Somogyi Néplap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-17 / 270. szám
6 Somogyi Népiap 1984. november 17., szombat AZ IFJÚSÁG ÉLETE Az ember sok mindenre képes Ez a város az enyém is — Munkánk elismeréseként tavaly megkaptuk a városi úttörőelnökség dicsérő útlevelét, s kitüntetésben részesült két kollégám, meg én is. Amiről eddig nem beszéltem: nagy fájdalmunk, hogy nincs úttörőszobánk. Pedig ezek a gyerekek megérdemelnének egy kellemes kuckót, ahol zavartalanul, szórakozva tarthatnának őrsi gyűléseket. Ezt azért mondom el, mert a szülőik talán segítségünkre lesznek. Urbán Mónika nyolcadik osztályos tanuló kétszeres kiváló úttörő; háromszor volt Zánkán. Legutóbb jó munkája jutalmaként 11 napot töltött a nyáron Bulgáriában. — Kardzsali üdülőhelyén voltam, magyar és bolgár pajtásokkal. A játék és a fürdés mellett sokat beszélgettünk az ottani úttörőéletről. A múlt év legnagyobb eseménye a riadó volt, amelynek Mónika volt a „parancsnoka”. így folytatta mondókáját : — Március 21-e tiszteletére szerveztük, s már egy hónappal korábban nekiláttunk az előkészületeknek. Külön feladatok vártak az ötödik—hatodik és a hetedik—nyolcadik osztályosokra. A kisebbek csillagtúrán vettek részt: egy térkép alapján kellett eltalálni bizonyos helyekre, ahol titkos összekötő várta őket, jobb kezében egy Somogyi Néplappal. Természetesen volt jelszó is. Nagyon jól szórakoztunk ! — Nagyon érdekes volt beszélgetni Tóth Lajos bácsival, sok emlékét elmondta édesapjával, a 19-es mártírral kapcsolatban, aki példakép számunkra. A bes?él- getést magnószalag őrzi. — A riadóról telefonon tettem jelentést az Országos Riadópairanesnokságnak, s ők rádión keresztül válaszoltak — mondja Mónika. — A jól sikerült riadó emlékére megkaptuk az országos parancsnokság emlékplakettjét. Kíváncsi voltam arra is, hogy mit tudnak a KISZ-ről. A nyolcadikas Trungel Sándor szavai némi tájékozatlanságot mutattak. — Hogy mi a KISZ ? Hm... Az úttörőélet kicsit bonyolultabb változata. Azt tudom, hogy aki tagja akar lenni, annak próbát kell tennie. Nekünk a Táncsics gimnázium KISZ-eseivel van jó kapcsolatunk: ők segítenek bennünket a kaposplastoso- kon kívül. Berzeviczy Zsolt Klie Ágnes Úttörők a Bartókban Jól sikerült a riadó Tanácskozik a klubvezetőség Lassan benépesül a Latin- ca Sándor nevét visélő ifjúsági klub. Tisztek, tiszthelyettesek gyülekeznek, s itt látni Szatmári Imre alezredes egységének csaknem valamennyi sorkatonáját. Csupán azok vannak távol, akik őrségben vagy más szolgálatba lettek beosztva. Nagy az érdeklődés. Figyelmesen hallgatják dr. Klujber Lászlót, a kaposvári Táncsics gimnázium tanárát, aki hazánk 1945— 1970 közötti időszakáról tart előadást. — Sok ilyen előadásra kerül sor, különböző témákban. Arra törekszünk, hogy az itt szolgáló fiatalok igényei, javaslatai alapján olyan előadásokat tartsunk, ami érdekli őket, segít új ismeretek szerzésében. Nemrég a Somogybán lezajlott felszabadító harcokról hangzott el előadás, de időszerű politikai kérdésekről is, mint az amerikai elnökválasztásról, és más, sok embert foglalkoztató dolgokról is rendszeresen tartunk tájékoztatókat. Emellett az ifjúkor szexuális problémáiról, azután a számítógépekről, úti élményekről, csillagászattal foglalkozó kérdésekről. Három fiatal katona, a Latinca klub vezetőségének tagja: Kollár István szakvezető, fonyódi zenetanár — a zeneelmélettel foglalkozó előadást ő tartatta társai kívánságára —, a Dunakesziből bevonult Gazdag Tibor szakaszvezető és a kaposvári Lukics János honvéd. Űk sorolták, hogy mi mindennel foglalkozik a klub. A programot társaik kívánsága alapján állítják gabb, alaposabb ismeretekre van szükségem ahhoz, hogy ezt a munkát jól tudjam végezni. A középiskola után szerettem volna elvégezni a szakosítót is, akkor azonban a férjem beiratkozott a számviteli főiskolára, a gyerekek is megszülettek, így hát elhalasztottam a beiratkozást. Talán egyszer sikerül majd az is. Nyolc éve vették föl párttagnak, a városi pártbizottság tagja. Egyelőre ugyan csak még megfigyelőként vesz részt a munkában, az idősebb, tapasztaltabb párttagoktól azonban — mint mondja — nagyon sokat tanul. — Jó érzés közelről látni és aktívan részt venni szőkébb környezetünk, a város fejlesztésének döntéseiben, gondjaink, problémáink megoldásában. Sokan mondták már, hogy- egy ilyen fiatal, minit én, talán nem elég „érett” ehhez a munkához, ezzel 'azonban nem értek egyet. Igaz, még csak harmincéves vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy a felelősségérzetem kisebb, mint az idősebb kollégáimé. — Mi volt a legnagyobb bánata eddig életében? — A kisfiam nagyon beteg volt, élet-halál között. Borzalmasak voltak azok a hetek, amíg a kórházban volt. — És a legnagyobb öröm? — A gyerekek. Nálunk tulajdonképpen minden jó és minden rossz a család, a gyerekek körül forog. — Terveid? — Szeretnénk építeni, To- ponáron lakunk, édesanyá- méknál, és szűk már a hely ennyi embernek. Egy szép, nagy ház, ahol mindannyian elférünk, az az álmunk. K.Ä. A kaposvári Bartók Béla iskola 49. számú Gárdonyi Géza úttörőcsapata a múlt években nem tartozott a legjobbak közé. Az utóbbi két évben már figyelemre méltó eredményekkel rukkoltak ki, s felzárkóztak a legjobbak mögé. Az úttörő- csapat terveiről, gondjairól, emlékezetes eseményeiről beszélgettünk a gyerekekkel és Halmos Lászlóné csapatvezetővel. ő mondta: — Huszonkét éve tanítok,' és tavaly lettem csapatvezető. Ennyi idő alatt bőven volt lehetőségem arra, hogy figyelemmel kísérjem a gyerekek eredményeit, munkáját. A legnagyobb dolgokat mindig a sportban érték el. 1978-ban a fiú kosárlabdázók az országos negyedik helyet szerezték meg, jól szerepelnek a városi és megyei mérkőzéseken. Az egyéni sportágakban alig volt olyan megyei verseny, hogy bartó- kos diák nevét ne említették volna a legjobbak köössze, s készítik el a következő hét hónap, illetve egy év előadásainak tervezetét. Az előadók biztosításában nagy segítséget jelent az, hogy az egység megállapodott, szerződést kötött ennek érdekében a TIT-tel. Van olyan hónap, hogy 4-5 előadás is elhangzik. A fiatal katonák ismereteinek gyarapításában nem csupán ezt a módszert használják. Részt vesznek ők is a „Negyven év negyven könyv” olvasómozgalomban. A magasabb egységnél a napokban tartott vetélkedőn az itt szolgáló Káka Antal honvéd lett a második.. Ök is csatlakoztak a „Negyven éve szabad hazánk” akcióhoz, s arra törekszenek, hogy 1985. április 4-ig minél alaposabban megismerjék hazánk négy évtizedét. Az alakulat stúdióját, a rendszeres mozielőadásokat is a katonák műveltsége, ismeretei gyarapításának szolgálatába állítatták, csakúgy, mint azokat a tablókat, amelyeket mindenütt látni a laktanyák folyosóin, a klubban és a körletekben is. — Azt tapasztalom, hogy mindezek hozzájárulnák a fegyelem szilárdításához, az egység katonáinak összefogásához, a különböző • feladatok sikeres megoldása érdekében — mondja Szatmári Imre alezredes. S ehhez nagy segítséget nyújt az ifjúsági klub, az egységnél folyó tudatos ismeretterjesztő munka. A klub tevékenységével újból — most már tizedik alkalommal — kiérdemelte az élenjáró címet. Kis üzlet a Széchenyi téren. Idősebb férfiak várakoznak türelmesen, fiatalabbak türelmetlenül. Férfi- fodrászat, a férfiszépség kellékeivel. Két fiatal nő avatott kézzel vág hajat, borotvál, sőt a frizura elkészültével még azt is megkérdezik : „Lakkot parancsol-e a kedves vendég?” — Többnyire „parancsolnak” — neveti el magát Fegyver Sándorné, aki tulajdonképpen véletlenül lett férfifodrász. — Eredetileg a női fodrászat érdekelt, de akkor nem vettek fel, átirányítottak a férfirészlegbe. Kicsit el voltam keseredve; mit keresnék én ott. Aztán nemhogy kibékültem a sorsommal, de még meg is tetszett. A férfiak sokkal jobb vendégek, mint a nők, ránk bízzák magukat, és kedvesebbek is. Gavallérosabbak. Több mint tíz éve dolgozom itt, megfordult ez alatt az idő alatt sok vendég az üzletben. Fegyver Sándorné — Márti — szemmel láthatóan anyai örömök elé néz. Januárra várja a kis jövevényt, egyre nehezebb már a mozgás, a munka. — A harmadik gyerek — simít végig várakozóan a hasán —, és reméljük, lány lesz. Ugyanis két fiam van már: a nagyobbik ötéves, a kisebbik három. Éppen ideje, hogy egy lány is legyen a családban. — Munika mellett iskolába is járt. Hogyan tudta ezt összeegyeztetni ? — Nem könnyen, de nálunk amolyan családi betegség a tanulás. A férjem kezdte el a marxista középiskolát, gondoltam, ha ő el tudja végezni, nekem miért ne sikerülne. Már az ipari iskolában is tagja voltam a KISZ-nek. Ügy éreztem: tázött. Tanulmányi téren kezdetben jó eredményeket értünk el, de a természet- és társadalomkutató vetélkedők bevezetése óta adósak vagyunk az igazán jó teljesítménnyel. Nem szabad megfeledkeznünk a bélyeggyűjtő szakkörösein'kről: ők tavaly második helyen végezték az országos filatelistavetélke- dőn. Társadalmi munkájuk eredményességét bizonyítja, hogy tavaly ők gyűjtötték a legtöbb hulladékot a város iskolái közül. Nagy szerepe van az úttörőknek környezetük rendben tartásában is. Az úttörőtanácson belül szákbizottságokat alakítottak. Az év lakóháza pályázatot az ÉVM indította el a múlt évben, mégpedig azzal a nem titkolt céllal, hogy a környezethez jobban - illeszkedő, a típustervektől eltérő családi házak épüljenek. Az országban évente két és fél millió lakás készül, s ennek nem kis hányada családi ház. Míg az állami la- kásók tervezésével óriási apparátus foglalkozott, tervezők hada álmodott jól vagy kevésbé jól sikerült házakat, addig a magánerős építtetők amolyan „muszáj- tervek” között válogathattak. A pályázat nagy előnye, hogy először vette figyelembe a családi házak építésénél oly fontos hármas egység — az építtető, a kivitelező és a tervező — együttes munkáját. — A hármas egység azonos arányú részvétele egy családi ház építésében a lehető legfontosabb dolog — mondja Lőrincz Ferenc, a Somogy Tervezővállalat építésze. — A tervezés nem az építész divatos ízlést közvetítő útmutatása, hanem közös és alapos munka kőbe, téglába foglalt valósága. Én évente tíz családi házat tervezek, de ezt soknak tartom. Kevesebb több volna. A tervezéssel nincs vége a felelősségnek, az egész építés során figyelemmel kell kísérni a ház sorsát, hiszen nem az a lényeg, hogy a terv elkészüljön, hanem az, hogy a ház fel is épüljön. Bizonyos eltolódások tapasztalhatók „házépítés- ügyben”. Az emberek általában harmincéves korukban érik él, hogy egyáltalán bele mernek vágni egy ház építésébe. S ez, bizony, nem egy-két évre szóló elhatározás, hanem egy egész életre. Sokszor előfordul, hogy évek múlva már nem felel meg a fölépült ház, kiköltöznek belőle, s másikat építenek. Ez nem lehet megoldás. — Tehát hosszú távra építenek, behatárolt anyagi lehetőség akikel. Nem kibékíthetetlen ellentét ez? — Ügy látszik, az, mégis lehet olyan kompromisszumot kötni, amely egyensúlyba hozza az elképzeléseket és a valóságot. Akik panelházban laknak, azok másutt próbálják pótolni az elveszített területigényeket, példa erre a sok, szaporodó kiskert, a szalagparcellázott hétvégi pihenőhely. A csalá- diház-építés emberibb léptékű, de egyetlen város sem képes arra, hogy csak ilyeneket hozzon létre. Nincs elegendő terület, s gazdaságtalan is ez a fajta építkezés. Bár, legalábbis papíron, már létezik olyan építési forma, amelyben a tervezési koncepciók, alapelvek ezt célozzák. — Mi hát a megoldás? — Nem kell olyan nagy elhatározás, s főleg nem csillagászati összeg ahhoz, hogy az ember belevágjon egy építkezésbe. Az építész, a tervező akkor látja el jól a feladatát, ha nemcsak tervezi a házat, hanem az egész építkezés folyamán tanácsadó szerepet is betölt. Ha az ember felelősséggel át tudja gondolni az életét, s nemcsak a pillanatnak tervez, akkor tudja azt is, hogy a felépülő ház meghatározza majd az életformáját is, a környezetét, ahol élnie kell. Ha igazán reális a szándék, az álom és az akarat egyensúlyiban van, akkor szinte előre látja a még el sem készült házat, saját igényeihez, elgondolásaihoz formálhatja, s nem éri csalódás. Lőrincz Ferenc az év lakóháza pályázaton dicsérő oklevélét nyert egy balaton- szemesi családi házzal. Kaposváron, • a művésztelepen épülő hatlakásos családi házat — ha az építtetők és kivitelezők is egyetértenek — szintén benevezik a versenyre. á nem föltétlenül a hivatalos elismerésért. Érdeklődnek, TANULNAK
