Somogyi Néplap, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-23 / 224. szám
Somogyi Néplap 1984. szeptember 23., vasárnap Kommunista műszak a BVG tabi gyárában A társadalmi munkaakcióknak, a közösséget gazdagító kommunista műszakoknak szép hagyományai vannak a Budapesti Vegyipari Gépgyár tabi gyáregységében is. A párt XIII kongresszusa és a felszabadulás 40. évfordulója tiszteletére tett vállalások alapján, az idén is két műszakot tartanak. Tegnap reggel a portások a szokásos időben ismét kinyitották a gyárkaput, s a műszakba önként megjelent dolgozók folytatták a hét utolsó munkanapján abbahagyott feladatok megoldását. — Hány dolgozó jelent meg? — kérdeztük Czékus István főmérnököt. — A létszám 95 százaléka, több mint kétszáz ember. — Mi a munka? — A mostani kommunista műszak célja: elősegíteni a gyáregység harmadik negyedéves árbevételi tenvé- nek teljesítését, ennek során folytatjuk a szovjet exportV Az első világháború nemcsak testi, de lelki sérülteket is hagyott maga után. A húszas—harmincán években sok, volt világ- háborús katona bolyongott az országban, elhagyottan, koldúskenyéren élve. Ilyen ember volt Kaposváron Horváth Károly, közismert nevén a „kutyás” Károly bácsi, aki sok-sok kutyájával rótta a város és a környék útjait, a gyerekek legnagyobb örömére. Agyonfoltozott bakaruha, elnyűtt bakancs, rossz katonaköpeny volt az öltözete, hátán pedig egy hatalmas fekete hátizsákot cipelt. Oldalán — akárcsak a katonáknak — ott feszült a kenyérzsák és az elmaradhatatlan csajka. Mindkét kezében hatalmas bottal „evezett” az országutakon, akárcsak a sízők. Arcát fehér szakáll fedte. Tulajdonképpen a honvédség látta el. „Katona vagyok, hát kötelességük ruházni” — mondta, és amikor szűkében volt valaminek, bement a kaszárnyába és kérte az ellátmányt. A háború befejezéséről egyáltalán nem vett tudomást. A húszas évek elején tűnt föl Kaposváron ez az elhara készülő festékgyári berendezések (60 ezer tonnás festékgyárba különféle vegyipari gépek, készülékek) gyártását, a fekvőhengeres szabványtartályok, valamint az állóhengeres tartályok, lakatos-, hegesztő- és forgácsolómunkáit. Készítjük a balatonfüredi hajógyár részére a 600 tonnás uszályok hajótestrészét is. A kisegítő részlegek mindenhol a folyamatos gyártást segítik. — Várhatóan mekkora termelési értéket állítanak elő? — Figyelembe véve a napi teljesítményeket, mintegy nyolcszázezer—egymillió forint között. — És mire fordítják á munkabért? — A dolgozók lakásépítkezésének támogatására, rászoruló nyugdíjasaink megsegítésére. Ebből a pénzbő! támogatjuk a vállalati szociális és kulturális céljaink elérését. Krutek József KAPOSVÁRI TÖRTÉNETEK A VÉN HOBŐ nyagolt külsejű ember, aki végigszenvedte a világháborút, állítólag őrmesteri rangban. Egyik mániája az volt, hogy keresi az alakulatát, amelyet még valamikor 1918-ban, Besszarábiában hagyott el, a másik pedig egészen sajátságos és különös elképzelés volt, amit még parancsnokától vett át. Horváth Károly Kaposmérő környékéről származót, tisztességes foglalkozása pedig cipész volt. Ebből adódóan az ezred-állatorvos a csicská- sánák fogadta. Ez az ezred- orvos is különös ember lehetett — hogy ki, az már sajnos megfejthetetlen —, de annyi bizonyos, hogy nagy természetbúvár volt. Ugyanis fejébe vette, hogy az abban az időben meg előforduló harámtcsíkos, szüirkásbama színű kutyák nem egyebek, minit a múlt század közepe táján kipusztult nádi farkasok, népies nevén a ^toportyánok” leszármazottai. A tétel szerint a közismert ordas farkas és a Toldiban is említet nádi farkas nem egyfajta állat volt. Az utóbbi nem volt más, mint a kiveszett európai csíkos hiéna. Hogyan, hogyan sem, Horváth Károly, a 2. honvéd huszárezred állatorvosának tiszti szolgálja azt a rögeszmét vette a fejébe, hogy bizony, ő ennek az elméletnek az igazságát bebizonyítja. Miközben alakulata után kutatott a Kapos környéki dombokon, összeszedett minden elhagyott kutyakölyket, hogy majd ezeket „visszafejleszti” nádi farkasokká. (De jó, hogy nem sikerült neki! Grúber János írja a „Morzsák” című könyvében, hogy 1868-ban a karácsonyi éjféli misére csak fáklyákkal és puiSkadurrogtatással lehetett elmenni a farkasok miatt, melyek a Szokolából meg a Donner alatti nádasból jöttek elő.) Szóval a vén hobó, aki önmagát csak „a kutyák nagy patrómusiánrik” nevezte, ilyen óriási gondokkal a koponyájában járta az utcákat. Gondjainál talán csak a hátizsákja vol nehezebb, amelyből állandóan nyolc-tíz ku- tyakölyök kandikált ki, mellette ugyanannyi eb loholt. „Gyertek, bogaraim, gyertek !” — hívta őket. ök voltak a balráltiai, kísérleti alanyai és hideg estéken a takarói is. Az ebek miatt állandó összeütközésben volt a hatóságokkal és a szállása körüli emberekkel. De ahová behívták, jóízű mesékkel szórakoztatta vendéglátóit, különösen a háború idejéből. Énekelt is, kutyái meg táncoltak hozzá. Az első világ- háborús bakanótákat meg a vezényszavakat jórészt tőle tanultam. Élete végén a Róma-he- gyen, a Rippl-villa kertjében levő vincellérházban kapót menedéket az öreg hobó. És ha alakulatát nem is találta meg, valamiben mégis igaza volt. Elméletét ugyanis a tudomány azóta igazolta. Valahányszor harántcsíkos kutyát látok, mindig az öreg Károly bácsi jut az eszembe. Ha ezt megérhette válnia! Lévai József Siklót János ZILAHY LAJOS UTOLSÓ ÉVEI \ 18. — Mi újság a filmjeid körül? Kérdezted, van-e kapcsolatom a filmgyárral. — Kérdeztem, de erről később beszéljünk, még néhány telefont várok. Szeretném áthozni ide, a filmgyárba a Halálos tavaszt. — Azt hiszem, ennek nem lesz akadálya. Ha sikerülnek a filmjeid, újra milliomos leszel. Legyintett, és mély keserűséggel megjegyezte: — Ha sikerülne, ha sikerülne ... Hallgatott, és néhány perccel később, mintha hangosan gondolkodna, azt mondta: — Akkor sem lennék milliomos, nekem a pénz nem kell. — Mit csinálnál? — Az Áfonya utcában olyan épületet építtetnék, ahol egy-egy évi időtartamra három nyugati és három keleti országból érkező természettudós élhetne, kutató ösztöndíjasként. Az épület mellett egy szép könyvtárat létesítenék. — Egy ZiLahy-aLapítványt? — Alapítványt, de nem Zi- lahyt. Legfeljebb a könyvtárat lehetne elnevezni a fiamról, Zilahy Mihályról. — Tudod te, micsoda pénz kellene ehhez? — Ha a filmek bejönnének, akkor én azt könnyen felépíttetném, mert azok nagy pénzt hoznának. Habár, az alpitványokat — mint feudális maradványokat — a kormányzat megszüntette. — Azért elkelne néhány tízmillió dolláros alapítvány. — A könyvtárakat egy kurátor-testület igazgatná, tagjai lehetnének olyan emberek, mint Bognár József, Fráter Gedeon, Illyés Gyula, Nemeskürty István, Siklós János és még mások. — Akkor hát jó filmek kellenek, és hozzák a pénzt, azután majd beszélgetünk az alapítványról. — Két részre osztottam a világot. A szerzői jogdíjakat és a filmforgalmazás bevételeit illetően. Minden egyes országgal külön és külön állapodnék meg. — Mint a harmincas években? — Hasonlóan, de ma mások a viszonyok és a nemzetközi eljárási szabályok. Nem válaszoltam, beszélgetésünk témáján akartam változtatni. — Lajos, a harmincas évekről még jóformán semmit sem mondtál nekem, pedig az volt a fénykorod Magyarországon. És tudod-e, hogy azt meglehetősen ellentmondásos módon értékelik, és ezért aztán nem le- he tudni, mi abban a valóság, és mi a legenda. Fölkapta a fejét, meglepte ez a fordulat, azután.széjjeltárta a karjait, mintha áldást osztogatna, és nagy hangerővel fölkiáltott: — Hát ki a fene tudja már, hogy' mi volt a valóság és a legenda? — Te tudod, meg a történészek. — Történészek, történészek, a történelem olyan tudomány, amely a politika számára szállítja az igazolásokat. És ahogyan változik a politika, úgy változnak a történelmi igazolóje- lenitések is. — Ez azért túlzás. Állítom, legalábbis nálunk ez a fajta fölfogás és gyakorlat kiment a divatból. — Örülök, hogy így van, de nézd meg a világot, mennyi ostobaságot, zagyva- ságot hordanak össze történelem címén. A beszélgetést fölfüggesztettük. Megállapodtunk, hogy másnap este fölkeresem a Pa- lace-szállóban. Külföldi telefonhívásokat vár, többek között a feleségével is szeretne beszélni. A következő napon a megbeszélt időben bekopogtam a szálló első emeletén lakó Zi- lahyhoz. Egy alacsony termetű, vékonydongájú, ősz hajú embert találtam nála. Beszélgettek, de amint beléptem, abbahagyták. Zilahy kedélyes hangulatban volt: — Bemutatom neked Zoltán Árpádot, ez az az ember, akinek a segítségével a Halálos tavasz százötezer dollárt hozott. — Csak most hozzon any- nyit. — Annyit? Százszor any- nyit. (Folytatjuk) Hűtlen kezelés, magánokirat-hamisítás... A fikönyvelő mellékönyvelt Az elsőrendű vádlott, Molnár Istvánná és férje, Molnár István, a másodrendű vádlott, a lengyeltóti Somogy Népe Termelőszövetkezetben dolgozott; az asz- szony 1976-tól 1982 novemberéig volt ott könyvelő. A férfi korábban folytatólagosan elkövetett beruházási fegyelem megséitése, valamint kétszer csalás bűntette miatt állt már bíróság előtt. A házaspár három vádpont alapján került a siófoki Városi Bíróságon dr. Bö~ röcz Margit tanácsa elé. Mindkettő bűnösnek találtatott különösen nagy vagyoni há irányit okozó hanyag kezelés bűntettében és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás, az asszony ezenkívül még a gazdasági ellenőrzés meghiúsításának vétségében is. A bíróság Molnárnét egyévi — börtönben letöltendő — szabadságvesztésre és húszezer forint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását négyévi próbaidőre felfüggesztette. Molnár Istvánt mint visszaesőt egyévi és kéthónapi — börtönben letöltendő — szabadságvesztésre. három év közügyektől való eltiltásra és 25 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Mit követett el a házaspár, amiért a törvény előtt felelniük kellett? Molnárné az 1981. évi főkönyvi kimutatásokból megállapította, hogy a termelő- szövetkezet működése veszteséges, s hogy ez már szanálása adott alapot. Azért, hogy a szanálást elkerüljék, a termelőszövetkezet 1981. évi mérlegét meghamisította. Molnárné jól ismerte a termelőszövetkezet földrajzi adottságait. lehetőségeit, ezért úgy gondolta, hogy a fiktív tételek számlázása után kimutatott veszteséget a termelőszövetkezet saját erőből rendezni tudja. A szövetkezet az alaptevékenységen kívül évek óta műanyagüzem működtetésével ipari tevékenységet is folytat: műanyag flakonokat, tubusokat, kupakokat gyártanak, valamint a flakonokat különböző öblítőszerekkel töltik is. Az üzem vezetője 1981 márciusától Molnár István volt. Molnárné a szanálás elkerülésére 1981. december 31-i keltezéssel számlát készített, amely fiktíven tartalmazza 250 ezer flakon Ultra öblítő kiszállítását 285 ezer forint értékben1. A flakonok azonban nem voltak megtöltve. Ugyanaznapi keltezéssel 5400 kiló natúr polietilénként 180 360 Ft és 8720 killó polietilénként 281 228 Ft értékben, mint műanyaigüze- mi anyagokat visszavételezte. Így összesen 461 588 forintot „nyert”. Ezenkívül bevételként könyvelt el ösz- szesen 293 880 Ft értékben trágyát. Ilyenfajta ügyeskedéssel sikerült elérnie, hogt a termelőszövetkezet 5 756 000 forintos vesztesége 3 770 000 forintra „csökkent”, és 6iilkenült elkerülniük a szanálást. mert a szövetkezet a kimutatott veszteséget saját pénzügyi eszközeivel rendezni tudta. A szövetkezet azonban az 1982. évet már több mint 14 millió forintok pénzügyi hiánnyal zárta, s a megyei tanács elnöke 1983 februárjában elrendelte a veszteségrendezési eljárás lefolytatását. A volt tsz-einök munkabérének 15, Molnár Istvánne és Molnár István munkabérének 25—25 százalékát tartották vissza. Molnár István a műanyagüzem vezetését leltározás nélkül vette át 1931-ben. Ennek ellenére felelősségi nyilatkozatot írt alá, s abban elismerte egyszemélyi, korlátlan anyagi felelősségét. A vezetése alatt álló üzemben működése idején több mint másfélmillió forint hiány keletkezett. Molnár az alapanyagok és öb- litőfolyadékok átvételekor nem járt el kellő körültekintéssel, nem győződött meg a bizonylatokon feltüntetett mennyiségek valódiságáról, a legtöbb esetben még az anyagok átvételekor sem voilt jelen. Gyártáskor nepn ellenőrizte a ténylegesen felhasznált mennyiségeket, a munkabér alapját képező termetest gyakran a bemondás és nem a tényleges számbavétel alapján igazolta. így az is előfordulhatott, hogy a megtermelt mennyiséget kétszer is átvették. Az üzem területén zárható raktár híján a késztermék és a töltőanyag biztonságos tárolása nem volt megoldva. Mindezen túl Molnár István 1981 márciusában és áprilisában Fűzfa István nevére — aki már nem dolgozott a szövetkezetben — összesen 7366 Ft munkabért fizettetett ki. A bérjegyzéket ő írta alá, és a teljes összeget az üzemben eseti jelleggel munkát végző két székesfehérvári szakembernek adta át. A vádlottak elismerték bűnösségüket a hanyag kezelés bűntettében. A tanúk kihallgatása során jó néhány ellentétes vallomás is született. de a bíróság ennek ellenére megnyugtató módon bizonyítva látta a vádlottak bűnösségét. Mindkettőjük esetében enyhítő körülményiként értékelte a beismerő vallomást. Súlyosbító tényező volt Molnárnénál a többszörös elkövetés, férjénél pedig büntetett előélet, valamint az, hogy más ügyben szintén büntetőeljárás van ellene folyamatban. Az ítélet — a fellebbezések miatt — nem jogerős. Gy. L. A NAGYATÁD ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA szerződéses Ésemeiteiésre meghirdeti 1984. november 1-től 1987. október 31-ig, hároméves időszakra az alábbi vendéglátói pari egységeket: Ezüstkancsó-szálloda Nagyatád, Széchenyi tér 7. sz. simongáti söröző II. o„ melegkonyhás 24. sz. Erdőcsárda Lábod A versenytárgyalás október 23-án délelőtt 9 órákor lesz az áfész központi irodájának tanácskozótermében (Nagyatád, Petőfi u. 2.). A pályázatokat 1984. október 12-iig kell benyújtani a szövetkezet központjába (Nagyatád, Petőfi u. 2.). Tájékoztató adatokat, bővebb felvilágosítást a szövetkezet főkönyvelője, dr. Tamás Árpád ad — személyesen a központi irodában vagy a 78-as telefonon. (72223)
