Somogyi Néplap, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-13 / 241. szám
» 8 Somogyi Néplap 1984. október 13., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS 4nimációs filmek sehszlovákiából A vad bolygó — jelenete mmr. r* A csehszlovák filmgyártás 1945. évi államosítása után azok a filmművészeti ágazatok is fejlődésnek indulhattak, amelyek a magánvállalkozóik számára nem voltak kifizetődőek. Karel Zeman és Hermina Tyrlová a dél-mor - vaországi Gottwaldovban, Jiri Trnka Prágában létesített animációs filmstúdiót. Leforgatták első filmjeiket, k ezzel a csehszlovák animációs filmet az egész világon hírnevessé tették. Az első egész estét betöltő animációs film Jiri Trnka 1947-ben 'készült Énekeskönyv című műve volt, amelyben a cseh falvak népszokásait mutatta be. 1954- ig Trnka több filmet forgatott, amelyek a világfesztiválokon számos elismerést és díjat nyerték: így A császár fülemüléje és a Bajája című mesefilm, s Alois Jirá- sek történelmi író könyve alapján készült Régi cseh mondák, valamint Jaroslav Hasek világhírű regénye alapján forgatott Svejk, a derék katona kalandjai. Trnka utolsó nagyformátumú filmje az 1959-iben készült Szentivánéji álom volt. 1969- ben bekövetkezett haláláig már csak néhány közepes hosszúságú filmet készített. Ezek közül elsősorban a kibernetikus nagymama című tűnik ki (1962)' — a jövő túl- technizíált világának víziója. A hetvenes években új lehetőség nyílt a francia René Laloux rendező és Roland Topor képzőművész javaslatával. Azt akarták, hogy témáikat cseh szakemberek dolgozzák fel, s mindkét fél számára előnyös koprodukciót ajánlottak. így született 1973-ban A vad bolygó című új, egész estés animációs film, amelyet egyszerűbb, papírmozgató technikával forgattak. Egy évvel később Josef Kábrt fejezte be az NSZK-val koprodukcióban forgatott filmjét, az Odüsz- szeusz kalandjait. Nyolc évvel később hasonló módon készült a Kisvakond a városban című rajzfilm (Zde- nek Miller), s 1983-ban Gottfried Preussíer 'témája alapján forgatott egész estés mesefilm, A kis boszorkány. Ezt a filmet képzőművész rendezője, Zdenek .Smetana több verzióban készítette el. A hetvenes években Karel Zeman is visszatért az animációs filmhez. Két egész estés filmet forgatott, amelyekben a papírmozgatás technikáját alkalmazta. A Kra'bat, a bűvészinas . című filmben a lausitzi szorbok horror-meséjét dolgozza fel, a Mese Jancsiról és Juliskáról címűben különböző mese-motívumokat a hű szerea lem próbatételeiről és győzelméről. Ugyanebben az időben születnek az első egész estés animációs filmek Szlovákiában is — Gyurka, a betyár és A véreskezű asszony. Mindkét filmet a szlovák animáoiÓ úttörője, Viktor Kubai forgatta, s -témájuk valódi történelmi eseményekre épülő szlovák legendákból indul ki. Részlet Jiri Trnka, az Énekeskönyv című filmjéből vsíx-Sáj&Kj: A kis boszorkány Pap Gábor NYÁRUTÓ Tegnap azt hittem, végképp itt az ősz, őszült leső koppant sima, tar homlokon: rovátkát húzott a párás ablakon. Kopott küszöb alatt lapul már a dér. Ma reggel a Nap 'derűsen köszönt. Orsóról cérna: fürge férty szaladt a házakra, fákra, le az út kövére; — visszaverődött zsibbadó szívemre. D. Németh István GRABÓCZ GÁBOR Mindenütt jór de legjobb — máshol? Páros akáca Páros akáca térdig ködben lába vedlett fű között, díkás hajába — jobb híján — egy varjúcsalád költözött. A metsző szél kaszája sújt, páros ajkáca földre dől, ősz van, és egy rakott szekér sem menekülhet a tél elől. Zelei Miklós Az élet szebbik oldala kicsapódik egy április ajtaja kicsapódik mint egy biztosíték tódul be a sötét tódul be a megfeketedett idő hívóban a fotók úsznak benne az egykori arcok mindegyikről azt hiszem hogy őt szeretem azóta is uramisten mi lesz így Bános János Kutakodja Nyűhetetlen írógép az ablak három napja szüntelen kopog mára már minden teleírva s ím a függőleges sorok létektanát kutakodja kívül egy bigott lámpa: nem tudhatja mit én tudok a szoba titkaiba zárva Rozogaságát meghazudtoló iramban szelte a zöld Peugeot a domb hátán domb-táj ívitelen kanyarjait. Ez Ardèche, Franciaország egyik legelmaradottabb, legszűzebb vidéke. A volánt zsonglörö- sen pörgető, huszonöt év körüli fiú Valence után, a Rhône túlsó pántján vett föl. Reggel Grenohle-ból indultam, s a Rhóne mellé alél- tató délutáni hőségben értem. A kék lepedőfolyó fölött gyalog izzadtam át magam félszekrénnyi Spolo hátizsákommal. Másfél órás ácsorgás után végre rármmo- solygott a szerencse a mezítlábas, tetovált karú srác személyében. A szokványos „Honnan jössz?”, „Hová mész?”, „És az élet Magyarországon ?” kérdések után a kocsit kis híján levegőbe kapó kanyar kellős közepén várakozó kíváncsisággal lesett rám: — Fű van nálatok? ■—, Nincs. — Nem is próbáltad? — Nem, nem hiányzik. És (te? — néztem most én rá várakozón. — Ha hozzájutok, szívom, de csak ritkán ... Rászokni nem jó — s a jobb karjára bök, ahol dohánylevélhez hasonló fű£éle virít kéken. Porfelhőt verve állt meg a kocsi egy pár házas falu közepén. — Én eddig jöttem. Itt van a kemping is, ha mla már nem akarsz tovább menni. ;— Kösz, szia! — vágtam be a liffegő ajtót. A kis tó szélén meghúzódó kemping családias volt és olcsó. Letáboroztam. — Üdvözlöm szegény, de annál szebb földünkön ! — lépett oda hozzám este a kempinges nő kajla fülű férje. Miután valamelyest magához tért döbbenetéből, hogy én keletről, Magyarországról jöttem, hosszú sóhajjal lendületet vett: — Tudja, itt Ardeche-ben jószerivel már csak hollandok élnek. Pár éve kezdtek ideszállingózni az elhagyott Anatolij Ejramdzsan I / I A r fN I F t r ^ r a KlotkLt 11 t o Oszkin kinyitotta az igazgatói szoba ajtaját: — Hivatni tetszett? — Igen. Kerülj beljebb — helyezkedett el kényelmesebben a fotelban a direktor. Meséld jel, hogyan sikerült elhelyezkedni a kísérletezési osztályon... — Ezt meg hogy érti? — mondta vidáman Oszkin. — Egyetértésben a szociológusok tanácsával a mai naptól a magázás helyett áttértem a tegezésre, függetlenül a hivatali rangtól és beosztástól, nem véve figyelembe a kor- és a nemek közötti különbséget sem. A szociológusok előrejelzése szerint ez a változtatás nagy eredményeket fog hozni a munka termelékenységének a javulásában; jó hatással lesz a munka hatásfokára, és minőségjavulást is fog eredményezni. —» És önnek személy szerint mint jelent a tegezés? — érdeklődött az igazgató. ■ — Hát ezt meg hogyan értsem? — csodálkozott Oszkin. — lEttől nem függ a kísérletezés! — Az igaz — egyezett bele az igazgató. — De ha a többieket tegezed, akkor miért magázol engem? — Hát hogyis mondjam — vált óvatosabbá Oszkin. — Valószínűleg megszokásból — Rendben, akkor most rögtön kezdjél tegezni! — ajánlotta a direktor. — Es mit is mondjak? — kezdte Oszkin. — Ami jólesik — húzta föl a vállát az igazgató. — Jesztignyejeva szabadságra akar menni. Engedjem vagy most mégse? — kérdezte egyszuszra Oszkin. — Ha nincs rá szükség, akkor engedd — mondta az igazgató. — Rendben, akkor megegyeztünk — felelte Oszkin. — Elengedem.' — De hol volt a tegezés? — kezdett mocorogni az igazgató. — Ne húzd az időt! — Piscsikovné szisz tematikusán elkésik, mit csináljak vele? — kérdezte gyorsan Oszkin. — Meg kell fegyelmezni — egyezett bele a direktor. — De ki mondja meg neki? No, ki? — Az igazgatóság, magától értetődik — hangoztatta válaszul Oszkin. — Hát ki nálunk az igazgató? — kérdezte az igazgató ... — Minden valószínűség szerint nem én — tért ki a válasz elől Oszkin. — Hanem akkor ki? — kérdezte felelősségrevonóan az igazgató. — Az, aki az igazgatói székben ül — felelte a világfit játszva Oszkin. — Tehát én?! — mondta majdnem felkiáltva az igazgató. — Természetesen — felelte örömmel Oszkin. — Nem lett volna egyszerűbb, ha azt mondod: te, igazgató elvtárs? — mondta morogva az igazgató, miközben a térdén dobolt az ujjaival. — De hát ezt mindenki tudja — húzta föl a vállát Oszkin. — Helyes. — Az igazgató ivott egy korty vizet, s igyekezett megnyugodni. — De én tőled akarom hallani azt a mondatot, amelyikben határozott tegezéssel fordulsz hozzám. Rögvest megbüntetlek, Oszkin, ha nem mersz letegezni! — A te szócskát a fogai közt szűrte az igazgató. — Ráadásul a kísérletezés szabotálásáért. — Én mindenkivel átfértem a tegezésre, és a kollégák is mind visszategeznek — próbálta tisztázni magát Oszkin. — Akkor nekem miért nem mondod, hogy te? — kiabált az igazgató. — Miért nem mondom? — csodálkozott Oszkin. — Mondom én. — No, halljam! — biztatta az igazgató. — Gyerünk, bátran. — Azt beszélik, Sibajev elkezdett legyeskedni Zinaj- da Nyikolajevna körül. Már le is tegezte — mondta Oszkin. — Már majdnem botrány lett belőle ... A hölgynek ugyanis van férje ... — De hát én legyesked- tem körülötte? — kérdezte ingerlékenygn az igazgató. — Minek itt óvatoskodni? — Hogyhogy minek? — csodálkozott Oszkin. — Az igazgató nem ... — Mi nem? — förmedt rá Oszkinra az igazgató. — Ám legyen férfi — mondták föl Oszkin idegei a szolgálatot. — Legyél akkor csábító! — kiáltotta Oszkin az arcába az igazgatónak, és kisietett a szobából. — Kell nekem élenjárni — morogta Oszkin az orra alatt, miközben visszatért a saját irodájába. — Mégis csak rendes ember ez az Oszkin — gyújtott rá szobájában elégedetten az igazgató. — Ilyen beosztottakkal , érdemes dolgozni ..'. Azzal lenyomta a gombot, és a belépő titkárnőnek mondta: — Küldje be a következőt, a szabványosítási osztály vezetőjét. Fordította: Sigér Imre tanyákra, főleg a fiatalok, családostul. Itt ugye csönd van, fenyők, fogyatok, sze- denbokrök, szóval kellemes. — És mihez kezdenek itt? — Termelnek. Főleg őszit, meg meztelen barackot. — Az mi? — A szilva és az őszibarack keresztezése, nem túl nagy, az őszinél keményebb, levesesébb. Majd kóstolja meg, ha még nem evett. De fiatalok vannak itt franciák is. Párizsból meg a nagyvárosokból -menekülnek ide csapatostul. Aztán itt, az eldugott hegyek között kolóniákat szerveznek, kalyibákat tákolnak, mint az ősemberek. Az egyik kecskét tart a tejért, sajtért, a másik kis táblán búzát vet, van, aki kovácsol, fanag, sző és így tovább. Esténként meg vallási és filozófiai előadásokat tart a csoportnak egy-egy önjelölt prédikátor. A viták kiindulópontja mindig a mai társadalom pocskondiázása. Kétnapi fürdőzés és hegyi séták után fölszedtem a sátorfámat. A madár- és tücsökdalt félóránként ha megtörte egy-egy elzúgó kocsi zaja, aztán hosszú ideig megint semmi, csak a természet hangjai. Már kezdtem földani a reményt, mikor lassít egy nyugatnémet rendszámú, piros R 4-es. Két fiú ült benne, szőke hajuk vál- li-g ért. Boldogan préselőd- tem be a hátsó ülésen tornyosuló csomaghegyek közé. Megtudtam, hogy a bozontos sofőr hamburgi diák, nem kevésbé bozontos út-itársa tneg hannoveri segédmunkás, akit az előbbi egy hete vett fel Nizzánál, s azóta együtt járják Franciaországot. Az autóstoppos sorstárssal nem kellett keresni a közös témát: — Nem nagyon vesznek föl a franciák, ugye? — fordult hátra, könyökét az üléstámlára fektetve. — Nem, keservesen megy. Csak à fiatalok állmaik meg, de közülük is csak azok, akik valaha szintén stoppolták. Ilyen meg egyre kevesebb van, híisz minden tizennyolc évesnek első dolga1, hogy kocsit vegyen. — Nálatok könnyebben megy? — érdeklődött. — Igen, jobb. — A középkorúak, idősebbek nálunk, Németországban nem vesznek föl senkit, pláne hosszú hájjal nem. Félnek. Csak ahhoz értenék, hogy a melásnak bagót fizessenek. Vagy beadod a derékad, és csörtetsz előre a dzsungel-társadalomban, vagy csak robotolhatsz, pénz meg alig,. Abba is hagyom pár év múlva. — És mihez kezdesz? — Már megbeszéltem négy haverommal: pár év alatt összevakarunk egy kis tőkét, aztán átjövünk ide Francia- országba, a Pireneusokban veszünk egy elhagyott tanyát, és gazdálkodunk. A többi meg el van felejtve. Azt mondják jó ott... A Suchard-csokit majszolva elgondolkoztam: a francia fiatalok Indiába meg az ördög tudja, hová, a hollandok, nyugatnémetek pedig Franciaországba menekülnek utált társadalmuktól. Ez lenne hát a megoldás ... ? 'Följebb küzdöttem magam a csomagihal'mázon. Bal lábam zsibbadása lassan fölengedett. Kinéztem a zötyögő kocsiab.lalkon. A napos domboldalon sakiktáblaszínű tehenek legelésztek gondtalanul. „Négy lábon járó Camembert-ék” — nyugtázta a látványt gyomrom félszeg kor- dulással, s magamban kicsit büszke voltam humoromra.
