogy mely magyar nevek milyen sokféleképpen becéz- hetők; a logikus gondolkodásúak — és a bűnügyi történetek barátai — 41 rnini krimin törhetik a fejüket. A keresztrejtvény kedvelői megismerkedhetnek a most hatvanéves magyar kereszt- rejtvény hőskorával, s azok. akik nemcsak rejtvényt fejteni szeretnek, hanem a készítésével is szívesen megpróbálkoznának, ehhez útváriak és vonzáskörzetében élők, hogy megismétlődik a tavalyi tortúra. Somogyi Zoltánná telepvezető viszont megnyugtatott bennünket: ez ideig nem volt gond az ellátással és bízik abban, hogy a zalaegerszegi Volán járatai a továbbiakban is elegendő palackot hoznak Újudvarról. A telepet a Kaposvár és Vidéke Áfész üzemelteti : három esztendeje vette át a Kögáztól. A környező települések ellátását a 13. számú Volán biztosítja: túra- járatai mintegy negyven helységbe szállítják — menetrendszerűen — a gázzal teli palackokat, A 11,5 kilós palackokból a napi igény megközelíti a 770-et; a fű tési idényben több mint 800 gázzal teli „tankra” van szükség. A 23 kilogrammos palackot ilyenkor jobban keresik; legalább kétnaponta kellene a túrajáratoknak befordulniuk a kaposvári telepre, de ezt gátolja a palackhiány. A júliusban bevezetett rendelkezés szerint a korlátlan palackvételt leállították, mert a töltőállomáson nincs elég. (Azóta csak azok vásárolhatnak PG-gázpalac- kot. akik blokkal igazolják, hogy gázüzemű berendezést vettek.) Mint megtudtuk, ez az intézkedés várhatóan hosszabb ideig lesz érvényben. Ezért is kérik a cseretelepen, hogy a fogyasztók ne gyűjtsék otthon a kiürült palackokat, hanem mielőbbi becseréléssel járuljanak hozzá a 23 kilogrammos palackok hiányának mérsékléséhez. A Kecel-hegyi utcában a járdaépítés csak az utca — a ,Kecel-hegyi városrész részletes rendezési terve által meghatározott és előírt — szabályozási szélességének kialakítása után végezhető. Az ehhez szükséges tervezési munkát — az útigénybevételi terv elkészítését — megrendeltük. Tisztelettel: Virányi István Tóth György városi főépítész csoportvezető Kaposvári Városi Tanács V. B.műszaki osztály A Füles 1985-ös évkönyve Tüzek műszaki hibából Pénteken Marcaliban a Táncsics Mihály utca 24. szám alatt levő családi házban olajkályha műszaki hibája következtében — túlfolyás — keletlezett tűz. A városi állami tűzoltók szerencsére gyorsan eloltották; a kár csupán 15 ezer forint. A tűzoltók gyors beavatkozása másfél milliós értéket mentett meg. A szombatra virradó éjszakán a nagybajomi Lenin Termelőszövetkezet szárítójában keletkezett tűz, egy B —15-ös szárítóberendezésben, s mintegy öt mázsa kukorica semmisült meg. A becsült kárérték 5000 forint. A keletkezési okot még vizsgálják. Az eddigi vizsgálat szerint a tűz oka műszaki hiba. mutatást találnak, a Milyen legyen a jó keresztrejtvény? című cikkben. Rátonyi Róbert ábécérendbe szedte azokat a világsztárokat, akikkel valaha megismerkedett, s a róluk megtudott érdekességeket most továbbadja. Az Állati árukapcsolások című cikk pedig az állatvilágban tapasztalható érdekességeket loldja meg egy-egy rejtvénykérdéssel. A gyermekeknek hirdetett pályázat első díja egy sebességváltós kempingkerékpár, s ugyancsak elsősorban a kicsiknek szól Rodolfo mester írása, amely a bűvészkedés elsajátításához ad segítséget. A Karinthy Ferenc műve nyomán készült Budapesti tavasz és az R. L. Stevenson írásából készült Ördögpalack című képregény, továbbá szöveges sakkfeladvány és számos, más kisebb-nagyobb fejtörő is szórakoztatja az 1985-ös Füles-évkönyv rejt- vényfejtőit, olvasóit. Á Különös házasság a képernyőn A családi otthonok népszerű vendégének Onedin kapitánynak és hozzátartozóinak története után egy magyar sorozat: a nagysikerű Mikszáth-regény, a Különös házasság tv-adaptációja szórakoztatja majd november 13-tól kedd, illetve két vasárnap este a tv-,nézőket. A századforduló kiváló írójának első nagy regénye 1900- ban jelent meg; témája a dúsgazdag Buttler János és az egy katolikus paptól megejtett Dőry Mária kényszer- házassága. A mű alapjául egy hosszan húzódó, a XIX. század elején zajló botrányos válóper kiszivárgott adatai szolgáltak. A most bemutatásra váró, négyrészes tv-változat forgatókönyvét Szántó Erika és a rendező, Zsurzs Éva írta. A szereposztás érdekessége, hogy ifjabb Buttlert Benkő Péter alakítja akinek apja (Benkő Gyula) a több mint harminc éve forgatott filmben ugyanezt a szerepet játszotta. A további szerepekben Bessenyei György, Kubik Anna, Mikó István, Szabó Sándor, valamint Komlós Juci látható. NOVEMBERI SZÉL A paptár novembert írt. A szél langyosan fújt, mint tavasszal — szertelenül és pajkosan. A asszony megpróbálta a lehetetlent. Becsukta a múlt képzelt ajtaját, és lelindult. Sokszor bántották, megalázták érzéseiben, és isoha nem érezte még ezt a csodát. Közel « negyvenhez már nem is várta. Megfáradt. Ismeretlen volt az út, s az út vége nem látszott. Hosszú évek óta most, először lépdelt felszabadultan, vidáman, és érezte, hogy él. A szél melléje szegődött, csalta, kísérte; szeretettel borzolta vörös haját... Több éve ismerték egymást, de ez a találkozás valahogy más volt. Várták egymást... Zavar, szorongás, udvarias mondatok, majd fölengedés a távolság csökkenésével. A férfi átfogja a vállát, és megkérdezte: „Megcsókolhatlak?” Az idő megállt. A szél pajkossága tovatűnt. A pillanat varázsa megbénította az asszonyt. Mindennek több, mint két éve már. Azóta tudja, ritka vendéget engedett be életébe, akinek a neve: szeretet. S azóta sok minden megváltozott. Mint akkori kísérője is. Már nem a kedves, tavaszias novemberi szellő a társa, hanem a boldogság és a remény. Ritkán találkoznak; elválasztja őket a távolság. Az érzés a remény maradt társul. S reménykedik, talán változnak a körülmények, és újra elérik a csodát — ami az embert életében legtöbbször csak egyszer érinti meg. J. L. Tisztelt Szerkesztőség! Pék György és társai — Kaposvár, Kecel-hegyi úti lakosok — október 9-én megjelent közlekedési panaszára az alábbi tájékoztatást adjuk. A Kaposvári Városi Tanács beruházásában létesítendő Kecel-hegyi intézményközpont fevonulási munkáinak kivitelezése során a nehéz szállítójárművek megrongálták a Kecel-hegyi utat és a gyalogjárdát. Ebben közrejátszott a szeptemberi csapadékos időjárás is. Intézkedésünkre a kivitelező vállalat az utat helyreállította, zúzalékterítéssel látta el és elkészítette a Kecel-hegyi utca kereszteződésében az útlejárót. Felhívtuk a kivitelező vállalat figyelmét arra is, hogy a megrongált szakaszon köteles folyamatosan karbantartani az utat, ,a gyalogjárdát, valamint a vízelvezető árkot az eredeti állapot visszaállításáig. Somogyi Néplap XL. évfolyam, 260. szám 1984. november 4., vasárnap A PB-gázellátásról Eddig nem volt gond Tarka sorok Feltalálta magát Egy skót rendőriskolában az ifjú jelölt az alábbi vizsgakérdést kapta : — Mitévő lenne, ha egyedül kellene egy tüntetést feloszlatnia? — Fognék egy kalapot és gyűjteni kezdenék jótékony célokra ... Zsarolás — Anya, ha nem adsz pénzt csokira, akkor mindenki füle hallatára nagymaminak foglak szólítani! Bíztatás Az esti lap ismert riportere a reggeli órákban a folyóparton sétálgat, s észreveszi, hogy egy férfi készül a folyóba ugrani a hídról. Készségesen odakiáltja neki: — Rajta! Mire vár? Ha igyekszik, délután négykor a címoldalra kerül. Bosszúálló Egy leleményes párizsi mészáros boltja forgalmának növelése végett egyebek közt így reklámozza a lóhúst és a belőle készült termékeket : „Vesztett a lóversenyen? Álljon bosszút, egyen lóhúst!” Orvosnál Az orvos átadja a receptet és még tanáccsal is szolgál. — Ezenkívül naponta legalább három órát sétálnia kell. — Mielőtt kihordtam a leveleket vagy utána? Ugyanis postás vagyok. Nosztalgia Az ötvenes években Bill Plummer volt az Egyesült Államok leghíresebb horgásza. Bravúrjaival akkoriban tele voltak a lapok. A nosztalgiahullám hatalmába kerítette Don Levin bostoni újságírót, és feltárcsázta Plummer westbo- rói lakását, hogy megkérdezze: lobog-e még a régi láng ... — Halló — mondta Mrs. Plummer a kagylóba —, az uram még peoázni van, hívja egy óra múlva. — örömmel hallom — mondta Levin egy órával később —, hogy még mindig jár hörgászni. — Nem annyit, mint szeretnék — volt a válasz. — Mostanában hetenként legföljebb, ha hatszor jutok ki a vízre... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVOR! BÉLA Főszerkesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516 Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 408 Ft Index: 25 967 ISSN 0133-0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató