Somogyi Néplap, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-06 / 235. szám
8 Somogyi Néplap 1984. október 6., siómba! IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS CSÁGOLY KLÁRA- EMLÉKKIÁLLÍTÁS Cságoly Klára a közelmúltban fiatalon elhunyt textíltervező iparművész munkáiból nyílt emlékkiállítás Tatán, a Kuny Domokos Múzeumban. Képeink a kiállításon készültek F%. 1 em tudta, mikor ragadott tollat először, de írt, írt. mint a megszállott, és néha nem volt biztos abban: van-e értelme annak, amit lefirkant, máskor meg volt győződve róla, hogy ő az ismeretlenség homályában egy a legnagyobbak közül. Felesége közben csalni í ezdte, a munkahelyén úgy néztek rá. mint egy gyengeelméjűre. Éjjelente heves fejfájások gyötörték — de viselte keményen. Olvasott elég művész-életrajzot ahhoz, hogy tudja: nem is lehet másképpen. A művészetért feláldoz mindent az ember. És a művek születtek sorban, ő pedig egyre vékonyabb és átlátszóbb lett, az aktatáska a kezében egyre nehezebb a belegyömöszölt kéziratoktól. Néha itt-ott, ivás közben elővett néhányat, és felolvasta az ázott társaságnak, s meg kell mondani, általában sikert aratott. Vérszemet kapott erre, és bekopogott az egyik lap szerkesztőségébe. Hely- lyei kínálták, és megvárták, amíg előnyálaz néhány versét. Elolvasták, aztán tapintatosan elbúcsúztak tőle. Még ki is kísérték, nehogy véletlenül eltévedjen, aztán ugyanoda nyisson be, ahonnan kiment. Már az utcán volt, amikor arcára fagyott az udvarias mosoly. Kis időbe telt, mire rádöbbent, hogy valójában kirúgták. De akkor már habzó gyűlölet öntötte el. Tudhatta volna! Az igazán nagyokat nem érti meg senki. Elhatározta, hogy könyöröghetnek neki később, ő ennek a szerkesztőségnek a küszöbéi soha az életben nem lépi többet át. Emelt fővel távozott, magával vonszolva a nehéz aktatáskát. Otthon a felesége azzal fogadta, hogy vigyázzon a gyerekekre, mert őneki el kell menni valami tanfolyamra. — Milyen tanfolyamra jársz te? — kérdezte, és nézte, hogy van-e valami vacsora, de nem volt. — Mit törődsz vele? Tanfolyam és kész. Bent. a munkahelyen. Olyan szakmai — felelte az asszony, és felvette a legszebb nyári selyemruháját. ö nekiállt darakását főzni, ezt az egyet tudta csak, a gyerekek addig ugrándoztak fel-alá a lakásban, és akkora rendetlenséget csináltak, hogy émelygett, ha körülnézett. Megvacsoráztak. Ö verssorokat építgetett magában, mialatt a megcsomósodolt darakása felragadt protézise műanyag szájpadlására, és a szája sarkában megüU egy kis cukros kakaópor. A gyerekek egymás fejét verték a kanállal, amíg oda nem csapott az asztalra akkorát, hogy a tányérok felugráltak. — Azonnal lefeküdni! — ordította magából kikelve, mialatt olyasmik jutottak eszébe, hogy: lágy szellő. napsugár, a világ csak téged vár... Hajnalban felesége az asztalra borulva találta, izzadt haja az arcába hullt, és feje alatt ott volt a vers, az újabb mű — melyet csak az utókor ért meg talán. — Feküdj már le, te di- linkós! — mondta szánakozva az asszony, és maga is bebújt fáradtan az ágyba az éjszakába nyúló tanfolyam után. Egy alkalommal befogadta valami irodalmi társaság, de hamar szakított velük. Az történt, hogy megbírálták a verseit, ahogy egymásét is mindig, ö azonban nem hagyta magát. Kemény harcot vívott minden szaváért. Amikor látták, hogy nem hallgat a tanácsokra, békén hagyták. Többet nem kérdezte tőle senki, hozott-e újabb írást? Egymás között beszélgettek, és ő valahogy kívül maradt, de nem hagyta annyiban. Belesegített más kezdők munkáiba. Beleszólt mások vitájába; okosan, higgadtan fejtette ki a véleményét, melyet elég savanyúan hallgattak végig, láthatóan senkit nem érdekelt. Otthagyta őket. Rájött, nem valók ezek őhozzá! Tele vannak irigységgel az igazi tehetség iránt. Olyasmiket rónak fel neki, hogy helyesírás, de a művei értékét képtelenek felismerni. Kicsit egyedül érezte magát ezután, így felkeresett néhány tagot a társaságból, és felajánlotta nekik, hogy alakítsanak egy új csoportosulást, melynek ő szívesen lesz az elnöke. Volt, aki végighallgatta, volt, aki átnézett rajta, és azt mondta, ne haragudjon, de most nem ér rá. Az élet ment tovább. Néha erőt vett magán, és borítékba tett néhányat válogatott művei közül, elküldte különféle szerkesztőségekbe, ahonnan vagy nem válaszoltak, vagy olyant, amit nem tett zsebre. De hát mi másra is számíthatott? Ez a kor is csak olyan, mint az előzőek : nem érti nagy fiait. Néha ivott, és felolvasott az elázott társaságnak valamit az aktatáska tartalmából. Sikere volt, ha közben egy rundot is fizetett. Egy reggel felkereste régi barátját, aki sírkőfaragó volt. Megbeszélte vele, hogy megmintázza. Ne legyen gondja az utókornak, ha majd felfedezi. Egy hónap alatt elkészült a gipszöntvény — tökéletes volt. ésőbb észrevette, hogy felesége a gipszfejen tartja az új parókáját. Nem merte szóvá tenni, attól félt, ha ezen összevesznek, a szobor is repül. Beletörődött, mint minden másba, ami ezt a kort jellemezte. Ö. senki nem tudja, milyen annak az embernek a sorsa, aki egy nehéz aktatáska kézirattal ténfereg a Parnasszus lábánál! ■nBMBMHMmSE58HCSBEHBBanBBB9BeBBHHBBMHanBHnBaESaBnaanaBa8 BÁN ZSUZSA A Parnasszus lábánál popt" Pillantás a dolgok mögé Régi igazság, hogy a bor megoldja a nyelvet. — Tudod, öcsém — mondta Markov —, úgy szorít itten... — és a mellére mutatott. — Ha bemegyek egy szobába, az ott lévők azonnal elhallgatnak. Majd egyikőjük, hogy szépítsen valamit a dolgon, így szól: „Megjavult az idő.” A másik rögtön hozzáteszi: „Bárcsak jó lenne a gyümölcs- termés!” Majd megint elhallgatnak. Csak beszélünk és beszélünk a pszichológiát légkörről, a gyakorlatban azonban nem teszünk semmit. Az az igazság, hogy az emberek félnek Markovtól, számára azonban miféle igazsággal is szolgálhatna ez? Megnyugtatom. — Igen ám, de tudja, ha az embereknek nincs miről beszélgetniük, rögtön az időjárást veszik elő ... — Marhaság! — szakit félbe Markov. — Mielőtt bemegyek valahová, mindig várok néhány másodpercet az ajtó előtt, és hallom, hogy vitatkoznak odabent. hogyan szólal meg egyik a másik után... Ha belépek: „megjavult az idő" és „bárcsak jó lenne a gyümölcs- termés!” Kezd már az idegeimre menni. Mindig egy és ugyanaz. — Lehetetlen — mondom. — Nyár elején jó volt az idő, és a gyümölcs is beérett, mégis szünet nélkül erről beszélnek? Markov még jobban elkomorult. — Üjra elhallgatnak. Ezután az egyik észreveszi, milyen hőség van odakint, majd a másik rögtön hozzáteszi, eső után sír erdő és mező. Csak tán nem vagyunk meteorológiai szolgálat, hogy mindig csak az időjárásról beszélgessenek” — Hadd beszélgessenek! — szólalok meg. — Nem érdemes gyötrődnie a hallgatásuk miatt. — Figyelj csak! — ragad karon Markov. — Segítened kell nekem, hogy leromboljam a némaságnak ezt a falát. Járkálj gyakrabban szobáról szobára, beszélgess az emberekkel, hátha kiderül, mit titkolnak annyira előlem! Tedd ezt, kérlek, szünet nélkül! Kellemetlen. Nagyon. Kellemetlen, na de lehet Markónnak ellentmondani? Különben is, mivel megosztotta velem fájdalmát, ez annyit jelent, hogy a bizalmasa vagyok. Nagyon óvatosan kell eljárnom, hogy a farkas is megtudja, ami érdekli, é.s a bárányok is egészben maradjanak. Eltelik néhány hét, es lám, Markov hívat. — Történt valami új? Ki fogom ábrándítani, de nincs mit tenni. — Magam sem értem, mi történik itt, Markov elvtárs. Ha bemegyek valahová, q horgászásról kezdenek beszélni. Markov gyanakodva rámnéz. — Hiszen nem is járnak horgászni! — Mindegy! Máskor meg a gombákra terelődik a szó. — Észrevették — bólogat komoran Markov. — Nincs más hátra, Sztojanovot kell elküldésünk? Mit gondolsz róla? őszintén szólva, nem gondolok semmit. — Megjárja — mondom hangosan. — Na, Sztojanov, hogy állnak a dolgok? — dörzsöli a kezét Markov. Sztojanovnak valahogy nincs ínyére a beszélgetés. — Nem tudom — vonja meg erőtlenül a vállát. — Egyszerűen: kiismerhetelVELENCEI HADMŰVELET Filmfesztivál — sikerek nélkül A nagy nemzetközi film- fesztiválok - nagyszabású hadgyakorlathoz hasonlítanak. Megalakul a vezérkar, azaz a szervezőbizottság; a főparancsnokság, azaz az' elnökség. titkárság a szállási, étkeztetési, szállítási és híradórészlegek, majd a szakértők útnak indulnak a világ minden tájára, hogy kiválasszák a bemutatásra legalkalmasabb filmeket. Ha ez már megvan, szétküldik a meghívókat. A filmek alkotóinak, szereplőinek, producereinek és a „nehéztüzérség” tagjainak: a kritikusoknak, riportereknek, tv- és rádiótársaságoknak. A „hadgyakorlat” kezdetén fellobogózzák a várfalakat — a fesztiválpalotát s a „legénységnek” elhelyezésére szolgáló szállodákat, megfújják a csatakürtöt, illetve a díszbemutatóra érkező közönséget köszöntő fanfárokat, s megkezdődik a csata. Az egyik oldalon a filmek, szemben velük a közönség és a sajtó. Minden film — egy ütközet. Ha sikeres a produkció, a vezérkar piros pontot kap. Ha bukás — feketét. Az idei, sorrendben negyvenegyedik Velencei Nemzetközi Filmfesztiválról beszámoló tudósítások többsége azt állapíthatta meg: a hadgyakorlat sikerült, de győztesek és vesztesek nem voltak. Igazán rossz film és valódi remekmű nem került a közönség és a nemzetközi zsűri elé. Néhány parázs összecsapásra azért sor került, így — a többi közöti — az olasz filmművészet fenegyereke, Marco Ferrer» A jövő: a nő című filmjét követő sajtófogadáson. Fer- reri minden évben a velencei seregszemle botrányköve. Témaválasztása kétségtelenül eredeti, a megvalósítás rutinos, de amit mond, amit felmutat, az felbőszíti a legjámborabb nézőket is. így volt ez most is. A napjainkban játszódó történet egyik főszerepét a népszerű olasz filmsztár, Ornella Muti alakította, 6—7 hónapos terhes asszonyként. Nem kipárnázva, hanem a maga valóságában. merthogy többnyire csak melltartót és apró bikinit viselt. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy befészkelje magát egy házaspár otthonába! éá családi ágyába, ahol vidám hancúrozások kezdeményezőjeként „domborított”, a szó ezúttal kettős értelmében. A házasság hármasban nem sokáig tartott: a férj halálos baleset áldozata lett Ornella kisasszony és a megözvegyült feleség (Hanna Schygulla) kettesben maradva, forró csókban forrt össze a lesbikus szerelem dicsőségére... Steven Spielberg, az amerikai szuperfilmek egyik legismertebb alkotója (Cápa, E. T.) ezúttal ismét bebizonyította a maga nemében páratlan rendezői kvalitásait, no meg szárnyaló fantáziáját. Indiana Jones című szuperfilmje Indiába vezet, méghozzá egy rejtélyes szekta föld alatti birodalmába, ahol a papok naponta emberáldozattal hódolnak alvilági isteneiknek, s a környékbeli falOrnella Muti és Hanna Schygulla, Marco Ferrer) filmjének ,„szerelmespárja” len lett mindenki. Ha bemegyek egy szobába, az autókról kezdenek beszélgetni; ez a kocsi ennyibe kerül, az a kocsi annyiba .. Markov karon fog bennünket, és elkezdünk hármasban sétálni fel-alá. Karonfogva sétálgatunk, aztán csodálkozunk, hogy az emberek még a szájukat sem hajlandók kinyitni... — Mit gondoltok Gavri- lovról? — kérdezi Markov. — Agilis — jegyzi meg Sztojanov. — Ezenkívül az az ártatlan képe is olyan megnyerő. Telik-múlik az idő, de Gavrilov sem hpzöl semmi újat. — Ha bemegyek valahova, mindenki a futballröl kezd beszélni. Markónra nézek. — Ilyen helyzetben van még értelme, hogy folytassuk? — Nincs, Gesev — mondja nyugodt hangon Markov. — Minden szobában van már saját emberünk. Nincs értelme, hogy szobáról szobára járkálással vesztegessük az időnket. Fordította : Adamecz Kálmán vakból elrabolt gyerekekkel bányásztatják a föld mélyén megbúvó szenet. Indiana Jones, a bátor archeológus behatol a szekta rejtekhelyére, és egymaga legyőzi a fanatikus gyilkosok hatalmas seregét. A film fő jelenete: a hős és két partnere — a vonzó külsejű lokálénekesnő és egy tündéri kínai kisfiú — száguldó csillében menekül az üldözők elől, sok kilométer hosszúságú föld alatti bányavágatokban, tűzhányók fölött, forrongó lávatengereken át. A világ filmgyártása ilyen hatásos képsorokat mindeddig aligha produkált, mint ez a csillevágta. A magyar filmművészet két alkotással képviseltette magát az idei fesztiválon. Vészi János A csoda vége című művét már láthattuk a hazai mozikban, Jeles András Mennyei üdvözlet című munkájának viszont Velencében volt az ősbemutatója. Sajnos egyik sem aratott átütő sikert, de bukásról sem beszélhetünk. Mindenesetre akadhatott volna alkalmasabb új magyar produkció is, amely nagyobb eséllyel vehette volna fel , a versenyt a meglehetősen közepes produkciókat felsorakoztató mezőnyben. Garai Tamás
