Somogyi Néplap, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-05 / 208. szám

1984. szeptember 5., szerda Somogyi Néplap 5 Magyar főtitkár a Biofizikai Unió élén Magyar tudós került a nemzetközi Biofizikai Unió élére. Az angliai Bristolban tartott közgyűlésen Tigyi József akadémikust, a Pécsi Orvostudományi Egyetem professzorát választották tit­kos szavazással a szervezet főtitkárává. Az Unió fenn­állása — 1961 — óta először •tölti be magyar biofizikus ezt a magas tisztséget, egy­úttal ő az első szocialista országbeli főtitkár is. Meg­bízatása 1990-ig szól, s új­raválasztással további hat­évi időszakra meghosszab­bítható. Tigyi József a biofizika világszerte ismert és elis­mert művelője, csaknem négy évtizede dolgozik ezen a tudományterületen. 1967 óta tagja a Magyar Tudo­mányos Akadémia biológiai osztályának, s a Magyar Biofizikai Társaságnak is. 1971 óta vezeti a POTE biofizikai intézetét; az ott folyó tudományos munka — kiváltképpen az izomműkö­dés biofizikájával és a su­gár-biofizikával kapcsolatos kutatás — a tudományág egyik európai központjává emelte Pécset. A Nemzetközi Biofizikai Unió új főtitkára hazaérke­zése után nyilatkozott az MTI munkatársának a szer­vezet tevékenységéről, saját céljairól és terveiről. El­mondotta, hogy a modem fizika és a fizikai kémia gyors fejlődése révén vált lehetővé az életjelenségék- nek a korábbinál pontosabb vizsgálata, s éhhez világ­szerte olyan szakemberek kellettek, akik egyaránt ér­tenek a fizikához és a bio­lógiához. így vált önálló tudományággá a biofizika, s hozta létre Stockholmban a világszervezetét is, tel jes ne­vén: az Alapvető és Alkal­mazott Biofizika Nemzetkö­zi Egyesületét. Eddig har­minchét ország biofizikai társasága lett tagja az unió­nak, a körülbelül harminc­ezer biofizikus nemzetközi tudományos kapcsolatait szervezi a világon. Az Unió élén álló tanácsot most teljesen újjáválasztot­ták Bristoliban; a magyar főtitkár mellett egy szovjet és egy lengyel tudós is he­lyet kapott a testületben. A szabályzat szerint a főtitká­ri hivatal egyben az Unió szervezeti központja; ez azt jelenti, hogy a következő hat évben Pécsről irányít­ják a biofizika nemzetközi életét. Szabályozták az általános iskolai szakkörök működését Az új tanévtől a művelő­dési miniszter utasításban szabályozta az általános is­kolai szaikköröik szervezését, működtetését. A Művelődési Minisztériumnak és a Ma­gyar Úttörők Szövetsége Or­szágos Tanácsának felkéré­sére az Országos Pedagógiai Intézet megvizsgálta az ál­talános iskolái nevelés for­máit, köztük a szakkörök tevékenységét. A vizsgálat tapasztaláltai szerint az álta­lános iskolákban a nevelő- munkának ma — a napközi otthonok mellett — egyik legfontosabb színtere a szakköri tevékenység, s több százezer tanulónak nyújt hasznos élfoglaltságot. Ugyanakkor a szakkör — mint az úttörőcsapat és az általános iskola egyűttmű- ködésénök egyik közös szer­vezeti formája — sok el- lenltimomdás hordozója. A szakkörükre az iskolákban évtizedekig úgy tekintettek, mint „úttörő-tevékenység­re”, s ebből következően a szakkörök vezetését a peda­gógusok elsősorban társa­dalmi munkában látták él, majd a 70-es évektől egy ré­szét túlórában, más részét úgynevezett „mínusz órá­ban”. Az álltalános iskolai szakkörök anyagi ellátását 22 évvel ezelőtti jogszabály határozta meg, s az konzer­válta az akkor pénzügyi ke­reteket és gazdálkodási ren­det. Sem az intézmények, sem pedig a nevelők nem voltak érdekelve a szakkö­rök produktumainak érté­kesítésében, ésszerűbb gaz­dálkodásában, a szakkörök önfejlesztését segítő folya­mat elindításában. A to­vábbtanulás terén kialakult „versengés” viszont táptala­jul szolgált az iskolán kí­vüli magánoktatás elburján­zásának, amely gyakran je­lentős anyagi áldozatot kö­vetelt a szülőktől. Ez önma­gában is tovább mélyítette a .tanulók közötti esély­egyenlőtlenséget. Az OPI vizsgálatába be­vont gyakorló pedagógusok és az elméleti kutatók egy­behangzó véleménye sze­rint; a szakkörök személyi- anyagi feltételeinek hiá- nyosságiaá vezették oda, hogy ma a szakköri nevelő- munka színvonala elmarad az igényektől. Legnagyobb gond, hogy a szakköri tevé­kenység differenciálatlan, nem szolgálja megfelelően a képességfejlesztést, a tehet­séggondozást, hiszen erre a nagy csoportlétszám alig ad lehetőségeit. Ugyanakkor az sem ritka, hogy a szakköri foglalkozások terhére végzik a lemaradó tanulók felzár­kóztatását, mivel a felső ta­gozatosok részére — a nap­közi otthoni és tanulószobai lehetőségeket leszámítva — nincs korrepetálás. A szakkörök többsége tan­tárgyhoz kapcsolódó, intel­lektuális jellegű, kevés a természetjáró-, a játék- és a művészeti, s szinte teljesen hiányzik a technikai, a me­zőgazdasági szakkör. Nem járt eredménnyel az üzemi, a szövetkezeti szakkörök szervezése semt s ma igen kicsi a szakkörvezetők kö­zött a nem pedagógus kép­zettségű szakemberek ará­nya. A szakkörökbe elsősor­ban a legjohb tanulmányi eredményt elérők járnak, s nem ritkán 2—3 féle szak­körnek is tagjaj, Gyakori, hogy épp ez a legaktívabb réteg érzi leginkább meg- terhelőnek a szakköri te­vékenységet. Az új tanévitől a művelő­dési miniszter egyértelműen az általános iskolák felada­tává teszi a szakkörök szer­vezését, működtetését. így megszűnik a szakköröknek az úttörőszö vétséggé! való •közös irányítása. A jövőben a szakköri nevelés épül a tanórán végzett oktatás, képzés, nevelés folyamatára, elmélyíti és kiegészíti azt. A szakköri tevékenység fel­adataiban meghatározóvá válik a tanulók képesség- fejlesztése, tehetséggondo­zása. Lehetőség nyílik az ál­talános iskolai költségveté­sen bedül úgynevezett szak­köri keret képzésére, amely e tevékenységi forma sze­mélyi és tárgyi feltételeinek biztosítását, működési költ­ségeinek fedezését, valamint a kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakkörök, tanulók, illetve foglalfcozásvezetők jutalmazására használható föl. Szakköri keret képzése nem .kötelező, de az oktatás­ügy irányítói remélik, hogy jelentőségét sok általános iskolában felismerik. A szakkörök továbbfej­lesztésétől azt is várják a szakemberek, hogy közelebb keiül az iskolához az érték­termelő munka, hiszen a szakköri foglalkozásokon előállított, illetve létreho­zott termékeknek nemcsak eszmei, hanem anyagi érté­ke is lesz, amely az egész iskolai közösség gyarapodá­sát eredményezheti. REFLEKTORFÉNYBEN A VII. fiúossfaUy balettén») 0 ­Az Állami Balettintézet 1950 óta minden év ápri­lisában hatalmas felirat je­lenik meg Budapesten, az Operaházzal szemben, az egykori Upor Kávéház, azaz az Állami Balettintézet be­járati üvegablakán: felvételi hirdetmény, amely tíz év kö­rüli fiúk és lányok jelentke­zését várja hazánk egyetlen felsőfokú (ma már főiskolai rangú) táncosképző intézmé­nyébe. Miért is szép ez a pálya? Milyenek a fény- és árnyol­dalai? — erről már nagyon sok kitűnő művész vallott az újságíróknak, rádió- és tv- riportereknek. Markó Iván, Dózsa Imre vagy Pongor Il­dikó színvonalas portréfilmje pedig — a képernyőn — magát a táncnak élő, hiva­tását a legnagyobb tudatos­sággal, áldozatkészséggel vál­laló, a táncolást személyes sorsának érző művészt is bemutatta. Mindhárman a balettintézet növendékeiként sajátították el a balettművé­szet alapjait. Dózsa Imre, az intézet fő­igazgatója, így „ emlékezik : — Megalakulásakor kerül­tem az intézetbe; elvégez­tem a táncművészképző ta­gozatát, és leérettségiztem. Akkor azt hittem, ezzel min­den kapcsolatom megszakadt az intézettel, létezését az évenként megjelenő új arcok és az év végi koncert je­lentették. .. Táncolva a vi­lág különböző együtteseivel, útjaim során találkoztam újra az intézettel. Mépedig azzal a kíváncsi tisztelettel, amivel róla beszéltek ... New Yorktól Stockholmig. Mert mind az innen elszer­ződött magyar táncosok, mind az itt tanult külföldi növendékek megbízható szakmai tudásukkal és ráter­mettségükkel maximálisan megállták a helyüket, és el­ismerést vívtak ki nemcsak maguknak, hanem a magyar táncművészképzésnek is. Az intézet falai között, a hagyományos osztályokban, s a tükrökkel-rudakkal föl­szerelt balett-termekben egymást követően folyik a mindennapos közismereti és szakmai oktatás. Az a kisis­kolás, ki a sikeres felvételi vizsga után bekerül ide, az intézet általános iskolájában kezdi meg ötödik osztályos tanulmányait s egyúttal az első szakmai évfolyamot. A világszerte elismert szovjet Vaganova-módszer alapján fölépülő kilencéves szakmai oktatás rendje szerint első gimnáziumos korában jut az ötödik évfolyamba, mint nyolcadik évfolyamos mű- vészkiépzős növendék érett­ségizik, majd a kilencedik évben felkészül a szakmai tanulmányok végét jelentő vizsgakoncertre. Ennek sike­re után szerződést köt vala­melyik balettegyüttessel, egy évet tölt ott „művészgyakor­nokként”, azaz részt vesz az együttes munkájában és to­vábbfejleszti kilenc év alatt szerzett színpadi tapasztala­tait. E munka minősítése is beleszámít ugyanis abba a művészdiplomába, amit a növendék a tizedik év vé­gén, szakdolgozatának meg­védése és a főiskola elméleti tárgyaiból letett államvizsga után kézhez kap. Az Állami Balettintézet méltán büszke néptánctago­zatára is, amely négyéves periódusban a hivatásos néptáncegyüttesek számára képez táncosokat. Az idén már a negyedik tagozat negyven növendéke sajátítja el — gimnáziumi tanulmá­nyai mellett — a magyar és nemzetiségi néptáncdialektu­sok gazdag tánckincsét, mi­közben a színpadi néptánc­művészet különböző stílusai­ba, koreográfiái termésébe, azaz: a mai magyar nép­táncrepertoárba is beletanul. A már végzett néptáncosok­kal pedig már mindenki ta­lálkozhatott, aki a közel­múltban látta az Állami Né­pi Együttes, a Budapest Táncegyüttes, a BM Duna Művészegyüttes, a Népszín­ház Táncegyüttese vagy a harmincéves évfordulóra ve­lük megifjított Magyar Nép­hadsereg Művészegyüttese műsorait: lassanként ők al­kotják az együttesek új, ütőképes magját. K ­Az ifjúság nemzetközi éve elé Bodony, a boldogulás TV-NÉZŐ A Magyar Vöröskereszt országos végrehajtó bizott­sága támogatja az ENSZ ál­tal meghirdetett „1985 az if­júság nemzetközi éve” prog­ramjának megvalósítását. A napokban elfogadott terv szerint — a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Ligájának, valamint az ifjú­ság nemzetközi éve magyar nemzeti bizottságának aján­lásait figyelembe véve — a következő időben fokozot­tabban az ifjúság helyzetére, problémáira irányítják tár­sadalmunk figyelmét. Arra Ösztönzik a fiatalokat, hogy minél többen, minél tevé­kenyebben segítsék a gyá- molításra, gondozásra szo­ruló gyermekeket, fiatalokat, idős embereket. Szerveze­teik mozgósítják tagjaikat a környezetvédelemre, faülte­tésre. Tervezik, hogy jövőre európai értekezletet szervez­nek az otthoni balesetek megelőzéséről. A következő év október 21—27. között, az európai vöröskeresztes­kampány hetében szolidari­tási akciót szerveznek az if­júsági vöröskeresztesek szá­mára. Az akció során főleg a társadalmi munkából szár­mazó pénzösszegeket há­rom-négy, arra rászoruló nemzeti társaság ifjúsági munkájának támogatására ajánlják föl. Ezáltal is kife­jezik együttérzésüket, szoli­daritásukat a fejlődő orszá­gok fiataljaival. A Magyar Vöröskereszt országos vezetősége elősegíti a magyar és más országbeli fiatalok kapcsolatainak bő­vítését, barátságának -eSimé- lyítését is. A viliág vöröske- xesztes ifjúsági szervezetei­től érkező leveleket, albu­mokat továbbítja az úttörő és ifjúsági szervezeteknek, amelyek hasonló albummal válaszolnak a feladóknak. Ily módon kölcsönösen meg­ismertetik egymás életét, hozzájárulnak a népek , kö­zeledéséhez, megértéséhez, a béke fenntartásához. Kedves, humorban bővel­kedő Katajev-szatírát lát­tam ez év január ötödikén a képernyőn arról, hogyan használja ki egy jelentékte­len szovjet kisváros a saját boldogulására azt a tényt, hogy néhány napig hajdaná­ban ott vendégeskedett a hí­res-nevezetes tudós, akinek matematikái felfedezéseit az egész világ ismeri. Múzeum, úthálózat, szálloda, pálya­udvar, s az isten tudja még, mi nem épül nagyhirtelen közpénzekből, dotációból ebben a Posványszkoje Szó­lóban. Mígnem az avatás napján kiderül, hogy Mate- matovicseszkij Matemato- vics fittyfenét járt arrafelé. A múlt héten egy ma­gyar tévészatírát láttam, amely arról szólt, hogy egy jelentéktelen kisvárost ösz- szevonni készülnek egy má­sik jeltelennel, mire a hely­beli múzeumigazgató kiötli ; kreálni kell egy történelmi hőst, amolyan középfajsúly- belit, de azért elég régi korét ahhoz, hogy országos figyelem középpontjába kerüljön a tengődő telepü­lés. Beindul a Bodony vitéz akció, és valóban dőlni kezd a pénz Posványszkoje Sze- lóba, ak„arom írni Magyar­szurdokba. A településegye­sítési házasságban immár ők léptek elő férjjé, a szom­szédvár örüljpn, ha létrejön egyáltalán a mezaliánsz ... Bodony-éietrajzot kerekíte­nek, oklevelet hamisítanak, az iskolában Bodony a té­ma történelemórán; Bodony napokat rendeznek, slágerbe foglalják a nevét. A témába — Radványi Er­vin legalábbis azt hitte — minden belefér. A telepü­lésszerkezeti anomália épp­úgy, mint a vidéki művész mostoha lakáskörülményei a megyei vezetés hallgatóla­gos beleegyezése a bundá­zásba, egy kisstílű szélhá­mos kalandjai stb. (Csak mellesleg: a szatíra rende­zője nemrég egy másik sza­tírájában, a Rohamsisakos Madonnában egészen más­ként láttatta a megyei veze­tést ...) Egy szó, mint száz: ennyi szálat gubancolódás nélkül nem lehetett igazán jól fonni. A hasonlatnál ma­radva: a „ruha” néhol bő, máshol szűk. Azért persze „ruha”... A szatírának a hitelesség a dobbantódeszkája. Körül­ményeinket ismerve azon­ban, úgy vélem, nincs az a jeles történelmi személyiség széles e hazában, akinek ki­ásott térdkalácsa országot- világot megmozgat, és felvi­rágoztat egy egész telepü­lést, nemhogy egy ilyen bo- donyka! Talán csak a buda­vári leletegyüttes vagy a hazatért korona képes nép­megmozdulást előidézni. S ha kételyeket ébreszt ben­nem az alapötlet, bosszan­tóbbnak érzem az olyan mű­vi hibákat, mint a filmbeli szélhámos színész magánje­lentéseinek túlburjánozta- tása, " vagy egyik-másik ak- tor játékká nem váló sze­replése, akik nem hajlandók bődőno újat kitalálni, unos-untalan azt az egy figurát ismétlik, mint Inke László itt is. Arról már nem is beszé­lek, hogy a szatírának való­színűleg sikerült az átlag­emberben gyanút ébreszte­nie minden új régészeti szenzáció iránt; hátha csak amolyan magyarszurdok; hümbug az is. Valamelyik régész vagy levéltáros egyengeti vele a tudomá­nyos karrierjét. Talán igazságtalan, hogy éppen A tönk meg a széle című tévészatíra sugárzása után füstölgők ennyire. Csak azt a tételt igyekszem bi­zonygatni, hogy nehéz sza>- tírát nem írni, de,?a*ég ne­hezebb írni. Az Is biztos, hogy tököt aprítani legcél­szerűbb olyan szerszámmal, amelynek csak egy éle van, de az aztán metsző ... Vár- konyi Gábor a Vereség és a Rohamsisakos Madonna cí­mű tévészatírája után most mintha nem azt az egyélű, metszőre fent szerszámot használta volna. Leskó László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents