Somogyi Néplap, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-21 / 248. szám

1984. október 21., vasárnap

Somogyi Néplap

5

MOCSÁRI GÓLYAHÍR

Operett

a lápországban

Bemutatót tartott pénteken a Csiky Gergely Színház. Johann Strauss A cigánybáró című nagyoperettjét Babarczy Lászó állította

színre.

Maszatos kölyök koromban kölcsönöztem a szomszédból egy sárga fedelű kis könyvet; szidtak is miatta, hogy ponyvát olvasok. A nemes irodalmat — ezt a reklámfogást tanítani kellene — ponyvakülsőben jelentette meg a kiadó, s éppen Jókai Mór A cigánybáró című kisregénye volt az első olcsókönyvtári kötet. Jó húsz éve nem olvastam Jókait; a bemutató most rákényszerített. A cigánybáró vázlat, egy pikareszk rövid tartalmi kivonata, s mégis : elismerő csettintge- tésekre ragadtatja, mosolyra fakasztja olvasóját.

Strauss diadalmas operettjének kevés köze van Jókai művéhez. Már a nevek korrekciója is mutat valamit. Ami Jókainál Botsinkay, Loncsár, Cafrinka, az a szövegíró Schnitzer Ignácnál Barinkayra, Zsupánra, Czip- rára szépül. Mocsár-Magyar- ország is elveszti bűzös, rothadástól émelyítő szagát, és pacsuliillatú lesz. A cselekménnyel kontár orvosborbélyként bánt el Schnitzer: eret vágott, de egészséges emberen ... Gyanítom, a korabeli bécsi közönségnek akart kedvezni bizonyos változtatásokkal, illetve Mária Terézia kegyességének nyomatékosításával.

A kaposvári bemutató — Babarczy László dolgozta át a szöveget — érezhetően menteni akarta a menthetőt; Jókait szerette volna rehabilitálni, amennyire le- hetétt. Nagyon nem, mert erre a remek zene, mint keret, nem adott lehetőséget. Strauss operettjére ugyanis a korabeli kritikus, Max Kalbeck joggal mondhatta: „... abban a boldog reményben élünk, hogy Strausst nemsokára ott üdvözölhetjük, ahová való: az

operában.” Hát még ha ennek a majdnem-operának a zeneszerzője egyként ismerhette volna a szerb, a cigány és a magyar népzenét! — tehetnénk hozzá.

A zenei anyag színvonala csapdája az előadásnak; ha ugyanis egy színháznak nem áll rendelkezésére kellő számú énekes színész, megfelelő nagyságú zenekar, akkor csak egyet tehet, s ezt tete eddig a kaposvári társulat is: operettpersziflázs- zsá változtatja a dalművet. Itt azonban erre csak módjával volt lehetőség a bő zenei anyag miatt. Sziszifuszi teljesítményre vállalkoztak, a szikla holtpontról vissza-visszafordul és agyonnyomja hőseinket. Mert meg kell mondani, hősi teljesítmény az, amit látunk-hal- lunk tőlük: körömráspollyal próbálják kifűrészelni a vastag tölgyet. S néha megtörténik a csoda. Ügy szól a kórus — és ebben évek munkája van —, mint az igazi. Olyan lírai pillanatoknak vagyunk tanúi, mint Szaffi, Czipra, Barinkay hármasa stb. Néha humordrágakő is szikrázik, leleplezve a hamisítványokat. Milyen kár, hogy a Zsupánt jó formában alakító Dánffy Sándor nincs többet színen, és a latyisan groteszk Hu- nyadkürti Györgynek is csak percei vannak az ugyancsak mulatságos epizódot alakító Dunai Károly- lyal. Gőz István ezúttal nemcsak Ottokárként cset- lik-botlik: nem találja a helyét színészként sem. Siker reményében tért vissza a színpadra Pálfy Alice és Somogyi Géza.

A darab úgy indul, mintha Szőke István rendezte volna: hosszú némajátékkal. Másfél díszletben játsszák. Az előjáték egyharmad színpadelőtérben „zajlik”; a további jelenetek egy agyonzsúfolt romkastélyban, melyet láp vesz körül, gőzölög, fortyog, békát terem. Szinte illuzórikussá válik az operett egyik fő összetevője, a tánc. (Gessler D. György a lehetetlent kísérti koreográfiájával.) A színészek botladoznak, az ugrásoknál féltjük őket. Ha Szegő György a díszlettel nem is remekelt, kosztümjei pompásak, megidézik a különböző népviseleteket is.

Igazából csak három alakításról beszélhetünk, ha az énekesi produkciók is szám- bavehetők itt és most. Spindler Béla Barinkayja délceg, sugárzó egyéniség: a színész lelke ragyog át a figurán. Lányok álma lesz! Meggyőződésem azonban — gondoljunk csak Candide- jára! — kitűnő musicalszínész is lehetne, ha a színházunkból nem tűnt volna el ez a műfaj. Itt azonban igazi operai hang szükségeltetne! Molnár Piroska visz- szatérése reveláció. Telt altját színészi átélés is hitelesíti. Az előadás szenzációja: Pirisi Edit Szaffija. Ahogy elfogódottsága felengedett, úgy lett egyre fényesebb, csillogóbb a hangja ennek a bakfis Szaffinak, aki — ha jelen van — uralkodik a színpadon. A műfaj nyeresége ő, az évi egy operett- berriutatót figyelmbe véve élő luxuscikk.

A szándékokban már-már heroikus, a megvalósításban inkább a „visszajókaisított” részletekben remek produkcióban további szereposztások is bemutatkoznak majd. A bemutatón a soroltakon kívül Komlós István, Kis- yárday Gyula, Gangl Edit, Vizsnyiczai Erzsébet, Lukács Csilla szolgált még az előadás javára.

Leskó László

NEVELÉSRŐL

A személyiség megismerése .

Népesedéspolitikai

intézkedések

Az Országos Tervhivatal irányításával munkaközös- sék készíti elő a nemrég közzétett népesedéspolitikai célok elérését segítő jogszabályokat, intézkedéseket. Ezeknek a bevezetése — miként dr. öry Imre, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese,, a bizottság tagja az MTI munkatársának p'jTiondta — a következő évektől várható. Az egyik intézkedés: a korábbinál négy héttel tovább folyósítják a terhességi és gyermekágyi segélyt. Ez a négy Iáét csak a szülés előtt vehető igénybe. Ily módon kívánják általánossá . tenni, hogy a kismamák a szülés előtti időszakban otthon maradjanak, fokozottabban óvják egészségüket, rendszeresen megjelenjenek a terhesgondozáson, megfelelően felkészüljenek gyermekük fogadására. Kedvező változás az is, hogy a szülési segély összege — jelenleg 2500 forint — emelkedik.

A másik jelentős intézkedés azt szolgálja, hogy a gyermekgondozási segétyt fokozatosan felváltja az úgynevezett gyermekgondozási díj. A tervek szerint az anyák, amíg otthon gondozzák- gyermekeiket, az őket járóbetegként megillető táppénz összegével azonos díjat kapnak gyermekük egyéves koráig. Jelenleg a gyermek gondozását vállaló szülő fizetés nélküli szabadságot, továbbá mintegy ezer forint havi gyermekgondozási segélyt kap.

Kedvezőbbek lesznek a gyermekápolási tánpénz folyósításának feltételei is. A szülők gyermekeik 10 éves koráig vehetik igénybe ezt a juttatást (jelenleg 6 év a korhatár). A gyermeknevelés családi költségeihez ugyancsak nagyobb mértékben járul hozzá az állam.

A nevelés fő célja: gyermekeink személyiségének fejlesztése. Az erre irányuló közös munkában szülők és nevelők mindannyian tapasztaljuk, hogy mennyi a gond. Sokszor éppen azért, mert nem ismerjük eléggé gyermekeinket. A tudomány is azt bizonyítja — a szülői, nevelői tapasztalat mellett —, hogy feltétlenül szükséges a fejlődő személyiség megismerése. Anélkül, hogy részlétesebben foglalkoznánk a személyiség fogalmával, csak annyit emelünk ki: a személyiség sajátos egység, mely minden gyermeket mássá tesz. Ebben a bonyolult egységben azonban vannak kiemelkedően fontos „szférák”, lelki tulajdonságok, mint az ideg- rendszer, a testi alkat, a vérmérséklet, a gondolkodás, az érdeklődés, a képességek, a jellem, a világnézet (hogy csak a legfőbbeket soroljuk fel), s ezek határozzák meg a gyermek, az ifjú cselekvését, viselkedését.

Nézzük a tanuló testi fejlettségét! A túl apró vagy túl dundi gyermekekben sokszor kialakul bizonyos kisebbrendűségi érzés a tényleges vagy vélt sérelmek miatt. Ugyanígy a hosszúra nyúlt gyermek gondjai is sajátosak. Az idegrendszeri fejlettség is sokkal fontosabb, mint gondolnánk.

Ismernünk kell a gyermek érdeklődését is — hogy mivel- foglalkozik szívesen. Ugyanis gyermek, felnőtt egyaránt abban ér el több sikert, ami érdekli, amit szívesen végez.

A tanuló érzelmi világának megismerése sokrétű munkát igényel. Tudnunk kell, hogy milyen vágyai, törekvései vannak, kiala- kultak-e nála a nemes szenvedélyek — tudásvágy, munkaszeretet, valamilyen hivatás iránti vágy —, hogy mennyire a hangulatai irányítják. Milyen viszonyban

van a többi társával, kikkel barátkozik, kit szeret, kit gyűlöl és miért... A temperamentum, a vérmérséklet, szintén alapvető személyiségvonás: a gyermek érzelmei milyen gyorsan vagy lassan alakulnak ki, tartó- sak-e és cselekvésben mutatkoznak-e meg. Az intelligencia, a gondolkodás fejlettsége, az ismeretek fel- használásának a képessége fontos vonása a személyiségnek. A jellem értékes vonásai, közismertek, így a becsületesség, az igazságszeretet. az őszinteség, a szolidaritás és a többi. '

Néhány gondolat csupán a gyermeki személyiség megismeréséről. A gyermek megközelítésében a legfőbb a bizalom, az őszinteség. Hogy a gyermek érezze a szülő segíteni akarását, a vele való törődést. S ennek megfelelően fogadja a szülői érdeklődést. A bizalom kialakulásához . feltétel a gyermeki gondokkal való megértő foglalkozás. Vegyük komolyan kis és nagyobb gyermekünk problémáit, még ha nekünk ezek nem látszanak is jelentőseknek! Számára ezek ugyanis „nagy dolgok”. Ha nehéz is, találni kell időt a beszélgetésre, a gyermeki tevékenység megismerésére. A minél több közös alkalom és élmény — a közös séták, mozi-, színház-, tévénézés, rádiózás vagy olvasás — és az ezeket követő megbeszélések sokat megmutathatnak a gyermeki személyiségből, az egyéniségből, a világnézeti, erkölcsi vagy esztétikai, művészeti fejlettségből.

Az általánossá vált ötnapos tanítási hét. a növekvő szabadidő a családban most több lehetőséget kínál erre a szülőknek. A rendszeres tájékozódás, beszélgetés, a

gyermekek őszinte segítése eredményesebbé teheti a

személyiség fejlesztését, a

nevelést.

Dr. Szeléndi Gábor

A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát a legkorszerűbb agrotechnika elterjesztésén kívül különös gondot fordít a nagyüzem történeti emlékeinek megőrzésére is. Képünkön: a házi múzeum egyik részlete. (MTI-fotó — Matusz Károly felv. — KS)

Egyedirajzbiennálé

A salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum galériájában szombaton megnyílt a második egyedirajz-bien- nálé. A tárlaton kilencvenhat alkotó száznyolcvanhét lapját állították ki. Pándi András, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője mondott megnyitó beszédet. Az ünnepségen tíz díjat osztottak ki. A zsűri döntése alapján a megyei tanács nagydíját Banga Ferenc, a Csohány Kálmán- díjat Lóránt János kapta.

A biennáléval egyidőben a múzeum kisgalériájában megnyílt iaz előző biennálé díjnyerteseinek tárlata.

Csernák Árpád:

Á tehén

Régi — talán egy életre meghatározó — gyermekkori emlékemet idézte tegnapi álmom: a hátsó kertkapunál egy tehén állt. Beengedtük. Otthonosan mozgott a kertben; legelészett, aztán garázsnak minősített deszkaépítményünkbe vonult és elhelyezkedett az egyik sarokban. Gyorsan szénát gyűjtöttem számára alomnak. Végérvényesen hozzánk költözött, és vele a béke is. Ügy hírlett, a közeli vágóhídról szökött meg, de én úgy gondolom, egészen más vidékről érkezett.

Gyerek voltam, talán tizenkét éves. Gárdonyban nyaraltunk. A töltésen túl, pontosan velünk szemben, egy mészárszék állt. Tömpe orrú, farkasharapásos, bajszos ember volt a hentes és mészáros. Egyik nap teherautó gördült a vesztőhely udvarára, és a kocsi platójáról egy tehenet löktek a gyepre. Fájdalmában nagyot bódult; erre lettünk figyelmesek mi, a túloldalon játszó gyerekek. Átmásztunk a síneken, és néztük az elzuhant állatott; zihált, szelíd, kék szemében iszonyatos fájdalom és döbbenet, egész testét bögölyök lepték, csípték, marták, de már csak nagyon renyhe fülránga- tással és faroklegyintésekkel próbált védekezni ellenük. A tömpe orrú hentes elmondta, hogy a tehén feltévedt a sínekre és eltörte az egyik lábát. Ha nem itt élne, Magyarországon, a mértéktelen hús- fogyasztás országában, akkor sem lehetne rajta segíteni. Mi is tudtuk, hogy életét nem lehet megmenteni, de megkönnyíteni utolsó óráját — talán — igen.

Pillanatok alatt megszületett bennem a terv, és lázasan szervezni kezdtem az akciót. Pedig akkor még nem is hallottam az eutanázia, a halálba mentés, a jó halál fogalmáról. Két vödröt kerítettünk és először is megitattuk. Aztán — mintegy csatárláncot alkotva — kézről kézre adtuk a vödröket; a töltés túlsó oldalán megtöltöttük, aztán a tehénhez érve ráloccsintot- tuk a vizet. Megenyhülve elhelyezkedett, hogy törött lába minél ke- ■ vésbé fájdalmas helyzetbe kerüljön. Két gyerek tamariszkuszágak- kal állt mellette és a legyeket, bögölyöket hessegette. A hentes még távozóban odaszólt:

— Jól van gyerekek, jól teszitek, mert már nem sok van szegénynek hátra.

S ahogy mondta, úgy is lett. Fél óra múlva visszatért, mi meg folytattuk játékainkat. Emlékszem: homokvárat építettünk, kavicsokkal díszített vártoronnyal, vízgyűjtőkkel, folyócskákkal... Próbáltunk teljesen belefeledkezni a játékba, de így is hallottuk a távoli, tompa puffanást. Sáros kezem megállt egy pillanatra, és minden „férfias” igyekezetem ellenére bőgni kezdtem.

Másnap örömmel újságolták egymásnak a felnőttek, hogy friss marhahúst lehet kapni a hentesnél, és siettek (sorba állni.

Még a tehén nevére is emlékszem: Terkának hívták ... Korrfbly okom volt azt hinni: álmomban ő látogatott meg. ;