Somogyi Néplap, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-19 / 220. szám
I Tisztelt Szerkesztőség! A marcali gyótapusztai iskolások és óvodások nevében kérem a segítségüket. Szeretnénk, ha az iskolába és óvodába szállításukat megoldanák. Már reggel fél 7-kor el kell küldenünk a gyerekeket otthonról, mert a marcali Volán nem tud autóbuszt küldeni Gyótapusztára, pedig Boronkáról egy járat fél 8-kor elszállítja a gyerekeket Marcaliba. A múlt tanévben a gyerekek szállítását a tsz megoldotta, de ebben a tanévben ezt nem tudta vállalni. A marcali Volánnál kérésünkre elutasító választ kaptunk, örültünk az új pályaudvarnak, de ez a gyerekeknek inkább gondot okozott, mert távol esik az iskolától, a tanításra egy órával előbb érnek, és az időt vagy az iskolaudvaron vagy az utcán kell tölteniük. Esti hazaszállításuk sincs megoldva. Az óvodások helyzete még rosszabb, mert fél 6-kor kell kelniük. Boronkán várják őket, és onnan két kilométert kell gyalogolniuk az óvodáig a 3—4 éves gyerekeknek. Délután ugyanez megismétlődik. Most még jó idő van, de nem hiszem, hogy télen is az lesz. Gyerekeink nevében kérjük a segítségüket. Tisztelettel: Tisztelt Szerkesztőség! Lőrincz József Marcali—Gyótapuszta, Kölcsey u. 5. Ez év június 14-én bevitték televíziónkat a nagyatádi szervizbe javításra. Azóta többször érdeklődtünk, de bíztató választ nem kaptunk. Idős, beteg emberek vagyunk, szeretnénk mi is egy kicsit kikapcsolódni, szórakozni. Kértünk cserekészüléket, de azt sem adnak. Végső reményünk az önök segítsége. Tisztelettel: Kovács Józsefné Nagykorpád, Petőfi u. 13. Hobbikiállítás nyílt az Állami Biztosító Somogy megyei Igazgatóságán. Ügyes kezű lányok, asszonyok munkáiban gyönyörködhetnek az ügyfelek és az alkalmi látogatók Felvétel a repülőműszaki főiskolára A Kilián György Repülőműszaki Főiskola az 1984— 85-ös oktatási évre is várja az érettségizett fiatalok jelentkezését a repülőgép- és helikoptervezetői, valamint érettségivel nem rendelkezőket is fedélzeti lövész szakra. A jelentkezés feltétele: magyar állampolgárság, feddhetetlen előélet, hivatásos katonai szolgálatra való egészségügyi alkalmasság és 23 évet nem meghaladó életkor. Jelentkezni a Magyar Néphadsereg Somogy megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokságán lehet (Kaposvár, Zalka Máté utca 18. Postacím: 7402. Pf.: 3.), A pályázati határidő: 1984. október 10-e. A felvételt nyerő fiatalok tanulmányaikat 1984. november 15-én kezdik meg Somogyi Néplap XL. évfolyam, 220. szám 1984. szeptember 19., szerda Kiállítások a művelődési központban A mernyei általános iskola régi épületében háromnapos bemutató nyílt tegnap az Agroker termékeiből. — Intézményünk általános művelődési központ — mondja Végh Imréné igazgatóhelyettes. — Az ilyen kiállításokkal azt szeretnénk elérni, hogy bizonyos árukat jobban megismerjenek az emberek, és az a tapasztalatunk, hogy növekszik a vásárlókedv. A mostani bemutatón nemcsak a mer- nyeiekre számítunk: a nyolc társközségből is érkeznek érdeklődők. A csaknem százezer forintot meghaladó árukészletben találhatunk kapáló-, fűnyíró-, háztáji fejőgépet. A kínálat egy része a szüret nélkülözhetetlen eszközeiből — szőlődarálóból, présből — áll. A gépek mellett növényvédő szerek gazdag választékát is kínálja az Agroker. NEGYVEN ALKOTO EV Jubileumi képzőművészeti kiállítás Nagyszabású képzőművészeti kiállítás előkészületei kezdődtek tavasszal, amikor a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége hazánk felszabadulásának 40. évfordulója és az MSZMP XIII. kongresszusa tiszteletére meghirdette a 40 alkotó év című tárlatot. A tervek szerint jövő év március 25-én a Műcsarnokban nyílik meg a bemutató, amelyre a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Művészeti Alapnak és a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának tagjai küldhetnek alkotásokat. Sós László grafikusművész, a kiállítás rendezője az előkészületekről az MTI munkatársának elmondta, hogy a kiállítás tartalmi és szemléleti eredményessége érdekében a Művelődési Minisztérium képzőművészeti osztálya vázlatpályázatot hirdetett, amelyre 103 művész külde el munkáit. A zsűri közülük harnQincötöt fogadott el, s a továbbiakban több mint 400 ezer forinttal segítik a művek létrehozását. A jubileumi tárlat elsősorban azt akarja tükrözni, hogyan látják napjainkban a művészek a szocialista humanista művészet feladatait. A tárlaton nemcsak most készült munkák szerepelnek, hanem azok is, amelyeket a felszabadulást követően alkottak. E műveket a Magyar Nemzeti Galériából szállítják majd a Műcsarnokba. Az elmúlt 40 esztendő művészeti törekvéseit nem keresztmetszetükben vizsgálják, hanem — a tematikus jellegnek megfelelően — minden jelentős alkotást bemutatnak. Az egyetlen.és alapvető rendező elv a minőség: egyik művészeti ágnak sincs elsőbbsége. A táblaképek, a grafikák, a plakátok, a plasztikai anyag mellett a kiállításon helyet kapnak a karikatúrák is. A kiállításhoz kapcsolódóan több rendezvényt is szerveznek, amelyek között művészeti eszmecserék, szakmai beszélgetések és elméleti viták szerepelnek. A tárlatról reprezentatív katalógus készül, amelyben minden kiállító művész munkája helyet kap. Kiadnak egy 35—40 művet tartalmazó mappát, s egy másik, bővebb, 70 oldalas ismertetőt is. A jubileumi kiállítás alkalmából 25 darabból álló levelezőlap-sorozat is megjelenik. Magyar siker az amatőrfilm-világfesztiválon Esősre fordul az idő Hagyomány, korszerűség A JELENKOR SZEPTEMBERI SZÁMA A Pécsen szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számának élén a 80 éves Keresztár y Dezsőt köszönti Nemes Nagy Ágnes és Lakatos István írása. A szám szépirodalmi részében Bihari Sándor, Czigány György, Csanády János, Gyurkovics Tibor, Rakov- szky Zsuzsa és Váradi Szabolcs versei, valamint Ágh István, Kalász Márton, Ta- tay Sándor és Virág Károly prózai írásai kaptak helyei. A művészeti rovatban Szabadi Judit Hagyomány és korszerűség című tanulmánya a 60-as évek hazai avantgarde festészetéről ad áttekintést, Tüskés Tibor írása L. Szabó Erzsébet üvegtárgyainak kiállítását méltatja. „Egyetem és kísérlet Pécsett” címmel a Janus Pannonius Tudományegyetem három tanárával — Bécsy Tamással, Ormos Máriával és Szépe Györggyel — készített interjút Vekerdi László. A számban a beszélgetés első részét olvashatjuk. Nagy Gyula „Süti” című animációs filmje aranyérmet nyert az Unica ’84 ama- tőrfim-világfesztiválon, amelyet szeptember 7—15. között rendeztek az NDK-btli Karl Marx Stadtban. A már negyvenhatodik alkalommal megtartott seregszemlén 18 ország hetvennyolc alkotása vett részt a hivatalos versenyben. A fesztiválon öt versenyfilm szerepelt. A Magyar Amatőrfilm- és Videoszövetség által a legjobb nemzeti kollekciónak felajánlott különdíjat a zsűri a francia versenyprogramnak ítélte. Az amatőrfilmesek világ- fesztiválját jövőre Argentínában, 1986-ban pedig a Szovjetunióban rendezik meg. A napokban Európa időjárását egy Észak-Európa fölött örvénylő alacsony nyomású légköri képződmény és az attól délre húzódó — déliesre forduló — áramlási rendszer határozza meg. Melegebb jellegű, de változékony volt a múlt hét időjárása. A melegedés időszakát, amely alatt csak 2— 3 mm csapadékot okozó záporok, kisebb esők .fordultak elő, bőséges esőt hozó áramlás szakította meg. A legtöbb csapadék az északkeleti országrészben hullott. A hét közepétől délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, országszerte kialakulnak esők. A borultság miatt a nappali felmelegedés mérséklődik. Az időszak elején a napsütés hatására még kevéssel 20 fok fölötti nappali hőmérsékletek várhatók, de a hét második felében már a 20 fok alatti maximumok a valószínűek, (akkor a hőmérséklet csúcsértéke 15—20 fok között alakul). A hajnali minimumok 10—15 fok között lesznek. A jövő hét elején a felhőzet csökken, s jelentős mennyiségű csapadék nem lesz; a nappali maximumok 17—22 fokig emelkednek. Erősödik az éjszakai lehűlés. Agrometeorológiai tájékoztató a mezőgazdaságnak Hazánkban hétfőn nyugat felől megnövekedett a felhőzet és a hét folyamán változóan felhős, párás idő uralkodott. Kedd reggelig a lehullott csapadék mennyisége a délnyugati megyékben 13—20, a Dunántúl többi részén 3—10 mm között alakult. Kedden a nappali fölmelegedés hirtelen csökkent;, csak néhány helyen haladta meg a 20 fokot, de a hét végéig lassan emelkedett. Szeptember 24-i.g változóan felhős, párás, csapadékos idő várható; a nappali fölmelegedés szerdától szombatig lassan emelkedik, 25 fok körül alakul. Vasárnaptól némileg mérséklődik a fölmekgedés. A legallacso- myaihb éjszakai hőmérsékletek általában 10 főik körül lesznek, és a mélyebben fekvő helyeken nem süllyed a higanyszál 5 fok alá. Talaj menti fagyok nem valószínűek. Az időszak folyamán mindvégig számíthatunk csapadékra, de jelentősebb mennyiség csak egy-egy kisebb körzetben várható. Országos tél. A tévéfilm a második világháború utolsó napjaiban és néhány nappal utána játszódik. A történet egy bükki bányatelepen élő orvvadászról szól. A Varga Rudolf rendezte tévéfilmet ma este, 20 óra 15 perces kezdettel mutatja be a Televízió — a 2-es műsorban Tarka sorok Feledni ment a börtönbe Vincenzo Toriucelo bolognai lakost nemrégiben nyolchavi elzárásra ítélték lopás miatt. A bíróságon a következőket mondta : — Nem haszonlesésből loptam, hanem azért, hogy itt, a magányban elfelejtsem gondjaimat, feleségem hűtlenségét. Köszönöm, hogy elítéltek. Jobban — Hogy érzi maglát? — tudakolja az orvos idős páciensétől. — Remekül — válaszol az. — A minap változtattam meg harmadszor a végrendeletemet ! Foci Kupadöntőt közvetít a televízió. Hirtelen, kopogtatnak az ajtón. — Megengedi, hogy nézzem a tévéit ? — kérdi a szomszéd. — Hát persze; fáradjon beljebb. De mi történt? Elromlott a tévéje? — Nem. Csak tűz van a lakásunkban... Telefon A férj fáradtan tér haza, és azt mondja a feleségének : — Akárki keres telefonion, nem vagyok itthon. Megszólal a telefon. Az asszony fölveszi a kagylót : — A férjem itthon van. A férfi féliugr.ik a karosszékből és odarohan : — De hiszen kértetek. .. — Ne haragudj drágám — feleli az asszony. — Nem légied keresnek. .. Kemény — Vádlott, beismeri, hogy kemény tárggyal fejibe kólintotta a pincért? — Igen, bíró úr... Azzal a marhahússal, amelyet kihozott nékem... A hét vicce — Rengeteg lány van, alki nem akar férjhez menni. .. ! — Honnan, tudod? — Hát mert soknak megkértem a kezét. Negyven — Mondd, drágám, ugye, nem nézek ki negyvenévesnek ! — Ugyan szivecském! Már régóta nem... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516 Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Balojcza János Terjeszti d Magyar Posta Előfizethető a hirlapkéibesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj eqy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, eqy évre 408 Ft Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató