Somogyi Néplap, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-06 / 235. szám

1984. október 6., szombat 5 Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Befejeződött az országos közművelődési tanácskozás (Folytatás az 1. oldalról) Az emberek megélhetésé­nek közvetlen gondjai mára a legnagyobbrészt megszűn­tek. Ugyanakkor előtérbe került a „hogyan éljünk” kérdése — állapította meg a továbbiakban. Ennek megvá­lasztásához adhat segítséget társadalmi méretekben a közművelődés és az új értel­miség, amely a szocializmus­ban nőtt fel, és vállalja népünk szolgálatát. Rendkí­vül fontos, hogy ez a réteg mind szélesebb körben kap­csolódjék be a kultúra köz­vetítésébe, terjesztésébe, . s hogy a közművelődés olyan személyiségekkel gazdagod­jék, akik tudásukat, emberi­erkölcsi értékeiket továbbad­va tudatosan hatnak környe­zetükre. Aczél György a továbbiak­ban a közművelődés érték- közvetítő szerepével foglal­kozva . kiemelte annak fon­tosságát, hogy a szelekció elve minden területen a minőség legyen. Jelentse ez a tudomány, a kultúra min­den értékének gondos kivá­lasztását és felmutatását, az értéktelen elutasítását, s je­lentse azit is, hogy az em­berek igényeit úgy elégítsük ki, hogy egyúttal új igénye­ket is keltsünk. Ezzel össze­függésben kitért a mostaná­ban gyakran hallható, a ha­gyományos értékek válságá­val kapcsolatos nézetekre is. Hangsúlyozta : a kultúra munkásainak bátran ki kell állniok szocialista értékeink mellett ; ezek védelmében, továbbfejlesztésében bősége­sen van tennivaló. S nem csupán a szűkebben vett kultúra területén, hanem például az emberek §gymás közöti viszonyát szabályozó magatartáskultúrában is, ahol az új normák mellett a régi beidegződések tovább­élése is tapasztalható. A KB titkára felszólalásá­ban foglalkozott a szocialis­ta nemzettudat erősítésének szükségességével és a műve­lődési intézmények ezzel kapcsolatos feladataival is. Hangsúlyozta: a pártnak, mint a nemzet pártjának a nemzet minden gondját ma­gára kell vállalnia, de gond­jainkat csak a nemzeti gyű­lölködés minden formáját 'e- küzdve, a hazaszeretet és az internacionalizmus alapján oldhatjuk meg. Kultúránk nemzeti tradíciói és a világ- kultúra értékei művelődé­sünk történetében összefo­nódtak: Arany, Petőfi, Ba­bits vagy Ady az egyetemes emberi kultúra kincseit is igyekezett népünk számára hozzáférhetővé tenni szo­cialista társadalomiban pedig a művelődésnek nemcsak le­hetősége, de kötelessége is terjeszteni ezeket az értéke­ket. A továbblépéshez szüksé­ges tennivalókat összefoglal­va a Központi Bizottság tit­kára hangsúlyozta: lehető­ségeinkhez mérten anyagilag is jobban kell támogatni a kultúrát, a közművelődést. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy a vállalatok, a munka­helyek is elfogadják: közvet­len érdekük segíteni dolgo­zóik művelődését. Az előre­haladáshoz az eddiginél több elkötelezett, jól felkészült közművelődési szakemberre van szükség, s arra, hogy a kulturális intézmények bát­rabban vállalják a művelt­ség — benne a politikai, az esztétikai, a műszaki kultúra — új értékeinek megismer­tetését és terjesztését. A ta­nácskozás vitájának légköre azt mutatta, hogy a köz­művelődésben dolgozók cse­lekvő türelmetlenséggel, fe­lelősen és önkritikusan köze­lítik meg és értékelik mun­kájuk eredményeit és hatá­sát. Azt kérte, végezzék na­gyobb önbizalommal munká­jukat, mert tevékenységük eddigi eredményei alapján erre minden okuk megvan. A legfontosabb tennivalók egyike újabb és újabb réte­gek befogadóként és az is­meretek átadójaként való megnyerése a közművelődés­nek. Mindezek a feladatok hosszú távra adnak progra­mot. Megvalósításuk milliók­nak ígér gazdagabb, telje­sebb embfvri életet. A vitában felszólalt Pozs- qay Imre, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára is. A korszerű köz- művelődési szemlélettel kap­csolatban hangsúlyozta azt a követelményt, hogy a kul­turális élet színterein ne a' művelődés tárgyának, ha­nem alanyának tekintsék az embereket. A Hazafias Nép- fronthak, mint politikai tö­megmozgalomnak a közmű­velődésben elfoglalt helyéről szólva kiemelte: döntő té­nyező. hogy a mozgalom résztvevőiben belső indíték legyen a mai műveltségesz­mény terjesztésére. Manapság különösen ak­tuális a közművelődés tár­sadalmasítása, mert csak szerény anyagi eszközök for­díthatók a kulturális élet fejlesztésére — állapította meg. A tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy a társa­dalomban határozott együtt­működési készség van: a nép aktív résztvevője kíván lenni a közművelődésnek. A kormányzati szerveknek pe­dig arról kell gondoskodni, ok, hogy a közművelődés in­tézményi eszközeit pénzügyi lehetőségeinknek megfelelő­en a társadalom rendelkezé­sére bocsássák — mutatott rá Pozsgay Imre. A közművelődési pártha­tározat máig ható jelentősé­gét hangsúlyozva Pozsgay Imre rámutatott: e határo­zat lehetőséget adott a kul­túra méltóságának erősödé­sére arra. hogy a népmű­velő valóban a nép képvise­lője legyen. A vitában hozzászólók kö­zül többen foglalkoztak az alapellátás kérdéseivel és a közművelődés alapintézmé­nyeinek feladataival. A közművelődés szerkeze- ta lényegében nem változott az utóbbi tíz esztendőben — hangzott el a vitában. Vál­tozatlanul gond. hogy a mintegy háromezer hazai művelődési háznak, csupán agyharmada működik szín­vonalasan. Köpeczi Béla összefoglalója A kétnapos vitát lezáró összefoglalójában Köpeczi Béla művelődési miniszter kitért az eszmecsere során gyakran felvetődött kérdé­sekre. Hangsúlyozta: az iga­zi értékek megbecsülése, tá­mogatása. a közművelődés kötelessége, és semmiképp sem szabad engedményt ten­ni az ízléstelenségnek, az igénytelenségnek. A közművelődés társadal­masításával kapcsolatban ki­emelte: feltétlenül szükség van az állami intézmény­rendszer kínálta szolgáltatá­sok és az újabb társadalmi művelődési formák össze­hangolására. Hozzáfűzte: az állami intézményhálózatban is megteremthetők azok ? tormák, amelyek segítik a kis közösségek művelődését. A gazdaság és a kultúra kapcsolatáról szólva kiemel­te: a közművelődés nem le­het kiszolgáltatottja a piac­nak. ugyanakkor fontos an- nau meghatározása, hogy milyen művelődési feladato­kat támogatunk mindenek­előtt áhami eszközökből. Köpeczi Béla végül beje­lentette, hogy dokumentu­mot dolgoznak ki a közmű­velődés helyzetéről, tovább­fejlesztésének feladatairól, s kormány ele terjesztik. A dokumentumhoz akcióterv is kapcsolódik majd, amelyben meghatározzák az elkövei- kező három évre szóló konk­rét feladatokat. Külföldi diákok előtanulmányai Budapesten Mintegy 500 külföldi diák kezdte meg az idéin tanul­mányait a 33 éve működő Nemzetközi Előkészítő Inté­zetben , — tájékoztatta az MTI munkatársát Somos Béla, az intézet igazgatója. Az 54 országból -érkezett hallgatók egy év alatt sajá­títják él a magyar nyelvet, hogy azután 40 egyetemen és főiskolán folytassák ta­nulmányaikat. A Nemzetközi Előkészítő Intézet jogelődje 1951-íben fogadott először külföldi diák óikat ; előbb a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saságból, később más orszá­gokból is jöttek Magyaror­szágra tanulni fiatalok. A 70-es években a Nemzetközi Diákikluib megalakításával létrejött a diák-egyesületek központja is, amely többek között a szabadidő hasznos és kulturált eltöltésében játszik szerepet. A külföldi diákok mint­egy ezer tanórán készülnek fel -egyetemi és főiskolai ta­nulmányaikra, speciális tan­terv szerint. Az első hat hé­ten csak ma,gyárul; tanul­nak, a hetedik héttől kezdő­dően pedig növekvő óra­számiban foglalkoznak a szatobantárgyaikikaJ. A tanév végén a fogadó egyetemek képviselői előtt záróvizsgát tesznek — amely egyben az egyetemi felvételi vizsga is —, ezután a legitJöbben mér­nöki, orvosi, közgazdasági, agrár- és bölcsészettudomá­nyi területeken tanulnak to­vább. Az előkészítő intézet nem­csak nyelvoktatással készíti fel a diákokait, hanem ők az itt töltött idő alatt megis­merkednek a magyar szoká­sokkal; baráti találkozókon, gyár- és termelőszövetkezet- látogatásokon vesznek részt. Az intézet segíti beilleszke­désüket, hiszen — az ottho­ni eltérő szokások miatt — sokszor életiribmus-iválitozta- tásra is szükségük van. A tanárok munkáját könnyíti, hogy nemcsak a magyar felsőoktatási intézmények­kel ápol: jó kapcsolatokat az intézet, hanem oktatás-szer- vezésii, nevelési problémák­ról rendszeresem tapasztala­tokat cserél a 'lipcsei Her­der és a szófiai Nasszer In­tézettel, illetve a kijevi Sev- csenko egyetem előkészítő karával. Hazánk népi építészeti emlékekben egyik leggazdagabb tája a turisták áitai mind gyakrabban látogatott őrség. Képün­kön: a még eredeti formájában látható pankaszi harangláb lene! magazinok Ne firtassuk most, hogyan kerülhettek az úgynevezett magas művészet fogalomkö­rébe Vivaldinak egykor asz­tali muzsikaiként felhangzott hegedűversenyei vagy Mo­zart és Schubert táncdallam­feldolgozásai, érjük be egye­lőre annak a bizonyításra aligha szoruló tételnek a fölermlítésével, hogy talán valamennyi művészet közül a zenét „fogyasztjuk” a legkevesebben. Virágzik a hiedelem; egy szonáta, egy szimfónia vagy akár egy opera élvezetéhez valami íe- nenagy műveltség is szüksé­geltetik, nemcsak nyitott fül és nyitott lélek. Bizonyos ré­tegek ellenállásának eme fa­lát áttörni bizony, nem könnyű, ám — mint a rádió néhány adássorozata bizo­nyítja — nem is lehetetlen. Miből is áll hát a csoda? A hátborzongatóan fennkölt hangzású jelzőhöz — ko­molyzenei — biggyessz egy mindenki számára vonzó alanyt, például azt: lemezlo­vas, és máris biztosra me­hetsz. Lásd Batta András és Varga Bálint András szom­batonként jelentkező maga­zinjának népszerűségét! Nem árt, ha a titokzatosság ele­meit is becsempészed a cím­be, a la mode Magyar Kor­nél és Szirányi János. Így: Komolyzenei zsákbamacska. S ki ne voln a kíváncsi a cso­mag rejtelmeire, ráadásul vasárnap délelőtt? Elhúzha­tod a mézesmadzagot is a nagyérdemű publikum előtt, Varga Ferenc és Varga F. István receptje szerint, imi­gyen: Déli zeneparádé. Cél­ba veheted a honfiúi és honleányi érzelmeket, aho­gyan Solymosi János teszi A szülőföld muzsikája című népzenei-komolyzenei soro­zatával. S az étvágygerjesz­tés után jöhet a gazdag fo­gás! No, persze, csak apró fa­latokban! A fentebb említett tudatos szerkesztők legföl­jebb négy-ötperces dózisokat mérnek, nehogy az eledel megülje a gyanútlan ember gyomrát vagy már kezdetben a vendég torkán akadjon. S a „húshoz” természetesen „köret” is dukál. Egy fárasz­tó Bach-partitarészlet után népszerű operaidézet követ­kezhet, majd újra egy filozó- fikusabb tartalmú Liszt-zon­goradarab; ezután újabb pi­hentetőként esetleg Dvorak valamelyik tetszetős szláv tánca. Közben hangulatos csevegés. Batta, Varga B. András, Magyar Kornél úgy odaszögezi a hallgatót a ké­szülék mellé történelmi és művelődéshistóriai esemé­nyek felidézésével, anekdotá- zással és a szabad képzet- társítás által adott számos más lehetőséggel, hogy an­nak eszébe sem jut elmoz­dulni a műsor végéig. Még hatásosabb, de egy szemernyivel sem kellemet­lenebb az eljárás, ha a szerkesztő némi tudnivalót is adagol, no, persze módjá­val. Íme, a Déli zeneparádé készítőinek receptje! Végy egy zenei formát, például a fúgát! Egy hatásos történet kíséretében szedd ízekre, döbbentsd rá hallgatóidat ar­ra, hogy a dux, a comes, a repríz és a coda fogalmá­nak megértése nem ördön­gösség; ébreszd rá, hogy ta­lán maga is írhatna hason­lót, ha annak idején nem la­zsált volna az énekórákon, s .utána, — ugyancsak némi felvilágosító és szórakoztató csengés közbeiktatásával — mutasd be, hogyan változott a forma Bachtól Brittenig! S nem kell félned, hogy az adás épp ebédidőben hang­zik el! A harmadik üdvözítő me­tódus: egy táj szépségének, a hajdani paraszti nép élet- sorsának ecsetelése közben népzenével, illetve annak komolyzenei fel1-vagy átdol­gozásaival fölidézni a han­gulatot. Ha mindezt iskolá­ban követik el, a pofonegy­szerűt is tudományosan ma­gyarázni akaró szakemberek, rögvest komplex hatáskeltés­ről kezdenek beszélni, ám ha Solymosi János szerkeszti ily módon *A szülőföld mu­zsikája adásait, nem érzünk vágyat semmiféle értelmezés­re, csak a bámulat marad, no meg annak óhajtása, hogy ennek a sorozatnak minden egyes adása minél hamarabb kerüljön az iskolákba leme­zen vagy magnószalagon. Lengyel András Á HŐSIESSÉG LOGIKÁJA Hogy emlékezetünk menyT nyíre nyúlik vissza az idő­be, s képesek vagyunk-e vé­giggondolni egy-egy nagy történelmi sorsfordulónkat az utolsó konzekvenciákig, nemcsak szándékon és lelki­erőn múlik, hanem azon is, hogy birtokunkba jutnak-e a tények, amelyekkel nyu­godtan szembenézve, józanu' mérlegelhetünk. A köztudat már számukat illetően is pontallan, hiszen Áradon szenvedett vértanúságot az 1849. augusztus 22-én fel­akasztott Ormai Norbert ez­redes. az 1849. október 6-án agyonlőtt Kiss Ernő altá­bornagy, Dassewfify Arisz­tid, Schweidel József tábor­nok és Lázár Vilmos ezre­des, az ugyancsak 1849. ok­tóber 6-án felakasztott Au­lich Lajos, Damjanich Já­nos, Knezic Károly, Láhner György, Leiningen-Wester- burg Károly. Nagysándor Jó­zsef, Poeltenberg Ernő. Tö­rök Ignác és Vécsey Károly tábornok, valamint az 1849 október 25-én agyonlőtt Ka­zinczy Lajos ezredes. De ve­lük együtt Aradon volt a börtönben megtébolyodott és elmebetegként meghalt Len- key János tábornok is. aki csak szomorú és tragikusan gyors betegségének köszön­hette, hogy megmenekült a kivégzéstől. Nevüket azért idéztük, hogy azok hangzása és ol­vasata szokottabb legyen a hősiességnek nem épp bővi- ben levő korszak embere számára, hogy a fül és a szem könnyebben megőriz­hesse a jövő korok magyar­jai számára. Végigkísérni hősünket vértanúságuk út­jának állomásain ezúttal nincs mód, hiszen hosszú volna az 1848—49-es sza­badságharc utolsó felvonásá­nak, a világosi fegyverleté­telnek, majd Haynau vé­rengző bosszújának ténysze­rű történetét most felidézni. Az meg végképp nem len­ne könnyű; hogy egyetlen emlékezéssel visszaszorítsuk azt a köztudatban — a sza­badságharc megítélésében — most is kísértő, nemzeti- romantikus, egyszerűsítő és csak hősökről és csak áru­lókról tudni akaró szemléle­tet, amely ránkmaradt. Hiszen áruló volt-e Gör­gey, akii látta, hogy a több­szörös túlerővel szemben hadserege már nem tud si­kerrel ellenállni, legföljebb elpusztulni értelmetenül. Azt mondhatjuk : helyesen számított, amikor a kilátás­talan katonai helyzetben a kisebb rosszat választva a cári csapatok előtt rakta le a fegyvert. Ez a fegyverleté­tel, ha feltétel nélküli volt is, szabadságharcunk jogos­ságát hirdette és tiltakozást jelentett az ellen a felfogás ellen, ami törvénytelen lá­zadásnak próbálta beállítani a magyar szabadságharcot. A szomorú aktus kifeje­zésre juttatta azt a felisme­rést. hogy a korabeli Euró­pa két legerősebb katonai hatalmának csapataival szemben nincs mód a to­vábbi fegyveres ellenállásra, hogy a függetlenségért har­coló magyar hadat a túlerő leverte, de nem adott fel semmit azokból az eszmék­ből, amelyeknek lobogója alatt a szabadságharcot ön- feláldozóan, szívósan és ki­tartóan végigk'üzdötitük. A fegyverletétel után rö­vid idővel megkezdődött a példátlan megtorlás, amely­nek áldozatai az aradi vér­tanúk. A kivégzettek közül egyik sem akart meghalni, hős mártír, vértanú sem akart lenni. De búcsúleve­leik és életük szívszorítóan keserű utolsó percei bizo­nyítják, hogy rendelkeztek a szükségszerűnek azzal a bel­ső tudatával és azzal az erő­vel, amely ahhoz kell, hogy az ember „a halálba indul­jon az életért, s ereje legyen nyitott szemmel elviselni az élet egész poklát, lelkében a szépség, igazság nagyszerű, fenséges élethimnuszát érez­ve”. Emberek voltak, akik a szabadságáért és független­ségéért küzdő nemzet erköl­csi tisztaságáért — mintegy nevében — mertek szembe­nézni a halállal. Hősök voltak, és helytál­lásukban legjobb erényeiket becsüljük. Cselekedetük, ma­gatartásuk magas erkölcsi- sége avatja őket mintává, példaképpé, hogy általuk is nagyobb legyen nemzeti kö­zösségünk öntudata és er­kölcsi ereje. Erőszakkal vet­ték el tőlük az életüket, de emberi magatartásukkal a halálukból is értéket te cm- tettek, amelyet meg kell őriznünk, jobban is talán, mint eddig teltük. Hiszen — és erre is a vértanúságuk dokumentumait megismer­tető könyv döbbent rá ben­nünket — méltó életrajza egyiküknek sincs emlékosz­lopuk tévedésből vértanúha­láluktól távolabb került és csak egyikük, Lenkey János nyugvóhelye van Magyaror­szágon. Egerben. A történelem nem adott igazat Haynaunak, aki gő­gösen kijelentette: „Egy év­századig nem lesz több for­radalom Magyarországon...” Mi tudjuk, hogy nekik, a vértanúknak lett igazuk Nekik, akik tiszta lelkiis­merettel, bátran álltak bírá- ik és hóhéraik elé, azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy „mit istennek megfej the! el­len végzete reánk fog írér­ni, tűrni fogjuk férfias el­szántsággal, s az öntudat azon boldogító reményéb n, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet”. Csikós József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents