Somogyi Néplap, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-22 / 223. szám
1984. szeptember 22., szombat Somogyi Néplap 7 SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK A BALATON MEGMENEKÜL Az idő nem tudott átjutni Szán- tód-révnél az északi partra vagy amennyiben mégis, akkor turistamód megállt gyönyörködni a szép tihanyi tájban. Bizonyosan csak az állítható: Balatonfüredet még nem érte el, hogy elhelyezze Zákonyi Ferenc arcára az öregedésre figyelmeztető apró jeleket. A hivatalos iratok ennek ellenére makacsul mutatják, hogy tulajdonosuk hetvenöt éves lebt az idén augusztusban Hetvenöt esztendő — ha emberi élettel mérjük az időt — nagyon sok. A napjainkra felgyorsult világban már emberöltőket préselhetünk határai közé, átlapozhatjuk a történelemkönyvek eseménydús fejezeteit, 'mégis akkor döbbenünk rá, mennyi minden történhet háromnegyed évszázad alatt, ha egy folytonos munkálkodástól szép emberi életre tekintünk vissza. Zákonyi Ferenc füredi otthonában ülünk. Az emlékezet ladikján mégis valamicskével délebbről, Siófokról vitorláztatühk át régi történeteket, eseményeket. Napjaink jeles Balaton-kutatója ugyanis a déli part legnagyobb fürdőhelyén nevelkedett, ott is dolgozott 1950-ig. Siófokon ismerkedett meg Nyugat- és Közép-Európa legnagyobb 'tavával; idősebb testvérei ott dobták először a mély vízbe, hogy megmeneküljenek az úszásoktatás fáradalmaitól és a tanítást a természetes ösztönökre bízzák. A tó iránti vonzalom tehát korán kialakulhatott benne; bizonyíték erre a ma már körülbelül ezerre duzzadt Balaton- Rönyvtára, amelynek az alapjait még húszéves kora előtt rakta je. Siófokról beszélünk, s lehetetlen, hogy ne érintsük a magyar népköztársasági kupagyőztes siófoki csapatot. — Amikor nyilvánvalóvá vált a Bányász győzeLme, eszembe jutott, milyen kévésén múlt, hogy negyvennyolcban Siófokra került a Magyar—Angol Olaj Rt telephelye és nem a vetélytárs Mezőszentgyörgy kapta a befogadó jogát. Siófok abban az időben csak azzal emelkedett ki a többi fürdőhely közül, hogy az új szociális üdültetés nagyobb méretekben ott kezdődött. Akkor már főjegyzőként dolgozott Siófokon, ahol egy évtizede még jegyzőgyakornokként tevékenykedett. Hamarosan rádöbbent azonban, hogy tudományos fokozat nélkül aligha boldogul ezen a pályán. Letette a gimnáziumi különbözeti vizsgákat, majd Pécsre került, ahol az egyetemet befejezve kiválóan doktorált. A következő úti cél Szombathely volt: a közigazgatási szakon tett vizsgát. Ott, ahol a jogászok általában sok kellemetlen perc részesei voltak. Nem is állta meg a vizsgák után a pedellus, hogy a kitűnő eredményhez ne gratuláljon külön a végzett jegyzőnek. A kézfogást követő pálya első állomása Balatonszabadi volt. Csak az újabb közművelődési elképzelések egyik sarkalatos pontja az, amelyet az akkori segédjegyző mindennapi munkája során fölismert: az embereknek közösségre van szükségük. Ezért szervezte meg a tűzoltóságot, díszes egyenruhába öltöztette az önkénteseket. Nem sokat váratott magára a néptáncegyüttes megszervezése sem, hiszen hasonló már Siófokon is működött az ő vezetésével. A tiszta forrásból merítés nem ütközött különösebb akadályba. A pásztoremberek — a környéket barangolva — az ismerkedést követő néhány pohár ital után kérés nélkül is táncra perdültek, a gyűjtők nagy örömére. A munka eredményeként inasgyerekek is eljutottak Svédországba. Hollandiába, hogy a királynők előtt adjanak számot a magyar népi kultúra kincseiről. — Másfél évig voltam Balaton- szabadiban. Harminckilencben Me- zőkomáromba kerültem jegyzőnek. Ennek az időnek egyik legfontosabb eseménye az volt, hogy megismerkedtem Illyés Gyula híressé vált könyvével, a Puszták népével. Rádöbbentem, hogy a summások életét alig ismerem. A könyv hatására elrendeltem, hogy ami a törvény szerint jár az uradalom munkásainak, azt feltétlenül kapják is meg. Itt is sikerült megszervezni a tűzoltóságot, még zenekar is alakult az önkéntesekből, s a néptáncegyüttes is megkezdte működését. Ott tanultam meg, hogyan kell közutat építeni, mert azt is közösen végeztük. Vajon gondolt-e az utat és a hősök szobrát fölavató József főherceg arra, mennyire képletes a szegényekkel együtt dolgozó jegyző esete, hiszen a közösen épített út az egymáshoz való közeledést segítette. Az uradalom nem nézte jó szemmel „a szegénypérti jegyző” működését, ezt a jutalom megvonásával is kifejezte. A legnagyobb jutalmat, Illyés Gyula barátságát azonban az uraságnak nem volt módjában visszavonni. — Észrevettem, hogy ebben a községben nem hajtották végre a Nagyatádi Szabó István-féle földreformot, négyszáz hold leadásáról ugyanis „megfeledkezett ' a káptalan. Soha nem felejtem el, ahogy negyvenhárom szeptemberében, a doni katasztrófa után, a nyolcgyer- mekes Horváth Mihály belevágta ekéjét a földbe és jelezte, hogy már a magáéban szánt... A felszabadulás főjegyző nélkül találta Siófokot. A posztra egyhangú szavazással Zákonyi Ferenc került. Nehézségtől terhes, mégis szép idők következtek. — Először a községet kellett rendbe tenni. Elődöm Nyugatra szökött a falu mentőautóján. Elmentem az osztrák—magyar határra, megkerestem a kocsit. Kőszeg környékén 'találtam meg. Helyre kellett állítani a Sió-hidat, hogy zavartalanul közlekedhessünk. A súlyosan megrongálódott víztorony újjáépítésén közösen dolgoztunk Fehér Imrével, a szociáldemokrata párt vezetőjével. Még negyvenötben sikerült rendbe tenni a vízvezetéket és a csatornát. Egy fürdőhely nem lehet meg — még a nehéz időkben sem — strand nélkül. A felszabadulás évében már fü- röd hettek az emberek az Erzsébet strandon. A következő évben is nagy léptekkel folyt az építkezés. Üj nyaralók születtek, régiek újultak meg. A lázas munka során azonban nem feledkeztünk meg emlékeinkről. Területrendezés során bukkantunk egy római zsilip katonai raktárára. A lelet azért jelentős, mert bebizonyította, hogy Siófokon valóság a római zsilip létezése. Megélénkült a kulturális élet is ... A pontosság kedvéért a könyvespolcok egyikéhez lép, és irattartót emel le. Régi iratokat nézegetünk. A megsárgult lapok a siófoki Fogas-szállóba, a moziba hívják - az érdeklődőket, ahol különböző előadásokat tartottak. Az 1949. január 10-i műsor egészségügyi előadással kezdődött, majd úgynevezett „kultúrfilmet” láthattak az érdeklődők Afrikáról. Ezután Zákonyi Ferenc a legújabb jogszabályokról tartott ismertetőt, majd filmről különböző táncokat láthatott a közönség. A vetítés után az adózással kapcsolatos tudnivalókból kaptak ízelítőt. — Igyekeztünk úgy összeállítani a műsort, hogy soha ne legyen unalmas és sok hasznos ismeretet tartalmazzon. Egy kis ládikát tetettem ki a községháza kapujára, oda mindenki bedobhatta panaszát, javaslatát. Ezekre ilyenkor kaptak választ. Ma már hihetetlen, de ki- lencszáz jegyet adtunk ki egy rendezvényre, s csaknem betörték az ajtót, annyian kívül rekedtek. Egy programot háromszor ismételtünk meg, hogy mindenki láthassa. A kulturális élet mellett újjászületett a sportélet is. Már negyvenöt júliusában úszóversenyre hívta a főjegyző a magyar válogatott tagjait Bárány István vezetésével, köztük Székely Évát, a Nórák nővéreket, Páhok Istvánt és az olimpiai aranyérmes vízilabdázókat. Megalakult az idegenforgalmi hivatal, hogy ellássa az egy,re növekvő vendégforgalommal járó feladatokat. — Együttműködési szerződést kötöttünk a MÁV-val, hogy vasárnaponként különvonatok induljanak hozzánk Budapestről. A napra is pontosan emlékszem: 1947. július huszonkettedikén — egy délelőttön — huszonkét különvonat érkezett a siófoki állomásra. A fogadó bizottság zenével várta a pihenni vágyókat. Akkorra már száz üdülőház nyitotta meg kapuit. (Csak az összehasonlítás kedvéért: ma kétszáz- huszonöt van.) A negyvenkilences területrendezéskor sikerült elérni, hogy Somogyhoz kerüljünk. Tárgyaltam Tömpe Istvánnal, a megye akkori alispánjával, hogy támogassa javaslatunkat, mert nem akarunk az enyingi járáshoz tartozni, ahogy az a tervben szerepelt. A helyi vezetőknek azonban kevés volt (vagy túl sok!) az eredmény. Egy átgondolatlan határozat után Zákonyi Ferencnek is távoznia kellett Siófokról ezerkilenc- százötven nyarán, mivel — a vád szerint — a Horthy-éra alatt tisztségviselő volt... Védekezésül nem hivatkozott a negyvenhármas földosztásra, nem mutatott hozzá címzett köszönő leveleket, amelyekben megmenekült zsidók említik hálával nevét bújtatásukért. Távozott. A Balatont azonban nem tudta elhagyni, hiszen képzeletében ez olyan kincs, amellyel szakításra sohasem lesz képes. A tó mái ik oldalán, Balatonfüreden telepedett le. A távozás óta eltelt időre a part menti sétán emlékezünk. Amerre járunk, mindenütt valamilyen emlék tárul elénk. Zákonyi Ferencnek Füreden mindenről van története, élménye. — A legkisebb emléket is kötelességünk megőrizni — mondja —, hogy az utókort tájékoztassuk. Eddig ötvenkét emléktáblát állíttattam. Közülük több az országhatáron kívül van. Ahhoz, hogy Párizsban a Rue de Mazarin 36. számú házra fölkerüljön a Batsányi János emlékét őrző tábla, ILlyés Gyula baráti segítségét kellett igénybe vennie. Közbenjárására fél év alatt elintéződött a dolog. A SZOT-üdülő előterében a húszegynéhány tábla között találjuk Csokonai, Berzsenyi, Krúdy, Jókai tábláját. Néhány éve a megyeszékhelyről szóltak Füredre, hogy csehszlovák küldöttség érkezik Füredre, nincs-e mód arra, hogy valamilyen — északi szomszédainkkal kapcsolatos — emléket megkoszorúzzanak. Zákonyi Ferenc azonnal fölvirágoztatta Jaroslav Hasek emléktábláját, méghozzá csehszlovák nemzeti színekre emlékeztető virágokkal. Kétoldalt nemzeti zászlók hirdették a két nép összefonódását. A küldöttség tagjai könnyeztek a meghatottságtól... A vízpartra érünk. Zákonyi Ferenc arca, ha lehet, még jobban megfiatalodik. Bemerészkedik a parti kövekre, otthonosan lépdel egyikről a másikra. Ugyan — mondja elhárítva a segítő kezet — még ma is felugróm a lóra, és le is pattanok. A róla készült kép csak vele, egy darab Balatonnal hiteles. — Sokan elsiratták ezt a tavat — mondja a víztükörre nézve. — Pedig a Balaton meg fog menekülni. Hinnünk kell benne, és dolgoznunk érte. Semmilyen áldozat sem elég. A jelek kedvezőek. Már néhány hattyú is feltűnt, ez azt jelzi : van remény ... Derűt és optimizmust sugárzó arca elhiteti a kételkedővel is: fürödni fogunk évtizedek múlva is a tiszta vizű tóban. Nem akárki állítja ezt: a Balaton kutatója és szerelmese, sok ismeretterjesztő mű szerzője, a környék megmentett várainak — Ruffy Péter szerint — főkapitánya, egyetlen hivatott „főpolgármestere”, aki másfél évtizeddel nyugdíjazása után sem tud nyugodni; tenni, tenni akar, mert erőt, szenvedélyt érez magában, és ismeretei cselekvőkészségének — a szókimondása miatt — sokszor gátat vetni igyekvő szándék sem tudja szárnyát szegni... Terveket sző a Tagore- sétány árnyas fái alatt, ostoroz, bírál, tervez. Szemközt az egykori Illyés által „birtokolt’ hegy fényt énged és árnyat vet a víztükörre. Talán éppen most úszik arra két hattyúmadár... Varga István
