Somogyi Néplap, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-11 / 188. szám
6 Somogyi Néplap 1984. augusztus 11., szombat TUDOMÁNY, TECHNIKA Hőellátás napenergiával GOLYÓÁLLÓ ÜVEGEK Nagymennyiségű fűtőanyagot pótol A Krim-félsziget déli részén fekvő város, Alusta központjának több mint tízezer lakosának napenergiát hasznosító nagy teljesítményű rendszer biztosítja a melegvíz-ellátását és nagyrészben a a fűtést is. Ezt és sok másik napenergiarendszert fejlesztettek ki a kijevi típus- és kísérleti tervező- intézet munkatársai. Ne vesszen kárba — A szakemberek figyelmét felkeltette az alternatív, megújuló energia, többek között a napenergia széleskörű felhasználásának lehetősége — mondja Alek- szej Zavarov, az intézet igazgatója. — A szerves fűtőanyagok készletei végesek. És egyre drágábbak is a kitermelés egyre nehezedő körülményei és a nagy távolságok miatt. Ugyanakkor a földet érő napsugárzás energiája sok ezerszeresen meghaladja bolygónk energiaszükségletét. A problémát az jelenti, hogyan „fogjuk meg” ezt a hőenergiát. A napsugárzás fajlagos energiasűrűsége ugyanis viszonylag kicsi, intenzitása pedig a nap- illetve az évszaktól függ. A Szovjetunióban egységes műszaki-tudományos program keretében több mint ötven szervezet foglalkozik a napenergia hasznosításának problémájával. Folyamatban van a helio- technikai berendezések ipari sorozatgyártásának megindítása. E munkálatokkal nemcsak a déli, a napsütésben gazdagabb körzetekben — a Krímben, a KauFavédelem Amerikai kutatók új módszert dolgoztaik ki az értékes faialkatrészek megóvására. Folyékony butilén-oxliddal itatják át a fát, s ezzel távoli- tartják a termeszeket, megakadályozzák a gombásodást és a nedvesség okozta károsodást. E kezelést mindenekelőtt a hangszerek, bútorok és házak farészeinek védelmére szánták. kázusban, Közép-Ázsiában — foglalkoznak, hanem az ország európai részének középső vidékén és Szibériában is. Napenergia-rendszerek működnek például Moszkva környékén és Ja- kutföldön, a Távol-Keleten pedig a fagyott talaj felolvasztásával kapcsolatos kísérleteket folytatnak velük. Negyven berendezés — A Szovjetunióban most fejlesztik ki a napenergiát és a hagyományos energia- forrásokat felhasználó nagy teljesítményű rendszereket, ezt követi majd az áttérés a falvak és városnegyedek központi hőellátására napenergiával. Ez a kombinálás (kisebb napsugárzás esetén hagyományos fűtőanyag fel- használása) képezi az Alus- tában megvalósuló terv alapját, ahol is a tízezer négyzetméter felületű napenergia-rendszer tartalékja a körzeti fűtőerőmű. A kijevi kutatóintézetben több mint negyven különböző típusú heliotephnikái berendezést fejlesztettek ki a legkülönfélébb épületek számára. Segítségükkel a víz száz Celsius-fpkra melegedhet fel, ami maximálisan megfelel a hőellátás céljainak. Egy négyzetméter felületű napkollektor évi 120—140 kilogrammnyi fűtőanyag megtakarítását teszi lehetővé. Ukrajna déli részén több napenergia-rendszer működik lakóépületekben, szállodákban, gyermek- és egészségügyi létesítményekben. A Krímben példáKét amerikai kutató megfigyelte, hogy a Georgia állambeli Jaakson-tóban rendszeresen fürdőzők körében két és félszer gyakoribb volt a középfülgyulladás, minit a nem e vidéken fürdőzők között. A baj okát keresve megállapították, hogy a tóban szerfölött sok genny keltő baktérium fordul elő, s e kórokozót a középfülből vett váladékból is kitenyésztetul napkollektorból kapják a meleg vizet Feodoszija város egyik 144 lakásos házában és a Gornij diákotthonban. A napenergia-rendszerek a környezetet nem károsítják, ezért a tervek szerint a Krímben, a Szovjetunió egyik közkedvelt üdülőhelyén több létesítménynél fogják ezeket alkalmazni. A forró dobozok A tudósok újabb elgondolásaikat az intézet kísérleti telepén valósíthatják meg. Itt évente több ezer úgynevezett forró dobozt — nap- kollektort — gyártanak, melyek hőenergiává alakítják a napsugárzást. Ezeket a napkollektorokat az épületek tetején helyezik el, meghatározott dőlésszöggel, déli irányban. A hagyományos forró dobozok mellett az intézetben a napenergiát összegyűjtő kollektorok kifejlesztésén is dolgoznak, melyek lehetővé teszik magasabb hőmérsékletek elérését. A nagyobb hőenergia-fogyasztóknak óriási méretű nap- kollektorokra van szükségük. Ezeket már nehéz a tetőn elhelyezni, és előfordulhat, hogy a közelben nincs szabad terület. Erre is megtalálták a megoldást: a napkollektorok szervesen beilleszkednek az épület szerkezetébe. Örményországban felépült egy lakóház, melyen a tető helyett napkollektorokat helyeztek el. Alustában pedig egy most épülő irodaház egyik fala napkollektorokból fog állni. ték. Nyolcvankilenc közép- fülgyulladásos fürdőző (közül hatvanki lene, a huszonegy nem fürdőró közül csak két személy beteg füllében találtak ilyen baktériumot, s néhány esetben a kórdkorót az ép fülekből is ki lehetett tenyészteni. Ez a vizsgálat is arra hívta fel a figyelmet, hogy az élővizekbe vezetett szennyvíz veszélyezteti a fürdőrók egészségét. Fürdőzők, vigyázat! Az üvegnek sok kedvező tulajdonsága van, de van egy nagyon kedvezőtlen is: a törékenysége. Ennek az az oika, hogy az üveg rideg, a hirtelen mechanikai terhelést nem viseli el. Ám ezen is sikerült segíteni. Ha szerves műanyagot ragasztanak két üveglap közé, törés esetében a műanyag összetartja a szilánkokat. Rájöttek, hogy minél vékonyabb a két üveglap, annál hatékonyabb a műgyantával összeragasztott háromrétegű „szendvicsüveg”. Ekjként — megfelelő méretek kiválasztásával — olyan üveget sikerült készíteni, amelynek törési szilárdsága a szokásos ablaküveg tízszeresét is elérte ! Tovább kísérletezve az is kiderült, hogy a többrétegű „szendvicsüveg” golyóálló is. Elképzelhető, hogy ennek milyen nagy a jelentősége bankokban, postahivatalokban és más olyan helyeken, ahol fennáll a lőfegyver alkalmazásával elkövetett rablások lehetősége. De persze az ilyen üveg a golyóálló gépkocsik ablakaiként is jó szolgálatot tesz. A nyugatnémet szakemberek által kifejlesztett golyóálló üveg hat, egyenként 4 milliméter vastagságú üveglapból áll és a közöttük lévő öt, egyenként 0,7 milliméter vastag epoxigyanta- rétegből. A ragasztás teljesen üregmentes, így az ösz- szesen 27 milliméter vastagságú üveglap tökéletesen torzításmentes, fényátíbocsá- táképessége 87 százalékos. Három méter távolságból is biztonsággal felfogja a nagy kaliberű revolver golyóját. Ez az üveglapok között elhelyezett rugalmas epoxigyanta-rétegeknek köszönhető, amelyek a legkülső üveglap átütése után kissé utánaengednek és rugalmasan felfogják, „felemésztik” a lövedék mozgási energiáját. A páncélüveg természetesen védelmet nyújt a kalapács- ütések és a ikődobások ellen is, így jól felhasználható például az ékszerüzletek kincseket őrző kirakatainak védelmére. Képűm1 kön az angol kutatók áltál kifejlesztett, egy különleges ragasztóval egymáshoz Illesztett üvegréte- gekből álló, összesen 63 milliméter vastagságú golyóálló üveget láthatjuk, amely még a géppisztolylövéseket is felfogja. Újfajta vitorlás A tavak, tengeiöblök nyári képéhez elválaszthatatlanul hozzátartoznak a fehér vitorlásak. A kisebb vitorlásokon a hajótest voltaképpen egyszerű csónak. Az el- tárás csak annyi, hogy a hajó középvonalában egy vastag vaslemez, agy uszony (avert) engedhető le a vízbe. A leeresztett uszony megakadályozza, hogy a hajót a szél egyszerűen maga előtt tolja. Nagyobb vitorlásba jókon uszony helyett a hajó középvonalában mélyen a vízbe merülő ólomnehezéket, úgynevezett tőkesúlyt alkalmaznak. A Vitorlás a hajótest végérái a vízbe eresztett konmámylapáttal irányítható. A hajó mozgását a szél, a víz és a hajótest bonyolult kölcsönhatása szabja meg. A szél hajtóerejét részben toló hatása, részben a vitorla két Oldala között a légáramlási viszonyok miatt kialakuló nyomáskülönbség eredményezi. A csónakok és hajók hosz- szúikás alakja ősidők óta jóformán változatlan: mindegyiknek van egy orr- és egy farrésze. Ez azután meg is határozza a vízi jármű mindenkori haladási irányát, vagyis a vitorlás csupán orrával előre szelheti a vizet. Egy holllond hajókonstruiktőr, ezen változtatni akarván, olyan vitorlást alakított ki, amellyel nem kell megfordulni az irányváltoztatáshoz. Ezt egy speciálisan kiképzett, háromszögletű, 4,5 méter hosszú hajótesttel érte el, amelyre 11 négyzetméter felületű Vitorla került. A kormányberendezésként is szolgáló svert súlyát — a szokásoshoz képest — megduplázta a „Ohipper” tervezője. Képünkön az újfajta vitor- láshajót láthatjuk, amely előre és hátrafelé egyaránt haladhat. A Pest-Budából Budapestté egyesített fővárosban 1873-ban az illetékesek úgy döntöttek, hogy ,,göz- mozdonyú vaspálya” épüljön s kapaszkodjon fel a Városmajorból a Szabadság -hegyre (az akkori Sváb hegyre). Ekként épült meg egy svájci mérnök, Gathry Szaléz tervei szerint Budán Európa harmadik fogaskerekűje, amelynek átadására éppen 110 évvel ezelőtt, 1874 nyarán került sor. Eleinte valóban gőamozdony vontatta a szerelvényeket a 2883 méter hosszú pályán, a két végpont között 259,55 méter magasságkülönbséget győzvén le Akkor még csupán egyetlen kitérési lehetősége volt a vonal közepe táján, s csak tavasszal-nyáron járt, április közepétől Október végéig. Már jócskán századunkban. 1929 nyarán váltotta fel a gőzmozdonyokat a villamos üzem. Az eredeti, majdnem három kilométeres pályát már valamivel korábban meghosszabbították a Szé- chenyi-hegyig. Ma már a világon rengeteg fogaskerekű vasút üzemel, s állandóan újakat is építenek, főleg a magas hegyekkel borított országokban. Hazáinknak azonban mindmáig ez az egyetlen fogaskerekűje. A fogaskerekű pályája a rendes vasúiénál Felfelé a lejtőn százalékig terjedhet. És ' tt egy nagy ugrás következik: a legmeredekebb fogaskerekű vasút emelkedése közel 50 százalék is lehet! sokkal meredekebb lehet, terepjáró vasútnak is mondhatnánk. A legszerényebb emelkedése egyébként a vasútnak van: a vonat legfeljebb 2,5 százalékos emelkedőre tud felkapaszkodni, vagyis a vasúti pálya 100 méterenként 2,5 métert emelkedhet. Az autópályák emelkedése már 6 százalékig, az egyéb főútvonalaké 10 Képünkön a múltba tekinthetünk vissza: ilyen gőz- vontatású szerelvények közlekedtek 1874-től 1929-ig az akkori Sváb hegyen. Több fehérje — rizsből Japán kutatók már évek óta foglalkoznak azzal, hogy milyen módon lehetne a rizs fehérjetartalmát növelni. A legújabb kísérletekben az Iwate Egyetem munkatársai a riizsültetvényeket katrba- midoldattal permetezték, és a rtizsszemekben a fehérje- tartalom 40 százalékkal emelkedett. A rizst nem a szokásos vetési időszakban, hanem jóval később, május végén vetették el. Augusztus közepén három alkalommal 2 százalékos karbamidoldattal permeteztek, majd a szokásos aratási időben, október elején learatták a termést. Az összes fehérjetartalom így a 10,8 százalékos átlagértékről 18 százalékra emelkedett. A korábban elvetett rizs kar- bamidkezelése nem eredményezett fehérjetartalom- emelkedésit. A később vetett rizsben valójában a glutein nevű fehérje mennyisége nőtt meg. A bios2lintézis megváltozásait, folyamatait még nem tisztázták, de mivel a rizs így még értékesebb táplálékká vált, való- színűlág Igen gyorsan elterjed az egyszerű és olcsó permetezési módszer. Állatszámlálás a Kaukázusban A kaukázusi barnamedvét már nem fenyegeti a kihalás veszéljye. Erre a következtetésre jutottak az azer- hajdzsáni Kirovabádi Vadász—Horgász Szövetség szakemberei. Az Alacsony Kaukázus érdéiben folyó ál- latszámlálés során az állatvilág e ritkái képviselőiből 55-öt számoltak meg, bár a 70-es években alig egy-két példány volt belőlük. A ha- tékony természet'védelmi rendszabályok, melyek megtiltották a vadászatot, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Az áülatszámlálás bebizonyította, hogy a pusztán és az erdőkben nőtt a vaddisznók, vadmacskák, golyvásgazellák és néhány madárfaj száma. Azerbajd1- zsánban védetté nyilvánítottak 108 fajta ritka állatot és madarat, ezek megőrzésére 12 vadvédelmi területet hoztak létre.