Somogyi Néplap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-04 / 260. szám

XL. évfolyam, 260. szám Ára: 1,40 Ft 1984. november 4., vasárnap Vezető tanárok A professzor, aki nemcsak tudásáról és könyveiről volt nevezetes, hanem humoráról is, már a megszólítással „hierarchizálta” hallgatóit. Aki nála jelesre vizsgázott, elnyerte (a „főtanár” címet. A négyeseknek és a közepe­seknek a „tanár úr” vagy a „tanárnő” megszólítás dukált, a gyengébbeknek be kelleti érniük az „altanár” titulus­sal. A diákoknak az a része, mely a demokráciát az érté­kek egybemosásával azonosí­totta, „megideologizálván” ily módon saját gyengeségét, vérig ^értődött. Legalábbis kezdetben. Mert később szin­te mindannyiunkat kemé­nyebb munkára és nagyobb elmélyülésre ösztönözte a prof szokása. Ez jutott eszembe a minap az Állami Bér- és Munka­ügyi Hivatal elnökének arról a rendelkezéséről, amely az iskolaigazgatóknak lehetősé­get ad arra, hogy a különö­sen nagy érdemekre szert te­vő tanárokat, tanítókat és óvónőket vezető pedagógu­sokká nevezzék ki. Megszűnt végre az a ;— Ferge Zsuzsa, Hankiss Elemér, Kuczi Tibor által többször is elemzett — hátrányos helyzet, melyben a pedagógus akkor /sem emel­kedhetett a ranglétrán, ak­kor sem juthatott „sarzsi- hoz”. ha tanítványainak tu­catjai iratkozhattak ibe az egyetemre, ha növendékei „zsinórban” szerztek érmeket az úttörő-olimpiákon, ha ne­héz sorsú gyermekek százait tanította meg a betűvetésre fá­radságos munkával. A ren­delkezés természetesen nem­csak |a cím odaítélésére ad módot: a kimagasló érdemek kimagasló anyagi megbecsü­lésére is. Az óvónőknél ti­zenkétezer, az általános és középiskolai tanároknál ti­zenháromezer forint a „pla­fon”. Nehéz megjövendölni, mennyi jut majd az iskolák bértömegéből a kiemelkedő teljesítmények ilyetén meg­becsülésére — iá béralap évente átlagosan mindössze négy—öt százalékkal növek­szik —, la legkomolyabb gon­dot mégis az okozza: mi lehet az elégséges alap ah­hoz, hogy valakit vezető pe­dagógussá nevezzenek ki. Az-e, hogy diákjai a megyei tanulmányi versenyeken ér­nek-e el jó helyezéseket — vagy csak az országos siker számítson szempontnak. Egyáltalán: elég-e ha a ta­nár évtizedekig egyenletesen magas színvonalon avatja be nebulóit például a kémia rejtelmeibe, vagy nélkülöz­hetetlenek a kinevezéshez a „versenyszerűen” produkált eredmények? Könnyű volna irányelvek­kel, utasításokkal befolyásol­ni a döntéseket —, ám ez aligha vezetne célhoz. Jóval könnyebb ugyanis látványos sikerekkel kirukkolni a me­gyeszékhely régi gimnáziu­mában, amelybe az általános iskolát végzetteknek a „krém”-je iratkozik be, mint egy olyan vidéki általános iskolában, ahol a tanulók zö­me anyagi és szellemi szem­pontból egyaránt hátrányos helyzetű. Egységes paramétereket megállapítani ily módon le­hetetlen. Marad tehát mér­téknek az iskolavezetés jó­zan ítélőképessége, a téve­dés jogát is biztosítva. A de­mokráciát nem lehet utasí­tások, rendelkezések nyomán elsajátítani: a fű, a fa sem növekedhet úgy, hogy elzár­ják a szellőtől is. Azaz ratio est mensura ... Lengyel András VÉGSŐ BÚCSÚT VETTEK INDIRA GANDHITÓL 49 állam- és kormányfő, többszáz személyiség a temetésen — G. Z. Szingh fogadta Gáspár Sándort Somogyi László hazaérkezett Indira Gandhi temetése. Indiaiak a gyászmenetben nemzeti lobogóba burkolózva. (Telefotó — AP—MTI—KS) Gyászolók sorfala között haladt végig Új-Delhi szívé­ben Indira Gandhi temetési menete. Az ágyútalpon vi­rágpárnára helyezett holt­testet India narancs-fehér- zöld lobogója fedte, mögötte fia és utóda, Radzsiv Gan­dhi haladt feleségével, mel­lettük a három haderőnem főparancsnokai. A lassú ün­nepélyes gyászmenet három óra alatt ért el a Dzsamu- na folyó partjára, ahol több mint 90 ország magas rangú képviselői foglaltak helyet A hagyományos hindu gyászszertartás szerint az il­latos szantálfából rakott, vajjal megöntözött máglyát Radzsiv Gandhi hétszer kö­rüljárta, majd egy fáklyával meggyújtotta. A szantálfa máglya estig égett. A gyásszertartáson mint­egy másfélmillió ember vett részt. A PTI indiai hírügynök­ség jelentése szerint Indira Gandhi temetésén 49 állam­fő és kormányfő s többszáz más vezető személyiség vett részt, több mint kilencven ország képviseletében. A szovjet küldöttséget Nyi- kolaj Tyihonov, az SZKP KB PB tagja a Miniszterta­nács elnöke vezette. A temetésen részt vett a Magyar Népköztársaság párt- és állami küldöttsége, Gás­pár Sándor, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács helyettes elnöke vezetésével. A dele­gáció tagja volt dr. Várko- nyi Péter, a Központi Bi­zottság tagja, .külügymi­niszter és dr. Túri Péter nagykövet. Bulgária küldöttsége élén Todor Zsivkov. a BKP KB első titkára, az államtanács elnöke, Lengyelország dele­gációja élén Henryk Jablons- ki. az államtanács elnöke állt. Jugoszlávia küldöttségét Veszelin Gyuranovics. az államelnökség elnöke vezet­te. Magas rangú küldöttség képviselte Kubát. Vietnamot. Laoszt és Kambodzsát. Pakisztán képviseletében ott volt Ziául Hakk elnök. Részt vett a gyászszertartá­son Hoszain Mohammad Er- sad tábornok, bangladesi ál­lamfő és az el nem kötele­zettek mozgalmához tartozó számos ország legmagasabb szintű delegációja. Az amerikai elnök képvi­selőjeként George Shultz külügyminiszter volt jelen. Részt vett a temetésen Mar­garet Thatcher brit, Laurent Fabius francia, Mario Soa­res portugál, Garret Fitzge­rald ír és Nakaszone Jaszu- hiro japán kormányfő. Giani Zail Szingh, az In­diai Köztársaság elnöke szombaton fogadta Gáspár Sándort, az MSZMP Polib- kai Bizottságának tagját, az Elnöki Tanács helyettes el­nökét, az Indira Gandhi te­metésén részt vett magyar párt- és állami küldöttség vezetőjét. A találkozón je­len voltak a küldöttség tag­jai: dr. Várkonyi Péter, az MSZMP KB tagja, külügy­miniszter és dr. Túri Ferenc nagykövet. Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB PB tagja, a Mi­nisztertanács elnöke és az általa vezetett szovjet kor­mányküldöttség szombaton látogatást tett Zail Szingh indái elnöknél. Tyihonov a szovjet vezetés, személy sze­rint Konsztantyin Csernyen- ko, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács elnöke hevében mélységes részvétét nyilvánította Indira Gandhi asszony miniszterelnök, a kiemelkedő politikus, az in­diai nép nagy lánya elhunyta alkalmából. A meleg, szívélyes légkör­ben lezajlott találkozón Tyi­honov a szovjet nép nagy barátjaként méltatta a tra­gikusan elhunyt kormányfőt. Biztosította az indiai elnö­köt, hogy a szovjet vezetés továbbra is a Szovjetunió és India barátságának és együttműködésének erősíté­sére fog törekedni, mert e viszony a béke és a nemzet­közi biztonság fontos ténye­zője. Válaszában Zail Szingh kijelentette, hogy Indiában nagyra értékelték Csernyen- ko részvéttáviratát, vala­mint a szovjet kormánykül­döttség érkezését. Kifejezte meggyőződését, hogy az in­diai—szovjet együttműködés, amely kiállta az idők próbá­ját és nagy szerepet játszik India életének különböző te­rületein, eredményesen fej­lődik tovább mindkét nép javára. Az indiai nép meg­őrzi a Szovjetunióval való ba­rátságot, amelynek erősíté­séért Indira Gandhi oly so­kat tett. Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter szombaton hazaérkezett a Szovjetunióból, ahol küldött­ség élén járt Borisz Bakin­nak, a szerelési és különle­ges építési munkák minisz­terének meghívására. Meg­beszélést folytatott Szergej Basilovval, a Szovjetunió Állami Építésügyi Bizottsá­gának vezetőjével is. Vita a BT-ban Az éles politikai harc je­gyében kezdődött meg pén­teken New Yorkban az ENSZ-'közgyűlés különleges politikai bizottságában a vi­ta az információ kérdéséről. A fejlődő órszágok a nyuga­ti államoktól a nemzetközi információcserében az impe­rialista diktátum megszünte­tését és egy új, demokrati­kus tájékoztatási rend létre­hozását követelik. Új üzem épül Százhalom­battán Új üzem épül Százhalom­battán a Dunai Kőolajipari Vállalatnál a kőolajtermé­kek gazdaságosabb haszno­sítását szolgáló program ke­retében. A benzin feldolgozá­sa, úgynevezett reformálása során keletkezett kivonat­ból, az eddig nem teljesen hasznosított xilolból gyárt értékes vegyipari alapanya­got, ortoxilolt. E vegyületbő! kisebb mennyiséget — évi 12 ezer tonnányit — eddig is készítettek, az 1986-tól termelő új üzem azonban — ugyanannyi reformált benzin felhasználásával — 44 ezer -tonnát gyárt belőle. Ezzel nemcsak a legnagyobb hazai felhasználó, a balaton- fűzfői Nitrokémia teljes or- toxilol igényét tudja kielé­gíteni, hanem még exportál­hat is belőle. A víz- és csatornarend­szerét, az építkezés föld­munkáit és magát az építke­zést is a Mélyépítő Vállalat, a technológiai szerelést a budapesti Kőolajipari Gép­gyár végzi. A csaknem 750 millió forintos beruházás 1986-ban fejeződik be. Még egyszer a takarékosságról Természetesen én is jó előre értesültem arról, hogy október 31-e vi­lágtakarékossági nap. Volt hát időm átgondolni aprólé­kosan, miként is alakítsam napi kiadásaimat. (Azért csak kiadást írok, mert a fizetés napja 2-ára esik. így semmiféle bevételre nem számíthattam.) Abban nem reménykedtem, hogy sike­rül „megúsznom” kiadás nélkül a napot, hiszen ez az év egyetlen napján sincs így, miért épp ekkor sike­rülne. Igazam is lett, ám a gondos előkészítő munka eredményeként elég volt mindössze ötven forint. Nagy volt a boldogságom, de jött a másnap. Amit elmulasztottam 31-én, azt elsején kellett megvennem. Ez már koránt­sem okozott annyira nagy gyönyörűséget, mint az elő­ző napi sikerem. Akkor döb­bentem rá: milyen igaz az a megállapítás, hogy a kam­pányszerű megemlékezéseit ünneplések csak a figyelmei hívhatják föl bizonyos je­lenségek — ebben az eset­ben a takarékosság — iránt. A nevezetes napok ugyanis elmúlnak. ám helyükbe lép­nek a hétköznapok, amikor ugyanúgy megfeledkezünk a takarékosságról is, mint a születésének századik év­fordulóját ünneplő író mun­kásságáról a minden tö­megközlési csatornán ömlő megemlékezések után. Mielőtt bárki is félreérte­ne, gyorsan leszögezem: de­hogy beszélek én az effajta világtakarékossági naphoz hasonló megmozdulások el­len. Szeretem őket. Szegé­nyebb lenne az az esztendő, ha megfeledkeznénk, mond­juk, a színházi világnapról vagy nem volna közlekedési hónap, idősek hete, költé­szet napja. Ezek igazi érté­két azonban az adhatná, ha az ünnep elmúltával is nyo­mot hagynának életünkben, s nem kellene esetleg várni egy újabb évet míg ismétel­ten rádöbbentünk egész évi mulasztásunkra. Persze fur­csa — mondhatja bárki —, hogy pontosan ezek miért a takarékossági világnap ese­tében jutnak eszembe, hi­szen ha valamivel, akkor az­zal igazán nem vádolhatnak bennünket, hogy nem beszé­lünk egész éven át a taka­rékosságról. Igaz is: a taka­rékosság legnagyobb művé­szeink centenáriumi éveivel veheti föl a versenyt. Leg­alábbis a fogalom fölemle­getése olyan gyakori. Van eredménye ennek, hi­szen a lakosság szemléleté ben is kezd beállni egyfajta változás, és ez már a mun­kának köszönhető. Megszű­nőben van egy olyan elmé­let, miszerint csak akkor takarékoskodunk, ha saját hasznunkra spórolhatunk meg pénzt. Többször fölhív­ják figyelmemet a megye ben járva olyan esetekre. amikor a károsult az állam, tehát nem egy-egy személy, hanem mi, valamennyien. Ezek az esetek nem nagy horderejűek, nem rúgnak milliókra, százezrekre, a jó szándékú emberek szemét azonban mégis bántja a leg­kisebb pazarlás is. A leg­több esetben — mint emlí­tettem — apró-cseprő dol­gokról van szó: az egyik középület tatarozásakor a felvonuláshoz szükséges ke­rítés például fenyőgerendák­ból készül, így sikerül „mar tízezerből” kihozni. Kényte­len ilyenkor arra gondolni az ember — mondja az ese­tet panaszoló ismerősöm, hogy kell majd valakinek az a cölöp, mert különben jobban takarékoskodnának Vagy például az egyik ter­melőszövetkezet esete sem sokban tér el, ahol a papri­kaföld leszüretelése után rögtön lekaszálták a terüle­tet. Évekkel ezelőtt még úgy volt. hogy a szüret után ..közprédára” bocsátották a földet: az elmaradt paprikát bárki leszedhette, a hely­színen lemérték, és olcsón haza lehetett vinni. Nem kétséges, hogy mindenki jól járt, hiszen a vevő olcsób­ban jutott az áruhoz, a té- esz pedig a veszendőre ítélt paprikából még valami hasz­not látott. — Így azonban még kiadásuk is volt — hó­bor og ismerősöm: a kaszá­lás költsége... Lám, az ilyen apró ese­mények homályosítják az­tán el a kiemelt nap fényét. A gyermekévnek, a nők évé­nek is vége már, a rokkan­tak nemzetközi éve is lejárt; ki tudja hány nagy évfor­dulót ültünk meg. Részem­ről talán ma még túlságos derűlátás abban reményked­ni, hogy egyszer mindenki egész évben takarékoskodik rendesen, ahogyan kell. Varga István

Next

/
Thumbnails
Contents