Somogyi Néplap, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-13 / 241. szám
• AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XL évfolyam, 241. szám Ara: 1,80 Ft 1984. október 13., szombat Vagyonvédelem a tsz-ekben A termelőszövetkezetek vagyon védelmének helyzetére volt kíváncsi a TOT, amikor felkérte a Belügyminisztérium bűnüldöző szerveit, vegyék górcső alá az 1919—83-as esztendők bűn- cselekményeinek számát és szerkezetét. A vizsgálat készítői megállapították: a téeszek vagyona elleni bűncselekményekben a fosztogató jellegűek és a nyereségvágyból elkövetettek dominálnak. Az elmúlt öt esztendőben a kivizsgált bűncselekmények 61 százaléka lopás, 12,4 százaléka betöréses lopás, 8,9 sikkasztás, 5,4 család, 0,2 pedig hűtlen kezelés volt. A vizsgált időszakban összesen 12 ezer 781 bűncselekmény vált ismertté. A téeszek ér'IfkAllf cóvérí op/vlel-'— - —------*u -------- «vu« bovtcmuenyüK k özött — a korábbi évekhez hasonlóan — továbbra is a lopások dominálnak. Egyes területeken — például Somogy, Tolna és Szabolcs- Szatmár megyében — az átlagtól eltérő növekedés tapasztalhatóA sikkasztások alakulását hullámzás jellemzi, sajnos, az ellene tett intézkedések nem mindenütt vezettek eredményre: emelkedő tendencia észlelhető Hajdú-Bi- har megyében és Somogybán. Ugyanakkor sikerüli mérsékelni a sikkasztások számát Békés, Borsod, Fejér és Veszprém megyében. A csalásokról elmondható, hogy nem jellemzőek a termelő- szövetkezetek vagyona elleni bűnözésre, számuk csökken. Üj jelenség viszont a hitelezési csalás, ami tiltott hitel nyújtásában jut kifejezésre. A bűncselekmények indítóokaként gyakran a gazdálkodás bonyolultabbá válása és a hátrányos helyzet szerepel. A termelőszövetkezeti vezetők — létszámukhoz képest rendkívül kis arányban követnek el bűncselekményt, évente 1-2 százalékuk ellen indul büntető eljárás. A választott vezetők bűnelkövetése még ennél is alacsonyabb. Általánosságban elmondható, hogy a termelőszövetkezeti vezetők bűnügyi fertőzöttsége nem rosszabb, sőt néhány nép- gazdasági ágnál (például a kereskedelem) jobb arányokat mutat. Az egyéni haszonszerzésre törekvés inkább a középvezetőknél tapasztalható. A magasabb beosztású vezetők bűncselekményeit rendszerint nem a haszonszerzés. hanem a tévesen felfogott köz- illetve csoport- érdek motiválja. A termelőszövetkezeti vagyonvédelem összességben kielégítő, a gazdaságok fejlődési üteméhez viszonyítva a vagyon károsítása egyre kisebb arányú. A további javulás az irányító és felügyeleti szervek ellenőrzésének fokozásától, módszereik tökéletesítésétől várható. Sokat segíthet a szövetkezeti önkormányzat olajozotabh működése, a tagság és a választott szervek — mindenekelőtt az ellenőrző bizottság — munkájának javítása is. A megelőzés érdekében ajánlatos a termelőszövetkezeteken belüli döntési hatáskörök pontosabb behatárolása, a felelősség körültekintőbb meghatározása és indokolt kialakítani — a vezetői döntések rugalmasságának csorbítása nélkül — azok utólagos ellenőrizhetőségének jobb feltételeitCseh János Felavatták a Paksi Atomerőmű második reaktorblokkját Pénteken ünnepélyesen felavatták a Paksi Atomerőmű második reaktorblokkját, hazánk legújabb villamosenergia-termelő bázisát. Az ország legnagyobb beruházásán az egyik üzemcsarnokban tartott munkásgyűlésen megjelentek az épitö és szerelő vállalatok munkásai, műszaki dolgozói, s a már üzemelő két reaktorblokk irányító és ellenőrző szakemberei. A munkásgyűlés elnökségében foglalt helyet Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Kapolyi László ipari, 5omogyi László építési és városfejlesztési miniszter, Nyikolaj Bazovszkij, a Szovjetunió budapesti nagykövete, ott voltak továbbá a testvérországok képviselői, Tolna megye párt- és állami vezetői. MARJAI JÓZSEF : Pónya József, a Paksi Atomerőmű Vállalat vezérigazgatója jelentette a kormány elnökhelyettesének, hogy a szeptember 6 óta energiát szolgáltató második re- aktorblókk működése kifogástalan, és a 440 megawatt teljesítményű berendezések biztonságból is jól vizsgáztak az elmúlt időszak alatt. Ezután Marjai József emelkedett szólásra. Fokozni kell a gazdaságosan igénybe vehető energiahordozók kitermelését A Minisztertanács elnök- helyettese ünnepi beszédének bevezető részében arról szólt, hogy a Paksi Atomerőmű csaknem egy évvel ezelőtt üzembe helyezett I. számú 400 megawattos reaktorblokkja bizonyította: a paksi létesítmény a világon üzemelő atomerőművek között a legbiztonságosabbak közé tartozik. Most felavatott II. számú reaktor blokk ja már szeptember 6. óta termel villamos energiát. — A mai gazdasági helyzetben fokozött jelentősége van annak, hogy a végleges határidőnél 24 nappal előbb valósult meg az energiatermelő egység első párhuzamos kapcsolása — állapította meg Marjái József, majd a népgazdaság idei eredményeiről szólva a többi között ezeket mondotta: — 1984-ben a nemzeti jövedelem működési üteme várhatóan meghaladja a tervezettet, az ipari termelés élénkebb a feltételezettnél. Az elért pozitívumok számbavétele mellett azonban tudnunk kell azt is, hogy ez a növekedés nem teljesen a népgazdasági prioritásoknak megfelelően bontakozott ki. A tervezettnél és a népgazdasági teljesítménnyel indokolhatónál nagyobb mértékben nőtt az energiafelhasználás lis. Az energiahordozók hazai termelésében nehézségeink és elmaradásaink vannak, gyengült az energiagazdálkodás lendülete. — Az egy évvel ezelőttihez viszonyítva megélénkültek a szocialista országokba irányú ló SZSHiltáSUK, oai “tu. mindig érik el a tervezett szintet. A jelentkező elmaradásokat az év hátralevő szakaszában be kell hozni. A rubelelszámolású forgalomban a passzívum a tervezetthez közel áll. Konvertibilis elszámolású kivitelünk a kívánatosnál lassúbb ütemű, amli önmagában is veszélyezteti az előírt áruforgalmi aktívum megteremtését. — A mezőgazdaság és az élelmiszeripar várható fejlődése összességében megfelel a tervben előirányzottnak. A kedvezőtlen időjárás miatt azonban a növénytermelésben egy százalékos lemaradás valószínűsíthető. Az állattenyésztés ugyanakkor várhatóan három-négy százalékkal haladja meg a tervezettet. Az élelmiszergazdasági termékek rubel- illetve konvertibilis elszámolású exportja a kedvezőtlen értékesítési árak ellenére, többletszállítások révén az előirányzottnak megfelelően alakul. — Az év hátralévő részében a népgazdasági terv végrehajtása közvetlenül függ a rendezett és gyors szállításoktól. Egyidejűleg a termelőegységeknek a lehető legnagyobb mértékben fokozniuk kell kibocsátásukat annak érdekében, hogy az értékesíthető árualap tovább növekedjék — hangsúlyozta Marjai József, majd az energetika feladatairól beszélt. Kiemelte: — A gazdaság energiaigényességét tOVÚDD K«l! caC«C- kentenünlk — enélkül fejlődés és növekedés nem képzelhető el. Biztosítanunk kell, hogy a nemzeti jövedelem egy százalékos növekedéséhez tartozó energianövekmény az 1970-es évtized hasonló mutatójának mintegy a felére csökkenjen. Ezért, kell fokozni a gazdaságosan, igénybe vehető hazai energiahordozók kitermelését, és ezzel párhuzamosan maradéktalanul kiaknázni a KGST-ország okkal folytatott együttműködés lehetőségeit, különös tekintettel az atomenergetikai berendezésék és a földgáz- energiahordozó szállításának bővítésére, A Minisztertanács elnökhelyettese elmondotta: atom- energetikai célkitűzéseink kezdettől fogva a Szovjetunió eredményeire, a közvetlen magyar—szovjet együttműködésre és a KGST-in- tegráció által adott lehetőségekre támaszkodnak. A Paksi Atomerőmű az első olyan, objektum, amely már felmutatja az atomenergetikai berendezések gyártása területén létrejött szakosítás és kooperáoió eredményeit. Végezetül Marjai József a Magyar Szocialista . Munkáspárt Központi Bizottsága és a Minisztertanács nevében gratulált az erőmű tervezőinek. beruházóinak, hazai és (Folytatás a 2. oldalon.) Â SZOT elnökségének ülése ERŐTELJESEBBEN FEJLŐDJÉK NÉPGAZDASÁGUNK Megnyitották az őszi szövetkezeti könyvheteket Pénteken Dabason megnyitották a falvak hagyományos könyvünnepét. az őszi szövetkezett könyvheteket. A célja az, hogy a hazai és a külföldi irodalom jeles értékei, a nagyüzemekben és a háztájiban egyaránt nélkülözhetetlen szak- könyvek eljussanak a legkisebb tanyára is. A Dabasi Motelban megtartott országos megnyitó- ünnepségen Szilvasán Pál, a SZÖVOSZ elnökhelyettese és Fekete Gyula, József Attila- és SZOT-díjas író, a Magyar írók Szövetségének alelnöke méltatta a rendezvény jelentőségét. A megnyitót irodalmi műsor követte, majd az eseményen résztvevő írók és kötlők dedikálták műveiket. A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnökségé pénteki ülésén megtárgyalta és véleményezte a jövő évi népgazdasági .terv kidolgozásának irányelveit. Az elnökség támogatásáról biztosította azt a gazdaságpolitikai törekvést, hogy 1985-ben erőteljesebben fejlődjék népgazdaságunk, mivel csakis a további eredményék teszik lehetővé a dolgozók jövedelmének növekedését, a reálbér csökkenésének megállítását, az ellátás és a szociális gondoskodás színvonalának fenntartását. A testület fontosnak tartja. ncsy az IS21 évi ítrv céljainak elérését az egész társadalom támogassa. Ezért a szakszervezetek aktívan kívánnak részt venni a terv előkészítésének további munkálataiban, majd a végrehajtásban is. A terv teljesítéséhez a dolgozók kongresszusi és felszabadulási mun ka versenye is jelentősen hozzájárul, *m arra van szükség, hogy a munkaverseny szervezésében jobb munkamegosztás alakuljon ki az állami és társadalmi szervek között, üzemi és ágazati szinten egyaránt. Az elnökség különösen fontosnak tartja, hogy gazdasági törekvéseink összhangban legyenek a nehezebb helyzetben lévő rétegek gondjainak mérséklésével. A testület helyesli és szükségesnek tartja a népeeségpo- litikai intézkedéseket, amelyeknek kialakításában maguk a szakszervezetek is részt vettek. Ugyanakkor hangsúlyozta: szükségesnek tekinti a szociálpolitika hosszú távú programjának kidolgozását, amely lehetővé teszi a törekvések átfogóbb áttekintését. Az elnökség összességében egyetértett a jövő évi nép- gazdasági terv irányelveiben logiaiía^m. megfelelően a SZOT plénuma decemberben vitatja meg a terv célkitűzéseit és a végrehajtást segítő szak- szervezeti feladatokat. A testület áttekintette^ a textilipari szakszervezet szakmunkás tanulói alapszervezeteinek működésében szerzett tapasztalatokat. Megállapította, hogy a szakmunkástanulók körében végzett szakszervezett munka elősegítette a fiatalok szakmai nevelését., világnézetük formálását és hatékonyabb érdek véd el mé t. Sacques Huntzinger megbeszélései Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására október 11—12-én Budapesten tartózkodott Jacques Munt- zinger, a Francia Szocialista Párt igazgató irodájának tagja, a párt külügyi titkára. Kíséretében volt Jean- Christophe Römer, a külügyi osztály munkatársa. A francia vendégekkel Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára, Horn Gyula, a KB külügyi osztályának vezetője és Kovács László osztályvezető-helyettes folytatott megbeszéléseket. A találkozókon véleményt cseréltek a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, és áttekintették az állam-, illetve pártközi kapcsolatok alakulását. fejlesztésük lehetőségeit. A szívélyes légkörű találkozón véleményt cseréltek a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, és áttekintették a két pánt, illetve a két ország közötti kapcsolatok alakulását, fejlesztésük lehetőségeit. Tréningruha, több színben KÉTHELYI Ú1DONSÁG Évek óta működik a két- helyi Aranykalász Termelő- szövetkezet varrodája. Azzal a céllal hozta létre a szövetkezet vezetősége, hogy állandó foglalatosságot biztosítson a gépesítés folytán a mezőgazdaságból felszabaduló munkaerőnek. A tsz ma már hat olyan melléküzem- ággal rendelkezik — köztük csomagoló részleg, két bőrdíszműüzem, melyekben táskához való kellékeket varrnak — ahol új szakmát tanulnak a korábban növény- ápolásban dolgozó asszonyok, leányok. Varrodájukban az előző esztendőkben főként konfekciótermékeket, leányka és. női ruhákat készítettek. Ez a munka, illetve az ennek révén származó nyereség kedvezőtlennek bizonyult a szövetkezet számára Ezért új partnert, kedvezőbb föltételeket kerestek, s találtak is. Végh Mária ruhaipari technikus, a varroda vezetője arról így beszél: — A Váci Kötöttárugyár-, ral állapodtunk meg Senior márkájú melegítő készítésében. Ők adják a kiszabott alapanyagot, mi az összeállítást, illetve a tréningruhák varrását végezzük el. A betanulás alig egy hónapig tartott. s az év elején gyermekmelegítők készítésével kezdtük ezt az új munkát. Jelenleg kamaszméretben egy fazonban, de több féle színkombinációban készítjük új termékünket, ebben az évben varrodánk 3,8 milliós értéket termel. Hamarosan férfiaknak is gyártunk ebből a kényelmes szabadidőviseletből. Hatalmas kötegekben a varrógépeken az összevarrásra váró kék-piros, fekete-kék anyag, mielőtt a cso- magolókhoz kerül, körültekintő minőségi vizsgálatnak vetik alá. Idén 50 000 melegítő készül a kéthelyi tsz varrodájában. Aki vásárolni akar belőle, az megtalálhatja a marcali áfész ruházati áruházában, s a gyár boglárlellei mintaboltjában. Jó lenne találkozni velük a kaposvári üzletekben is, mert a viszonylag kedvező árú. jó alapanyagból készült melegítők bizonyára megnyernék a vevők tetszését. Sz. L