Somogyi Néplap, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-30 / 255. szám
1984. október 30., kedd Somogyi Néplap 7 Fióküzlet Lemezek, hangszerek birodalma Az idegen, aki ritkán, jár Marcaliban, örömmel fedezi fel, hogy a hanglemezeknek, hangszereknek, kottáknak, zenei kiadványoknak méltó üzletet nyitottak. A helyi áfész 55-ös könyvesboltjának 55/a számú fiókja a szép üzlet. Fazekas László- nétól, a vezetőjétől értesültünk ezekről. Elmondta, hogy nemcsak a hely új, hanem a kínálat is gazdagabb. A választék ma mintegy háromszázezer forint értékű : lemezek, kazetták és egyéb árucikkek. A havi forgalom elérd a százezer forintot, s ez helyi viszonyok között jónak mondható. Aki nem akar zsákbamacskát vásárolni, az meghallgathatja ,a kívánt lemezeket. A boltvezető úgy jellemezte üzletét, mint „az ifjúság boltjá”-t. Főként fiatalok járnak, vásárolnak itt a legkülönfélébb popzenét kérve. A prózai nagylemezeket főként az idősebbek keresik, akik zenében a régebbi időszakok slágereit szokták vásárolni. Az őszi lemezhetek forgalma tíz év átlagában most volt a legnagyobb: kilencven művészr Édes anyanyelvűnk verseny Sátoraljaújhelyen ünnepélyes eredményhirdetéssel véget ért a középiskolás diákok országos édes anyanyelvűnk versenye. A százhu- szonmégy gimnáziumi, szakközépiskolái és szakmunkásképző intézeti diák pénteken doglozatat írt, vasárnap pedig nyilvános szóbeli vetélkedőn adott számot a magyar nyelv, a magyar nyelvtan ismeretéből, bizonyítva: képesek jól, szépen, helyesen alkalmazni anyanyelvűket. A középiskolád ;tanulók 1984. évi országos édes anyanyelvűnk verseny győztese Csóka Tünde sátoraljaújhelyi, Fábián Csaba komlói, Fodor András miskolci, Itzés Gábor győri, Kaposvári Béla miskolci, Lakatos Attila győri, Márkus Gábor tatai. Nagy László debreceni, Réti Andrea budapesti, Sidó Katalin mosonmagyaróvári, Tardos Judit ózdi, Tóth Molnár Edit orosházi, Tóth Teodóra szentesi. Varga Katalin mosonmagyaróvári és Virág Éva soproni tanuló. A bíráló bizottság és Sátoraljaújhely város tanácsa a. nyelvoktatásban elért kimagasló eredményéért, a tanulók jó felkészítéséért két tanárt: Csejtei György- nét, a győri 400-as ipari szakmunkásképző és Bocskai Mihálynét, a szentesi Horváth Mihály gimnázium tanárát is elismerésben, jutalomban részesítette. A diákók, a kísérő tanárok, a szülők és a vendégek vasárnap reggel Széphalmon megkoszorúzták Kazinczy Ferencnek, a nagy magyar nyelvújítónak a sírját. Téli tárolású káposzta vásárolható 2,50 Ft kg. 100 kg feletti tételt hazaszállítunk. Latinca Sándor Mg. Tsz Kaposmérő. Eladás: Kaposvár, Ü jmajori-telep. Telefon: 13-370. Munkana pokon. : 10—16 óráig. (72492) lemez talált gazdára. Néhány régi felvételt is kedvezményesen árultak. így vált legkeresettebbé a Bánk bán keresztmetszet, az újak közül pedig a Latinovits- nagyilemez. Teljes operafelvételeik is vannak, a polcon láttuk a Simon Boccanegrát. a Carment, a Parasztbecsület új felvételét. Jelena ObNagyon ritkán látott barátom a minap a vacsora mellől ugrasztott fel. Válla- mat rázva, kétségbeesetten mondta: fiát garázdaság miatt őrizetbe vette a rendőrség. Nehezen, összefüggéstelenül sorolta, amit tudott, s kihámozhattam belőle, hogy a fiú, aki pénteken kora ^délután — apja nem tudta, hová — elment hazulról, s vasárnap este erősen ittasan, töibbedmagával békés járókelőket ütlegelt, sőt kezet emelt az őt igazoltató rendőrre is. Mire ezt elmondotta, kissé lehiggadt, s kérdéshez jutottam én is. „Hányas cipőt hord a fiad?” Barátom tá- tott szájjal nézett rám ... Akkor és ott nem folytattam a kérdezősködést.- Sok és jó okom volt rá. Az egyik — s talán ez a legfőbb —, hogy csecsemőkora óta ismerem barátomnak e tanév végén érettségiző fiát, ne- gyed-félévente egy-egy szombat délelőtt orrvérzésig focizom vele s társaival a lakótelepi düihöngöben. A fiú olyan, mint a többi majdnem-választópolgár. A legváratlanabb időpontokban bukkant fel lakásunkban, átfutotta többhetes-hónapos képesújságjainkat, folyóiratainkat — egyiket- másikat kölcsönkérte, megkérdezte tőlem, hogy szerintem végre már bojkottmentes lesz-e a következő olimpia Szöulban, s hogy tippelek: ki lesz az elnök januártól túl a Nagy Vízen?... S amikor mindezeket a —számára bizonyára nagyon fontos — dolgokat megtárgyaltuk, kibökte, hogy ő tulajdonképpen moziba szeretne menni, de egyedül nem élvezi a filmnézést, nem mennék-e el vele ... Természetesen elmentem. Mert Tibor azért hívott moziba, mivel szüksége volt rám. Nekem is szükségem van rá : a bizalmára, s becsülöm érte, hogy engem tisztel meg vele. Vajon reám van-e szüksége Tibornak? Kétlem, bár a gyakorlat az ellenkezőjét bizonyítja. A fiúnak felnőttre van szüksége! Olyan felnőttrazcovával, illetve Cisiaj- kovsákij balettzenéjét, a Hattyúk tavát a Szovjet Rádió Szimfonikus Zenekarának előadásában, Rozs- gyesztvenszkij vezényletével. Fuvola, furulya, hangszertartozékok is a kínálat részesei. re, aki szóba áll vele, aki meghallgatja, aki nem enged meg neki mindent, és nem tilt meg mindent, aki nem a „hiszen még gyerek !”-et, hanem a majdnem felnőttet látja benne... S vajon miért pont énhozzám jön a barátom fia? Ez volt a másik ok, amiért akkor este nem kérdezősködtem tovább. Ismerem barátom életmódját, a világ minket körülvevő dolgairól alkotott véleményét, azaz azt az állapotát, hogy a legtöbb dologról egyáltalán semmi véleménye nincs. Többek között azért is látom őt ritkán, mert már vagy másfél évtizede egyebet sem tesz, mint a pénzt hajtja. Lakást vásárolt, majd házat épített. Nyaralót nem azért vett, hogy pihenjen benne, hanem hogy minden talpalatnyi földjét telerakhassa fóliával, hogy övé lehessen az első primőr a közeli piacon ... Mire marad, mire maradhat ideje? A minapi, asztalunk mellett előadott, kétségbeesett dadogása azt bizonyította, a saját gyermekére sincs. Tibornak van márkás teniszütője, japán robogója, hifiberendezése, külön szobája. Apja nincs. Olyan értelemben vett apja, akire nyugodtan mondhatná ki: igen, ő az apám, a barátom, a bizalmasom, olyan ember, aki példa előttem. Szülők vagyunk-e valamennyien, akiknek otthonából naponta elmegy iskolába, dolgozni egy-két gyerek? Észrevesszük-e őket? Figyelünk-e eléggé rájuk? Azokra az emberekre, akik néhány év múlva ugyanolyan keményen dolgoznak majd, mint mi manapság? A statisztika az ellenkezőjére utal. Szemléletet kell változtatnunk! Nekünk kell többet adni magunkból — az ő érdekükben és a társadalom érdekében. Hogy ne csak egymás mellett, hanem együtt is éljünk velük! H. Z. Világítás az iskolákban Korszerűsítési javaslatok A felmérések tapasztalatai szerint az általános iskolák hetven százalékában — mintegy két és fél ezer régi tanintézetben — indokolt lenne a tantermek világításának korszerűsítése. Az Épületgépészeti és Villamossági Tervező Vállalat a közelmúltban összegezte az iskolavilágítás modernizálásában, javításában elért hazai és külföldi eredményeket, hogy az így összegezhető javaslataival útmutatást adhasson a tantermek világítását felújító tanácsoknak. A külföldi és a hazai vizsgálatok ugyanis tanúsítják: a világítás hozzáértő korszerűsítése jelentősen javítja a tanulók és tanárok közérzetét, szellemi teljesítményét, az emlékező- és a koncentrálóképességet. a gondolkodás logikáját. A régi iskolákban többnyire opálgömbös lámpákkal világítanak, ezek fénye azonban gyengébb a szükségesnél, ráadásul gyakran kápráztatnak és zavaró árnyékokat vetnek. A tanteremvilágítás korszerűsítésére javasolt műszaki követelményrendszer sarkalatos pontja, hogy az opálgömböket felváltó fénycsőlámpák összefüggő láncolatát a padsorok hosszanti tengelye fölé szereljék. így valamennyi pad egyenletes erősségű fényt kap, s nem alakulnak ki gyengébben megvilágított zónák, mint a keresztirányban elhelyezett fénycsőlámpáik esetén. Fontos az is, hogy a táblák visszatükröződés nélküli megvilágításáról gondoskodjanak, és lényeges : a fénycsőlámpák közül csak a lemezlamellás típusokat használják. Ezek ugyanis nem vakítanak, mert a fénycsövek nem kerülhetnek a tanulók szemének látószögébe. A korábbi világítás-korszerűsítéseknél gyakran előfordult, hogy csupán az izzólámpákat váltották fel fénycsövekkel, az egyfázisú vezetékhálózatot azonban nem alakították át háromfázisúvá, így a fénycsövek bántóan vibráltak. Az elektromos hálózat felújítását egyébként a korszerű oktatáshoz szükséges, árammal működő szemléltető eszközök mind széleseb Li körű használata is indokolná. A számítások szerint a megfelelő tanteremvilágításhoz 350 luxnyi. káprázat- mentes fényre van szükség, így több mint kétszer annyi fényt kaphatnak a tantermek, mint az elavult izzólámpás megoldással, s a villanyszámla is kevesebb lesz, mert az energiatakarékos fénycsőlámpákkal felére csökken az áramfogyasztás. A világításkorszerűsítés javasolt műszaki megoldásait a gyakorlatban is kipróbálták a Tolna megyei Dunakömlődön, Tolnán és Dunaföldváron, három régi, építészeti szempontból különböző — emeletes és földszintes, boltíves és lapos fö- démű. hosszabb és rövidebb tantermű — iskolában. A tapasztalatok kedvezőek, azt igazolták, hogy az egymástól sok tekintetben eltérő régi iskolaépületekben is gazdaságos lehet a tanteremvilágítás rekonstrukciója. Az ellenőrző vizsgálatok során szerzett tapasztalatok felhasználásával kidolgozzák az iskolavilágítási rekonstrukciók műszaki és gazdasági követelmény- rendszerének végleges formáját. Ezt a jövő év elején tervezési útmutatóként megjelentetik, hogy a szakszerű fejlesztéshez segítséget nyújtsanak valamennyi érdekelt beruházónak, tervezőnek és kivitelezőnek. Szülő-e mindenki, akinek gyermeke van? HÍREK Október 30 Kedd Alfonz A nap 6.25 óra&or kél, s 16.30 órakor nyugszik; a íhold 13.00 órakor kél, s 21.15 órakor nyugszik. Á várható időjárás: Keleten is fokozatosan csökken a felhőzet, eső már nem valószínű. A köd a déli órákra az ország nagy részén feloszlik. Mérsékelt légmozgás lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden a tartósan felhős, ködös helyeken 10, máshol 15 fok jkörül alakul. — Sorsforduló címmel vetélkedőt rendezett a szocialista brigádok, részére a Kaposvári Ingatlankezelő Vállalat. A tegnapi rendezvényen 34 brigád vett részt, az első hat részesült jutalomban. — Befejeződött Pécsen a IV. országos diaporáma-vi- tafórum. A kétévenként megrendezésre kerülő vitafórumon a műfaj helyzetét, az alkotók munkáját Doz- vald János összegezte, majd a díjnyertes pályamunkákat tekintették meg az érdeklődők. — Somogyi nyertese is van a Televízió népszerű Kapcsoltam telefonos játéknak. A kaposvári Bognár Krisztina 200 forintos taka- rékbetétkönyivet nyert a takarékossági világnap alkalmából, az OTP budapesti V. kerületi fiókjának ajándékaként. — Kitüntetett szakcsoportok, kistenyésztők. A kisállattenyésztésben és árutermelésben az utóbbi három év eredményeiért a Báldy Bálint emlékplakett ezüst fokozatéit a tahi nyúl- tenyésztő, bronz fokozatát a szóládi nyiúltenyésztő-szak- csoport kapta meg. Az emlékjelvény ezüst fokozatát a kétíhelyi Huszár Jenőné. bronz fokozatát pedig a tabi Sümegi Árpád nyerte el. — A karádi Vöröskereszt- alapszervezet vezetősége az idén is megszervezi a véradók ünnepélyes találkozóját. Hétfőn este az Aranykalász Tsz anyagi támogatásával. az általános iskola tanulói vidám műsorral köszöntötték az önkéntes véradókat. — Közgyűlést tartott a hét végén a siófoki Rosszul- látók Baráti Klubja. A rendezvényen a klub ez évi munkáját méltatták, valamint időszerű politikai kérdésekről tárgyaltak. A tagok ezután az öregek otthonában műsoros programon vettek részt. Valutaárfolyamok október 30-tól Vételi Eladási Pénznem árf. 100 egys. Ft-ban Angol font 5 952,42 6 320,62 Ausztrál dollár 4 137,02 4 392,92 Belga frank 79,57 84,49 Finn márka 768,93 816,49 Dán korona 442,99 470,39 Francia frank 521,15 553,39 Görög drachma a) 39,26 41,68 Holland forint 1 417,84 1 505,54 Japán yen (1000) 199,52 211,86 Kuvaiti dinár 16 370,49 17 383,09 Jugoszláv dinár b) 23,75 25,21 Kanadai dollár 3 716,88 3 946,78 Norvég korona 553,30 587,52 NSZK-márka 1 606,76 1 706,14 Olasz líra (1000) 25,87 27,47 Osztrák schilling 228,77 242,93 Portugál escudo 30,14 32,00 Spanyol peseta 28,63 30,41 Svájci frank 1 945,48 2 065,82 Svéd korona 565,14 600,10 USA-dollár 4 913,13 5 217,03 a) vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 500-as b) vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 100-as Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1984. július 31 -i közlésnek megfelelően vannak érvényben. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : 11-510 ^ 10 évvel ezelőtt, 1974. október 30-án halt meg — 66 éves korában — Harangozó Gyula magántáncos, koreográfus, Kossuth-díjas balettmester, balettigazgató, a magyar balettművészet egyik legjelentősebb egyénisége. Diák korában statisztaként került az Operaházhoz. Az 1928—29-es évadtól 1936-ig magántáncos volt. Csaknem minden repertoáron levő darabban szerepelt, s így alkalma nyílt a különböző stílusok és alkotói módszerek tanulmányozására. Első koreográfiáját még 1935-ben készítette Az ember tragédiája szegedi szabadtéri bemutatójához. Az ÁMíami Operaházban a következő évben mutatták be önálló koreográfiáját, a Csárdajelenetet (Hubay Jenő zenéjével), amely sikeres kísérlet volt a nemzeti balett kialakítására. 1937-ben balettmesterré nevezték ki, s később Nádasy Ferenccel együtt dolgozott. Művészi fejlődésének jelentős állomása volt 1953-ban Delibes Copnéliája és 1956- ban A csodálatos mandarin korszerű táncos újrafogalmazása. Még egy önálló új alkotással jelentkezett, a Ludas Matyival ; később néhány korábbi művét újította fel, illetve dolgozta át. — Raksányi Lajos festményeiből nyílik kiállítás csütörtökön. Kaposváron, a Képcsarnok Vállalat Vasza- ry-termében. Az idős mester kiállításának megnyitóján közreműködik Csornák Árpád színművész. — Társadalmi munkáiban építettek utat Látránytoan. a főutcán a falu lakosai. Az egy kilométernyi úthoz az építőanyagot a községi tanács adta. — 3000 köbméter kavicsot ad díjtalanul, illetve kedvezményes áron évente a helyi tanácsnak a berzencei Március 15. Tsz. Ez tette lehetővé, hogy a község és a hozzá tartozó Somogyudvar- hely útjainak többsége az elmúlt években korszerűsítsék. — Kaposvári szerző, Csupor Tibor munkáját is közli a Kossuth kiadó új kötete, a Viselkedéskultúra „Tanulmány az étvágyról” címmel. — Nyugdíjasainak szervezett kirándulást a hétvégén a SÁÉV szakszervezeti bizottsága. A Bakony nevezetességeit 46-an tekintették meg. Halálos gázolás Szombaton este Nagykorpádon kerékpárja hátsó csomagtartóján szállította a 13 éves Orsós Tibor tanulót Orsós Ferenc 25 éves rokkantnyugdíjas; áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és ott összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival. A kerékpáros könnyű, utasa súlyos sérülést szenvedett. Figyelmetlenül vezette vasárnap reggel gépkocsiját Wirth Gyula 70 éves siófoki nyugdíjas, és 9 órakor, Fonyódon, a vasútállomással szembeni kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elütötte Magda Endréné 55 éves marcali főzőnőt. Magda Endréné a helyszínen életét vesztette. — GAZSZUNET! Értesítjük Tisztelt Gázfogyasztóinkat, hogy 1984. október 31-én (szerdán) 12-től 15 óráig SIÖFOK egész területén gázszünetet tartunk. Kérjük, szíveskedjenek gázkészülékeiket a fenti időpontban „zárt” állapotban tartani. KÖGAZ ÜZEME. Kaposvár. (264892) — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy november 4-én Kaposváron országos átlátás kirakodóvásár, november 5- én Marcaliban országos állat- és kirakodóvásár lesz. (72303) Egymás mellett, de nem együtt