Somogyi Néplap, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-12 / 240. szám
Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagyanyánk ÚJHELYI ISTVANNE hosszan tartó betegség után életének 69. évében elhunyt. Temetése október H-én délután 2 óra-kor lesz a ba- latonlellei temetőben. Gyászolják : férje, gyermekei, unokái. (1079) • • • Fájó szívvel tudatjuk a munkatársakkal. jóbarátokkal, ismerősökkel, hogy GAAL JÁNOS öreglak. Vasút u. 21. sz. alatti lakos. életének 57. évében, súlyos betegségben elhunyt. Temetése október 13-án, szombaton 13.30 órakor lesz az öreglaki temetőben. Gyászolják: édesanyja, felesége, fia, leánya, ve- je és unokái. (44120) • • • Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal. akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. PÖR ISTVANNE életének 92. évében csendesen elhunyt. Temetése 1984. október 16-án, kedden fél 3 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család. (036326) Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét a városi pártbizottságnak, az összes rokonnak, barátoknak, lakótársaknak, és ismerősöknek, akik felejthetetlen drága halottunk, HORVATH GYÖRGYNE temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (993) • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét, a rokonoknak, barátoknak, a vései mg. tsz vezetőségének és tagságának, a böhönyei fonoda dolgozóinak, a község lakosságának és mindazoknak, HORVATH LASZLÖ gépkocsirakodó, nemesvidl lakos temetésén megjelentek, koszorúikkal, virágaikkal, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. INGATLAN Kaposvárhoz 12 km-re 600 n-öl telken egyszobás, Konyhás téglaház, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Béke utca 93., II. emelet 3. (1025) Ikerház építéséhez társat keresek. Telek van. Érdeklődni Nagyatád, Lőcsei u. 29., 15 óra után. Ugyanitt basszuserősítő hangfallal eladó. (77830) Háromszobás, láncsori összkomfortos családi ház kp-ért eladó. Marcali, Lenin u. 66. Érdeklődni 18 /órától. (77820) Balatonbogláron — partközeli 17 férőhelyes — üdülőnek Is alkalmas családi ház eladó. Érdeklődni: Fonyódi u. 24. (77824) Családi ház beköltözhetően eladó. Modern kivitelű, központi fűtéses. Irányár: 10 000 Ft/m-' Kétszobás lakótelepi csere Is érdekel. Érdeklődni: este 6 óra után, Kaposvár, Kelet-lvánfa u. 52/D. (14508) Dombóvár-Guna- rasfürdőn nyaraló eladó. Érdeklődni: hétköznap 18 óra után. Cím: Schult- heisz János, Kaposvár, Füredi u. 39.. IV. emeLet 3 (660) Egyszobás, kony- hás, előszobás ház eladó. (Éléskamra -f- egy külön bejáratú szoba.) Kaposvár, Nagyszeben u. 2. (035238) Balatonszárszó, Akácos út 18. sz. alatti ikernyaraló felerész áron alul sürgősen eladó. Érdeklődni: Varga, Szólád, öszödi u. 7 Telefon: 46-038, este 7—8 óra között. (77852) Toponáron a Szabó Pál utcában 350 négyszögöles, közművesített telek, rajta 26 m-'-es melléképülettel eladó. Érdeklődni: Porczió Vendel, Somogyacsa, Táncsics M. u. 59. (1037) A kaposfüredi vasútállomásnál 300 n- öl ingatlan eladó. Érdeklődni : Kovács Jenő, Kaposvár, Arany János köz 8. 17 órától. (036176) Nagyatádon, a Petőfi u. 19. sz. alatti kétszobás, komfortos családi ház, és a Ki- szely u. 4/c.. I. emeLet 5. sz. alatt 1 + 2 félszobás OTP-s lakás eladó. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni a helyszínen. (77832) Keszthely központjában a Balaton u. з. számú, 130 m‘-’ alapterületű három- szobás, komfortos családi ház 180 n- öl telekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Két családnak, vagy üzlet nyitására alkalmas. Érdeklődni: Márton Lászlóné, Keszthely, Fodor I. и. 26., III/9. (34220) Kaposvár külterületén nagy ház melléképületekkel, nagy udvarral és kerttel, állattartási lehetőséggel eladó. Érdeklődni: Szűcs József, Kaposvár, III. Kisgáti-dulő, Növényvédővel szemben. (035383) Eladó Kaposvár. ' Bajcsy-Zsillinszky utca 16—18. sz. alatt két és fél szobás öröklakás készpénz + OTP-átvállalással. Érdeklődni: Kovács, IV. em. 10. (035388) Kaposvár, Berzsenyi ü. 41. sz. alatt garázs eladó. Érdeklődni: 48-as Ifjúság útja 40. (941) 3ARHÜ 1300-as Lada sürgősen eladó. So- mogyaszaló, Kossuth u. 14. (1030) TH-s Zaporozsec, 1987-ig műszakizva eladó. Nagyatád, Hunyadi u. 4 b., 1/3., 17 óra után. (035250) IN-es Wartburg, — érvényes műszakival eladó. Kaposvár, Hunyadi J. u. 79.. I. em. 5. (035251) Eladó PC-s 1300-as Lada, hatéves, most műszakizott, nagyon jó állapotban, és TO-s 1200-as Lada. Meiszterics József, Marcali, Mikszáth Kálmán u. 3., I. em. 4. (77822) Zsiguli olcsón eladó. Kaposvár, Eger u. 29. (035396) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Kétszobás családi ház gyümölcsössel, nagy kerttel eladó. Magyaratád, Széchenyi u. 10. (036182) Siófokon 180 n-öl beépíthető telek eladó. Érdeklődni: Vasvári Pál utca 52. (44062) Nagyméretű, kétszobás, udvari házrész nagy kerttel áron [alul eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Dimitrov u. 82. Ve- hofferné. (1023) Barcs, Somogyi Béla u. 79. szám alatti kis családi ház, 287 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni a helyszínen november 15-ig egész nap lehet. (44008) PR-es Trabant — 55 000 km-rel — eladó. Hegedűs Lajos, Kéthely, Kossuth u. 9. (34298) UP-s Trabant eladó. Kaposvár, Marx Károly köz 9., fszt. 1. (36185) A Berzsenyi utcai garázssorban garázs eladó. Érdeklődni: Kaposvár, 12-792-es telefonon, 17 óra után. (036180) Egyéves MZ ETZ 250 típusú motorkerékpár eladó. Érdeklődni: 17 óra után, Kaposvár, Kinizsi ltp. 3.. I. lh„ IV, 1. Martin. (1020) PO-s Lada 1300-as, kitűnő állapotban eladó. Gazsák Tibor, Fonyód, Ifjúság u. l. (A rendelőintézet fölött, a 24-lakásos- ban.) (44064) IT-s Trabant Combi friss műszakival eladó. Irányár: 30 000 Ft. Boglárlelle, Margaréta u. 2. Érdeklődni: este 5 óra után. (44052) ZE forgalmi rendszámú Trabant Special (friss műszaki vizsgával) megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Bajcsy-Zsi- linszky utca 62., I. 4. (036112) TR-es korálpiros 1200-as Lada-- kitűnő állapotban eladó, Marcali, Szigetvári u. 41. (1061) Zastava 55 GTL (fehér színű) .üzembentartói joggal átadó. Molnár, 7400 Kaposvár, Füredi u. 134. (036053) 400 db ezüstfenyő (parkosításra alkalmas) 70—80 cm-esek, kékezüstösek eladók. Böhönye, Kossuth u. 24. Borbély. Érdeklődni: egész nap. (036024) Eladó 4 szobás, komfortos ház, sok mellékhelyiséggel, — 600 n-öl kert, gyümölcsössel, ugyanott négyéves ló, szerszám. kocsi, több mezőgazdasági szerszám eladó. So- mogysárd, Árpád u. 48. Érdeklődni: mindennap. (036148) KU-s Trabant eladó, Kaposvár, Németh István fasor 17/a., IV l. (036181) Trabant Limousine kitűnő állapotban — 50 000 km-rel eladó. Siófok, Új piactér 3., F/2. (44034) Sába IV. nálógar- nitúra eladó. Érdeklődni: 17 óra után, Kaposvár, Arany J. u. 2., III. lh., l. em. Baj zik. Telefon: 15-263. (036175) Az év minden szakában termeszthető laskagomba-szapo- rítóanyag kapható. Díjmentes szaktanácsadás. Boglárlelle, Fonyódi u. 3. (44051) Mekalor olajkályha olcsón eladó. Boglárlelle, Fonyódi u. 24. (44053) Balatonlellén laka- tosmühely teljes berendezéssel kiadó vállalatnak, szövetkezetnek. Esetleg bedolgozással. Érdeklődni a bogiári ruházati boltban. (44054) Választási kancacsikó eladó, öreglak, Szabadság u. 37. (44031) Boroshordók eladók. 15 Ft/liter. Ka- posfüred, Kaposfüredi út 72. Megtekinthetők: egész nap. (036177) Eladó kanadai- nyárfa-rönk, 10 m> Horváth János, Kaposvár, Bocskai u. 34. (036170) Fehér hazai szőlő és minőségi jonatánalma eladó. Kapos- fő, Petőfi u. 15. Érdeklődni reggel és este. (991) Somogyhatvani házam bútorozottan kiadom. Horváth Géza, nyugdíjas orvos. Nagypeterd. (1000) Alkalmi ajánlatunk az Olcsó Áruk Boltjából műbőr kamaszdzseki 200 Ft nagykamasz zakó 786 Ft férfi flanellpizsama ~ 220 Ft férfimellény 195 Ft műszőrme béléses kötött bakfisdzseki 790 Ft gyermeklepedő (100x140) 69 Ft gyermek kéztörlő f "X 38 Ft Kaposvár, l ""”“.7 Noszlopy Gáspár u. 6. (72384) KAPOSVÁRON A CSIKY GERGELY SZÍNHÁZBAN Közkívánatra ! A nagy érdefclődésre való tekintettel 1984. október 21-én 15 órakor bemutatásra kerül WILLIAM SHAKESPEARE: Hamlet (dráma) előadása. Jegyek a jegyirodában kaphatók! Kaposvár, Május 1. u. 8. Telefon: 11-103. (72361) ZN-es Wartburg eladó. Érdeklődni Segesd, Kanizsai u. 4/a, vagy a kisáru- házban. (77866) IFA billenőplatós tehergépkocsi eladó. Érdeklődni: Ba- latonfüred, Papsoka u. 13. Mauer. (031281) Lada 1200-as (3 éves) eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Vörösmarty u. 37.. 17 órától, munkaszüneti napokon: bármikor. (950) EGYÉB 500 literes szüretelő kád eladó. Kraj- csó Pál, Kaposvár, Táncsics Mihály u. 7. (1078) Szőlőoltványok — különleges fajtákból) előjegyezhe- hetök őszi számlásra. Díjmentesen árjegyzéket küldök. Fenyvesi Henrik, Balatonszárszó, Rózsa u. 6. Telefon: 40-364. (77741) ülő-fekvő kárpitozott garnitúra (teljesen új) eladó. Kisipari munka, különlegesen szép kivitelben. Alkalmi vétel. Kaposvár, Dimitrov u. 50. (751) Örökzöldek: tuják, chamaecyparisok, juniperusok, díszcserjék, magnóliák, nagy választékban eladók. Olcsó ár, megbízható minőség. Cím: Ifj. Szíjártó Lajos, díszfaiskola. 8719 Böhönye, Rákóczi u. 57. (092699) Balatoni kerttulajdonosok ! Ezüstfenyő-különlegességek, kékezüstösek, osz- laptuják, kék arany- tuják. borókák, gömbciprusok, különleges örökzöldek. Kívánságra beültetéssel. Fenyőkertészet Zamárdi felső, Zalka Máté u. 55. Árusítás péntektől hétfő estig. (7370) Fájdalommentes fölbelövés hétfőn, szerdán, pénteken délután. Tibáldné, Kaposvár, Toponári U. 39. (035177) Nagyteljesítményű drótfonó-gépet keresek megvételre. Levélcím: Szabados, Dombóvár, Radnóti U. 58. (035254) Esküvői ruhakülönlegességek kölcsönzése a Délinél, szombati nyitvatar- tással. Budapest, XII., Greguss u. 6. (8798) Számítógép eladó. Telefon: Kaposvár 12-017. (035248) Olajkályha és két vaskályha olcsón eladó. Kaposvár, Pázmány P. u. 49. (1040) Kerékpár- és varrógépjavítás, motorkerékpár-kerekek centrálása. Sáfrán, Kaposvár, Berzsenyi u. 2. (731) 200 literes álló hidrofor üzemképes állapotban olcsón eladó. Érdeklődni Pintér, Marcali, Jókai u. 13., mindennap. (77818) Szamár eladó (kocsival). Kelevíz, Vörösmarty u. 2. (77821) Alsós tanuló korrepetálását vállalom. Piróczi Istvánné, Kaposvár, Honvéd u. 43., Ilii. (035239) Nedves épületek utólagos szigetelése, vegyi eljárások alkalmazásával. Vályog, vertfal, téglafalak szigetelése új eljárás alkalmazásával 800—1000 Ft/fal lm. egységáron. Lapostető szigetelések felújítása, falbeázások megszüntetése, alagsori helyiségek, pincék szigetelése. Tervezés, költségvetés és készítés, a kivitelezés — lebonyolítása, szaktanácsadás. — Keszthelyi Vilmos, szigetelő, Balatongyörök. Eötvös u. 112. (34161) Eladó 2 db magyartarka 8 hónapos elöhasi üsző és 100 q mar ha trágya 10 Ft/q. Toponár, Erdei F. u. 16. (1067) Keveset használt 120 literes villan y- boyler, 1 db hőtárolós olaj kályha eladó. Kaposvár, Tüskevár u. 12. (035227) Használt katonabakancs (surranó), változó minőségben 150 —300 Ft közötti áron postai utánvéttel is kapható. Cím: Pál László, Keszthely, Deák F. u. 6. 8360. Használtcikk kereskedő. (357115) Otthonra gépírást vállalok. Cím: Ka- posmérő, Rákóczi u. 77/a. (035382) Figyelem! Épületlakatos tevékenységemet megkezdtem Kaposváron. Mindenfajta vasalások, zárak, redőnyök, reluxák. valamint ezen szakmai ágazatba tartozó szerkezetek javítását, karbantartását vállalom. Tóth Gábor, Kaposvár, József A. u. 7/c, III. emelet 3. (MAV- ház udvar.) (827) Oszloptuják, kúszófenyők, ezüstfenyők, örökzöld díszcserjék konténerben is kaphatók. Kaposvár, Egyenesi út 36. (817) Eladó nagyteljesítményű köves terménydaráló, 5 lóerős villanymotorral. Érdeklődni : Taszár, Széchenyi út 60.. (035379) Marcali központjában kispiari műhelynek helyiség kiadó. Marcaliban, — zartkertben — eladó hegyi új faházzal áron alul. Cím: a marcali könyvesboltban. (77857) Általános iskolások korrepetálását, német nyelv oktatását kezdőknek vállalom. Kaposvár, Berzsenyi u. 8.. III. 22. (795) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Az Agrotechnikai Gépipari Kisszövetkezet felvesz lakatos szakmunkásokat. Jelentkezés: Kaposvár, Gilice u. 8. Tel.: 11-360. (264830) A Kaposvári Húskombinát azonnali belépéssel gyakorlott sztk-ügyintézőt (közgazdasági szakközépiskolával és sztk-ügy- intézői tanfolyammal), valamint könyvelőket (közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel) keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni a vállalat személyzeti és -oktatási osztály- vezetőjénél lehet. (264837) A Vas-Műszaki és Hütőgépja- vitó Ipari Szövetkezet, Boglárlelle. keres azonnali belépéssel középiskolai végzettséggel rendelkező gyors- és gépírni tudó munkaerőt adminisztratív munkakörbe. Jelentkezés a szövetkezet elnökénél, telefon: 11-41. (72261) A Somogy—Zala megyei Téglaipari Vállalat balatonszentgyörgyi II. sz. téglagyára felvesz nyerstéglagyártáshoz női és férfi munkavállalókat, valamint jól képzett lakatos és esztergályos szakmunkásokat, magas kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet a helyszínen az üzemvezetőnél. (72220) Kereskedelmi szakképesítéssel rendeLkező áruátvevő vezetőt keresünk a Somogy Áruházba. Jelentkezés az áruház igazgatójánál. Somogy Kereskedelmi Vállalat. (72385) A Somogy megyei Tanács Gyógyszertári Központja, Kaposvár. . Nagygát u. 1. felvételre keres központifűtés- és vízvezeték-szerelőt. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat műszaki osztályán. (264834) A BADACSONYI ÁLLAMI GAZDASÁG gépbörzét és árverést tort vállalatok és magánszemélyek részére BALATON ALIGÁN, a gazdaság központi telephelyén, 1984. október I9-én 9-tól 12 óráig. Értékesítésre kerülnek: PRÁGA szippantó tehergépkocsik, T—150 traktor, szőlőművelő és szántóföldi munkagépek, AKO 25 olajtüzelésű kazán, közúti pótkocsik, építőipari gépek, alkatrészek, rozsdamentes szerelvények és anyagok. Felvilágosítás: a 84/30-144-es telefonon. Telexen: 22-52-13. Ügyintéző: Szabados Árpád, Kun Kálmán. (72264) AZ ENYINGI EGYESÜLT ÁFÉSZ 1984. november 15-töl 1989. november 15-ig terjedő időszakra szerződése üzemeltetésre átadja a polgárdi 19. sz. III. osztályú KISVENDÉGLŐT. (Polgárdi, Kossuth u. 112. sz.) A versenytárgyalás 1984. november 12-én 9 órakor lesz az enyingi 16. sz. presszóban, Enying, Kossuth u. 1. sz. A pályázatokat 1984. november 9-ig az áfész közgazdasági főosztályára kall benyújtani. Tájékoztatást az. áfész közgazdasági és kereskedelmi főosztálya nyújt. ENYINGI EGYESÜLT ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA (72382) 1 MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház, 19 órakor: CSERESZNYÉSÉÉRT. — Csiky-bérlet. Bemutató. Kaposvár, Vörös Csillag, du. 5 órakor: DALIÁS IDŐK, este 7 órakor: KÓMA (16). Szabad Ifjúság, de. 10, du. 4 órakor: vészjelzés a tenger alól. Du. 6 és este 8 órakor: NAPLÓ GYERMEKEIMNEK (14). Mozimúzeum, du. fél 6 órakor: FILMMÜZEUMI HETEK: MISSOURI FEJVADÁSZ. Siófok, este 7 órakor: ANGYALI ÜDVÖZLET (14). Marcali, este 7 órakor: EGY TISZTA NO I—II. (14). Nagyatád, du. 5 és este fél 8 órakor: A GONOSZ LADY (16). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.05: Torna. 8.10—9.50: Iskolatévé. 10.00: Környező világunk. 10.50: Vallási élet Bulgáriában. 15.05—16.30: Iskolatévé. 16.35: Hírek. 16.40: Postafiók 250. 17.00: Sakk-matt. 17.25: Tánc és mozgás, mozgás és tánc. 18.00: Kalendárium. 19.10: Torna. 19.15: Mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Csak ülök és mesélek. 21.00: A hét műtárgya. 21.10: Péntek esti randevú. 22.00: Magellán. 22.10: A lángelme. 23.40: Tv-híradó. Budapest 2. 18.20: Don Quijote. 18.45: Az állatok nyomában. 18.55: Keresztkérdés. 19.25: Egy hang é§ néhány maszk. 20.00: Holtodiglan. 21.05: Tv-híradó 2. 21.25: Fejezetek a magyar képírás történetéből. Jugoszláv tv 16.30: Videooldalak. 16.40: Orosz nyplv. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: A fösvény. 17.40: Hírek. 17.45: Tvsorozat gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Népi muzsika. 19.30: Tv-napló. 20.00: Shogun. 21.00: Szórakoztató adás. 21.45: Tv-napló. 22.00: A szív kultúrája. 23.35: Sakk-kommentár. Osztrák tv I. 9.00: Hírek. 9.05: A gitár. 10.00: Iskolatévé. 10.30: A szlvárványos kígyó kipusztulásáról. 11.30: A CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ felvételre keres szakképzett asztalosokat, férfi kellékeseket, villanyszerelőket világosítónak. Jelentkezés a műszaki vezetőnél de. 10 órától. (72344) Orientáció. 12.00: Külföldi riport. 13.00: Hírek. 17.00: Hirek. 17.05: A gitár. 18.00: Panoptikum. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Az öreg Tv-játék. 21.20: Jolly Joker, 22.10: Sport. 23.10: Hírek. Osztrák tv II. 17.30: Lakjuk-lakjuk? 18.00: Osztrák képek. 18.30: Colt, mindenesetre. 19.30: Tv-hliradó 1, 20.15: Testvérünk, a fa. 21.15: Tv-híradó. 22.10: Tengeralattjáró veszélyhelyzetben. Amerikai film. KOSSUTH RADIO 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hirek. 8.15: Mai kulturális programok. 8.20: A bővítés szándékával. 8.50: Zenekari muzsika. 9.33: Hosszúszárú galuska. 10.00: Hírek. 10.05: „...lehettem volna boldog”. 10.10: Földön, vízen, levegőben. 10.50: Behár György fúvósmúvelből. 11.00: Gondolat. 11.45; Kodály: Négy olasz madrigál. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Tersánszky Józsi Jenő: A tlroli kocsmáros. 12.55: A zene Is összeköt. 14.00: Hírek. 14.10: Válogatott perceink. 15.29: Népi dallamok nagy mesterek kezében. 16.00: Hírek. 16.05: Házicérna. 17.00: Helyszin- rajz a budapesti hulladékhasznosító műről. 17.25: Daloló, muzsikáló tájak. 17.54: A sárga Rolls-Royce. 18.15: Hol volt. hol nem volt. 18.25: Mai könyv- ajánlatunk. 18.30: Esti magazin. 19.15: Embermesék. 20.15: örökzöld dallamok. 21.30: Kényszer- váltás ... — ki, miért, hová? 22.00: Hirek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Eszmék faggatása. 23.10: Kamarazene. 24.00: Hirek. 0.10: Vtrágénekek. 0.25: Himnusz. 0.30: Magyar és idegen nyelvű vizjelzőszolgáiat. PETŐFI RÁDIÓ 8.50: Tíz perc külpolitika Hírek. 9.05: Napközben. Idegen nyelvű hírek. Népszerű fúvósátiratok. Édes anyanyelvűnk. 12.30 ták. 13.00: Hirek. 12.05: p lám. 14.00: Péntektől pé 17.30: ötödik sebesség. 18.3 tatoknak ! 19.50: Sport. 20.0 takedvelőknek. 21.00: 21.05: Korallzátony. 22.10: rándulás a spanyol po ben. 23.00: Hírek. 23.20: 24.00: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR 9.08: Iskolarádió. 9.38: Négy évszázad muzsikájából. 10.53: Dvorák: Az ördög és Kata. 13.00: Hírek. 13.05: Történetek Rózsa Sándorról. 13.56: Mhaler— Cooke: XX. szimfónia. 15.11: Alázatos elégia. 15.25: Ingerfórum — 1984. 16.40: Zenei Lexikon. 17.00: Nyitnikék. 17.30: Egész évben Bach. 19.00: Hírek. 19.05: Tersánszky Józsi Jenő: A tiroli kocsmáros. 19.15: Baritonáriák. 19.35: A Lenlngrádi Filharmonikus Zenekar hangversenye. 22.00: Leoncavallo operáiból. 22.31 : Magyar zeneszerzők. 23.09: Néger tragédia fehér hangokra. 23.30: Hírek, időjárás.